Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

21. FEJEZET

Fordította: Naomi

Cesare a raktárunk előtt várt Matteóra és rám. Tíz perccel ezelőtt hívott fel, hogy elmondja, az oroszok megtámadták az épületet.

– A doki még mindig próbálja összefoltozni az egyiket – mondta Cesare, sötét szeme véreres volt, miközben bevezetett a tornaterembe. Vér és hányás szaga járta át a levegőt.

A szemem az elém táruló jelenetet vette szemügyre. Vér borította a padlót és a falakat. Úgy tűnt, mintha az oroszok szándékosan öntötték volna szét az egészet. Elsétáltam a feldarabolt testek mellett, és a Doki meg az asszisztense, egy katonacsaládból származó fiatal nő felé igyekeztem. Két halottat számoltam, de amikor Doki mellé értem, meglepődtem, hogy nem három.

Letérdeltem a katonám mellé. Frissen beavatott volt, még nem is volt nagykorú. Még emlékeztem a körülbelül két évvel ezelőtti beavatására. Nem voltam benne biztos, hogy a Doki mit akar csinálni, mert a testéből alig volt valami ép. Az oroszok a kinézetéből ítélve a lábának és a karjának minden egyes csontját eltörték, mielőtt megnyúzták a végtagjait, és felvágták a hasát.

– Nico – mondtam határozottan.

A fiú feldagadt szemei rövid időre rám szegeződtek, mielőtt újra lecsukódtak volna. Doki felé pillantottam, aki megrázta a fejét.

– Fáj... – sírta.

– Tudom – mondtam, enyhén megérintve a vállát. Összerezzent, vér csorgott ki a száján.

Doki megmutatta öt ujját. Öt perc kínszenvedés.

Elővettem a késemet, aztán lehajoltam.

– Elmondom a családodnak, milyen bátran harcoltál. Büszkék lesznek rád, Nico.

Aprót bólintott. A kezemet a bordáira tettem, és a késem hegyét alatta pihentettem. Aztán egy kemény lökéssel a szívébe döftem a pengémet. Lassan kihúztam a kést, és katonám vérében ázva felálltam. A harag hulláma zúdult rám. Túl fiatal volt a halálhoz.

Matteo mellém lépett, és megrázta a fejét.

– A Bratva ezért vérezni fog.

Vérezni és szenvedni fognak, ahogy az én embereim is szenvedtek.

– Add meg a családok címét – mondtam Cesarénak.

Igyekeztem személyesen elmondani a katonáim családjainak, ha valamelyikünk meghalt. Megérdemelték, hogy a Capo, az az ember, akiért harcoltak és meghaltak, szóljon nekik, de az apám magasról leszarta őket, ezért én mentem el helyette.

A fiú családja volt az utolsó. A lakásuk ajtaja kinyílt, mielőtt még kopoghattam volna. Egy harmincas évei végén járó nő állt az ajtóban, mellette pedig egy fiatalabb lány. A férje két éve halt meg, most már emlékeztem rá, a fia, Nico pedig nem sokkal azután tette le az esküt.

A nő sírva fakadt, amikor meglátott. Tudta, hogy miért vagyok itt. Emlékezett arra, amikor utoljára meglátogattam.

Közelebb léptem, ő pedig kétségbeesetten rázta a fejét, és jajgatott. Egy másik gyerek, egy fiú, jelent meg mögötte. Tizenhárom vagy tizennégy éves lehetett, nem volt idősebb. Amikor meglátott engem, a szeme tágra nyílt, majd az arca is átalakult a rémült felismeréstől.

Az anyja felém rohant, az arca eltorzult a kétségbeeséstől, miközben ököllel ütlegelni kezdett.

– Ne! Ne Nicót! Őt ne!

A két gyermeke megdermedt. Hagytam, hogy megüssön, de hamarosan a fia megragadta a karját, és elrántotta tőlem.

– Anya, nyugodj meg! Kérlek!

Nem tette. A vigasztaló szavak nem tartoztak a természetemhez.

– A fia bátran küzdött.

Gyengén bólintott. A fiú rám nézett, próbált férfinak látszani még könnyes szemmel is.

– Leteszem az esküt, hogy gondoskodjak a családomról.

Elővettem a tárcámat, és átadtam neki tízezer dollárt a temetésre és a következő hetekre.

