2020. 12. 17.

Alice Clayton - Faldöngető 2.

1.  Fejezet

Fordította: Maca Lovely Stone

– Ó, Istenem.
Puffanás.
– Ó, Istenem.
Puffanás, puffanás.
– Caroline, ne mondj nekem ilyen dolgokat, amikor ennyire messze vagyok tőled – kuncogott halkan Simon. Hangja mély volt és felizgult.
– Butuska, csak arra reagálok, ami a falon át hallatszik.
– Mi ez a dörömbölés?

– Valami pasi, egy szerszámmal. Látnod kellene, hogy milyen hatalmas.
– Abbahagynád, és nekem itt ne ábrándozz más férfi szerszámáról!
– Akkor gyere haza, és dicsekedj a saját szerszámoddal – ugrattam, és becsuktam az irodám ajtaját, hogy tompítsak a hangzavaron. Hamarosan már nem az én irodám, mivel a rivaldafénybe kerültem. Vagy legalábbis a folyosó másik végére. Ezért van ez a dörömbölés – felújítás alatt áll a helyiség, ami az irodám lesz. Nagyobb, a sarkon lévő (tisztelettel köszönöm) Jillian melletti iroda, aki a főnököm, valamint tulajdonosa a Jillian Designsnak. Jobb kilátás nyílik az öbölre, majdnem kétszer akkora, mint a mostani és kis előhelyiséggel, ahol majd talán egyszer a gyakornokom fog ülni.
A jövőben, lehet, hogy lesz egy gyakornokom. Valóban, ilyen csodálatos az életem?
– Holnap érkezem. Úgy hiszed, hogy addig megmaradnak, ezek a gondolatok a szerszámomról? – kérdezte. Ránéztem az asztalomon lévő naptárra. Simon holnapi érkezése, bejelölve.
– Megpróbálom drágám, de látnod kellene milyen óriási szerszámos öve van. Semmit nem ígérek. – Simon felmordult, és én még jobban nevettem. Szeretem kínozni őt, amikor több időzóna választ el minket egymástól. – És ne felejtkezz meg az ajándékomról.
– Elfelejtettem valaha?
– Nem, mert te vagy az én kis okoskám.
– Te se felejtkezz meg az én ajándékomról – emlékeztetett ismét mély hangon.
– Pink hálóing vettem. Miután megérkezel, találj meg benne.
– És akkor majd én leszek benne, rajta és alatta... ó, mennem kell, megjött a taxim.
– És majd a hálóing sorsát személyesen megbeszéljük. Szeretlek – mondtam még.
– Én is szeretlek, drágám. – Elbúcsúzott és letette.   
Miközben néztem a telefont, közben elképzeltem Simont, a világ másik oldalán Tokióban. Ebben az évben többet repült, mint a legtöbb ember egy életen át. És az év végéig még sok járat volt neki lefoglalva.
Még akkor is mosolyogtam a telefonra, amikor Jillian kopogtatott az ajtómon, és kecses lépésben bejött. Leült az asztalom sarkára.
– Mit hoztál nekem, Jillian?  kérdeztem, és letéptem egy elhervadt szirmot a vázában lévő  korall színű rózsáról.
– Miért somolyogsz így? Simon hívott, ugye? – kérdezte, aztán elvigyorodott. – Akkor ragyogsz ennyire, amikor ő telefonál.
– Tehát ismét: Mit hoztál nekem, Jillian? – ismételtem meg neki, és óvatosan megböktem egy ceruzával.
– Hoztam neked valamit, ettől még jobban ragyogni fog az arcod. Bár most eléggé érdekes árnyalata van... talán, mint a paradicsomnak. – Oldalba böktem.
– A vőlegényed, mint mindenki, aki neked dolgozik, úgy gondolja, hogy bosszantó vagy?
– Csak gyere, nyugodtan könnyíts a lelkeden. Készen állsz, hogy meghallgasd a nagy hírt, amit mondani szeretnék, vagy még tovább fogsz sértegetni?
– Na akkor, pakolj ki – Sóhajtottam.
Imádtam a főnökömet, de a drámai hangulatait nem igazán. Mint például tavaly, amikor kerítőnőt játszott, köztem és Simon között, és minden alkalommal csinált valami hülyeséget. De a szíve a helyén van. És az teljesen Benjaminhoz tartozott, aki kereskedelmi stratégiákkal kereste a kenyerét. Évek óta együtt voltak, és néhány héten belül végre hivatalossá teszik. A tervezett esküvőről már egész San Francisco beszélt. Benjamin hihetetlen pasi volt, és amikor a barátnőimmel a közelében voltunk, ájuldoztunk és dadogtunk. Jillian nagyon is tudott a mi nem-éppen titkos megszállottságunkról, és gyakran a tréfa kedvéért, fel is használta ellenünk. Hamarosan a bálványunk a férje lesz, és nászútra indulnak Európába.
