20. FEJEZET

Fordította: Naomi

Arra ébredtem, hogy Aria hozzám préselődött, homloka a mellkasomnak támaszkodott, lábaink összeértek. A fészkelődése ébresztett fel. Megpróbálta kibogozni magát a szorításomból anélkül, hogy felébresztett volna, ami hiábavaló próbálkozás volt. Az álmom könnyű volt, és a legkisebb hangra vagy mozdulatra felébredtem.

– Mi a baj? – morogtam.

– Ki kell mennem a mosdóba – mondta Aria álmos hangon.

Meglazítottam vasmarkomat körülötte, ő pedig hátrahúzódott, és felnézett rám. Félig lehunyt szemmel néztem őt. Aria az ajkába harapott, bizonytalanul mosolygott. Szégyenlős volt a tegnap este történtek miatt.

Végigsimítottam a hüvelykujjammal a duzzadt ajkán, és figyeltem, ahogy a pír kivirul az arcán. Lassan kimászott az ágyból, mozdulatai merevek voltak. A tekintetem követte a gyönyörű fenekét, ahogy a fürdőszoba felé sétált. A járása kissé eltért a kényelmetlenségtől. Örültem az emlékeztetőnek, mert a farkam már sátrat vert a takaró alatt. Nyögve nyúltam az éjjeliszekrényen lévő telefonomért. Még csak nyolc óra volt, és Romerónak kilencre kellett volna megérkeznie, hogy őrizze Ariát.

Küldtem neki egy rövid sms-t, hogy tizenkettőre legyen itt, majd egy másik sms-t Matteónak, amelyben tájékoztattam, hogy az üzletnek későbbig kell várnia. Aztán kikapcsoltam a telefonomat, egyelőre nem volt kedvem az öcsém idegesítő kérdéseihez.

Aria tíz perccel később tért vissza, az arca időnként eltorzult.

– Fáj? – kérdeztem, még ha költői kérdés is volt. Még valaki, aki kevésbé jártas a fájdalom jeleiben, is látta volna, hogy kellemetlenül érzi magát.

Aria megállt az ágy előtt, orrát szégyenkezve ráncolta.

– Igen, sajnálom.

– Miért sajnálod?

Aria elnyúlt mellettem, tekintete röviden az ágyékomra siklott, majd vissza az arcomra. Semmiképpen sem tudtam volna elrejteni az iránta érzett vágyamat, de ez nem jelentette azt, hogy semmibe veszem a teste igényeit.

– Gondoltam, talán újra akarod csinálni, de nem hiszem, hogy képes lennék rá.

Megsimogattam a bordáit és az oldalát.

– Tudom. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar készen állsz. – Aria bőre pattanásig feszült a kezeim alatt. Megsimogattam a hasát, majd a szép szőke háromszögének a szélét. Visszatartotta a lélegzetét.

– Megnyalhatlak, ha akarod. – A vágy emésztette a belsőmet a gondolatra, hogy a combjai közé temetkezzem.

Aria nyelt egyet.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

Hátradőltem, de nem vettem le a szemem róla. A mellbimbói megrándultak a pillantásom alatt.

Aria fölém hajolt, tekintete a mellkasomon és a hasamon időzött. Az arckifejezése nem volt szexuális jellegű, tehát nem az izmaimat csodálta, de tudtam, hogy felizgatják, ahogy az ő teste is őrjöngő vágyat váltott ki belőlem. Felnyúltam, és a hüvelykujjammal végigsimítottam a rózsaszín mellbimbóján. Aria minden egyes centimétere tökéletes volt, nemcsak a külseje, hanem az édes személyisége is. Annyi gyönyörű nővel voltam már együtt, akik minden kibaszott vágyamat teljesítették. Nőkkel, akik soha nem tudtak rólam egyetlen igazságot sem, nőkkel, akik soha nem akartak többet tudni, mint amit adni tudtam nekik.

Mindent elvettem, amire vágytam, kurvára nem törődve az érzelmeikkel, a külsejük, a melleik mérete vagy az ajkaik formája, a nyelvük ügyessége alapján választottam őket, vagy a hajlandóság miatt arra, hogy megdughassam a seggüket.

