24. FEJEZET
Fordította: Naomi
Nina felülmúlta önmagát.
Apámat a legdrágább mahagóni koporsóban temették el, amit pénzért lehetett
kapni. A temetőben összegyűlt mindenki, aki számított a Famiglia és a chicagói
Szervezet tagjai közül, valamint számos magas rangú politikus.
Az elmúlt napokban mindannyian
felkerestek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a Famiglia továbbra is fizetni
fogja a kampányaikat, most, hogy én vagyok hatalmon. Ugyanez elmondható a
kapitányokról és az alvezérekről, sőt még a nagybátyáimról is – mindannyian
azért jöttek hozzám, hogy részvétüket nyilvánítsák és megerősítsék a
pozíciójukat. Ma reggel hivatalosan is átvettem a Capo pozícióját, letettem az
esküt a kapitányok és az alvezérek előtt, de tudtam, hogy ez nem jelenti azt,
hogy mindannyian fenntartások nélkül elfogadnak.
Egyikük sem volt szomorú, hogy
apám elment, kivéve Bardonit, és az is csak azért, mert elvesztette a
Consigliere pozícióját. Minden szempár rajtam és Matteón pihent, mérlegeltek
minket, a gyengeség egy szikráját keresve. Mindketten fiatalok voltunk, és
sokan megpróbálnak majd meggyengíteni minket. Kétlem, hogy ezzel megvárnák a
Famiglia első hivatalos találkozóját, amikor én leszek a Capo. A nagybátyáim
valószínűleg már elkezdték a hátam mögött.
Aria felé pillantottam, amikor
éreztem, hogy rám szegeződik a tekintete. Egy csipetnyi aggodalommal nézett
rám, ahogy az elmúlt napokban gyakran tette. Ellenálltam a késztetésnek, hogy
megragadjam a kezét vagy megcsókoljam, hideg és kemény maradt a tekintetem.
Visszaejtette a tekintetét a koporsóra, amelyet hat Made Men eresztett a
földbe. Aria úgy gondolta, hogy mélyen legbelül egy részem szomorúságot érzett
apám halála miatt. Nem tudta, hogy én magam terveztem megölni, hogy őt
megvédjem, és soha nem is fogja. Most már halott volt. Csak ez számított.
A nagybátyáim folyamatosan
hamis, együttérző mosolyokat küldtek, mintha bármelyikünknek is hiányozna.
Utána mindenki odajött
Matteóhoz, hozzám és Ninához, hogy kifejezzék részvétüket, és gratuláljanak,
hogy Capo lettem. Nina tökéletesítette a színlelt könnyeit, miközben Criminella
nénibe kapaszkodott. Igyekeztem szemmel tartani a környéket a sok őr ellenére,
akik körülvették a területet. Volt egy olyan érzésem, hogy a Bratva hamarosan
újra megpróbálja majd kiiktatni Matteót és engem. A mai nap tökéletes alkalom
volt arra, hogy megszabaduljanak az olasz maffia számos fontos tagjától.
Félrehívtam Romerót a
virrasztás alatt.
– Vidd Ariát és a
testvéreit Hamptonsba. Nem akarom, hogy New Yorkban legyenek a ma esti találkozó
alatt.
Romero bólintott.
– Feltételezem, Umberto
is velünk jön.
– Igen, és Cesare is – mondtam.
Scuderi a saját testőrségét akarta a közelben tudni, amikor a gyerekei a
kastélyomban vannak, és én nem bántam a plusz védelmet.
* * *
Néhány órával később a
Cavallarók, valamint Scuderi a Gömbben lévő tárgyalóasztal körül gyűltek össze
Matteóval és velem, hogy megvitassuk a növekvő orosz fenyegetést, de szokás
szerint nem voltak túl közlékenyek a területükön lévő Bratváról szóló
információkkal. Együttműködésünk kezdetétől fogva mindig csak a minimális
információkat cseréltük ki. Egy feszült hangulatú közös vacsora után Matteo és
én már úton voltunk a kocsimhoz, hogy hazainduljunk, amikor Cesare telefonált.
