Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

45. fejezet

Még a halálban sem

Fordította: Keiko

Chloe egy hétig maradt Luccával a házban, nem távozott, időt adott magának a gyógyuláshoz és Luccának, hogy meggyőződjön róla, minden veszély elmúlt.

Furcsa volt a jövőre gondolni, valamire, amit az elmúlt hétben mindig elhessegetett az elméjéből, bizonytalanul, hova is tartozott pontosan a továbbiakban.

Mióta megkapta a sebhelyeit, többé nem érezte úgy, hogy ehhez a városhoz tartozott volna, mert az elárulta, de többé nem érezte úgy, hogy bárhova is tartozhatna Lucca nélkül, és Lucca Kansas City-hez tartozott.

Egyszer azt gondolta, hogy mindig is legjobb barátjához, Elle-hez tartozott, de irreális volt azt gondolnia, hogy ez a főiskola után is így lesz. Most Elle megtalálta a helyét a városban Nero mellett.

A jövő egy ijesztő, sötét dolog volt, különösen mikor olyan erősen és olyan hamar érezte a közte és Lucca között kialakult köteléket. Hogy őszinte legyen halálra rémítette.

Egyik részről szerette, hogy védelmezi. A hatalmától úgy érezte, sohasem bánthatják és mindig megmentik. És mégis, a kicsi lány benne még mindig azt hitte, ez túl szép, hogy igaz legyen, hogy Luccának talán elege lesz belőle és eltaszítja, épp ahogy a szülei tették.

Így, amikor a férfi megkérte, hogy pakolja össze a cuccait, kúszó félelem lopakodott belé, hogy elérkezett az idő. Ezután a kaszinóhotelbe vitte, ahol felcipelte a táskáit a legfelső emeletre, és elindult Nero és Elle lakása felé.

Annak ellenére, hogy izgatott volt, amiért hosszú idő óta először láthatja a legjobb barátját, meg is volt rémülve, hogy Lucca elhagyja, lepattintja, hogy Elle problémája legyen, míg végre valójában elmehet a Stanfordra.

Majdnem elérve a folyosó végét Nero ajtaja kivágódott és Elle rohant ki. Ezután a lány megdermedt abban a pillanatban, hogy meglátta Chloét, aki épp ennyire ledermedt.

Egy dühös Nero jött ki egy pillanattal később.

– Lucca, én próbáltam… – Megállt, mikor a férfi felemelte a kezét Chloe mögött. Nero ekkor vette észre, hogy a lányok nem mozdultak.

Chloe addig nem jött rá, pontosan mennyire hiányzott neki Elle, amíg meg nem látta az arcát. Ezután Chloe volt az, aki megtette az első lépést felé, széttárta a karjait, mikor Elle bezárta a köztük lévő távolságot. Néhány percig szorosan tartották egymást, szemük bekönnyezett.

– Annyira hiányoztál – sírt Elle. – Képtelen voltam megnézni egy filmet anélkül, hogy ne sírtam volna el magam azt kívánva, bárcsak itt lennél.

Chloe kuncogni kezdett sírás közben. – Nekem is nagyon hiányoztál. – Biztos volt benne, hogy Elle gyűlöli, amiért egy hónapon keresztül hazudott neki. – S-sajnálom, hogy nem mondtam…

Elle gyorsan elhúzódott tőle és egyenesen Lucca arcába mászott, mellkasát olyan erősen lökte meg, amennyire csak tudta.

Mi a…

– Megmondtam, hogy nem lehet a tiéd! – Elle ez alkalommal erősebbet taszított rajta. Lucca nem moccant.

– Mi a fasz! – kiáltott Nero a lány felé rohanva, hogy elhúzza onnan.

Lucca feltartotta a kezét, ismét megállítva a fiút.

– Megmondtam, ha bántod, megöllek! – Elle újra rácsapott a nem reagáló mellkasra.

Chloe álla a földre esett.

Lucca csak úgy állt ott, fogadva az ütéseket. – Megígérem, ha megteszem, hagyni fogom.

Elle, aki épp egy ütés közepén volt, megdöbbenve állt le. – Tényleg?

Lucca bólintott. – Igen.

A következő, amit Chloe látott még jobban megdöbbentette, miközben melengette szívét.

Elle Lucca köré fonta a karjait és megölelte őt. – Köszönöm, hogy megmentetted.

– Szívesen, Elle. – A férfi elfogadta az ölelést és megveregette a hátát.