Aria volt az első nő, akit nem én választottam magamnak, és valószínűleg soha nem is választottam volna. Ha apa rám bízta volna a döntést, hogy keressek egy lányt a Szervezetből, mást választottam volna, mert az első pillanattól kezdve, hogy megpillantottam Ariát, meg akartam védeni őt. Már akkor is tudtam a lelkem mélyén, hogy ha feleségül veszem, az kurvára veszélyeztet mindent, amit felépítettem. Giannát feleségül venni biztonságos választás lett volna, mert az ő személyisége mellett nem lett volna gondom seggfejnek lenni, fenntartani a szörnyű maszkomat. Ariával ez egy vesztes játék volt. A legveszélyesebb játék, amit valaha játszottam.

Mi a faszt csinált velem?

– A melleid kurvára tökéletesek – mondtam a csendbe, meg kellett törnöm ezt az őrült pillanatot.

Aria végigsimított az ujjbegyeivel a hasamon lévő hegen.

– Honnan van ez a heg?

Biztonságosabb terep.

– Tizenegy éves voltam. – Az emlékek feltörtek, átkarmolva magukat a többi, sokkal rosszabb emlék között.

Aria arcán döbbenet villant át. Tudta, milyen történet következik. Mindenki ismerte a történetet. A fiú, aki tizenegy évesen megölte az első emberét, már akkor is egy szörnyeteg volt. Az apja fia. Lehet, hogy az emberek már azelőtt is féltek tőlem, de az első gyilkosság után vettem észre először, hogy mások úgy tekintenek rám, mint valakire, akitől óvakodni kell.

– A Famiglia nem volt olyan egységes, mint most – kezdtem, és elmeséltem, hogyan kezdődött minden, hogyan lettem Made Man, vagyis gyilkos. Már akkor sem éreztem bűntudatot egy másik ember megölése miatt. Az apám megölése újra darabokra szakíthatja a Famigliát, ha nem vigyázok.

Aria elszánt arckifejezéssel figyelt engem, hiányzott belőle a beteges rajongás vagy a tiszteletteljes félelem, ami általában felém irányult, amikor ezt a történetet mesélték.

– Ez volt az első gyilkosságod, igaz?

– Igen. Az első a sok közül. – Nem tudtam pontosan, hány embert öltem meg, nemcsak azért, mert nem volt mindig világos, hogy Matteo vagy az én golyóm végzett-e valakivel a tömeglövöldözés káoszában, hanem azért sem, mert egy bizonyos ponton abbahagytam a számolást. Mit számított, hogy húszat, ötvenet vagy százat öltem meg?

Aria ujjai még mindig a sebhelyemet simogatták, de kétlem, hogy észrevette volna. Teljesen az arcomra koncentrált.

– Mikor öltél megint?

– Még aznap este. Az első ember után azt mondtam Matteónak, hogy bújjon el a szekrényemben. Tiltakozott, de én nagyobb voltam, és bezártam. Addigra már elég sok vért vesztettem, de az adrenalinszintem elég magas volt, és még mindig hallottam a lövöldözést odalent, így a fegyveremmel a zaj felé vettem az irányt. Apám két támadóval szemben lövöldözött. Lementem a lépcsőn, de senki sem figyelt rám, majd hátulról lelőttem az egyiket. Apám a másikat egy vállába leadott lövéssel intézte el.

– Miért nem ölte meg?

Ó, Aria, olyan ártatlan.

– Ki akarta kérdezni, hogy kiderítse, vannak-e más árulók is a Famigliában.

– És mit csinált a fickóval, amíg téged a kórházba vitt?

Mintha apám valaha is abbahagyta volna a kínzást, hogy orvosi segítséget szerezzen nekem, nemhogy kórházba vigyen.

– Ne mondd, hogy nem vitt el téged.

– Felhívta a Famiglia dokiját, azt mondta, hogy nyomjam le a sebet, és már ment is tovább, és elkezdte kínozni a fickót, hogy információt szerezzen.

Aria lassan megrázta a fejét.

– Meg is halhattál volna. Vannak dolgok, amiket kórházban kell kezelni. Hogy tehette ezt?

– A Famiglia az első – mondtam. Ez volt az igazság, ami szerint éltem. Ezt követeltük meg a katonáinktól, és Matteónak és nekem is így kellett élnünk. – Soha nem visszük kórházba a sebesültjeinket. Túl sok kérdést tesznek fel, és a rendőrség is belekeveredik, és ez a gyengeség beismerése. És apámnak meg kellett győződnie arról, hogy az áruló megszólalt, mielőtt esélye lett volna megölni magát.

– Szóval egyetértesz azzal, amit tett? Végignézte volna, ahogy valaki, akit szeret, elvérzik, hogy megvédhesse a Famigliát és a hatalmát.