– Emlékszel a Max Camdennel készített tervekre tavaly tavasszal? Az a viktoriánus ház a vízparton, amelyen korábban dolgoztunk a lánya esküvője előtt?
– Pontosan, ő adta neki nászajándékba. Egy ilyen ajándékot csak ő engedhet meg magának.
– Ki más? De ez most nem számít. A tulajdonában van még a régi Claremont Hotel Sausalitóban, keres egy designer céget, amely felújítaná és modern karaktert adna neki.
– Ez fantasztikus! Van már valami javaslatod? – kérdeztem, ahogy felidéztem az ingatlant. Claremont egy kicsit távolabb van a legforgalmasabb utcától Sausalitóban, a 19. vagy a 20. században épült. Az épület túlélt 1906-ban egy pusztító földrengést.
– Nem, mert te fogod csinálni. Ha sikerül ezt a projektet összehoznod, akkor te leszel a felelős és vezető tervezője – magyarázta nekem – Azt hiszed, hogy magamra tudok vállalni ilyesmit? Közvetlenül az esküvőm előtt. És a munka végett nem fogom lemondani a mézesheteket. Az évek során elég sok szabad napomról lemondtam.
– Én? Nem, nem, nem, nem állok rá készen. És te sem vagy erre felkészülve. Mi jutott eszedbe? – ellenkeztem, és közben a szívem a torkomban dobogott. Ez túl nagy munka.
– Vedd át, kérlek  és lazán belém rúgott.  Érzed? A lábam pont kirúg a biztonságot nyújtó fészekből.
– Hm, a fészekből egy ideje már kint vagyok, de ez már valami más – tiltakoztam ceruzával a fogaim közt. Jillian kihúzta a számból.
– Gondolod, hogy átadnám neked, ha nem lennék benne biztos, hogy  meg tudod csinálni? És mondd meg az igazat, nem estél egy kicsit se kísértésbe?
És ezzel megfogott. Mindig is szerettem volna egy fontos projekten dolgozni. De, hogy egy ekkora szállodai rekonstrukció fő tervezője legyek?
– Egyértelmű számomra, hogy nagy dolgot kérek tőled. Amikor nem leszek itt, akkor még a vállalat működése is a te válladat fogja terhelni. Gondolod, hogy ez így túl sok lenne egyszerre?
– Hű... Nagyon... Hű... – Nem tudtam szóhoz jutni, majd vettem egy nagy levegőt. Amikor Jillian korábban megkérdezte helyettesíteném-e őt, amíg nászúton van, úgy gondoltam, hogy csak minden este ellenőrzöm, be van-e kapcsolva a riasztó, és hogy Ashley megrendelte-e a kávéba való tejszínt. Csakhogy a közelgő távozásával a lista egyre csak bővült, és az még kezelhető volt. De most mi lesz?
Egy pillanatra belegondolok. Megbirkóznék-e vele? Jillian úgy gondolja, hogy igen.
– Hmm... 
Elképzeltem a szállodát: szép megvilágítás, jó helyen van, de teljesen át kell alakítani. Már a fejemben a lehetséges színeket vitattam meg, amikor Jillian egy ceruzával megkopogtatta a fejemet.
– Ébredj, Caroline. Hello! – kiáltott, az arcom előtt integetve a kezével.
Rá mosolyogtam.
– Akkor megállapodtunk, elvállalom – mondtam miközben a fejem tele volt ötletekkel.
Visszamosolygott, és vidáman összecsaptuk a tenyereink.
– Mondd meg a csapatnak, hogy csinálsz egy prezentációt.
– Lehet, hogy csak a hányásom lesz a prezentáció – mondtam viccelve, de csak félig.
– Elég ha csak a függönyök harmonizálnak, és már a zsebünkben van. És most, hogy ezt megünnepeljük, kiválasszuk a dalt a menyasszony bevonulására. – A zsebéből előhúzott egy iPodot, és elkezdett benne keresgélni.
– Ez a munkaköri feladataim közé tartozik?
– Hogy velem foglalkozz? Igen, nézd át a szerződésed. Szóval, amikor bevonulok a templomba, milyen dal is legyen...  
Amint az esküvője volt a téma, nem tudta leállítani magát. Egy kicsit ellazultam, bár a fejemben egy csomó gondolat forgott. Ez tényleg egy nagy dolog, csajszi, de akkor is megcsinálod.
Biztos vagyok benne?