A gyomromban rettegés érzése
telepedett meg.
– Cesare?
A háttérben lövések
hallatszottak.
– Megtámadtak minket. A
Bratva megpróbál behatolni a házba.
– Vidd Ariát a
pánikszobába. Ne hagyjátok, hogy az oroszok elkapják! Elvisszük a helikoptert!
– kiáltottam, és már rohantam is a kocsi felé.
– Mi a baj? – kérdezte
Matteo, miközben bevetette magát a mellettem lévő ülésbe.
– A Bratva megtámadta a
kastélyt – préseltem ki magamból összeszorult torkomon keresztül, majd szóltam
a pilótánknak, hogy készítse elő a helikoptert. Matteo telefonon beszélt a
kapitányainkkal, hogy megszervezzék az erősítést.
Amint a helikopterben voltunk,
felhívtam Aria mobilját. Majdnem egy percbe telt, mire végre felvette, olyan
pillanatokba, amelyek egy örökkévalóságnak tűntek.
– Aria? Biztonságban
vagy?
– Megölték Umbertót – suttogta
Aria.
Leszartam, ki halt meg, amíg
Aria biztonságban volt. A saját kezemmel ölném meg mindet, ha ez azt jelentené,
hogy visszatér hozzám.
– Hol vagy most?
Aria szaporán lélegzett.
– Giannát keresem.
A gyomrom kiürült.
– Aria, hol van Romero?
Miért nem visz be a pánikszobába?
– Meg kell találnom
Giannát.
– Aria, a Bratva téged
akar. Menj a pánikszobába. Elviszem a helikoptert. Húsz perc múlva ott leszek.
Már úton vagyok.
Csak egy oka lehet annak, hogy
a Bratva megtámadta a kastélyt, amikor a maffia minden tagja New Yorkban volt.
Azért akarták Ariát, mert rájöttek, hogy csak így juthatnak el hozzám.
– Nem tudok tovább
beszélni – mondta Aria.
– Aria... – Nem jutottam
tovább, mielőtt a hívás megszakadt. Egy másodpercig csak a telefonomat
bámultam.
– Luca? Mit mondott?
Gianna vele van? – kérdezte Matteo, de nem vettem róla tudomást. Ha kettesben
lettünk volna, talán beszéltem volna vele, de most még három férfi volt a
helikopterben, és nem akartam, hogy észrevegyék, mennyire aggódom a feleségem
miatt. Még soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek. A fegyveremért
nyúltam, és elkezdtem ellenőrizni, hogy minden működik-e. Nem engedhettem meg
magamnak, hogy belegondoljak, mi történhet, ha Aria a Bratva kezébe kerül.
Időben ott leszek.
A pilótánk letette a
helikoptert a kastély mögötti gyepre. Abban a pillanatban, ahogy kiugrottunk
belőle, golyók száguldottak felénk a levegőben. Lebuktunk a kertet díszítő
egyik olasz márványszobor mögé, és tüzelni kezdtünk.
Hamarosan közelebb kerültünk a
házhoz. Intettem Matteónak és a többi emberemnek, hogy fedezzenek. Aztán
megrohamoztam a házat. Az első oroszt fejbe, a másodikat torkon lőttem.
– Nálunk van a feleséged,
Vitiello. Ha épségben akarod látni, jobb, ha abbahagyod a harcot, és eldobod a
fegyvert – kiáltotta Vitalij.
– Senki sem cselekszik,
amíg nem adok parancsot. Megértetted? – vicsorogtam, és Matteóra szegeztem a
tekintetem. Bólintott, de nem voltam benne biztos, hogy ez mennyit ér – elvégre
Gianna is ott volt bent.
Próbáltam megőrizni a
nyugalmat az arcomon, de vesztes csatát vívtam. Éreztem, ahogy a bőröm alatt
forrong a düh, és ami még rosszabb: a félelem. Az előbbire koncentráltam. A
legnagyobb hiba lett volna, ha az ellenségeim előtt mutatom ki, hogy féltem
Aria életét.
