Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

 8. FEJEZET

Fordította: Naomi

Sokáig tartott, amíg lezuhanyoztam és kivertem, mint egy istenverte kamaszfiú. Egész éjjel egy gyönyörű nővel az ágyamban, igazán nem szabadott volna kék golyóktól szenvednem, és mégis itt voltam. Egy törölközőt a derekam köré csavarva kiléptem a fürdőszobából.

Aria a pipereasztala előtti zsámolyon ült, szőke haja végigfolyt a hátán, és azt a dolgot használta, amit a nők a szemük hangsúlyozására használtak – nem mintha szüksége lett volna rá. A szemei döbbenten tágra nyíltak, amikor meglátott engem. Végigvándoroltak rajtam, arcán lenyűgözöttség tükröződött. Elfojtottam egy nyögést az ártatlan értékelésére, a szekrény felé sétáltam, és felkaptam néhány ruhát. Tudván, hogy még mindig figyel, hagytam, hogy a törölközőm a földre hulljon. Beszívta a levegőt, amitől a farkam kurvára megrándult, és elképzeltem, hogy elpirul. Amikor felvettem az alsónadrágot és a nadrágot, megfordultam. Ahogy az várható volt, Aria arca ki volt pirulva. Úgy tett, mintha a körmeinek vizsgálatával lenne elfoglalva, de engem nem vert át. Túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy szembe nézzen velem.

Ez újdonság volt számomra. Nem volt tapasztalatom hozzá hasonló lányokkal. A múltamban a nők nyíltan követeltek, és gyakorlottan közeledtek. Aria nem volt ilyen, és nem voltam teljesen biztos benne, hogyan kezeljem őt.

Elvettem a fegyvereket az asztalról, és elkezdtem rögzíteni őket a tokjaimba, ahogy minden nap tettem, ahogy mindig is tettem, amióta az eszemet tudom.

– Szoktál valaha is fegyverek nélkül menni valahová? – kérdezte Aria halkan, miközben megfordult a székén, hogy szembenézzen velem. Valamiféle hosszú ruhát viselt, arany övvel és arany szandállal, ami egy egyiptomi hercegnőre emlékeztetett, még ha a haja színe nem is illett a képhez. Még mindig furcsa volt arra gondolni, hogy ő tényleg az enyém, és hogy a végsőkig az enyém lesz. Ez nem egy éjszakán át vagy néhány hétig tartó esztelen élvezetre szólt. Ez nem volt kötöttségek nélküli. Ez örökre szólt, mindkettőnk számára. Ettől a naptól kezdve ő az én felelősségem volt. Emlékezve arra, hogy apám mennyire cserbenhagyta a feleségeit, mind az anyámat, mind most Ninát, ez egy kibaszottul lehetetlen kihívásnak tűnt.

– Nem, ha el tudom kerülni. Tudsz lőni vagy kést használni?

– Nem. Apám szerint a nőknek nem szabadna részt venniük a harcokban.

– Néha a harcok eljönnek hozzád. A Bratva és a Triád nem tesz különbséget férfiak és nők között. – A Triád meglapult. A területük nagy részét a Bratva követelte magának, így ők voltak azok, akik miatt aggódtunk.

Aria lehajtotta a fejét.

– Szóval még sosem öltél meg nőt?

– Ezt nem mondtam. – Ariának nem kellett tudnia, hogy a Bratva majdnem elkapott. Nem akartam, hogy az emberek megtudják.

Aria felállt a székről, lesimította a hosszú ruhát. Örültem, hogy valami padlóig érőt választott. Ez megkönnyítette a dolgokat. Az emberek gyaníthatták, hogy nyomokat hagytam a combján.

– Jó választás. A ruha eltakarja a lábad.

– Valaki felemelheti a szoknyát, és megvizsgálhatja a combjaimat.

Láttam, ahogy tegnap sok férfi csúnyán megbámulta, amikor azt hitték, nem figyelek rá.

– Ha valaki megpróbál megérinteni, elveszíti a kezét.

Aria szeme kitágult a döbbenettől. Hozzá kellett szoknia a birtoklási vágyamhoz.

– Gyere! – Kivezettem a folyosóra, és közelebb a nagyteremhez. Néhány férfi vendég még mindig az előcsarnokban tartózkodott, de a hangok többsége az étkezőből jött.

Aria megmerevedett.

