Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

9. FEJEZET

Fordította: Naomi

A New Yorkba vezető út alatt nem beszéltünk. Nem igazán érdekelt. A nőkkel való beszélgetés sosem volt a legfontosabb. Az egyetlen téma, ami érdekelt, a maffia volt, és a nőknek korlátozott ismereteik voltak a maffiaélet valóságáról, ha voltak egyáltalán. Szó nélkül kiszálltam a kocsiból, és felkaptam a csomagjainkat. Matteo később is kiveheti a táskáját a pótkulccsal. Amikor a lift felé indultam, észrevettem, hogy Aria még mindig a kocsi mellett áll, a karját a dereka köré kulcsolva, és reszketve néz körül.

– A menekülésen gondolkodsz?

Megrázta a fejét, és végül elindult felém.

– Megtalálnál.

– Megtalálnálak. – Most, hogy az enyém volt, az egész világot átkutatnám érte.

A lift kinyílt, és én beszálltam, nem sokkal utánam Aria, aki kíváncsian nézett körül, és az emeletek számát fürkészte.

– A lift privát. Csak az épület utolsó két emeletére vezet. Az én penthouse-om a legfelsőn van, Matteónak pedig az alatta lévő emeleten van a lakása.

Aria felém fordult.

– Akkor jöhet be a penthouse-unkba, amikor csak akar?

Nem tudtam olvasni a hangjából.

– Félsz Matteótól?

– Mindkettőtöktől félek, de ő sokkal lobbanékonyabbnak tűnik, míg te kétlem, hogy olyat tennél, amit nem gondoltál át. Olyan embernek tűnsz, aki mindig erősen ura a helyzetnek.

Ha már akkor is félt tőlem, amikor csak a civil oldalamat mutattam, nem akartam tudni, mi lesz, ha egyszer a legrosszabb formámat látja.

– Néha elveszítem az önuralmamat.

Aria lenézett a jegygyűrűjére, és megforgatta. Nagyon szerettem volna, ha legalább rám néz, hogy felmérhessem az érzelmeit.

– Nincs miért aggódnod, ha Matteóról van szó. Hozzászokott, hogy akkor jön át hozzám, amikor csak akar, de most, hogy megházasodtam, a dolgok megváltoznak. A legtöbb üzletünk úgyis máshol zajlik.

Matteóval eddig nem beszéltük meg a dolgot, de tekintve, hogy Aria egyszer talán meztelenül járkál majd a lakásban, semmiképpen sem akartam, hogy az öcsém bejelentés nélkül jelenjen meg.

A lift csipogott és megállt, majd az ajtók szétcsúsztak. Aria megfeszült, és mély levegőt vett, amikor intettem neki, hogy lépjen be a lakásomba... a mi lakásunkba ezentúl.

Furcsa volt beengedni egy nőt a területemre. A házvezetőnőmet, Mariannát ebben az esetben nem igazán tartottam nőnek. Végül is nekem dolgozott. Soha nem járt nálam egyetlen viszonyom vagy egyéjszakás kalandom sem, és még Ninának is csak egyszer sikerült beosonnia, amikor apámat kísérte. De ez most már Aria otthona lesz, nem csak az enyém.

Ahogy figyeltem, amint bejárja a lakásomat, rájöttem, hogy valószínűleg ezért tűnt olyan feszültnek. Nem ő választotta ezt a helyet, mint ahogy engem sem, de ettől a naptól kezdve ezt a helyet kell majd otthonnak hívnia.

Kíváncsi voltam, vajon tetszik-e neki. Nem voltak itt sallangok vagy lágy színek, nem voltak plüss párnák vagy bolyhos szőnyegek. Megkértem a belsőépítészeket, hogy funkcionális és modern legyen, szürkékkel, fehérekkel és feketékkel. Az egyetlen színfoltot a falakon lógó modern művészeti festmények jelentették – és most Aria.

Odalépett a franciablakokhoz. Élénk narancssárga ruhájával és hosszú, szőke hajával abszolút szemet gyönyörködtető volt a színtelen lakásomban. Nem voltam biztos benne, hogy mennyi ideig bámultam őt, amikor végre felocsúdtam.

– A holmid az emeleti hálószobában van. Marianna nem volt biztos benne, hogy te magad akarod-e elpakolni, ezért a bőröndjeidben hagyta őket – mondtam neki. A családja pár napja küldte el a holmijának nagy részét New Yorkba.

– Ki az a Marianna? – kérdezte Aria anélkül, hogy megfordult volna. Odasétáltam hozzá, amíg nem láttam az arcát az ablaküvegben.

Most az egyszer az arckifejezése üres volt, lehetetlen volt olvasnom belőle.

– Ő a házvezetőnőm. Hetente néhány napot van itt.

– Hány éves? – kérdezte Aria. Próbált lazának tűnni, de a torkán felfelé vándorló finom pír elárulta a kérdés okát.