* * *

Következő nap a Claremont hotel terveivel kezdtem el foglalkozni, és az egész délutánomat fölöttük töltöttem. Amikor a kezembe kaptam az archívum fényképeit az épületről és környékéről, az ötletek jöttek maguktól. Bár még nem volt meg a teljes kép, de már ígéretes, és érdekes megközelítés volt, amelyet még Max Camden is el tudna fogadni egy fiatal tervezőtől. Tudtam, hogy a projektemnek az erejét Jillian jó hírneve is növeli. Aki neki dolgozik, annak nagyon jónak kell lennie. Azonban ez nagymértékben attól is függött, ki adja Max Camdemnek a legjobb javaslatot. Azt akartam, hogy az én projektem legyen az abszolút befutó.
Amikor elfordítottam a kulcsot a lakásom ajtaján, még mindig belemerülve a projektbe, egy különös puffanást hallottam, majd trap, trap, trap, ami felém közeledett.
  
Clive

A csodálatos macskám, a kis vad angyalkám köszöntött, amikor beléptem. Mint egy kis szőrcsomó, elkezdett a bokám körül tekeredni, dorombolt és türelmetlenül böködött.
– Szia fiacskám, nem rosszalkodtál ma? – kérdeztem, és megsimogattam selymes szőrét.
Odakuporgott a kezem alá, ezzel próbált megnyugtatni, hogy valóban úgy viselkedett, mint egy jó kisfiú. Különböző macska hangokon szidott meg, hogy hosszú ideig hagytam őt egyedül, és belökdösött a konyhába.
Amíg én a vacsoráját készítettem, amit nagyon szépen kikövetelt, átvettük együtt a gyakori témákat. Hogy milyen madarakat látott ma az ablakból, az ágy alól milyen porcicák bújtak elő, vagy hogy a papucsomba milyen eldugott játékot találtam. Az utolsó pontnál úgy tett, mintha meg se történt volna.
Amint az eledele a tálban volt, észre se vett, úgyhogy bementem a hálószobába, és valami kényelmesebbet vettem fel. Egyik kezemet már kihúztam a magas nyakú pulcsimból, és közben már mentem a komódhoz a jóga nadrágomért. Ahogy húztam ki a másik kezem is, majdnem megállt a szívem, mert a tükörben észre vettem egy alakot az ágyamon ülni. Ösztönösen ökölbe szorítottam a kezem, megfordultam, és kezdtem volna kiabálni.
Csak akkor, amikor az öklöm kilőtt, jött rá az agyam, hogy az az alak Simon.
– Hé, hé, hé! A fenébe, Caroline! – kiabálta, és fogta az állát.
– Mi az hogy a fenébe Caroline? A fenébe, Simon! Mi a fenét keresel itt? – kiabáltam vele. Legalább most már tudom, hogy támadás esetén nem fogok állni, mint egy sóbálvány.
– Korábban jöttem, hogy meglepjelek – mondta, és a fájdalomtól eltorzult az arca.
A szívem még mindig hevesen dobogott, mint az őrült, és próbáltam megnyugodni, amikor észrevettem a sarokban Simon poggyászát. Ezt, amikor megjöttem nem vettem észre. Rájöttem, hogy a garbó még lóg a nyakamon, mint egy sál.
