9. FEJEZET
Fordította: Naomi
A New Yorkba vezető út alatt
nem beszéltünk. Nem igazán érdekelt. A nőkkel való beszélgetés sosem volt a
legfontosabb. Az egyetlen téma, ami érdekelt, a maffia volt, és a nőknek
korlátozott ismereteik voltak a maffiaélet valóságáról, ha voltak egyáltalán.
Szó nélkül kiszálltam a kocsiból, és felkaptam a csomagjainkat. Matteo később
is kiveheti a táskáját a pótkulccsal. Amikor a lift felé indultam, észrevettem,
hogy Aria még mindig a kocsi mellett áll, a karját a dereka köré kulcsolva, és
reszketve néz körül.
– A menekülésen
gondolkodsz?
Megrázta a fejét, és végül
elindult felém.
– Megtalálnál.
– Megtalálnálak. – Most,
hogy az enyém volt, az egész világot átkutatnám érte.
A lift kinyílt, és én
beszálltam, nem sokkal utánam Aria, aki kíváncsian nézett körül, és az emeletek
számát fürkészte.
– A lift privát. Csak az
épület utolsó két emeletére vezet. Az én penthouse-om a legfelsőn van,
Matteónak pedig az alatta lévő emeleten van a lakása.
Aria felém fordult.
– Akkor jöhet be a
penthouse-unkba, amikor csak akar?
Nem tudtam olvasni a
hangjából.
– Félsz Matteótól?
– Mindkettőtöktől félek,
de ő sokkal lobbanékonyabbnak tűnik, míg te kétlem, hogy olyat tennél, amit nem
gondoltál át. Olyan embernek tűnsz, aki mindig erősen ura a helyzetnek.
Ha már akkor is félt tőlem,
amikor csak a civil oldalamat mutattam, nem akartam tudni, mi lesz, ha egyszer
a legrosszabb formámat látja.
– Néha elveszítem az
önuralmamat.
Aria lenézett a jegygyűrűjére,
és megforgatta. Nagyon szerettem volna, ha legalább rám néz, hogy felmérhessem
az érzelmeit.
– Nincs miért aggódnod,
ha Matteóról van szó. Hozzászokott, hogy akkor jön át hozzám, amikor csak akar,
de most, hogy megházasodtam, a dolgok megváltoznak. A legtöbb üzletünk úgyis
máshol zajlik.
Matteóval eddig nem beszéltük
meg a dolgot, de tekintve, hogy Aria egyszer talán meztelenül járkál majd a
lakásban, semmiképpen sem akartam, hogy az öcsém bejelentés nélkül jelenjen
meg.
A lift csipogott és megállt,
majd az ajtók szétcsúsztak. Aria megfeszült, és mély levegőt vett, amikor
intettem neki, hogy lépjen be a lakásomba... a mi lakásunkba ezentúl.
Furcsa volt beengedni egy nőt
a területemre. A házvezetőnőmet, Mariannát ebben az esetben nem igazán
tartottam nőnek. Végül is nekem dolgozott. Soha nem járt nálam egyetlen
viszonyom vagy egyéjszakás kalandom sem, és még Ninának is csak egyszer
sikerült beosonnia, amikor apámat kísérte. De ez most már Aria otthona lesz,
nem csak az enyém.
Ahogy figyeltem, amint bejárja
a lakásomat, rájöttem, hogy valószínűleg ezért tűnt olyan feszültnek. Nem ő
választotta ezt a helyet, mint ahogy engem sem, de ettől a naptól kezdve ezt a
helyet kell majd otthonnak hívnia.
Kíváncsi voltam, vajon
tetszik-e neki. Nem voltak itt sallangok vagy lágy színek, nem voltak plüss
párnák vagy bolyhos szőnyegek. Megkértem a belsőépítészeket, hogy funkcionális
és modern legyen, szürkékkel, fehérekkel és feketékkel. Az egyetlen színfoltot
a falakon lógó modern művészeti festmények jelentették – és most Aria.
Odalépett a franciablakokhoz.
Élénk narancssárga ruhájával és hosszú, szőke hajával abszolút szemet
gyönyörködtető volt a színtelen lakásomban. Nem voltam biztos benne, hogy
mennyi ideig bámultam őt, amikor végre felocsúdtam.
– A holmid az emeleti
hálószobában van. Marianna nem volt biztos benne, hogy te magad akarod-e
elpakolni, ezért a bőröndjeidben hagyta őket – mondtam neki. A családja pár
napja küldte el a holmijának nagy részét New Yorkba.
– Ki az a Marianna? – kérdezte
Aria anélkül, hogy megfordult volna. Odasétáltam hozzá, amíg nem láttam az
arcát az ablaküvegben.
Most az egyszer az
arckifejezése üres volt, lehetetlen volt olvasnom belőle.
– Ő a házvezetőnőm.
Hetente néhány napot van itt.
– Hány éves? – kérdezte
Aria. Próbált lazának tűnni, de a torkán felfelé vándorló finom pír elárulta a
kérdés okát.
– Féltékeny vagy? – kérdeztem.
