Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe

30. fejezet

A szörnyeteg talán mégsem olyan rossz

Fordította: Keiko

– Rendben, Amo. Kísérd el Chloét az osztályba.

– Mi? Nem. Együtt kell mennünk – mondta Elle Nerónak, nem akarva kockáztatni, hogy valamivel újra bepróbálkozzanak azután, hogy ebéd alatt megpróbálták kivonni a forgalomból.

Chloe egyet akart érteni a barátnőjével, de Amo hangja halkan és parancsolóan hangzott. – Gyere, Chloe.

Látva, hogy Elle nekifeszül Nero mellkasának ellenkezésében, rájött, igazából mennyire visszatartotta Elle-t ezekben az években. Mint ma, mikor a barátnőjét eltalálták, még csak meg sem mozdult, hogy megnézze, jól van-e. Ehelyett bennragadt a saját poklában. Ideje volt kissé elhúzódnia Elle-től, így Elle felszabadulhat.

Félrepillantva róla Chloe a padlóra szegezte a tekintetét, ahogy elsétált Amóval.

Hallotta, ahogy Elle próbál küzdeni, de Nero nem hagyta és egyhelyben tartotta. Nehéz volt így elsétálni. De el kell kezdenem kicsit elvágni a fonalat… érte.

Chloe beállt Amo mögé, amitől a fiú gyorsan megállt és felé fordult.

– Ne akard, hogy újra megmutassam… – Hangja halk volt, mintha kihívná.

A szemei majdnem kiugrottak a helyükről. Hamar közvetlenül mellé lépett, mielőtt befejezhette volna a mondatot. Nem volt kétséges, még mindig tombolt az ebédnél történtek miatt, és nem tehetett róla, de eltűnődött azon, vajon valaki szörnyű sorstól szenvedett-e, míg ők a spanyol órájukon ültek. Legutóbb nyilvánvaló volt, mivel a fiúk kihagyták az óráik második felét és megfogták Sebastiant, hogy megverjék. Az ösztönei azt súgták, hogy visszatértek egy második körre.

Mellette sétálni pontosan olyan szörnyű volt, mint gondolnád. Mindenki – és úgy értem, mindenki – rájuk bámult, miközben szétszéledtek, helyet hagyva nekik. Olyan volt, mintha a folyosó széthasadt volna, és mindenki a szekrények mellé sorakozna, hogy figyeljék őket elhaladni.

Biztos volt benne, hogy vérzik a tenyere, olyan nyomást gyakorolt rájuk. Kérlek, legyen vége!

Közeledve a terem ajtajához már nem tudta többé elviselni a bámulást, így kereket oldott, de alig érintette meg a kilincset, mikor csattant a hangja.

– Chloe!

Hirtelen leejtette a kezét.

Amo megérkezett az ajtóhoz és maga nyitotta ki.

Miért nem tudod hagyni, hogy elszökjek?

Még nagyobb zavarban érezte magát a jelenettől, amit okozott.

Miután lassan belépkedett a terembe, a bevágódó ajtó mögötte még inkább felhívta rá a figyelmet. A teremnyi diák még inkább belé fúrta a tekintetét, mint a folyosón állók.

Végül eljutva a székéhez az asztal legszélére iszkolt, ahogy Amo leült mellé.

– Miért spuriztál az ajtóhoz? – kérdezte csendesen.

Érezte, hogy a vér csöpögni kezd a körméről.

– Mondd meg, miért, Chloe – kérte ismét.

Nem nézett rá, nem válaszolt neki.

Chloéra bámulva végre észrevette, hogy ráng a keze. – Nyisd ki a kezed. – Látta, hogy pici piros kandikál ki az ujjai alól. – Chloe, nyisd ki az átkozott kezeidet, mielőtt én teszem meg.

Óvatosan kinyitotta őket, túlságosan félve attól, hogy beváltja a fenyegetést. Nem kellett ránéznie, hogy tudja, mit gondol. Szörnyszülött.

– Bassza meg. – Felugorva nem vesztegette az időt, mielőtt a terem elejébe ment és megragadta a papírzsebkendős dobozt. Visszatérve kitépett belőle egy adaggal. Láthattad, hogy meg akarta fogni a kezét és rányomni a zsepiket a jelekre, de nem tette. Inkább óvatosan a tenyerébe tette őket, meggyőződve róla, hogy nem érintette meg. Ez majdnem…aranyos volt. Emiatt elgondolkodott, hogy tényleg szörnyeteg vagy faszfej volt-e.

Összezárva a tenyerét hagyta, hogy a zsepik elkezdjék felszívni a vért.

Ez alkalommal megnyugtató hangon szólalt meg, mikor azt kérdezte: – Miért spuriztál az ajtóhoz?

Rájött, hogy tud erről beszélni Amóval. – M-mindenki b-bámult minket.

– Ezért tetted ezt magaddal?

Ünnepélyesen bólintott a fejével.

Kihúzva még pár zsepit lecseréltette vele őket. – Helyezz rá több nyomást.

Még határozottabban zárta össze a kezét, hogy elállítsa a vérzést.

