2023. 08. 17.

Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

 6. FEJEZET

Fordította: Naomi


Becsaptam az ajtót Matteo arca előtt, miközben folyamatosan javaslatokat tett arra, hogy milyen módokon tudnám megdugni Ariát. Ha nem lett volna jobb dolgom, kimegyek, és szétrúgom a kibaszott seggét.
– Fogd be, Matteo, és keress egy kurvát, akit megdughatsz – kiabáltam.
Végre befogta a dagadt száját, vagy talán elájult. A sok piától, amit lenyelt, nem lepődnék meg. Aria szaporán kapkodta a levegőt mögöttem, én pedig feléje fordultam, a testem máris lüktetett a vágytól. Egész este őt kellett néznem a szexi ruhájában, nem is beszélve arról a három évről, amit azelőtt a várakozással töltöttem. De ma este végre vége volt a várakozásnak.
Kibaszottul gyönyörű volt. Keskeny derék, sima bőr, rózsaszín ajkak. Nem tudtam megállni, de azon tűnődtem, vajon a mellbimbói is ilyen színűek lesznek-e. Bassza meg. Szükségem volt rá. Ledobtam a kabátomat a fotelra. Nagyon reméltem, hogy ma este nem csak egy dugásra lesz hajlandó. Nem hittem, hogy a farkam egy menet után elégedett lesz.
– Amikor apám azt mondta, hogy el kell vennem téged, azt mondta, te vagy a legszebb nő, akit a chicagói Szervezet kínálhat, még a new yorki nőknél is szebb. Nem hittem neki – mondtam.
Utáltam, hogy apámnak igaza volt, de a fenébe is, ebben az esetben telitalálat volt. Aria felé sétáltam, és megragadtam a derekát. Teljesen elcsendesedett, nem válaszolt a tekintetemre. Lehajoltam, és beszívtam az édes illatát.
– De igazat mondott. Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam, és ma este az enyém leszel – mélyen lehajoltam, hogy megcsókoljam a nyakát, de ő továbbra sem reagált rám. Ez valami játék volt, amit játszott? Tudnia kellett volna, hogy az én játékaim általában sötétebb fajtából valók voltak, és mindig én nyertem.
– Nem! – sziszegte, és elbotorkált tőlem, tágra nyílt, rémült szemmel.
Mi a fenét akart ezzel mondani?
– Nem?
Rám nézett, de a bátorsága mögött egy másik érzelem volt, amit túl dühös voltam kiolvasni belőle.
– Mi az? Még sosem hallottad azt a szót, hogy „nem”?
– Ó, én gyakran hallom. A fickó, akinek a nyakát eltörtem, újra és újra és újra kimondta, amíg már nem tudta kimondani.
A nő hátrált.
– Szóval az én nyakamat is el akarod törni?
Tényleg tudta, hogyan kell nyomogatni a kibaszott gombjaimat. Tényleg azt hitte, hogy a nászéjszakánkon feldühíthet? Megesküdtem magamnak, hogy visszafogom magam miatta.
– Nem, ez ellenkezne a házasságunk céljával, nem gondolod?
– Nem hiszem, hogy az apám örülne, ha bántanál – mondta gőgösen.
– Ez most fenyegetés akar lenni? – kérdeztem halkan, éreztem, hogy a pulzusom az ereimben dobog. Le kellett küzdenem a késztetést, hogy az ágyra dobjam, és megmutassam neki, mit is akarok vele valójában csinálni. Talán jobban hasonlított a pimasz kölyök húgára, Giannára, mint ahogy azt mutatta. Talán a félénk, ártatlan színjáték csak a látszat kedvéért volt.
De aztán leengedte a tekintetét, és láttam, hogy reszket, miközben suttogott:
– Nem.
A harag még mindig ott bugyogott a bőröm alatt, és nem voltam abban a hangulatban, hogy könnyen elengedjem.
– De megtagadod tőlem, ami az enyém?
– Nem tagadhatok meg tőled valamit, amihez eleve nincs jogod. A testem nem a tiéd. Az enyém – mondta hevesen, és a szemei tőröket lőttek felém. Nem tudtam elhinni a szemtelenségét.
