Hetedik fejezet

Fordította: Sienna

A Pacific Heights városnegyedben lévő Swendenborgian Templom előszobája tele volt juhar, réz, pezsgő és a cheddar aranysárga árnyalataival. Krinolinok[1] ropogtak és suhogtak, ideges kuncogás hangzott a finoman festett ajkakról, és egy büszke apa állt kihúzva magát.

A menyasszony előre lépett, hogy belekaroljon édesapjába, miközben koszorúslányai összegyűltek előtte, kezükben őszibarack- és krémszínű dáliákkal. Magas volt és fejedelmi, pirospozsgás és egyáltalán nem szégyenlős. Elefántcsont selyembe és évszázados olasz csipkébe öltöztetve az egyedüli színfolt a négykarátos kanárisárga gyémánt volt a bal keze negyedik ujján.

A tölgyfa ajtók kinyíltak.

A szeme táncolt.

Ahogy a vonósnégyes játszott, a koszorúslányai egymás után suhantak végig a folyosón. A templom tele volt, de nem túlságosan. A kis kápolna földi és bájos volt, kazettás, ősi fából készült mennyezetét hangsúlyozta a több ezer meggyújtott krémszínű gyertya. A kandallóban, amely a legtöbb templomban ritka, de tökéletesen illett ebbe a rusztikus környezetbe, a tűz vidáman ropogott, saját tündérmeséjét vetítve.

A vendégek mosolyogtak, arcuk csendes várakozással telt meg, a középső folyosó felé fordultak. És ahogy végigmentem a folyosón a menyasszony előtt, láttam Benjamint a végén, szinte sugárzott.

És mellette? A saját mennyországom. Mosolyogtam, amikor megláttam, ragyogóan nézett ki a rászabott szmokingban, amely kiemelte magas és erős alakját. Szeme kékesen ragyogott a tűz fényében, arca rendkívüli. Vigyorgott, ahogy közeledtem hozzá. Rám kacsintott, én pedig elájultam.

Ahogy a hölgyek többsége a templomban.

Elfoglalva a helyemet a sorban figyeltem, ahogy Jillian nyoszolyólánya csatlakozott hozzánk, a zene megváltozott, amikor a menyasszony készült megjelenni.

Nem Jilliant néztem, hanem Benjamint.

Láttál már valaha vőlegényt, amikor a menyasszonya először jelenik meg? Minden szem a menyasszonyon, igen, de az igazi varázslat ott történik, ahol a vőlegény van. Tanúja lenni annak, ahogy a szemében fény gyullad, látni ahogy az érzelmek keresztezik az arcát. Ott lenni, miközben harcol, hogy uralma alatt tartsa az érzéseit, ahogy minden férfinak ezt kellene tennie ebben a helyzetben. De abban az első pár másodpercben látni fogod az igazságot. Látni fogsz mindent, amit érez, mikor először látja meg a menyasszonyát.

Meglepetés.

Vágyakozás.

Megkönnyebbülés.

Szükség.

Tiszta, meztelen öröm.

Könnyek szöktek a szemembe, tudtam, hogy fognak. Éreztem, ahogy a vigyorom elteríti az arcomat, azzal fenyegetve, hogy kettészakítja. Ahogy a tekintetem átsuhant oda, ahol Jillian sétált felénk, elkaptam Simon pillantását.

És átkozott legyek, ha nem volt egy könnycsepp az ő szemében is.

***

A szertartás rövid volt és édes. Fogadalmat cseréltek, a legtöbben már sírtak, és a szirmok zuhanya alatt az ifjú házaspár egy tökéletes őszi délutánba lépett ki a templomból.

És kit dobálta azokat a szirmokat? Mimi és Ryan, természetesen, Sophia és Barry Derry, (aki bevallom dögös volt), és Neil és... senki.

Végül nem hozott randit.

Amit Sophia is észlelt, annak ellenére, hogy úgy tett, mintha egyáltalán nem vette volna észre.