Szeretet.

Valaki, akit szeretsz.

Aria tényleg azt hitte, hogy képes vagyok a szeretetre? Hogy az olyan emberek, mint az apám vagy én, képesek lennénk ilyen tiszta érzelmeket táplálni? Talán minden gyermek azzal az igénnyel született, hogy szeressen és szeressék, de engem e nélkül a gondolat nélkül neveltek fel, és végül az erőszak, az árulás és a kegyetlenség kiégette belőlem.

– Az apám nem szeret engem. Matteo és én vagyunk a hatalma biztosítékai és a módja annak, hogy életben tartsa a család nevét. A szeretetnek ehhez semmi köze.

Aria arca eltorzult, kétségbeesés villant azokban a babakék szemekben.

– Utálom ezt az életet. Gyűlölöm a maffiát. Néha azt kívánom, bárcsak lenne mód a menekülésre.

A testem megfeszült a beismerésétől.

– Tőlem? – Kérdeztem, visszatartva a dühöt és a fájdalmat is, amit a gondolat okozott nekem.

– Nem. Ebből a világból. Soha nem akartál normális életet élni?

Lehajtotta a fejét, és ismét a szememet kutatta, a jó vagy a remény szikráját keresve. Meg kellett értenie, ki voltam, ki leszek mindig is.

– Nem. Ez vagyok én, erre születtem, Aria. Ez az egyetlen élet, amit ismerek, az egyetlen élet, amit akarok. Ha normális életet élnék, az olyan lenne, mintha egy sas egy kis ketrecben élne az állatkertben.

Basszus, még csak nem is gondoltam a normális életre, mint lehetőségre. Soha nem álmodtam arról, hogy főiskolára megyek, hogy normális munkám lesz. Még abban sem voltam biztos, hogy mi lehetett volna belőlem, ha nem lettem volna Made Man. Amióta az eszemet tudom, az volt a célom, hogy Made Man legyek, hogy Capo legyek. Semmi más nem számított. Befejeztem a középiskolát, inkább a látszat kedvéért, mint bármi másért, és csak azért, mert apa befolyása és pénze elérte, hogy az iskolaszék figyelmen kívül hagyjaa a hiányzási arányomat.

– A velem kötött házasságod a maffiához köt. Vér és halál lesz az életed, amíg én élek – mondtam végül, utálva, hogy szét kell zúznom Aria vágyait és reményeit, de tudtam, hogy jobb, ha korán cselekszem.

Ő mindig az enyém lesz, nem volt választása, mert nem adtam neki választást. Ha beéri azzal, amije van, ahelyett, hogy többet remélne, ha beletörődik a szerelem helyett a tisztelet házasságába, akkor talán túlélheti ezt az életet és a hozzám való kötődését.

A gondolat nem tetszett, de az ostoba érzelmi fantáziák művelését gyerekkoromban kiverték belőlem.

Aria bólintott, de nem látszott összetörtnek. Valójában elszántnak tűnt.

– Akkor legyen így. Oda megyek, ahová te mész, bármilyen sötét az út.

És igazi Aria-stílusban, csupa ártatlanság és törődés, átrobbantott egy újabb falat, amit egyáltalán nem állt szándékomban leengedni, magával ragadva az istenverte elhatározásomat, hogy rávegyem, érje be a tisztelet és a kényelem kötelékével. Keményen megcsókoltam, számtalan egymásnak ellentmondó érzelemtől égve, amelyek többsége teljesen idegen és teljesen őrült volt.

Aria egy kibaszott tündérmesét akart, egy olyan szerelmi történetet, amely méltó egy istenverte hollywoodi kasszasikerhez. Elhatározta, hogy megkapja, és nem voltam biztos benne, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy megtagadjam tőle.

* * *

Aria és én együtt mentünk le a konyhába. Pár perccel volt dél előtt, és nekem találkoznom kellett Matteóval, hogy utána elmenjünk a Gömbbe. Nem állt szándékomban ilyen sokáig az ágyban maradni, de a tegnap este után késztetést éreztem, hogy minél tovább magamhoz szorítsam Ariát.

Romero még nem volt ott, amikor Aria átkutatta a hűtőszekrényt, hátha sikerül valamit ehetővé varázsolnunk, én pedig kávét készítettem. A tekintetem folyton visszatért rá. Fehér nyári ruhát viselt színes pöttyökkel, a haja még nedves volt a zuhanyzásunk után, a lába csupasz volt, és egy lágy dallamot dúdolt, amit nem ismertem. Úgy nézett ki, mintha egy súlyt levettek volna a válláról.