Lassan, fegyverrel a kezemben
besétáltam a kúria lakótérbe. A szemem regisztrálta a saját vérében fekvő
Cesare-t a földön, a tágra nyílt szemeit, ahogy a mellkasa minden egyes rekedt
lélegzetvételnél megemelkedett. Felemeltem a tekintetem. Elveszett volt. Matteo
közel volt mögöttem, de a tekintetem Vitalijra és Ariára összpontosított. A
férfi a testéhez ölelte, a kését a torkához szorítva. A lehető legkegyetlenebb
módszerrel fogom feldarabolni!
– Szóval ő a feleséged,
Vitiello? – kérdezte Vitalij mocskos vigyorral. A pengéjét Aria bőréhez nyomta,
és vér csorgott lefelé. A szívem felgyorsult, a félelem keményen és gyorsan
száguldott. A késének egyetlen vágása megölhette volna, mindent tönkretehetett
volna.
– Engedd el, Vitalij – morogtam
dühösen és rémülten. Nem emlékeztem, mikor féltem utoljára egy összecsapás
során. A haláltól nem féltem, de hogy elveszítem Ariát... a gondolat tátongó
lyukat tépett a mellkasomba.
Vitalij megragadta Aria
torkát. Rémült tekintete találkozott az enyémmel.
– Nem hiszem – mondta. – Elvettél
valamit, ami a miénk, Vitiello, és most nálam van valami, ami a tiéd – mondta. Vitalij
végigsimított a kezével Aria arcán, és én majdnem elvesztettem a fejem. Ha az istenverte
feje nem lett volna olyan közel Aria fejéhez, lyukat ütöttem volna a kibaszott
homlokába. – Tudni akarom, hol van.
Előre lendültem, és
legszívesebben darabokra téptem volna, de Vitalij megint felemelte a kését.
– Tegyétek le a fegyvert,
vagy elvágom a torkát.
Aria egy pillanatra lehunyta a
szemét, beletörődve a sorsába. Azt hitte, azért utasítom vissza Vitalij
parancsát, mert nem akarok szégyenben maradni? Hogy feladom őt, hogy erősnek
tűnjek az orosz seggfej előtt?
Elengedtem a fegyvereimet. Az
életemet adtam volna Ariáért. Bármit megtennék érte. Matteo úgy nézett rám,
mintha elment volna az eszem, de addig szűkítettem a szemem, amíg ő is eldobta
a fegyvereit.
Vitalij kéjesen nézett,
miközben újra megnyalta Aria arcát.
– A feleségednek isteni
íze van. Vajon mindenhol ilyen finom? – Aria arcát maga felé kényszerítette.
Úgy nézett ki, mintha sírni készülne, amikor a férfi közelebb vitte az arcát,
és én csak arra tudtam gondolni, hogyan tudnám megvédeni őt, hogyan tudnám
megölni a fattyút, hogy a feleségem biztonságban legyen.
Aria megpróbált hátrálni,
arckifejezése kétségbeesett volt, én pedig a fegyvereimre pillantottam.
Vitalij megnyalta Aria állát,
én pedig remegni kezdtem a dühtől, és biztos voltam benne, hogy bármelyik
pillanatban felemészthet. És akkor minden nagyon gyorsan történt. Aria
előhúzott egy kést a farzsebéből, és a férfi combjába döfte. Az fájdalmában felkiáltott,
és elengedte őt. Kihúztam a saját késemet a hátsó tokomból, feléjük rohantam,
magam mellé rántottam Ariát, és elvágtam Vitalij torkát. Vér lövellt ki a tátongó
sebből a ruhámra.
Lövések és sikolyok hallatszottak.
Ariát a testemhez szorítottam, fegyvereket ragadtam fel a földről, és tüzelni
kezdtem. Aria lehajolt, és felkapott magának egy pisztolyt. Egy másik orosz
faszkalapra céloztam, és szétlőttem a koponyáját. Ariát a seggfej felé húzva, a
pisztolyáért nyúltam, mert az enyémből kifogyott az összes töltény.
