2024. 10. 26.

Claire Contreras - Papírszív

 

21

Mia

Kora reggel fotóztam a magazinnak, és miután elmesélték a saját második esélyes románcuk történetét – a férfi a nő apjának az alkalmazottja volt, amikor először megtörtént a tiltott szerelem, és évekkel később újra összejöttek –, a délelőtt hátralévő részét azzal töltöttem, hogy olyan embereket fotóztam, akik úgy néztek ki, mint akik valamit gyászolnak. Aztán elindultam, hogy találkozzam Estelle-lel ebédelni.

Rögtön észrevettem, amint beléptem a kis kávézó ajtaján, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk. A körömlakkját szedegette, és a mellette lévő falra akasztott festményt bámulta. Kíváncsi voltam, vajon mit látott, amikor festményeket nézett. Objektíven látta, vagy értékelte őket? Kíváncsi voltam, mit látott Jensen, amikor emberekkel találkozott. Vajon ő is olyan mélyen elemezte őket, mint én, vagy elfogadta a hibáikat, és megpróbálta olyan szépen megírni, ahogy én próbáltam megörökíteni?

– Mit látsz? Szív vagy alma? – kérdezte Estelle, miközben szembe ültem vele. Megnéztem a festményt.

– Úgy néz ki, mint egy vörös folt.

– Komolyan? – kérdezte nevetve.

Újra ránéztem a festményre, és bólintottam.

– Igen… vagy mint egy negyedik osztályos tanuló által rajzolt szív.

– Hé, ne bántsd a negyedikeseket. Ők tényleg nagyon jó alkotásokat csinálnak.

– Biztos vagyok benne. – Szünetet tartottam. – Hová tűnt Rómeó?

– Jensennel van, ami bármit jelenthet a sztriptízklubtól egy másik kávézóig. – Nevettem.

– Biztos vagyok benne, hogy nem vinnék Oliviát sztriptízbárba.

– Örülök, hogy legalább valamelyikünk bízik bennük. Szóval mi a helyzet a képekkel? Millie hallott már valamit a barátjától? Ragaszkodsz ahhoz a témához, amiről meséltél?

Sóhajtottam, és letettem az étlapot, miután megrendeltük az ételünket, majd összekulcsoltam a kezeimet, és elmagyaráztam az ötletemet.

– Beszélni fogunk a találkozásodról Oliviával? – kérdezte hirtelen. Én pedig megdermedtem.

– Rendben. Véletlen volt. Miről kéne beszélnünk?

– Talán arról, hogy Jensen azt mondta Olivernek, nem tud elérni téged. – Csak néztem őt.

– Egész idő alatt a lánnyal játszottam a parkban. Még azt is megengedtem neki, hogy használja a fényképezőgépemet, aztán Jensen fogja magát, és elmondja az egész kibaszott nemzetnek, hogy eltűntem, és egy seggfejnek állít be! Még csak két nap telt el!

– Ó, Istenem. El kell kezdenem újságot olvasni – mondta nevetve. – De mit gondoltál róla? Úgy néztél ki, mint aki kiakadt.

– Ez azért van, mert kiakadtam! Nem számítottam rá, hogy látom.

– És?

– És imádnivaló – vontam meg a vállam. – Nem tudom, mit akarsz, hogy mondjak neked.

– Nos, ez már valami, tekintve, hogy még a múlt héten is meg voltál győződve arról, hogy a gyerekek az ördög ivadékai.

– Ez nem igaz. Szeretem a gyerekeket. Csak nem feltétlenül akarok velük sok időt tölteni. Nincs ezzel semmi baj.

– Mi lesz, ha gyerekeim lesznek? – kérdezte.

Hátradőltem a székemben, és végignéztem rajta.

– Terhes vagy?

– Még nem.

– Tudod, hogy szeretni fogom, bármit, ami kijön a hüvelyedből.

– Mia! – mondta köhögve, miközben nevetett.

– Mi van?

– Szűrő!

– Elegem van a szűrők használatából. Túl öreg vagyok ehhez a szarsághoz. – Megálltam, hogy harapjak egyet a tányéromon lévő szendvicsből. – Elküldted a festményt az első számú rajongódnak?

– Ó, istenem, igen, gyakorlatilag végig Olivérre csorgatta a nyálát. Annyira vicces volt. – Harapott az ételéből, de nem vette le rólam a szemét. – Szóval, mit gondolsz, mi lesz most Jensennel?

Megvontam a vállam, ahogy befejeztem a rágást.

– Tekintettel arra, hogy a minap teljesen furcsán viselkedett, fogalmam sincs.

– Biztosan furcsa volt neki.

Egy pillantást vetettem rá. – Nekem is furcsa volt, Elle.

– Nem tudom elhinni, hogy mindezek után, a mellőzés, a kerülgetés és minden szarság után, amivel próbálkoztál, végül mégis újra beleszerettél.

– Nem estem bele – mondtam, és igyekeztem nem megfulladni a vizemtől. Elmosolyodott.

– Pedig így van, és ez az én hibám, mivel nem voltam itt, hogy megvédjelek a holdkóros tekintetétől.

– Holdkóros szemek?

– Hogyan jellemeznéd őket?

– Azt hiszem, szürkéskék.

Felém dobta a szalvétáját és nevetett. – Hülye vagy.

– Csak reális, nem nyáladzó hülye.

– Akárhogyis. Szerintem még mindig őrülten odavagy érte.

Megharaptam a nyelvem. Talán. – Szerintem te őrült vagy - és kész.

– Komolyan mondom, Meep.

– Tudom. És azt hittem, jól megvagyunk, beszélgetünk, együtt lógunk, meg minden, egészen szombatig, aztán amikor hazaértem, megláttam a képeket, amiket a parkban csináltál rólunk, és... – Abbahagytam a beszédet, és eszembe jutottak a képek, amelyeket a fényképezőgépemen találtam, amikor a kutyás képeket kerestem, hogy elküldhessem Jensennek. Estelle képeket készített Oliviáról, Jensenről és rólam. Úgy néztünk ki, mint az amerikai álom. Már csak plusz egy gyerek és egy kutya hiányzott, de ez a kép magában foglalta mindazt, amire az emberek vágynak. Az is lehet, hogy a #családicél felirattal volt rögzítve.

– És láttad, mi lehetne.

– Gondolom, de még mindig furcsán viselkedett. Tényleg furcsán.

Egy pillanatig az arcomat fürkészte.

– Csak légy óvatos, Meep. Szeretem Jensent, de manapság csomaggal érkezik. Ő, Olivia, Krista és a családja, és bárki, akivel együtt van, stb.

A szívem összeszorult az emlékeztető hallatán, de ennek ellenére vállat vontam.

– Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok találkozni vele. Az itt töltött időm korlátozott, emlékszel?

– Hála Istennek ezért! Túl hideg van itt neked.

– És úgy tűnik, neked is – mondtam nevetve.


2 megjegyzés:

Zsizel írta...

Köszönöm szépen

Dia írta...

Köszönöm