Amikor a csészék megteltek kávéval, letettem egyet Aria mellé, aki két tálat állított össze gyümölcsökkel és gabonapehellyel. Kortyoltam egyet a kávémból, és hátulról átkaroltam a derekát. Aria azonnal hátradőlt, a tarkója a szegycsontomnak támaszkodott, miközben felnézett rám.

– Boldognak és megkönnyebbültnek tűnsz – mondtam halkan.

Apró nevetéssel az ajkába harapott.

– Az vagyok.

– Miért – kérdeztem halkan. Nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg, és csak alig tudtam megállni, hogy ne temessem az orrom a szőke hajába.

Felsóhajtott.

– Megígéred, hogy nem leszel mérges?

Fintorogva ráncoltam a homlokom.

– Ezt nem ígérhetem meg, de hidd el, ha azt mondom, hogy nehezen tudok rád haragudni.

Aria elmosolyodott.

– Csak megkönnyebbültem, hogy vége van.

A szemöldököm a homlokomra mászott.

– Tisztában vagy vele, hogy újra szexelni fogunk?

Aria kuncogott, és a könyökével megbökdösött.

– Tudom. De megkönnyebbültem, hogy végre a magadévá tettél... – A hangja elcsuklott, a szeme zavartan az orromra siklott.

Ezzel már ketten voltunk, de Aria szájából ez úgy hangzott, mintha egy fájdalmas orvosi kezelést élt volna túl, nem pedig a szexet. A zavarodottságom nyilvánvaló lehetett, mert Aria kérés nélkül folytatta.

– Annyira féltem, mert nem tudtam, mire számítsak, féltem az ismeretlentől, különösen, mert nem voltam biztos benne, hogy gyengéd leszel-e velem... de most már tudom, hogy nem kell félnem attól, hogy veled legyek.

Tenyerembe fogtam az arcát, és megcsókoltam.

– Soha nem kell félned tőlem, Aria, sem az ágyban, sem azon kívül. Mindig gyengéd leszek veled. – Teljesen el voltam baszva.

A lift dübörgött. A tekintetem a hűtőszekrényben lévő órára siklott. Pont dél. Romero időben érkezett, mint mindig. Hátraléptem Ariától, kiegyenesedtem, és újabb kortyot ittam a kávémból. Amikor a lift ajtajai kicsúsztak, és Romero kilépett, akit a „púp a hátamon” öcsém követett, az arcomon újra az érzelemmentes maszk ült. Aria figyelt engem, aztán fogta a saját kávéját, és odasétált a bárszékhez. A járása kissé eltért, és természetesen Romero és Matteo is észrevette. Megtanítottak minket a Made Menként eltöltött évek arra, hogy észrevegyük mások viselkedésének legkisebb változását is, mert az általában veszélyt jelentett.

Aria észrevette a figyelmüket, és élénkvörös lett, a tekintete rám siklott, majd gyorsan le a poharat szorongató kezére. Vigyor görbült az ajkamra. Kurvára túl aranyos volt, amikor zavarban volt. Romero zavartan összehúzta a szemét, de Matteo rám vetette a kibaszott cápavigyorát.

– Látom, végre tettél egy sétát a felfedezetlen földön – mondta.

Aria csörömpölve tette le a csészéjét, arckifejezése nyílt rémületbe borult.

Meg akartam ölni Matteót.

– Miért nem fogod be a kibaszott szádat? – morogtam. Dühöngve néztem Romerót, próbáltam felmérni, hogy megértette-e Matteo hülye megjegyzését. Romero arckifejezése gondosan kifejezéstelen volt, de engem nem vert át. Pontosan tudta, mire gondolt Matteo, különösen Aria viselkedését figyelembe véve. A fenébe is!

– Kérsz reggelit? – kérdezte Aria a feszült csendben, és a tálka felé biccentett a müzlivel.

– Nincs rá idő – csattantam fel, és megbántam a hangomban rejlő éles hangot, amikor Aria felugrott. A dühöm nem neki szólt. A francba! És Romero és Matteo előtt még csak nem is tudtam kiengesztelni. Odasétáltam hozzá, eltorlaszoltam a testemmel, aztán lehajoltam hozzá. Matteo és Romero csak azt látná, hogy birtoklóan viselkedem, és megcsókolom a fiatal feleségemet, miután igényt tartottam rá.

