2019. 06. 03.

Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca


🙈🙉

23. fejezet

Csak azt látjuk, amit látni akarunk
Mikor Chloe másnap reggel felkelt, hullának érezte magát. Kezei sajogtak, elméje ködös volt a tiszta kimerültségtől. Nem tudta milyen állapotban lenne most, ha mélyen aludt volna, miután Lucca bejött.
Felkelve az ágyból látta, hogy tizenegy múlt tíz perccel, sokkal később volt, mint ahogy általában kelni szokott.

Szemei a sértetlen zenedobozra vándoroltak, amit Lucca ajándékozott neki. Aztán mellette az ezüst körömcsipeszre, amit korábban még nem látott.
Emlékezett a tegnap este hozzá intézett kérésre és rájött, neki kellett odatennie, hogy biztosan levágja a körmét. Rendszerint kicsit hagyta megnőni őket; így szerette. Rossz szokást vett fel – tördelte a kezeit, ami aztán átváltozott és belevájta a körmeit a bőrébe, mikor megrémült. Nem tudta megmagyarázni, miért csinálja.
Nem akart megszabadulni a körmeitől, sem megtenni bármit, amit Lucca kért, így figyelmen kívül hagyta a kérését és bement a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a tegnap borzalmait.
Gyorsan használta a vécét, megmosta a fogát, majd bepattant a zuhany alá. Mikor kiszállt, észrevette a kenőcsöt a pulton, amit Lucca tegnap este használt, mellette új kötszerrel.
Miért? Sohasem fogja őt megérteni és azt, miért tette azt, amit tett. Annak ellenére, hogy figyelmes gesztus volt, még mindig egy zűrzavaros embertől érkezett.
Fájó és gyulladt kezére pillantva látta, hogy nem okozott magának ekkora sérülést hosszú ideje. Gondolta az lesz a legjobb, ha használja a kikészített készletet.
Végül felöltözve a földszint felé vette az irányt, azt hitte biztonságos, mivel Lucca mostanra órák óta dolgozik. Ám hamar megtudta, hogy ez a feltevés téves, mikor lement és meglátta, amint a férfi a konyhában főz.
Mikor azon volt, hogy megforduljon, ő felnézett és meglátta a lányt.
– Jó reggelt.
– R-reggelt. – Nem akarván otrombán elfutni, kiszúrta a laptopját a konyhaszigeten, ahol legutóbb hagyta, és úgy döntött, azzal megy vissza az emeletre.
Mikor megszerezte megfordult, de a férfi hangja megállította.
– Az ebéd mindjárt kész.
– Nem nagyon vagyok éh…
– Nem kérdeztem, hogy éhes vagy-e, kedvesem. Ülj le.
Nem tudta miért hitte azt, hogy tényleg elmenekülhet tőle.
Visszafordulva teste követte az utasítást.
Lucca ránézett a tűzhelyről. – Levágtad a körmödet?
Kezeit közel húzta testéhez, próbálta elrejteni őket. – N-nem szeretem, ha rövidek.
Odalépve hozzá benyúlt a zsebébe és előhúzott egy kis csipeszt, majd letette elé. – Nem fogom hagyni, hogy ismét ezt tedd magaddal, Chloe. Azt szeretném, hogy röviden tartsd őket. Megértetted?
Legyőzötten bólintott.
Hangja ellágyult. – Mikor leszoksz róla újra megnövesztheted.
Az ajkába harapva ismét bólintott. – O-oké.
A férfi egy pillanattal tovább nézett rá, mielőtt visszatért a tűzhelyhez, hogy befejezze az ebédet.
Chloe felkapta a csipeszt és elkezdte levágni a körmeit, olyan rövidre, amennyire lehetett. Megértette, Lucca miért kényszerítette erre. Ezt már régen meg kellett volna tennie. Csak utálta, hogy a teste szükségét érezte, hogy kedvére tegyen, mindegy, hogy az elméje mennyire harcolni akart ellene. Valami Luccában állandóan szólította a testét, de az agya jobban tudta, mindig rájött, milyen veszélyes is volt.
Hébe-hóba kikukkantott a szeme sarkából, hogy figyelje főzés közben. Aztán visszakapta a szemét arra, amit csinált, mikor elidőzött. Minden alkalommal, mikor odapillantott, azt mondta magának, ez az utolsó, de nem ez volt a helyzet.