Habár az esküvői partitörvény megkövetelte, hogy elkísérjem Jilliant mindenhova (és igen, ez magában foglalta a női mosdót, így most már mondhatom, hogy segítettem a főnökömnek pisilni), sikerült egy kis időt töltenem a barátaimmal, mielőtt felszálltam a nagyon nem elegáns, de nagyon szükséges parti buszra. Simonnal szétválasztottak az „esküvői rend” szerint, hiszen a vőfélyt mindig a nyoszolyólánnyal kellett lefotózni, de amint elkészült a fényképész, sikerült egy-két csókot lopnom.

– Tudtam, hogy csinos leszel a koszorúslány ruhádban. – Megpördített, hogy lássa a teljes szoknyát, kikerekedett a szeme, amikor a szoknya kiszélesedett és felfedett egy kis extra bőrt.

– Nagyon szépen rendbe tetted magad – válaszoltam, egy pillanatra elgyönyörködtem az előttem álló szmokingos Faldöngetőben.

– És most mi lesz?

– Most felszállunk a buszra és pezsgőt iszunk a násznép többi tagjával, fotózkodunk a Baker Beachen a háttérben a híddal, aztán elmegyünk a fogadásra. Ahol leitathatsz, ha szeretnéd.

– Szeretném. Tetszett a szertartás. Nagyon boldognak tűntek, nem igaz?

– De igen. – Mosolyogtam, felnéztem azokra a zafír szemekre, amelyek átnéztek a vállam fölött és elkomorultak.

– Mi az? Mi a baj?

– Semmi. Talán semmi – grimaszolt, én pedig megfordultam: Sophia és Barry Derry beszélget Mimivel és Ryannel, Neil pedig feléjük sétál.

– Ó, Istenem – motyogtam, és bementünk.

– Szóval azt mondtam, semmiképp, Barry, ne itt; bárki megláthat minket! – kiáltotta Sophia, és megragadta a srácot, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi vár rá. Ránéztem Mimire, aki küzdött, hogy semleges maradjon az arca, míg Ryan csak a homlokát ráncolta.

– Hali mindenkinek, hát nem egy szép szertartás volt? – kérdeztem Simont a társaságba húzva, ahogy Neil elérte a csoportot.

Mimi vette az adást, hangosan válaszolt. – Tényleg az volt! Sophia, megnézted azokat a rózsákat az oltár mellett? Oda kéne mennünk néhány képet készíteni, mielőtt azok…

– Szia, Sophia – mondta Neil Sophia mögül, akinek fellángolt a szeme.

Simonra néztem, Simon Ryanre, Ryan Neilre. Neil Sophia hajának hátsó részét, míg Barry Derry a körmeit nézte.

Végül Simon odasétált Neilhez, és hátba vágta olyan férfias módon.

– Hé, ember, láttad már Benjamint? Azt hiszem, még mindig a vendégeket üdvözli. Menjünk oda. – Simon bólintott Ryannek, aki szintén odalépett. Így maradt a kör egyik oldalán Mimi, Sophia és én, a másikon a fiúk. Mr. Derry még mindig középen volt, tanácstalanul. De még mindig nagyon dögösen.

– Sophia, ne már, kicsim, egész éjjel nem fogsz tudomást venni rólam? –kérdezte Neil, és Sophia gerince megmerevedett.

– Kicsim? Kicsimnek fogsz hívni? – sziszegett, és sarkon fordult a magassarkúján. A Gyere Dugj Meg magassarkúján, hozzáteszem; a lány tüzes volt. A haja tökéletes fürtökben omlott a hátára, a sminkje hibátlan volt, a teste a friss szakításból eredő súlytöbblettel egy kihívó, szűk fekete ruhába bújtatva. És a mellei? Francba. Egy kicsit még én is kíváncsi voltam.

De Neil? Megdöbbent. Kábult. Lenyűgözött. A hátvéd bámulta a csellistát, elkerekedett szemekkel. Éhes szemekkel – ez a fiú még mindig fülig szerelmes volt.

