Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

24. FEJEZET

Fordította: Naomi

Nina felülmúlta önmagát. Apámat a legdrágább mahagóni koporsóban temették el, amit pénzért lehetett kapni. A temetőben összegyűlt mindenki, aki számított a Famiglia és a chicagói Szervezet tagjai közül, valamint számos magas rangú politikus.

Az elmúlt napokban mindannyian felkerestek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a Famiglia továbbra is fizetni fogja a kampányaikat, most, hogy én vagyok hatalmon. Ugyanez elmondható a kapitányokról és az alvezérekről, sőt még a nagybátyáimról is – mindannyian azért jöttek hozzám, hogy részvétüket nyilvánítsák és megerősítsék a pozíciójukat. Ma reggel hivatalosan is átvettem a Capo pozícióját, letettem az esküt a kapitányok és az alvezérek előtt, de tudtam, hogy ez nem jelenti azt, hogy mindannyian fenntartások nélkül elfogadnak.

Egyikük sem volt szomorú, hogy apám elment, kivéve Bardonit, és az is csak azért, mert elvesztette a Consigliere pozícióját. Minden szempár rajtam és Matteón pihent, mérlegeltek minket, a gyengeség egy szikráját keresve. Mindketten fiatalok voltunk, és sokan megpróbálnak majd meggyengíteni minket. Kétlem, hogy ezzel megvárnák a Famiglia első hivatalos találkozóját, amikor én leszek a Capo. A nagybátyáim valószínűleg már elkezdték a hátam mögött.

Aria felé pillantottam, amikor éreztem, hogy rám szegeződik a tekintete. Egy csipetnyi aggodalommal nézett rám, ahogy az elmúlt napokban gyakran tette. Ellenálltam a késztetésnek, hogy megragadjam a kezét vagy megcsókoljam, hideg és kemény maradt a tekintetem. Visszaejtette a tekintetét a koporsóra, amelyet hat Made Men eresztett a földbe. Aria úgy gondolta, hogy mélyen legbelül egy részem szomorúságot érzett apám halála miatt. Nem tudta, hogy én magam terveztem megölni, hogy őt megvédjem, és soha nem is fogja. Most már halott volt. Csak ez számított.

A nagybátyáim folyamatosan hamis, együttérző mosolyokat küldtek, mintha bármelyikünknek is hiányozna.

Utána mindenki odajött Matteóhoz, hozzám és Ninához, hogy kifejezzék részvétüket, és gratuláljanak, hogy Capo lettem. Nina tökéletesítette a színlelt könnyeit, miközben Criminella nénibe kapaszkodott. Igyekeztem szemmel tartani a környéket a sok őr ellenére, akik körülvették a területet. Volt egy olyan érzésem, hogy a Bratva hamarosan újra megpróbálja majd kiiktatni Matteót és engem. A mai nap tökéletes alkalom volt arra, hogy megszabaduljanak az olasz maffia számos fontos tagjától.

Félrehívtam Romerót a virrasztás alatt.

– Vidd Ariát és a testvéreit Hamptonsba. Nem akarom, hogy New Yorkban legyenek a ma esti találkozó alatt.

Romero bólintott.

– Feltételezem, Umberto is velünk jön.

– Igen, és Cesare is – mondtam. Scuderi a saját testőrségét akarta a közelben tudni, amikor a gyerekei a kastélyomban vannak, és én nem bántam a plusz védelmet.

* * *

Néhány órával később a Cavallarók, valamint Scuderi a Gömbben lévő tárgyalóasztal körül gyűltek össze Matteóval és velem, hogy megvitassuk a növekvő orosz fenyegetést, de szokás szerint nem voltak túl közlékenyek a területükön lévő Bratváról szóló információkkal. Együttműködésünk kezdetétől fogva mindig csak a minimális információkat cseréltük ki. Egy feszült hangulatú közös vacsora után Matteo és én már úton voltunk a kocsimhoz, hogy hazainduljunk, amikor Cesare telefonált.

