Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

2. fejezet

DEVI

Fordította: BaNaNa

Nem bírom tovább.

Ezt nem azért mondom, mert az anyám egy pucér jóga közepén van előttem. Csak úgy beestem hozzájuk, így én vagyok az, aki félbe szakítja a rutinját, és rendszerint a rituális meditációja nem csodálkoztat meg. Már megszoktam. Mindenek előtt ő az anyám.

De nehéz a tanulmányi kölcsön számlára koncentrálni, mikor anyám sej-haja a szemem előtt van kutya pózban. Főleg egy olyan dús nemi szőrzettel, mint az övé. Becsben tartom az anyám hippie liberális módját és nagyon is támogatom a női formát igazi alakjában, de nem vagyok arról meggyőződve, hogy Éva nem aszalta meg egy kissé először, miután a földre hajította az almacsutkát.

Büszke vagyok arra, hogy azokhoz a nőkhöz tartozom, akik túl sokat gyantáznak és tépdesnek. Tudom, tudom, ízlések és pofonok. Most elég rossz, hogy anyám segglyukát bámulom, miközben az élet rám borít egy kalap szart. Viszlát új lakás El Segundo-ban. Nem bírom tovább. Ez borzasztó.

Hangosan mondhattam ki az utolsó részt, mert anyám félbe hagyta a ohm-ozását és megkérdezte:

– Mi a borzasztó, Dev?

– Minden. – válaszoltam – Minden rettenetes.

– „Nem mindegy milyen szavakat ejtünk ki hangosan, mert lehet, hogy mást  jó vagy rossz irányba fog befolyásolni”. –  Idézte Buddhát. Esküszöm, amióta a lánya vagyok, a fele idézet  volt annak, amit mondott.

Azt kívánom, bárcsak a szavaim megállítanák a rutinját és segítene kimászni ebből az anyagi csődből. Miért is álltam meg felvenni a postát? Folytathattam volna a hetemet, mit sem sejtve arról, hogy az első szemeszterem az UCLA-n kísérteni fog.

Felnéztem anyámra, miközben visszatért kutya-pózba és azonnal megbántam. Eltakarva a szememet, hörögtem.

– Anya, nem bánod?

Miközben áttért egy másik pózba, rám pillantott és akármit látott, nevetésre késztette — ironikus, tekintve, hogy én vagyok az, aki egy 50 éves nőt néz pucér jóga közben.

– Devi! – mondta hirtelen – Az aurád annyira sötét, hogy gyakorlatilag fekete. Ülj le, ülj le. Hozok neked egy kis kurkuma levet, utána meg csinálok egy Reiki kezelést.

– Köszi, de szerintem elég egy pár perces beszélgetés. – Legalább most már csak rám figyel. Ilyen az anyám, vagy feledékeny vagy szenilis. E kettő között nincs semmi.

– Baromság. –  mondta az orrom alá dugva az egyik kedvenc elixírét – Ha látnád, amit én látok, akkor tudnád, hogy mennyire gyógyulásra szorul az életenergiád.

– Igazából, ami gyógyulásra szorul, az a bankszámlám.

– „Az elégedettség a legnagyobb gazdagság”. – mondta apám a konyhából jövet, a bambusz gyöngyök az ajtónyílásban összeverődnek a háta mögött.

Próbálom nem forgatni a szemeimet.

– Lefogadom, Buddha másképp gondolná, ha lenne diák hitele. – morgom.

– Diák hitel? – kérdezi anyám, miközben elém rakja a kurkuma levet egy cseppnyi reménnyel a hangjában.

– Újra belevágsz a suliba? – kérdezte apám ugyanolyan tónusban, mint az anyám.

Már majdnem idegesítenek, de tudom, hogy csak a legjobbat akarják nekem.

De ha mérges lehetek valakire, akkor csakis magamra. Nem kellene, hogy ennyire kibaszottul nehéz legyen szakot választani, de valamiért az. Nem azért, mert nincs semmilyen tudományos érdeklődésem – igazából nagyon sok minden le tudja kötni a figyelmemet. Csak lekötni magam egy szak mellett és azt választani, mint karriert, eléggé megfélemlít.

– Még nem, apa. Hamarosan. De még nem most. – Hamarosan. Remélem ez nem egy hazugság.

– Majd kitalálod. – mondja egy biztató mosollyal, majdnem elfelejtetve velem azt a szörnyűséget, ami a papíron áll.

– Az egész életed előtted áll, hogy válassz.