– Meg is ülhettelek volna téged! – kiáltottam újra és addig toltam őt, amíg a teste már az ágyon volt. – Halálra rémítettél, te hülye!
– Akartam szólni, hogy itt vagyok a hálószobában, de akkor lemaradtam volna a beszélgetésedről Clive-val. Nem akartam zavarni – Vigyorgott alattam, körbeölelte a derekam, és az ujjait a nadrágomba akasztotta.
Elpirultam.
– Áruló! – kiáltottam a folyosóra ki. – Szólhattál volna, hogy van itt valaki. Mint egy őr-macska, nem érsz semmit!
Egy közömbös nyávogás volt a válasz.
– Nem vagyok valaki. Talán egy kicsit többet jelentek neked – mondta Simon a nyakamba, és  apró puszikkal csiklandozott. – A barátodat, aki az egész világot átrepülte, csak hogy megmutathassa a szerszámát, nem is köszöntöd? Vagy megint be akarsz húzni egyet?
– Még nem. Még nem nyugodtam meg. Túl gyorsan ver a szívem, érzed? – kérdeztem, és kezét a bal mellemre nyomtam.
Egyébként nem érezte volna. Az biztos. Csak azért tettem. A szívem nagyon örült, hogy Simon hamarabb haza jött. Az ilyen romantikus találkozásokat nagyon imádtam. De más testrészeim is éljeneztek.
– És én azt hittem, hogy csak nekem ver ilyen őrülten – mondta mosolyogva, és beletemette az orrát a kulcscsontom alá, mintha a szívemet igazán „érezné”.
– Csak az álmodban, faldöngető. – Érdektelenséget színleltem. Az igazság? A szívem most Simon módban volt és valóban csak érte dobogott. Ha már itt tartunk a dobogásnál...
– Szóval te azért jöttél haza korábban, hogy velem légy? – suttogtam a fülébe, és egy nedves csókot adtam alá. Türelmetlenül mocorogni kezdett, és megszorította a csípőm.
– Ühüm.
– Segítesz ezzel a garbóval?
– Ühüm.
– És utána megmutatod a botodat? – mondtam az ingébe, miközben az orrommal keresztül szántottam rajta. Válasz helyett felém lökte a csípőjét, hogy érezzem a dudort. Kuncogtam. – Hmmm, akkor ezzel fogsz elverni?
Lehúzta a garbómat, és kikapcsolta a melltartóm. Ahogy a melleim kibuggyantak, a szeme felcsillant, és már csak egy dolog volt a középpontban.
– Nincs több kérdés, te rosszaság – mondta, és felült alattam.
Csak azt tudtam neki megmutatni, hogy becipzároztam a szám, már az ágyra is dobott. Istenem, imádom ezt a fickót.
Ajkaival végigtáncolta a kulcscsontomat, és itt-ott finoman megharapta a bőröm, mert nagyon jól tudta, hogyan fogok ettől gyorsan lángra lobbanni. Nekem is nagyon  hiányzott. Hátra ívelt a hátam és hozzá préseltem melleim. Változóan csavarodtam, és hengeredtem, minél több helyen érezzem őt. A bőröm vágyott az ő bőre érintésére. Még egy év után is sikerült az érintésével és a csókjaival egy pillanat alatt kikészítenie.
Nekifeszültem, és átfordítottam magunkat. A farmerjét húzogattam.
– Le vele – parancsoltam.
Amint kinyitottam az övét és a gombot, lehúztam a sliccét, és már láttam, hogy (megint) csupasz alatta.