Sophia viszont nagyon dühös volt. És nem tudtam hibáztatni. Mert senki sem bánthat úgy, mint aki azt mondja, hogy szeret.

– Nem hívhatsz kicsimnek – csattant fel csípőre tett kézzel, mellkasát kidomborítva, tudta hogyan használja azt, amije van. Megragadta Barry-t a nyakkendőjénél fogva, és a parkoló felé vezette.

A kör bezárult, a kezem Simonéba csúszott, Mimi karja pedig Ryan derekát fogta körül.

– Nem fog beszélni velem, ugye? – kérdezte szomorú arccal.

A szememet forgattam. – Kétlem. – A buszunk megérkezett, és én megrántottam Simont. – Gyerünk, mennünk kell. Találkozunk a fogadáson – bólintottam Miminek, és vetettem még egy pillantást Neilre a vállam fölött, amikor elmentünk.

– Nyugalom, oké? – mondta Simon, ahogy átsétáltunk a parkolón.

– Ugye csak viccelsz?

– Nem viccelek. Sophia a barátod, és ezt megértem, de ő meg az én barátom. – A szeme meleg volt, de figyelmeztető.

Láttam Sophiát Dögös Barry-vel sétálni, a nevetése szándékosan hangos volt. – Csak élvezzük az éjszakát? – suttogtam Simonnak, miközben fölvezetett a buszra.

Letelepedtünk a helyünkre a násznép maradékával ünnepelni a boldog párt. És ahogy San Francisco utcáin haladtunk az öböl felé, figyeltem Jilliant és Benjamint csókolózni minden egyes percben, nagyon boldog voltam, hogy az én Simonom mellettem volt. És nagyon szomorú Sophia miatt, hogy nem volt ott neki Neil.

De ez egy boldog nap volt, és néhány pohár pezsgő után készen álltam egy kellemes éjszakára a városban.

És a fogadással a Fairmont Hotelben? Garantált volt.

***

Ha a szertartás egyszerű volt, a fogadás épp az ellenkezője. Elegáns volt a legjobb szó, hogy leírja a Fairmont Fogadó termét, valamint a fogadást összességében.

Ha azt hittem, hogy San Francisco összes gyertyája a kápolnában volt, akkor az egész Bay öböl többi részéről minden gyertya ebben a bálteremben volt meggyújtva. Ehhez hozzájöttek az arany csillárok, kristályok lógtak minden gyertyatartóról, a tükrök visszavertek és táncoltattak minden pislákolást és csillogást, és a hatás nem evilági volt.

Ez volt a Pénz bolygó. Ami a Nevetséges galaxisban volt.

De ez még mindig Jillian és Benjamin volt. Voltak-e nálam magasabb virágdíszek? Igen, de voltak másolatok a középiskolai végzős éveikről minden terítéken. Volt-e teljes zenekar? Igen, de hangszeres verzióiban játszották Def Leppardot, a Journey-t és a U2-t. És egy Rush nevű zenekart, amire minden srác őrülten fellelkesült.

Amikor megérkeztünk a menyasszonnyal és a vőlegénnyel, nagy belépőnket egy tapsoló tömeg fogadta. A főasztalnál ülve láttam, hogy Jillian úgy tervezte az ülésrendet, hogy bár Simon volt a vőlegény tanúja, mégis mellettem ült. Ahogy körülnéztem a pompában és a csillogásban, láttam, hogy Jillian Sophiát és Neilt külön asztalokhoz ültette (gyorsan korrigált, amikor a szakítás megtörtént), de az asztaluk egymás mellett volt. És volt egy üres hely Neil mellett.

– Nem értem, azt hittem, azt mondtad, hoz valakit? – suttogtam Simonnak.

– Úgy volt, de meggondolta magát. Beszélni akart vele ma este, és úgy döntött, nagyobb esélye van, ha egyedül jön – suttogta vissza egy megmondtam nézéssel.

– Hmm – mondtam.

És ahogy az emelvényről végignéztem, hogy a történetük kibontakozik, a beszélgetésük nagyon világos volt.

