Alice Clayton - Faldöngető 2.

Hatodik fejezet

Fordította: Dóra

Beültem hátra a taxiba, a térdeimen doboltam és igyekeztem nem az órámra nézni újra. Próbálnék már, de utáltam ennyire kicentizni az időt. Mire befejeztem mindent a munkában, amit meg kellett csinálnom azért, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy biztosan szabad a hétvégém, már csak egy óra volt hátra a próba kezdetéig és még mindig nem öltöztem át. Szerencsére elvittem az irodába a ruhámat és gyorsan átöltöztem ott.

Össze tudtam szedni Simon szmokingját ebédszünetben? Ha! Még csak nem is ebédeltem, nem számít. Monica, a csodálatos gyakornok kedves volt és elintézett néhány dolgot, mosolyogva elhozta nekem a szmokingot az irodába. Ő a legjobb. Simonnal majd később foglalkozok.

Odaértem a próbára pár perccel korábban, és ahogy mentem befelé, kaptam egy üzenetet Simontól. Már úton volt. Összerándultam, amikor arra gondoltam, mennyire kimerült lesz azután, hogy végigrepülte a világ felét. De nem az ő hibája volt, hogy törölték a járatát, és feljegyeztem magamnak gondolatban, hogy legyek elnézőbb vele a szmoking miatt.

Üdvözölve néhány más koszorúslányt és elvegyülve Jillian családjában, a templom belseje felé vettem az irányt, ahol ő és Benjamin a lelkésszel beszélgetett. Fenébe, az a férfi lenyűgöző volt.

Fekete öltöny, napbarnított bőr, a homlokán már elkezdett őszülni egy kicsit, a szemei tele voltak vidámsággal. Ő az a pasi volt, akire vágytál, hogy a te pasid legyen egy nap. Rám kacsintott, miközben üdvözölt, teljesen tisztában volt azzal, hogy amikor beveti minden sármját, mi mindannyian elolvadunk.

– Szia, Benjamin – mondtam, és már úton is voltam afelé, hogy elolvadok.

– Caroline, elbűvölő vagy ma este. – Vigyorogva üdvözölt az oldalán és éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat. Most már nemcsak, hogy olvadoztam, hanem pirulva olvadoztam. – Na, hol van az én idióta tanúm?

– Itt! Itt van az idióta! – hallottam, ahogy Simon berobog. A haja még mindig nedves volt a zuhanytól, a saját fekete öltönyét és nyakkendőjét vette fel, gyorsan mellém sietett. – Hé, öreg, engedd el a nőmet.

Megrázta Benjamin kezét, puszit adott Jilliannek, aztán felém fordult és helyet csinált nekem. Felém nyúlt, átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. A pillantása találkozott az enyémmel, a kezeim a mellkasán pihentek. Az arca napbarnított volt, amiért napokat töltött az óceánon, a legapróbb szeplőkkel itt-ott. Kibaszottul gyönyörű pasi. És a legjobb része? Ahogy rám nézett. Mintha én lennék a legcsinosabb lány a teremben.

– Helló, bébi.

Ez a férfi költő volt.

– Szia.

Én is az voltam.

Előrehajolt, szemei addig a másodpercig figyeltek, amíg ajkaival meg nem érintette a számat. A csókja lágy volt, pehelykönnyű. Az ajkai végigsimította a számat egyszer, kétszer, majd háromszor is, már nemcsak az ajkaival csókolt. Nyelve hegyét gyengéden kidugta, hogy súrolja ajkaim szélét, és amikor viszonoztam, megnyalt, hogy megízleljen.

Egy templomban voltunk? Tanácstalan voltam, mert abban a pillanatban minden, amit éreztem, minden, amit tudtam, Simon volt. Kezei nyughatatlanok voltak a csípőmön, erős teste mindenhol az enyémnek préselődött, a samponjának és hőn szeretett Downy öblítőjének az illata megtöltötte az orrlyukaimat, és az ajkai lecsaptak a számra.