A válláért nyúltam, hogy a testemhez húzzam, és egy csókkal elhallgattassam, mielőtt még bármi mást mondana, amitől a falra másznék, de Aria hevesen összerezzent, és összeszorította a szemét, mintha ütést várt volna. Leejtettem a kezem, megdöbbentett a reakciója. Azt hitte, hogy megütöm? Erőszakos ember voltam, akinek alig volt türelme, és a brutális hírnevem megelőzött, de megesküdtem magamnak, hogy soha nem bántalmazom a feleségemet. Végignéztem, ahogy apám megerőszakolja és megveri anyámat, mielőtt öngyilkos lett. Legalábbis ebben a tekintetben nem akartam olyan lenni, mint ő. Az életem minden más területén már túlságosan hasonlítottam rá.
– Elvehetném, amit akarok – mondtam, mert nem tudtam, mi mást tehetnék. Ariának nem kellett tudnia, hogy ez üres fenyegetés volt. Bár biztosan véghez tudnám vinni, soha nem tenném meg.
Utáltam a saját zavarodottságomat. Mindig tudtam, mit kell tennem, de Ariával a dolgok sokkal bonyolultabbak voltak.
Felnézett rám a gyönyörű szemeivel.
– Megtehetnéd. És gyűlölnélek érte életem végéig.
A gyűlölet volt az uralkodó érzelem a legtöbb házasságban a mi világunkban, amennyire én tudtam.
– Gondolod, hogy ez érdekel engem? Ez nem egy szerelmi házasság. És te már most is gyűlölsz engem. Látom a szemedben.
Ez a vita amúgy is időpocsékolás volt. Megvoltak a hagyományaink. Aria és én is kötődtünk hozzájuk. A fehér lepedőre mutattam.
– Hallottad, mit mondott apám a hagyományainkról? – Nevetséges volt. Nem minden nő vérzett első alkalommal, hacsak a férfi nem gondoskodott arról, hogy durva legyen, amit néhány férj valóban megtett, hogy garantálja a várt vérfoltot. Egyáltalán nem állt szándékomban durván bánni vele. Nem bántottam volna jobban, mint amennyire feltétlenül szükséges, de nagydarab fickó voltam. Fájni fog, és vérezni fog.
Aria elsétált tőlem az ágy felé, és úgy nézett le rá, mintha az lenne a végzete. Gondolta volna, hogy lebeszélhet a házasságunk befejezéséről, ha nem lennének a hagyományaink? Akkor nem ismert engem túl jól.
Odamentem hozzá. Úgy nézett ki, mint egy istennő. Alig vártam, hogy kibújjon a ruhájából, hogy megízleljem minden porcikáját. Kezemet a meztelen vállára tettem. Meleg volt és puha, de nem fordult meg. Elfojtottam bosszúságomat, amiért nem volt hajlandó tudomásul venni a jelenlétemet. Türelmes leszek, még ha provokál is. Végigsimítottam a kezemmel a kulcscsontján, egészen a lágyan emelkedő mellekig. Éreztem, hogy a farkam reagál a tökéletes bőrének tapintására, az ingerlő illatára. Bassza meg, égtem, hogy belé temessem magam.
Valami nedves csepp hullott a kezemre. Nem kellett látnom, hogy tudjam, egy könnycsepp, egy kibaszott könnycsepp. Sírt. Megragadtam a vállát, és megfordítottam, mielőtt az ujjamat az álla alá akasztottam, és felemeltem. Könnyek gördültek le az arcán. Tudtam, hogy néhány nő akkor sír, amikor csak akar, de Aria tekintete mindent elmondott, amit tudnom kellett. Meg volt rémülve és reményvesztett volt. Jó emberismerő voltam – annak kellett lennem, hogy kordában tartsam az embereimet. Aria nem ellenkezne, ha az ágy felé lökném, letépném a ruháit, és magamévá tenném. Hátradőlne, és hagyná, hogy megtörténjen. Sírna, de nem utasítana vissza, többé már nem. Az enyém volt. Elvárták tőlem, hogy elvegyem, hogy a magamévá tegyem. A könnyek soha nem gyengítették elhatározásomat. De mostanáig ezek a könnyek soha nem a feleségemhez tartoztak, ahhoz a nőhöz, akivel az életem hátralévő részét kellene leélnem.
