Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

17. fejezet

Eddig is és ezen túl is Luciano vér folyik belőlem

Fordította: Keiko

– Hogy érzed magad? – kérdezte Lucca helyet foglalva a szoba sarkában.

Angel még csak el sem fordította a fejét, hogy ránézzen, mert tudta, ki az. – Mi a francot gondolsz? Az embereid majdnem halálra vertek.

Az öngyújtóját ki-be pattintva elkezdte forgatni a tüzet az ujjai között. – Sajnálom.

Az átkozott köcsög még csak bocsánatot sem kért az emberei miatt.

– Meg tudod nevezni őket? – kérdezte, miközben becsukta az Zippót.

Angel ekkor ránézett, pontosan tudta, mit akart tudni. És hagyjam meg neked az összes mókát? – Nem.

Lucca bólintott, majd felállt és odament hozzá, hogy ne kelljen energiát használnia ahhoz, hogy ránézzen. – Megígérem neked, hogy ez nem történik meg ismét.

– Akkor gondolom még mindig nem engedsz el. – Legyőzötten süllyedt vissza az ágyba. Gondolta, az, hogy a szart is kiverték belőle ad neki egy börtönből-való-szabadulás kártyát.

– Azt nem tehetem. Addig nem, amíg a családjaink újra békére nem lelnek, és meg nem találom Tom gyilkosát.

Bassza meg. Örökké Carusók fogják körbevenni.

– De elkezdhetek úgy bánni veled, mint eggyel az embereim közül – mondta Lucca egyszerűen.

Angel megdöbbent, nem volt benne biztos, hogy jól hallotta-e. – Tessék?

– Holnaptól kezdve a Carusók katonája leszel és egyelőre így fogod kapni a fizetésedet. Ez azt jelenti, hogy nekem és az apámnak felelsz. – Az utolsó rész volt a legfontosabb, ami a kisfőnök figyelmeztetésével járt. Ha beleegyezik az azt fogja jelenteni, hogy mostantól a Carusókért fogja vérét ontani és meghalni, azokért, akiknek most dolgozott, akikről egész életében azt kellett hinnie, hogy esküdt ellenségei. Aztán megint véresre verve és csapdába esve nem maradt sok választása. Luciano vér folyt az ereiben és ezen semmi sem változtatott.

Angel bólintott, csendben remélte, hogy a beleegyezés nem fogja kísérteni.

Mielőtt Lucca távozhatott volna még mondani akart valamit. – Egy feltétellel.

– Mi az?

Luccára meredve tudatta vele, hogy ez üzletbontó feltétel. – Teszem a dolgom, és megvédem Adalynt anélkül, hogy az egyik embered figyelne.

– Rendben. – Lucca visszabámult rá, hangja halálos élt öltött. – De ha elárulod a bizalmam, Angel, az lesz az utolsó cselekedeted.

* * *

Egy héttel később…

Ahogy kisétált, a levegő egyre ropogósabbnak tűnt. Bármikor elkezdhetett havazni. Adalyn örült volna egy kis változásnak most. Egy hosszú hét telt el azóta, hogy Angelt utoljára látta; csak remélhette, hogy még lélegzik.

Az iskola már nem volt ugyanolyan nélküle. Az igazat megvallva, az élete sem volt már ugyanolyan nélküle. Végül ő lett élete meglepetése, és őszintén úgy érezte, hogy a férfi örökre megváltoztatta az életét. Volt néhány ilyen ember, akik el tudták ezt érni, még ha csak egy pillanatra találkoztatok is. Soha nem tudtad elfelejteni őket.

Az Escalade érkezésére várt, de döbbenten tudatosult benne, hogy ez nem fog megtörténni. Ehelyett az az autó húzódott le előtte, amit Tom használt korábban.

Nagyszerű, újabb ember.

Csak akkor látta meg, ki ül a sötétített üveg mögött, amikor az autó megállt mellette.

Angel napszemüvegben ülve lehúzta az utasoldali ablakot, mikor Adalyn még mindig ledöbbenve álldogált. – Beszállsz, édesem?

– Még életben vagy – suttogta még mindig megrökönyödve, soha a legkevésbé sem számított rá, hogy ilyen hamar visszatér.

Mikor még mindig nem ült be, Angel kinyitotta az ajtót és kiszállt, hogy átsétáljon a másik oldalra. Szórakozva nyitotta ki az utasoldali ajtót neki. – Annál azért sokkal nehezebb megszabadulni tőlem.

Adalyn ajkai mosolyra húzódtak, és végre képes volt beszállni az autóba. – Azt látom.

Figyelte, ahogy a férfi becsukja az ajtaját, mielőtt visszaszállt a kormány mögé, lassú mozdulataiból látta, hogy még nem tért vissza normális állapotába, és most, hogy megnézte a profilját, rájött, hogy miért viselt napszemüveget – arca még mindig tele volt zúzódásokkal.

Még mindig a zúzódásokra meredt, valósággal fájt neki. – Fáj?

– Nem – válaszolta őszintén. – A fájdalom nem probléma számomra.

Nézte a férfi tintás kezét, ahogy a kormánykereket forgatta, és tudta, hogy szörnyszülött. – Fogadok, hogy nem az ennyi tetoválással.

– Élvezem, ha kivarrnak – ismerte be Angel félig baljós mosollyal.

Tudtam.

– Hány van rajtad?

– Túl sok, hogy megszámolhasd.

A lány szemöldöke felemelkedett, ahogy túl kíváncsi lett a saját kárára. – Mennyire vagy befedve?

A férfi csendes volt egy pillanatig, mielőtt válaszolt: – Majdnem teljesen.

Ez nem segített a képzeletén. Csak még jobban tudni akarta, mennyire volt csodabogár. Akárhogy is, rájött, hogy nem volna túl udvarias, ha megkérdezné, a segge vagy a farka is ki van-e varrva, így egy sokkal elfogadhatóbb kérdést tett fel. – Hány éves voltál az elsőnél?

– Tizenhat.

– Tizenhat? Szabad ezt egyáltalán? – Nem csoda, hogy máris tetőtől-talpig fedték a tetoválások.

Mosolyogva felnevetett. – Szülői engedéllyel igen. De esetemben illegális volt. Viszont van egy remek tetoválóművészem, úgyhogy jól sikerült.

– Bajba kerültél?

– Nem. A tetoválás nem nagy dolog a családunkban. Majdnem mindenkinek van.

– Oh. – A Lucianók nagyban eltértek a Carusóktól; az egyszer biztos.

A csend betöltötte a kocsit, és most, hogy a férfi látványa okozta sokk elmúlt, rájött, hogy egyedül viszi őt iskolába.

– Senki sem jött veled?

Angel a visszapillantó tükörben nézte a mögötte haladó autókat. – Lucca beleegyezett, hogy megbízik bennem, de feltételezem, hogy még mindig megfigyelnek.

Lucca beleegyezett, hogy megbízik benne? – Akkor ez mit jelent?

– Megkért, hogy dolgozzak neki hivatalosan, amíg itt vagyok. – Nos, itt, úgymint kényszerből itt lenni.

– Tényleg? – Szinte nem hitt a fülének. Ez hallatlan volt.

Angel bólintott, miközben beparkolt az Escalade melletti helyre.

– Akkor ez olyan, mintha te is Caruso lennél?

A lányok és a Carusók arcán megjelenő hitetlenség és undor mindent elmondott. – Nem, eddig is és ezen túl is Luciano vér folyik belőlem.