Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

25. FEJEZET

Fordította: Naomi

Aria a nap nagy részét átaludta, csak néhányszor ébredt fel, hogy beszéljen a testvéreivel. Igyekeztem minél gyakrabban meglátogatni, de telefonon kellett beszélnem a kapitányaimmal és Dantéval. Addig nem akartam New Yorkba menni egy megbeszélésre, amíg nem tudtam magammal vinni Ariát a városba, és még mindig túlságosan remegett.

A dolgok kezdtek kicsit lecsillapodni, amikor a családja elutazott Chicagóba, és utasítottam a kapitányaimat, hogy várjanak a Bratva elleni támadásokkal, amíg meg nem találjuk a tökéletes célpontot. Nem akartam több embert veszíteni a vak dühöngésben elkövetett támadásokkal. Ott kellett eltalálnunk őket, ahol fájt.

Az utolsó hívásom után visszamentem a fő hálószobába. A fürdőszobában folyt a víz, így leültem az ágyra, és vártam Ariát. Amikor végre előbújt, a hálóingével babrált, próbálta felcsúsztatni a második pántot a vállára, de a sérülésével ez lehetetlen volt.

– Végeztél az üzlettel? – kérdezte lágy mosollyal, miközben odasétáltam hozzá. Az ágy felé vezettem, és óvatosan lenyomtam az ágyra. A szemei tiszták és kedvesek voltak, nem pedig fájdalommal teltek és nem drogoktól elkábítottak. Az én Ariám.

– Jól vagyok – mondta Aria határozottan.

Minden aggodalom és félelem, amit éreztem, rám zúdult. Letérdeltem elé, és az arcomat a hasához szorítottam.

– Két nappal ezelőtt elveszíthettelek volna.

Aria megremegett.

– De mégsem vesztettél el. – Találkoztam a lágy tekintetével.

– Miért tetted ezt? Miért vállaltad a golyót értem? – Ha miattam halt volna meg, ha elveszítem őt, elvesztettem volna az eszemet. Már a gondolat is, hogy újra átéltem azt a pillanatot, amikor azt hittem, hogy meghalt, egy hatalmas fekete lyukat tépett a mellkasomba.

Aria szeme még lágyabb lett.

– Tényleg nem tudod, miért?

Az arckifejezése elárulta, hogy miért. Úgy tűnt, minden megállt. Tudtam, mit érzek az előttem ülő nő iránt, teljes bizonyossággal tudtam, abban a pillanatban, amikor majdnem elvesztettem, de már azelőtt is tudtam az érzéseim természetét, de ragaszkodtam a kétségeimhez. Szerettem Ariát. És hogy is ne szerettem volna? Szeretnivaló volt. Kedves, kegyes és megbocsátó volt. Tiszta fény volt.

Olyasvalaki volt, aki megérdemelte, hogy szeressék.

Én nem.

Tudtam, hogy mi vagyok.

– Szeretlek, Luca.

Átöleltem az arcát, közel hoztam az arcunkat egymáshoz, de sosem elég közel. Kerestem a szemét, próbáltam megérteni, hogyan szerethetett engem, hogyan talált bennem valamit, ami megérdemli, hogy szeressék.

– Szeretsz engem – ismételtem. Még soha senki nem mondta nekem ezeket a szavakat. Senkinek sem kellett volna. – Nem szabadna szeretned engem, Aria. Nem vagyok olyan, akit szeretni kellene. Az emberek félnek tőlem, gyűlölnek, tisztelnek, csodálnak, de nem szeretnek. Én egy gyilkos vagyok. Jó vagyok a gyilkolásban. Talán jobb, mint bármi másban, és nem bánom. Basszus, néha még élvezem is. Ezt a férfit akarod szeretni?

Aria rám mosolygott; az a mosoly, amely napsugárként tört át a sötétségemen, és még a hideg szívemet is felmelegítette.

– Ez nem akarás kérdése, Luca. Nem mintha dönthetnék úgy, hogy nem akarlak többé szeretni – suttogta.

Kevés dolog volt az életében, amit ő választott volna. Csak úgy illett, hogy még az irántam érzett érzései sem voltak azok. Ugyanúgy csapdába esett az irántam érzett szerelmében, mint ebben a házasságban.

– És gyűlölöd, hogy szeretsz engem. Emlékszem, hogy ezt mondtad korábban.

Aria megrázta a fejét.

– Nem, többé már nem. Tudom, hogy nem vagy jó ember. Mindig is tudtam, és nem érdekel. Tudom, hogy kellene. Tudom, hogy éjjelente ébren kellene feküdnöm, és gyűlölnöm magam, amiért rendben van, hogy a férjem az Államok egyik legbrutálisabb és leghalálosabb bűnszervezetének a főnöke. De nem teszem. Mit tesz ez velem? – Aria megmozdította a fejét a szorításomban, és apró homlokráncolással pillantott le az ölében lévő kezére. – Megöltem egy embert, és nem sajnálom. Egy cseppet sem. Újra megtenném.