Kurvára nem tudtam elhinni, hogy a rémült feleségem látványa ennyire megfogott. Káromkodva és olyan dühösen húzódtam el, hogy alig láttam tisztán. A falra ütöttem, és örültem az ujjperceimen keresztülhasító vakító fájdalomnak, ami földhöz vágott. Néhány év múlva Capo leszek. Gyilkoltam, zsaroltam, kínoztam, de nem vehettem el a feleségem szüzességét az akarata ellenére. Mit jelentett ez számomra? Apám puncinak nevezne. Talán úgy döntene, hogy nem vagyok alkalmas az örökösének, ha még a feleségemet sem tudnom megdugni. De tudtam, hogy nem leszek puhány, általában nem. Most elmehetnék, és megölhetném a chicagói banda minden kibaszott tagját a lelkiismeret-furdalás legkisebb szikrája nélkül. A pokolba is, most lemehetnék és elvághatnám apám torkát, és kurvára élvezném.
Persze, még mindig meg kellett győződnünk arról, hogy mindenki elhiszi, hogy megdugtam Ariát. Ennek csak egy módja volt. Visszafordultam remegő feleségemhez, és elővettem a késemet. Nemcsak azt az élvezetet tagadtam meg magamtól, hogy ma este a szűk puncijában lehessek, de még vérezni is fogok érte.
A gondolat nem esett jól, és nem azért, mert egy vágás miatt aggódtam. Sokkal rosszabb sérüléseken is átestem már, de nem tudtam nem azt érezni, hogy a tettemmel túl nagy hatalmat adok Ariának felettem. De tudtam, hogy már döntöttem.
Alig titkolt félelemmel figyelt engem, és amikor megindultam felé, összerezzent. Megint. A legrosszabbra számított, mert egy szörnyeteg voltam. Megvágtam a karomat, letettem a kést az asztalra, és felkaptam egy poharat, hogy felfogjak néhány csepp vért. Aria meglepődöttsége mulatságos lett volna, ha nem lettem volna még mindig dühös magamra. Elindultam a fürdőszobába, hogy néhány csepp vizet adjak a vérhez, hogy meggyőzően nézzen ki. Még sosem voltam szűzzel. Az ízlésem mindig is a durvaság felé hajlott, így a tapasztalt nők jobb választásnak tűntek, de az évek során tanúja voltam néhány lepedőbemutatónak, és tudtam, mi várható.
Aria nem mozdult a helyéről, amikor visszamentem a hálószobába, és az ágy felé indultam, ahol szétkentem néhány cseppet a rózsaszínű folyadékból. A szemem sarkából láttam, hogy óvatosan közeledik felém. Néhány méterre tőlem megállt, csinos arcán a remény keveredett a zavarodottsággal. Néhány lány csúnyán sírt. Nem hittem, hogy Aria valaha is képes lenne kevésbé jól kinézni, mint lenyűgözően. A mély pírtól az arcán még jobban utáltam magam a gyengeségem miatt. Ma este a gyönyörű testét magam alatt tarthattam volna, de ehelyett a saját véremmel festettem egy kibaszott képet a családom kibaszott fúriáinak.
– Mit csinálsz?
– Vért akarnak. Vért kapnak.
– Miért a víz?
– A vér nem mindig ugyanúgy néz ki.
– Ez elég vér?
Mit meséltek neki a családjának asszonyai az első alkalmakról?
– Vérfürdőre számítottál? Ez szex, nem késpárbaj.
Ismét az ajkába harapott, és egy kép csúszott az agyamba, ahogy ezt teszi a szenvedély tüzében.
– Nem fogják tudni, hogy ez a te véred? – kérdezte halkan. Túlságosan is átkozottul gyönyörűnek tűnt azzal a kibaszott pírral és apró, reményteljes mosolyával. Meg akartam nézni, hogy vajon el tudom-e érni, hogy a bájos pírja szétterüljön az egész testén.
Kellett egy kurva ital. Ha ma nem is fekszem le senkivel, legalább berúgok. Kibaszottul elpocsékolt éjszaka.
– Nem.
Scotchot töltöttem magamnak a pohárba a véres-vizes keverékkel. Aria le sem vette rólam a szemét, miközben hátravetettem a fejem, és lehajtottam az italom. Undorodva nézett rám.
– És mi van a DNS-teszttel?
Komolyan gondolta?
