Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

3. fejezet

 Logan

Fordította: BaNaNa

Nem kell sok idő, hogy megtörj egy embert.

Vegyél engem például. Az életem csupa pipa. Jó gyerekkor, pipa. Jól menő szakma, pipa. Egészség? Jó kinézet? Nagy farok? Pipa, pipa és pipa.

Szép életem van. Azt hittem, hogy egy nagyszerű barátnőm is van, aki kiegészít. Három évig volt mellettem egy porcelán bőrű, sötét hajú szépség, kreatív, okos és motivált volt, és kibaszottul szexi, olyannyira, hogy nem tudtam távol tartani a kezeimet még akkor se, ha egész nap a kamerák előtt basztam más nőket. Volt egy tiszta vérű Yorkshire terrierünk, akit Priornak neveztünk (a karakter után az Amerika angyalaiból. Raven ötlete volt). Együtt választottunk törülközőket és tányérokat. Szerves része volt az O’Toole Filmek alapításának, segített megírni az üzleti terveket, kölcsönöket felvenni, és közös jeleneteket forgatni, tudva, hogy ameddig be nem indul, nem kapunk semmilyen pénzt.

Majd egyszer csak egy üres házra jöttem haza.

Semmi előrejelzés.

Semmi viszlát.

Reggel, mikor elmentem épp a kávéját szürcsölte és quinoa szemeket evett, mikor hazajöttem eltűnt. Ruhák, sminkek, vibrátorok – minden, ami az övé volt, eltűnt. Priorral együtt, a bundás kishaverral, azzal az aranyos kis pofijával, aki a lábujjaimat nyalta, miközben összevágtam a filmeket.

Nem értettem. Boldogok voltunk, nem? Jól éreztük magunkat. Nem mondom, hogy nem hasított belém a féltékenység, mikor egy másik fickóval készített jelenetét láttam, de ez része volt a munkánknak. Én sem álltam le más nők baszásával, ő sem hagyta abba a baszást más fickókkal; még az elején megegyeztünk, hogy a kapcsolatunk nem fogja befolyásolni semmilyen módon a munkánkat, de saját épelméjűségemért egy szabályt felállítottam: nincs mellé baszás kamerákon kívül. Ennyi. Könnyű.

Mikor elment, rájöttem, hogy mégsem volt annyira könnyű. Nem csak, hogy váratlanul kiszállt minden következő munkánkból – szakmailag kínos helyzetbe hozott, mivel a színésznők többsége külsős stúdiónál dolgozott és küzdeni kellett, hogy újat találjunk a helyére. De a magas olasz fickó, aki az összes Instagram fotóján megjelent, jelezte, hogy valószínűleg nem vettem észre néhány kulcsfontosságú dolgot, hogy Raven már jóval azelőtt lelépett a kapcsolatunkból, hogy bedobálta volna az összes vibrátort és a Yorkie-t az erszényébe.

Szeretném azt mondani, hogy könnyen elboldogultam. Azt, hogy nem bámultam a Google-t a magas olasz csávó után kutatva (valami nagy európai producer), hogy nem hallgattam Damien Rice zenéit újra-és-újra, hogy nem hiányzott az a kibaszott kutya annyira, hogy arra kényszerültem, hogy elmenjek minden reggel a menhelyre megsimogatni az ottani kutyákat.

Hogy nem ittam meg a súlyomat minden héten skót whiskey-ből.

Hogy nem távolodtam el a barátaimtól és a családomtól.

Hogy nem aludtam el összegömbölyödve a konyhapadlón, mivel nem bírtam elviselni az üres ágy látványát, nemhogy aludni rajta.

Ezek nem olyan dolgok, amiket Logan O’Toole csinál. Logan vicces és barátságos, anyagias, érzelmileg túl bölcs, hogy megérezze a szakítás fájdalmát.

Logannek zen-szerű nyugalommal kellett volna elviselnie a hosszú távú barátnője távozását (és a valószínűsíthető hűtlenséget), békességet kívánva neki az új kalandjában vagy valami ilyen szarság.

És ez vagyok én ma este. Világi és zen, flörtös és tartózkodó. A sebek elkezdtek behegedni és megakarom mutatni, hogy túlléptem. És pont ezért lépek be úgy Vidához, mintha a saját házam lenne, vállak hátra, mosoly készenlétben; merev, összpontosított tekintettel, amely világossá teszi, hogy nem pásztázom a szobát Raven jelenléte után kutatva.

