Sarah Brianne - Made Men 6. - Drago

 

36. fejezet

Hiszel a mennyben és a pokolban, Lucca?

Fordította: Keiko

A hideg fémajtó kinyílásának hangja kísérteni fogja az álmait, és amikor a fény beszűrődött a piszkos, börtönszerű szobába, meglátta a testet, amely félig az árnyékban ült.

Szinte élettelen, mutáns, lesoványodott test volt, amely csak azért élt, mert fogva tartója úgy akarta, és a halál szélén tartotta, félig az élők világában, félig a pokolban.

A kép, ami előtte állt, haláláig kísérteni fogja, mert amit látott, az még a kibaszott rémálmokban sem létezhetne.

– Angel látta már? – kérdezte anélkül, hogy átlépte volna a küszöböt.

– Igen. – Megerősítette, amit gondolt. – Megkért, hogy tartsam életben, amíg a testvérei meg nem látják.

Levette a tekintetét a testről, és ránézett.

– Talán azt hiszed, hogy megérdemled, hogy te öld meg, de nem így van.

– És szerinted ki érdemli?

A lány tekintete visszatért a testre.

– Ezt Matthiasnak és Dominicnak kell eldönteniük.

Lucca soha nem tett volna ilyen ígéretet, de legalább meghallgatta.

– Cassius viszont… Cassius nem tudhatja meg, hogy ő itt van…

Lehet, hogy mindannyiuk vénájában ördög vér folyik, de Cassius volt az ördög igazi sarja.

– Mert nem tudom, mit tenne, ha így látná.

A férfi ezúttal bólintott, mintha legalább ezt megígérte volna neki.

Ahogy felébredt, hallani lehetett, ahogy a szobához kötő bilincsek megmozdulnak.

– Hiszel a mennyben és a pokolban, Lucca?

Egy pillanatig elgondolkodott, majd őszintén válaszolt:

– Már nem vagyok benne biztos.

– Létezik. – Nézte, ahogy a szegény lélek mélyen az árnyékokba húzódik, míg végül csak a félelmétől csörgő láncok hangja hallatszott. – A pokol abban a házban létezett, ahol felnőttem, de most te itt is létrehoztad.

Lucca elmosolyodott.

– És a mennyország?

– A mennyország is létezik. – Még egyszer utoljára körülnézett, majd kezét a hideg ajtóra tette, és elkezdte becsukni. – De az olyanok, mint mi, soha nem fogják látni.

– Nem akartál közelebb menni, hogy ő is láthasson téged, és beszélhess vele? …

… Kat a pincében lévő hálószobájában volt, amikor meghallotta, hogy kinyílik az ajtó, és léptek közelednek a lépcsőn. Amint meglátta bátyja arcát, azonnal felkelt az ágyból. A szíve mélyén tudta, hogy valami nagyon nincs rendben.

Dominic karjaival átölelte, és magához húzta egy hatalmas ölelésre. Ez volt az első alkalom, hogy sírni látta, miközben kimondta azokat a szavakat, amelyeket soha nem fog elfelejteni.

– Meghalt. Végre meghalt.

Karjaival átölelte, erősen szorította magához, miközben saját könnyei is hullani kezdtek. Ott álltak együtt, és sírtak, ami egy örökkévalóságnak tűnt, de semmiség volt ahhoz az örökkévalósághoz képest, amelyet apjukkal kellett eltölteniük.

A testvérek könnyei nem a veszteségük miatt hullottak, hanem… a szabadságuk miatt…

… Kat elsétált az ajtótól, és soha többé nem nézett vissza.

– Nem adnám neki ezt a kibaszott örömöt…

… Dominic megfogta a kezét, és felvezette a lépcsőn, amelyen soha többé nem kellett lemenniük. Az apjuk súlya elhagyta őket abban a pillanatban, amikor bezárt a pince ajtaját.

A folyosón végigvezetve kinyitotta a hálószobája ajtaját, és mindketten először ültek le az ágyára.

– Most már a tiéd lehet a szobám. Ha bármi kell a sajátodból, felhozhatjuk ide…

– Nem – szakította félbe durván, majd lágyabb hangon folytatta, és letörölte a könnyeit. – Nem akarok semmit onnan lentről idefent.

Dominic megértően bólintott.

Sokáig ültek ott csendben, mintha még mindig kábultak lennének a hír hallatán.

– Most mit tegyek? – kérdezte, nem tudva, hogyan tovább az életével. Ez volt az, ami eddig soha nem volt meg neki. – Még azt sem tudom, ki vagyok.

Mogyoróbarna szemei az övéibe néztek, azt akarva, hogy megértsen valamit.

– Bármi lehetsz és bármit tehetsz, amit csak akarsz, Katarina.

Kat lenézett magára, és ujjaival felemelte halvány szőke hajának egy tincsét.

– Befesthetem a hajam?

A bátyja nevetett, karját a lány vállára tette, és magához húzta.

– Igen, ha akarod.

– Szerinted milyen színűre festessem? – kérdezte, és hosszú idő óta először mosolygott.

– Hmm. – Dominic egy pillanatig elgondolkodott, miközben ránézett. – Mindig is tetszett rajtad a rózsaszín.