Arcáról ugyanaz a figyelem és gondoskodás sugárzott, mikor főzött, mint múlt éjjel, mikor ellátta a kezeit. Nagyon nehéz volt nem nézni őt, mikor ilyen volt. Ritka és váratlan volt egy hozzá hasonló férfitól.
Befejezve a körmeit letakarította a pultot és kidobta a levágott darabokat, mielőtt visszaült, ahol sajtburgert és sültkrumplit talált.
Megszórta a burgerét néhány fűszerrel, amit Lucca tett ki, miközben helyet foglalt mellette a saját tányérjával. Megszámlálhatatlan sajtburgert evett már, de beleharapva el kellett ismernie, hogy ez rohadtul jó volt. Hát persze, hogy az.
Ennél a pontnál már nagyon kezdett az idegeire menni.
Chloe rekordidő alatt fejezte be, de nem tudta azért, mert annyira jó volt, vagy mert az emeletre akart menekülni.
– K-köszönöm. Nagyon finom volt.
– Örülök, hogy ízlett, kedvesem. – Mosolygott és felvette az üres tányérokat.
A lány a laptopért nyúlt, több, mint készen felmenni az emeletre.
– Kivettem a napot, hogy befejezzük a kertet – mondta neki, miközben a mosogatóba tette a tányérokat.
Megdermedt, elfeledkezett erről. Nem csoda, hogy itt van.
– Még mindig csatlakoznál hozzám? – Nem utasította; egyszerű kérdést tett fel.
A laptopot szorongatva próbált a legjobban hazudni. – R-rengeteg feladatom van, amit m-meg kell csinálnom.
– Rendben, kedvesem. Csak gondoltam talán élveznéd a friss levegőt. De ha nem zavar, hogy egész nap a házban vagy, megértem.
– S-sok feladatom van – próbált újra hazudni, habár tudta, hogy ez marhaság. Nem a tegnap este történtek miatt, hanem mert kifejezetten bevonta Sal-t, hogy segítsen neki a feladatokkal. Basszus… Kezdte magát rosszul érezni!
Mosolygott és hátradőlt a konyhapultnak. – Mondtam, megértem, kedvesem. Menj és csináld meg a feladatokat. Az sokkal fontosabb.
Szarkasztikus volt vagy kicseszettül kedves?
Ismét az ajkába harapva próbált dönteni. Mit próbál velem tenni?
Megrázta a fejét és remélte, hogy elűzi a gondolatokat, miközben a lépcső felé vette az irányt, nem akarta beadni a derekát a rossz érzéseknek, amiért nem akarja a napot kertészkedéssel tölteni egy rohadt gyilkossal.
– Oké, szia.
Nevetve hirtelen távozásán megemelte a hangját, hogy hallja, miközben elfutott. – Rendben, remélem sikerül sok feladatot megcsinálni, kedvesem.
A szobájába rohanva becsukta maga mögött az ajtót, mielőtt a kis asztalra tette a gépet. Huh! Remélem sikerül sok feladatot megcsinálni, kedvesem. Mit jelent ez egyáltalán?
Bármit is próbált Lucca tenni vele, nem vette be. Bolond volt, ennyi.
Helyet foglalt és kinyitotta a laptopot, hogy megnézze, milyen feladatai vannak. Egyik sem volt sürgős, így ott ült, malmozott a hüvelykujjaival, és próbált nem gondolni rá. Végül úgy döntött, hogy megpróbál megoldani pár matek feladványt a közelgő tesztre, hogy lássa, még mindig érti-e, amit Sal tanított neki.
Még csak tíz perce sem dolgozott rajta, mikor a chat-ablak felugrott.
Hogy megy a számítás?
Szemét forgatva gondolta, milyen rémesen kényelmes volt ez. Lucca kért meg, hogy nézz rám, hogy tényleg a feladatot csinálom-e? Jobban belegondolt és megkérdezte: Lucca vagy?
Mi? Nem. Történt valami? Ha-ha.
Mielőtt válaszolt felállt és kinézett az ablakon. Lucca már kint volt a kertben, piszkosan és keményen dolgozva. Hát… Basszus. Ez kinyírta az elméletét.
Visszatérve a géphez újra elolvasta a férfi válaszát, nem tetszett neki a nevetés az üzenetben, tudta valószínűleg mosolyog a túlvégen.