– Ma este együtt vacsorázunk – mormoltam a fülébe, és a hüvelykujjammal enyhén megdörzsöltem az ajkát, mielőtt visszahúzódtam.

Aria aprót bólintott. Arckifejezésem kővé dermedt, amikor visszafordultam Romero és az öcsém felé. Matteo úgy nézett ki, mint aki közel áll ahhoz, hogy röhögésben törjön ki. Egyszer majd belefojtom a Hudson folyóba.

Egy utolsó pillantást vetve Romeróra, tudván, hogy később szembesítenem kell vele, besétáltam a liftbe. Matteo mellém hajolt, és amint az ajtó becsukott bennünket, tágra húzódott a szája.

– Aria végre megengedte, hogy elvedd a szüzességét?

Fintorogtam.

Megvonta a vállát.

– Ugyan már! Ahogy viselkedett, olyan nyilvánvaló volt, hogy megmártottad a farkadat a szűz vizekben.

– Óvatosan – figyelmeztettem.

Hitetlenkedő nevetéssel rázta meg a fejét.

– Nem osztasz meg pajzán apróságokat. Védelmező férj üzemmódban vagy. És megvárod, hogy a szűz menyasszonyod készen álljon, mielőtt a magadévá teszed. Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy van egy puha fészked a kis feleséged számára.

– Miért nem kiabálod ezt a kibaszott háztetőkről, vagy még jobb, ha bejelented az istenverte apánknak, hogy Aria segítségével kordában tarthasson engem? Azt fogja hinni, hogy elpuhultam, vagy hogy törődöm vele, és mindketten tudjuk, hogy gondoskodni fog róla, hogy ez ne történhessen meg.

– És így van? – kérdezte Matteo óvatosan.

– Hogy? – morogtam, és minden védekezésem a helyére lőtt.

– Törődsz vele. Mégis mindketten tudjuk, hogy semmiképp sem fogsz elpuhulni. Te egy brutális faszfej vagy.

Hiábavaló volt Matteóval farkasszemet nézni. Mindenki más meghátrált volna a dühöm ereje alatt, de ő állta a tekintetemet. A liftajtók szétcsúsztak, és én kibotorkáltam a parkolóházba. Bassza meg ez a szar! Ennek a házasságnak békét kellett volna hoznia, és távol tartania tőlünk a kibaszott Szervezetet, nem pedig hülyét csinálnia belőlem.

– Gondolom, ez egy igen – szólalt meg Matteo a hátam mögül.

Megfordultam, és keményen megragadtam a vállát.

– Ez nem egy kibaszott játék, Matteo. Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, felhasználhatják Ariát ellenem, úgyhogy most az egyszer tartsd a szádat.

– Bassza meg – motyogta. – Tényleg törődsz vele. Tényleg...

– Csak fogd be a szád, rendben? – mondtam, elveszítve a türelmemet.

Matteo élesen bólintott, ami meglepett.

– Tudod, hogy nem mondom el senkinek, hogy tisztességes emberként viselkedsz a kis feleségeddel.

Összeszűkítettem rá a szemem.

– Olyan jól nem mondtad Romerónak, hogy tegnap estig meg sem dugtam a feleségemet.

– Ismered Romerót, egy élő léleknek sem fogja elmondani, valószínűleg még az apja szellemének sem.

Nem szívesen bíztam másokra a titkaimat, főleg, ha azokban benne volt a lehetőség, hogy mindent tönkretesznek, de most Aria, Romero és Matteo hallgatására kellett hagyatkoznom.

Matteo megütötte a vállamat.

– Ne legyél már ilyen punci. Minden rendbe fog jönni. Az emberek túlságosan félnek tőled ahhoz, hogy még azt a lehetőséget is fontolóra vegyék, hogy az a lepedő hamis volt. Te vagy a „Satu”.

A vigyorától felsóhajtottam, de a mellkasomban lévő csomó meglazult.

– És most mondd el, milyen volt?

Vetettem rá egy pillantást.

– Úgy teszek, mintha nem kérdezted volna.

– Megkérdezhetem újra.

Megkerültem a kocsimat, és beszálltam.

– Legalább adj néhány támpontot arra az esetre, amikor Giannát kell majd deflorálnom! – Matteo felhördült, aztán felnevetett.

Mutattam neki az ujjamat, majd felpörgettem a motort és elhajtottam. Elvihette a kibaszott motorját.