– Féltékeny vagy? – kérdeztem. Megérintettem a csípőjét, és mint mindig, a másodperc töredékére megdermedt, mielőtt összeszedte magát. Mindent megtettem, hogy jól bánjak vele, de ő még mindig úgy viselkedett, mintha brutálisan bántalmaztam volna. Soha nem éreztem magam annyira az istenverte apámnak, mint ebben a pillanatban.

Aria kicsúszott a kezemből, és az ajtó felé indult. Amikor szembefordult velem, arckifejezése ismét tökéletesen kontrollált volt, és ezt utáltam.

– Kimehetek? – kérdezte.

– Ez most már a te otthonod is – préseltem ki magamból, és próbáltam visszatartani a sötétséget, amely azzal fenyegetett, hogy kikaparja magát a mellkasomból.

Aria kilépett, és egyenesen a korlát felé vette az irányt. Követtem őt, hirtelen gyanút érezve az indítékait illetően.

– Ugye nem gondolkodsz azon, hogy leugrasz? – kérdeztem, miközben mellé hajoltam. A gondolat, hogy Aria talán a halált választja helyettem, ahogy anyám a halált választotta apám, és végeredményben Matteo és énhelyettem, olyan volt, mint egy gyomorszájba vágó ütés.

Aria apró homlokráncolással nézett fel rám.

– Miért ölném meg magam?

– Néhány nő a mi világunkban ezt tekinti az egyetlen útnak a szabadság elnyerésére. Ez a házasság a te börtönöd. – Ezt ő is ugyanolyan jól tudta, mint én. Nem volt értelme hazudni neki.

– Nem tenném ezt a családommal. Lilynek, Fabinak és Giannának megszakadna a szíve.

Persze, hogy így lenne, és persze, hogy Aria gondolt rájuk. Még mindig emlékeztem a gyötrelmére, amiért el kellett hagynia őket.

– Menjünk vissza a lakásba – mondtam, mert azt akartam, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek.

Bevezettem Ariát kezemet a hátának alsó részén tartva. Állandó feszültsége ellenére nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Ez pokolian idegesített.

– Harminc perc múlva találkozóm lesz, de néhány óra múlva visszajövök. El akarlak vinni vacsorázni a kedvenc éttermembe.

– Ó – mondta Aria, és elkerekedett a szeme. – Mint egy randi?

Engem is meglepett a javaslatom. Hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem így, meg akartam mutatni Ariának, hogy az élet New Yorkban nem lesz olyan sivár, mint ahogyan attól tartott.

– Hívhatjuk így is. Még nem voltunk igazi randin – mondtam, és átkaroltam. Aria szokás szerint megfeszült.

– Mikor hagyod már abba, hogy félj tőlem? – kérdeztem halkan. Az emberek mindig féltek tőlem, de nem azok, akik számítottak: Matteo és Romero.

Aria az alsó ajkába harapott.

– Nem akarod, hogy féljek tőled?

Sötét szórakozottság támadt bennem, de eltoltam magamtól.

– A feleségem vagy. Együtt fogjuk leélni az életünket. Nem akarok egy meghunyászkodó nőt az oldalamon.

Aria arcáról eltűnt a feszültség egy része, és egy apró mosoly játszott az ajkán.

– Vannak olyan emberek, akik nem félnek tőled?

– Néhányan – mondtam. Ahogy mosolygott, nem tudtam ellenállni neki, hogy megcsókoljam. Rövid időre megdermedt, de mindent megtettem, hogy a csókunk gyengéd maradjon, az ajkaim megízlelték az övét, anélkül, hogy követeltem volna, hogy megnyíljon előttem. Kurva nehéz volt, de Aria ellágyuló teste volt a jutalmam. Végül szétnyitotta az ajkait, én pedig belemerültem, és a nyelvével incselkedtem.

Megérintette a nyakamat, meglepve ezzel a gesztussal.

Lágy érintés volt, mint mindig. Olyan lágy és óvatos. Amikor a tenyerét a mellkasomra tette, pont a Famiglia tetoválásom fölé, a vágy hulláma árasztott el, de nem ez volt az egyetlen érzés, amit éreztem. Életemben először, egy csók hatására a... valahová tartozás idegen érzését éreztem. Visszahúzódtam, és a feleségem lesütött kék szemébe bámultam.

Éreztem, hogy a telefonom rezeg a zsebemben, és majdnem felnyögtem.

– Félig-meddig kedvem lenne lemondani ezt a kibaszott találkozót – mormogtam, miközben Aria duzzadt ajkait simogattam –, de erre később még bőven van idő. – Lenéztem az órámra. Már csak húsz perc volt hátra a Famiglia összes alvezérével való találkozóig. Én magam javasoltam, tekintve, hogy mindannyian a környéken voltak az esküvő miatt, de most már nagyon megbántam a javaslatomat.

– Most már tényleg mennem kell. Romero itt lesz, amikor én elmegyek. Nézz körül nyugodtan, és helyezd magad kényelembe.