A gyomromban rettegés érzése telepedett meg.

– Cesare?

A háttérben lövések hallatszottak.

– Megtámadtak minket. A Bratva megpróbál behatolni a házba.

– Vidd Ariát a pánikszobába. Ne hagyjátok, hogy az oroszok elkapják! Elvisszük a helikoptert! – kiáltottam, és már rohantam is a kocsi felé.

– Mi a baj? – kérdezte Matteo, miközben bevetette magát a mellettem lévő ülésbe.

– A Bratva megtámadta a kastélyt – préseltem ki magamból összeszorult torkomon keresztül, majd szóltam a pilótánknak, hogy készítse elő a helikoptert. Matteo telefonon beszélt a kapitányainkkal, hogy megszervezzék az erősítést.

Amint a helikopterben voltunk, felhívtam Aria mobilját. Majdnem egy percbe telt, mire végre felvette, olyan pillanatokba, amelyek egy örökkévalóságnak tűntek.

– Aria? Biztonságban vagy?

– Megölték Umbertót – suttogta Aria.

Leszartam, ki halt meg, amíg Aria biztonságban volt. A saját kezemmel ölném meg mindet, ha ez azt jelentené, hogy visszatér hozzám.

– Hol vagy most?

Aria szaporán lélegzett.

– Giannát keresem.

A gyomrom kiürült.

– Aria, hol van Romero? Miért nem visz be a pánikszobába?

– Meg kell találnom Giannát.

– Aria, a Bratva téged akar. Menj a pánikszobába. Elviszem a helikoptert. Húsz perc múlva ott leszek. Már úton vagyok.

Csak egy oka lehet annak, hogy a Bratva megtámadta a kastélyt, amikor a maffia minden tagja New Yorkban volt. Azért akarták Ariát, mert rájöttek, hogy csak így juthatnak el hozzám.

– Nem tudok tovább beszélni – mondta Aria.

– Aria... – Nem jutottam tovább, mielőtt a hívás megszakadt. Egy másodpercig csak a telefonomat bámultam.

– Luca? Mit mondott? Gianna vele van? – kérdezte Matteo, de nem vettem róla tudomást. Ha kettesben lettünk volna, talán beszéltem volna vele, de most még három férfi volt a helikopterben, és nem akartam, hogy észrevegyék, mennyire aggódom a feleségem miatt. Még soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek. A fegyveremért nyúltam, és elkezdtem ellenőrizni, hogy minden működik-e. Nem engedhettem meg magamnak, hogy belegondoljak, mi történhet, ha Aria a Bratva kezébe kerül. Időben ott leszek.

A pilótánk letette a helikoptert a kastély mögötti gyepre. Abban a pillanatban, ahogy kiugrottunk belőle, golyók száguldottak felénk a levegőben. Lebuktunk a kertet díszítő egyik olasz márványszobor mögé, és tüzelni kezdtünk.

Hamarosan közelebb kerültünk a házhoz. Intettem Matteónak és a többi emberemnek, hogy fedezzenek. Aztán megrohamoztam a házat. Az első oroszt fejbe, a másodikat torkon lőttem.

– Nálunk van a feleséged, Vitiello. Ha épségben akarod látni, jobb, ha abbahagyod a harcot, és eldobod a fegyvert – kiáltotta Vitalij.

– Senki sem cselekszik, amíg nem adok parancsot. Megértetted? – vicsorogtam, és Matteóra szegeztem a tekintetem. Bólintott, de nem voltam benne biztos, hogy ez mennyit ér – elvégre Gianna is ott volt bent.

Próbáltam megőrizni a nyugalmat az arcomon, de vesztes csatát vívtam. Éreztem, ahogy a bőröm alatt forrong a düh, és ami még rosszabb: a félelem. Az előbbire koncentráltam. A legnagyobb hiba lett volna, ha az ellenségeim előtt mutatom ki, hogy féltem Aria életét.