Mintha csak azért született volna, hogy megőrüljek tőle.
Benyúltam az ágyékához, és szorosan tartottam. Forró volt, és készen állt arra, hogy elvigyen egy világ körüli magánútra.
– Nagyon hiányoztál – mondta. Minden izma megfeszült. Míg csókolgattam, és éhesen nyaltam a köldöke körül, lassan araszoltam az ágyékához. Az arcomhoz nyúlt, és remegő ujjakkal össze fogta a hajam. Hogy tudja nézni.
Az egészet a számba vettem. Mindkét kezével megfogta a fejem, és egy helyben tartott. Úgy tartotta, hogy pont jó legyen neki.
– Hm, Caroline – nyögte, és finoman lökött egy kicsit. Nos, kicsit  ez egy kicsit enyhe kifejezés.
Kihúztam a számból, és rögtön utána hirtelen vissza csúsztattam. Váltakozó ütembe simogattam, így soha nem tudta, mire számíthat. Csiklandoztam és izgattam a nyelvemmel és az ajkammal. A szájával, amit az ég küldött nekem, kénytelen voltam egy pár édes trágárságot mondatni. És hamarosan ezzel a szájjal és csókokkal a testemen fogja szégyentelenül, de a legédesebb módon megbosszulni ezt.
Nagyon szerettem őt így az őrületbe kergetni. Mielőtt túl messzire mentem volna, magához húzott, és olyan gyorsan húzta le a bugyimat, hogy még azt se sikerült kimondanom,  Hé, ez az enyém.
Aztán felhúzta a szoknyám, a térdemnél fogva széthúzta a lábaim. Amíg mereven bámult rám a zafír kék szemeivel, az ujjait az ölembe nyomta, és én szinte elsírtam magam, nyögtem, remegtem és fészkelődtem.
– Így tetszel nekem – mondta, amikor felkiáltottam az élvezettől.
– Akarlak, Simon... most azonnal, kérlek! – Nyugodtan kitépném az összes hajam, ha ezzel elérném, hogy gyorsabban bennem legyen.
Amint becsusszant a barlangomba, egyből üres volt az elmém. Amint belém jött, már csak a kemény és erős élvezet létezett.
– Istenem, ez csodálatos – nyögtem. Az az érzés, hogy bennem van, teljesen lehengerelt.
De az volt csak igazán tökéletes, amikor átfordított bennünket, így én voltam felül, és elkezdte belém döngölni magát.
Csak mikor már a légzésünk csillapodott, és az izzadt, kusza végtagjainkkal összegabalyodva feküdtünk, akkor kérdezte meg, hogy tetszett-e a botja.
Több volt, mint tökéletes.

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszi!!! :)

Marcsi írta...

Köszi! :)

Marcsi írta...

Köszi! :)

BezTina írta...

Köszönöm szépen! :)

Márti írta...

köszönöm!

Unknown írta...

Köszönöm

Kissné Margó írta...

Köszi szépen!!! 😘😘😘

Márti írta...

Köszi!!

Kris&Timi írta...

Szuper meglepetés ez ma reggelre 😊 köszi

Csillus írta...

Köszönöm.

Hópihe írta...

Köszönöm!

Névtelen írta...

De jó, köszönöm.

Tar Edina írta...

De jó, köszönöm szépen!

Névtelen írta...

Köööööööööööszi :)