Megérintettem a csípőjét, és mint mindig, a másodperc töredékére megdermedt,
mielőtt összeszedte magát. Mindent megtettem, hogy jól bánjak vele, de ő még
mindig úgy viselkedett, mintha brutálisan bántalmaztam volna. Soha nem éreztem
magam annyira az istenverte apámnak, mint ebben a pillanatban.
Aria kicsúszott a kezemből, és
az ajtó felé indult. Amikor szembefordult velem, arckifejezése ismét
tökéletesen kontrollált volt, és ezt utáltam.
– Kimehetek? – kérdezte.
– Ez most már a te
otthonod is – préseltem ki magamból, és próbáltam visszatartani a sötétséget,
amely azzal fenyegetett, hogy kikaparja magát a mellkasomból.
Aria kilépett, és egyenesen a
korlát felé vette az irányt. Követtem őt, hirtelen gyanút érezve az indítékait
illetően.
– Ugye nem gondolkodsz
azon, hogy leugrasz? – kérdeztem, miközben mellé hajoltam. A gondolat, hogy
Aria talán a halált választja helyettem, ahogy anyám a halált választotta apám,
és végeredményben Matteo és énhelyettem, olyan volt, mint egy gyomorszájba vágó
ütés.
Aria apró homlokráncolással
nézett fel rám.
– Miért ölném meg magam?
– Néhány nő a mi
világunkban ezt tekinti az egyetlen útnak a szabadság elnyerésére. Ez a
házasság a te börtönöd. – Ezt ő is ugyanolyan jól tudta, mint én. Nem volt értelme
hazudni neki.
– Nem tenném ezt a
családommal. Lilynek, Fabinak és Giannának megszakadna a szíve.
Persze, hogy így lenne, és
persze, hogy Aria gondolt rájuk. Még mindig emlékeztem a gyötrelmére, amiért el
kellett hagynia őket.
– Menjünk vissza a
lakásba – mondtam, mert azt akartam, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek.
Bevezettem Ariát kezemet a
hátának alsó részén tartva. Állandó feszültsége ellenére nem tudtam megállni,
hogy ne érintsem meg. Ez pokolian idegesített.
– Harminc perc múlva
találkozóm lesz, de néhány óra múlva visszajövök. El akarlak vinni vacsorázni a
kedvenc éttermembe.
– Ó – mondta Aria, és
elkerekedett a szeme. – Mint egy randi?
Engem is meglepett a
javaslatom. Hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem így, meg akartam mutatni
Ariának, hogy az élet New Yorkban nem lesz olyan sivár, mint ahogyan attól
tartott.
– Hívhatjuk így is. Még
nem voltunk igazi randin – mondtam, és átkaroltam. Aria szokás szerint
megfeszült.
– Mikor hagyod már abba,
hogy félj tőlem? – kérdeztem halkan. Az emberek mindig féltek tőlem, de nem
azok, akik számítottak: Matteo és Romero.
Aria az alsó ajkába harapott.
– Nem akarod, hogy féljek
tőled?
Sötét szórakozottság támadt
bennem, de eltoltam magamtól.
– A feleségem vagy.
Együtt fogjuk leélni az életünket. Nem akarok egy meghunyászkodó nőt az
oldalamon.
Aria arcáról eltűnt a
feszültség egy része, és egy apró mosoly játszott az ajkán.
– Vannak olyan emberek,
akik nem félnek tőled?
– Néhányan – mondtam.
Ahogy mosolygott, nem tudtam ellenállni neki, hogy megcsókoljam. Rövid időre
megdermedt, de mindent megtettem, hogy a csókunk gyengéd maradjon, az ajkaim
megízlelték az övét, anélkül, hogy követeltem volna, hogy megnyíljon előttem.
Kurva nehéz volt, de Aria ellágyuló teste volt a jutalmam. Végül szétnyitotta
az ajkait, én pedig belemerültem, és a nyelvével incselkedtem.
Megérintette a nyakamat,
meglepve ezzel a gesztussal.
Lágy érintés volt, mint
mindig. Olyan lágy és óvatos. Amikor a tenyerét a mellkasomra tette, pont a
Famiglia tetoválásom fölé, a vágy hulláma árasztott el, de nem ez volt az
egyetlen érzés, amit éreztem. Életemben először, egy csók hatására a...
valahová tartozás idegen érzését éreztem. Visszahúzódtam, és a feleségem
lesütött kék szemébe bámultam.
Éreztem, hogy a telefonom
rezeg a zsebemben, és majdnem felnyögtem.
– Félig-meddig kedvem
lenne lemondani ezt a kibaszott találkozót – mormogtam, miközben Aria duzzadt
ajkait simogattam –, de erre később még bőven van idő. – Lenéztem az órámra.
Már csak húsz perc volt hátra a Famiglia összes alvezérével való találkozóig.
Én magam javasoltam, tekintve, hogy mindannyian a környéken voltak az esküvő
miatt, de most már nagyon megbántam a javaslatomat.
– Most már tényleg mennem
kell. Romero itt lesz, amikor én elmegyek. Nézz körül nyugodtan, és helyezd
magad kényelembe.