Lassan, fegyverrel a kezemben besétáltam a kúria lakótérbe. A szemem regisztrálta a saját vérében fekvő Cesare-t a földön, a tágra nyílt szemeit, ahogy a mellkasa minden egyes rekedt lélegzetvételnél megemelkedett. Felemeltem a tekintetem. Elveszett volt. Matteo közel volt mögöttem, de a tekintetem Vitalijra és Ariára összpontosított. A férfi a testéhez ölelte, a kését a torkához szorítva. A lehető legkegyetlenebb módszerrel fogom feldarabolni!

– Szóval ő a feleséged, Vitiello? – kérdezte Vitalij mocskos vigyorral. A pengéjét Aria bőréhez nyomta, és vér csorgott lefelé. A szívem felgyorsult, a félelem keményen és gyorsan száguldott. A késének egyetlen vágása megölhette volna, mindent tönkretehetett volna.

– Engedd el, Vitalij – morogtam dühösen és rémülten. Nem emlékeztem, mikor féltem utoljára egy összecsapás során. A haláltól nem féltem, de hogy elveszítem Ariát... a gondolat tátongó lyukat tépett a mellkasomba.

Vitalij megragadta Aria torkát. Rémült tekintete találkozott az enyémmel.

– Nem hiszem – mondta. – Elvettél valamit, ami a miénk, Vitiello, és most nálam van valami, ami a tiéd – mondta. Vitalij végigsimított a kezével Aria arcán, és én majdnem elvesztettem a fejem. Ha az istenverte feje nem lett volna olyan közel Aria fejéhez, lyukat ütöttem volna a kibaszott homlokába. – Tudni akarom, hol van.

Előre lendültem, és legszívesebben darabokra téptem volna, de Vitalij megint felemelte a kését.

– Tegyétek le a fegyvert, vagy elvágom a torkát.

Aria egy pillanatra lehunyta a szemét, beletörődve a sorsába. Azt hitte, azért utasítom vissza Vitalij parancsát, mert nem akarok szégyenben maradni? Hogy feladom őt, hogy erősnek tűnjek az orosz seggfej előtt?

Elengedtem a fegyvereimet. Az életemet adtam volna Ariáért. Bármit megtennék érte. Matteo úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem, de addig szűkítettem a szemem, amíg ő is eldobta a fegyvereit.

Vitalij kéjesen nézett, miközben újra megnyalta Aria arcát.

– A feleségednek isteni íze van. Vajon mindenhol ilyen finom? – Aria arcát maga felé kényszerítette. Úgy nézett ki, mintha sírni készülne, amikor a férfi közelebb vitte az arcát, és én csak arra tudtam gondolni, hogyan tudnám megvédeni őt, hogyan tudnám megölni a fattyút, hogy a feleségem biztonságban legyen.

Aria megpróbált hátrálni, arckifejezése kétségbeesett volt, én pedig a fegyvereimre pillantottam.

Vitalij megnyalta Aria állát, én pedig remegni kezdtem a dühtől, és biztos voltam benne, hogy bármelyik pillanatban felemészthet. És akkor minden nagyon gyorsan történt. Aria előhúzott egy kést a farzsebéből, és a férfi combjába döfte. Az fájdalmában felkiáltott, és elengedte őt. Kihúztam a saját késemet a hátsó tokomból, feléjük rohantam, magam mellé rántottam Ariát, és elvágtam Vitalij torkát. Vér lövellt ki a tátongó sebből a ruhámra.

Lövések és sikolyok hallatszottak. Ariát a testemhez szorítottam, fegyvereket ragadtam fel a földről, és tüzelni kezdtem. Aria lehajolt, és felkapott magának egy pisztolyt. Egy másik orosz faszkalapra céloztam, és szétlőttem a koponyáját. Ariát a seggfej felé húzva, a pisztolyáért nyúltam, mert az enyémből kifogyott az összes töltény.

