2. fejezet
DEVI
Fordította: BaNaNa
Nem bírom tovább.
Ezt nem azért
mondom, mert az anyám egy pucér jóga közepén van előttem.
Csak úgy beestem hozzájuk, így én vagyok az, aki félbe szakítja a rutinját, és
rendszerint a rituális meditációja nem csodálkoztat meg. Már megszoktam.
Mindenek előtt ő
az anyám.
De nehéz a
tanulmányi kölcsön számlára koncentrálni, mikor anyám sej-haja a szemem előtt
van kutya pózban. Főleg
egy olyan dús nemi szőrzettel,
mint az övé. Becsben tartom az anyám hippie liberális módját és nagyon is támogatom
a női formát igazi alakjában, de nem
vagyok arról meggyőződve,
hogy Éva nem aszalta meg egy kissé először, miután a földre hajította az
almacsutkát.
Büszke vagyok
arra, hogy azokhoz a nőkhöz
tartozom, akik túl sokat gyantáznak és tépdesnek. Tudom, tudom, ízlések és
pofonok. Most elég rossz, hogy anyám segglyukát bámulom, miközben az élet rám borít
egy kalap szart. Viszlát új lakás El Segundo-ban. Nem bírom tovább. Ez
borzasztó.
Hangosan mondhattam
ki az utolsó részt, mert anyám félbe hagyta a ohm-ozását és megkérdezte:
– Mi a borzasztó, Dev?
– Minden. – válaszoltam – Minden rettenetes.
– „Nem mindegy milyen szavakat ejtünk ki
hangosan, mert lehet, hogy mást jó vagy
rossz irányba fog befolyásolni”. – Idézte
Buddhát. Esküszöm, amióta a lánya vagyok, a fele idézet volt annak, amit mondott.
Azt kívánom,
bárcsak a szavaim megállítanák a rutinját és segítene kimászni ebből
az anyagi csődből.
Miért is álltam meg felvenni a postát? Folytathattam volna a hetemet, mit sem
sejtve arról, hogy az első
szemeszterem az UCLA-n kísérteni fog.
Felnéztem anyámra,
miközben visszatért kutya-pózba és azonnal megbántam. Eltakarva a szememet,
hörögtem.
– Anya, nem bánod?
Miközben
áttért egy másik pózba, rám pillantott és akármit látott, nevetésre késztette — ironikus, tekintve,
hogy én vagyok az, aki egy 50 éves nőt
néz pucér jóga közben.
– Devi! – mondta hirtelen – Az aurád annyira sötét,
hogy gyakorlatilag fekete. Ülj le, ülj le. Hozok neked egy kis kurkuma levet,
utána meg csinálok egy Reiki kezelést.
– Köszi, de szerintem elég egy pár perces
beszélgetés. – Legalább
most már csak rám figyel. Ilyen az anyám, vagy feledékeny vagy szenilis. E kettő
között nincs semmi.
– Baromság. – mondta az
orrom alá dugva az egyik kedvenc elixírét – Ha látnád, amit én látok,
akkor tudnád, hogy mennyire gyógyulásra szorul az életenergiád.
– Igazából, ami gyógyulásra szorul, az a
bankszámlám.
– „Az
elégedettség a legnagyobb gazdagság”. – mondta apám a
konyhából jövet, a bambusz gyöngyök az ajtónyílásban összeverődnek
a háta mögött.
Próbálom nem
forgatni a szemeimet.
– Diák hitel? – kérdezi anyám, miközben elém rakja a kurkuma levet
egy cseppnyi reménnyel a hangjában.
– Újra belevágsz a suliba? – kérdezte apám
ugyanolyan tónusban, mint az anyám.
Már majdnem
idegesítenek, de tudom, hogy csak a legjobbat akarják nekem.
De ha mérges
lehetek valakire, akkor csakis magamra. Nem kellene, hogy ennyire kibaszottul
nehéz legyen szakot választani, de valamiért az. Nem azért, mert nincs
semmilyen tudományos érdeklődésem
– igazából nagyon sok
minden le tudja kötni a figyelmemet. Csak lekötni magam egy szak mellett és azt
választani, mint karriert, eléggé megfélemlít.
– Még nem, apa. Hamarosan. De még nem most. – Hamarosan. Remélem ez
nem egy hazugság.
– Majd kitalálod. – mondja egy biztató
mosollyal, majdnem elfelejtetve velem azt a szörnyűséget,
ami a papíron áll.
– Az egész életed előtted
áll, hogy válassz.