* * *

Matteo egész nap próbált információkat kicsikarni belőlem az Ariával töltött éjszakáról, de végül feladta, amikor nem vettem tudomást róla. A fenyegetések és a düh csak tovább ösztönözték. Amikor aznap este hazaértem, Aria és Romero kint ültek a tetőteraszon, és kártyáztak.

Intettem Romerónak, hogy jöjjön be, és ő azonnal be is jött.

– Beszélni akarok veled.

Romero bólintott, arckifejezése gondosan kifejezéstelen volt. Egészen biztos voltam benne, hogy tudta, miért szorítottam sarokba.

– Arról van szó, amit Matteo mondott ma reggel. Te ismersz engem, de néhányan talán nem értik, hogy minden szarházit kinyírok, aki gyengének néz.

Romero megrázta a fejét.

– Nem hallottam semmit.

Összeszűkítettem a szemem.

– Hagyd már ezt a baromságot. Te vagy az egyik legjobb emberem. Pontosan tudod, hogy Matteo mire gondolt.

– Sosem voltam híve a véres lepedők hagyományának. Egy férfinak nem lehet az a célja, hogy a felesége vérezzen.

– De ez a mi hagyományunk, és te tudod, miért.

Romero lehajtotta a fejét, aztán találkozott a tekintetemmel.

– Mindig is tiszteltelek, Luca, és amiért úgy bánsz a feleségeddel, ahogy egy nővel bánni kell, még jobban tisztellek. Te leszel a legjobb Capo, akit a Famiglia valaha látott.

Nem szóltam semmit. Matteo és Cesare mellett mindig is Romero volt az az ember, akiben a legjobban bíztam, és egy napon megadom neki a megérdemelt elismerést, és kinevezem kapitánnyá. Bassza meg a hagyományokat ebben a tekintetben.

* * *

Két napot vártam, bár majdnem belehaltam, hogy ne érintsem meg Ariát, de láttam rajta, hogy mennyire érzékeny még mindig az első alkalom után, és nem akartam rontani a helyzeten, ha úgy viselkedem, mint egy kibaszott kanos szemétláda.

Aznap este kint ültünk a teraszon, és élveztük a meleg nyári levegőt. Zavarodottan simogattam Aria oldalát, a hüvelykujjam a bordáját súrolta, nyugalmat és békét éreztem, és próbáltam visszaemlékezni, hogy éreztem-e valaha is ehhez hasonlót.

– Soha nem gondoltam volna, hogy szeretni fogom New Yorkot.

Meglepetten néztem le rá.

– Tetszik neked?

Bólintott egyet.

– Szinte békés itt fent.

– Ha figyelmen kívül hagyod a dudálást – mondtam.

Ő felnevetett.

– Annyira azért nem rossz. Nagyon tetszik a kilátás, és nem mintha valaha is vidéken éltem volna. Chicagóban is nagy a nyüzsgés.

– Örülök, hogy megbarátkoztál a városommal.

– A te városoddal – mondta Aria mosollyal a hangjában, és felnézett rám. – Furcsa belegondolni, hogy te fogsz uralkodni a keleti parton, hogy én egy Capo felesége leszek.

Sokkal furcsábbnak találtam, hogy a teraszomon ülök a feleségemmel, mintha ennek így kellett volna lennie.

– A te szépségeddel bizonyára már korán tudtad, hogy egy hatalommal rendelkező férfinak adnak majd.

Aria összeszorította az ajkát.

– Tudtam. Az emberek mindig is ezt mondogatták, de sosem gondoltam, hogy egy leendő Capo fog megkapni. Egy alvezér… igen.

– Úgy hallottam néhány Szervezet-tag jobban örült volna, ha Dante oldalán lennél – mondtam, a hangom feszült a birtoklási vágytól.

Aria felnevetett.

– Az Aranypár pletyka. – Megrázta a fejét. – Te és én már jegyesek voltunk, amikor ő új feleség után kezdett nézni.

– Jobban szerettél volna őhozzá menni? – Nem tudtam visszafogni a féltékenységet a hangomból.

Aria pislogott, aztán komolyan nevetésben tört ki. A saját szám is mosolyra húzódott, ahogy őt figyeltem.

– Nem – szabadkozott. – Mindig megrémített a hidegségével.

– Helyes – mormoltam, miközben egy csókot nyomtam Aria halántékára. A vállamra hajtotta a fejét.

– Volt valaki, akit el akartál venni előttem?

– Nem – mondtam habozás nélkül. – Soha nem érdekelt a házasság. Tudtam, hogy egy rangosabb családból kapok majd valakit.