– Sajnálom, hogy rád kiabáltam. Azt gondoltam csak azért csinálod, hogy ne tarthassam ismét nyitva az ajtót neked.

Végre képes volt belenézni sötét szemébe. Valóban látni, hogy tényleg milyen rosszul érzi magát miatta, nyilallásra késztette kissé a szívét. Nem volt benne biztos, hogy egyáltalán ismeri. Megtudni, hogy csak azért csinált jelenetet, mert nyitva akarta tartani neki az ajtót lovagiasan édes volt.

– Nem g-gáz. Mostantól hagyom, hogy tartsd az ajtót.

A fiú ténylegesen elmosolyodott a viccet hallva. Ez volt az első alkalom, hogy ilyet látott.

Brrring.

Gyorsan elfordította a tekintetét. A csengő ráébresztette, hogy bámulja őt. Elpirult egy kicsit, mikor Amo nem nézett egyből félre róla.

Az óra úgy tűnt csigalassan halad, és körülbelül a harmadánál Amo leellenőrizte a kezeit, hogy lássa, elállt-e a vérzés. Elállt, így ezen a ponton a fiú felállt, nem törődve a tanár előadásával, és kidobta az összes használt zsebkendőt és visszatette a dobozt az asztalra.

Ahogy visszasétált a helyére Chloe érezte a pillantását, míg le nem ült.

Az óra maradékában úgy érezte kezdi kényelmesen érezni magát mellette. Nem volt sok, de egy kis változás valamiféle haladás volt. Ettől úgy tűnt, hogy gyorsabban telik az idő, és mikor a nap utolsó csengetése megszólalt, most az egyszer meg volt lepődve.

– Nem próbálsz meg ismét elszökni, igaz? – kérdezte, mikor a lány gyorsan felállt.

– N-nem, Sebastian szekrénye itt van kint, és lényegébenn azt mondtad, nem segítenél nekem, emlékszel?

Önelégült kifejezés suhant át az arcán. Azonnal elfelejtett minden kedves dolgot, amit Amo tett érte.

– T-tettél vele valamit.

Csalódott lett. – Nem, nem tettem. Visszamentem órára. Nero és Vincent voltak azok, akik meglátogatták.

Chloe az ajkára harapott. – Tényleg?

– Igen – biztosította Amo.

Egy pillanatig bámulva rá kezdett hinni neki. Legalábbis, gondolom, hogy az igazat mondja…

Amo felállva az ajtóhoz ment, majd megállt, mikor a lány nem követte. – Jössz?

Chloe nem akarta ismét magán érezni a pillantásokat.

Úgy tűnt, olvas a gondolataiban, így Amo megkérdezte: – Tudod, miért bámulnak így rád, ugye?

A földre nézett. – Mert szerintük szörnysz…

– Nem, nem vagy szörnyszülött – szakította félbe Amo. Csak egy pillanatra tartott szünetet, mielőtt folytatta: – Azért van ez, mert még sohasem látták korábban, ahogy egy lányt órára kísérek.

Nem hitt neki először, de visszagondolva ráébredt, hogy ő sem látta. Mindig is Nero és Vincent volt az, akiket körbevettek a lányok az órák között.

Összegyűjtve kevés bátorságát megtette az első lépést az ajtó felé. A szörnyeteg talán mégsem olyan rossz.

* * *

Harag robbant Chloéban, ahogy a szörnyetegre bámult. Ezt az érzést még valószínűleg soha az életében nem tapasztalta meg ilyen tisztán. Csak rosszabb lett minden egyes könnycseppel, ami legurult barátnője arcán. Látta már, ahogy Elle-t péppé verik, de sohasem volt szemtanúja ekkora fájdalomnak.

Épp rajtakapták Nerót, Amót és Vincentet egy verekedésen, de nem ez volt a legrosszabb része. Mikor szűk ruhába öltözött lányok tapadtak rájuk, Chloe határozottan nem volt meglepődve, hogy Vincent elfogadta, vagy akár Amo, de azon ledöbbent, hogy Nerón is volt egy. Chloe látta Nero szemében minden alkalommal, mikor Elle-re nézett: szereti őt. Nem tudta miért baszná el az egészet.

– Menjünk – mondta Elle Chloénak a könnyein át. Alapjában véve megmondta Nerónak, hogy bassza meg magát és csak messze akart tőle lenni.

A düh elérte a tetőfokát Chloéban. Azt hittem kezdünk barátok lenni.

Nero és Elle volt az, akik összetartották a szövetséget. Nélkülük nem volt barátság, különösen mivel ilyesmit tett, amivel összetörte a szívét.

Pontosan tudta, ki játszotta ebben a főszerepet. Látom az istenverte arcán.

Hátrahúzva a lábát olyan erősen sípcsonton rúgta, ahogy csak tudta.

– Au! Én mi a faszt tettem? – kiáltott Amo a sípcsontját fogva.

– Szégyelld magad. – Vincentre mutatott, aki hátrálni kezdett tőle, féltve saját sípcsontja biztonságát. – És te is.

