34. fejezet
Egy férfi, aki made
Fordította: Szila
Adalyn a hétvége után felfrissülve érezte magát, ahogy
kinyitotta az ajtót hétfő reggel. Kizárt, hogy a férfi még mindig...
Miért?!
Erősen az ajkába harapva imádkozni kezdett, és
elindult lefelé a kocsifelhajtón.
Édes Istenem, kérlek adj erőt, hogy el
tudjak menni emellet a hihetetlenül arrogáns ember mellett.
Újra és újra elismételte az imát a fejében, és
egyetlen apró pillantással képes volt sétálni a még mindig türelmesen várakozó
Angel mellett.
Az Escalade ajtaja kinyílt, Maria pedig kilépett a
hátsó ülésről, hogy ő is be tudjon préselődni. Nem tudta nem észrevenni a furcsa
pillantást, amit Maria vetett rá, amikor bemászott a harmadik sorba Elle és
Lake közé.
A magas szőke egy pillanatra megállt, mielőtt
visszaszállt volna, és becsukta maga mögött az ajtót. Felsóhajtott, ahogy az
autó elindult, majd Maria hangja betöltötte a szűk teret.
– Várj!
Mindannyian ránéztek, amikor az autó hirtelen megállt.
– Mindenki kifelé – parancsolta a maffiahercegnő, és a
többiek azonnal engedelmeskedtek neki, amikor az ajtók kinyíltak, és
mindannyian elkezdtek kiszállni. Amikor Adalyn is távozni készült, Maria
visszalökte.
– Nem, te maradsz!
Mi a …?
Szemei elkerekedtek, amikor a feneke azonnal a
mellette lévő ülésre huppant. Vincent nem akarta becsukni az ajtót, egyértelműen
feltételezve, hogy miről fognak beszélni. De amikor Maria fenyegető pillantást vetett
rá, becsapta az ajtót. Az immár privát térben a hercegnő lenézett rá.
– Mi a fenét csinálsz?
– Nos, iskolába mentem volna…
– Úgy értem, mi a fenét keresel te ebben az autóban? –
sziszegte. – Nem bírom tovább nézni, ahogy visszautasítod.
Ha azt mondanánk, hogy Adalyn megdöbbent a hercegnő
száját elhagyó szavaktól, akkor az még enyhe kifejezés lenne. Soha, egymillió
év alatt sem gondolta volna, hogy Mariát annyira érdekli valami, amiben egy
Luciano érintett, hogy beleavatkozzon; mégis a szemébe nézve meg tudta állapítani,
hogy mélyen legbelül valamiért mégis érdekelte.
Próbált erős hanggal beszélni, és azt mondta a szőkének:
– Elhagyott engem, Maria.
– Hát… – Vonta fel a szemöldökét a szőke. – Most már itt
van, nem?
– Igen… de megbántott. Hogy bízzak meg benne újra?
Maria éles tekintette az övébe fúródott.
– Az elmúlt héten minden nap itt volt, és bár továbbra
is elutasítod, mindig visszajön. Nyisd ki a szemed, és nézz rá. Ha azt hiszed,
hogy feladja, tévedsz, Adalyn. Az olyan férfiak, mint Angel, sohasem veszítenek
– ígérte neki, és a szemei egyre magával ragadóbbak lettek, minél tovább
beszélt. – Ha nem találod magadban a felé való bizalmat, akkor tévedtem azzal
kapcsolatban, hogy milyen férfit keresel, mert azt hittem olyan férfit akarsz,
aki made.
– Olyat akarok – suttogta Adalyn.
– Az összes Luciano közül Lucca őt választotta. Oka
van annak, hogy ezt tette; csak elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy
kiderítsd, mi az az ok.
Adalyn lenyelte a torkába emelkedő gombócot, és
bevallotta a valódi okot, hogy miért nem akarta visszavenni a férfit. Minden
Made mannek mindig szüksége volt egy dologra.
– Attól félek… hogy összetörne.
Maria felé nyúlt, magasra emelte az állát hosszú,
manikűrözött körmeivel. Minden egyes szót, ami elhagyta az ajkait, olyan
intenzitással mondott, mint semmi más, ahogy Adalynhoz beszélt:
– Akkor. Ne. Engedd. Neki!
*
* *
Angel visszaszállt a kocsijába, miután ismét visszautasították.
Minden nap eljött, és azt kívánta, hogy bárcsak adna neki még egy esélyt, de
nem adott. Legalábbis még nem.
Mivel nem volt semmije, csak az ideje, ha kellett
minden egyes nap visszajött volna, ha ez kell, hogy újra bízzon benne. Ami őt
illeti, a kis játékuknak még nem volt vége, és a győzelmét tervezte.
Tekintete a visszapillantótükörre tévedt, látta, hogy
az Escalade összes ajtaja kinyílik, majd mindenki kiszáll – majdnem mindenki.
Visszatartotta a lélegzetét, és reménykedni kezdett.
Gyerünk, Adalyn!