– Két év múlva. Addig a Famiglia gondoskodik rólad.

Ha az apám helytelenítené a döntéseimet, úgy kellene viselkednie, mint egy Capo. Addig is úgy intézem a dolgokat, ahogy én akarom.

A fiú visszavezette az anyját a lakásukba, én pedig megfordultam és elmentem. Utána visszatértem a raktárba, hogy segítsek az embereimnek lemosni a vért.

* * *

Úgy éreztem, mintha elütött volna egy teherautó. Düh és frusztráció szorongatta a mellkasomat, amikor beléptem a tetőtéri lakásba. Romero felállt onnan, ahol a bárszéken ült, az egyetlen fényforrás a telefonja képernyője volt.

– Hányan voltak? – kérdezte.

– Hárman – mondtam, máris elsétáltam mellette. Nem volt kedvem beszélgetni. Le akartam mosni magamról a mocskot és a vért, és aludni akartam. Már ha a testem egyáltalán megengedte, hogy ma éjjel aludni találjak.

A lift csilingelése elárulta, hogy Romero elment, és én elindultam felfelé a lépcsőn. Már elmúlt éjfél, ezért meglepett, hogy Aria még mindig fent volt, és egy könyvet olvasott.

A szeme megtelt aggodalommal, amikor újabb szó nélkül folytattam utamat a fürdőszobába. Becsuktam az ajtót, és hosszasan zuhanyoztam, remélve, hogy utána már inkább annak a férfinak érzem magam, aki Aria mellett lenni akartam, de amikor kiléptem, még mindig az erőszak és a düh alulról jövő áradata fogott el.

Kisétáltam, még mindig nem szóltam semmit, és félig beestem az ágyba. Aria tekintete az arcomon pihent, miközben a plafont bámultam. Ma este jó embereket vesztettem el, és a családjaik elvesztették az apjukat és a fiukat. A pénzzel nem lenne gond, a Famiglia gondoskodott a sajátjairól, de ez nem mindenkinek nyújtott vigaszt.

– Rossz nap? – kérdezte Aria halkan.

Feltámasztotta magát, és a szemem sarkából láttam, ahogy a mellbimbói kiugrottak. Tépelődtem aközött, hogy újra követelni akartam őt, erősebben, mint legutóbb, hogy levezethessem a feszültségemet, és hogy a karjaimban tartsam, hogy emlékeztessem magam arra, hogy maradt még néhány jó dolog ebben az életben.

– Luca?

– Ma három emberemet vesztettem el – dörmögtem.

Nem ez volt az első alkalom, de a mai nap brutális volt. A Bratva kurvára kezdett túlságosan magabiztos lenni, és elkezdtek helyi motoros klubbokkal dolgozni, akik a káoszból és az anarchiából éltek.

Régebben az ilyen napok után elmentem a Famiglia egyik klubjába, és kerestem egy nőt egy kemény dugásra, vagy felhívtam Grace-t, mert ő az erőszakos oldalamra nedvesedett. Ez többé már nem volt opció. A mellettem lévő nő, a feleségem, nem volt olyan, akin levezethettem volna a dühömet.

Aria megérintette a bicepszemet, próbálta elkapni a tekintetemet, de nem akartam az ártatlan arcába nézni, és még kevésbé akartam, hogy lássa a kibaszott sötétséget az enyémben.

– Mi történt?

– A Bratva megtámadta az egyik raktárunkat. – Ez még csak nem is jellemezte azt a kibaszott zűrzavart, aminek szemtanúja voltam, de ez túl sok volt Aria számára, hogy megeméssze. – Megfizetnek érte. A bosszúnk vérbe fojtja őket.

A pokolba küldték az embereimet. Megmutatom nekik, miért félnek tőlem egyesek úgy, mint az ördögtől.

– Mit tehetnék? – kérdezte Aria, miközben könnyedén megsimogatta a mellkasomat. Végül felé fordultam, és rájöttem, hogy az érintésével, a gyengédségével próbál vigasztalni. A múltban kibasztam magamból a dühöt, még több tűzzel égettem el az ereimben lévő tüzet. Soha nem gondoltam más lehetőségre, soha nem akartam, egészen Ariáig.

– Szükségem van rád – préseltem ki magamból. Bassza meg, szükségem volt rá, de a testemben még mindig háború dúlt.