Gyorsan elhúzódtam Ariától,
mielőtt puha teste és csábító illata miatt elkéstem volna. Anélkül, hogy még
egy pillantást vetettem volna a feleségemre, elindultam a lift felé. A lift
levitt a garázsba, és egy olyan kóddal zártam be az emeletünket, amelyet csak
Romero ismert. A telefonomat ellenőrizve találtam egy sms-t tőle, amiben azt
írta, hogy öt perc múlva itt lesz. Ez pár perccel ezelőtt volt. Elindultam a
kocsim felé, és beszálltam. Kifelé menet elhaladtam Romero saját kocsija
mellett. Gyorsan biccentettem neki, mielőtt felgyorsultam.
* * *
A találkozóra a Vitiellók
városi házában került sor. Soha nem értettem meg, hogy apa miért vitte haza az
üzletet.
Matteo motorja már elöl
parkolt, közvetlenül a sétányon, ő pedig a tetején ült, hátrasimította a haját,
és úgy nézett ki, mintha egy fotósra várna.
Leparkoltam, majd csatlakoztam
hozzá.
– Még nem vagy bent?
– Erkölcsi támogatásra
vártam.
– Mármint olyasvalakire,
aki megakadályozza, hogy beledöfd a késed az egyik bácsikánkba?
– Nekem nem szokásom
családtagokat gyilkolni, úgyhogy ha valaki végül szétzúzza a nagybátyáink
torkát, az te leszel – mondta cápavigyorral.
Ujjat mutatva neki, elindultam
felfelé a lépcsőn. Matteo szorosan mögöttem volt.
Beütöttem a kódot a biztonsági
panelbe, majd beléptem. Férfihangok hallatszottak a ház hátsó részéből, ahol a
tárgyalóterem volt. Amikor beléptünk a helyiségbe, már mindenki elfoglalta a
helyét. Csak apa jobb oldalán lévő két szék volt még üres, a mi helyünk.
Apa rosszallóan nézett.
– Elkéstetek.
A tekintetem az órámra
siklott. Egy percet késtem.
– Biztos vagyok benne,
hogy a fiú figyelmét elterelte a lenyűgöző felesége – mondta ferde mosollyal
Mansueto Moretti, Philadelphia alvezére. Néhány évvel idősebb volt apámnál,
ezért mert egyáltalán megszólalni, és a kora miatt is túlélte, hogy fiúnak
nevezzen.
– Rendbe kellene tennie a
prioritásait. Egy szajhát le lehet cserélni – húzta el a száját apa, és a
szeszesitalos szekrénye felé fordult.
Matteo keményen megragadta a
csuklómat, és a tekintetem felé rándult. Figyelmeztető pillantása arra
késztetett, hogy mély levegőt vegyek. Nem voltam biztos benne, mit látott az
arcomon, de rossz lehetett. Visszafordultam az összegyűlt férfiak felé, a
legtöbben apámra koncentráltak, aki whiskyt töltött magának, de Mansueto és
Gottardo bácsi rám szegezte a tekintetét. Az előbbi nem aggasztott annyira,
mint az utóbbi.
A székem felé sétáltam, és
leereszkedtem. Matteo helyet foglalt mellettem, még mindig óvatosan figyelve
engem. Ő meg tudott állítani. Nem ölném meg apánkat egy alvezérekkel teli
szobában. Egészen biztos voltam benne, hogy Philadelphia, Boston, Charleston és
Baltimore alvezérei az én oldalamon állnának, még akkor is, ha az utolsó várost
Egidia néném férje, Felix uralta. Gyűlölte a bátyját, és a férje határozottan
osztotta ezt az érzést. De a többi férfi nem állna az én oldalamon. Bardoni,
apám Consigliere-je azért, mert tudta, hogy nem tartanám meg ebben a
pozícióban, amint hatalomra kerülnék, a többi férfi pedig azért, mert vagy
hűségesek voltak apámhoz, vagy maguk akartak Capók lenni.
Apám helyet foglalt az
asztalfőn, és kortyolt egyet a whiskyjéből. Nem ajánlott fel semmit, de nem is
számítottam rá. Így mutatta meg mindannyiunknak, hogy az alattvalói vagyunk,
ezért is ült egy széles bőrfotelben, míg mi kibaszott fapadokon foglaltunk
helyet.
Apám a poharával a Consigliere
felé intett, ami nyilvánvalóan a végszó volt, hogy beszámoljon a területünkön a
Bratva legújabb támadásairól. A legtöbbjükről már tudtam. Gondoskodtam róla,
hogy legalább havonta egyszer friss híreket kapjak az alvezérektől, míg apám
sosem foglalkozott vele. Jobban szerette, ha a dolgokat elintézik helyette,
különösen az utóbbi években. Ez oda vezetett, hogy néhány alvezér, nevezetesen
a nagybátyáim, azt csináltak a területükön, amit akartak. Ez abban a
pillanatban meg fog változni, amikor én kerülök hatalomra, de apámat ismerve,
őt örökké csak a gonoszság éltette volna.