Találkozott a tekintetemmel, és a szeme tele volt szeretettel. Semmi gyűlölet, semmi megbánás, semmi más, csak szeretet.

– Mi vagyok én, Luca? Gyilkos vagyok, mint te.

– Azt tetted, amit tenned kellett. Megérdemelte a halált. – Azt kívántam, bárcsak én ölhettem volna meg, nem csak azért, mert azt akartam, hogy minden egyes Bratva-köcsög minél jobban szenvedjen, hanem azért is, mert nem akartam, hogy Ariát terhelje a halála.

– Nincs olyan közülünk, aki ne érdemelné meg a halált. Valószínűleg jobban megérdemeljük, mint a legtöbben – suttogta Aria.

– Te jó vagy, Aria. Ártatlan vagy. Én kényszerítettelek erre. – Hogy hasonlíthatta magát hozzám? Nem tudta, mit tettem, mit élveztem. Ő azért ölt, hogy megvédjen valakit, akit szeretett. Én sokféle okból öltem, kevés nemes vagy önzetlen okból.

– Nem tetted, Luca. Én ebbe a világba születtem. Én választottam, hogy ebben a világban maradjak. A mi világunkba születni azt jelenti, hogy vérrel a kezeden születsz. Minden egyes lélegzetvételünkkel a bűn egyre mélyebbre vésődik a bőrünkbe.

– Neked nincs választásod. Nincs mód arra, hogy elmenekülj a világunkból. Neked akkor sem volt választásod, amikor hozzám jöttél feleségül. Ha hagytad volna, hogy az a golyó megöljön, legalább a házasságunkból megmenekültél volna.

Nem lett volna szabad, mert a mi világunkban nem létezik szabadság, de Matteo nem kényszerítette volna arra, hogy újra férjhez menjen.

– Kevés jó dolog van a mi világunkban, Luca, és ha találsz egyet, akkor minden erőddel ragaszkodsz hozzá. Te vagy az egyik ilyen jó dolog az életemben.

A mellkasom dagadt a szeretettől.

– Én nem vagyok jó.

– Nem vagy jó ember, nem. De jó vagy hozzám. Biztonságban érzem magam a karjaidban. Nem tudom miért, azt sem tudom, miért szeretlek, de szeretlek, és ez nem fog változni.

Be kellett hunynom a szememet az arckifejezésében rejlő heves érzelmektől.

– A szerelem kockázatot jelent a mi világunkban, és olyan gyengeséget, amit egy Capo nem engedhet meg magának. – Egész életemben hittem ezekben a szavakban. Még mindig hinnem kellett bennük, ha legyőzhetetlen Capo akartam lenni.

– Tudom – suttogta Aria boldogtalanul.

Ránéztem. Hát nem tudta? Nem látta?

– De nem érdekel, mert a szerelmed az egyetlen tiszta dolog az életemben.

Aria szeme megtelt könnyel és hitetlenkedéssel.

– Te szeretsz engem?

– Igen, még akkor is, ha nem kellene. Ha az ellenségeim tudnák, hogy mennyit jelentesz nekem, bármit megtennének, hogy a kezükbe kerülj, hogy rajtad keresztül bántsanak, hogy fenyegetéssel irányítsanak. A Bratva újra megpróbálja majd, és mások is megpróbálják. Amikor Made Man lettem, megesküdtem, hogy a Famiglia lesz az első, és ugyanezt az esküt megerősítettem, amikor Capo dei Capi lettem, még ha tudtam is, hogy hazudok. Az én első választásom mindig a Famiglia kell, hogy legyen.

Aria félrehúzott ajkakkal figyelt, mintha nem bízna a fülében.

– De te vagy az első számú választásom, Aria. Felgyújtom a világot, ha kell. Ölni, csonkítani és zsarolni fogok. Bármit megteszek érted.

Fel sem tudta volna fogni, hogy mit tennék érte, hogy milyen messzire mennék, hogy megvédjem. Az az orosz köcsög ma már kapott egy kis ízelítőt, és bárki más, aki meg merte őt sérteni vagy bántani, ugyanígy fogja végezni.

– Lehet, hogy a szerelem kockázatos, de ezt a kockázatot hajlandó vagyok vállalni, és ahogy mondtad, ez nem választás kérdése. Soha nem gondoltam, hogy valakit így tudok szeretni, de beléd szerettem. Küzdöttem ellene. Ez az első csata, amit nem bánok, hogy elvesztettem.

Aria átölelt, könnyei a nyakamra hullottak. Nyöszörögve rándult meg, amikor a válla hozzám ütközött. Lassan visszahúzódtam, aggódva, nehogy fájdalmat okozzak neki.

– Pihenned kell. A testednek szüksége van a gyógyulásra.

Óvatosan lenyomtam, amíg hátradőlt, de ő a bicepszembe fúrta az ujjait. A szempilláin keresztül felnézett rám.

– Nem akarok pihenni. Szeretkezni akarok veled.