A leginkább
hihetetlenül elképesztő dolog a
szüleimben az, hogy minden egyes döntésemet támogatják teljes mértékben. Még akkor
is, ha nem értenek egyet vele, mosolyognak és drukkolnak teljes szívükből.
Amíg azt csinálom, ami boldoggá tesz, addig támogatnak.
Anyám arra
utasít, hogy az ebédlőasztalhoz
üljek és a hátam mögé áll, még akkor is ha nem látom, tudom, hogy éppen a levegőt
hessegeti, próbálva elüldözni a negatív energiát az aurámból. Eközben apám a
vállamra teszi a kezét, és pozitív energiát vezet a testembe. Veszek egy mély
levegőt és kifújom. Nem pont ez kellett most
nekem, de ők így mutatják
ki a szeretetüket felém, és így tudom csak fenntartani a figyelmüket.
– Még egy mély lélegzet, és utána áruld el, hogy mi
nyomja a válladat. – az
apám akcentusa kihallatszódik, pláne mikor holisztikus gyógyítást hajt végre,
annak ellenére, hogy csak 10 éves koráig lakott Iránban. Imádom hallgatni, mint
ahogy imádom azt a kis darabkát, amit örököltem a perzsiai felmenőiből,
ebbe bele számítva a sötét hajat, borostyán szemet és az olívabőrszínt.
Az ,,etnikus kinézetem’’, ahogy a menedzserem/ügynököm hívta, sok erotikus
modell munkát hozott nekem. Amúgy az, hogy ledobjam a ruháimat a kamerák előtt
nem nagy szám, ezt a szüleimnek köszönhetem. Amióta az eszemet tudom, mindig
azt hajtogatták, hogy az emberi test természetes formájában a legszebb. Míg én konzervatívabb
vagyok mint ők, a
legcsekélyebb elfogultság nélkül pucérkodhatok. Megteszem amit apám kért és mélyet
szuszogok. Utána kiengedem.
– A diák hitelem. A halasztásom lejárt.
– Ah. – mondták a szüleim egyhangúan.
Még egy
hihetetlen dolog a szüleimről,
nagyon szinkronban vannak. Lehet, hogy ez egy mellékhatása annak, hogy mindent
együtt csinálnak, úgy értem tényleg mindent. Együtt dolgoznak, együtt főznek,
együtt takarítanak. Ha az apám nem egy izomhúzódásból épülne fel, tuti anyám mellett
lenne, hogy vele együtt csinálva a jógát.
Habár gyakran
csinálok viccet belőlük
emiatt, remélem egyszer nekem is ilyen
kapcsolatom lesz, mint az övéké. Talán több ruhát bevonva.
Apám felemeli
a kezét a nyakamra.
– Ha vissza mész az iskolába, nem indul újra a
halasztásod?
– De. De ötletem sincs, hogy mit tanuljak. Plusz nem
tudok egy ilyen összeget befizetni – meglengetve a számlát folytatom – Pláne nem úgy, hogy a
lakásért is fizetek. – Csak
hat hónappal ezelőtt voltam
képes kiköltözni. A modellkedésem jól fizet, de nem annyira, hogy elássam magam
Kaliforniában.
– Tudod, a szobád mindig várni fog rád. – Az anyám boldog lenne,
ha velük élnék örökre. De akármennyire szeretnem az őseimet,
ki kell tárjam a szárnyaimat.
– Nem hiszem, hogy a megoldás a visszaköltözés
lenne. – emellett,
a szüleimmel való együttélés erősen
visszahúzza a szociális életemet. Akárhányszor hazahoztam egy pasast egy
éjszakára, mindig lejöttek hozzánk és megkínálták gombateával, egy doboz csokis-keksszel
és tippeket adtak, hogy hogy lehet elérni a legjobb orgazmust. Szakértőknek
képzelik magukat a tantrikus szexben és nem szégyellik megosztani a személyes
tapasztalataikat. A legkevesebb, amit mondhatnék az az, hogy nehéz esetek.
Nem mintha lenne
egy srác, akit haza akartam volna vinni egy ideje. Többsége az orgazmusaimnak
az utóbbi évben kézzel jött, míg Logan O’Toole pornóját néztem. Egy pillanatra elképzelem,
hogy mi lenne a reakciója, mikor megismerné a szüleimet. Tuti, hogy ő az egyedüli ember, akinek szeme sem rebbenne a meséiktől. Isten tudja, de biztos felül tudna múlni minden sztorit, amit mesélnének.
Furcsa, hogy milyen gyakran gondolok rá? Csináltunk egy filmet együtt – egyszer – egy édes hármast, ahol én játszottam az ,,extrát’’.