– Nem túl romantikus, ugye? – suttogta.

– A maffia nem igazán a romantikus elképzelések helye.

Aria egy pillanatig hallgatott.

– De ez romantikusnak tűnik – mondta.

Igaza volt. Nem volt tapasztalatom a romantikában, de ez a pillanat jónak tűnt.

Továbbra is simogattam Aria oldalát. Lassan mélyült a légzése, és egy pillanatra azt hittem, hogy elaludt, de aztán megmozdult, és felnézett rám. Előrehajolt, és gyengéden megcsókolt. Megfogtam az arcát, és a száját kerestem, hogy megízleljem. Csókunk lassú és mély volt, nyelvünk sietség nélkül siklott egymáson. Aria hamarosan szinte észrevétlenül ringatni kezdte a csípőjét, és a farkam felállt.

– Menjünk befelé – dörmögtem. Aria bólintott, és az ajkába harapott. Észrevettem a látszólagos vágyakozás mögött a szorongás árnyalatát.

– Nincs szex – ígértem.

A karjaimba emeltem, és bevittem a lakásba, majd felvittem a hálószobánkba, ahol leeresztettem a matracra, és betakartam a testemmel. Az ajkaim ismét megtalálták az övét, és addig csókoltam, amíg a csípőjét a lábamnak nem lendítette. Lassan, kiélvezve minden másodpercet, amikor centiméterről centiméterre felfedtem a bőrét, lehúztam a nadrágját, majd átemeltem az ingét a feje fölött. A csipkés fehérnemű lehetővé tette, hogy lássam rózsaszín mellbimbóit és a combjai közötti csábító aranyszínű háromszöget.

– Kibaszottul gyönyörű – nyögtem, mielőtt leeresztettem a fejem, és a számba szívtam a mellét.

Aria zihált, és összeszorította a lábait. Nem siettem el a melleivel, szopogattam és rágcsáltam, mielőtt kisegítettem volna a melltartójából. Aztán a bugyija fölé hajoltam, és szétnyitottam a lábait. Csókot nyomtam a finom szövetre a ráncai fölött. Aria halkan felnyögött. Megcsókoltam ugyanezt a helyet, majd egy kicsit lejjebb. Hamarosan a bugyija a puncijához tapadt az izgalomtól. Mutatóujjamat a ruhadarabba akasztottam, és félrehúztam, felfedve rózsaszín ajkait. Még mindig enyhén pirosak, érzékenyek és fájdalmasak voltak. Az egyik ajkát a számba szívtam, amiért finom zihálást érdemeltem ki.

Lehúztam a bugyit a lábáról, és csókokat nyomtam a bőrére. Aztán talpra toltam magam, és kibújtam a saját ruháimból. Aria félig lehunyt szemmel, összezárt lábakkal figyelt engem, még mindig szégyenlősen mutatkozott előttem.

– Próbáljunk ki valami újat – mondtam neki.

Hanyatt fekve kinyújtóztam, és Aria a homlokát ráncolta.

– Térdelj fölém. Akkor én megnyalhatlak, te pedig leszophatsz.

Heves pír festette meg Aria arcát a szavaimra, de letérdelt, és átkarolta a mellkasomat. Megragadva a csípőjét, közelebb húztam magamhoz, hogy a puncija úgy terüljön el előttem, mint egy finom csemege. Aria kissé merev volt, valószínűleg az öntudatosságtól, hogy így ki van szolgáltatva nekem. De te jó ég, nem volt rá szüksége. Rózsaszín ajkai és tökéletesen formált feneke látványa olyan volt, mint egy kibaszott élvezetes löket egyenesen az ereimbe.

Aria kuncogott.

– Megrándult.

– Mert már attól is összefutott a számban a nyál, ha csak elképzeltem, hogy megkóstolom csillogó ajkaidat, principessa.

A puncija összeszorult, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak önelégülten, tudván, hogy a szavaim felizgatták. Aria imádta, amikor beszéltem hozzá, még akkor is, ha ő még mindig nagyon csendes volt.

Megfogtam a fenekét, aztán előrehajoltam, hogy lakmározzak rajta, végighúztam a nyelvem a résén, szétválasztva azokat a rózsaszín ajkakat. Aria felnyögött, majd lehajtotta a fejét, és a szájába vette a hegyemet, és könnyedén szopogatta. Nyöszörögtem neki.

– A borostád karcol – suttogta, majd ismét felnyögött, amikor hosszan nyalogattam.