Tetovált ujjbegyeit olyan erősen szorította a
kormánykerék köré, hogy az már kezdett lenyomatot hagyni a bőrön. Még mindig
visszatartotta a lélegzetét, lyukat égetett a tükörbe, miközben figyelte, ahogy
az ajtók ismét kinyílnak. De amikor mindenki visszaszállt, és az ajtók becsukódtak,
elvesztette a reményt, hogy a lány megbocsát neki.
Angel a kulcsra tette a kezét, készen arra, hogy
elfordítsa, amikor a tekintete visszatévedt a visszapillantó tükörre.
Lassú mosoly húzódott az ajkára.
*
* *
Miután elmondta a mondandóját, Maria csettintett az
ujjával, megadva a jelet a többieknek, hogy visszaszállhatnak az autóba.
Most már minden a lányon múlott.
Adalyn kerülte a barátai és a bátyja tekintetét, képtelen
volt a szemükbe nézni, miközben beszálltak a kocsiba, és becsukták az ajtókat.
Amikor meghallotta, hogy a kocsi újra elindul, érezte,
hogy a szíve hevesen kezd verni, és majd ki ugrik a mellkasából. Úgy érezte,
jobban szétszakad, mint valaha, és a kísértés is erősebb, mint valaha. Ennek
ellenére nem mozdult, hogy kiszálljon a kocsiból.
Azt hittem, olyan férfit akarsz, aki made.
Ezek a szavak kavarogtak az elméjében, emlékeztetve
arra, hogy pontosan ez volt az, amit akart, és imádkozott egy ilyen férfiért,
mégis elsétált egy ilyen férfitól. Ez igazitól.
Feldúltságában azt hitte, egy része azt akarta, hogy a
férfi többször is bocsánatot kérjen, és könyörögjön neki a megbocsátásért, de Angel
nem ilyen volt. Már kimondta a „sajnálom” szót, és soha többé nem fog
könyörögni. Vagy megbocsátott neki, vagy nem. És azzal, hogy minden reggel idejött,
be akarta bizonyítani neki, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Elfogadhatja
olyannak, amilyen, vagy tovább sétálhat, övé a döntés.
Rátette a kezét a kilincsre, és kinyitotta az ajtót, olyan
döntést hozva, amit egy nap még megbánhat, csak egy dologban volt biztos… Pokoli
egy menet lesz.
Vincent nem volt boldog, és éles hangon rákiáltott:
– Mit csin…?
– Ne merészeld! – vágott közbe Maria. – Biztos vagyok
benne, hogy Lake lecsap rá, ha nem akarod, hogy a húgodé legyen.
A babakék szemek kissé fellángoltak, mielőtt megadta
magát a nőnek.
Lake és Elle tompa tapsolása és ujjongása hallatszott
a kocsiból, amikor Adalyn becsukta maga mögött az ajtót.
Aztán elindult a fekete autó felé, de amikor a vezető
oldali ajtó kinyílt, és egy mosolygó Angel tűnt fel, a lábai felgyorsultak,
végül már futásnak eredt. Aztán tett egy nagy lépést, és a férfi karjaiba
vetette magát.
Ez volt az a pillanat, amire várt, amikor a férfi
átkarolta, és magához szorította.
Valami furcsa oknál fogva, még ha ő a Carusókért is vérzett,
és a férfi a Lucianókért, mégis helyesnek érezte ezt.
Néhány könnycsepp folyt végig az arcán, miközben
befészkelte magát a férfi nyakába.
– Ha még egyszer elhagysz, megöllek.
Angel nevetett.
– Ez fenyegetés, édesem?
– Nem! – Megcsókolta a nyakát, és mosolygott: – Ez
ígéret!
Miután visszaengedte a földre, hüvelykujjával
letörölte a könnycseppeket az arcáról, mielőtt megragadta az állát, és felfelé billentette,
hogy igényt tarthasson rá.
Mire a férfi ajkát az övéhez érintette, a szája már
nyitva állt előtte, de bármennyire is szerette volna, a lány nem csókolt
vissza. Azt akarta, hogy ő csókolja meg, hogy lássa, mennyire akarja őt.
Ez a csók más volt, mint a többi, amit eddig adott
neki. Ugyanaz a szenvedély, ugyanaz a dominancia, de valami újat is érzett. A
szükséget.
Adalyn visszacsókolta ugyanazzal a szükséggel,
amit a férfi csókján keresztül érzett, ahogy egy nyögés áthaladt az ajkán, és a
férfi meleg szájába jutott.
Amikor elhúzódott, hangja halk morgásként tört elő,
amikor megparancsolta:
– Szállj be a kocsiba!
– Miért? – kérdezte kábultan, nem tudta, hogy jól
hallotta-e.
– Mert ha most nem viszlek el a suliba, akkor nem is fogsz
menni.
Intenzív szürke szemei, amelyekbe a lány felnézett,
megmutatták neki, hogy milyen szükséget érez. Hangosan nyelt egyet, mivel
körülbelül három és fél másodperce volt, hogy a kocsiba üljön, mielőtt a
szüzessége örökre eltűnik.
– Most! – morogta, mint egy utolsó figyelmeztetésként.
Adalyn nem volt hülye. Az utas oldali ajtóhoz sietett.
Istenem nem vagyok biztos benne, hogy a
házasság nekem való lesz.