Tanner a fő szobában van – egy nagy terem, tele kanapékkal és török ülőkékkel, amelyeket tétováznék UV-lámpával megvilágítani – és felém jön egy itallal a kezében.

– Hoztam neked egy scotch-ot. – mondja.

Beleszagolok. Füstös bukéja van, valószínűleg Islay Scotch, és annak ellenére, hogy a Speyside-ot szeretem, kellemesen meglep, hogy malátás. Vida valószínűleg kipréselt mindent magából erre a partira.

Miközben belekortyolok, szétnézek a szobában. Ahogy gondoltam, tele van feministákkal – tetkósak, piercingesek, szemüvegesek. Sok jelenetet csináltam ilyen típusokkal, mert sok egyforma ötletünk van a női örömökről.

Különben is azt gondolom, hogy a tetovált nők kibaszottul szexik.

Ezeken kívül van pár más típus is – befutott sztárok, akik gyakran dolgoznak Vida cégének, indie-k, illegális BDSM-esek, akik vinyl fűzőket hordanak combközépig érő csizmával. És maga Vida mindennek a közepén – negyvenes, lebarnulva, rövid platina szőke haja rendezett és stílusos. Pont úgy néz ki, ahogy elképzelnél egy kiöregedő pornósztárt, – tele plasztikai műtétekkel, feszes arc, túl sok smink – de hülye lennél, ha megkérdőjeleznéd a szakmai tudását vagy az intelligenciáját a kinézete alapján. Oka van annak, hogy még a legeldugottabb, konzervatív amerikai is hallott Vidáról: mindig kap marketinget, nézettséget és platform telítettséget.

Olyan akarok lenni mint ő, mikor felnövök.

– Jó a buli. – Mondja Tanner, belekortyolva a kézműves sörbe. – És nézd, nem én vagyok az egyedüli színes fickó itt.

Igaza volt erről a népségről, sokkal haladóbb szellemiségű, mint a többiek, habár még most sem ideális.

– Mi is majd adunk ilyen bulikat, csak sokkal jobbakat. – Mondom neki. Két évvel ezelőtt, mikor felvettem Tanner-t, világosan megmondta, milyen problémákat fedezett fel a pornó iparban – köztük a mainstream pornográfia alapjaiba beágyazódott rasszizmust.

Szóval azt mondtam neki, ha jön és nekem dolgozik, akkor ezt kijavítjuk; támogatnánk a sokféleséget anélkül, hogy a multirasszos szex-munkákban szokásosan megjelenő összes furcsa tabu és fétis megjelenne. Így jutottam oda, hogy átcsábítottam magamhoz egy hihetetlenül tehetséges rendezőt, pont mikor kikerült a művészeti egyetemről, és neki sikerült hívővé tennie.

Vállat vont.

– Ez L.A. – mondja,mintha ez megválaszolna mindent.

Már válaszra nyitom a számat, mikor meglátom őt.

Itt van.

Az ujjaim megszorítják a poharamat, a gyomrom elkezd bukfencezni, mint egy tornász a felemás korláton, lecsapás, lecsapás, lökés, pörgés.

– Lélegezz. – utasít Tanner – Mindenkinek bele kell botlania a volt barátnőjébe a szakítás után. Mutasd meg, hogy túlléptél rajta.

De nem Ravent látom a medence mellett nevetni. Nem Raven az a teli scotch pohárral, karamell színű hajjal és azzal a mosollyal, ami beragyoghatná az egész kibaszott Völgyet, ha akarná.

Ő Devi Dare.

A terasz ki van világítva, és a medence vize kékes-fehér fényeket rajzol az arcára. Valami csillogó aranyszínű felsőt visel, ami mélyen ráncolódik és épphogy takarja a mellét, felfedve szegycsontja sima bronzos bőrét és ingerelve mellei rejtett görbéivel, szabadon hagyva majdnem a teljes hátát. Fekete rövidnadrágjával és bokáig érő gladiátor magassarkújában, nem csak basznivalóan néz ki, hanem gyönyörűen, és azt kívánom, bárcsak nálam lenne egy kamera. Szeretném lefilmezni itt, nevetve és aranyosan a csillogó várossal a háta mögött, és aztán le akarom vinni a partra és látni, hogy néz ki a koromsötét tengerrel a háta mögött. Talán feltudnánk vezetni északra, találni egy üres utat és lefilmezhetném, miközben sétál a sötét aszfalton. Azzal az aranyszínű felsővel és azokkal a bassz-meg-magas-sarkúkkal, a kontraszt közte és a sivatagos út között olyan erős, olyan pazar és gondolatébresztő volna.

