Sarah Brianne - Made Men 6. - Drago

 

25. fejezet

Kiscicám

Fordította: Keiko

– Egy részem mindig is remélte, hogy te vagy One-Shot – szólalt meg Lucca a telefonon keresztül –, Dominic.

A Luciano főnök nagyon csendben volt a telefon másik végén.

– De úgy tűnik nem te vagy az egyetlen, aki olyan képességekkel rendelkezik, mint amilyenekkel te bírsz, ha fegyverről és egy golyóról van szó.

Örülnie kellett volna, hogy a neve tisztázódott, de Dominicnak nyilvánvalóan az volt az érzése, hogy ezért talán valami rossz történt.

– Miből jutottál erre a következtetésre?

– Óh, még nem hallottad?

– Mit? – követelte a hangja.

Mivel Lucca úgy gondolta, hogy az elmúlt néhány órában az embereivel volt elfoglalva, elmondta az ellenségnek, ami végleg tisztázta a nevét.

– Katarina volt a célpont.

Dominic ismét hallgatott a vonal másik végén néhány pillanatig, mielőtt megfenyegette egész Kansas City legfélelmetesebb emberét.

– Leszarom, hogy ki vagy, Lucca Caruso. Ha valami történik a húgommal a felügyeleted alatt, ígérem, te leszel az első, akit megölök. Soha ne felejtsd el, hogy te voltál az, aki megígérte nekem a védelmét, és neked kell majd felelned a bűneidért.

Ha nem pontosan ezt ígérte volna neki, akkor a Luciano megfizetne a fenyegetésért, de mivel így volt, és a húgáról volt szó, elnézte a dolgot. Egyelőre.

– Katarina nagyobb biztonságban van itt, mint veled lenne.

– És ez hogy lehet? – kérdezte csalódottan.

– Mert neki van itt valami, ami neked nincs… – Lucca csak egy pillanatra tartott szünetet. – Drago.

* * *

Csendesen belépett a lakásba, miután összevarrták a lőtt sebét, és látta, hogy a rózsaszínű hajú lány békésen alszik az ágyán. Még mindig mélyen aludt, mire lezuhanyozott és felöltözött, és a kora reggeli fény besütött.

Azt kívánta, bárcsak korábban megbeszélték volna az alvásukat, és azon kapta magát, hogy a tekintete a lány melletti üres hely és a hideg bőrkanapé között vándorol. Leült az ágy üres oldalának szélére, és úgy döntött, hogy kizárt dolog, hogy a saját lakásában a kanapén aludjon.

Biztosan a bűntudat volt, ami arra késztette Dragót, hogy még egyszer utoljára visszapillantson rá, mielőtt felállt, és egy párnát vitt magával a kanapéra.

Sok mindent nem tudott még Katarináról, és sok minden volt, amit a lány nem tudott róla. Mivel az apja maga volt az ördög, és látta, talán milyen bántalmazások érhették a lányt a keze által, nem érezte jól magát a gondolattól, hogy egy olyan férfi mellett ébredjen, akit nem is ismert. Függetlenül attól, hogy a felesége volt-e, legalább egy megbeszélésre szükség volt, mielőtt egy ágyba feküdne vele, még ha csak azért is, hogy aludjon.

Megigazította a párnát a feje alatt, és megpróbált kényelmesen elhelyezkedni a jóval több, mint kétméteres testalkatával a kanapén. Elgondolkodtatta, hogy talán mégsem halt ki a lovagiasság.

Az a kis boszorkány mostantól a kanapén fog aludni.

Mindegy is.

* * *

Az, hogy másnap más ágyban ébredt, mint amihez hozzászokott, enyhén szólva is furcsa volt. Hagyta, hogy a szeme hozzászokjon a hatalmas ablakon beeső fényhez, és meg kellett dörzsölnie, hogy lássa, valóban azt az óriásembert látja-e, aki a kanapén alszik egy szörnyűnek tűnő pózban. A feje az egyik karra volt hajtva, a lába pedig a másik végéről lógott le. Előre sajnálta szegényt, amikor majd felébred, és azon gondolkodott, hogy megpróbálja-e felébreszteni, hogy az ágyba költöztesse… Eh, nem lesz semmi baja.

Meglepetésére a férfi egyszer sem ébredt fel, valószínűleg az éjszakai kimerültség miatt. Ennek azonban hamar vége lett, amikor kinyitotta az ajtót Angel előtt.

A lakásba lépve Angel letette az utolsó, legfontosabb dolgait.

– Hogy vagy?

– Jól – biztosította a lány tudva, hogy a férfi és a testvérei valószínűleg aggódnak, de ezt suttogva tette, nem akarta felébreszteni a nagy alvó babát.

Angel szemei ekkor a szobát kutatták, hogy lássa, miért suttogott. Amikor rájött, hogy Drago a kanapén aludt, a bátyja boldogságát jól mutatta az önelégült mosoly, mielőtt olyan csendben hagyta el a lakást, ahogy belépett.

Katarina izgatottan ment azért, amire várt…

– Ez meg mi a franc?

Ujjait végigfuttatva a fekete bundán nem figyelt Drago félig alvó hangjára.

Felugrott a kanapéról és úgy nézett ki, mintha démont látott volna a házban.