A leginkább hihetetlenül elképesztő dolog a szüleimben az, hogy minden egyes döntésemet támogatják teljes mértékben. Még akkor is, ha nem értenek egyet vele, mosolyognak és drukkolnak teljes szívükből. Amíg azt csinálom, ami boldoggá tesz, addig támogatnak.

Anyám arra utasít, hogy az ebédlőasztalhoz üljek és a hátam mögé áll, még akkor is ha nem látom, tudom, hogy éppen a levegőt hessegeti, próbálva elüldözni a negatív energiát az aurámból. Eközben apám a vállamra teszi a kezét, és pozitív energiát vezet a testembe. Veszek egy mély levegőt és kifújom. Nem pont ez kellett most nekem, de ők így mutatják ki a szeretetüket felém, és így tudom csak fenntartani a figyelmüket.

– Még egy mély lélegzet, és utána áruld el, hogy mi nyomja a válladat. – az apám akcentusa kihallatszódik, pláne mikor holisztikus gyógyítást hajt végre, annak ellenére, hogy csak 10 éves koráig lakott Iránban. Imádom hallgatni, mint ahogy imádom azt a kis darabkát, amit örököltem a perzsiai felmenőiből, ebbe bele számítva a sötét hajat, borostyán szemet és az olívabőrszínt. Az ,,etnikus kinézetem’’, ahogy a menedzserem/ügynököm hívta, sok erotikus modell munkát hozott nekem. Amúgy az, hogy ledobjam a ruháimat a kamerák előtt nem nagy szám, ezt a szüleimnek köszönhetem. Amióta az eszemet tudom, mindig azt hajtogatták, hogy az emberi test természetes formájában a legszebb. Míg én konzervatívabb vagyok mint ők, a legcsekélyebb elfogultság nélkül pucérkodhatok. Megteszem amit apám kért és mélyet szuszogok. Utána kiengedem.

– A diák hitelem. A halasztásom lejárt.

– Ah. – mondták a szüleim egyhangúan.

Még egy hihetetlen dolog a szüleimről, nagyon szinkronban vannak. Lehet, hogy ez egy mellékhatása annak, hogy mindent együtt csinálnak, úgy értem tényleg mindent. Együtt dolgoznak, együtt főznek, együtt takarítanak. Ha az apám nem egy izomhúzódásból épülne fel, tuti anyám mellett lenne, hogy vele együtt csinálva a jógát.

Habár gyakran csinálok viccet belőlük emiatt, remélem egyszer nekem is  ilyen kapcsolatom lesz, mint az övéké. Talán több ruhát bevonva.

Apám felemeli a kezét a nyakamra.

– Ha vissza mész az iskolába, nem indul újra a halasztásod?

– De. De ötletem sincs, hogy mit tanuljak. Plusz nem tudok egy ilyen összeget befizetni – meglengetve a számlát folytatom – Pláne nem úgy, hogy a lakásért is fizetek. – Csak hat hónappal ezelőtt voltam képes kiköltözni. A modellkedésem jól fizet, de nem annyira, hogy elássam magam Kaliforniában.

– Tudod, a szobád mindig várni fog rád. – Az anyám boldog lenne, ha velük élnék örökre. De akármennyire szeretnem az őseimet, ki kell tárjam a szárnyaimat.

– Nem hiszem, hogy a megoldás a visszaköltözés lenne. – emellett, a szüleimmel való együttélés erősen visszahúzza a szociális életemet. Akárhányszor hazahoztam egy pasast egy éjszakára, mindig lejöttek hozzánk és megkínálták gombateával, egy doboz csokis-keksszel és tippeket adtak, hogy hogy lehet elérni a legjobb orgazmust. Szakértőknek képzelik magukat a tantrikus szexben és nem szégyellik megosztani a személyes tapasztalataikat. A legkevesebb, amit mondhatnék az az, hogy nehéz esetek.

Nem mintha lenne egy srác, akit haza akartam volna vinni egy ideje. Többsége az orgazmusaimnak az utóbbi évben kézzel jött, míg Logan O’Toole pornóját néztem. Egy pillanatra elképzelem, hogy mi lenne a reakciója, mikor megismerné a szüleimet. Tuti, hogy ő az egyedüli ember, akinek szeme sem rebbenne a meséiktől. Isten tudja, de biztos felül tudna múlni minden sztorit, amit mesélnének. Furcsa, hogy milyen gyakran gondolok rá? Csináltunk egy filmet együtt – egyszer – egy édes hármast, ahol én játszottam az ,,extrát’’. Ez több, mint három éve volt és alapjában véve, még mindig erről fantáziálok. Talán ez egy jel, hogy még nem végeztem a pornóval. Egy kamera jelenet egy pasassal, – akivel nincs kötelék – de mégis kötődöm hozzá. Minden ajánlatot visszautasítottam, ami nem leszbi témájú volt. Jó lenne, ha több olyan meló futna be. Így legalább csökkentené a diák hitelemet.