– Luca! – sikoltott fel Aria.
A tekintetem felszaladt, amikor egy másik támadó rám szegezte a fegyverét.
Bassza meg! Aria elém ugrott, és ugyanakkor lőtt, amikor az orosz meghúzta a
ravaszt. A lövés a fülemben csengett, Aria pedig összerándult.
A szemei elkerekedtek, ajkai
kínkeserves kiáltásra nyíltak szét, és az egész világom megállni látszott. Még
egyszer magamhoz szorítottam Ariát, de a lába megadta magát, és ekkor láttam
meg, hogy a vér átitatja az ingét. A szívverésem megháromszorozódott, ahogy a
hideg félelem belém hasított. Leengedtem a földre, a karjaimban tartottam, de
teljesen mozdulatlanul feküdt. Egy másodpercig biztos voltam benne, hogy
meghalt, hogy elvesztettem az egyetlen embert, akit jobban szerettem, mint a
saját életemet. Soha nem tudtam, hogy a szerelem azt jelenti, hogy állandóan félni
kell, félni attól, hogy elveszítesz valakit, aki nélkül nem tudsz élni.
– Aria – ziháltam, a
szemeim úgy égtek, ahogy már majdnem tizenöt éve nem égtek. Ujjaim
végigsimítottak a torkán, éreztem a szabálytalan pulzusát. Életben van! Tiszta
megkönnyebbülés tört át rajtam. Lenyomtam a sebét, hogy elállítsam a vérzést,
amitől Aria halkan felnyögött.
Elém vetette magát, felfogta
helyettem a golyót. Nyeltem egyet, és végigsimítottam a haját a homlokán.
– Aria, szerelmem, ébredj
– mormoltam, mélyen a sápadt arca fölé hajolva.
Minden csend volt körülöttünk.
– Luca?
Az öcsémre pillantottam, aki
Giannát szorongatta. A tekintetéből áradt a kendőzetlen aggodalom, mintha azt
várta volna, hogy elvesztem a fejem.
Aria nyöszörgött, én pedig
gyorsan lenéztem rá. A sebre gyakorolt nyomásnak köszönhetően elállt a vérzése,
de hamuszínű volt. Aztán a szemei kinyíltak, és azok a kék szemek, amelyek az
első pillanattól fogva hatalmat gyakoroltak felettem, találkoztak az enyémmel.
Szerettem ezt a nőt. A szavak
a nyelvemen voltak, de mindenki figyelt, és nem mondhattam ki őket, most nem.
– Jól vagy? – kérdezte
suttogva Aria.
Azt kérdezte, hogy jól
vagyok-e? Én voltam az, aki nem tudta megvédeni őt. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha Aria ma meghalna.
– Igen – préseltem ki
magamból összeszorított torkomon keresztül. – De te nem vagy jól.
Aria arckifejezése eltorzult a
fájdalomtól, de nem tudtam lazítani a sebén.
– Mi a helyzet Giannával,
Lilyvel és Fabival?
– Jól vagyunk – kiáltotta
Gianna, még mindig az öcsémhez szorulva. Aria szeme ismét elkerekedett.
Kezelésre volt szüksége. Most azonnal.
Elengedtem Aria sebét, és óvatosan
a karjaimba emeltem. Fájdalmas sírásától megfeszültem, de ami még rosszabb
volt, a könnycseppek, amelyek végigfutottak sápadt arcán. Bevittem őt az
előcsarnokba, amely mostanra már zsúfolásig megtelt a katonáimmal. A támadók
többsége halott volt, és akik nem, azok is hamarosan a halált kívánják.
– Elviszlek a kórházba – mondtam.
Matteo jelent meg előttem.
– Luca, majd a doki
elintézi. Évek óta ő intézi a dolgainkat.
Fintorogva néztem az öcsémre.
Ha nem cipeltem volna Ariát, félrelöktem volna az útból.