Óh… Chloe kezdte ismét érzelmesnek érezni magát.

– Még mindig nem kedvellek. – Elle összeszedte magát és visszatért a lökdöséshez. – Nem vagy elég jó neki. Egy kedves fiút érdemel. Tudom én, miért vagy olyan titkolózó a lakásoddal kapcsolatban. Csak basz…

Lucca kinyúlt és megragadta őt és kezével befogta a száját. – Oké, most már elviheted a közelemből – morgott Nerónak.

Nero teljesen ledöbbenve sietett Elle-ért.

– M-mit mondott? – Chloe az ajkába harapott.

Elle-nek sikerült kiszabadítania a száját, miközben áthelyezték. – Nők. Valószínűleg száz…

Nero a szájára tette a kezét. – Sajnálom, Lucca. Megfék… AÚ! – Elrántotta a kezét a lány szája elől, mikor az megharapta.

– Nem, nem fogsz. Még mindig mérges vagyok rád, amiért tudtad, hogy egész idő alatt Luccával volt!

Chloe Lucca arcáról megállapíthatta, hogy a férfi sem tudta, hogy Nero tudta.

Ezután a férfi a Neroék lakásával szemközti ajtóhoz húzta őt és elkezdte kinyitni azt.

– Ez a te lakásod? Ahol ő szerinte ba…? – Nem tudott tisztán gondolkodni.

– Igen! Úgy jött ajtót nyitni, hogy le volt izzadva és nem volt rajta felső. Lake-kel úgy gondoljuk, egy szexbarl…

– Hallgattasd el, mielőtt magam teszem! – kiáltotta Lucca a válla felett, miközben próbált iparkodni és kinyitni minden zárat.

– Póbálom, de kibaszott sikamlós! – Nero próbálta a küzdő Elle-t visszatolni a lakásába.

– E-ez igaz? – Chloe tördelni kezdte a kezét. Egy szexbarlang?

– Csak feltételez, kedvesem – biztosította, ahogy fürgén betuszkolta a táskáival együtt. – Mikor neki kellene megnéznie, kivel van együtt.

– Bassza meg. – Nero abbahagyta az Elle szája miatti aggódást, és inkább felkapta a vállára.

– Ne hagyd neki, hogy így hívjon. Minden lányt kedvesemnek szólít. Csírájában kell elfojtani, ahogy én tettem, mikor Nero béb…

Mindkét ajtó ugyanakkor vágódott be.

Képtelen volt felnézni a férfira, nem tudta, mit gondoljon.

Lucca kegyetlensége elpárolgott Chloe idegessége láttán, és gyengéden megfogta a kezét. – Gyere velem.

Követve őt körülnézett, észrevette, hogy ugyanolyan volt a hely elrendezése, mint Nero lakásának, csak tükrözték. A stílus viszont teljesen különbözött. Luccáéban a sötét fa és pázsit földszínei domináltak, épp ahogy a házban lévő szobájában. Modern volt, de nem túl modern. Hagyományosabb a többi, általa látott tetőtéri lakáshoz képest. Otthonos volt, meleg és tökéletes, emlékeztetve őt Kansas City külvárosának kertjeire.

Mivel ez a penthouse a sarkon volt, két falon voltak tetőtől plafonig érő ablakai, jól mutatva egymás mellett a kerteket és a várost.

Enyhe sajgás töltötte meg a szívét arra gondolva, amit Elle mondott. Nehéz volt elképzelni itt Luccát megannyi nővel.

Közel húzva magához a lányt köré fonta a karjait és szorosan tartotta. – Nem fogom tettetni, hogy szűz vagyok, mikor mindketten tudjuk, hogy nem vagyok az.

– T-tudom. – A mellkasába fúrta az arcát, nem akarta, hogy a férfi lássa a fájdalmát.

Tudta, hogy Lucca messze állt a szűziességtől, de szíven szúrta, hogy hallania kellett, miként hordott ide sok más nőt, mikor neki ez volt az első alkalom itt. Igazából csak gondolni is fájt Luccára egy nővel.

A férfi lehajtotta a fejét, a lány nyakába fúrta azt. – De megígérhetem neked, te vagy az első és az utolsó nő, akit valaha idehoztam.

Megmozdítva a fejét a szemébe akart nézni, szinte nem is hitte el.