– Luca! – sikoltott fel Aria. A tekintetem felszaladt, amikor egy másik támadó rám szegezte a fegyverét. Bassza meg! Aria elém ugrott, és ugyanakkor lőtt, amikor az orosz meghúzta a ravaszt. A lövés a fülemben csengett, Aria pedig összerándult.

A szemei elkerekedtek, ajkai kínkeserves kiáltásra nyíltak szét, és az egész világom megállni látszott. Még egyszer magamhoz szorítottam Ariát, de a lába megadta magát, és ekkor láttam meg, hogy a vér átitatja az ingét. A szívverésem megháromszorozódott, ahogy a hideg félelem belém hasított. Leengedtem a földre, a karjaimban tartottam, de teljesen mozdulatlanul feküdt. Egy másodpercig biztos voltam benne, hogy meghalt, hogy elvesztettem az egyetlen embert, akit jobban szerettem, mint a saját életemet. Soha nem tudtam, hogy a szerelem azt jelenti, hogy állandóan félni kell, félni attól, hogy elveszítesz valakit, aki nélkül nem tudsz élni.

– Aria – ziháltam, a szemeim úgy égtek, ahogy már majdnem tizenöt éve nem égtek. Ujjaim végigsimítottak a torkán, éreztem a szabálytalan pulzusát. Életben van! Tiszta megkönnyebbülés tört át rajtam. Lenyomtam a sebét, hogy elállítsam a vérzést, amitől Aria halkan felnyögött.

Elém vetette magát, felfogta helyettem a golyót. Nyeltem egyet, és végigsimítottam a haját a homlokán.

– Aria, szerelmem, ébredj – mormoltam, mélyen a sápadt arca fölé hajolva.

Minden csend volt körülöttünk.

– Luca?

Az öcsémre pillantottam, aki Giannát szorongatta. A tekintetéből áradt a kendőzetlen aggodalom, mintha azt várta volna, hogy elvesztem a fejem.

Aria nyöszörgött, én pedig gyorsan lenéztem rá. A sebre gyakorolt nyomásnak köszönhetően elállt a vérzése, de hamuszínű volt. Aztán a szemei kinyíltak, és azok a kék szemek, amelyek az első pillanattól fogva hatalmat gyakoroltak felettem, találkoztak az enyémmel.

Szerettem ezt a nőt. A szavak a nyelvemen voltak, de mindenki figyelt, és nem mondhattam ki őket, most nem.

– Jól vagy? – kérdezte suttogva Aria.

Azt kérdezte, hogy jól vagyok-e? Én voltam az, aki nem tudta megvédeni őt. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha Aria ma meghalna.

– Igen – préseltem ki magamból összeszorított torkomon keresztül. – De te nem vagy jól.

Aria arckifejezése eltorzult a fájdalomtól, de nem tudtam lazítani a sebén.

– Mi a helyzet Giannával, Lilyvel és Fabival?

– Jól vagyunk – kiáltotta Gianna, még mindig az öcsémhez szorulva. Aria szeme ismét elkerekedett. Kezelésre volt szüksége. Most azonnal.

Elengedtem Aria sebét, és óvatosan a karjaimba emeltem. Fájdalmas sírásától megfeszültem, de ami még rosszabb volt, a könnycseppek, amelyek végigfutottak sápadt arcán. Bevittem őt az előcsarnokba, amely mostanra már zsúfolásig megtelt a katonáimmal. A támadók többsége halott volt, és akik nem, azok is hamarosan a halált kívánják.

– Elviszlek a kórházba – mondtam.

Matteo jelent meg előttem.

– Luca, majd a doki elintézi. Évek óta ő intézi a dolgainkat.

