2020. 06. 22.

Jelentkezés a homályból

Sziasztok!

Tudom, rég nem jelentkeztem.
Tönkrement a laptopom, így nem tudok semmivel sem haladni. Ha minden jól megy, a napokban lesz újra gépem, akkor neki tudok esni majd a munkának.
Az elmúlt hetekben, hónapokban azért sem tettem fel tartalmat, mert a magánéletem most fontosabb volt, remélem ezt megértitek.
A maffiába születve továbbra sem elérhető - ez szól az újonnan érkezetteknek, akik mobilos verzió esetén nem láthatják a kiemelt bejegyzést.
A 365 DNI felkeltette az érdeklődésem (megnéztem a filmet, nem spoilerezek, de nagyon.. khm, explicit lett, mondhatom jobb, mint a Szürke volt ebből a szempontból), adok majd neki egy esélyt, de az angolt csak wattpadon, google fordítós verzióban találtam meg, pár fejezet erejéig, még nem fejezték be. (Az ötletekhez beírt drive link már nem működik, ha olvasod ezt, kedves Gabi, nem tudom, korábban letöltöttem-e, de szívesen venném, ha ismét megosztanád velem, vagy elküldenéd a downloadbooksblog@gmail.com címre!)

Tudom, sokat kell majd dolgoznom azon, hogy visszacsábítsam az olvasókat, nem tudom, eleget tudok-e majd tenni ezen feladatnak is, de próbálkozom. Sajnos sem időutazó, sem osztódásra képes entitás nem vagyok :)

Keiko
🌸

29 megjegyzés:

Niki írta...

Örülök hogy újra itt vagy🙂

hlj írta...

❤️

××Lizetta×× írta...

Majd folytatod a made man sorozatot??❤

Szende13793 írta...

Örülök, hogy vissza tértél❤

kempfcandi írta...

Juhuuu♥️🤍☺️
365dni elkezdted, rögtön tucat nőt tudok, aki rendszeres olvasó lesz 😍

Zsuzsa írta...

Szia. Üdv újra.

Fkrisztina írta...

Örülök, hogy hallani felőled és az természetes, hogy a magánélet elsőbbséget élvez! 🥰Köszönet a munkádért!!! 😍

Névtelen írta...

Örülünk,hogy itt vagy!Már nagyon vártunk vissza :)

Tóthné Rózsa írta...

Üdvözlünk 😊😍

Rose Mary E. Waylend írta...

Köszönöm hogy jelentkeztèl, remèlem minden jól alakul ès olvashatjuk a fordításaidat. 😘😍

Kati.B írta...

Már nagyon vártunk! Örülünk, hogy újra itt vagy!

Judit írta...

Engem sem vesztettél el :) Várom a folytatást, addig is minden jót és továbbra is figyellek :D

Kriszti írta...

Üdv újra!!!

Kaszus írta...

Szia, kedves!
Nagy reménnyel vártunk vissza, kívánom, hogy a gondjaid legalább kezelhetővé váljanak. Időutazó nem vagy, de piszok nagy visszatérő az igen.
Puszi,Kaszus

erzsi5062 írta...

Szia! Örülök hogy újra köztünk vagy. Remélem gondjaid mielőbb megszűnnek vagy legalább enyhülnek küldtem emailt remélem tudtam segíteni.Legyen szép napod. Szeretettel Erzsi

kulandajozsefne írta...

Nem kell engem csábítgatni, itt vagyok, és örülök, hogy Te is újra itt vagy. Puszi Vera

Dimond7 írta...

Szia! Én megnéztem a filmet. A történet szerintem nagyon jó. Bár nekem az volt az érzésem, hogy a film nem adja jól vissza a könyvet. Miután megnéztem el szerettem volna olvasni, de sajnos nem találtam meg. Nagyon örülök, hogy neked is felkeltette az érdeklődésedet. Már nagyon várom. Ill. köszönöm az eddigi munkádat.

vn83 írta...

SZIA! 💗

Tünde írta...

Szia! Örülök , hogy ismét itt vagy! El küldtem a 365 nap 1,2,3 részét angolul! Csak így tudtam meg szerezni remélem így is tudod használni! Sok-sok puszi! Tünde

Névtelen írta...

Kedves Tünde! Eltudnád nekem is küldeni a 365 nap könyveket angolul vagy az infót, hogy honnét sikerült beszerezni, megvenni angolul? Sajnos én nem találtam sehol...
Az email címem: paaldee18@gmail.com
Előre is köszönöm!
Dee

Tünde írta...

Kedves névtelen! Küldöm!

Dimond7 írta...

Kedves Tünde! Esetleg én is elkerhetném. czirko.diana@gmail.com
Előre is nagyon köszönöm.
Dia

Tünde írta...

Kedves Dimond7 ment!

Heni írta...

Éljen❤❤❤Imádás😘😍🤗

Mary írta...

Szia 😊 örülök 🌼🤩!!

Faill írta...

😍😍😍😍😍

Keiko Inoue írta...

@Tzmagdi, mint írtam, folytatom, csakhogy sok egyéb teendőm is vannak, és működő laptop nélkül nehéz kivitelezni a munkát :)
Sajnos nem fogok tudni olyan sűrűn és rendszeresen jelentkezni, mint anno, egyedül vagyok az oldalra.
Mint korábban jeleztem, édesapám beteg, ő elsőbbséget élvez, házimunka, párkapcsolat, kis kedvencek... sorolhatnám, de nem fogom, mindenkinek megvan a maga gondja, baja :)

Millió ölelés és puszi mindenkinek, aki elég türelemmel viseltet irántam! Ti vagytok a legjobbak ;)
Keiko

margó írta...

Akkor hozod a fordításokat amikor tudod. Én megértelek és türelmesen várom. Köszönöm a munkádat😚

Justlifeisbeautiful írta...

Szia
Cora Reilly - maffiába születve 1-2 részét el tudnád küldeni nekem kérlek
vikike.bee@gmail.com