Gyorsan elhúzódtam Ariától, mielőtt puha teste és csábító illata miatt elkéstem volna. Anélkül, hogy még egy pillantást vetettem volna a feleségemre, elindultam a lift felé. A lift levitt a garázsba, és egy olyan kóddal zártam be az emeletünket, amelyet csak Romero ismert. A telefonomat ellenőrizve találtam egy sms-t tőle, amiben azt írta, hogy öt perc múlva itt lesz. Ez pár perccel ezelőtt volt. Elindultam a kocsim felé, és beszálltam. Kifelé menet elhaladtam Romero saját kocsija mellett. Gyorsan biccentettem neki, mielőtt felgyorsultam.

* * *

A találkozóra a Vitiellók városi házában került sor. Soha nem értettem meg, hogy apa miért vitte haza az üzletet.

Matteo motorja már elöl parkolt, közvetlenül a sétányon, ő pedig a tetején ült, hátrasimította a haját, és úgy nézett ki, mintha egy fotósra várna.

Leparkoltam, majd csatlakoztam hozzá.

– Még nem vagy bent?

– Erkölcsi támogatásra vártam.

– Mármint olyasvalakire, aki megakadályozza, hogy beledöfd a késed az egyik bácsikánkba?

– Nekem nem szokásom családtagokat gyilkolni, úgyhogy ha valaki végül szétzúzza a nagybátyáink torkát, az te leszel – mondta cápavigyorral.

Ujjat mutatva neki, elindultam felfelé a lépcsőn. Matteo szorosan mögöttem volt.

Beütöttem a kódot a biztonsági panelbe, majd beléptem. Férfihangok hallatszottak a ház hátsó részéből, ahol a tárgyalóterem volt. Amikor beléptünk a helyiségbe, már mindenki elfoglalta a helyét. Csak apa jobb oldalán lévő két szék volt még üres, a mi helyünk.

Apa rosszallóan nézett.

– Elkéstetek.

A tekintetem az órámra siklott. Egy percet késtem.

– Biztos vagyok benne, hogy a fiú figyelmét elterelte a lenyűgöző felesége – mondta ferde mosollyal Mansueto Moretti, Philadelphia alvezére. Néhány évvel idősebb volt apámnál, ezért mert egyáltalán megszólalni, és a kora miatt is túlélte, hogy fiúnak nevezzen.

– Rendbe kellene tennie a prioritásait. Egy szajhát le lehet cserélni – húzta el a száját apa, és a szeszesitalos szekrénye felé fordult.

Matteo keményen megragadta a csuklómat, és a tekintetem felé rándult. Figyelmeztető pillantása arra késztetett, hogy mély levegőt vegyek. Nem voltam biztos benne, mit látott az arcomon, de rossz lehetett. Visszafordultam az összegyűlt férfiak felé, a legtöbben apámra koncentráltak, aki whiskyt töltött magának, de Mansueto és Gottardo bácsi rám szegezte a tekintetét. Az előbbi nem aggasztott annyira, mint az utóbbi.

A székem felé sétáltam, és leereszkedtem. Matteo helyet foglalt mellettem, még mindig óvatosan figyelve engem. Ő meg tudott állítani. Nem ölném meg apánkat egy alvezérekkel teli szobában. Egészen biztos voltam benne, hogy Philadelphia, Boston, Charleston és Baltimore alvezérei az én oldalamon állnának, még akkor is, ha az utolsó várost Egidia néném férje, Felix uralta. Gyűlölte a bátyját, és a férje határozottan osztotta ezt az érzést. De a többi férfi nem állna az én oldalamon. Bardoni, apám Consigliere-je azért, mert tudta, hogy nem tartanám meg ebben a pozícióban, amint hatalomra kerülnék, a többi férfi pedig azért, mert vagy hűségesek voltak apámhoz, vagy maguk akartak Capók lenni.

Apám helyet foglalt az asztalfőn, és kortyolt egyet a whiskyjéből. Nem ajánlott fel semmit, de nem is számítottam rá. Így mutatta meg mindannyiunknak, hogy az alattvalói vagyunk, ezért is ült egy széles bőrfotelben, míg mi kibaszott fapadokon foglaltunk helyet.

Apám a poharával a Consigliere felé intett, ami nyilvánvalóan a végszó volt, hogy beszámoljon a területünkön a Bratva legújabb támadásairól. A legtöbbjükről már tudtam. Gondoskodtam róla, hogy legalább havonta egyszer friss híreket kapjak az alvezérektől, míg apám sosem foglalkozott vele. Jobban szerette, ha a dolgokat elintézik helyette, különösen az utóbbi években. Ez oda vezetett, hogy néhány alvezér, nevezetesen a nagybátyáim, azt csináltak a területükön, amit akartak. Ez abban a pillanatban meg fog változni, amikor én kerülök hatalomra, de apámat ismerve, őt örökké csak a gonoszság éltette volna.