Először Sophia rájött, hogy míg technikailag különböző asztaloknál voltak, a névkártyája közvetlenül Neil széke mögé helyezte. Amikor odament a kerek asztalhoz, és maga húzta ki a székét, (csak így tovább, Barry Derry), gondoskodott róla, hogy véletlenül-szándékosan meglökje.

Aztán amikor Neil felkelt, hogy kezet rázzon valakivel, és véletlenül, (talán nem szándékosan) meglökte a székét, láttam, ahogy Sophia felveszi a saláta villáját, és elkezd megfordulni, mielőtt Mimi eltávolította azt a kezéből.

Mire felszolgálták a főételeket, mindketten annyira lökdösődtek, hogy úgy tűnt, mintha hangyák lennének az alsóneműjükben (értsd: be lennének gerjedve). Kivéve, hogy Sophia ruhája olyan feszes volt, hogy biztos vagyok benne, hogy nem viselt alatta semmit. Bugyit végképp nem.

– Látod ezt? – kérdeztem Simont, biccentve a széklökdösők felé.

– Hogyne látnám?

Abban a pillanatban Neil megfordult és megérintette Sophia vállát. Válaszul hátratolta a széket amennyire csak tudta, felállt és kényelmesen rátaposott a lábára a tűsarkújával, ahogy egy vonakodó Mimit elhúzott a hölgyek mosdójába, otthagyva Neil csendben a szalvétájába káromkodni. Amikor elérte a bálterem szélét, megpördült, meglátta, hogy kémkedek utána, és az ujját rám szegezve jelezte, hogy kövessem.

Basszus. Kupaktanács a WC-ben.

– Hamarosan visszajövök, ne hagyd, hogy nélkülem vágják fel a tortát.

– Igen, biztosan elmagyarázom a menyasszonynak és a vőlegénynek, valamint ezeknek a jó emberek itt, hogy meg kell várniuk a tortával, mert pletykálkodás megy a tyúkólban – mondta Simon szárazon.

Adtam egy csókot a homlokára, és bementem.

Ahogy közeledtem a női mosdóhoz, észrevettem, hogy a nők, akik kijöttek, kissé idegsokkos állapotban voltak. Megszaporáztam a lépteimet.

Amint beértem, megértettem. A rendkívül fantáziadús káromkodás sorozat, ami elhagyta Sophia száját elég volt ahhoz, hogy begöndörödjön a hajam. Mimi csak ült a kanapén, tehetetlenül.

Mire beértem már a végén tartott. – tetves-hasznavehetetlen-kibaszott-farokarcú-seggfej-kibaszott-faszfej-fasz!

– Kiről beszélünk? – élénken kérdeztem. Mimi elfojtott egy horkantást.

– Mekkora bajba kerülnék, ha ellopnám a tortakést és kasztrálnám? – kérdezte, és még két nő suhant el, hogy kimeneküljön.

– Nagyba. Beszélhetünk erről anélkül, hogy megemlítenénk a kasztrációt?

– Kétlem, most azt akarom, hogy a farka egy hot dog kifliben legyen.

Ó, Atyám.

– Ha közbeszólhatok a leginkább normálisnak tekintve magamat, le kell nyugodnod, édesem – kezdtem, felemeltem az ujjamat, amikor közbe akart vágni – mert szereted Jilliant. És senki sem akarja, hogy az esküvőjüket „farok-a hot-dog-kifliben” esküvőnek hívják, igaz?

– Az újságok imádnák.

Sóhajtottam. – Nincs több széklökdösés, nin több villaszúrási kísérlet. Csak légy egy udvarias vendég egy esküvőn, rendben?

– Utállak – fújtatott kisimítva a ruháját, és ellenőrizve a szájfényét a tükörben.

– Nem, nem utálsz – fújtattam vissza, majd Mimihez fordultam. – És te, azt hittem, vigyázol rá – motyogtam, miközben Sophia megigazította a melleit.