Az a fajta szar, amit a Tumblr-en látsz gif-elve.

És akkor megfordul és meglát a faltól-falig érő ablakokon keresztül. Van egy pillanat, amikor a szemei összehúzódnak, mintha próbálná kivenni az arcomat Vida nappalijának homályos berendezései között, majd az arca kivirul olyan mosolyt villantva fel, hogy akármit odaadnék neki. Ha a gyomrom idáig bukfencezett, most már kész tornádó, felkavarva bennem az érzelmi hulladékot, a sóvárgást és az összes valaha volt fantáziát róla, és már alig tudok arra emlékezni, hogy állítólag Világi és Zen Logan vagyok, hogy cserébe időben egy kacér vigyort küldjek.

Ahogy visszafordul a barátaihoz, rájövök, hogy az autópályás filmem rossz lenne. Devi totális ellentéte az aszfaltnak. Devi energia és egészség és vibrálás. Ő a napsugár és vaj-sárga szirom, és a fahéj és szegfűszeg édes, földes illata. Igazam volt azelőtt, az óceán gondolatával vagy inkább a sivataggal a sötétben, mikor az éjjeli virágok nyílnak—

– Azon gondolkodsz, hogy kit fogsz megbaszni?

Egy éles hang hoz vissza a filmezés világából, pislogok és látom, hogy Tanner eltűnt, de Vida Gines mellettem áll egy világos rózsaszín itallal a kezében.

Felvonja az egyik szemöldökét, ahogy a hatalmas ablak felé biccenti fejét, jelezve a terasz irányába.

– Láttam, hogy szerelmes pillantásokat vetettél Devi-re.

Világi és Zen, mondogatom magamban. Vidának nem kell tudnia, hogy a fejemben összehasonlítom Devit az éjjel virágzó sivataggal. Légy lezser.

– Devi kibaszott szexi. – Mondom, ügyelve a hangom hétköznapiságára. – Sok szexi csaj van itt ma este. – A jó megjátszásért iszom, és végig pillantok a termen. Lezser Logan, ez vagyok én.

Vida is iszik, de az a szemöldök még mindig fel van húzva és tudom, hogy kicsit se verem át.

– Jó buli. – mondom gyorsan, próbálva elvonni a figyelmet rólam és a nyilvánvaló érdeklődésemről Devi iránt. Az utolsó dolog, amire szükségem van a publikus szakításom után Ravennel, az a pletyka egy új kalandról.

– Amúgy gratulálok a Lelie miatt.

Vida bólogat.

– Lelie egy nagyon jó stúdió. Remek látvány, remek filozófia. Lehetőségek tömkelege a profitszerzésre. Ezért is szeretnék veled beszélni.

Hallom őt, de egy pillanatra lefagyok, mikor látom, hogy a körme ugyanolyan rózsaszínű, mint az itala. Rózsaszín körmök, rózsaszín ital, rózsaszín száj – olyan dolgok, amit egy rendező szándékosan megkomponál. Felírom magamnak, hogy majd játsszak a látvánnyal is a filmjeimben. Bizonyára, a lányok nem haragudnának meg, ha én választanám ki a rúzsuk színét? Ha az a művészetért volt?

– Logan?

Visszanézek rá.

– Bocsánat, mit mondtál?

Az a szemöldök gyakorlatilag érinti a hajtövét.

– Azt mondtam, hogy beszélnünk kellene.

– Mindig boldog vagyok, ha hallhatom, mint akar mondani egy okos nő. – Aztán megtalálom a derekát a tenyeremmel, hozzá hajolva suttogom. – Nem akarsz valami kevésbé zajos helyet találni?

A korkülönbség ellenére és még annak ellenére is, hogy tudom, csak üzletről akar beszélni, a közelségem hat rá. Beleborzong, majd felnevet, és játékosan ellök magától.

– Tudod mitől érzi magát fiatalnak egy nő, Logan. Erre.

– Igenis, asszonyom. – Mondom alázatos hangon, ő csak forgatja a szemeit, de egy eldugott mosoly játszik az ajkain, miközben elhalad mellettem. Megiszom a scotchom maradékát, lerakom a legközelebbi asztalra és követem.