* * *

A találkozó órákig elhúzódott, és amikor végre kijöttünk a házból, már kezdett besötétedni. Matteo kifújta a levegőt.

– Gondolom, nincs kedved egy éjszakához a Gömbben? – kérdezte ferde vigyorral, de a szeme fáradt volt.

– Te magad mondtad, a szabad emberként töltött napjaimnak vége. Randim van Ariával.

Matteo megrázta a fejét.

– Furcsa, hogy férjként gondolok rád. Miért nem hozod őt is magaddal? Biztos vagyok benne, hogy képes rázni a fenekét a ritmusra.

– Az egyetlen, akinek a fenekét rázni fogja, az én vagyok – mormoltam. A gondolat, hogy Aria egy zsúfolt klubban legyen, még ha velem az oldalán is, nem tetszett.

Matteo felült a motorjára, majd felvette a sisakját.

– Érezd jól magad a feleségeddel, amíg én keresek egy lányt egy semmitmondó vécéfülkés kalandhoz.

Elnevette magát, majd lehajtotta a napellenzőt, és elrobogott.

Kibaszottul élvezni akartam a feleségemet... ha hagyná.

* * *

Furcsa volt hazatérni, tudva, hogy valaki vár rám. Valaki, aki egész életünkben várni fog rám.

De amikor beléptem a lakosztályomba, nem Aria volt az, akit megláttam. Romero ült a kanapén, de felállt, amikor észrevett engem.

– Fent van, készülődik – mondta.

– Hogy ment a dolog? – kérdeztem, alaposan szemügyre véve őt. Megbíztam Romeróban, ezért engedtem meg neki, hogy kettesben legyen Ariával, de mégiscsak egy férfi volt, ő pedig egy olyan nő, aki túl szép volt ahhoz, hogy szavakkal kifejezzem.

– A legtöbbször az emeleten volt. – Tétovázott.

– Mi az?

– Azt hiszem, sírt, de nem néztem utána.

Szűkszavúan bólintottam.

– Matteo úton van a Gömb felé. Miért nem csatlakozol hozzá?

Romero az órájára pillantott.

– Anyám és a nővéreim várnak vacsorára. Meg fognak sértődni, ha lemondom.

Amikor Romero elment, felmentem az emeletre. A hálószoba ajtaja résnyire nyitva volt, és beléptem. Aria jött ki a fürdőszobából, fehér, lenge szoknyában, rózsaszín ujjatlan blúzban és rózsaszín magas sarkú cipőben. Egy csipetnyi szín. Aztán a szemem regisztrálta a vörös szemét és a családjáról készült fényképet az ajtótól távolabb álló éjjeliszekrényen.

– Nem voltam biztos benne, melyik a te oldalad. Áthelyezhetem a másik éjjeliszekrényre, ha akarod – mondta, az ágy felé mutatva.

Nem igazán volt oldalam, amin aludtam, mert mindig egyedül aludtam. Az egész ágy az enyém volt.

– Nem, semmi baj – mondtam. Az ajtótól legtávolabbi oldal jó választás volt, hiszen így közte és egy esetleges ajtón át érkező támadó között voltam, még akkor is, ha szinte lehetetlen volt az engedélyem nélkül bejutni a penthouse-ba. Még a kínzás sem tudna rávenni, hogy eláruljam a biztonsági kódot.

– Rendben volt a találkozó? – kérdezte Aria, néhány lépésre távolodva tőlem.

– Ne beszéljünk róla. Éhen halok. – Kinyújtottam a kezem, azt akartam, hogy a köztünk lévő távolság eltűnjön. Aria az enyémbe tette a kezét, én pedig lazán köréje zártam az ujjaimat, és csodálkoztam, milyen kicsi az enyémhez képest. Némán vezettem le a mélygarázsba.

A gondolataim folyton Apára és az ő érdektelenségére terelődtek, amikor a Bratva elleni harcról volt szó. A Famigliát és az olasz maffiát felsőbbrendűnek tartotta, és eszébe sem jutott, hogy a Bratva a saját játékunkban legyőzhet minket. Vak volt, és ez egy nap a területünk egy részébe fog kerülni nekünk. A fegyverszünet a Szervezettel nem változtatna ezen.

Aria felé pillantottam, a nő felé, aki a békét volt hivatott elhozni. Furcsának tűnt, hogy talán az ellenségem lett volna, ha apáink nem rendezik el a házasságunkat.

Aria észrevette a tekintetemet, és szembefordult velem.

– Remekül nézel ki – mondtam. A remek még csak nem is fedte a valóságot. Aria olyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

Egy apró mosolyt küldött felém.

– Köszönöm.

A kocsimat egy zárt parkolóban parkoltam le, amit mindig használtam, ha a környéken jártam. A koreai étterem felé tartva, amelyet a randevúra választottam, elkaptam a férfiak pillantásait, elkaptam a csodálatukat és a csodálkozásukat, amikor meglátták Ariát. A feleségemet. Az enyémet. A pillantásomtól gyorsan továbbvándorolt a tekintetük.