* * *
A találkozó órákig elhúzódott,
és amikor végre kijöttünk a házból, már kezdett besötétedni. Matteo kifújta a
levegőt.
– Gondolom, nincs kedved
egy éjszakához a Gömbben? – kérdezte ferde vigyorral, de a szeme fáradt volt.
– Te magad mondtad, a
szabad emberként töltött napjaimnak vége. Randim van Ariával.
Matteo megrázta a fejét.
– Furcsa, hogy férjként
gondolok rád. Miért nem hozod őt is magaddal? Biztos vagyok benne, hogy képes
rázni a fenekét a ritmusra.
– Az egyetlen, akinek a
fenekét rázni fogja, az én vagyok – mormoltam. A gondolat, hogy Aria egy zsúfolt
klubban legyen, még ha velem az oldalán is, nem tetszett.
Matteo felült a motorjára,
majd felvette a sisakját.
– Érezd jól magad a
feleségeddel, amíg én keresek egy lányt egy semmitmondó vécéfülkés kalandhoz.
Elnevette magát, majd
lehajtotta a napellenzőt, és elrobogott.
Kibaszottul élvezni akartam a
feleségemet... ha hagyná.
* * *
Furcsa volt hazatérni, tudva,
hogy valaki vár rám. Valaki, aki egész életünkben várni fog rám.
De amikor beléptem a
lakosztályomba, nem Aria volt az, akit megláttam. Romero ült a kanapén, de
felállt, amikor észrevett engem.
– Fent van, készülődik – mondta.
– Hogy ment a dolog? – kérdeztem,
alaposan szemügyre véve őt. Megbíztam Romeróban, ezért engedtem meg neki, hogy
kettesben legyen Ariával, de mégiscsak egy férfi volt, ő pedig egy olyan nő,
aki túl szép volt ahhoz, hogy szavakkal kifejezzem.
– A legtöbbször az
emeleten volt. – Tétovázott.
– Mi az?
– Azt hiszem, sírt, de
nem néztem utána.
Szűkszavúan bólintottam.
– Matteo úton van a Gömb
felé. Miért nem csatlakozol hozzá?
Romero az órájára pillantott.
– Anyám és a nővéreim
várnak vacsorára. Meg fognak sértődni, ha lemondom.
Amikor Romero elment,
felmentem az emeletre. A hálószoba ajtaja résnyire nyitva volt, és beléptem.
Aria jött ki a fürdőszobából, fehér, lenge szoknyában, rózsaszín ujjatlan
blúzban és rózsaszín magas sarkú cipőben. Egy csipetnyi szín. Aztán a szemem
regisztrálta a vörös szemét és a családjáról készült fényképet az ajtótól
távolabb álló éjjeliszekrényen.
– Nem voltam biztos
benne, melyik a te oldalad. Áthelyezhetem a másik éjjeliszekrényre, ha akarod –
mondta, az ágy felé mutatva.
Nem igazán volt oldalam, amin
aludtam, mert mindig egyedül aludtam. Az egész ágy az enyém volt.
– Nem, semmi baj – mondtam.
Az ajtótól legtávolabbi oldal jó választás volt, hiszen így közte és egy
esetleges ajtón át érkező támadó között voltam, még akkor is, ha szinte
lehetetlen volt az engedélyem nélkül bejutni a penthouse-ba. Még a kínzás sem
tudna rávenni, hogy eláruljam a biztonsági kódot.
– Rendben volt a
találkozó? – kérdezte Aria, néhány lépésre távolodva tőlem.
– Ne beszéljünk róla.
Éhen halok. – Kinyújtottam a kezem, azt akartam, hogy a köztünk lévő távolság
eltűnjön. Aria az enyémbe tette a kezét, én pedig lazán köréje zártam az
ujjaimat, és csodálkoztam, milyen kicsi az enyémhez képest. Némán vezettem le a
mélygarázsba.
A gondolataim folyton Apára és
az ő érdektelenségére terelődtek, amikor a Bratva elleni harcról volt szó. A
Famigliát és az olasz maffiát felsőbbrendűnek tartotta, és eszébe sem jutott,
hogy a Bratva a saját játékunkban legyőzhet minket. Vak volt, és ez egy nap a
területünk egy részébe fog kerülni nekünk. A fegyverszünet a Szervezettel nem
változtatna ezen.
Aria felé pillantottam, a nő
felé, aki a békét volt hivatott elhozni. Furcsának tűnt, hogy talán az
ellenségem lett volna, ha apáink nem rendezik el a házasságunkat.
Aria észrevette a
tekintetemet, és szembefordult velem.
– Remekül nézel ki – mondtam.
A remek még csak nem is fedte a valóságot. Aria olyan lélegzetelállítóan
gyönyörű volt.
Egy apró mosolyt küldött
felém.
– Köszönöm.
A kocsimat egy zárt parkolóban
parkoltam le, amit mindig használtam, ha a környéken jártam. A koreai étterem
felé tartva, amelyet a randevúra választottam, elkaptam a férfiak pillantásait,
elkaptam a csodálatukat és a csodálkozásukat, amikor meglátták Ariát. A
feleségemet. Az enyémet. A pillantásomtól gyorsan továbbvándorolt a tekintetük.