Gépelni kezdett, tudatni akarta vele, hogy többé nem hiszi el az ártatlan módját annak, ahogy elmagyarázta a maffiát. Alelnök, he?
Nos, kissé próbáltalak figyelmeztetni, de nem hallottad meg.
Ez nem igaz. Ez nem igaz!
Azt a verziót tártam eléd, amit hallani akartál, nem?
A billentyűzetre bámulva azonnal beütötte az „N” betűt, de nem tudta befejezni a szót, mélyen tudta, hogy igaza van.
Csak azt halljuk, amit hallani akarunk, csak azt látjuk, amit látni akarunk, Chloe.
Tekintete az ablak felé vándorolt, gondolatai Luccánál jártak, mielőtt visszakapta a szemét a gépre és bepötyögte: Mégis, hazudtál nekem mindenki mással egyetemben.
Lucca hazudott neked?
Beharapta az ajkát, képtelen volt hazudni. Nem. Ha bármi is, hát túl őszinte volt.
Akkor mi a probléma?
Öhm, a tény, hogy őrült. A kisfőnök. Fogságban tart. Ez csak egy rövid lista volt, de ezt nem fogja elmondani a legjobb barátjának. Semmi.
Biztos vagy benne? Ha-ha.
Igen!
Oké akkor, ha biztos vagy benne.
Huh, biztosan nem értette a srácokat általánosságban, mert nem tudta, hogy ez szarkazmus volt-e, vagy sem.
Ujjait összeérintve gondolt arra, hogy volt valami, amit azóta tudni akart, hogy kitálaltak neki a maffiáról. Sal zsenialitása piszkálta, és tudni akarta, mit is dolgozik nekik, mivel szerinte nem csak a biztonsági részleget vezette.
Mit csinálsz valójában? Mármint, úgy tényleg.
Türelmesen várt a válaszra, de csak percekkel később érkezett egy, és az sem az volt, amire számított, mégis kellett volna.
A jobb keze vagyok.
Pontosan tudta, kire utal.
Akkor segítesz neki bajba keveredni?
Vagy segítek neki kikeveredni belőle.
Volt még egy kérdés, amire választ szeretett volna kapni. Csak azt nem tudta, hogyan kérdezze meg. A múlt éjszaka után, ahogy Lucca Amóról beszélt, mintha nem lenne különb nála, és hogy Nero és Vincent sem, meg kellett kérdeznie: Lehetséges, hogy jó ember legyél, de közben a maffia tagja is?
Szerintem ezt magadnak kell kitalálnod.
Chloe ezután hátrahagyta a gépet és az ablakhoz lépett, majd lenézett Luccára. Az az arckifejezés volt rajta, mintha törődött volna azzal, amivel foglalkozott, alaposan koncentrálva a feladatra, mintha az lenne a legfontosabb dolog a világon. Annak ellenére, hogy nem akarta beismerni, tetszett neki ez az arckifejezés. Passzolt hozzá. És minden alkalommal, mikor ezzel a kifejezéssel az arcán figyelte, teljesen megbabonázta.
Minél többet figyelte odakint, a falakon kívül, annál jobban befészkelte magát. Csak gondoltam talán élveznéd a friss levegőt. De ha nem zavar, hogy egész nap a házban vagy, megértem.
Sietősen visszatért az asztalhoz. Nem, nem, nem, nem, nem.
Az ablak felé kukucskált, látta, hogy süt a nap. Ne csináld. Ne hallgass rá.
A madarak csiripelni kezdtek, miközben elrepültek az ablaka előtt…
Lenézett és nem érzett mást, mint vereséget. Basszus!

12 megjegyzés:

Mónika írta...

Köszönöm szépen!

hogolyo írta...

Mosolyogva, izgatottan olvasom a sztorit, Köszönöm! A könyvet, a fordítást, az órarend betartását, vagyis mindent!

Petra írta...

Köszönöm szépen

magyarmargit írta...

Köszönöm szépen

Judit írta...

Köszönöm ☺️

Gabriella írta...

Ez az egy jó dolog van a hétfőben, hogy olvashatom a folytatást. De ez nagyon jó! Köszönöm!

BIBORVIRAG75 írta...

Köszönöm

Mariann írta...

Isteni!!!

Tóthné Rózsa írta...

Köszike 😊

Unknown írta...

Imádom ezt a könyvet, és köszönöm nektek 😁😁😁😁😁😁😁😁

Kissné Margó írta...

Köszi szépen!❤😘❤

Tünci írta...

Köszönöm 🌸🌷🙂