– Ezek mindannyian arra várnak, hogy egy véres lepedőt lássanak? – A bőre elvörösödött.

– Sokan közülük, különösen a nők. A férfiak talán mocskos részleteket remélnek; mások talán azt várják, hogy üzletről beszélhessenek, szívességet kérjenek, vagy a jó oldalamra álljanak.

Aria nem mozdult lefelé a lépcsőn, ezért óvatosan előrebökdöstem. Szorosan egymás mellett mentünk lefelé, és jelentősen lassítanom kellett a lépteimet, hogy alkalmazkodjak az ő rövidebb lábához. Soha nem sétáltam még kéz a kézben egy nővel, így ez újdonság volt.

Romero mosolyogva üdvözölt minket.

– Hogy vagy – kérdezte Ariától, majd úgy nézett ki, mint aki le akarja nyelni a nyelvét.

Egy menyasszonytól ilyen kérdést feltenni az első éjszaka után határozottan helytelen volt. Kuncogtam, de a kedvem elment, amikor az összegyűlt férfiak összekacsintottak és vigyorogtak rám. Miidenki azt hitte, hogy az éjszakát a káprázatos feleségem megdöngetésével töltöttem. Aria meglepett, amikor közelebb húzódott hozzám. Egy másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy védelmet keres a figyelmük elől. Átkaroltam a derekát, és figyelmeztető pillantást küldtem feléjük. Elfordították a tekintetüket.

– Matteo és a családod többi tagja az ebédlőben van – mondta Romero.

– A lepedőt bámulják?

– Mintha tealevélként tudnának olvasni bennük – erősítette meg Romero, majd bocsánatkérő pillantást vetett Ariára.

– Gyere! – A feszültsége ellenére az ebédlő felé vezettem Ariát. A lepedő bemutatását nem kerülhettük el. Mindenki ránk várt, és elhallgattak, amikor beléptünk. Apám, a Famiglia alvezérei, Cavallaróék és Scuderiék az étkezőasztal körül gyűltek össze. A Szervezet legtöbb magas rangú embere ma reggel már elutazott a családjával, hogy visszatérjen a saját területére.

Aria összerezzent a figyelem alatt. Hamarosan szembe kellett néznie a nőkkel, akik úgy néztek rá, mint az éhes kutyák, akik egy darab húst szemeltek ki. Apa felém bólintott, olyan pillantással a szemében, hogy legszívesebben magam mögé toltam volna Ariát. Szerencsére Matteo ezt a pillanatot választotta arra, hogy odasétáljon hozzánk. Rendetlenül nézett ki, táskákkal a szeme alatt és borostával. Nála ez felért egy stílusos összeomlással.

– Szarul nézel ki – mondtam neki, miközben belekortyolt a kávéjába.

Matteo tekintete rólam Ariára siklott.

– A tizedik eszpresszóm, és még mindig nem vagyok ébren. Túl sokat ittam tegnap este.

– Teljesen ki voltál ütve. Kivágtam volna a nyelved néhány dologért, amit Ariának mondtál, ha nem az öcsém lennél.

Matteo rávigyorgott Ariára.

– Remélem, Luca a felét sem csinálta meg annak, amit javasoltam.

Aria dühösen elpirult, és még közelebb húzódott. Megnyugtatásul megsimogattam az oldalát. Nem kellett óvatosnak lennie az öcsémmel szemben. Megrándult, és meglepett pillantást vetett rám. Hogy őszinte legyek, nem voltam benne biztos, miért éreztem egyáltalán szükségét annak, hogy megvigasztaljam.

– Szép kis műalkotást mutattál nekünk – mondta Matteo, és a véres lepedő irányába biccentett, amitől Aria megmerevedett az ölelésemben.

Matteo arcát kutattam, nem voltam benne biztos, hogy gyanította, hogy megkíméltem Ariát. Nem lehetett a lepedő miatt, mert ha valami hamisnak tűnt volna rajtuk, figyelmeztetett volna.

Matteo szemei tudálékosan csillogtak. A seggfej túl jól tudott olvasni bennem.

Apa és Fiore intett, hogy menjünk oda hozzájuk. Egy nyögést elfojtva jeleztem Matteónak, hogy oda kell mennem. Matteo mosolygott, de egy centit sem mozdult, nyilvánvalóan nem volt kedve beszélgetni velük.