Visszapillantva Amóra tudatta vele, hogy tudja, ez az egész miatta történt. – Tudom, hogy te tervelted ki.

Odalépve a most síró és kissé mosolygó barátnőjéhez Chloe megállt és Neróra nézett. – Nincs mit mondanom neked. Tudod, hogy mit vesztettél.

Minden egyes lépéssel az autó felé a harag lassan elhagyta a testét, ráébresztve, mit is tett. Olyan volt, mintha… megszálltak volna.

Beszállva a kocsijába és látva, ahogy Elle az anyósülésen a könnyeit törölgeti, Chloe érezte, hogy őt is megcsapja a sírhatnék. Ha tudott volna, szinte biztos volt benne, hogy mellette sírna.

Félelem telepedett rá, de nem az a fajta, amihez hozzászokott. Korábban azt gondolta, Elle az, aki a legtöbbet veszítheti Neróval. Ám úgy érezte, ő is elveszített valami éppilyen nagyszerűt. Amo minden nap meglepte; minden nappal kicsit jobban bízott benne; és minden nap érezte, hogy egy barátság kezd kivirágozni.

A tény, hogy egy barátság kezdetét érezte Amóval kialakulni megijesztette. A tény, hogy erős szomorúság tört rá, amiatt, hogy nem láthatja a barátságukat kibontakozni, tényleg megrémisztette.

* * *

Épp kibaszottul megrúgott? Amo lába még mindig szúrt, ahogy a kocsihoz sétált.

Francba, kibaszottul megrúgott!

Őt hibáztatta azért, mert Nero másik csajjal randizott, de az egyetlen ok, ami miatt Nero randizott, mert tényleg nem volt más választása. Azelőtt beszélte le a találkát, hogy Nero rájött volna, teljesen a magáénak akarja őt. Amo tudta, hogy Nero arra az elhatározásra fog jutni, hogy Elle-t a munka elé helyezi. Nyilvánvaló volt, hogy túlságosan kedveli. Azonban Nerónak el kellett játszania a főnök felé, hogy nem zúgott belé, mert, ha a főnök tudomást szerez róluk, aztán arról, hogy szétmentek, gyanússá válna. Nero apja már így is kételkedik a hűségében.

Cassandrának is itt kellett volna lennie ma este. Mióta felfüggesztették a héten nem látták. Beszélni akartak vele iskolán kívül, kényszeríteni, hogy mondjon el minden szarságot, amit Elle-lel és Chloéval tettek.

Nero azt tervezte, hogy ma este két legyet üt egy csapásra: elnyeri az apja bizalmát és ráteszi a kezét Cassandrára. De az egész kibaszottul félresiklott abban a pillanatban, hogy Elle feltűnt.

Még csak nem is értették, miért jött a Poisonbe. Ez egy szórakozóhely volt tiniknek, és határozottan nem az a hely, ahol Elle vagy Chloe valaha járt volna. Elle azt mondta, hogy kapott egy üzenetet Nerótól, hogy jöjjön ide, pedig ő nem küldött.

Valahogy kijátszottak minket. Valaki egy lépéssel előttük járt, ezt érezte. Csak remélte, hogy nem fog lecsapni rá, mielőtt észrevenné közeledni.

Szégyelld magad… Chloe szavai kavarogtak a fejében. Alig tudott a szemébe nézni nap, mint nap, ma este mégis lebámult a szörnyetegre és megrúgta. Megszokta, hogy minden alkalommal látja a csipetnyi félelem jelenlétét a szemeiben, mikor ránéz, de most először látta eltűnni egy pillanatra.

A félelem volt az egyetlen, amiről megtanulta, hogy Chloéban él. De fenébe, tévedtem.

Halvány mosolyra húzódott a szája. Egy lány se merészelt ilyet tenni vele. Nem csak ez, de sikerült kezelnie a helyzetet. Akármit is tett, hogy megváltoztassa benne a róla alkotott képet, működött. Eddig nem látta, de pontosan ebben reménykedett.

Kétségtelen volt, hogy Nero visszaszerzi Elle-t, ami pontosan oda helyezi őt vissza, ahol lenni akart.

Mielőtt kinyitotta a kocsija ajtaját, sarkak kopogása hangzott fel mögötte. – Amo, nem feledkeztél meg rólam, ugye?

Körbefordulva meglátta Christát, amint kiigazítja a melleit, hogy megbámulhassa. Ehelyett megfordult, hogy beszálljon az autójába. – Nem.

– De-de azt hittem átmegyek hozzád ma este.

Amo kinyitotta az ajtót és becsúszott, mellőzve kellemetlen nyávogó hangját és hamis könnyeit.

– Hogyan kellene hazajutnom?

– Sétálj. – Becsapta az ajtót az arca előtt.

Beindítva a kocsit nem vett tudomást a lányról, miközben az az ablakon keresztül kiabált neki káromkodva és hisztit csapott. Lehetnék jófiú.

Felpörgette a motort, kihajtott és hátrahagyta a lányt, miközben az próbálta megdobni az autóját a cipőjével, de csúfos kudarcot vallott. Legalábbis tettetni tudom.