Egy szabad esésű lépcsőn megyünk lefelé, minden nagyjából hegesztett fém és sötét fa deszka, majd megérkezünk Vida filmes műveleteinek szívébe. Ahogy lefelé sétálunk a sötétített folyosón az irodája felé, látok szobákat telis tele Szent Andráskeresztekkel, szobákat berendezve, mint gimis osztálytermek, szobákat, amikben csak csupasz fehér falak és ágyak vannak. És nem az összes szoba üres; ahogy elhaladunk az utolsó előtt, egy kis csoportot látok használni az egyik ágyat. Pucérak, csókolóznak és italokat öntenek magukra, gondolkodás nélkül megfogom a kilincset és lassan becsukom az ajtajukat, mielőtt belépnék Vida irodájába. Mikor először kerültem ebbe az iparba, biztos ott lettem volna velük, de talán a reggeli hármas miatt, vagy amiatt, hogy hallani akarom, mi mondanivalója van Vidának, az egész forgatókönyv egyszerűen nem érdekel.

De, ha Devi ott lett volna...

Leülök egy székre Vida íróasztala mellett, és kinyújtott lábaimat keresztbe teszem, miközben leül. Felmér és azon találom magam, hogy egy kicsit elmozdulok. A pillantása túl figyelmes... túl gyengéd. Megértés ül kék szemeiben, és eszembe jut, hogy már kétszer vált, és már huszonöt éve van a szakmában. Emlékszem, hogy Vida stúdiója egy volt azok közül, akik beleavatkoztak a nagy Logan - Raven szakításba.

– Rendben van, ha időre van szükséged. – Mondta és az ajtó felé nézett, amit becsuktam. – Mind ott voltunk.

– Jól vagyok. – Hazudom, talán túl meggyőzően, mivel vállat von, mintha kész lenne tovább lépni, és akkor egy pici, idióta darab belőlem azt kívánja, bárcsak folytatná a kérdezősködést. Olyan sokáig tartottam elzárva magamban ezt a szívfájdalmat és hirtelen azon tűnődöm, hogy talán nem fájna ennyire, ha kibeszéltem volna magamból. Ehelyett, a fájdalom csapdájába estem; egy éhes farkas, amely már régen felemésztette a szívem és most a bordáimat rágcsálja, morogva és vonyítva azon az üres helyen, ahol egykor a szívem volt.

De a pillanat elmúlt és Vida újra üzletasszony.

– Vétkes Vida a várakozásokat felülmúlva vészelte át az elmúlt évet. – mondja a produkciós cégére utalva – De az erőszakolós cuccal megütköztünk. Nem fogok hazudni. Igazán nagy csapás volt és nagy űrt hagyott a nézettségünkben.

Az erőszakolós cucc. Eléggé sokkolt mindenkit a keleti parton, a vádak, hogy a pornószínészek egyik legnagyobbika erőszaktevő volt, majd természetesen az utóhangok, hogy a pornó ipar előmozdította a nemi erőszak-barát kultúrát. A stúdiók sietősen újra fogalmazták az előadói szerződéseket, levették a vádlott tartalommal rendelkező filmeket, és elöntötték felelősséget kizáró nyilatkozatokkal a weboldalaikat. Még én is pórul jártam, – egy rakat gyűlölködő emailt kaptam emberektől a világ minden pontjáról, még akkor is, ha alig ismertem a csávót, akit megvádoltak – mert beleegyeztem akkor a munkám nagy részébe.

Szar volt. Még mindig szar.

– Vétkes Vida többet dolgozott vele, mint bármelyik stúdió. – mondja Vida és egy cseppnyi árulás van a hangjában. – Szóval nem csak a nézettség csökkenésével kell számolnunk, hanem újra fel kell állítsuk a jó hírnevünket.

– Ezért vetted meg a Leliet. – szúrom közbe.

Bólogat és lassan üti az asztalt a műkörmeivel.

– Igen. Jó üzlet volt megvenni. Több ,,feminista’’ pornóra van szükségünk, és tegnapra kell. – A feminsita szót idézőjellel a levegőben mondja ki, mintha valami nevetséges, kitalált fogalom lenne, és ha Tanner itt lenne, elvesztené a hitét a javuló szarságban. Visszaharapok egy mosolyt, ahogy elképzelem és Vida elvéti az arc-mimikámat.

– Benne vagy?

Uh, mi??

– Pardon? – kérdezem udvariasan.

– Logan, te vagy a nyilvánvaló úttörő, aki betölti… az ő helyét… Vétkes Vida mellett.

Észre veszem, hogy egyszer sem mondta ki a pasas nevét, mintha Voldemort vagy Rumpelstiltskin lenne. – Jól nézel ki, őrülten ismert vagy és te is benne voltál a profi nők dologban.