Fintorogva néztem az öcsémre. Ha nem cipeltem volna Ariát, félrelöktem volna az útból.

– Nem – morogtam. – Ariának megfelelő ellátásra van szüksége. Túl sok vért vesztett.

– Tudok vérátömlesztést adni – mondta Doki, ahogy belépett a kúriába.

Összehúztam a szemem. Aria megérintette a karomat.

– Semmi baj, Luca. Hagyd, hogy ő gondoskodjon rólam. Nem akarom, hogy kórházba vigyél. Az túl veszélyes lenne.

Aria arcát kutattam. Könyörgött, hogy egyezzek bele. Aria túl önzetlen volt, túl jó. Lassan bólintottam, rájöttem, miért tette ezt. Azt akarta, hogy erősnek tűnjek. Aria nem volt gyengeség. Elszakítottam a tekintetem, és a Doki felé rántottam a fejem.

– Kövess!

Aria ismét elernyedt a szorításomban.

– Mindent be kell hoznom a kocsiból, amire szükségem van – mondta Doki.

– Siess – morogtam, miközben felcipeltem Ariát a lépcsőn, és bevittem egy hálószobába. Óvatosan letettem a matracra, majd megsimogattam az arcát. – Szeretlek, Aria – mondtam halkan.

Hangosan bevallani ezt, még akkor is, ha senki sem hallhatott, hatalmas lépésnek tűnt. Lehajoltam, és megcsókoltam a homlokát, de kiegyenesedtem, amikor lépéseket hallottam.

A doki bicegett befelé a női asszisztensével. Néha egy férfival is dolgozott, de valószínűleg tudta, hogy nem engednék egy fiatal férfit a feleségem közelébe.

– Meg kell néznem a sérülését – mondta a doki óvatosan.

Egy lépést hátráltam, hogy el tudjon mellettem menni, de közel maradtam hozzá. Nem hagynám Ariát egyedül senkivel az ő állapotában.

Doki röviden szemügyre vett, mielőtt fölé hajolt. Megtapogatta a pulzusát, majd felemelte az egyik szemhéját, hogy ellenőrizze a szemét, mielőtt folytatta a további vizsgálatokat.

– Rendbe fog jönni? – kérdeztem feszülten.

Doki felpillantott, a szemöldöke összeráncolódott.

– Természetesen. De vérátömlesztésre van szüksége. B-pozitív.

– Nulla pozitív vagyok – mondtam azonnal. – Vegye le a véremet. Ne vesztegessük az időt.

A doki nem vitatkozott velem. Kitartottam a karomat, miközben ő mindent előkészített a közvetlen transzfúzióhoz.

Visszapillantottam a feleségemre, aki tehetetlenül feküdt előttem.

– Levenné róla az inget? – kérdezte Doki tisztelettudóan.

Haboztam, de aztán elővettem a késemet, és felvágtam Aria pólóját. A fehér melltartója csupa vér volt, de rajta hagytam.

Doki ellenőrizte a sebet, miközben az asszisztense a tűt az én karomba, majd Aria karjába szúrta. Amikor a vérem végül Aria ereibe került, megnyugodtam. Figyeltem a dokit, ahogy eltávolította a golyót Aria sebéből, és összevarrta. A bűntudat mélyen belém hasított a látványtól. Mindig emlékeztetni fog arra, hogy meg kell védenem őt.

A tekintetem visszatért Aria sápadt arcára. Nehéz volt helyben maradni, és nem megcsókolni a homlokát, és nem átölelni, amennyire csak lehet.

Végül a transzfúzióval végeztek, és a doki meg az asszisztense távozott. Most először voltam egyedül Ariával. Elnyújtóztam mellette, és óvatosan a karomban ringattam, orromat a hajába temetve. Lehunyt szemmel próbáltam megnyugtatni a még mindig száguldó pulzusomat. Aria rendbe fog jönni. Csak egy kis sebhely, semmi más, de kétlem, hogy valaha is el tudnám felejteni azt a pillanatot, amikor azt hittem, elvesztettem.