Meglepetés villant át Aria arcán, amikor bevezettem az étterembe. Matteo és én mindketten szerettük az ázsiai ételeket, és néhány éve az üzlet miatt fedeztük fel a helyet.

Az egyik pincér azonnal odajött hozzánk, és egy hátul lévő szabad asztalhoz vezetett minket. A hely nem volt puccos. Nem volt fehér terítő és díszes szalvéta. Helyette keskeny asztalok voltak, és alig volt hely közöttük.

Én egy licsi-martinit rendeltem, az egyik jellegzetes italukat, míg Aria összevont szemöldökkel pásztázta az itallapot.

– Én is ugyanazt kérem – mondta végül, kissé megilletődöttnek tűnt, és még mindig megdöbbent az étteremválasztásomtól.

– Meglepettnek tűnsz – mondtam, amikor a pincér elment.

– Nem gondoltam volna, hogy ázsiai ételeket választasz, mindent figyelembe véve.

– Ez a legjobb ázsiai étterem a városban, és nem tartozik egyik ázsiai étteremlánchoz sem. Ez független. – A Triád az utóbbi években nem volt túl erős. Erőiket a nyugati partra összpontosították, ami nekem nagyon is megfelelt.

– Vannak független éttermek New Yorkban? – kérdezte Aria meglepődve.

– Néhány, de éppen most tárgyalunk. – Vagy nekünk fizettek a védelemért, vagy az oroszoknak. Más lehetőség tényleg nem volt.

Aria felszisszent, a szeme még mindig szorgalmasan pásztázta az étlapot.

– Segítségre van szükséged? – kérdeztem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy túlterheli a választék.

Aria zavartan elmosolyodott.

– Igen, még sosem kóstoltam koreait.

Ezt már sejtettem. Scuderi nem tűnt olyan embernek, aki gyakran merészkedik ki a komfortzónájából.

– A pácolt selyemtofu és a bulgogi marhahús nagyon finom.

Aria szeme elkerekedett.

– Te tofut eszel?

– Ha így készítik el, akkor igen.

Aria úgy tekintett rám, mintha más megvilágításban látna. Talán végre abbahagyja a hátrálást, ha a közelemben van.

– Csak rendeld azt, amit a legjobbnak gondolsz. Én mindent megeszem, kivéve a májat – mondta Aria, és becsukta az étlapot.Örültem, hogy nem tartozott azok közé a nők közé, akiknek a listája, hogy mit nem esznek, hosszabb volt, mint a listája, hogy mit esznek.

– Szeretem az olyan nőket, akik nem csak salátát esznek.

Amikor a pincér megállt az asztalunknál, mindkettőnknek rendeltem, miközben Aria a pálcikákkal küzdött.

– Még sosem használtál pálcikákat? – kérdeztem, miután a pincér elment. El kellett fojtanom a nevetést Aria mélyen koncentráló arckifejezésén.

– A szüleim csak a kedvenc olasz éttermükbe vittek minket, és nem igazán engedték, hogy egyedül menjek bárhová is.

Persze, hogy nem mehetett. Rocco Scuderi folyamatosan tájékoztatott a dolgok állásáról.

– Most már oda mehetsz, ahová csak akarsz.

Aria felvonta szőke szemöldökét.

– Tényleg? Egyedül?

Előrehajoltam, hogy a szomszédos asztalnál ülők ne hallják meg.

– Romeróval vagy velem, vagy Cesaréval, ha Romero nem ér rá.

Láttam, hogy Aria nem örül ennek, de tényleg nem várhatta el tőlem, hogy védelem nélkül hagyjam sétálgatni. Úgy döntöttem, hogy elterelem a figyelmét, és felvettem a saját pálcikáimat.

– Tessék, hadd mutassam meg. – Megmutattam Ariának, hogyan kell szétnyitni és összecsukni őket.

Zavaróan az ajkába harapdálva próbálta utánozni a mozdulatokat, ismét teljes koncentrációval az arcán.

– Nem csoda, hogy a New York-i lányok olyan vékonyak, ha állandóan így esznek.

– Te szebb vagy mindenkinél – mondtam habozás nélkül.

Aria felnézett, mintha nem lenne biztos benne, hogy komolyan gondolom. Ez volt a leghosszabb idő, amíg a szemembe nézett, és azon tűnődtem, vajon mit akar látni. A határon mozogtam, próbálkoztam, hogy jól érezze magát, és jó voltam hozzá, anélkül, hogy reményt keltettem volna benne valami olyan nevetséges dolog iránt, mint a szerelem.

Aria teljesen védett volt; még ha ismerte is a világunk szabályait, és azt, hogy milyen ember vagyok. A naivitása és ártatlansága még mindig arra késztetné, hogy reménykedjen valamiben, ami egyszerűen sosem lesz.