– Oké – nem volt tétovázás a szóban. Levetkőzött, majd mellettem várakozott. A tekintetem végigvándorolt a testén, és a vágy üvöltése elnyomott minden mást. Lelöktem a boxeremet, már fájdalmasan kemény voltam. Aria után nyúltam, és felhúztam magamra, éreztem a punciját a bőrömön. Az ötlet, hogy Aria meglovagoljon engem, csábító volt, de észrevettem a szemében az aggodalom árnyalatát, ahogy a teste megfeszült. Ez még csak a második alkalom lesz, és a legutóbbi alkalom fájdalmas volt számára. Nincs dühös dugás.

Megragadtam Ariát, és az arcomra emeltem. A döbbenet kiáltása örömkiáltássá változott, amikor a számba szívtam az ajkait. Előre hintázott, kezei a fejtámlára szorultak, miközben a nyelvem előretört, hogy a puncija minden centiméterét megnyaljam, mielőtt belemerült volna a nyílásába. Sokszor felfaltam már Ariát, de ezúttal nem fogtam vissza magam. Felzabáltam, nem hagytam neki más választást, minthogy megadja magát. Úgy nyaltam, ahogy meg akartam dugni, fékezés nélkül, könyörtelenül és keményen.

Aria tágra nyílt szemei lefelé néztek rám, miközben szopogattam. Kurvára nedves volt, és ahogy ringatta a csípőjét, utánozva, ahogy hamarosan belé fogok hatolni, az őrületbe kergetett. Morogtam, és a csípőm rángatózni kezdett a kibaszott vágytól, hogy benne legyek. Aria erősebben nyomta a punciját az arcomhoz, miközben a feje hátraesett, és én a nyelvemmel dugtam meg.

Hangosabban nyögött, mint valaha, a teste görcsölni kezdett. Egy kiáltással összeszorította magát.

– Luca, ó, Istenem – belemélyesztettem az ujjaimat a fenekébe, a punciját az arcomhoz szorítva, miközben a nyelvem újra és újra belé merült.

Aria kiegyenesedett rajtam, és megpróbált elszabadulni a szám elől, de én még nedvesebbé akartam tenni, mielőtt újra magamévá teszem. A nyöszörgése ellenére erősen a helyén tartottam, és nem siettem el az ízlelését. Az égető düh egy része kiszivárgott a pórusaimból, és nem sietve élveztem ki Aria izgalmát, és építettem fel újra az élvezetét.

Aria nyögései ismét felerősödtek, csípője megrándult, de mielőtt felszabadulhatott volna, az ágyra hajítottam, és a lábai közé másztam, hogy megdugjam. A farkam súrolta a nyílását, de visszatartottam magam attól, hogy egyetlen kemény csapással belémerüljek. Összeszorult a fájdalmat várva.

Lehajtottam a fejem, hogy elérjem a rózsaszín mellbimbóját, és megszoptam, miközben a hegyemet a nedves puncijára csúsztattam. Hamarosan a farkam csúszott az izgalomtól, és Aria apró ringatózó mozdulatokat tett, teste a fájdalomtól való félelme ellenére kereste a farkamat.

Azt akartam, hogy Aria elélvezzen a benne lévő farkammal. Türelem.

Belecsúsztattam a hegyemet, és elfojtottam egy nyögést attól, ahogy a falai a farkamba kapaszkodtak. Hosszasan ingereltem őt csak a hegyemmel, amíg megszűnt a feszülés. A mellbimbói vörösek és kemények voltak a kezeléstől, amikor végül elengedtem őket.

Aria arcába néztem, amikor ismét belenyomtam a hegyemet, de ezúttal nem álltam meg. Mélyebbre nyomtam a szorításába. Ezzel legalább annyira akartam felmérni a reakcióját, mint amennyire ki akartam elégíteni a birtokló oldalamat, amelynek látnia kellett, hogy igényt tartok rá.

Aria visszatartotta a lélegzetét, amikor teljesen kitöltöttem, a golyóim a feszes fenekéhez simultak. Átfogtam a fejét, és tartottam a lágy tekintetét, miközben lassú, óvatos tempóban kezdtem belé hatolni. A teste még mindig feszült a kellemetlenségtől, de éreztem, hogy a falai lassan meglazulnak körülöttem. Kicsit erősebben döftem belé, de Aria azonnali összerezzenése és az, ahogy ujjai a bicepszembe vájtak, arra késztetett, hogy ismét lassítsak.