– Hosszú ideje van meg ez a lakás. Nem szeretek beengedni senkit, mert ez az én saját személyes terem, ahol gondolkodhatok. Az egyetlen, aki rajtam kívül idejön, az alkalmanként Sal.

Chloe mosolygott és visszanyomta az arcát a mellkasába. Egyszer az életében fontosnak érezte magát. Megtiszteltetésnek vette, hogy egy olyan férfi, mint Lucca rábíz egy számára fontos helyet.

– Bármi más, ami bosszant? – kérdezte incselkedve, ahogy lehajolt, hogy megharapja a fülcimpáját.

Az ajkába harapott, nem tudta, miként hozakodjon elő vele, de… – Sz-szeretem, mikor kedvesemnek szólítasz, de…

– Nem akarod, hogy bárki mást így hívjak – fejezte be Lucca helyette mosolyogva.

Bólintott, miközben elpirult a beismeréstől, milyen jól működött nála a kedvesem dolog, így nem akarta, hogy leálljon vele.

Újra beleharapott a lány fülcimpájába. – Akkor nem fogok, kedvesem.

Felnyújtózkodva gyors csókot lehelt a férfi ajkára, tudatni akarta vele mennyire boldoggá tette.

Mikor talpra állt, elnevette magát. – Szóval, mit csináltál, hogy csupa izzadság lettél?

– Megmutatom. – Lucca ismét megfogta a kezét és keresztülvezette a tetőtéri lakáson, fel a lépcsőn, ami a főhálóba vezetett. Egy csigalépcsőt látott itt, ami Nerónál nem volt, ehhez vezette őt és előre engedte.

Minden egyes lépcsőfokkal egyre zavarodottabb lett. – Hogyan mehet ez bárhova is? Ez a legfelső emelet.

– Meglátod. – Segített neki feltolni a mennyezetbe épített tetőnyílást.

Chloe a lépteit figyelve pillantott le a lábára, ahogy befejezte a mászást. Ezután a város könnyed zaja üdvözölte füleit, amitől végre felpillantott. Mikor ezt megtette, majdnem hátraesett, a szépségtől elállt a lélegzete.

A férfi csendben volt, szilárdan tartotta maga előtt a lányt, miközben ő befogadta a látványt.

– E-ez valóságos? – suttogta, pislogott, hogy lássa, ez a menyország, vagy csak káprázat.

– Igen, kedvesem.

Tett egy lépést előre és körbefordult, pillantását végighordozta a virágokon, majd az üvegfalakon, amiken keresztül láthatta a várost. Egy pici melegház volt az épület tetején. A lélegzetelállító látvány semmihez sem hasonlított.

Néhány pillanatig csak körbenézett, mielőtt megfordult, hogy a férfi szemébe nézzen. – Ezt te csináltad?

Lucca írisze most teljesen zölden fénylett. – Neked, igen.

Újabb sajgás érte el a szívét. Kivéve, hogy ez most más volt.

Mikor visszafordult felé, egy pillanatra elállt a lélegzete mind a férfi látványától, mind attól, ami körülötte volt.

– Olyan gyönyörű – suttogta.

A lány felé sétálva újra köréfonta erős karjait. – Hónapokkal ezelőtt kezdtem rajta dolgozni, hogy lefoglaljam magam, így nem mentem érted. Egyetlen nővel sem voltam azóta, hogy először megláttalak. Nem tudtam. Egyik sem te voltál. Minden egyes alkalommal, mikor olyan kibaszottul vágytam rád, feljöttem ide, hogy épelméjű maradjak.

A fájdalom a mellkasában egyre csak erősödött, felemésztette teljes szívét. A nehéz, öreg láncok a lelkén zörögni kezdtek.

– Nem hittem, hogy képes vagyok a szerelemre, míg meg nem ismertelek. – Könnyedén meghúzta a haját, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Szeretlek, Chloe. Te vagy az egyetlen személy, akit valaha szerettem és szeretni fogok.

Megszabadult a láncoktól, a lelke négy év óta először érezte a szabadságot. A szabadság csak másodpercekig tartott, mielőtt újra birtokba vette egy könnyebb, szorosabb lánc, ami magának követelte.

A láncok talán fogságban tartják, de ezekkel együtt tudott élni. A láncokkal, amelyek nem nehezedtek a testére, elméjére és lelkére. A láncokkal, amik sokkal tartósabbak voltak. A láncokkal, amiket soha nem lehetett széttörni… Még a halálban sem.

Örökké a tiéd vagyok.