Felvettem egy darabot a bulgogi marhahúsból, és átnyújtottam Ariának. Meglepetés villant az arcára. Kihívóan felhúztam a szemöldökömet. Szétnyitotta az ajkát, majd lassan összezárta a pálcika körül, én pedig majdnem felnyögtem. Észrevette egyáltalán, hogy milyen képeket keltett az agyamban?

– Finom – mondta, és kedvesen mosolygott.

Látva az ártatlan örömét egy olyan egyszerű dolog felett, mint a koreai ételek fogyasztása, újfajta tisztelet töltött el.

* * *

Aria feszült lett, amint visszatértünk a lakásunkba, és gyorsan eltűnt a fürdőszobában. Végigsimítottam a hajamon, miközben a szemem az ágyon pihent. Ez lesz az első éjszakánk a lakásunkban, ebben az ágyban.

Látva, hogy Aria a vacsora alatt jól érezte magát, újra feléledt bennem a vágy iránta. Nehéz volt olvasni benne. Miért volt olyan feszült?

A fürdőszoba ajtaja kinyílt, és Aria kilépett egy hosszú, sötétkék hálóingben, amely gyönyörű kontrasztot alkotott aranyszínű hajával és sápadt bőrével. A tekintetem a sima combjának egy kis szeletét mutató hasítékra tapadt.

Sajnos Aria úgy nézett ki, mint egy szarvas a fényszórók fényében. Besétáltam mellette a fürdőszobába, mert le kellett hűtenem magam. Hideg vizet fröcsköltem az arcomba. A testem lüktetett a vágytól, hogy igényt tartsak a hálószobámban lévő nőre. Soha nem kellett visszafognom magam, soha nem is akartam, de Ariának szüksége volt erre. Bassza meg! Az alsónadrágomban lévő merevedésemet bámulva ellöktem magam a mosdótól.

Aria a feleségem volt. Nem is lehetett volna már szűz. Talán ma este már készen fog állni. Talán csak a nászéjszakánk nyomása miatt rémült meg.

Nem volt kíváncsi? Emlékeztem, hogy az idegességem ellenére milyen kiba­szottul lelkes voltam az első alkalom előtt.

Amikor kiléptem a fürdőszobából, Ariát a panorámaablakok előtt találtam, hátat fordított nekem, és az égbolt felé nézett.

Közelebb léptem hozzá, és észrevettem, ahogy megfeszül a teste. Csak rosszabb lett, amikor kinyújtottam felé a kezem. Nyilvánvaló idegességétől a fogaim megcsikordultak, mert nem tudtam, hogyan nyugtassam meg. A vigasztaló vagy megnyugtató szavak nem igazán voltak az én kibaszott erősségem. Az első ösztönöm az volt, hogy parancsot adok neki, hogy hagyja abba a görcsölést, de az nem sült volna el jól.

Kinyújtottam érte a kezem, és ő még jobban megmerevedett, mintha azt hitte volna, hogy megragadom, felhajtom a hálóingét, és megdugom az ablak előtt – amit szerettem volna, de soha nem tettem volna meg, hacsak ő nem akarta, bassza meg. Az ujjamat a puha bőréhez érintettem, és finoman végigsimítottam vele a gerincén, próbáltam megmutatni neki, hogy visszafogom magam miatta, hogy óvatos leszek vele.

A testét elborító libabőrtől eltekintve nem reagált. Nyilvánvalóan nem akart magától cselekedni. Nem volt gondom a vezetéssel; a probléma az volt, hogy az én vezetési stílusom általában nem illett az érzékeny nőkhöz, Aria pedig törékeny volt.

Kinyújtottam felé a kezem, tudtam, hogy követni fogja a néma parancsomat, mert engedelmességre nevelték. Végül felém fordult, de a tekintete megpihent a tenyeremen lévő hegen, amelyet végigsimított az ujjbegyeivel. A bőröm bizsergett a szinte nem is létező érintéstől. Furcsa volt, hogy ilyen óvatosan bánik velem.

– Ez a véreskütől van? – Felnézett, és végre találkozott a tekintetemmel. Gyakran elfordította a tekintetét, és nem voltam biztos benne, hogy ez a hírnevem miatt volt-e, vagy a neveltetése megtanította arra, hogy lefelé fordítsa a tekintetét. Ez olyasvalami volt, amit minél hamarabb el akartam tüntetni.

– Nem. Ez az – mondtam, és megmutattam neki a másik kezemen lévő sebhelyet. Sokkal kisebb volt, mint az, amelyikhez Aria még mindig hozzáért. – Az egy verekedés során történt. Egy késes támadást kellett elhárítanom a kezemmel.