– Igen, de aztán Ryan keze a lábamon volt az asztal alatt, és…

– Kímélj meg, nem akarjuk kihagyni az első táncukat – feleltem, és megnéztem magam a tükörben. Fenébe, tényleg jól nézek ki aranyban.

– Oké, hölgyeim, melleket ki, bemegyünk. Nincs több dráma – utasítottam, és visszamentünk a bálterembe.

Arra érkeztünk, hogy a szék Neiltől balra már nem volt üres.

Egy forró szőke elfoglalta, és kuncogása és visítása mellett Neil megbizonyosodott arról, hogy elkapja Sophia figyelmét. És kacsintott.

Üzenet kézbesítve. Ketten is játszhatják ezt a játékot.

Bassza meg.

***

Az esküvő hátralévő része a képek sokaságában telt el. Jillian és Benjamin első tánca. Egy ötszintes esküvői torta felvágása és teketória nélkül a vőlegény gyönyörű arcába tolása. Simon pohárköszöntője Benjaminra nevetéssel és több, mint egy torokköszörüléssel.

Neil parádézik a tollászkodó Szőkével Sophia és Dögös Barry előtt. Sophia majdnem megfojtja Dögös Barry-t, amikor volt bátorsága megnézni a Szőkét. Neil kőarccal nézi, ahogy Sophia és Dögös Barry táncolnak nagyon, nagyon közel. Egy zavarodott Benjamin, amikor Dögös Barry megpróbál eladni neki egy újabb életbiztosítást.

És a saját táncom Simonnal a diszkógömb alatt imbolyogva. Ami mindig szörnyű ötletnek tűnt, de a valóságban minden a legmenőbb csillogásban fürdött. Közel tartott magához, az egyik keze a hátam hajlatához tapadt, a másik a kezemet fogta. Az esküvők természetüknél fogva romantikusak, és nem én voltam az egyetlen, akinek csillogott a szeme ma este. A zafírok felettébb.

– Mire gondolsz? – kérdeztem tőle, a hangom álmodozó volt. Simon is álmodozónak tűnt. Mi járt a fejében? Én, ebben a ruhában? Én, e ruha nélkül?

– Horgászbotok.

– Mi? – Egyáltalán nem az, amire számítottam.

– Horgászbotok. Te kérdezted – kuncogott, miközben megforgatott.

– Értem. És mi van a horgászbotokkal? – kérdeztem orromat ráncolva.

– Ahol felnőttem, volt egy állami park, alig tíz percre a háztól. Folyó, sziklák, régi malom és sétautak mindenütt. – Arca békés lett, ahogy leírta. Annyira ritkán beszélt a múltjáról, azon tűnődtem, mi volt ebben az éjszakában, ami arra késztette őt, hogy visszagondoljon rá. – Akárhogy is, én, apa és Benjamin egy vasárnap délután voltunk utoljára együtt, horgásztunk. És Benjamin apám kedvenc horgászbotjára ült, majdnem eltörte a rohadt botot! – Nevetett, keze egy kicsivel erősebben szorította az enyémet.

– Vicces, hogyan emlékszel bizonyos dolgokra. Valaki leveleket égetett azon a napon, így mindennek füst szaga volt – tudod, az a füstös szag, amit csak ősszel érzel. Emlékszem, milyen hideg volt a víz. Senki sem fogott semmit azon a napon, egy kapás sem volt – fejezte be, a szeme a távolba révedt.

Hagytam, hogy a kezem belegabalyodjon a hajába, majd lecsúsztatva végigsimítottam a szemöldökén. – Jó napnak hangzik.

– Jó nap volt. – Rám mosolygott és még közelebb húzott. A zenekar elkezdett Duke Ellingtont játszani, engem pedig megfordított, megpördített, és bedöntött az én Faldöngetőm.

Ez is egy jó nap volt.

Még inkább azzá téve, hogy az a bizonyos farok soha nem kötött ki egy hot dog kifliben.

[1] keményített alsószoknyát vagy fémből készült keretet jelent