– Talán a hazaköltözés lenne a megoldás. – gyengéden ragaszkodik az anyám – Miért utasítod ilyen könnyen vissza?

– Büszkeség, Devi? – Intés éle érződik apám hangjában. Ami majdnem olyan, mintha valóban leckéztetne. – Tudod mit mond Buddha a büszkeségről. „Győzd le a haragod. Add fel” – „a büszkeséged. Nem érheti szenvedés azt, akit semmi sem béklyóz, akinek semmije sincs.” – fejezem be együtt vele.

– Ja, ja, tudom és ez egy nagy lelkű ajánlat tőletek. Nem a büszkeségről van szó. – Némiképp arról van szó. – Csak ki kell találnom valamit.

Anya láthatóan csalódott a válaszom miatt. Az egyedüli gyermeke vagyok és hiányzom neki otthonról.

– Tudod mit? Jósoljunk. – mondja – Az Univerzum megtudja mondani mit csinálj – buzgón apámra parancsol, hogy hozza a kártyákat a kenyeres dobozból – mert ki nem tart Tarot-kártyapaklit a kamrában? – és leült a székre mellém.

Mélyen kifújom a levegőt, próbálva nem kimutatni, hogy mennyire nincs ínyemre. Habár a kártyákkal nőttem fel, amelyek vaskapocsként fogták össze az életem, kevésbé vagyok meggyőzve jövendőmondó tulajdonságairól, és jobban arról, hogy a szüleim arra használják őket, hogy közvetítsék az akármennyire is kemény szavakat, amiket szerintük hallanom kell. Ahogy anyám lefekteti az első kártyát, felkészítem magam az elemezésére, ,,Költözz haza, menj vissza az egyetemre, légy boldog.’’

Olyan könnyen hangzik, mikor ő mondja ki. Bárcsak így működne az élet.

–     Három kártyás vetést csinálunk. – mondta, valószínűleg látva, hogy nem hiszek a jóslásban – Ez a te utad – a Szerencsekerék. – apám grimaszol anyám válla felett.

– Nem a kedvenc kártyám a pakliban.

– Ne hallgass apádra. Ez egy csodás kártya. Azt üzeni, hogy emlékezz rá, hogy minden dolog egymást követi. Talán most lent vagy, de a kerék mindig fordul. Nem vagy arra kárhoztatva, hogy mindig lent maradj.

– És mikor újra felülre kerekedik, csak figyelnie kell, hogy ne essen le. – Ez egy nem jellemző pesszimista nézőpont apámtól, de már hallottam. Valójában minden alkalommal, mikor megjelent ez a kártya az elmúlt 21 évben. Felemelem az egyik kezemet, mielőtt belekezdenének a pozitív és negatív szerencsekerék jellemzőibe, és inkább ezt kérdezem.

– De ez hogy segíti az utamat az életben? Csak le kellene üljek valahova és várni, hogy az élet jobb legyen?

Anyám megrázta a fejét.

– Nem. Természetesen nem. Ez a kártya azt mondja, hogy pont az ellenkezőjét csinálod. Ne várj és hagyd, hogy a kerék legyőzzön. Dolgozz, hogy újra felülre kerülj.

Bólogatok és megjátszom, hogy fontolóra veszem.

– Szóval gondoljak egy dologra, ami sok pénzt hoz.

Mint már mondtam, mielőtt kivetette volna a kártyákat.

– Meg van.

– Igen. Például haza tudnál költözni. Ideiglenesen. – Már itt is van – a szavak, amiket hallani akar.

Halkan morgom.

– Következő kártya, légyszíves.

– A legnagyobb akadály. –  mondja, és felfordít egy másik kártyát a pakliból – Ajvé, a Szeretők.

– Jézusom. – morgom – Egy kapcsolat biztos akadály lenne. – Komolyan, ez az utolsó dolog, amire szükségem lenne.

– A Szeretők nem csak egy romantikus kapcsolatot jelent. – mondja apám – Mutathat valami alapot is – jelzés, hogy eljött az ideje, hogy kifejleszd magadban a nyugalmat és hitet. Itt az ideje, hogy eldöntsd, hogy ki is vagy. Hogy miben hiszel.

