Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

28. fejezet

Meghalni és eltűnni

Fordította: Szila

A parti remekül telt. Adalyn talán ok nélkül aggódott.

Biztos vagyok benne, hogy Lucca mindenkibe beleverte az Istenfélelmet, hogy ne merjenek Angelhez nyúlni.

Már a buli vége felé jártak, amikor a bejárati ajtó kinyílt, és Amo lépett be a szobába. Rég volt, mióta Adalyn utoljára látta. Akárhányszor kérdezett róla, mindenki témát váltott. Nagyon furcsa volt, tekintve, hogy Nero, Vincent és Amo egész életükben elválaszthatatlanok voltak, most pedig soha nem látni a férfit a közelükben.

Felállt a hatalmas kanapéról, és nem hagyta, hogy bárki is lebeszélje róla, egyenesen odasétált a hatalmas óriáshoz.

– Szia, Amo!

– Szia! – Nem is vette a fáradtságot, hogy ránézzen italöntés közben.

Hidegség járta át, ahogy a férfit figyelte. Addig nem is tűnt fel neki, amíg közelebb nem ért hozzá. Ő már nem az az Amo volt, akire emlékezett. Sötét karikák voltak a szeme alatt, és valami olyan jelenlét lengte körbe, ami korábban nem. Egy jelenlét, ami nagyon sötét volt, és még inkább kísérteties. A lány kezdte megbánni, hogy odament hozzá, most már értette, hogy miért váltott mindenki témát, amikor felhozta őt.

– Egy ideje nem láttalak.

– Sok dolgom volt.

Amikor végre ránézett, azt kívánta, hogy bárcsak ne tette volna. Csak egy pillantás kellett ahhoz, hogy tudja, az az Amo, akit valaha ismert… meghalt és eltűnt. Mi történt vele?

– Hello! – lépett oda Angel, megállva a lány mellett.

Hála Istennek, jött, hogy megmentse.

Elkezdte bemutatni neki:

– Amo, ő Ange…

– Tudom, ki ő. – Amo halott hangja megegyezett a Luciano felé meredő halálos tekintetével. Angel nem vette le róla a szemét, viszonozva a halálos pillantást.

– Adalyn, azt hiszem Lake-nek szüksége van rád. Téged keresett.

Nagyot nyeltve bólintott, mivel tudta, hogy Lake igazából nem kereste. Rossz érzés volt Angelt Amóval hagyni. Nyilvánvalóan volt közös múltjuk. De hogy mi is volt az… túlságosan félt rákérdezni.

* * *

Angel csakis egyetlen okból jött el a partira. Egész éjjel minden Caruso pillantását kutatta, hogy megtalálja a férfit, akit keresett, és most pont előtte állt.

Mindketten némán bámultak egymásra, várva, hogy a másik megszólaljon, miközben láthatólag szemükkel fejezték ki gyűlöletüket egymás iránt. Szeme nem tágított a halott szempárról, akikre emlékezni fog, amíg él. Ez Dragóért volt.

– Tudom, ki vagy. – Angel halk hangja kegyetlen suttogásként hagyta el a száját. Amo egy kisebb lépést tett felé, és pusztán a magasságával próbálta megfélemlíteni.

– Ettől meg kellene ijednem?

– Igen, kellene. – Angel a helyén maradt, nem félt Amo méreteitől. Angel jó néhány évvel idősebb volt nála. Tudta, hogy csupán egy fiút lát, aki épphogy férfivá érett. Azért tudta ezt, mert neki is ilyen volt a tekintete, amikor még nem tudta, milyen ember szeretne lenni, és hova tartozik.

– Láttad itt Joey-t? Megspórolom neked nézelődést, és elmondom, hogy nincs itt. Sok Carusót láttam ki-be járkálni innen, hogy boldog születésnapot kívánjanak a Consigliere-nek, de őt nem láttam. Mit gondolsz a harmadik fickóról? Őt láttad? Nem tudom ki volt, de azt hiszem, te sem láttad már egy ideje.

Amo csukva tartotta a száját, és egy szót sem szólt.

– Mit gondolsz, mit tett velük Lucca? – Miközben Angel mosolygott, gonosz vonallá görbítette a száját. Mindketten tudták, milyen játékot szeret Lucca játszani.

– Szerinted mennyi időd van még, mielőtt valamelyikük megtörik, és elmondja neki? Mit gondolsz, mit fog veled akkor csinálni a Mumus?

Amo megfeszítette az állkapcsát, végül felvillant valami halott szemében.

– Miért nem mondod el neki te?

– Mert magamnak akartalak! – Angel egyenesen a szemébe nézett, látva a félelem halvány árnyékát, amit megpróbált elrejteni előle. – De meggondoltam magam. Meghagylak Luccának.

Amo tett még egy lépést felé, mellkasa szinte hozzáért Angeléhez, miközben saját fenyegetését adta elő:

– Te csak egy gyalog vagy és mindig is az leszel egy veszélyes sakkjátszmában. Lucca számára csak egy bábu vagy a táblán, akárcsak én. És amikor végeztek veled, csak elbaszott beteges szórakozásból tart maga körül.

– Csinált veled valamit, ugye, Amo? – Angel megőrizte a gonosz mosolyát, tudta, hogy bármilyen büntetést is talált ki neki Lucca, az jobb, mint bármi, amit ő maga tehetne, és minél tovább várt arra, hogy Lucca eljöjjön Amóért, annál jobb lesz. – Tudd, hogy amikor a Mumus végül eljön érted, nem én voltam az, aki elmondta neki, hogy elvesztette az irányítást az egyik legfiatalabb, leggyengébb embere felett. – Ahogy elindult, gonosz nevetés tört fel belőle. – Saját magától fog rájönni.

– Pontosan azt teszed, amit ő akar – figyelmeztette Amo.

Angel megállt és visszafordult hozzá.

– Mit mondtál?

– Mindig öt lépéssel előtted jár, és már azelőtt tudja minden mozdulatodat, még mielőtt megtennéd, mert pontosan azt a lépést akarja, amit te fogsz megtenni. Ő akarta, hogy itt legyél, és akarja, hogy vele legyél. – Amo tekintete Adalynra vándorolt, aki a szoba túloldalán állt. – Ő csak eltereli a figyelmedet, hogy szívesen itt maradj.

Halott tekintete visszafordult a férfira.

– Nem gondoltad, hogy tényleg elenged, ugye?

Angel Adalynra nézett, majd a démonra, aki ügyesebb és okosabb volt, mint bárki, akit ismert.

– Lassan napról napra kevésbé leszel Luciano, mióta itt vagy, de egyet megígérhetek… soha nem leszel Caruso. Csak egy senki leszel.

– Senki? Mint te? – kérdezte, nézve az üres emberburkot. – Vesztes vagy, Amo. Vesztettél vele szemben. De ez a különbség köztünk. Én. Nem. Vagyok. Vesztes. – Soha!

A férfi halott szemei tapasztalatból még egy utolsó ígéretet tettek:

– Lucca mindig nyer!