Aria követett engem. Az arca aggodalmat tükrözött, és csak remélni tudtam, hogy képes lesz fenntartani a színjátékot. A férfiak felálltak. Apa ferde pillantása arra késztetett, hogy rögtön visszarángassam Ariát, de ez nem jöhetett szóba.

Scuderi széttárta a karját, én pedig vonakodva elengedtem Ariát, hogy átölelhesse. Nem hallottam, mit mondott, de Aria nem tűnt boldognak. Fiore elmosolyodott, és kezet fogott velem.

– Úgy tűnik, még mindig elégedett vagy a választásunkkal.

Bólintottam. Tudtam, hogy ez még csak a kezdet. Amint Aria hallótávolságon kívül kerül, a férfiak megpróbálnak majd részleteket kiszedni a vele töltött éjszakámról.

Apa a vállamra tette a kezét, mielőtt Aria és én is megkaptuk a hamisan jóindulatú mosolyát.

– Remélem, hamarosan kis Vitiellókra számíthatunk.

Aria szeme egy kicsit kitágult, mielőtt leplezni tudta volna a döbbenetét. Egyáltalán nem állt szádékomban a közeljövőben gyereket csinálni – addig nem, amíg apám volt hatalmon. Még nem volt olyan öreg, csak az ötvenes évei közepén járt, de reméltem, hogy hamarosan vége lesz.

– Szeretném még sokáig egyedül élvezni Ariát. És a Bratva közeledtével nem szeretnék gyerekeket, akik miatt aggódnom kellene.

Apa mindentudó mosollyal nézett rám, mert azt hitte, hogy egy ideig nyugodtan akarom dugni a fiatal feleségemet.

– Igen, igen, persze. Érthető.

– Úgy hallottam, a Bratva egy új pakhánt küldött a területetekre – mondtam Fiore-nak, hogy a feleségem témája lekerüljön az asztalról.

Fiore bólintott, majd Dantéra nézett, aki elkomorult.

– Igen, Grigorij Mihajlov. Még mindig próbáljuk ellenőrizni a hátterét. Régebben közvetlenül a pakhan alatt dolgozott Jekatyerinburgban, és most Chicagóban mindent átvesz. Kiszámíthatatlan és brutális. Sztálinnak szólítják.

Aria felnézett rám, én pedig lazítottam a szorításomon. Ez nem olyan dolog volt, amivel kapcsolatban aggódnia kellett volna. A nők amúgy is mohó pillantásokat vetettek rá. Gyorsan elsétált feléjük, és megállt az anyja és a húga mellett.

– Nem tudod levenni a szemed a feleségedről? – kérdezte apa kuncogva.

Én csak hidegen mosolyogtam. Minél kevesebbet mondtam, annál jobb. Nina a lepedőre mutatott, és kuncogás támadt a nők között. Csak Aria nézett úgy, mint aki azt szeretné, ha egészben elnyelné a föld.

Scuderi felénk fordult.

– Meg kell mondanom, hogy tanulságosnak találom a véres lepedők hagyományát.

– Talán szeretnéd ezt a hagyományt újra bevezetni, ha egyszer Capo leszel – mondta apám Danténak, aki zsebre dugott kézzel állt, és teljesen közömbösnek tűnt. Óvatos kék szemei apámon állapodtak meg.

– Én inkább a jövőre koncentrálok, és nem a múlt hagyományait keresem.

– Ezt jó hallani – mondta Fiore célzottan a fiának.

Apám rám nézett. Ő is észrevette a Cavallaro férfiak közötti feszültséget. Fiore nyilvánvalóan elégedetlen volt Dante miatt. Csak feltételezhettem, hogy ennek valami köze volt ahhoz, hogy Dante még mindig nem nősült meg, pedig a felesége már évek óta halott volt.

– Mi a helyzet veled, Luca? Gondolsz-e arra, hogy megváltoztatod a régi hagyományokat, ha egyszer Capo leszel? – kérdezte Dante.

Elvigyorodtam.

– A Famiglia a hagyományokra épül – mondtam, majd tettetett tisztelettel biccentettem az apám felé. – Még sokáig nem leszek Capo. Az apám erős, és bízom a vezetésében.

Apám válaszmosolya arra késztetett, hogy visszafogjam a szavaimat, és itt és most véget vessek neki.

Dante bólintott, de a szemében számítás tükröződött.