– Azt kérdeztem, mi a franc ez?!

– Árnyék – válaszolta, még mindig simogatva a fényes fekete szőrzetet, ahogy az hozzá simult. – A macskám.

Majdnem pontosan végszóra Árnyék nyávogott.

– Most biztos csak szórakozol velem. – Mindkettőjüket úgy bámulta, mintha az éjszaka megszállott teremtményei lennének.

– Tudtam, hogy egy kibaszott boszorka vagy.

– Tessék? – Kat most úgy nézett rá, mintha megőrült volna.

– Hallottad, amit mondtam, boszorka. A neved Kat, akinek van egy rohadt fekete macskája, az isten szerelmére, és olyan kibaszott hátborzongató nevet adtál neki, mint az Árnyék. Miért nem hívtad egyszerűen Sátánnak? – mondta nem túl szarkasztikusan és már-már dühösen, miközben a hűtőhöz ment, hogy kivegyen egy fehérjeturmixot, és lenyelje a tartalmát. – Az a valami nem marad itt.

– Ez nem egy tárgy; ez egy kandúr, és a neve Árnyék, és nem megy sehová.

– Hát nekem nem szóltak semmit a rohadt macskáról. Nem erre jelentkeztem.

– Nos… – Kat hangja az övéhez hasonlóan emelkedett, ahogy a nagydarab barom felé lopakodott. – Én nem jelentkeztem erre az egészre. Te választottál engem, seggfej. Nem fordítva történt. Soha nem akartam hozzád menni, nemcsak hozzád, hanem egyáltalán, mégis itt vagyunk, és áldozatokat hozunk a nagyobb jó érdekében. – Még közelebb lopakodott, sápadt ujját a mellkasának szegezte, és minden egyes szóval, ami legközelebb elhagyta a száját, megbökte.

– Most pedig, ha a férjem akarsz maradni, akkor Árnyék marad. Ha nem, akkor add ide a válási papírokat, és írd alá, hogy odaadhassam Luccának, hogy megmondhassam neki, te akartál kiszállni a házasságnak ebből az ámításából egy kismacska miatt.

A mellkasát erősen az ujjának nyomta, és addig tolta hátra a lányt, amíg az a konyhaszigetnek nem támaszkodott, és nem préselődött a férfinak.

– Azt fogod kívánni bárcsak ne piszkáltad volna a medvét, kiscicám, tényleg kívánni fogod.

A lélegzete a torkán akadt arra az öt és fél másodpercre, tüzes szemei mélyen az övébe mélyedtek, ahogy erős, meleg teste az övére borult, de aztán eltűnt, közvetlenül azelőtt, hogy némán megfogadta volna, hogy talán épp most baszta el.

A gardróbszekrény felé tartva előhúzott egy öltönyt, mielőtt a szekrényéhez lépett volna a nyílt térben, majd kitépte a többi ruhadarabot, amit fel akart venni.

– Ez a házasság nem átverés, édesem. Kurvára valódi – mondta neki, mielőtt letépte volna a pólóját, majd a pizsama nadrágját, amit csak miatta vett fel.

Kat gyorsan megfordult, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne lássa előtte a férfi seggét.

– Mit csinálsz? Ott van egy kibaszott ablak, és egész Kansas City látja a …

– Leszarom. Így öltözöm fel minden reggel, és éjszaka meztelenül alszom, és mostantól az ágyamban fogok aludni, veled vagy nélküled. – Gyorsan felöltözött, és óvatosan tovább beszélt. – Most már házasok vagyunk, úgyhogy szokj hozzá. Az egyetlen módja, hogy megszabadulj tőlem, az a halál, és nem tervezem, hogy egyhamar meghalok.

Kopp.

– Épp időben – morogta, miután befűzte a cipőjét. Minden porcikája lebénult, szerette volna leüvölteni a fejét, de ehelyett csak nézte, ahogy az immár elegánsan öltözött férfi feláll, és kinyitja az ajtót valakinek, akit nem ismert fel, de aki szintén óriás volt, mint Drago. Ő azonban fiatalabb volt.

– Ő az unokaöcsém. – Beinvitálta, és becsukta az ajtót. – Amo. – Amo csak bámult rá üresen, szinte érzelemmentesen. – Amo, ő Katarina.

Biccentett a döbbent, rózsaszín hajú lány felé, akit pillanatokkal ezelőtt még boszorkának nevezett.

– Nem biztos, hogy az esküvőn találkoztatok, de ő az új, szerető feleségem.

A lány a rohadék felé lopakodott, miután az utolsó szavainál ismét meghallotta azt a gúnyos hangnemet. Ennyi volt!

Drago azonban elkapta, mielőtt bármit is tehetett volna, és lehajolt, hogy egy mély, hosszú és könyörtelen csókot nyomjon az ajkára, amitől a teste visszazuhant abba a bénult állapotba, amiben korábban volt.

– Ne várj rám, drágám!

Az ajtót bámulva, amelyen a férfi épp az imént lépett át mosolyogva, és mintha lendületesebben lépett volna, soha életében nem érzett még ennyire nyugodt dühöt. Aztán hirtelen az új életcélja úgy csapott le rá, mint ezer kiló tégla, és tudta, mi lesz belőle…

Egy fekete özvegy.