– Szóval azt akarod, hogy filmezzek le egy jelenetet a Lelie számára?

Előre hajol.

– Többet, mint egy jelenetet. Téged akarlak. Partnerek lehetnénk az O’Toole Filmekkel, és természetesen, találunk majd egy kölcsönösen profitáló megállapodást, de hosszú távra szeretnélek. Azt akarom, hogy valami nagy legyen, valami, amit más nem csinál most, valami, ami leköti azt a rengeteg előfizetőt, akiket tavaly elvesztettünk.

Kedvelem a nagy dolgokat, az újakat és amik különböznek, szeretek megnyerő lenni, de nem ismerem a hosszú-távot.

Az utolsó hosszú távú dolgom úgy végződött, hogy pucéran sírtam a tusoló alatt, míg az exbarátnőm egy olasszal baszott a világ másik féltekén.

Másfelől nem ma reggel fogadtam meg, hogy nem hagyom, hogy Raven alakítsa az életemet? Hogy most jött el az idő, hogy Logan O’Toole seggeket rugdosson és hírnevet kapjon?

– Mire gondoltál? – kérdezem.

Vida felsóhajt, megfordítja a széket, hogy ki tudjon bámulni az ablakon. Kint, az ég már már lila színű a város felett, és a fények mérföldekre terpeszkednek. Hirtelen újra egyedül érzem magam, jóllehet, nem tudom pontosan miért – akár a város az, ami ilyen nagy, zsúfolt és önmagával elfoglalt, akár Vida Gines látványa, a pornó királyi méltósága, maga is olyan magányosnak tűnik.

Ilyen leszek én is 15 év múlva? Egyedül? Csak az üzlet lesz a társam?

– Nem tudom biztosra. – Ismeri be és látom a megjelenő fájdalmat a szemében. – A pornó változó. Alkalmazkodtam ahhoz, ahogy az emberek nézik, ahogy fizetnek, és ahogy lopnak, de alkalmazkodni ezekhez a nagyobb dolgokhoz…

Lecsúszik a széken, szemei még mindig a tájat bámulják.

– Valami új kell nekünk. – Mondja végül és visszafordul felém. – Valami friss. Nem tudom még, mi az, pont ezért kellesz te. Fiatal vagy, szexi, de a legfontosabb az, hogy férfiak és nők is kötődnek a filmjeidhez. Nem csak eltekerik a videót a kefélős részhez és kiverik, megnézik az egészet, majd vissza térnek, hogy újra megnézzék. Vannak kedvenceik. A feliratkozásaid túl vannak a csillagos égen és kedvence vagy a közösségi médiának. Logan, Lelienek szüksége van rád, ha ez egyszer több lesz, mint művész-pornó. Szükségem van rád.

Elgondolkodom egy percre. Lelienek van egy álma. Partnernek lenni velük egy lépéssel közelebb vinne a célomhoz, ahhoz, hogy egyedi és művészileg hajtott filmeket csinálhassak. És ez az ajánlat úgy hangzik, mintha Vida alapvetően szabad kezet adna mindenhez, hogy azt csináljak, amit akarok, addig, amíg az támogatja Vétkes Vida nőbarát hírnevét és végülis pénzt csinál. Nincs okom nemet mondani, kivéve…

– Vida, szeretnék Lelievel dolgozni.

Mosolyog.

– De ötletem sincs, mit tudnék csinálni.

Meglengeti az egyik kezét, körmei mint rózsaszín fénycsíkok a levegőben.

– Nem kell, hogy azonnal tudd. Csak ígérd meg, hogy elgondolkozol rajta. És mikor készen állsz, – Megfogja az okostelefonját és párszor megérinti a képernyőt. – hívd fel Marieket de Vriest. Ő a Lelie vezetője és megszerez majd neked bármit, amire szükséged van.

Felvillan a képernyő, mikor megkapom Vida sms-ét.

– Köszönöm, Vida.

– Várom. – Mondja. – Most menj fel és idd meg a likőrömet.

A hangulat megváltozott oly módon, mint bizonyos partikon, és ezt csak az emberek fele tudja itt. Miközben felmegyek a lépcsőn, a tudatlan fele nevet, iszik és táncol, de a tömeg nagy része a közös területen megritkult.

Emberek csoportját látom az emeleti folyosón – összegyűlve az orgia körül, ami kétségkívül Vida hálószobáinak egyikében zajlik – felismerem az eltéveszthetetlen szex és fű szagát, és tudom, eljött az ideje, hogy hazamenjek.