A köztünk lévő békének megvolt a lejárati ideje.

– Ne hagyj minket kétségek közt, Luca – mondta Durant. – Mesélj a gyönyörű feleségeddel töltött első éjszakádról.

– Azt kell mondanom, hogy a méretedhez és az övéhez képest több vérre számítottam volna – mondta Gottardo bácsi röhögve és kacsintva. Volt valami a szemében, amitől azon kellett gondolkodnom, hogy elszorítsam a torkát, ahogy a fiáéval is tettem. Dante szája undorodva görbült le. Scuderit viszont láthatóan nem érdekelte, hogy valaki így beszél a lányáról. Ha valaha is lenne lányom, levágnám bárkinek a fejét, aki így merészel beszélni róla.

Minden férfi Aria felé nézett, majd rám. Nem fáradoztam azzal, hogy leplezzem a dühömet és a birtoklási vágyamat. Ha a civilizált álarcom ilyen kérdéseket eredményezett, inkább ledobom, mielőtt a nagybátyáim több vért kapnak, mint amennyire számítottak.

– Félnek tőlem az ellenségeim és a katonáim. Nem kell előkészületek nélkül magamévá tennem a feleségemet, hogy jobban vérezzen, csak azért, hogy bárki tiszteletét kivívjam, bácsikám.

Ez már sokkal több volt, mint amit meg akartam osztani velük, még akkor is, ha semmi sem történt köztem és Aria között. Apám felnevetett, de a tekintetével felmért engem. Résen kell lennem. És hová tűnt Matteo? Talán egy csendes szobában aludta ki a mámorát?

A szemem sarkából láttam, hogy Liliana és Fabiano beoson a szobába. Egyiküknek sem kellett volna részt vennie az összejövetelen.

– Miért van vér a lepedőn? Megöltek valakit? – Fabiano felhördült, és tágra nyílt szemmel a lepedőre mutatott.

A körülöttem lévő férfiak nevetni kezdtek, kivéve Dantét és engem. Egymásra pillantottunk. Soha nem fogjuk kedvelni egymást, de talán még megteremthetjük a tisztelet alapját, hogy néhány évig fenntartsuk a békét.

Hirtelen Aria rohant ki a szobából, átkarolva a húgát, Lilianát. Elnézést kértem, hogy megnézzem a feleségemet, nem szerettem, ha eltűnik a szemem elől.

Romero a vendégfürdőszoba zárt ajtaja mellé hajolt, én pedig megnyugodtam.

– Aria és Liliana bent vannak – mondta.

– Mi a baj?

– Liliana betegnek tűnt.

Az ajtó kinyílt, és Aria kicsusszant, gyorsan becsukta az ajtót, mielőtt bepillantást nyerhettünk volna.

– Jól van a húgod?

Aria a füle mögé simított egy hajtincset, és nyilvánvaló idegességgel pillantgatott Romero és köztem. Újra emlékeztetnem kellett magam, hogy ez újdonság Aria számára, ez az egyik első alkalom, amikor egyedül van olyan férfiak jelenlétében, akik nem a családjához tartoznak.

– A lepedőtől émelygett – mondta egy apró vállrándítással.

Romero arckifejezése elsötétült.

– Nem szabadna megengedniük, hogy fiatal lányok ilyesminek legyenek szemtanúi. Csak megijesztené őket. – Romero bocsánatkérő pillantást küldött felém, de nem érdekelt, hogy bírálja-e ezt a bizonyos hagyományt. Engem sem nagyon érdekelt, de ez volt az egyik olyan hagyomány, amit a legnehezebb lenne eltörölni.

– Igazad van.

– Lilynek szüksége van egy kis teára – mondta Aria rám pillantva, és rájöttem, hogy nem biztos benne, hogy bemehet-e a konyhába, és készíthet-e egyet.

– Hozhatok neki én, és vele maradhatok, hogy visszatérhess a vendégeidhez – mondta Romero.

Aria mosolya tétova volt.

– Ez kedves tőled, de Lily nem szeretné, ha most látnád őt.

Összeráncoltam a homlokom, és azon tűnődtem, mi történhetett. Romero tényleg nem volt olyan ember, aki megijesztette a nőket. Azon kevés tehetséges katonám közé tartozott, akik szinte teljesen el tudták rejteni az erőszakosságukat.

– Talán megijedt tőlem?