A mai este nem a dühös, kemény dugásról szólt. A számat a füléhez szorítottam.

– Imádtam az ízét, principessa. Imádtam, ahogy a kibaszott számon lovagoltál. Imádtam a nyelvemet benned. Szeretem a puncidat és a melleidet, és szeretem, hogy teljesen az enyém vagy. – Lassan, egyenletesen nyomtam tovább, miközben a fülébe suttogtam, és pontosan elmondtam neki, mennyire szeretem, hogy megeszem. És bassza meg, hogy működött. Aria hüvelye egyre csúszósabb lett, és a farkam könnyebben mozgott ki-be.

Az ujjam megtalálta a csiklóját, és elkezdtem ingerelni. Felnyögött, az öröm tükröződött az arcán.

Gyorsabban dugtam, de nem keményebben, és még akkor is tartottam a tempót, amikor nyöszörgött. Abból, ahogy a csípője felfelé ringott, hogy megfeleljen a lökéseimnek, a testünk nedves hangjaiból, Aria elképedt nyögéseiből tudtam, hogy közel van.

– Gyere velem, Aria – mondtam, újra megpiszkáltam a csiklóját, miközben belédöftem, és ő felkönyökölt, felsírt, falai úgy szorították a farkamat, mint egy szorítóbilincs. A fájdalom és az intenzív élvezet keveréke a határon túlra taszított. A lökéseim egyre keményebbek és koordinálatlanabbak lettek, ahogy belé élveztem.

Kihúzódtam Ariából, nyögve, ahogy a falai még mindig erősen szorítottak. Zihált. Ellazultam a lábai között, megtámasztottam a súlyomat, hogy ne nyomjam össze.

– Túl durva voltam? – A szándékoltnál erősebben löktem, amikor az orgazmusom átvette az irányítást.

– Nem, ez rendben volt.

Megcsókoltam a szája sarkát és az alsó ajkát, megmutatva neki, hogy biztonságban van a karjaimban és az ágyban velem. Aria megcsókolása mindig a nyugalom, az összetartozás furcsa érzését adta nekem. Nem kellett sok idő, hogy a farkam újra felálljon. Annyira akartam ezt a nőt.

Aria tágra nyílt szemekkel húzódott hátra.

– Ilyen hamar? Azt hittem, a férfiaknak idő kell a pihenéshez.

Idő a pihenésre. Kuncogtam, imádtam a megnyerő ártatlanságát, és még inkább a tudatot, hogy én leszek az, aki megszabadítja tőle. Meg akartam rontani Ariát, megfogom mutatni neki a gyönyör minden formáját. Alig vártam, bassza meg.

– Nem, ha a meztelen tested alattam van. – Végigcsúsztattam a tenyeremet a külső combján, mielőtt megragadtam a fenekét. – Mennyire fáj?

– Nem túlságosan – mondta Aria, de szörnyen hazudott.

Megfordítottam magunkat, hogy ő a hasamra üljön. Így eldönthette, mennyit bír el a teste ilyen hamar.

Megsimogattam Aria lábát, próbáltam enyhíteni a szorongását.

– Csak nyugodtan. Te irányítasz.

Felemeltem a csípőmet, végigcsúsztam a feszes fenekén, hogy megmutassam neki, mennyire vágyom rá.

Aria a mellkasomra szorította a tenyerét, még mindig nem mozdult.

– Azt akarom, hogy te irányíts.

Bassza meg!

– Ne mondj ilyet egy olyan férfinak, mint én. – Elnyomtam magamban a késztetést, hogy egy csapásra birtokba vegyem őt. Ehelyett addig mozgattam a testét, amíg a farkam enyhén a puncijához nem ért. Aria összeráncolt szemöldökkel lesett lefelé. Végigcsúsztattam a hegyemet a nedvességén, a csiklóját ingerelve vele, próbáltam ellazítani. Szabad kezemmel a mellét simogattam. Lazulni kezdett, én pedig megragadtam a csípőjét, hogy lassan lejjebb engedjem a testét. A keze a vállamba kapaszkodott, és mély levegőt szívott, amikor már több mint félig bent voltam. Lassan végigsimított a kezével a mellkasomon, ujjai megrándultak a bőrömön. Simogattam és húzogattam a mellbimbóit, mielőtt az egyik kezem utat talált a rózsaszín csücske felé, és a hüvelykujjamat végigcsúsztattam rajta. Aria felnyögött, én pedig kihasználtam a pillanatot, hogy teljesen kitöltsem, és felnyögtem a finom érzéstől, ahogy a puncija a medencémnek nyomódott, attól, hogy a farkam milyen mélyen el volt benne temetve.

