Sarah Brianne - Made Men 6. - Drago

16. fejezet

Amíg a halál el nem választ

Fordította: Keiko

Amint az ajtók kinyíltak, a katolikus templom nemcsak a megszólaló orgonáktól, hanem a zihálástól is visszhangzott. Mind a Luciano, mind a Caruso oldal megdöbbent, amikor először megpillantották a menyasszonyt. Még a pap is meglepődött.

Ahogy végigsétált az oltár felé, nehéz ruhája vonszolta magát mögötte, míg csipkés fátyla egy méterrel lemaradt. Pontosan olyan volt, amilyennek egy katolikus esküvői ruhát elképzeltél, teljes pompájában, egyetlen dolgot kivéve… A ruhája olyan fekete volt, mint a szeme, a fátyla pedig olyan sötét, mint a múltja.

Ez egy nyilatkozat volt, szinte tiltakozás. Nemcsak egy esküvő volt készülőben, hanem egy temetés is. Végső búcsú hátrahagyott életétől és vezetéknevétől.

Végül is, ez a ruha az övé volt. Sápadt bőre csillogott tőle, világos rózsaszín fürtjei pedig világítottak a csipke alatt. Sötét szemhéjfestéke csak fokozta a hatást, és úgy nézett ki, mint egy fenséges gót királynő.

Amikor a folyosó végére értek, Dominic kénytelen volt egy utolsó öleléssel átadni a húgát. Bár felkészültek, ez a pillanat mindkettejüknek nehezebb volt, mint gondolták. Látta rajta, amikor a férfi lenézett rá, hogy még mindig úgy gondolt rá, mint a kisbabára, aki a macskás pulóverben jelent meg a küszöbön, és ő pedig még mindig úgy tekintett rá, mint a nagy testvérre, aki mindig ott lesz, hogy megvédje őt. Azonban már egyikük sem volt az, és itt volt az ideje, hogy elváljanak.

Átadta a lányt annak a férfinak, aki a folyosó végén állt, majd távozott, és helyet foglalt.

Amikor a tekintete először landolt Dragón, mióta szétverte a lakását, arra számított, hogy szemeiben majd egy kis dühöt lát. Különösen a ruhaválasztása miatt számított arra, hogy lángokat lát tüzes szemében. Azonban nem ezt kapta. Igazi nyugalom volt benne, és ahogy a férfi először nézett le rá, mióta az oltárhoz lépett, szinte elégedettnek tűnt.

A Carusókkal ellentétben a vallás nem olyasmi volt, amit a családja gyakorolt, de az, hogy a hitükben házasodtak, boldoggá tette őket. Elgondolkodtatta, vajon mit mondtak vagy tettek a papnak, hogy rávegyék, adja össze őket. Kat csak annyit tudott, hogy a katolikus esküvők pokolian hosszú eseménynek számítottak, és minden összemosódni látszott, amíg meg nem hallotta a szavakat…

– Kedves szeretteim, azért gyűltetek össze az Isten házában, hogy az Egyház papja és közössége jelenlétében a házasságkötési szándékotokat az Úr szent pecséttel erősítse meg. Krisztus bőségesen megáldja a szeretetet, amely összeköt benneteket. Egy különleges szentség által gazdagítja és erősíti azokat, akiket a szent keresztség által már felszentelt, hogy örökké hűségesek legyenek egymáshoz, és vállalják a házasélet minden felelősségét. Ezért az Egyház jelenlétében arra kérlek benneteket, hogy nyilvánítsátok ki szándékaitokat.

– Drago és Katarina, azért jöttetek ide, hogy kényszer nélkül, szabadon és teljes szívvel kössetek házasságot?

Együtt mondták ki a szavakat:

– Igen.

– Készen álltok-e arra, hogy a Házasság útját járva szeressétek és tiszteljétek egymást, amíg csak éltek?

– Igen – ismételték újra együtt.

– Készen álltok-e arra, hogy Istentől szeretettel fogadjátok el a gyermekeket, és Krisztus és az Ő Egyháza törvénye szerint neveljétek őket?

Drago utoljára elismételte:

– Igen –, de Katnek kellett egy pillanat, hogy elgondolkodjon a papnak ezeken a bizonyos szavain, mielőtt végül kimondta volna:

– Igen.

– Mivel az a szándékotok, hogy a szent házasság kötelékébe lépjetek, kulcsoljátok össze jobb kezeteket, és nyilvánítsátok ki beleegyezéseteket Isten és az ő Egyháza előtt.

A szíve dobogni kezdett a mellkasában, amikor óvatosan felemelte jobb kezét, és úgy tűnt, minden lassított felvételben történik.

A férfi megfogta kis kezét, és fogadalmat tett neki:

– Én, Drago, téged, Katarina, törvényes feleségemül fogadlak a mai naptól, jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ.

Azt mondták neki, hogy jegyezze meg a fogadalmakat, mert a pap útmutatása nélkül ez több értelmet ad nekik. Dragónak olyan könnyen ment, neki pedig nehezebben, csak a szíve dobogását hallotta, miközben türelmesen vártak a fogadalmára. Csak amikor a férfi hüvelykujja könnyedén végigsimított a lány ujjpercén, találta magát azon, hogy kimondja:

– Én, Katarina, téged, Drago, … – bámulta, ahogy a férfi gyengéden fogta a kezét, és képes volt folytatni – törvényes férjemül fogadlak a mai naptól, jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, … – tekintete végül visszatévedt a férfira, és képes volt látni, hogy ebben a pillanatban együtt vannak benne. Hogy, akárcsak ő, talán nem ezt akarta volna, de ezt kellett tennie. Sajnálatos módon ő volt az, akit a férfi választott, ő lett a járulékos veszteség ebben a halálos sakkjátszmában. Lassan elhallgatott a szíve, és nem maradt más, csak a hangja – amíg a halál el nem választ.

A pap rátette törékeny kezét az övékre, szentségileg is feleséggé és férjjé téve a vőlegényt és a menyasszonyt, akiknek már nincs visszaút.

– Az Úr az ő jóságában erősítse meg az Egyház előtt kimondott beleegyezést, és kegyelmesen teljesítse be bennetek áldását. Amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.

– Ámen. – A templom visszhangzott a teremben lévő hangoktól.

Felvéve a gyűrűket, áldani kezdte az apró fémdarabokat.

– Áldja meg az Úr ezeket a gyűrűket, amelyeket a szerelem és a hűség jeleként adtok egymásnak.

Drago felvette az áldott gyűrűt, és az ujjára csúsztatta.

– Katartina, fogadd el ezt a gyűrűt szerelmem és hűségem jeléül. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Lenézett. A bal gyűrűsujján most egy kecses platina karikagyűrű ült, és akár tetszett neki, akár nem, feleség volt. Kat felvette a súlyozott, vastag, feketére festett ezüstnek látszó gyűrűt.

– Drago, fogadd el ezt a gyűrűt szerelmem és hűségem jeléül. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Rácsúsztatta a karikát arra, amiről egymillió év alatt sem gondolta volna, hogy kimondja… a férjemre.