Aria felnevetett.

– Úgy beszélsz, mintha ez nem is fordulhatna elő. Te a maffia katonája vagy. Miért ne kellene félnie? – A csukott fürdőszobaajtó felé pillantott, mielőtt suttogva folytatta. – De nem erről van szó. Lily nagyon beléd van zúgva, és nem akarja, hogy így lásd.

Vetettem Romeróra egy pillantást, miközben jól szórakoztam.

– Romero, még mindig nagyon ott vagy! Tizennégy éves lányok szívét jobbra-balra meghódítani. – Romero megrázta a fejét, szemmel láthatóan kellemetlenül érintette az egész dolog. A feleségemhez fordultam, aki még mindig mosolygott, nyugodtnak és szinte boldognak tűnt. Tudtam, hogy a szavaim megváltoztatják ezt. – Nekünk vissza kell térnünk. A nők halálosan megsértődnek, ha nem szenteled nekik minden figyelmedet.

– Majd én gondoskodom Lilyről – mondta Gianna.

A vállam fölött átnézve láttam, hogy Aria húga és az öccse tart felénk. A vöröshajú céltudatosan nem vett rólam tudomást, de a törpe a leghalálosabb pillantását vetette rám.

Visszavezettem Ariát az ebédlőbe. A férfiak addigra már a lepedők köré gyűltek, míg a nők az asztal körül sereglettek. Vonakodva elengedtem Ariát, hogy visszamehessen a hárpiákhoz.

A férfiak nevettek valamin, amit Durant mondott. Valószínűleg jobb is volt, hogy nem hallottam.

– Itt a szerencsés vőlegény – intonálta apa, és egy pohár whiskyt nyújtott felém. Vonakodva vettem el. Abból ítélve, ahogy ő és a testvérei vigyorogtak, valószínűleg már több pohárral is megkóstoltak. Csak Scuderi, Dante és Fiore tűntek józannak, ami nem volt meglepő, tekintve, hogy a mi területünkön voltak.

Gottardo bogárszeme kihívóan nézett, amikor megálltam mellette.

– Szóval Luca, nem mondanád el legalább, hány kört sikerült megtenned tegnap este? Nem osztod meg velünk legalább ezt az információt?

Durant úgy mosolygott, hogy a pengémet legszívesebben a szája egyik kibaszott sarkából a másikba vágtam volna, hogy lássam, mennyivel szélesebbre tud válni a kibaszott vigyora.

– Soha, de soha nem osztom meg a feleségem kibaszott legapróbb részét sem – vicsorítottam. Az apám és a testvérei undorító szarháziak voltak. Ugyanaz a szadista vonás festi meg a vérüket. Néha aggódtam, hogy az én ereimben is ott csörgedezik, és csak arra vár, hogy megmutassa a teljes potenciálját. Kegyetlen és könyörtelen voltam, de nem olyan, mint az apám. Még nem.

Apám harsány nevetéssel rázta a fejét, de a nevetés nem terjedt ki a szemére. Éberek és gyanakvóak voltak, és egy pillanatra aggódtam, hogy átlátott a színjátékomon. De apám mindig gyanakvó volt, mert volt rá oka. Senkiben sem bízott, és jogosan. Mindenki gyűlölte őt és félt tőle. Ez nem volt a bizalom alapja. Nem mintha sok emberben bíztam volna, főleg nem fenntartások nélkül. Matteóban bíztam, és Romeróban is valamennyire, de mindenki más szövetségesnek álcázott ellenség lehetett.

– Hohó, egészen megszállottja vagy a gyönyörű fiatal menyasszonyodnak – kacagott Durant. – Figyelembe véve a szépségét és a birtoklási vágyadat, meglep, hogy hajlandó voltál három évet várni a házasságkötéssel. – A kibaszott bogárszemei Ariára szegeződtek, miközben a többi nővel beszélgetett, és valami olyasmit láttam bennük, hogy legszívesebben beledöftem volna a pengémet a szemgolyójába, mielőtt lenyomom a torkán azt a kibaszott izét, hogy megfulladjon a nyálkás gömböcskétől.