Aria egy kiáltással megfeszült.

Elhallgattam, tekintetem a szemébe révedt, próbáltam megnézni, nem bántottam-e.

– Aria – mormoltam.

Tétova mosoly húzódott az ajkaira, és a szívem körüli ököl meglazult.

– Adj egy percet.

A hüvelykujjaimmal végigsimítottam a csípőcsontján és feljebb, majd vissza lefelé, le sem véve a szemem a feleségem arcáról, aki néhány mély lélegzetet vett. Kifújta a levegőt, és megmozdította a csípőjét. A mozdulatai gyakorlatlanok voltak, és nyilvánvaló volt, hogy még nem sok örömet okoztak neki, de visszafogtam magam, vártam, hogy hozzászokjon a pozícióhoz, még akkor is, ha meg akartam neki mutatni, milyen csodálatos lehet.

Aria szeme találkozott az enyémmel.

– Segítesz nekem?

A mellkasom összeszorult. Megragadtam a derekát, nagy kezeim a feszes fenekét érintették. Segítettem neki elforgatni a csípőjét, miközben apró felfelé irányuló lökéseket tettem. Alaposan figyeltem, hogy lássam, melyik szög tetszik neki a legjobban, miközben minden egyes lökésnél eltoltam a csípőmet.

Aria gyönyörű volt, és imádtam, hogy bízott bennem, hogy ez jót tesz neki, hogy bízott bennem annyira, hogy segítséget kérjen tőlem. Megbízott bennem, hogy visszafogom magam miatta, és én kurvára megtettem. Nem ez volt életem legjobb szexe, ha csak a fizikai aspektust számoljuk, de istenemre, minden mást felülmúlt, mert azzal, hogy gondoskodtam Ariáról, hogy háttérbe szorítottam a saját igényeimet, olyan másfajta kielégülést éreztem, amilyet még soha nem éreztem. Könnyű lett volna a végső élvezetet keresni Ariával, többet elvenni, mint amennyit a teste egyelőre képes volt adni. Talán megtagadta tőlem a nászéjszakánkon, de legbelül tudtam, hogy valami megváltozott, hogy most már engedni fog a követeléseimnek, bármit is kérek, és pontosan ezért kétszer olyan óvatos leszek, hogy tiszteletben tartsam a saját igényeit.

És amikor Aria végül elélvezett rajtam, teste elernyedt a gyönyörtől, szőke hajszálai selyemként csorogtak le a hátán, és az én testem is megfeszült a felszabadulástól, azon tűnődtem, hogyan élvezhettem valaha is az értelmetlen dugást, az érzéketlen élvezethajhászást a múltban.

Aria előrebukott, megcsókolta az ajkaimat, majd a nyakamba kapaszkodott, én pedig szorosan átöleltem, éreztem, hogy a szívem minden ok nélkül felgyorsul, és valami olyasmi kerített hatalmába, amit csak úgy tudtam leírni, hogy... félelem. Egy olyan érzés, amit ritkán éreztem, mióta Made Man lettem, és még ritkábban az utóbbi években.

– Nem akarlak elveszíteni – mondtam reszelős hangon, zavartan a bensőmet felkavaró káosztól.

– Nem fogsz.

Aria nem értette, mekkora veszélyben van.

– A Bratva közeledik. Hogyan védhetnélek meg? – A Bratva a leggyengébb pontomat vette célba, és minden nap egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Aria volt ez a gyenge pont, mert törődtem vele, miközben soha nem törődtem mással, csak a Famigliával. Nehéz lenne megvédeni őt.

– Megtalálod a módját – mondta Aria határozottan. Megint az a csalhatatlan bizalom bennem.

Bizalom, amit egy ponton biztosan meg kellett törnöm.