– Soha nem foglak elveszíteni, principessa – mormoltam a halántékához.

Matteo kopogás nélkül lépett be. A tekintete végignézett rajtam, ahogy magamhoz szorítottam Ariát, és most az egyszer leszartam. Bíztam az öcsémben, még ezzel az igazsággal együtt is.

– Hogy van Aria? – kérdezte halkan, miközben közelebb lépett.

– Még mindig ki van ütve a fájdalomcsillapítótól, amit a doki adott neki. Még néhány óráig nem fog felébredni.

– A doki az egyik vendégszobában marad, ha szükségünk lenne rá.

– Jó – mondtam, és még egyszer lenéztem Aria arcára.

– Elkezdjük kihallgatni az orosz rohadékokat. Gondolom, te is részt akarsz venni benne.

Szerettem volna széttépni őket, de a gondolattól, hogy most azonnal elhagyom Ariát, felgyorsult a pulzusom.

– Később csatlakozom hozzátok.

Meglepetés futott át Matteo arcán.

– Nem ígérhetem, hogy akkor már sok minden marad számodra.

– Koncentrálj az egyik rohadékra, a többit hagyd meg nekem – préseltem ki magamból, találkozva az öcsém tekintetével. A szememet kutatta, majd lassan bólintott, mielőtt kisétált.

Biztos elaludtam, mert felriadtam, amikor fülsértő sikoly hallatszott a házban. Aria még mindig ki volt ütve mellettem. Óvatosan kicsúsztattam alóla a karomat, felkaptam a pisztolyomat, és kirohantam a szobából. Hallgatóztam, hátha támadás ér, de a jajveszékelést leszámítva csend volt a házban.

Egy pillanatba telt, mire rájöttem, hogy Liliana az, aki a hangot kiadta. Bezárva Aria ajtaját, lerohantam a földszintre, majd követtem a sikoltozást a pincébe, ahol lent találtam Giannát és Lilianát. A megkínzott orosz látványától Liliana biztosan bekattant. Leszarom a dolgot. Csak az számított, hogy Aria ne ébredjen fel. Ideges lett volna.

Matteónak, Romerónak és nekem majdnem tizenöt percbe telt, amíg Lilianát elhallgattattuk és felvittük a szobájába, Giannát pedig hangos tiltakozás közepette visszakísértük a hálószobájába.

– A francba – mordultam, amikor kettesben maradtam Matteóval.

Véres volt, és izgatottan csillogott a szeme.

– Most már segíteni fogsz nekünk?

A tekintetem a fő hálószobára siklott.

– A doki nézze meg újra Ariát, aztán csatlakozom hozzátok.

– Még sosem láttalak ilyennek – mondta Matteo.

Nem fűztem hozzá megjegyzést.

– Küldd ide a dokit.

Miután a Doki megvizsgálta Ariát, végül megengedtem Giannának, hogy meglátogassa a nővérét, én pedig csatlakoztam az öcsémhez lent a pincében.

Amint beléptem, az embereim hátraléptek a foglyainktól. Romero feszült mosollyal nézett rám. Matteo a baloldali rohadék felé intett. Ő nem volt olyan rossz bőrben, mint a jobb oldali fickó. Az volt az a szemétláda, aki Matteót különösen érdekelte.

Feltűrtem az ingujjamat, ahogy közeledtem a célpontomhoz.

– Vitalij tehát rá akarta tenni a mocskos kezét a feleségemre?

Lenéztem a fattyúra, aki véres vigyorral nézett rám.

– Megbasztuk volna a ribancot. Minden egyes lyukát. Erre valók a háromlyukú kurvák.

A mosolyom kiszélesedett, ahogy az arcomat az övéhez közelítettem.