– Hinni fognak a szavamnak. Senki sem fog kételkedni abban, hogy abban a pillanatban elvettem a szüzességedet, amikor kettesben voltunk. Nem fognak, mert az vagyok, aki vagyok. – Hírnevem volt. Soha nem riadtam vissza attól, hogy megtegyek valamit, amit meg kellett tennem. Akkor miért nem szedtem ki Ariát a ruhájából, hogy megdugjam?
Félelem töltötte el az arcát, és hátrált egy lépést, mintha olvasna a gondolataimban, és a menekülésen gondolkodna.
Ez volt a kibaszott ok. Bár élveztem, hogy félelmet látok az ellenségeim és időnként a saját katonáim arcán, a gondolat, hogy Aria hasonló arckifejezéssel fekszik alattam, egyáltalán nem izgatott fel. Nem akartam, hogy rettegjen tőlem.
– Nem – mondtam. – Ma este már ötödször húzódsz vissza tőlem.
Letettem a poharamat, és felkaptam a késemet az asztalról, mielőtt odasétáltam hozzá. Úgy nézett ki, mint aki el akar menekülni.
– Apád sosem tanított meg arra, hogy elrejtsd a félelmedet a szörnyek elől? Üldöznek, ha elfutsz.
Nem szólt semmit, de láttam, hogy remegni kezd, amikor felnézett rám. Azt hitte, hogy kurvára megvágom? Ha tényleg olyan szörnyeteg lennék, akkor nem állnánk itt. Már az ágyon feküdt volna, és kisírta volna a szemét, mert megbasztam.
– Annak a vérnek a lepedőn el kell mesélni egy történetet – mondtam neki, remélve, hogy kurvára megnyugtatom, de megint összerezzent. – Ez már a hatodik alkalom.
A kést a ruhája széléhez vezettem, ügyelve arra, hogy a penge ne érjen a makulátlan bőréhez. Lassan vágtam az anyagot, amíg a ruha végül szétesett, és összegubancolódott a sarkai körül. – A mi családunkban hagyomány, hogy így vetkőztetik le a menyasszonyt.
Aria csak egy szűk fűzőt és egy fehér csipkés bugyit viselt. A fenébe is! Kibaszottul maga volt a két lábon járó szex. Aztán megint összerezzent.
– Hét – mondtam, és azt kívántam, bárcsak el tudnám szakítani a tekintetemet a gyönyörű testéről. A tökéletes kis mellek emelkedése, a keskeny dereka, a bugyijának vékony anyaga alig takarta el a punciját.
– Fordulj meg!
Bassza meg. Aria háta még izgatóbb volt, mint az eleje. Mi volt az a dolog, amit viselt? Egy kibaszott masni volt a tökéletesen kerek feneke fölött, ami gyakorlatilag arra invitált, hogy csomagoljam ki. Olyan könnyű lett volna letépni a vékony bugyiját, és belebújni. Édes és tökéletes illata volt, és az enyém volt, csak az enyém. Megrángattam a masnit. Olyan könnyű lenne.
– Már véreztél értem – suttogta halkan. – Kérlek, ne tedd. – A feleségem könyörgött, hogy ne bántsam. Talán szörnyeteg voltam. Végigsimítottam az ujjaimmal a hátának selymes bőrén, meg kellett érintenem, mielőtt átvágtam a fűzőjét.
Megragadta, mielőtt megpillanthattam volna a melleit. Átkaroltam a saját karommal, magamhoz szorítva. Zihált és megmerevedett, amikor a farkam a háta aljához nyomódott, és az arcán lévő pír tovább mélyült.
– Ma este könyörögsz, hogy kíméljelek meg, de egy nap majd könyörögni fogsz, hogy megdugjalak. Ne hidd, hogy azért, mert ma este nem követelem a jogaimat, nem vagy az enyém, Aria. Soha más férfi nem kaphatja meg azt, ami az enyém. Az enyém vagy. – Gyorsan bólintott. – Ha rajtakapok egy férfit, hogy megcsókol, kivágom a nyelvét. Ha rajtakapok egy férfit, hogy hozzád ér, levágom az ujjait, egyenként. Ha rajtakapok egy férfit, hogy megdug, levágom a farkát és a golyóit, és megetetem vele. Te pedig végignézed. – Tudta, hogy nem viccelek. Látta, mit tettem a fattyú unokatestvérével évekkel ezelőtt. És az semmi sem volt.