Aria szeme tágra nyílt, az ajkai szétnyíltak a meglepetéstől. Meg kellett csókolnom azt a szájat. Ujjaimat a csuklója köré fontam, és az ágy felé vezettem. Engedelmesen követett, bár éreztem, hogy a félelemtől lüktet a pulzusa az ereiben. Úgy döntöttem, egyelőre nem veszek róla tudomást, mert volt egy olyan érzésem, hogy egy év múlva még mindig szűz lenne, ha megvárnám, hogy megnyugodjon mellettem.

Az ágy felé húztam, ahol lehuppantam, és a lábaim közé helyeztem. Megcsókoltam, élveztem az ízét, ahogyan alkalmazkodott a követeléseimhez. Hagyta, hogy hátradőljek, és magammal húztam őt, csókom egyre keményebbé, követelőzőbbé vált. Aria testének érzése az enyémen felébresztette a farkamat. Végigsimítottam a derekát, a bordáit, és megsimogattam a mellét. Ezeknek a ruháknak el kellett tűnniük. Éreznem kellett a bőrét. A melegét, az illatát, olyanok voltak számomra, mint egy kábítószer. Megcsókoltam a torkát és a fülét.

– Soha nem akartam még annyira megdugni egy nőt, mint most téged – krákogtam.

Aria megmerevedett, és elfordította az arcát, amikor újra megpróbáltam megcsókolni. Megpróbált felülni. Egy pillanatig fontolgattam, hogy erősen tartom, de aztán elengedtem, zavartan a hangulatváltozása miatt. A csókunkat élvezte. Fogadok, hogy nedves volt az érintésemtől. Miért húzódott vissza?

– Nem akarom ezt – mondta, és a hangja valójában undorodónak tűnt, és az arckifejezésétől úgy éreztem magam, mint a kibaszott apám.

A düh végigsöpört rajtam. Ha azt hitte, hogy ez egy kibaszott játék, akkor jobb, ha újra átgondolja. Lecsúszott rólam, és a takaró alá bújt. Nem tudtam elhinni. Soha nem utasított vissza nő, még kevésbé kétszer, és a saját kibaszott feleségem biztosan nem.

Frusztrációmat elfojtva lekapcsoltam a villanyt. Nem akartam, hogy hülyét csináljanak belőlem. Ha Ariának nem állt szándékában igazi házasságot kötni, hát legyen. Soha nem akartam megházasodni, és ha ő inkább távolságot tartott, én is el tudtam szórakoztatni magam. Nem volt szükségem erre a házasságra, hogy működjön. Úgyis csak a látszat kedvéért volt.

Megvártam, hogy elaludjon, mielőtt kicsúsztam az ágyból. Tiszteletlenség lett volna elmenni, amíg ébren van. Csendes becsületkódex volt, hogy a férjek igyekeztek távol tartani ezt a részt a feleségüktől, még akkor is, ha a feleségük jobban szerette volna, ha más nők után kutatnak.

Felkaptam a mobilomat és néhány ruhát, mielőtt lementem a földszintre. Aria undorral és szorongással teli ábrázata folyton felvillant a fejemben, amitől úgy éreztem magam, mint az apám. Ez volt az utolsó dolog, amivé válni akartam.

Vége volt azoknak a napjaimnak, amikor klubokban kerestem nőket, és nem kockáztathattam, hogy a sajtó elkapjon. Küldtem Grace-nek egy sms-t, még akkor is, ha kezdtem belefáradni. 

Lakás. Harminc perc múlva.

Sietnie kellett, hogy időben odaérjen. Elhagytam a penthouse-t, bezártam, hogy Aria biztonságban legyen, és elmentem a lakásba, ahol Grace-szel rendszeresen találkoztunk, hogy dugjunk. Az Aria szemrehányása miatti dühöm átváltott Grace iránti dühbe, mert tudtam, hogy mondott valamit Ariának az esküvőnk napján. Ezért nem bírta elviselni a kibaszott érintésemet?

Grace szinte időben lépett be, kissé lihegve, de szokás szerint erősen sminkelve. Vagy aludt azzal a szarral az arcán, vagy sietett, hogy felkenje, hogy találkozhasson velem.

– Két percet késtél – mondtam hidegen.

Elpirult.

– Nagyon sajnálom, Luca. Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam.

Levette a kabátját, felfedve harisnyakötőjét, miniszoknyáját és melltartóját, amiből kilátszottak a mellbimbói. Általában ez a látvány felizgatott, és felállt a farkam, de most valamiért másképp éreztem, ami kurvára idegesített. Ha már a feleségemet nem élvezhettem, legalább más nőket élvezni akartam, de még ez is lehetetlennek tűnt most, hogy Ariával voltam. Bassza meg!

A dühömre koncentráltam, a bennem lévő szörnyetegre.

– Nem várok senkire. – Ellöktem magam a faltól, de Grace gyorsan elém lépett, és megérintette a mellkasomat. Összehúztam rá a szemem.

– Kárpótolni foglak. Megadom neked, amire szükséged van. A puncim csöpög a farkad után, Luca. – Megmarkolta a nadrágomon át, és erősen megszorította. A farkam megrándult. Két hete nem feküdtem le nővel. Ez volt a leghosszabb száraz időszak, amit tizenhárom éves korom óta átéltem. Mindezt Ariáért. A fenébe is.