– Azt akarod, hogy abbahagyjam?

– Nem – zihált. A szakállam súrlódásával ingereltem a csiklóját, és Aria ismét zihált. Hamarosan hátrahajolt, bemutatva nekem a punciját. Szétválasztottam, és a nyelvemmel könnyedén végigsimítottam a finom nyílásán, amíg meg nem puhult. Aztán óvatosan beleengedtem a nyelvemet. Elkezdtem a nyelvemmel dugni, miközben a hüvelykujjam a csiklóját dörzsölte. Bassza meg, alig vártam, hogy újra belé dughassam a farkamat. Könnyedén felfelé lökdöstem a csípőmet meleg szájába. Ő már sokkal jobban bírta ezt, próbálta követni a lökéseimet, és az ujjaival szorította a farkamat.

Aria megfeszült, amikor végre elélvezett, a punciját az arcomba nyomta, én pedig bátorítóan szorítottam a fenekét, és szerettem látni, ahogy ellazul. Abbahagyta a farkam szopását, miközben nyögdécselt és tehetetlenül reszketett rajtam. A hátát és a fenekét dörzsölgetve mondtam:

– Fordulj meg, principessa! Nézni akarom, amikor elélvezek a szádban.

Aria lemászott rólam, majd a lábaim közé térdelt, arca kipirult mind az orgazmusától, mind a szavaimtól. Megragadott, majd visszaengedte a száját a lüktető farkamra. Felnyögtem, amikor láttam, ahogy vastag hegyem átcsúszik a rózsaszín ajkai között. Aria haja eltakarta az arca felét, én pedig félrelöktem, hogy láthassam őt.

– Nézz rám – parancsoltam.

Aria szeme felcsillant, arca rózsaszínűvé vált. Óvatosan irányítottam a fejét, hogy megmutassam neki a kívánt szöget és tempót. Ismét elfordította a szemét, és én nem erőltettem, tudtam, hogy időbe telik, amíg bátrabb lesz. Hamarosan a lökéseim rángatózóvá váltak, amíg nyögve el nem élveztem. Aria mozdulatai koordinálatlanná váltak, ahogy megpróbált nyelni a csúcsom körül. Visszahúzódott, és tétován megnyalta az ajkait. Még mindig a fejét fogtam, és ahogy korábban is tette, megdöntötte a fejét, és a tenyeremhez szorította. Odakúszott hozzám, én pedig a mellkasomhoz húztam.

– Vajon jobb vagyok már? – kérdezte Aria egy apró nevetéssel.

Összevont szemöldökömmel lenéztem rá, de ő nem engem nézett, hanem a hasamat végigsimító kezét.

– Jobban tudsz-e szopni? – kérdeztem kuncogva.

Aria bólintott.

– Tudom, hogy az első pár alkalommal nem voltam túl jó, és valószínűleg még most sem vagyok az, de szeretnék jobb lenni...

– Tökéletes vagy – mondtam, miközben végigcsúsztattam a kezem a teste ívén.

Aria felháborodott pillantást vetett rám.

– Közel sem vagyok az!

– Aria, nem vártam, hogy valamiféle szexistennő legyél, amikor elvettelek feleségül.

– Beletörődtél a középszerű szexből álló életbe – mondta felhúzott szemöldökkel.

Megint felkacagtam.

– Én nem ezt mondtam. Tudtam, hogy tanulnod kell, és ezt meg is teszed. Kurvára örülök, hogy nem vagy prűd, aki nem akar új dolgokat kipróbálni.

– Oké – mondta, és ismét elpuhult az ölelésemben. Addig simogattam a karját, amíg a légzése kiegyenlítődött, és a teste egy apró rándulással álomba merült. Az elalvás valaki más karjaiban, vagy csak a társaságában olyan szintű bizalmat igényelt, amit alig tudtam felfogni. Ariának nem okozott gondot, hogy kiszolgáltatottá tegye magát a társaságomban. Aztán megint csak nem volt kevésbé sebezhető, amikor ébren volt. Ki volt szolgáltatva nekem, akár aludt, akár ébren volt, és ezt ő is tudta.

Végigsimítottam a hüvelykujjammal a karján, majd a csípőjén és a hasa puha bőrén. Egy apró sóhajjal még közelebb nyomódott hozzám, ujjai a csípőmre fonódtak, és belém kapaszkodott.

Az ilyen pillanatokban úgy tűnt, egy emberöltővel ezelőtt aludtam Aria nélkül az oldalamon.