Ez több, mint három éve volt és alapjában véve, még mindig erről fantáziálok. Talán ez egy jel, hogy még nem végeztem a pornóval. Egy
kamera jelenet egy pasassal, – akivel nincs
kötelék – de mégis kötődöm hozzá.
Minden ajánlatot visszautasítottam, ami nem leszbi témájú volt. Jó lenne, ha
több olyan meló futna be. Így legalább csökkentené a diák hitelemet.
– Talán a hazaköltözés
lenne a megoldás. – gyengéden ragaszkodik az anyám – Miért utasítod ilyen könnyen vissza?
– Büszkeség,
Devi? – Intés
éle érződik apám hangjában.
Ami majdnem olyan, mintha valóban leckéztetne. – Tudod mit mond Buddha
a büszkeségről. „Győzd
le a haragod. Add fel” – „a
büszkeséged. Nem érheti szenvedés azt, akit semmi sem béklyóz, akinek semmije
sincs.” – fejezem
be együtt vele.
– Ja, ja, tudom és ez egy nagy lelkű
ajánlat tőletek. Nem a
büszkeségről van szó. – Némiképp arról van
szó. – Csak
ki kell találnom valamit.
Anya láthatóan
csalódott a válaszom miatt. Az egyedüli gyermeke vagyok és hiányzom neki
otthonról.
– Tudod mit? Jósoljunk. – mondja – Az Univerzum megtudja
mondani mit csinálj – buzgón
apámra parancsol, hogy hozza a kártyákat a kenyeres dobozból – mert ki nem tart Tarot-kártyapaklit a kamrában? – és leült a székre mellém.
Mélyen kifújom
a levegőt, próbálva
nem kimutatni, hogy mennyire nincs ínyemre. Habár a kártyákkal nőttem
fel, amelyek vaskapocsként fogták össze az életem, kevésbé vagyok meggyőzve
jövendőmondó
tulajdonságairól, és jobban arról, hogy a szüleim arra használják őket,
hogy közvetítsék az akármennyire is kemény szavakat, amiket szerintük hallanom
kell. Ahogy anyám lefekteti az első
kártyát, felkészítem magam az elemezésére, ,,Költözz haza, menj vissza az
egyetemre, légy boldog.’’
Olyan könnyen
hangzik, mikor ő mondja ki.
Bárcsak így működne az élet.
– Három
kártyás vetést csinálunk. – mondta, valószínűleg
látva, hogy nem hiszek a jóslásban – Ez a te utad – a Szerencsekerék. – apám grimaszol anyám
válla felett.
– Nem a kedvenc kártyám a pakliban.
– Ne hallgass apádra. Ez egy csodás kártya. Azt üzeni,
hogy emlékezz rá, hogy minden dolog egymást követi. Talán most lent vagy, de a
kerék mindig fordul. Nem vagy arra kárhoztatva, hogy mindig lent maradj.
– És mikor újra felülre kerekedik, csak figyelnie
kell, hogy ne essen le. – Ez egy nem jellemző
pesszimista nézőpont apámtól,
de már hallottam. Valójában minden alkalommal, mikor megjelent ez a kártya az
elmúlt 21 évben. Felemelem az egyik kezemet, mielőtt
belekezdenének a pozitív és negatív szerencsekerék jellemzőibe,
és inkább ezt kérdezem.
– De ez hogy segíti az utamat az életben? Csak le kellene
üljek valahova és várni, hogy az élet jobb legyen?
Anyám megrázta
a fejét.
– Nem. Természetesen nem. Ez a kártya azt mondja,
hogy pont az ellenkezőjét
csinálod. Ne várj és hagyd, hogy a kerék legyőzzön.
Dolgozz, hogy újra felülre kerülj.
Bólogatok és megjátszom, hogy fontolóra veszem.
– Szóval gondoljak
egy dologra, ami sok pénzt hoz.
Mint már mondtam, mielőtt kivetette volna a kártyákat.
– Meg van.
– Igen. Például
haza tudnál költözni. Ideiglenesen. – Már itt is van – a szavak, amiket hallani akar.
Halkan morgom.
– Következő kártya, légyszíves.
– A legnagyobb
akadály. – mondja, és felfordít egy másik kártyát a pakliból – Ajvé, a Szeretők.
– Jézusom. – morgom – Egy kapcsolat biztos akadály lenne. – Komolyan, ez az utolsó dolog, amire szükségem lenne.
– A Szeretők nem csak egy romantikus kapcsolatot jelent. – mondja apám – Mutathat valami alapot is – jelzés, hogy eljött az ideje, hogy kifejleszd magadban a nyugalmat és
hitet. Itt az ideje, hogy eldöntsd, hogy ki is vagy. Hogy miben hiszel.
