37. fejezet

A rémálmok, amiket átélt

Fordította: Szila

Adalyn az éjszaka közepén felébredve megtapogatta az ágyat maga mellett, és üresnek érezte.

– Angel? – Hangja visszhangzott az üres térben.

Amikor nem érkezett válasz, felült, megpróbálta kinyitni a szemét és átlátni a sötétségen. Az emeleten sehol sem találta. Miközben elhagyásának emlékei kísértették, felkelt az ágyból, és lement a lépcsőn. Végigsétált a lakáson, amit üresen talált.

Kérlek Istenem, még egyszer ne!

A szíve megállt, mert tudta, hogy túl szép volt, hogy igaz legyen. Adalyn körbejárta a lakás üres emeleteit remélve és imádkozva, hogy nem az történt, amire gondolt, és próbálta megakadályozni, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjon le. Ekkor hallotta meg a nehéz lélegzetvételt az egyik szekrényből. Megállt egy pillanatra.

Az ajtóhoz lépett, és elfordította a kilincset, visszatartotta a lélegzetét, hogy vajon mit fog látni mögötte. Amit talált, attól kettészakadt a szíve.

Egy alvó Angel a hideg, kemény padlón. Könnyek lepték el a csokoládébarna szemeit.

– Angel – suttogta halkan, és nem akarta megijeszteni, miközben lehajolt, és karjára tette egyik kezét.

Angel abban a pillanatban felriadt, ahogy megérintette, és a lány gyorsan visszahúzta a kezét. Amint rájött, hogy a lány az, a harc a szürke szemekben lecsillapodott. Adalyn azonnal megbánta, hogy felébresztette, ahelyett, hogy egyszerűen csak visszament volna az emeletre, és úgy tett volna, mintha nem kapta volna rajta, hogy a szekrényben alszik. Nem olyannak tűnt, mint amiről beszélni akar, nemhogy a lány tudjon erről.

– Sajnálom! – Felállt, hogy otthagyja, de a férfi érte nyúlt és megállította.

Angel egy szót sem szólt, és behúzta a lányt a szűk térbe, leültette, majd fejét az ölébe fektette.

A szíve valahogy még jobban megszakadt, ahogy lenézett rá, miközben ujjaival végigsimított a haján. Nem várt tőle magyarázatot, nem volt rá szüksége. A sötét karikák a szeme alatt és a rémálmok, melyeket a szürke szemében látott, mindent elmondott neki, amit most tudnia kellett.

Minél tovább ült ott, ujjaival haját simogatva, annál inkább rájött, hogy talán soha nem fogja elmondani neki, hogy miért, és ez rendben is volt. Az, hogy egy olyan büszke férfi, mint Angel, hagyta, hogy mindezt lássa, azt jelentette, hogy tényleg törődnie kell vele.

Mivel tudta, hogy ezen a földön csak kevesen ismerik ezt a titkot, ha egyáltalán ismerik, elégedett volt. Kevés olyan pillanat van az ember életében, amely őszintén értékes, és ez egy volt az övéi közül.

Az összes Luciano közül Lucca őt választotta ki.

Bármin ment is keresztül Angel, most pontosan érezte, hogy mennyire túlélő volt, és megtisztelve érezte magát, hogy vele lehet.

Tovább simogatta az ujjaival, miközben a férfi visszaaludt, és arra a napra gondolt, amely talán csak évek múlva következik be, amikor elmeséli majd neki a rémálmokat, amelyeket átélt.

– Tudok várni. Nem megyek sehova, Angel.