– Nem – morogtam. – Ariának
megfelelő ellátásra van szüksége. Túl sok vért vesztett.
– Tudok vérátömlesztést adni
– mondta Doki, ahogy belépett a kúriába.
Összehúztam a szemem. Aria
megérintette a karomat.
– Semmi baj, Luca. Hagyd,
hogy ő gondoskodjon rólam. Nem akarom, hogy kórházba vigyél. Az túl veszélyes
lenne.
Aria arcát kutattam.
Könyörgött, hogy egyezzek bele. Aria túl önzetlen volt, túl jó. Lassan
bólintottam, rájöttem, miért tette ezt. Azt akarta, hogy erősnek tűnjek. Aria
nem volt gyengeség. Elszakítottam a tekintetem, és a Doki felé rántottam a
fejem.
– Kövess!
Aria ismét elernyedt a
szorításomban.
– Mindent be kell hoznom
a kocsiból, amire szükségem van – mondta Doki.
– Siess – morogtam,
miközben felcipeltem Ariát a lépcsőn, és bevittem egy hálószobába. Óvatosan
letettem a matracra, majd megsimogattam az arcát. – Szeretlek, Aria – mondtam
halkan.
Hangosan bevallani ezt, még
akkor is, ha senki sem hallhatott, hatalmas lépésnek tűnt. Lehajoltam, és megcsókoltam
a homlokát, de kiegyenesedtem, amikor lépéseket hallottam.
A doki bicegett befelé a női
asszisztensével. Néha egy férfival is dolgozott, de valószínűleg tudta, hogy
nem engednék egy fiatal férfit a feleségem közelébe.
– Meg kell néznem a
sérülését – mondta a doki óvatosan.
Egy lépést hátráltam, hogy el
tudjon mellettem menni, de közel maradtam hozzá. Nem hagynám Ariát egyedül
senkivel az ő állapotában.
Doki röviden szemügyre vett,
mielőtt fölé hajolt. Megtapogatta a pulzusát, majd felemelte az egyik
szemhéját, hogy ellenőrizze a szemét, mielőtt folytatta a további
vizsgálatokat.
– Rendbe fog jönni? – kérdeztem
feszülten.
Doki felpillantott, a
szemöldöke összeráncolódott.
– Természetesen. De
vérátömlesztésre van szüksége. B-pozitív.
– Nulla pozitív vagyok – mondtam
azonnal. – Vegye le a véremet. Ne vesztegessük az időt.
A doki nem vitatkozott velem.
Kitartottam a karomat, miközben ő mindent előkészített a közvetlen
transzfúzióhoz.
Visszapillantottam a feleségemre,
aki tehetetlenül feküdt előttem.
– Levenné róla az inget?
– kérdezte Doki tisztelettudóan.
Haboztam, de aztán elővettem a
késemet, és felvágtam Aria pólóját. A fehér melltartója csupa vér volt, de
rajta hagytam.
Doki ellenőrizte a sebet,
miközben az asszisztense a tűt az én karomba, majd Aria karjába szúrta. Amikor
a vérem végül Aria ereibe került, megnyugodtam. Figyeltem a dokit, ahogy
eltávolította a golyót Aria sebéből, és összevarrta. A bűntudat mélyen belém
hasított a látványtól. Mindig emlékeztetni fog arra, hogy meg kell védenem őt.
A tekintetem visszatért Aria
sápadt arcára. Nehéz volt helyben maradni, és nem megcsókolni a homlokát, és
nem átölelni, amennyire csak lehet.
Végül a transzfúzióval
végeztek, és a doki meg az asszisztense távozott. Most először voltam egyedül
Ariával. Elnyújtóztam mellette, és óvatosan a karomban ringattam, orromat a
hajába temetve. Lehunyt szemmel próbáltam megnyugtatni a még mindig száguldó
pulzusomat. Aria rendbe fog jönni. Csak egy kis sebhely, semmi más, de kétlem,
hogy valaha is el tudnám felejteni azt a pillanatot, amikor azt hittem, elvesztettem.