Köhögést hallottam, megszakította a csókot, hogy homlokát az enyémen pihentesse, láttam, ahogy Jillian felvonja a szemöldökét miattunk.

– Simon – suttogtam a mi kis buborékunkban.

– Igen?

– Te is hiányoztál nekem – mondtam, adtam neki még egy gyors csókot.

Vigyorogva megforgatott, így újra mellette voltam és visszafordultunk Benjaminhoz és Jillianhez. És a kis tömeghez, ami minket nézett.

– Mi az? Hiányzott a csajom – arrébb tolt magától, felmosolyogtam rá. – Nos, akkor mit is próbálunk most? – kérdezte.

***

A próba jól ment, a vacsora még ennél is jobban. Jillian és Benjamin egy gyönyörű éttermet választott ki, egy privát termet bérelt tetőtéri terasszal. Bor és pezsgő ömlött mindenfelé, családok keveredtek és váltották egymást, ünnepi hangulat volt. Tartalmas előételeket szolgáltak fel ahelyett, hogy hivatalosan körbeültük volna az asztalt, ez mindenkit arra bátorított, hogy megismerjük egymást, ahogy körbejártuk az asztalokat.

Simon és én közel maradtunk egymáshoz az este nagy részében, amikor nem egyeztettem Jilliannel az utolsó részletekről. Miközben volt még néhány koszorúslány és egy nyoszolyólány is, Jillian hallgatólagosan megbízott engem, hogy kövessem figyelemmel az Esküvői Dolgokat. Ami azért lett így, mert én voltam az egyetlen, akinek a táskájában varrókészlet és aranyér elleni kenőcs van.

A táskás, duzzadt szemek elősegítésére.

Másodunokatestvérek és üzleti ügyfelek köszöntése közben, Simonnak sikerült elrabolnia néhány lopott csókra és piszkos szavakat suttogott nekem az étterem minden kis zugában és hasadékában.

– Mi ütött beléd? – kérdeztem, kifulladva a tüzes csóktól, amit a teraszon kaptam. Kijöttem, hogy egy kis friss levegőt szívjak, amikor a jóképű Faldöngető kezei az üvegkorlátnak szorítottak.

– Beléd, na ez igazán csodálatos ötletnek hangzik – mormogta, majd megfordított, így már a várost láttam magam előtt. Karjai összezárultak körülöttem, testét az enyémnek préselte. Hátrahajtottam a fejemet a vállára, ahogy nedves csókokkal izgatott fel, végig az egész nyakamon.

Felsóhajtottam, kezeimmel hátranyúltam és beletúrtam a hajába. – Viselkedjen, uram.

– Azt már nem – gyengéden, mégis ragaszkodva megfordított. A szemeim felpattantak, ahogy a belsőm azonnal összeszorult. - Hiányoztál. Meddig kell még itt maradnunk?

– Öhm, szerintem addig nem kellene elmennünk, amíg Jillian és Benjamin nem mondja. Azt hiszem, ez majd… huuu! – a fejem hátrapattant, ahogy a kezeit felemelte a csípőmről, amitől elakadt a lélegzetem.

– Nem kellene, vagy nem szabad?

Küzdöttem azért, hogy gondolkodni, koncentrálni tudjak.

– Hmm, nos, talán lehetne… – nem volt hatalmam már felette, ahogy a kezei egyre magabiztosabban húzták fel a szoknyámat a combjaimról. – Oké, most azt gondolom, hogy le kellene lépnünk. Ez őrjítő.

– Jó kislány. – Egy perc alatt mindenkitől elköszöntem, három perc múlva a liftbe szálltam, majd öt perccel később egy taxiban ültem.

És amikor azt mondtam, hogy ezt tette velem, srácok, valóban megpróbálta.