Meglepetés villant át Aria
arcán, amikor bevezettem az étterembe. Matteo és én mindketten szerettük az
ázsiai ételeket, és néhány éve az üzlet miatt fedeztük fel a helyet.
Az egyik pincér azonnal
odajött hozzánk, és egy hátul lévő szabad asztalhoz vezetett minket. A hely nem
volt puccos. Nem volt fehér terítő és díszes szalvéta. Helyette keskeny
asztalok voltak, és alig volt hely közöttük.
Én egy licsi-martinit rendeltem,
az egyik jellegzetes italukat, míg Aria összevont szemöldökkel pásztázta az
itallapot.
– Én is ugyanazt kérem – mondta
végül, kissé megilletődöttnek tűnt, és még mindig megdöbbent az
étteremválasztásomtól.
– Meglepettnek tűnsz – mondtam,
amikor a pincér elment.
– Nem gondoltam volna,
hogy ázsiai ételeket választasz, mindent
figyelembe véve.
– Ez a legjobb ázsiai
étterem a városban, és nem tartozik egyik ázsiai étteremlánchoz sem. Ez
független. – A Triád az utóbbi években nem volt túl erős. Erőiket a nyugati
partra összpontosították, ami nekem nagyon is megfelelt.
– Vannak független
éttermek New Yorkban? – kérdezte Aria meglepődve.
– Néhány, de éppen most
tárgyalunk. – Vagy nekünk fizettek a védelemért, vagy az oroszoknak. Más
lehetőség tényleg nem volt.
Aria felszisszent, a szeme még
mindig szorgalmasan pásztázta az étlapot.
– Segítségre van
szükséged? – kérdeztem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy túlterheli a választék.
Aria zavartan elmosolyodott.
– Igen, még sosem
kóstoltam koreait.
Ezt már sejtettem. Scuderi nem
tűnt olyan embernek, aki gyakran merészkedik ki a komfortzónájából.
– A pácolt selyemtofu és
a bulgogi marhahús nagyon finom.
Aria szeme elkerekedett.
– Te tofut eszel?
– Ha így készítik el,
akkor igen.
Aria úgy tekintett rám, mintha
más megvilágításban látna. Talán végre abbahagyja a hátrálást, ha a közelemben
van.
– Csak rendeld azt, amit
a legjobbnak gondolsz. Én mindent megeszem, kivéve a májat – mondta Aria, és
becsukta az étlapot.Örültem, hogy nem tartozott
azok közé a nők közé, akiknek a listája, hogy mit nem esznek, hosszabb volt,
mint a listája, hogy mit esznek.
– Szeretem az olyan
nőket, akik nem csak salátát esznek.
Amikor a pincér megállt az
asztalunknál, mindkettőnknek rendeltem, miközben Aria a pálcikákkal küzdött.
– Még sosem használtál
pálcikákat? – kérdeztem, miután a pincér elment. El kellett fojtanom a nevetést
Aria mélyen koncentráló arckifejezésén.
– A szüleim csak a
kedvenc olasz éttermükbe vittek minket, és nem igazán engedték, hogy egyedül
menjek bárhová is.
Persze, hogy nem mehetett.
Rocco Scuderi folyamatosan tájékoztatott a dolgok állásáról.
– Most már oda mehetsz,
ahová csak akarsz.
Aria felvonta szőke
szemöldökét.
– Tényleg? Egyedül?
Előrehajoltam, hogy a
szomszédos asztalnál ülők ne hallják meg.
– Romeróval vagy velem,
vagy Cesaréval, ha Romero nem ér rá.
Láttam, hogy Aria nem örül
ennek, de tényleg nem várhatta el tőlem, hogy védelem nélkül hagyjam
sétálgatni. Úgy döntöttem, hogy elterelem a figyelmét, és felvettem a saját
pálcikáimat.
– Tessék, hadd mutassam
meg. – Megmutattam Ariának, hogyan kell szétnyitni és összecsukni őket.
Zavaróan az ajkába harapdálva
próbálta utánozni a mozdulatokat, ismét teljes koncentrációval az arcán.
– Nem csoda, hogy a New
York-i lányok olyan vékonyak, ha állandóan így esznek.
– Te szebb vagy
mindenkinél – mondtam habozás nélkül.
Aria felnézett, mintha nem
lenne biztos benne, hogy komolyan gondolom. Ez volt a leghosszabb idő, amíg a
szemembe nézett, és azon tűnődtem, vajon mit akar látni. A határon mozogtam,
próbálkoztam, hogy jól érezze magát, és jó voltam hozzá, anélkül, hogy reményt
keltettem volna benne valami olyan nevetséges dolog iránt, mint a szerelem.
Aria teljesen védett volt; még
ha ismerte is a világunk szabályait, és azt, hogy milyen ember vagyok. A
naivitása és ártatlansága még mindig arra késztetné, hogy reménykedjen
valamiben, ami egyszerűen sosem lesz.
Felvettem egy darabot a
bulgogi marhahúsból, és átnyújtottam Ariának. Meglepetés villant az arcára.