– Soha nem foglak
elveszíteni, principessa – mormoltam
a halántékához.
Matteo kopogás nélkül lépett
be. A tekintete végignézett rajtam, ahogy magamhoz szorítottam Ariát, és most
az egyszer leszartam. Bíztam az öcsémben, még ezzel az igazsággal együtt is.
– Hogy van Aria? – kérdezte
halkan, miközben közelebb lépett.
– Még mindig ki van ütve
a fájdalomcsillapítótól, amit a doki adott neki. Még néhány óráig nem fog felébredni.
– A doki az egyik
vendégszobában marad, ha szükségünk lenne rá.
– Jó – mondtam, és még
egyszer lenéztem Aria arcára.
– Elkezdjük kihallgatni
az orosz rohadékokat. Gondolom, te is részt akarsz venni benne.
Szerettem volna széttépni
őket, de a gondolattól, hogy most azonnal elhagyom Ariát, felgyorsult a
pulzusom.
– Később csatlakozom
hozzátok.
Meglepetés futott át Matteo
arcán.
– Nem ígérhetem, hogy
akkor már sok minden marad számodra.
– Koncentrálj az egyik
rohadékra, a többit hagyd meg nekem – préseltem ki magamból, találkozva az
öcsém tekintetével. A szememet kutatta, majd lassan bólintott, mielőtt
kisétált.
Biztos elaludtam, mert
felriadtam, amikor fülsértő sikoly hallatszott a házban. Aria még mindig ki
volt ütve mellettem. Óvatosan kicsúsztattam alóla a karomat, felkaptam a
pisztolyomat, és kirohantam a szobából. Hallgatóztam, hátha támadás ér, de a
jajveszékelést leszámítva csend volt a házban.
Egy pillanatba telt, mire
rájöttem, hogy Liliana az, aki a hangot kiadta. Bezárva Aria ajtaját, lerohantam
a földszintre, majd követtem a sikoltozást a pincébe, ahol lent találtam
Giannát és Lilianát. A megkínzott orosz látványától Liliana biztosan bekattant.
Leszarom a dolgot. Csak az számított, hogy Aria ne ébredjen fel. Ideges lett
volna.
Matteónak, Romerónak és nekem
majdnem tizenöt percbe telt, amíg Lilianát elhallgattattuk és felvittük a
szobájába, Giannát pedig hangos tiltakozás közepette visszakísértük a
hálószobájába.
– A francba – mordultam,
amikor kettesben maradtam Matteóval.
Véres volt, és izgatottan
csillogott a szeme.
– Most már segíteni fogsz
nekünk?
A tekintetem a fő hálószobára
siklott.
– A doki nézze meg újra
Ariát, aztán csatlakozom hozzátok.
– Még sosem láttalak
ilyennek – mondta Matteo.
Nem fűztem hozzá megjegyzést.
– Küldd ide a dokit.
Miután a Doki megvizsgálta
Ariát, végül megengedtem Giannának, hogy meglátogassa a nővérét, én pedig
csatlakoztam az öcsémhez lent a pincében.
Amint beléptem, az embereim
hátraléptek a foglyainktól. Romero feszült mosollyal nézett rám. Matteo a
baloldali rohadék felé intett. Ő nem volt olyan rossz bőrben, mint a jobb oldali
fickó. Az volt az a szemétláda, aki Matteót különösen érdekelte.
Feltűrtem az ingujjamat, ahogy
közeledtem a célpontomhoz.
– Vitalij tehát rá akarta
tenni a mocskos kezét a feleségemre?
Lenéztem a fattyúra, aki véres
vigyorral nézett rám.
– Megbasztuk volna a
ribancot. Minden egyes lyukát. Erre valók a háromlyukú kurvák.
A mosolyom kiszélesedett,
ahogy az arcomat az övéhez közelítettem.
– Lássuk, hány lyukadat
baszhatom meg a pengémmel, mielőtt bocsánatot kérsz, amiért ribancnak nevezted
a feleségemet.
A mellkasomra köpött.