Elengedtem. A közelsége olyan ötleteket adott, amelyekre most igazán nem volt szükségem. A székhez sétáltam, és hoztam magamnak egy újabb italt, miközben Aria eltűnt a fürdőszobában. Hallottam, ahogy a zár a helyére kattan, és vissza kellett harapnom egy nevetést. A feleségem egy zárt ajtó mögött rejtőzött előlem. Ebben a kibaszott kastélyban valószínűleg mindenki több akciót kapott ma este, mint én. A francba!
Már három pohár scotchot is megittam, amikor Aria végre előbukkant. Ez kibaszott kínzás volt. Egy vékony, átlátszó hálóinget viselt, ami semmit sem takart. Ez most valami kibaszott vicc volt?
– Ezt választod, amikor nem akarod, hogy megdugjalak?
A szemei az ágy és köztem cikáztak. Nem kellett a gondolataiban olvasnom, hogy tudjam, még mindig nem bízik bennem. Abban a ruhában valószínűleg igaza volt, hogy nem bízik egyetlen férfiban sem.
– Nem én választottam.
Persze, hogy nem ő választotta.
– A mostohaanyám? – Az a nő egy kotnyeles, szadista ribanc volt.
Gyorsan bólintott. Elegem volt a rémült arckifejezéséből. Letettem a poharamat, és felálltam. Aria szokás szerint összerezzent. Nem is fáradtam megjegyzéssel. Túlságosan bosszús voltam. Újabb szó nélkül elindultam a fürdőszobába, és hagytam, hogy becsukódjon mögöttem az ajtó. Levettem a ruháimat, és a zuhany alá léptem. A meleg víz alatt Aria finom testének képeire vertem ki a farkam. Úgy éreztem magam, mint egy kibaszott tinédzser fiú, de még akkor sem kellett használnom a kezem, ha egy gyönyörű lánnyal osztoztam a szobán. Az, hogy a zuhanycsempére lőttem az ondómat, nem nyújtott semmiféle elégtételt, de legalább a golyóim már nem érezték úgy, hogy mindjárt szétpukkadnak.
Amikor tizenöt perccel később visszaléptem a hálószobába, Aria nagyrészt a takaró alá bújt, csak aranyló haja terült el glóriaként a párnán. Lekapcsoltam a villanyt, és bebújtam az ágyba. Olyan mozdulatlan volt, mintha ott sem lett volna. Tudtam, hogy nem alszik. A légzése szaggatott volt. Félelemről árulkodott.
Keresztbe tettem a karomat a fejem mögött, és a sötétségbe bámultam, aztán meghallottam.
Egy zokogást.
Hamarosan újabbak követték, és éreztem, ahogy a matrac rezeg, ahogy Aria megremegett a sírás erejétől. Dühös voltam, de ezen túl volt egy olyan érzelem, amiről nem gondoltam volna, hogy képes vagyok rá: az együttérzés. Meg akartam vigasztalni őt. Gyűlöltem ezt a gyenge részemet. Egy Vitiello soha nem mutatott együttérzést, és bizonyosan soha nem hajolt meg egy nő nevetséges szeszélyei előtt. Ezt tanította apám Matteónak és nekem.
– Egész éjjel sírni fogsz? – kérdeztem élesen, szabadjára engedve a dühömet. Ez volt a megszokottabb választás.
Aria nem válaszolt, de még mindig hallottam a tompa zokogását.
– Nem értem, hogyan sírhattál volna ennél jobban, ha megteszem. Talán meg kéne dugnom téged, hogy valódi okod legyen rá.
Ez volt az az ember, akinek apám nevelt. A dühöm kiengedése mindig is jól esett, akkor most miért nem?
Aria megmozdult, de a sírása csak rosszabb lett. Felkapcsoltam a villanyt, és felültem. Egy pillanatra megdöbbentett a látvány: a feleségem magzati pózban kuporgott mellettem, védekezően behúzott vállakkal és zokogástól remegő testtel. Nehéz volt megtartani a dühömet, amikor így láttam őt. Voltak férfiak, akiknek felállt a farkuk, ha egy nő sírt. Soha nem értettem őket.
A probléma az volt, hogy fogalmam sem volt, mit kezdjek egy síró nővel. Soha életemben nem vigasztaltam senkit. Megérintettem a karját. Nyilvánvalóan nem ez volt a legjobb megoldás, mert összerezzent, és legurult volna a kibaszott ágyról, ha nem ragadom meg a csípőjénél fogva, és nem húzom magamhoz.