***

Miután sikeresen elhárítottam Simon próbálkozásait arra, hogy bejusson a szoknyám alá a taxiban, és felfelé a lakásunkhoz vezető lépcsőn is, feladtam, hogy birtokoljam mindazt, ami a köldököm alatt volt, amikor rádöntött a kanapéra a lakásban, és lehúzta a bugyimat. A fogaival.

Az istenverte, kibaszott fogaival. Fel nem foghatom!

Olvastam már ezt a különleges jelenetet rengeteg romantikus regényben, de még sosem tapasztaltam a való életben. Mindig azon tűnődtem, pontosan hogyan is történne. Beleharapna a csípőd egy részébe? Az egyik szemfogát használná arra, hogy lehúzza rólad? Az erotikus regények csak a fogakat említették, de mi van, ha az ajkaival is csalna? És ha már a csalásról beszélünk, ha a kezeit használná segítségképp, de a fogai lennének az első számú módszer a bugyi lehúzására, így törvényes lenne?

Romantikus-erotikus, mindenféle felnőtt regények, itt van, ahogy a Faldöngető csinálja.

Kezei mindkét oldalról a szoknyám alá nyúltak, ahogy beléptünk az ajtón. Ahogy hátrafelé végigvezetett a sötét lakáson, a szája a nyakamon volt, a kezei meg a melltartóban, amikor a combjaim a kanapé hátuljának ütköztek.

Aztán a szemgolyóim abban a tiszteletteljes kegyben részesülhettek, hogy arccal a párnák közé estem, amikor átfordított és lehúzott a karjaival a kanapéra, nagy ütődés közepette. Azt hiszitek, hogy észrevettem, hogy arccal teljesen a kanapéba fúródtam? A pokolba is, nem, csak a Faldöngető térdelt a lábaim között.

A lábam hátuljára nedves csókokat cuppantott, ahogy a szoknyámat felemelte, majd el is távolította az útból. Éreztem, ahogy a kezei széttárják a térdeimet, éreztem a forró sóhajait a combom belső felén, ahogy az ujjai elmélyedtek a csipkebugyimban. Kicsíptem magam a pasimnak? Oh, a fenébe is, igen.

Fehér. Csipkés. Édes. Garantált, hogy ettől lihegni fog. Ami ebben a pillanatban hevesen csinált is. Megcsókolt a selymen keresztül, a nyelve hegyes és erős volt még így is. Felkiáltottam, már azóta fel vagyok készülve erre a szájra, mióta nekitolt az étterem korlátjának.

Kezeivel belekapaszkodott a csípőmbe, lenyomott a hátamra, szembefordítva az arcával. Morogva – és esküszöm, ez az egyetlen módja annak, hogy le tudom írni a torokhangokat, amik feltörtek belőle – megragadta a fogaival a bugyimat és lehúzta. Lefelé haladt a combomon, egészen a térdemig és épp ennyire ment messzire, mert: Simon. Türelmetlen. Volt.

Felnyögött, ahogy a seggem a levegőben, a bugyim meg a térdemen lógott.

– Hmm, ez az édes punci.

Nem minden férfi tudja kezelni ezt a P betűs szót. És srácok, minden arról szól, hogy kimondjuk-e vagy sem. Khm. Néhányan egyfolytában kimondják, a mindennapi beszélgetések közben használják. De egy jó P betűs szó csak arról szól, hogyan is helyezzük el a mondanivalónkban: mikor, hol és hogyan mondjuk ki. A csúnya beszéd művészet. Csináld túl gyakran, rutinná válik. Ne mondd ki soha, és kihagysz valamit. Simon nagyszerűen csinálta. Olyan volt, mint egy tökéletes tál finom zabkása: pont jó. Térjünk vissza ahhoz a szájhoz…

Már azelőtt készen álltam, hogy az ajkai összeütköztek az enyémmel. És ezt úgy is értettem, ahogy mondtam.

Vannak olyan éjszakák, amikor lassúra vágyom. És vannak olyan éjszakák, amikor édesen akarom. És aztán vannak azok az éjszakák, amikor gyorsan és mocskosan van rá szükségem.