– Nem fogok bocsánatot
kérni egy olasz kurvától.
Kiegyenesedtem, és
kinyújtottam a kezem Matteo felé, aki átnyújtotta nekem az egyik kését.
– Mielőtt meghalsz,
királynőnek fogod hívni.
* * *
Tetőtől talpig vérben úsztam,
amikor letérdeltem a nyöszörgő orosz rohadék mellé, és a füléhez hajoltam.
– Mondd el még egyszer,
ki a feleségem?
A vérrel borított pengét a még
megmaradt szeme elé tartottam. Nyöszörgött.
– Ezt még legalább egy
órával el tudom húzni, talán még tovább is – mondtam mosolyogva.
– Ő... ő egy királynő – hörögte.
– Így van. – Belevágtam a
pengémet a szemébe, véget vetve nyomorúságos létezésének.
* * *
Kiléptem a zuhany alól a
vendégszobában, amikor kopogást hallottam. Gyorsan a derekam köré tekertem egy
törölközőt, és az ajtóhoz siettem, feltéptem, és a vöröshajút bámultam.
A lány a homlokát ráncolta.
– Próbálod lemosni
magadról a vért?
– Mit akarsz? – morogtam.
Még mindig ideges voltam a mai
nap eseményeitől, és nem volt türelmem a fanyalgásához.
– Gondoltam, örülnél, ha
tudnád, hogy Aria felébredt.
Visszamentem a hálószobába, és
gyorsan felöltöztem, majd mezítláb a fő hálószoba felé viharzottam.
Amint megpillantottam Ariát, a
szívem vadul kalapált a mellkasomban. Gyönyörű kék szemei alatt sötét árnyékok
terültek el, és apró mosolyt küldött felém.
A lábaim felé vittek, és
megcsókoltam a homlokát. Meglepetésemre Gianna habozás nélkül távozott.
– Szükséged van
morfiumra? – kérdeztem.
– Igen.
Beadtam Ariának a morfiumot,
majd a kezét az enyémbe fogtam, mert meg kellett érintenem.
– Elvesztettünk valakit?
– kérdezte.
– Néhányat. Cesare és
néhány katona – mondtam, mielőtt hozzátettem volna –, és Umberto.
Aria szemében szomorúság
villant fel.
– Őt tudtam. Láttam, amikor
lelőtték. – Nem tudtam szomorkodni az elvesztett emberek miatt, mert Aria itt
volt.
Aria nyelt egyet.
– Mire gondolt az a Vitalij,
amikor azt mondta, hogy van nálad valami, ami az övé?
– Elkaptuk az egyik
drogszállítmányukat. De ez most nem fontos. – Csak az számított, hogy Aria
biztonságban legyen.
– Mi a fontos akkor? – suttogta.
– Hogy majdnem
elvesztettelek. Hogy láttam, ahogy lelőttek – emelkedtem fel, visszaemlékezve
arra a pillanatra.
Soha nem éreztem még így,
mintha egy részemet kitépték volna egy másik ember miatt.
– Szerencséd, hogy a
golyó csak a válladat találta el. A doki azt mondta, hogy teljesen meggyógyul,
és újra tudod majd használni a karodat, mint régen.
Aria lassan pislogott, és a
szája sarka egy pillanatra megrándult. A gyógyszerek megint lehúzták.
Közelebb vittem az arcomat az
övéhez.
– Soha többé ne csináld
ezt – morogtam.
Lehajtotta a fejét, mintha nem
tudná, mire gondolok.
– Mit?
– Hogy golyót kapsz
helyettem.
Aria könnyedén megszorította a
kezemet, a szemhéjai lecsukódtak.
– Mindig bevállalom érted
a golyót. – Elaludt, mielőtt még egy szót is szólhattam volna.
Könnyedén megcsókoltam az
ajkát.
Nem fogom megengedni. Soha
többé.
3 megjegyzés:
Köszönöm!!
Köszönöm szépen!❤️❤️❤️
köszönöm szépen!
Megjegyzés küldése