– A nagykorú nőket szeretem – csikorgattam ki magamból. Éreztem, ahogy emel­kedik a vérnyomásom, a dühöm felégeti az önuralmamat. Kortyoltam egyet a whiskyből, még ha túl korán is volt a kemény italhoz, és a feleségem felé pillantottam. Mosolygott, de arcán nyilvánvaló zavar csillogott, és a bőre halvány rózsaszínűre vált. Túl jól el tudtam képzelni, miről beszélgetnek a nők. A tekintete rám szegeződött, mintha észrevette volna a figyelmemet, és egy rövid pillanatra egy apró, konspiratív mosoly húzódott az ajkára, egy pillanat, amelyben nem volt jelen a szokásos óvatossága és alázatos félelme, egy pillantás az igazi személyiségére, amikor olyan emberek közelében volt, akikben megbízott. Ez volt az az oldala, amit szerettem volna többször látni.

– Még mindig emlékszem az első éjszakámra Criminell-lel – mondta Durant csavaros vigyorral. Ezután mindannyian belekezdtek a saját nászéjszakáikról szóló történetekbe. A hangulatom a gyilkosság határán volt, mire a tortúra végre véget ért, és a vendégek többsége elment. Megérintettem Aria hátát, miközben kivezettem az ebédlőből, és fel a hálószobánkba, hogy összepakoljon. Csendes és feszült volt mellettem, és nem voltam biztos benne, hogy ez a lepedő bemutatása miatt volt-e, vagy valami más miatt.

Már majdnem elértük a hálószobánkat, amikor megjelent az öcsém. Fintorogva néztem rá. Jól jött volna a segítsége a bemutatásnál, bár ismerve a temperamentumát, főleg, hogy a tegnap este óta fájt a feje, valószínűleg jobb is volt, hogy lelépett.

– Nektek, szerelmes madárkáim, el kell halasztanotok a párzást. Beszélnem kell veled, Luca – húzta el magát, és hirtelen megmagyarázhatatlanul vidámnak tűnt. Ez nem volt jó jel. Aria nyilvánvaló bizonytalansággal vetette rám a tekintetét, és ismét némán kérdezte, mit tegyen.

– Menj csak! Ellenőrizd, hogy a szobalányok összepakolták-e az összes holmidat. Hamarosan visszajövök.

Nem kellett kétszer mondani neki, és berohant a hálószobánkba. Nem érezte jól magát az öcsém közelében, és ami azt illeti, velem sem, és nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez csak azért volt, mert férfiak voltunk.

Matteo úgy vigyorgott, mint egy farkas.

– A lepedő hamis volt, ugye? Az én nagy, rossz bátyám megkímélte a kis szűz menyasszonyát.

Az arcába bújtam, és összeszűkítettem a szememet.

– Halkabban a kibaszott hangoddal! – Egyedül voltunk a folyosón, de ez bármikor megváltozhatott, és akkor rengeteg magyarázkodnivalóm lett volna.

Matteo megcsóválta a fejét.

– Mi történt? Túl sokat ittál, és nem bírtad felállítani?

– Húzzál te a picsába! Mintha az alkohol valaha is megállított volna – morogtam. Amikor Matteo és én átbuliztuk az éjszakákat, az estét mindig egy lány megdöngetésével fejeztük be.

– És aztán? – kérdezte őszintén kíváncsian, mintha érthetetlen lenne, hogy vissza tudom tartani magam.

Aria üres félelmének emléke villant fel a szemem előtt, és a reménytelen könnyei.

– Elkezdett sírni – vallottam be, a tekintetem egy pillanatra az alkaromra tévedt. Matteo persze felkapta a fejét, és oldalra tolta a késtartót, felfedve a sebemet. Kicsavartam a karomat a szorításából, és visszahelyeztem a bőrtartót.

– Megvágtad magad – mondta, miközben az arcomat kutatta. Matteo volt az, aki a legjobban ismert engem, mégis meglepődött. Megrándult a szája, aztán újabb kuncogással megrázta a fejét. – Tudtam. Tegnap este azt mondtam Giannának, hogy nem kell aggódnia Aria miatt. Gyenge pontod a bajba jutott kisasszonyok.

Ez baromság volt. Soha nem éreztem késztetést arra, hogy bárkiért is visszafogjam magam.

– Én nem… – kezdtem, amikor a szavai teljesen rögzültek. – Egyedül voltál Giannával?

Matteo mosolyogva bólintott, ami cseppet sem tetszett. Intett, hogy kövessem kifelé a hálószobából. Kétlem, hogy Aria az ajtó mögött kémlelt volna minket.

