2024. 10. 24.

Claire Contreras - Papírszív

 

19

Mia

– Nem hazudtál a hidegről – ezek voltak az első szavak Estelle szájából, amikor megölelt. Ő és Oliver a hétvégére érkeztek látogatóba, és mielőtt a szállodájukba mentek volna, megálltak a lakásomnál.

– Soha nem hazudok szörnyű dolgokról – mondtam, és szorosan magamhoz öleltem.

– Ne fogdosd a feleségemet – mondta mögöttünk Oliver. Leengedtem a kezem, és mosolyogva megfordultam, amikor a karjába húzott.

– Mindannyian tudjuk, hogy én vagyok az első, Paszuly, úgyhogy fogd be a szád. Szerencséd, hogy dögösebb vagy nálam, mert legyünk őszinték, csak ezért ment hozzád feleségül – mondtam, mire felnevetett, ahogy elengedett.

– Igen, hála Istennek, hogy dögös vagyok – mondta, és közelebb húzta magához Estelle-t, miközben a bőröndjüket az épületem előcsarnokába gurította.

– Szép ez a hely – mondta Estelle.

– Ugye? Néha elgondolkodom, hogy Millie és Seth miért nem ide költözött, de aztán meglátogattam őket, és rohadtul világos lett, hogy miért.

Estelle nevetett. – Olyan szép?

– A pokolba is, igen.

– Kerestél már magadnak helyet Brooklynban? – Ez Oliver volt.

– Dehogy.

– Igazán? – kérdezte, miközben mindannyian beszálltunk a liftbe.

Vettem egy nagy levegőt, és benyomtam az emeletem gombját.

– Igazán.

– Jensen lakása jól néz ki – mondta.

Éreztem, hogy oldalról az arcomat figyeli.

Nagyon igyekeztem elrejteni a mosolyomat, de lehetetlen volt. Jensen és én abban állapodtunk meg, hogy egyik napról a másikra haladunk. Abban is megegyeztünk, hogy nem mondjuk el Olivernek és Estellenek, amíg meg nem látogatnak. Beleegyezett, de aztán úgy döntött, hogy az Eatalyban tett látogatásunkról ír az átkozott újságban, és én tudtam, mert úgy döntöttem, hogy azon a napon, amikor megírta, újra elkezdem olvasni a rovatát.

– Tényleg? – Mondtam, amikor úgy éreztem, hogy képes vagyok egyenes, közömbös arcot vágni.

– Várj. Újra láttad őt? – kérdezte Estelle.

– Nem olvasod az újságot, amikor szólok, Elle? – kérdezte. Rá meredtem. A kurva életbe!

– Mondtad, hogy olvassam el? – A barátnőm összevonta a szemöldökét.

Oliver felnevetett, és a fejét rázva közelebb húzta magához.

– Melléd tettem, amikor vasárnap reggeliztél.

– Ó. Azt hittem, csak azért tetted oda, hogy lefedhessem vele az asztalt, nehogy bepiszkítsam az alkotásaimmal. Nem vettem észre, hogy azt akarod, hogy valóban elolvassam.

Olivérrel nevettünk, de az enyém félbeszakadt, amikor kérdő tekintettel fordult felém.

– Haver. Hagyd abba! Bárkiről beszélhetett abban a hülye újságban!

Megvonta a vállát.

– Lehet, de azt írta, hogy kedvenc randi. Vic és én egész héten viccelődtünk rajta emiatt a szarság miatt.

Nevettem, mert nem tehettem róla. – Ez olyan aljas, Paszuly.

– Tudtam! – mondta, mintha egy hülye aranyérmet nyert volna. – Kurvára tudtam.

Előhalászta a telefonját, én pedig gyorsan elkaptam tőle.

– Kurvára ne merészeld – mondtam. – Komolyan, először is, semmi komoly, másodszor pedig azt akartuk, hogy a saját szemeddel lásd, mennyire nem komoly a dolog, amikor ideérsz.

– Nem komoly – gúnyolódott Oliver, és kivette a telefonját a kezemből. – Találkoztál már vele?

Vetettem rá egy pillantást. Estelle rám nézett. Én meg úgy bámultam a barátnőmre, ami azt üvöltötte: Majd később beszélünk!

Körbevezettem őket a lakásban, ami nem tartott sokáig, mivel egy hálószoba volt Chelsea-ben, és küldtem Jensennek egy sms-t, ami így szólt: Megöllek azokért a hülye cikkekért, amiket írsz! Majdnem átdobtam a telefonomat a szobán, amikor azonnal válaszolt: Hűha! Te küldtél nekem sms-t! Lehetetlen egy alak volt. Imádnivalóan lehetetlen, de mégis lehetetlen.


2 megjegyzés:

Zsizel írta...

Köszönöm szépen

Dia írta...

Köszönöm 😊