– Mit akarsz
csinálni a továbbiakban…
– Anya! – kiáltom.
– Ne legyél
mérges rám. Én csak az univerzum hírnöke vagyok. – Úgy látom pontosan kitalálta, hogy miért vagyok szkeptikus. – Menjünk tovább. Az Ítélet. – már fordítaná
fel a másik kártyát, amikor apám telefonja megszólal, Peter Griffin – a Family Guy-ból – hangján és kérdezi.
– Ki írt nekem?
Mosolygok, mint mindig azon a csengőhangon, amit beállítottam neki, de utána kuncogok, mikor eszembe jut,
hogy fogalma sincs, hogy kell kicserélni. Az én anti-technológia szüleimnek,
csak azért van telefonjuk, hogy tudják mikor vannak fájásai az egyik kliensüknek,
szóval mind a ketten csupa fülek voltak, miközben apám felolvasta az üzenetet.
– Astrid az. – mondja és kikerekednek a szemei – Hat percenként
vannak összehúzódásai. Siessünk.
Az anyám lelkesen felkiált.
– Fel sem vagyok
öltözve! – felugrik, a kártyapaklit az asztalon hagyja és siet,
hogy felvegye a doula[1]
ruháit.
Utána nézek és próbálom elképzelni, hogy milyen lehet úgy szeretni a
munkádat, mint ahogyan ő szereti. Apám meg áll a hátam mögött és erősen megfogja a karomat energiát adva.
– Ne add fel,
kicsim. Kitalálsz majd valamit. És igazad van, a megoldás nem a hazaköltözés.
Meglepődöm, hogy nem anyám oldalára állt. És hálás vagyok.
Jó, hogy nincs nyomás legalább egyikük felől.
Megcsókolja a fejem tetejét, és magamba szívom a szeretetét, utána felé
küldöm a sajátomat. Talán rideg, de jól esik neki, és nekem is jól esik az ő szeretete.
– Köszönöm, apa.
Asheghtam. – mondom, a Perzsa szót használva, hogy kimondjam:
szeretlek.
Megszorítja a kezemet és elismétli. Majd az anyám vissza tért a fürdőruhájában. Akkor vízben szülés lesz.
– Sok
szerencsét! – integetek nekik és megígérem, hogy bezárok, mikor elmegyek.
Miközben kutatok a postám között, egy meghívó méretű dolog kelti fel a figyelmemet. Kiveszem a borítékból és látom, hogy
meghívó egy pornó ipari bulira, amit Vida Gines tart. Mára szól. Megfontolom
egy pillanatra. Nem az a fajta összejövetel, ahol általában megjelenek, – a bulijai a bandái felé irányulnak, komoly pornó készítők felé – de ha több munkát akarok, akár csak női pornó változatot, ez lehet a hely, ahol néhány új kapcsolatot
szerezhetek.
Nem ezt mondta a szerencsekerék, hogy csináljam? Új célt keresek. Nem
mintha hinnék ezekben a jósló dolgokban. Már nem teljes mértékben. Pusztán
kíváncsiságból felfordítom a következő kártyát, azt,
amely válasz lehet a helyzetemre. A Csillag a kedvenc kártyám az egész
pakliban. Gyerekként azért szerettem, mert imádtam a csillagokat. Nem érdekelt,
hogy a jós mit mond nekem, mindig azt jelentette, hogy csillogó drágakövek
jelennek meg az égen.
Hosszú órákon át néztem a csillogó pontokat a teleszkópon keresztül,
amit a 10. szülinapom alkalmából kaptam, hallgatva a szüleimet, miközben Görög-
mitológia történeteket meséltek a csillagok formájáról. Néha elgondolkoztam
azon, hogy mi van a történeteken túl, hogy milyen elemből csinálta a tűzgolyókat, miért égnek és miért csillognak, utána meg
zuhannak.
Természetesen most már nem ezeket a dolgokat sugallta. A szüleim jelenléte
nélkül próbálom kibogozni, hogy mi a jelentése. Remény azt hiszem. Ja, ez az.
Egy univerzális üzenet, amit bárki bármire fel tud használni. De ahogy összeszedem
a diákhitel számlát és Vida meghívóját, és hazaindulok, hogy kicsípjem magam a
bulira, a remény bizsereg bennem és nem tehetek róla, de azt hiszem, hogy a meghívó
egy apropó volt.
4 megjegyzés:
Köszönöm!😃
Köszönöm szépen!
Köszönöm! Nagyon várom a folytatást!
Köszi!
Megjegyzés küldése