– Megcsókoltam, és még jobb íze volt, mint amilyennek látszott.

– Kurvára nem hiszem el, hogy több akciót kaptál, mint én a saját kibaszott nászéjszakámon.

Matteo végigsimított a haján.

– A nők nem tudnak ellenállni a sármomnak.

Tényleg viccesnek találta ezt? Megragadtam a vállát.

– Ez nem vicc, Matteo. A Szervezet nem fogja viccesnek találni, ha körbe-körbe járkálsz, és megdugod a lányaikat. – Apámnak jóvátételt kellett volna nyújtania a Szervezetnek, ha ez megtörténik, és nem voltam biztos benne, hogy ez a jóvátétel nem foglalja-e magában azt is, hogy Matteót átadják Scuderi-nek, hogy kibelezze. Vagy talán apa megparancsolná, hogy osszam ki én az elvárt büntetést, és öljem meg az öcsémet. Én persze megölném Apát és minden rohadékot, aki meg akarta ölni Matteót, de ez mindannyiunk életébe kerülne.

– Senkinek sem szakítottam le a virágát. Megcsókoltam – szakította félbe a gondolataimat Matteo.

– Igen, mintha ezzel valaha is vége lenne. – Észrevettem, ahogy Matteo figyeli a vöröshajút, de reméltem, hogy értelmesebb lesz, minthogy ténylegesen üldözőbe vegye.

– Szeretném leszakítani a virágát. De nem vagyok hülye.

A tények más nyelven beszéltek. Egy olyan nővel csókolózni, akivel nem volt házas, különösen, ha az a Szervezetből való, az elképzelhető legnagyobb idiotizmus volt. Ha Gianna bárkinek elmondja, végünk van. Az egyetlen dolog, ami visszatarthatta, valószínűleg az volt, hogy ő is tönkremenne.

– El akarom venni feleségül.

Megdermedtem.

– Mondd, hogy csak viccelsz!

– Nem viccelek. Ezért van szükségem a segítségedre. Apa nem fog a nevemben Scuderivel beszélni, ha azt hiszi, hogy Giannát más okból akarom, mint gonoszságból vagy bosszúból. Ismered őt.

– Szóval mit akarsz, mit tegyek?

– Segíts meggyőzni őt arról, hogy gyűlöl engem és megsértett, és hogy feleségül akarom venni, hogy nyomorulttá tegyem az életét.

– Nem ez az igazság? A lány ki nem állhat téged, és te emiatt akarod őt. Miben különbözik ez attól a történettől, amit apának fogunk elmondani?

– Nem akarom őt nyomorulttá tenni.

– A végeredmény ugyanaz lehet. Az a lány az őrületbe fog kergetni, ugye tisztában vagy vele? Nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e őt New Yorkban...

– Majd megbirkózol vele. Aria pedig örülni fog, hogy a húga vele van.

Igaza volt, de nem voltam benne biztos, hogy gyakran akarom-e, hogy együtt legyenek. Gianna befolyása nem tenné kevésbé nehézzé a házasságomat Ariával. Elég nehéz lenne, hogy működjön. Nem volt szükségem további bonyodalmakra.

– Tényleg azt hiszed, hogy ezt jól átgondoltad, ugye? – mondtam.

– Igen, így van. És apa hamarosan kiválaszt valami olyan ribancot, aki nyomorulttá teszi az életemet.

– Szóval inkább te választasz magadnak egy ribancot, aki téged is nyomorulttá tesz.

Ellökte a kezemet, és dühösnek tűnt.

– Gianna nem egy ribanc.

– Miatta akarsz megütni.

– Sok okból akarlak megütni.

Matteo komolyan beszélt. Láttam rajta, hogy ez mennyire sokat jelent neki, így, még ha rossz ötletnek is tartottam, tudtam, hogy segítenem kell neki. Mint az elsőszülöttjének, apa jobban értékelte a szavamat, mint Matteoét. Csak remélni tudtam, hogy ez nem fog Matteónak és nekem ártani.

* * *

Miután apa megígérte, hogy beszél Fiore-nak és Roccónak Giannáról, megkért, hogy maradjak egy négyszemközti beszélgetésre. Matteo azt motyogta, hogy „sok szerencsét”, mielőtt elhagyta apa irodáját.

Keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt, és vártam, hogy apám megszólaljon. Alaposan szemügyre vett, és egy pillanatra elgondolkodtam, vajon gyanítja-e, hogy a lepedő hamis, de ha ez egy ilyen beszélgetés lenne, akkor nem maradt volna kettesben velem. A térfigyelő kamerák nem mentették volna meg az életét.

– Most, hogy megnősültél, talán megfontolhatnád, hogy beköltözz a kastélyba hozzám és Ninához. Elvégre ez a családunk otthona.

– Ez egy nagylelkű ajánlat – haraptam rá, még akkor is, ha a szavak keserű ízt hagytak a számban. – De mint mondtam, a házasságom ilyen korai szakaszában a lehető legjobban szeretném élvezni a feleségemet, ott és akkor, ahol és amikor csak akarom.

Apa sötét nevetéssel bólintott, és előrehajolt.

– Nem érdekel, ha ezt a kastélyban teszed.

Mintha ezt nem tudnám. De soha többé nem élnék apámmal egy fedél alatt, főleg nem Ariával együtt.

Apám felfogta a vonakodásomat, és így szólt,

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire birtoklóan viselkedsz a feleségeddel. Ez egy új oldalad. – Hátradőlt. – Jól van. Egyelőre maradj a penthouse-odban. – Az ujjaival az asztalra koppintott, így várakozásra késztetett, hogy lássam, mond-e még valamit.

Bólintott.

– Ez minden.

Sarkon fordultam, és kisétáltam, éreztem, ahogy a vérem lüktet a halántékomban. Napról napra nehezebb volt tűrni, hogy apám megmondja, mit tegyek, hogy elviseljem a jelenlétét.

* * *

Matteo és én bepakoltuk a csomagjainkat a kocsimba, mivel Matteo a Kawasakijával készült hazafelé. Aztán megvártam, hogy Aria elbúcsúzzon a testvéreitől. Giannába kapaszkodott.

– Azt hinnéd, hogy börtönbe megy, és nem hozzád – mormogta Matteo, majd kacsintott –, gondolom, nincs nagy különbség.

Nem vettem róla tudomást, és megpróbáltam elfojtani a türelmetlenségemet. Vissza akartam jutni New Yorkba. Egyrészt, mert nem akartam több időt tölteni apámmal egy fedél alatt, másrészt mert egy találkozóra kellett mennem. Az üzlet az elmúlt három napban pihent, és a jelenlegi helyzetben ez túl hosszú idő volt.

Úgy tűnt, Scuderi ugyanakkor veszítette el a türelmét, amikor én is.

– Gianna, az isten szerelmére! Ne kelljen érted mennem!

Aria végre felém jött, és úgy nézett ki, mint akit kibeleztek.

– Chicago nem a világ vége – mondtam neki. A testvérei időnként meglátogathatják.

Aria megrázta a fejét, és az ajkába harapott, mintha a könnyeit próbálná visszaszorítani.

– Akár az is lehet. Soha nem voltam még elválasztva a testvéreimtől. Ők voltak az egész világom.

Matteo és én sem voltunk soha sokáig külön, de még mindig nem értettem, miért volt ennyire elérzékenyülve emiatt.

– El kellene mennünk. Ma este találkozóm lesz. – Kitártam az ajtót Ariának, és ő beszállt. Becsuktam, majd körbekocogtam a kocsi körül.

– Mögötted leszek – mondta Matteo, aztán elindult a motorja felé.

Becsúsztam a kormány mögé, és felpörgettem a motort. Matteo már száguldott is lefelé a felhajtón, mint egy őrült.

– Nincs testőr? – kérdezte Aria, miközben becsatolta az övét.

– Nincs szükségem testőrökre. Romero a tiéd. És ebben a kocsiban nem igazán van hely további utasoknak.

Aria nem szólt semmit, csak bámult ki az ablakon. A feleségem szerencsétlen arcát nézve azon tűnődtem, milyen lesz az élet vele. Soha nem osztottam meg senkivel a lakásomat. Úgy jöttem és mentem, ahogy nekem tetszett, de most mindig lesz valaki a közelben. Nehéz lenne megjátszani magam a nap 24 órájában. Aria látni fogja az igazi énemet, ha akarja, ha nem. Kíváncsi voltam, vajon képes lesz-e elviselni. Olyan törékenynek és ártatlannak tűnt. Mi van, ha a sötétségem túl sok neki?