– Lássuk, hány lyukadat baszhatom meg a pengémmel, mielőtt bocsánatot kérsz, amiért ribancnak nevezted a feleségemet.

A mellkasomra köpött.

– Nem fogok bocsánatot kérni egy olasz kurvától.

Kiegyenesedtem, és kinyújtottam a kezem Matteo felé, aki átnyújtotta nekem az egyik kését.

– Mielőtt meghalsz, királynőnek fogod hívni.

* * *

Tetőtől talpig vérben úsztam, amikor letérdeltem a nyöszörgő orosz rohadék mellé, és a füléhez hajoltam.

– Mondd el még egyszer, ki a feleségem?

A vérrel borított pengét a még megmaradt szeme elé tartottam. Nyöszörgött.

– Ezt még legalább egy órával el tudom húzni, talán még tovább is – mondtam mosolyogva.

– Ő... ő egy királynő – hörögte.

– Így van. – Belevágtam a pengémet a szemébe, véget vetve nyomorúságos létezésének.

* * *

Kiléptem a zuhany alól a vendégszobában, amikor kopogást hallottam. Gyorsan a derekam köré tekertem egy törölközőt, és az ajtóhoz siettem, feltéptem, és a vöröshajút bámultam.

A lány a homlokát ráncolta.

– Próbálod lemosni magadról a vért?

– Mit akarsz? – morogtam.

Még mindig ideges voltam a mai nap eseményeitől, és nem volt türelmem a fanyalgásához.

– Gondoltam, örülnél, ha tudnád, hogy Aria felébredt.

Visszamentem a hálószobába, és gyorsan felöltöztem, majd mezítláb a fő hálószoba felé viharzottam.

Amint megpillantottam Ariát, a szívem vadul kalapált a mellkasomban. Gyönyörű kék szemei alatt sötét árnyékok terültek el, és apró mosolyt küldött felém.

A lábaim felé vittek, és megcsókoltam a homlokát. Meglepetésemre Gianna habozás nélkül távozott.

– Szükséged van morfiumra? – kérdeztem.

– Igen.

Beadtam Ariának a morfiumot, majd a kezét az enyémbe fogtam, mert meg kellett érintenem.

– Elvesztettünk valakit? – kérdezte.

– Néhányat. Cesare és néhány katona – mondtam, mielőtt hozzátettem volna –, és Umberto.

Aria szemében szomorúság villant fel.

– Őt tudtam. Láttam, amikor lelőtték. – Nem tudtam szomorkodni az elvesztett emberek miatt, mert Aria itt volt.

Aria nyelt egyet.

– Mire gondolt az a Vitalij, amikor azt mondta, hogy van nálad valami, ami az övé?

– Elkaptuk az egyik drogszállítmányukat. De ez most nem fontos. – Csak az számított, hogy Aria biztonságban legyen.

– Mi a fontos akkor? – suttogta.

– Hogy majdnem elvesztettelek. Hogy láttam, ahogy lelőttek – emelkedtem fel, visszaemlékezve arra a pillanatra.

Soha nem éreztem még így, mintha egy részemet kitépték volna egy másik ember miatt.

– Szerencséd, hogy a golyó csak a válladat találta el. A doki azt mondta, hogy teljesen meggyógyul, és újra tudod majd használni a karodat, mint régen.

Aria lassan pislogott, és a szája sarka egy pillanatra megrándult. A gyógyszerek megint lehúzták.

Közelebb vittem az arcomat az övéhez.

– Soha többé ne csináld ezt – morogtam.

Lehajtotta a fejét, mintha nem tudná, mire gondolok.

– Mit?

– Hogy golyót kapsz helyettem.

Aria könnyedén megszorította a kezemet, a szemhéjai lecsukódtak.

– Mindig bevállalom érted a golyót. – Elaludt, mielőtt még egy szót is szólhattam volna.

Könnyedén megcsókoltam az ajkát.

Nem fogom megengedni. Soha többé.