Másnap
reggel Jillian irodájában vártam, amikor megérkezett. Ahogy kérte, elküldtem
neki a kérdéseim és feladataim listáját, amikhez az esküvő előtt kellett a
jóváhagyása. Sok megbeszélnivalónk volt, de a legfontosabb az volt, hogy mikor
jön vissza.
– Hű, korán itt vagy – kiáltott fel, miközben kicsomagolta magát a kabátjából és a sáljából.
A következő nap Adalyn az őszi levegőn várt a fuvarjára, ami elvitte őt a főiskolára. Mindig egy emberük által vezetett fekete Escalade volt, és legjobb barátnője Lake, Elle és Maria is benn ültek. Rendszerint követte őket egy másik Cadillac, ami teli volt a nap folyamán őket védelmező maffiózókkal.
Max Camden előtt ültem, az egész helyiségben az én rajzaim lógtak parafatáblákon, és a kezemben ott volt a prezentációm. Lemezen. Mappában. És a mentett verziója egy pendrive-on ott volt a táskámban. És egy másik pendrive-on Jillian pénztárcájában. És egy éjféli futás után, mikor beugrottam Sophiához, még egy pendrive-on az ékszeresdobozában.
Próbálva megszabadulni a férfi gondolatától, aki épp az előbb vitt el belőle egy
darabot, visszafordult Luccához és
igyekezett összeszedni magát.
– Igen, bocsi. Öhm, látni akartál?