– Mit akarsz csinálni a továbbiakban…

– Anya! – kiáltom.

– Ne legyél mérges rám. Én csak az univerzum hírnöke vagyok. – Úgy látom pontosan kitalálta, hogy miért vagyok szkeptikus. – Menjünk tovább. Az Ítélet. – már fordítaná fel a másik kártyát, amikor apám telefonja megszólal, Peter Griffin – a Family Guy-ból – hangján és kérdezi.

– Ki írt nekem?

Mosolygok, mint mindig azon a csengőhangon, amit beállítottam neki, de utána kuncogok, mikor eszembe jut, hogy fogalma sincs, hogy kell kicserélni. Az én anti-technológia szüleimnek, csak azért van telefonjuk, hogy tudják mikor vannak fájásai az egyik kliensüknek, szóval mind a ketten csupa fülek voltak, miközben apám felolvasta az üzenetet.

– Astrid az. – mondja és kikerekednek a szemei – Hat percenként vannak összehúzódásai. Siessünk.

Az anyám lelkesen felkiált.

– Fel sem vagyok öltözve! – felugrik, a kártyapaklit az asztalon hagyja és siet, hogy felvegye a doula[1] ruháit.

Utána nézek és próbálom elképzelni, hogy milyen lehet úgy szeretni a munkádat, mint ahogyan ő szereti. Apám meg áll a hátam mögött és erősen megfogja a karomat energiát adva.

– Ne add fel, kicsim. Kitalálsz majd valamit. És igazad van, a megoldás nem a hazaköltözés.

Meglepődöm, hogy nem anyám oldalára állt. És hálás vagyok. Jó, hogy nincs nyomás legalább egyikük felől.

Megcsókolja a fejem tetejét, és magamba szívom a szeretetét, utána felé küldöm a sajátomat. Talán rideg, de jól esik neki, és nekem is jól esik az ő szeretete.

– Köszönöm, apa. Asheghtam. – mondom, a Perzsa szót használva, hogy kimondjam: szeretlek.

Megszorítja a kezemet és elismétli. Majd az anyám vissza tért a fürdőruhájában. Akkor vízben szülés lesz.

– Sok szerencsét! – integetek nekik és megígérem, hogy bezárok, mikor elmegyek.

Miközben kutatok a postám között, egy meghívó méretű dolog kelti fel a figyelmemet. Kiveszem a borítékból és látom, hogy meghívó egy pornó ipari bulira, amit Vida Gines tart. Mára szól. Megfontolom egy pillanatra. Nem az a fajta összejövetel, ahol általában megjelenek, – a bulijai a bandái felé irányulnak, komoly pornó készítők felé – de ha több munkát akarok, akár csak női pornó változatot, ez lehet a hely, ahol néhány új kapcsolatot szerezhetek.

Nem ezt mondta a szerencsekerék, hogy csináljam? Új célt keresek. Nem mintha hinnék ezekben a jósló dolgokban. Már nem teljes mértékben. Pusztán kíváncsiságból felfordítom a következő kártyát, azt, amely válasz lehet a helyzetemre. A Csillag a kedvenc kártyám az egész pakliban. Gyerekként azért szerettem, mert imádtam a csillagokat. Nem érdekelt, hogy a jós mit mond nekem, mindig azt jelentette, hogy csillogó drágakövek jelennek meg az égen.

Hosszú órákon át néztem a csillogó pontokat a teleszkópon keresztül, amit a 10. szülinapom alkalmából kaptam, hallgatva a szüleimet, miközben Görög- mitológia történeteket meséltek a csillagok formájáról. Néha elgondolkoztam azon, hogy mi van a történeteken túl, hogy milyen elemből csinálta a tűzgolyókat, miért égnek és miért csillognak, utána meg zuhannak.

Természetesen most már nem ezeket a dolgokat sugallta. A szüleim jelenléte nélkül próbálom kibogozni, hogy mi a jelentése. Remény azt hiszem. Ja, ez az.

Egy univerzális üzenet, amit bárki bármire fel tud használni. De ahogy összeszedem a diákhitel számlát és Vida meghívóját, és hazaindulok, hogy kicsípjem magam a bulira, a remény bizsereg bennem és nem tehetek róla, de azt hiszem, hogy a meghívó egy apropó volt.

---

[1] Doula (hindi): egy nő, aki szülési tanácsokat ad egy olyan nőnek, aki szül