Kihívóan felhúztam a szemöldökömet. Szétnyitotta az ajkát, majd lassan
összezárta a pálcika körül, én pedig majdnem felnyögtem. Észrevette egyáltalán,
hogy milyen képeket keltett az agyamban?
– Finom – mondta, és
kedvesen mosolygott.
Látva az ártatlan örömét egy
olyan egyszerű dolog felett, mint a koreai ételek fogyasztása, újfajta tisztelet
töltött el.
* * *
Aria feszült lett, amint
visszatértünk a lakásunkba, és gyorsan eltűnt a fürdőszobában. Végigsimítottam
a hajamon, miközben a szemem az ágyon pihent. Ez lesz az első éjszakánk a
lakásunkban, ebben az ágyban.
Látva, hogy Aria a vacsora
alatt jól érezte magát, újra feléledt bennem a vágy iránta. Nehéz volt olvasni
benne. Miért volt olyan feszült?
A fürdőszoba ajtaja kinyílt,
és Aria kilépett egy hosszú, sötétkék hálóingben, amely gyönyörű kontrasztot
alkotott aranyszínű hajával és sápadt bőrével. A tekintetem a sima combjának
egy kis szeletét mutató hasítékra tapadt.
Sajnos Aria úgy nézett ki,
mint egy szarvas a fényszórók fényében. Besétáltam mellette a fürdőszobába,
mert le kellett hűtenem magam. Hideg vizet fröcsköltem az arcomba. A testem
lüktetett a vágytól, hogy igényt tartsak a hálószobámban lévő nőre. Soha nem
kellett visszafognom magam, soha nem is akartam, de Ariának szüksége volt erre.
Bassza meg! Az alsónadrágomban lévő merevedésemet bámulva ellöktem magam a
mosdótól.
Aria a feleségem volt. Nem is
lehetett volna már szűz. Talán ma este már készen fog állni. Talán csak a
nászéjszakánk nyomása miatt rémült meg.
Nem volt kíváncsi? Emlékeztem,
hogy az idegességem ellenére milyen kibaszottul lelkes voltam az első alkalom
előtt.
Amikor kiléptem a
fürdőszobából, Ariát a panorámaablakok előtt találtam, hátat fordított nekem,
és az égbolt felé nézett.
Közelebb léptem hozzá, és
észrevettem, ahogy megfeszül a teste. Csak rosszabb lett, amikor kinyújtottam
felé a kezem. Nyilvánvaló idegességétől a fogaim megcsikordultak, mert nem
tudtam, hogyan nyugtassam meg. A vigasztaló vagy megnyugtató szavak nem igazán
voltak az én kibaszott erősségem. Az első ösztönöm az volt, hogy parancsot adok
neki, hogy hagyja abba a görcsölést, de az nem sült volna el jól.
Kinyújtottam érte a kezem, és
ő még jobban megmerevedett, mintha azt hitte volna, hogy megragadom, felhajtom
a hálóingét, és megdugom az ablak előtt – amit szerettem volna, de soha nem
tettem volna meg, hacsak ő nem akarta, bassza meg. Az ujjamat a puha bőréhez
érintettem, és finoman végigsimítottam vele a gerincén, próbáltam megmutatni
neki, hogy visszafogom magam miatta, hogy óvatos leszek vele.
A testét elborító libabőrtől
eltekintve nem reagált. Nyilvánvalóan nem akart magától cselekedni. Nem volt
gondom a vezetéssel; a probléma az volt, hogy az én vezetési stílusom általában
nem illett az érzékeny nőkhöz, Aria pedig törékeny volt.
Kinyújtottam felé a kezem,
tudtam, hogy követni fogja a néma parancsomat, mert engedelmességre nevelték.
Végül felém fordult, de a tekintete megpihent a tenyeremen lévő hegen, amelyet
végigsimított az ujjbegyeivel. A bőröm bizsergett a szinte nem is létező
érintéstől. Furcsa volt, hogy ilyen óvatosan bánik velem.
– Ez a véreskütől van? – Felnézett,
és végre találkozott a tekintetemmel. Gyakran elfordította a tekintetét, és nem
voltam biztos benne, hogy ez a hírnevem miatt volt-e, vagy a neveltetése
megtanította arra, hogy lefelé fordítsa a tekintetét. Ez olyasvalami volt, amit
minél hamarabb el akartam tüntetni.
– Nem. Ez az – mondtam,
és megmutattam neki a másik kezemen lévő sebhelyet. Sokkal kisebb volt, mint
az, amelyikhez Aria még mindig hozzáért. – Az egy verekedés során történt. Egy
késes támadást kellett elhárítanom a kezemmel.
Aria szeme tágra nyílt, az
ajkai szétnyíltak a meglepetéstől. Meg kellett csókolnom azt a szájat. Ujjaimat
a csuklója köré fontam, és az ágy felé vezettem. Engedelmesen követett, bár
éreztem, hogy a félelemtől lüktet a pulzusa az ereiben. Úgy döntöttem, egyelőre
nem veszek róla tudomást, mert volt egy olyan érzésem, hogy egy év múlva még
mindig szűz lenne, ha megvárnám, hogy megnyugodjon mellettem.