Tippeljetek, melyik éjszaka volt a mai?

Kétszer elélveztem a száján. És megint kétszer, amikor felállt kicipzározva, és belém hatolt egyetlen gyors csapással. Egyik kezét a hátamra simította, a másikkal a hajamat húzta, pont abban a szögben, ahogy szüksége volt rá. A pokolba is, igen.

Mély volt, kemény és intenzív. És nagyon gyors és mocskos.

Még mindig viseltem a magassarkúmat, amikor végül ő is elment és a nevemet kiáltotta? Szent isten, igen.

***

Később halomként feküdtünk egymáson, Simon a csípőmet használta párnának, amikor hallottam, hogy csörög a telefonom. Ami a táskámban volt, valahol az ajtó közelében. Felemeltem a fejem, átnéztem a vállam felett és próbáltam elérni a kezemmel. Tudva azt, hogy tíz méterrel odébb van.

– Nem érem el a telefonom.

– Nincs szükséged a telefonodra.

– De csörög.

– Kurvára biztos, hogy nem – erősködött, miközben megfordult mögöttem.

A telefon elhallgatott, visszasüllyedtem a párnák közé. Aztán azonnal elkezdett csörögni újra.

– Nem érem el a telefonom – ismételtem meg lomhán. Azt éreztem, hogy végigszántottak rajtam és a fejem nehéz volt. – Hé, te megharaptál most?

– Nincs szükséged a telefonodra. És igen, megtettem. Két finom kis gombóc bámul a képembe.

Megint beleharapott a fenekem egyik oldalába. Megforgattam a szemem és tényleg a telefonért indultam.

– Ne vidd el a gombócaimat, Caroline. Figyelmeztetlek.

– Oh, ezt kapd ki – húztam őt, valahogy sikerült kimásznom alóla, és átverekednem magam a táskámig, lehúzva a szoknyámat útközben. Ahogy a táskámban kutakodtam, visszanéztem Simonra, még mindig hason feküdt a kanapén, alsónadrágjával a bokája körül.

– Elbűvölő vagy, édes.

– Bizony, hogy elbűvölő – utánzott, kezeivel az igazán különleges testrésze felé mutogatva.

Nevetve ránéztem a telefonomra és láttam, hogy Sophia volt. Éjfél után járt az idő. A szemöldökömet ráncoltam és visszahívtam.

– Hé, mi a baj?

– Miért kell, hogy valami baj legyen? – halk volt a hangja.

– Mióta is ismerlek? Mi a baj?

Nem mondott semmit, de hallottam őt. Szipogott.

– Az esküvőről van szó?

Egy szipogás.

– Nem hiszed, hogy menni akarsz?

Két szipogás.

– Mert látni fogod Neilt?

Dudálás. Pontosabban zsebkendőbe, nem egy kocsié.

– Drágám, tudod, hogy el kell menned, ugye?

Egy szipogás.

– Nemcsak azért, mert Jillian számít rád, hanem azért, mert végül is látnod kell őt és…

Mérges trombitálás.

– Át akarsz jönni? Sütöttem csokis kekszet tegnap este.

Csitt-csatt. Így csattogott Simon alsónadrágja, ahogy utat vágott a konyhába.

– Nem, rendben leszek. Istenem, ez jó nagy szívás, végtére is! – mondta végül, még egyszer hangosan kifújva az orrát.

– Nagy szívás, drágám, de jól leszel. Vagány vagy. Valójában félek tőled – mondtam.

– Csak azért, mert tudod, hogy seggbe rúghatlak – horkantott fel. – Hoz valakit az esküvőre?

– Igen.

– Fenébe. Teljes mértékben el kell mennem, ugye?

– Így van – válaszoltam az ajkamba harapva. Megtettem? – Ezen kívül gondolj bele, hogy Barry Derry mennyire csalódott lenne.