A tekintetem végigsiklott a gyönyörű lábain, majd vissza a könyörgő arcára. Semmit sem akartam jobban, mint minél közelebb kerülni Ariához, de ő megsérült.

– Fájdalmat okozok. A varrataid felszakadhatnak.

Aria a mellkasomat, majd a hasamat simogatta, amíg az ujjai el nem érték a nadrágomban egyre növekvő dudort. Elfojtottam egy nyögést, amikor enyhén dörzsölni kezdett.

Az arckifejezése incselkedővé vált.

– Ő is egyetért velem.

– Mindig így van, de ő nem az ész hangja, hidd el – motyogtam.

Aria felnevetett, csak hogy egy pillanattal később megránduljon.

Fájdalmai voltak.

– Erre gondoltam.

– Kérlek! Szeretkezni akarok veled. Már régóta vágyom erre.

A könyörgése darabról darabra törte meg az elhatározásomat.

– Mindig is szeretkeztem veled, Aria – vallottam be. Az érzések, amelyeket az elején nem értettem, és később harcoltam velük, akkor is ott voltak, amikor elvettem Aria szüzességét. Akkor szeretkeztem először, és Aria mindig is az egyetlen nő volt, akivel szeretkeztem.

Aria erősebben dörzsölt meg.

– Nem akarod ezt?

Majdnem felnevettem.

– Dehogynem akarom. Majdnem elvesztettük egymást. Semmit sem akarok jobban, mint a lehető legközelebb lenni hozzád.

– Akkor szeretkezz velem. Lassan és gyengéden.

És az utolsó falam is leomlott, mint mindig Ariával.

– Lassan és gyengéden – egyeztem bele.

Letérdeltem az ágy végére, és megmasszíroztam Aria lábát és vádliját, élvezve puha bőrének tapintását. Aria szétvetette a lábait, és a szemem vette a meghívást. A farkam megrándult az átázott bugyija láttán. Nyögdécselve csókot nyomtam a bokájára.

Ujjaimat végigkísértem a lábán, amíg végigsimítottam az ágyékán. Olyan nedves és forró volt.

– A lassan és gyengéden-t valóban nehézzé teszed a számomra. Ha nem fájna, beléd temetkeznék, hogy a nevemet ordítsd.

– Ha nem fájna, azt akarnám, hogy csináld.

Megszoptam Aria bokáját.

– Az enyém.

Megcsókoltam a vádliját.

– Az enyém.

Aztán a térdét.

– Az enyém.

A combját.

– Az enyém.

Míg végül elértem a punciját. Lehúztam a bugyiját, mielőtt beékelődtem a combjai közé. Egy csókot nyomtam a ráncaira.

– Az enyém.

Aria felnyögött, majd fájdalmasan nyöszörgött, mert megmozdult.

– Azt akarom, hogy teljesen ellazulj. Ne feszítsd meg az izmaidat, különben fájni fog a vállad – parancsoltam, miközben végigsimítottam az ajkaimmal a redőin.

– Mindig megfeszülök, amikor elélvezek. És én nagyon, nagyon el akarok élvezni.

Annyiszor juttatnám el őt, ahányszor csak akarja, nem csak ma, hanem egész hátralévő életünkben.

– El fogsz, de ne feszülj meg.

Aria olyan pillantást vetett rám, amely egyértelművé tette, hogy ez nem fog működni.

Elkezdtem az ajkaimmal és a nyelvemmel kényeztetni, könnyed és gyengéd voltam, és lassan vezettem őt a felszabadulás felé. Aria lélegzetvisszafojtott nyögései és a teste izgalma addig sarkallt, hogy mindent bele kellett adnom, hogy ne dörgöljem magam a matrachoz. Amikor Aria végül elélvezett, a teste mintha még puhább lett volna, a lábai széthullottak, ahogy átadta magát a gyönyörnek.

Kibújtam a ruháimból, és Aria lábai közé helyezkedtem. Lassan hatoltam belé, figyeltem az arcát, ahogy halkan és édesen nyögött.

– Az enyém – mondtam, amikor már egészen belé temetkeztem.

Aria tartotta a tekintetemet, miközben gyengéden szeretkeztem vele.

– A tiéd – suttogta, arckifejezése a legnagyobb szerelmi vallomás volt, amit el tudtam képzelni.

Egész életemben azt hittem, hogy Capóvá válásom lesz életem legnagyobb diadala. Nem a legboldogabb nap, mert nem ismertem az igazi boldogságot. De most, ahogy találkoztam Aria szerető tekintetével, tudtam, hogy ő a legnagyobb győzelmem. Csak ő hozott boldogságot a vérrel és erőszakkal teli napjaimba, csak ő tudta fénnyel megtölteni sötét világomat.

Ő volt az én fényem, a szerelmem... az életem.

Azzal a mosollyal, ami mindig megfogott, a tenyerét a Famiglia-tetoválásomra nyomta, pont a szívem fölé. Egy kegyetlen szív, ami csak érte dobogott.

– Az enyém – mondta kétségtelenül.

Álltam a tekintetét.

– Mindig.

VÉGE.