2022. 07. 06.

Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

38. fejezet

Egy szörny teremtette


Fordította: Szila

Azt hitte, hogy a visszatérő emlékek jobbak lesznek, miután Adalynnal volt, de nem így történt. A lány segített csillapítani őket, de valahogy mindig sikerült visszatérniük, és az éjszaka közepén elragadták őt.

Az íróasztal mögötti démont bámulta, és eljött az ideje, hogy Angel továbblépjen. És pontosan azért jöttem, hogy ezt tegyem.
– Tudom, hogy életben van.
Lucca kékeszöld szemei felcsillantak.
– Ki?
– Pontosan tudod, ki – mondta, és azt akarta, hogy hagyja abba a szarakodást. – Ha ismerem a mumust, márpedig azt hiszem, ismerem, akkor tudom, hogy életben tartottad.
– Mit akarsz, Angel? – kérdezte Lucca, nem tagadva semmit.
Gonosz mosoly jelent meg az ajkán.
– Azt akarom, hogy vigyél el hozzá.

* * *

A szemkötőt levették az arcáról, miután egy ismeretlen helyen lévő régi, nyírkos épületbe vezették. Körülnézett, és egy hatalmas, fém tolóajtót látott maga előtt. Odament hozzá, és kezét a hideg fémre tette. Érezte, hogy mit akar az ajtó mögött. Mielőtt kinyithatta volna, Lucca figyelmeztette:

– Ha csak egy kicsit is arra gondolsz, hogy kibaszottul megölöd őt, akkor mindent, amit vele tettem, megteszem veled is.
Nem kételkedem ebben.
A kilincset megfogva kinyitotta a nehéz ajtót, és minden egyes centiméterrel fény áradt be a sötét szobába, egészen a hátsó falig, megvilágítva a sarokban kuporogó törékeny testet.
Angel belépett a helyiségbe, és elindult felé, amikor az erős fényű fluoreszkáló lámpák felkapcsolódtak, intenzíven megvilágítva a teret, mielőtt az ajtó becsapódott mögötte.
A törékeny férfi eltakarta a szemét, hogy megvédje az erős fénytől, miközben gyorsan felemelkedett a mögötte lévő koszos falon. Úgy tűnt, mintha meghátrálna a betolakodó elől, de aztán a szeme végre alkalmazkodott, és többször pislogott, mire rájött, ki az, és mániákus nevetés hagyta el a torkát.
– Matthias, te vagy az?
Amikor Angel lenézett rá, észrevett minden egyes nyomot, ami apja meztelen, mocskos testét csúfította. Egyik sem létezett makulátlanul sápadt bőrén jelenlegi helyzete előtt. Ha nem tudta volna jobban, azt hitte volna, hogy húsz év telt el azóta, hogy utoljára látta. Ennyit látszott öregedni.
Tekintete a sebhelyes fejétől végigvándorolt a megcsonkított testen át a láncra, amely a bokáját a sarokban lévő csőhöz bilincselte.
Angel tett még egy lépést a férfi felé, aki huszonhárom évnyi életét pokollá tette.
– Szervusz, Apám!
Lucifer hátradőlt, amikor látta, hogy Angel még inkább a fény felé mozdul, reményteljes arckifejezése eltűnt.
– Oh, te vagy az.
– Mindig is tudtam, hogyan kell csalódást okozni neked, nem igaz?
– Mindenképpen – sziszegte Lucifer.
Angel odasétált, és leült az apja mellé a koszos földre. Hátát a falnak vetetette. Teljes képet kaphatott arról, amit az apja élete hátralévő részében élvezni fog.
– Miért jöttél ide? Hogy kárörvendezz?
– Mielőtt ide jöttem, azt hittem, talán könyörögni fogsz, hogy engedjelek el – Fejét elfordítva a gonosz, sötét szemekbe nézett. – De most már rájöttem, hogy ez ostobaság volt.
– Luciano vagyok. Mi nem könyörgünk – köpte gyakorlatilag Lucifer.
Nem, nem szoktunk – gondolta Angel.
A hideg csendben ülve végül feltette a kérdést, amit korábban nem tudott.
– Mi az, ami miatt ennyire gyűlölsz engem?
– Az összes fiam letett valamit az asztalra, kivéve téged. – Lucifer összevont szemöldökkel kereste a szavakat. – Te semleges vagy.
Zavarodottan kérdezte:
– Semleges?
– A fiaim vagy olyanok akartak lenni, mint én, vagy féltek tőlem – mondta Lucifer büszkén, az ajka mosolyra húzódott, de aztán gyorsan eltűnt. – Egyik sem volt meg benned. Emiatt értéktelen voltál számomra.
Tudta, hogy az apja hazudott arról, hogy egy Lucianónak nem szabad félnie semmitől, pedig ő épp, hogy félelmet akart kelteni nem csak az embereiben, hanem a saját gyermekeiben is. A félelem, amire Lucifer leginkább vágyott, az a tőle való félelem volt.
– Matthias azonban... – őrült nevetés pattogott a falakról – Emlékszem, amikor megtörtem. Olyan könnyen ment. Fogadni merek rá, hogy így is meg tudnám ijeszteni, hogy elengedjen.
Miután elég szart hallott a sátán szájából, Angel felállt, túl erős volt a kísértés, hogy megölje.
Szüksége van rám! A gyermekeimnek szükségük van rám! A család neve nélkülem nem fog tovább élni, mert a család nélkülem semmi!
A bokája körüli lánc zörgött, ahogy próbálta megakadályozni Angel távozását, és megragadta Angel alsó lábszárát, hogy megszerezze azt a fém tárgyat, amiről tudta, hogy mindig ott tartja.
Angel megállította és cipőjével apja kezére lépett.
– Tévedsz, Lucifer. – Teljes súlyát felhasználva keményen taposta, hallotta, hogy a csontok kezdenek reccsenni. – Erősebbek vagyunk nélküled, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy kurva sokáig élj, hogy ezt láthasd is.
Elengedte a kezét, és elindult, amikor Lucifer fanatikus nevetése ismét felhangzott, és többször is visszhangzott.
– Rossz szolgálatot tettem neked azzal, hogy annyi ideig a szekrényben tartottalak. Lustává és arrogánssá lettél. A szekrény volt az egyetlen hely, amit megérdemeltél, és ez minden, amit valaha is érdemelni fogsz.
Angel kinyúlt, és elfordította a kapcsolót, leoltva ezzel a villanyt. Sötétség vette körül őt, az apját és a szobát, ahol voltak. Az egyetlen zaj, amit hallani lehetett, a Lucifer mellkasát körülvevő láncok lágy, halk zörgése volt, ahogy a férfi mellkasa emelkedett és süllyedt.
Szemét lehunyva Angel szinte érezte a cseresznye ízű cukorkát, amit annyira szeretett. Ahogy figyelmesen hallgatott, a csörgés egyre hangosabb lett, ahogy Lucifer légzése felgyorsult, és más ütemben kezdett emelkedni és süllyedni.
– Egy Luciano semmitől sem fél – suttogta Angel. – Sem egy vonattól, sem egy golyótól, sem egy embertől, még a… – A zörgés erősödött. – …sötétségtől se.
Kinyitotta a szemét, és kinyitotta az ajtót, hogy a fény még néhány másodpercig beáradjon a szobába. Aztán elsétált attól az arctól, amit remélhetőleg utoljára látott, egy olyan arctól, ami ijesztően hasonlított az övére, és minden egyes alkalommal, amikor tükörbe nézett, arra emlékeztette, hogy egy szörnyeteg teremtette őt. Egy arc és test, melyet ő és ikertestvére tetoválásokkal rondítottak el, kétségbeesetten próbálva elfedni ezt a tényt. Minden tetoválás, melyet sápadt bőrükre varrattak, egyre könnyebbé és könnyebbé tette számukra, hogy tükörbe nézzenek, míg végül anélkül sikerült tükörbe nézniük, hogy a tükröt tönkre tették volna. Még a legerősebb embert is az őrületbe tudja kergetni, ha minden alkalommal, amikor magára néz, nem magát látja, hanem valaki mást, valakit, aki egész életében bántalmazta és kínozta.
Kettőjük közül… ez volt ő.
Angel az ajtóra tette a kezét, és még egyszer utoljára jól megnézte az apját, majd egy dolgot mondott:
– Ironikus, hogy pont arra a helyre képeztél ki, ahol most vagy. Tudod, hogy ott túlélnélek téged. Huszonhárom évet bírtam ki a poklomban, de egyszer sem törtem meg. Ezért gyűlölsz engem annyira, baszd meg. Csak nem tudod beismerni.
Elmosolyodott, majd elkezdte visszazárni az ajtót, és hagyta, hogy a sötétség elragadja az apját.
– Csak tudd, hogy ez sokkal nagyobb, mint a szekrény, amiben tartottál. Mondd csak, Lucifer; te meddig fogsz még kitartani?
Az ajtó becsapódása terápiás, felszabadító érzés volt, mintha végre lezárta volna élete egy könyvét, és készen állt egy újba belekezdeni.
– Milyen volt? – Lucca hangja kísértetiesen hallatszott mögüle.
Angel egy pillanatra elgondolkodott.
– Jobb, mint amilyennek valaha is gondoltam.
– Jó!
Angel megfordult, és a szürke mélységgel belenézett a démon szemébe.
– Valami másra is szükségem lesz tőled.
Lucca gonosz szemekkel meredt rá, és várt.
– Nem ölheted meg őt, amíg minden testvérem meg nem kapja ezt a lehetőséget.

7 megjegyzés:

Tóthné Rózsa írta...

Nagyon szépen köszönöm, szuper 🥰

Szani írta...

Köszönöm🤗

Gina írta...

Nagyon köszönöm :)

LadyB írta...

Köszönöm 🤗

Dia írta...

Nagyon szépen köszönöm 🤩🤗

Zsizel írta...

Köszönöm szépen

Erika írta...

Nagyon szépen köszönöm 😊