Csend.

Aztán röhögőgörcs hallatszott a vonal másik oldaláról. Közben elmondta, hogy szeret, és hogy holnap találkozunk. Majd még mindig nevetve letette a telefont.

Bementem a konyhába, hogy lássam Simont, amint kezeivel a sütis edényben matat. Megráztam a fejem, majd öntöttem neki egy pohár tejet.

– Már bűn, ahogy ebben a pillanatban szeretlek téged – mondta teli szájjal és mosollyal az arcán.

Mellette maradtam, amíg befejezte az éjjeli nassolását, majd amikor végzett, szétnyitottam a karjait és magam köré csavartam. Hozzábújtam a mellkasához, megcsókolta a fejem búbját, amíg én szorosan öleltem magamhoz, ahogy csak tudtam.

A holnap hasonló izgalmakat tartogat, de ma este A Faldöngető mellettem alszik. És csak erre volt szükségem.

Caroline üzenete Miminek:

Látogasd meg a barátnőnket ma – azt fogja mondani, hogy jól van, de nincs.

Oh, mi történt?

Csak látogasd meg.

Oké. Hogy van Jillian?

Sugárzik.

Természetesen.

Pár órán belül megyünk a templomba.

Meglátogatom a barátnőnket, te is menj, koszorúslányom.

Mimi üzenete Sophia-nak:

Hé, csinos csajszi, szeretnél velünk jönni az esküvőre?

Igen, csak vegyél fel minket útközben.

Hogy vagy?

Mimi.

Igen?

Csak vegyél fel útközben.

OOOKKKÉÉÉ.

Simon üzenete Neilnek:

Még mindig benne vagy a holnapi szörfözésben?

Haver! Fagyni fog, ki van zárva!

Punci.

Haver! Fagyni fog holnap.

Punci. Találkozunk az esküvőn.

Hé, egyébként az ajándékot majd oda kellene vinni, vagy…?

Vinnünk kell ajándékot is? Leteszem.

Simon üzenete Caroline-nak:

Vettünk nekik ajándékot?

Persze, hogy vettünk. Ráírtam a neved.

El is fogjuk vinni az esküvőre?

Nem, már elküldtem. Mindig előre küldöm őket. Az utolsó dolog, amire egy menyasszonynak szüksége van, hogy azon aggódjon, vajon elkeverték-e az ajándékokat az esküvője alatt.

Szóval, ha valaki nem küldte el előre, már nem is kellene vinnie?

Etikai szempontból rendben van, ha visz. Az emberek mindig visznek, én csak szeretek vigyázni rá idő előtt is – várj, de miért kérdezed ezt?

Simon üzenete Neilnek:

Oké, haver, vihetsz magaddal ajándékot.

Szuper. Ott találkozunk.

Caroline üzenete Simonnak:

Hé, uram. Miért kérdeztél arról, hogy vigyünk ajándékot?

Nincs oka.

Komolyan, miről van szó?

Neil tudni akarta, hogy magával vigye-e az ajándékot, vagy sem, ennyi az egész.

Mondd meg neki, hogy hívjon fel, megmondom neki, hová küldheti az ajándékát.

Mondtam már, mennyire csinos vagy a koszorúslány ruhádban?

Még nem is láttál…

Csak feltételeztem.

Jó vagy, Faldöngető.

Neil üzenete Sophia-nak:

Szia, csak be akartam köszönni. Ma mész, igaz?

Ah, még mindig ne beszélj hozzám, értem.

Egyébként, csak azt akartam mondani, hogy boldog leszek, hogy láthatlak. Azt hiszem, eljött az idő, hogy beszéljünk. Még mindig nem hiszem el, hogy kinyomod a telefont, akárhányszor hívlak, de ma ebbe nem akarok belemenni. Boldog leszek, hogy láthatlak, csak egy esélyt szeretnék, hogy elmagyarázhassam. Sophia? Soph?

Kapd be.