És jó, hogy hazamegyek, mert átakarom gondolni Vida ajánlatát. Izgatott, ideges, és máris megszállott vagyok miatta, így nincs helye a fejemben egy droggal teli orgiának.

De utána meghallom a hangját.

Nem Vida hangját. Nem Devi hangját.

Az övét. Az én saját Voldemortomét.

Ismered azt az érzést, mikor van egy sebed és el kell szorítanod, hogy a vérzés elálljon? Vagy egy vágás az ajkaidon, amit újra és újra megnyalsz még akkor is, ha tudod, rosszabb lesz tőle?

Ez az impulzus, a beteges vonzerő, mintha érezni akarnád a fájdalmat, bántani akarod magad, egyszerre akarsz a fájdalom fogadója és adója lenni. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy miért tartok a folyosó felé mindenkit félretolva, megállok Vida hálószobájának ajtajában. Nem sokkol, amit magam előtt látok. Százszor láttam már ilyet, talán ezerszer, kamerák előtt és azon kívül. Öt ember van az ágyon és több pár a szoba más-más pontjain, a baszás különböző fázisaiban.

Faszok, puncik, szájak. Széttárt lábak, csillogó izzadtság. Ma este több tetkó és piercing van, mint normális lenne, kék hajak vagy rikító pirosak, a sima hajszínek helyett. De nem őket nézem. Hanem a sápadt bőrű, sötét hajú nőt az ágy közepén, aki egy pasast lovagol meg, míg a másik seggbe bassza gumi nélkül. A feje hátra van hajtva, a szemei csukva, nyög és liheg, ahogy a hasa megfeszül a közelgő orgazmustól. Raven mindig szerette a dupla behatolást. Nem kell ezt látnom. Ha látni akartam volna az exbarátnőmet más pasassal baszni – vagy kettővel – csak ki kellett volna nyitnom a laptopomat. Nem kell, hogy szemtanúja legyek ennek, ebben a sötét, füsttel teli szobában, miközben Lana Del Rey duruzsol a háttérben.

De nem tudom magamat rávenni a mozgásra. Az áruló farkam megrándul a gatyámban, miközben ő felsikít és keményen elmegy, a puha formái megfeszülnek és a körmét belevájja annak a fickónak a vállába, akit meglovagol.

Istenem, ő egy csoda, miközben baszik, azok a sovány izmok és sápadt bőr. Csak három hónapja volt, hogy az én farkam volt a puncijában? Csak három hónapja, hogy fogtam azt a hajat, csókoltam azt a nyakat, és veszekedtünk a takaróért esténként? Csak három hónapja, hogy darabokra törte a szívemet?

Egy nyögéssel fejezi be az orgazmusát, és félénken hátranéz a válla felett a férfira, aki hátulról döngeti, megrebegtetve a szempilláit és egy olyan mosolyt küldve, amit bárhol felismernék. Ez az ő színpadi mosolya, az ő azt-fogom éreztetni-veled-hogy-egy-nagy-és-erős-férfi-vagy mosolya, és ez határozottan nem az az arckifejezés, amivel valaha is bajlódna, mikor igazán, kamerán kívül szexel. Megjátssza magát, jövök rá. Megjátssza magát, még akkor is, ha nincsenek kamerák, annak ellenére, hogy az emberek többsége a szobában el van foglalva a drogokkal vagy a baszással. Megáll minden, mikor azok a fekete pillák rám néznek, és az a nagy mosoly még nagyobbra nő.

Nekem játszotta meg magát.

Baszd meg.

Hátra esek, tekintete súlya annyival súlyosabb, mint bármi más – nehezebb, mint amikor két csávó baszta vagy a meztelensége vagy a mosolya – azok a szemek. Telis tele... mivel is? Bosszúval? Bűnbánattal? Megvetéssel?

És utána felismerem.

Elégedettség. Azt akarta, hogy lássam és pont azt tettem, és ez boldoggá tette őt.

 Most hátra felé nyomom az embereket, kiborítva az italukat és csókokat szakítok meg, de nem érdekel. Azok a szemek kiégették a húsomat, és lehámozták rólam azt a burkot, amit az elmúlt három hónapban fenntartottam, felfedve az üres, széttépett piszkot, és nem bírom tovább. Megtörlöm a szemeimet, de a látványa beleégett a retinámba, és újra az emberek közé nyomulok, ki kell jutnom, el kell mennem és találnom kell egy italt.

Felejtenem kell.