Az ágy felé húztam, ahol
lehuppantam, és a lábaim közé helyeztem. Megcsókoltam, élveztem az ízét,
ahogyan alkalmazkodott a követeléseimhez. Hagyta, hogy hátradőljek, és magammal
húztam őt, csókom egyre keményebbé, követelőzőbbé vált. Aria testének érzése az
enyémen felébresztette a farkamat. Végigsimítottam a derekát, a bordáit, és
megsimogattam a mellét. Ezeknek a ruháknak el kellett tűnniük. Éreznem kellett
a bőrét. A melegét, az illatát, olyanok voltak számomra, mint egy kábítószer.
Megcsókoltam a torkát és a fülét.
– Soha nem akartam még
annyira megdugni egy nőt, mint most téged – krákogtam.
Aria megmerevedett, és
elfordította az arcát, amikor újra megpróbáltam megcsókolni. Megpróbált
felülni. Egy pillanatig fontolgattam, hogy erősen tartom, de aztán elengedtem,
zavartan a hangulatváltozása miatt. A csókunkat élvezte. Fogadok, hogy nedves
volt az érintésemtől. Miért húzódott vissza?
– Nem akarom ezt – mondta,
és a hangja valójában undorodónak tűnt, és az arckifejezésétől úgy éreztem
magam, mint a kibaszott apám.
A düh végigsöpört rajtam. Ha
azt hitte, hogy ez egy kibaszott játék, akkor jobb, ha újra átgondolja.
Lecsúszott rólam, és a takaró alá bújt. Nem tudtam elhinni. Soha nem utasított
vissza nő, még kevésbé kétszer, és a saját kibaszott feleségem biztosan nem.
Frusztrációmat elfojtva
lekapcsoltam a villanyt. Nem akartam, hogy hülyét csináljanak belőlem. Ha
Ariának nem állt szándékában igazi házasságot kötni, hát legyen. Soha nem
akartam megházasodni, és ha ő inkább távolságot tartott, én is el tudtam
szórakoztatni magam. Nem volt szükségem erre a házasságra, hogy működjön. Úgyis
csak a látszat kedvéért volt.
Megvártam, hogy elaludjon,
mielőtt kicsúsztam az ágyból. Tiszteletlenség lett volna elmenni, amíg ébren
van. Csendes becsületkódex volt, hogy a férjek igyekeztek távol tartani ezt a
részt a feleségüktől, még akkor is, ha a feleségük jobban szerette volna, ha
más nők után kutatnak.
Felkaptam a mobilomat és
néhány ruhát, mielőtt lementem a földszintre. Aria undorral és szorongással
teli ábrázata folyton felvillant a fejemben, amitől úgy éreztem magam, mint az
apám. Ez volt az utolsó dolog, amivé válni akartam.
Vége volt azoknak a
napjaimnak, amikor klubokban kerestem nőket, és nem kockáztathattam, hogy a
sajtó elkapjon. Küldtem Grace-nek egy sms-t, még akkor is, ha kezdtem
belefáradni.
Lakás. Harminc perc múlva.
Sietnie kellett, hogy időben
odaérjen. Elhagytam a penthouse-t, bezártam, hogy Aria biztonságban legyen, és
elmentem a lakásba, ahol Grace-szel rendszeresen találkoztunk, hogy dugjunk. Az
Aria szemrehányása miatti dühöm átváltott Grace iránti dühbe, mert tudtam, hogy
mondott valamit Ariának az esküvőnk napján. Ezért nem bírta elviselni a
kibaszott érintésemet?
Grace szinte időben lépett be,
kissé lihegve, de szokás szerint erősen sminkelve. Vagy aludt azzal a szarral
az arcán, vagy sietett, hogy felkenje, hogy találkozhasson velem.
– Két percet késtél – mondtam
hidegen.
Elpirult.
– Nagyon sajnálom, Luca.
Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam.
Levette a kabátját, felfedve
harisnyakötőjét, miniszoknyáját és melltartóját, amiből kilátszottak a
mellbimbói. Általában ez a látvány felizgatott, és felállt a farkam, de most
valamiért másképp éreztem, ami kurvára idegesített. Ha már a feleségemet nem
élvezhettem, legalább más nőket élvezni akartam, de még ez is lehetetlennek
tűnt most, hogy Ariával voltam. Bassza meg!
A dühömre koncentráltam, a
bennem lévő szörnyetegre.
– Nem várok senkire. – Ellöktem
magam a faltól, de Grace gyorsan elém lépett, és megérintette a mellkasomat.
Összehúztam rá a szemem.
– Kárpótolni foglak.
Megadom neked, amire szükséged van. A puncim csöpög a farkad után, Luca. – Megmarkolta
a nadrágomon át, és erősen megszorította. A farkam megrándult. Két hete nem
feküdtem le nővel. Ez volt a leghosszabb száraz időszak, amit tizenhárom éves
korom óta átéltem. Mindezt Ariáért. A fenébe is.