– Tudtam, hogy az a szűz punci nem fog tudni téged elszórakoztatni.

Erősen megragadtam Grace nyakát, és közel hoztam egymáshoz az arcunkat.

– Ne említsd még egyszer a feleségemet, megértetted? És ne hidd, hogy nem tudom, hogy az esküvőnk napján szarul beszéltél vele.

Grace összerezzent, de a durvaságom felizgatta. A mellbimbói megrándultak, és az ajkai szétnyíltak. Csak ki kellett vernem magamból a kibaszott dühöt, a kibaszott vágyat Aria iránt.

– Térdre! Megbaszom a szádat.

Grace megremegett, és letérdelt előttem. Kinyitottam a cipzáramat, megragadtam a haját, és a farkamhoz vezettem a száját. Keményen és gyorsan megdugtam az ajkait, mélytorkot nyitva neki. Néhányszor felnyögött a farkam körül. Visszahúzódtam, hirtelen nem bírtam elviselni a nyögéseit, az ajkak nedves hangját, ahogy a farkam körül csattogtak.

Mosolyogva állt fel.

– Óvszer – mondtam neki. Nem volt nálam. Az összeset odaadtam Matteónak nem sokkal az esküvőm előtt, mert feltételeztem, hogy nem lesz rájuk többé szükségem. Mert feltételeztem, hogy a feleségem akarja majd az érintésemet, és nem néz rám úgy, ahogy Nina nézett az istenverte apámra. A puszta gondolat, hogy olyan lehetek, mint ő, hogy Aria azt gondolhatja, hogy ilyen vagyok, megőrjített.

Grace megrázta a fejét.

– Nincs rá szükségünk – mondta csábító mosollyal. – Szedem a tablettát, és soha nem voltam csupaszon a többi sráccal, akivel együtt voltam.

Az ajkam megrándult. Tényleg azt hitte, hogy óvszer nélkül dugnék vele? Egy kibaszott kicsit sem bíztam benne. A csavaros elméjében valószínűleg azt hitte, hogy ha teherbe esik, akkor tényleg vele maradok.

– Én nem kefélek csupaszon, Grace.

Duzzogott.

– Fogadok, hogy a feleségeddel igen.

Megmerevedtem. Megráztam a fejem, a nadrágomért nyúltam...

– Figyelmeztettelek.

– Luca, várj! – kiáltotta, és megragadta a kezemet. – Gyere már! Ne legyél már ilyen. Bassza meg! Szükségem van rád. Van egy óvszer a táskámban.

Leráztam magamról, és hagytam, hogy meztelenül álljon a szobában. Bassza meg. Miért kellett folyton Ariát felhoznia? És mi a faszért érdekelt ez engem? Aria nem akarta, hogy ez egy igazi házasság legyen. Még a kibaszott közelségemet sem bírta elviselni.

* * *

Amikor hazaértem, egyenesen a zuhany alá mentem, még csak egy pillantást sem vetettem az alvó feleségemre, és a forró vízsugár alatt megtisztálkodtam. Visszatérni az ágyba Ariával azután, amit tettem... helytelennek éreztem. Átosontam a sötétben, de még a gyér fényben is ki tudtam venni a párnán a hajának aranyszínű glóriáját. Az oldalam felé fordult.

Óvatosan becsúsztam az ágyba. Aria nem mozdult. Ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, kivettem az arcát és a csupasz vállát. Édes, virágos illata az orromba szállt, és hirtelen késztetést éreztem, hogy újra lezuhanyozzak. Bassza meg! Soha nem akartam megnősülni, soha nem akartam nőt magam mellé, az életembe. De most volt egy feleségem, egy feleség, aki nem akarta az érintésemet, amikor csak arra tudtam gondolni, hogy megérintsem.

Megfordultam, hátat fordítottam neki. Nem voltam benne biztos, hogy Aria mit remél, de tudtam, hogy nem fogja megkapni. És nyilvánvalóan eltökélt volt abban is, hogy nem adja meg nekem, amit én akarok.

Másnap reggel korán keltem ki az ágyból, nem akartam szembenézni a feleségemmel. Nem aggódtam amiatt, hogy rájön, hol jártam; Ariának nem volt tapasztalata a férfiakkal, így nem tudta volna összekapcsolni a viselkedésemet az éjszakai látogatásommal, de óvakodtam attól, hogy a jelenlétében legyek, mert anélkül, hogy rá kellett volna néznem, a kibaszott lelkiismeretem máris gondot okozott. Aria előtt meg voltam győződve arról, hogy eleve nincs is lelkiismeretem.

Soha nem éreztem úgy, és nem is volt értelme. Aria nem akarta ezt a házasságot. Erre kényszerítették, és világossá tette, hogy mennyire nem akarja.