– Elég volt – mondtam, és próbáltam kordában tartani a csalódottságomat. Már így is halálra volt rémülve; ha rajta tölteném ki a dühömet, a dolgok biztosan nem javulnának.
A hátára fordítottam. Mozdulatlanul feküdt, a szemét összeszorítva, mintha arra várt volna, hogy rátámadok.
– Nézz rám! – A szemei kinyíltak, nagyok és kékek voltak, és megteltek könnyel. – Azt akarom, hogy fejezd be a sírást. Azt akarom, hogy ne rezzenj össze az érintésemtől.
Egyszer pislogott, aztán bólintott. Abban a pillanatban bármibe beleegyezett volna. Láttam már más emberek szemében is ezt a tekintetet.
– Az a bólintás nem jelent semmit. Azt hiszed, nem ismerem fel a félelmet, amikor visszabámul rám? Abban a pillanatban, ahogy lekapcsolom a villanyt, máris visszatérsz, és úgy sírsz, mintha megerőszakoltalak volna, bassza meg! – A nemi erőszak azon kevés megvetendő dolgok egyike volt, amiben nem voltam bűnös, és egyáltalán nem állt szándékomban ezen változtatni. – Szóval, hogy megnyugodj és elhallgattassalak, esküt teszek.
Remény töltötte be az arcát, amitől még lenyűgözőbbnek tűnt. Nem voltam benne biztos, hogy miért is érdekel. Nem is kellett volna. Megnyalta az ajkait, és én majdnem felnyögtem.
– Egy eskü?
Megfogtam a kis kezét, és a szívem feletti tetováláshoz szorítottam. A tenyere meleg és sima volt, túl jó érzés. Kimondtam egy részét azoknak a szavaknak, amelyeket sok évvel ezelőtt mondtam a beavatásom során.
– Vérben születtem, vérben esküdtem, esküszöm, hogy ma este nem próbálom meg ellopni a szüzességedet, és nem bántalak semmilyen módon.
Ha Matteo most látna, nem akarná hallani a végét.
A vágásomra mutattam.
– Már véreztem érted, szóval ez megpecsételi a dolgot. Vérben születtem. Vérben esküdtem. – Letakartam a kezét, aztán megvártam, hogy kimondja a szavakat.
– Vérben született, vérben esküdött – mondta halkan.
Egy apró mosoly húzta el az ajkait, és ennek a látványától nem kellett volna ilyen... elégedettséget éreznem. Elengedtem őt, és lekapcsoltam a villanyt. Nem sírt újra. Végül a légzése elmélyült. Persze, hogy tágra nyílt a szemem, de még a szobából sem mehettem ki. Ha valaki meglátná, hogy ide-oda rohangálok, miközben a feleségemet kellene döngetnem, az nem lenne túl jó hír. Senki sem tudhatta meg.
Aria egyenletes légzését hallgatva azon tűnődtem, vajon sikerül-e ma éjjel egy kicsit is aludnom. Soha nem aludtam még, amikor egy szobában kellett lennem valakivel. Felszínes alvó voltam, mindig éberen vártam, hogy valaki kést szúrjon a hátamba vagy a szemgolyómba, és az éberségem csökkentéséről szó sem lehetett, ha mások is jelen voltak. De Aria a feleségem volt. És hogy őszinte legyek, semmilyen szempontból nem jelentett fenyegetést. Nem azért, mert gyengébb és képzetlenebb volt – ez nem számított volna, ha titokban megmérgez –, hanem mert nem tűnt olyannak, aki képes lenne komolyan megsebesíteni, még kevésbé megölni valakit. Ez nem volt a természete része.
Lassan ellazultak az izmaim. Aria légzése nem akadozott. Nyugodt volt, lágy, az álma zavartalan. Nem kísértették éjszakáit a múltjának rémségei. Mivel tudtam, milyen ember vagyok, reméltem, hogy az álma mindig ilyen ártatlan marad.

4 megjegyzés:

Éva írta...

Köszönöm!

Névtelen írta...

Szedd össze magad Aria!

Szani írta...

Köszönöm🤗

Kissné Margó írta...

Nagyon szépen köszönöm!❤️❤️❤️