– Tudtam, hogy az a szűz
punci nem fog tudni téged elszórakoztatni.
Erősen megragadtam Grace
nyakát, és közel hoztam egymáshoz az arcunkat.
– Ne említsd még egyszer
a feleségemet, megértetted? És ne hidd, hogy nem tudom, hogy az esküvőnk napján
szarul beszéltél vele.
Grace összerezzent, de a
durvaságom felizgatta. A mellbimbói megrándultak, és az ajkai szétnyíltak. Csak
ki kellett vernem magamból a kibaszott dühöt, a kibaszott vágyat Aria iránt.
– Térdre! Megbaszom a
szádat.
Grace megremegett, és
letérdelt előttem. Kinyitottam a cipzáramat, megragadtam a haját, és a
farkamhoz vezettem a száját. Keményen és gyorsan megdugtam az ajkait,
mélytorkot nyitva neki. Néhányszor felnyögött a farkam körül. Visszahúzódtam,
hirtelen nem bírtam elviselni a nyögéseit, az ajkak nedves hangját, ahogy a
farkam körül csattogtak.
Mosolyogva állt fel.
– Óvszer – mondtam neki.
Nem volt nálam. Az összeset odaadtam Matteónak nem sokkal az esküvőm előtt,
mert feltételeztem, hogy nem lesz rájuk többé szükségem. Mert feltételeztem,
hogy a feleségem akarja majd az érintésemet, és nem néz rám úgy, ahogy Nina
nézett az istenverte apámra. A puszta gondolat, hogy olyan lehetek, mint ő,
hogy Aria azt gondolhatja, hogy ilyen vagyok, megőrjített.
Grace megrázta a fejét.
– Nincs rá szükségünk – mondta
csábító mosollyal. – Szedem a tablettát, és soha nem voltam csupaszon a többi
sráccal, akivel együtt voltam.
Az ajkam megrándult. Tényleg
azt hitte, hogy óvszer nélkül dugnék vele? Egy kibaszott kicsit sem bíztam
benne. A csavaros elméjében valószínűleg azt hitte, hogy ha teherbe esik, akkor
tényleg vele maradok.
– Én nem kefélek
csupaszon, Grace.
Duzzogott.
– Fogadok, hogy a
feleségeddel igen.
Megmerevedtem. Megráztam a
fejem, a nadrágomért nyúltam...
– Figyelmeztettelek.
– Luca, várj! – kiáltotta,
és megragadta a kezemet. – Gyere már! Ne legyél már ilyen. Bassza meg!
Szükségem van rád. Van egy óvszer a táskámban.
Leráztam magamról, és hagytam,
hogy meztelenül álljon a szobában. Bassza meg. Miért kellett folyton Ariát
felhoznia? És mi a faszért érdekelt ez engem? Aria nem akarta, hogy ez egy
igazi házasság legyen. Még a kibaszott közelségemet sem bírta elviselni.
* * *
Amikor hazaértem, egyenesen a
zuhany alá mentem, még csak egy pillantást sem vetettem az alvó feleségemre, és
a forró vízsugár alatt megtisztálkodtam. Visszatérni az ágyba Ariával azután,
amit tettem... helytelennek éreztem. Átosontam a sötétben, de még a gyér
fényben is ki tudtam venni a párnán a hajának aranyszínű glóriáját. Az oldalam
felé fordult.
Óvatosan becsúsztam az ágyba.
Aria nem mozdult. Ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, kivettem az arcát és
a csupasz vállát. Édes, virágos illata az orromba szállt, és hirtelen
késztetést éreztem, hogy újra lezuhanyozzak. Bassza meg! Soha nem akartam
megnősülni, soha nem akartam nőt magam mellé, az életembe. De most volt egy
feleségem, egy feleség, aki nem akarta az érintésemet, amikor csak arra tudtam
gondolni, hogy megérintsem.
Megfordultam, hátat
fordítottam neki. Nem voltam benne biztos, hogy Aria mit remél, de tudtam, hogy
nem fogja megkapni. És nyilvánvalóan eltökélt volt abban is, hogy nem adja meg
nekem, amit én akarok.
Másnap reggel korán keltem ki
az ágyból, nem akartam szembenézni a feleségemmel. Nem aggódtam amiatt, hogy
rájön, hol jártam; Ariának nem volt tapasztalata a férfiakkal, így nem tudta
volna összekapcsolni a viselkedésemet az éjszakai látogatásommal, de óvakodtam
attól, hogy a jelenlétében legyek, mert anélkül, hogy rá kellett volna néznem,
a kibaszott lelkiismeretem máris gondot okozott. Aria előtt meg voltam győződve
arról, hogy eleve nincs is lelkiismeretem.
Soha nem éreztem úgy, és nem
is volt értelme. Aria nem akarta ezt a házasságot. Erre kényszerítették, és
világossá tette, hogy mennyire nem akarja.
6 megjegyzés:
Köszönöm😊
Köszönöm szépen!
Köszönöm, már alig vártam az új fejezetet.
Köszönöm szépen!❤️❤️❤️
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen
Megjegyzés küldése