🙈🙉
23. fejezet
Csak
azt látjuk, amit látni akarunk
Mikor Chloe másnap reggel felkelt, hullának
érezte magát. Kezei sajogtak, elméje ködös volt a tiszta kimerültségtől. Nem
tudta milyen állapotban lenne most, ha mélyen aludt volna, miután Lucca bejött.
Felkelve az ágyból látta, hogy tizenegy
múlt tíz perccel, sokkal később volt, mint ahogy általában kelni szokott.
Szemei a sértetlen zenedobozra
vándoroltak, amit Lucca ajándékozott neki. Aztán mellette az ezüst
körömcsipeszre, amit korábban még nem látott.
Emlékezett a tegnap este hozzá intézett
kérésre és rájött, neki kellett odatennie, hogy biztosan levágja a körmét. Rendszerint
kicsit hagyta megnőni őket; így szerette. Rossz szokást vett fel – tördelte a
kezeit, ami aztán átváltozott és belevájta a körmeit a bőrébe, mikor megrémült.
Nem tudta megmagyarázni, miért csinálja.
Nem akart megszabadulni a körmeitől, sem
megtenni bármit, amit Lucca kért, így figyelmen kívül hagyta a kérését és
bement a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a tegnap borzalmait.
Gyorsan használta a vécét, megmosta a
fogát, majd bepattant a zuhany alá. Mikor kiszállt, észrevette a kenőcsöt a
pulton, amit Lucca tegnap este használt, mellette új kötszerrel.
Miért?
Sohasem fogja őt megérteni és azt, miért tette azt, amit tett. Annak ellenére,
hogy figyelmes gesztus volt, még mindig egy zűrzavaros embertől érkezett.
Fájó és gyulladt kezére pillantva látta,
hogy nem okozott magának ekkora sérülést hosszú ideje. Gondolta az lesz a
legjobb, ha használja a kikészített készletet.
Végül felöltözve a földszint felé vette az
irányt, azt hitte biztonságos, mivel Lucca mostanra órák óta dolgozik. Ám hamar
megtudta, hogy ez a feltevés téves, mikor lement és meglátta, amint a férfi a
konyhában főz.
Mikor azon volt, hogy megforduljon, ő
felnézett és meglátta a lányt.
– Jó reggelt.
– R-reggelt. – Nem akarván otrombán
elfutni, kiszúrta a laptopját a konyhaszigeten, ahol legutóbb hagyta, és úgy
döntött, azzal megy vissza az emeletre.
Mikor megszerezte megfordult, de a férfi
hangja megállította.
– Az ebéd mindjárt kész.
– Nem nagyon vagyok éh…
– Nem kérdeztem, hogy éhes vagy-e,
kedvesem. Ülj le.
Nem tudta miért hitte azt, hogy tényleg elmenekülhet
tőle.
Visszafordulva teste követte az utasítást.
Lucca ránézett a tűzhelyről. – Levágtad a
körmödet?
Kezeit közel húzta testéhez, próbálta
elrejteni őket. – N-nem szeretem, ha rövidek.
Odalépve hozzá benyúlt a zsebébe és
előhúzott egy kis csipeszt, majd letette elé. – Nem fogom hagyni, hogy ismét
ezt tedd magaddal, Chloe. Azt szeretném, hogy röviden tartsd őket. Megértetted?
Legyőzötten bólintott.
Hangja ellágyult. – Mikor leszoksz róla
újra megnövesztheted.
Az ajkába harapva ismét bólintott. – O-oké.
A férfi egy pillanattal tovább nézett rá,
mielőtt visszatért a tűzhelyhez, hogy befejezze az ebédet.
Chloe felkapta a csipeszt és elkezdte
levágni a körmeit, olyan rövidre, amennyire lehetett. Megértette, Lucca miért
kényszerítette erre. Ezt már régen meg kellett volna tennie. Csak utálta, hogy
a teste szükségét érezte, hogy kedvére tegyen, mindegy, hogy az elméje mennyire
harcolni akart ellene. Valami Luccában állandóan szólította a testét, de az
agya jobban tudta, mindig rájött, milyen veszélyes is volt.
Hébe-hóba kikukkantott a szeme sarkából,
hogy figyelje főzés közben. Aztán visszakapta a szemét arra, amit csinált,
mikor elidőzött. Minden alkalommal, mikor odapillantott, azt mondta magának, ez
az utolsó, de nem ez volt a helyzet.
Arcáról ugyanaz a figyelem és gondoskodás
sugárzott, mikor főzött, mint múlt éjjel, mikor ellátta a kezeit. Nagyon nehéz
volt nem nézni őt, mikor ilyen volt. Ritka és váratlan volt egy hozzá hasonló férfitól.
Befejezve a körmeit letakarította a pultot
és kidobta a levágott darabokat, mielőtt visszaült, ahol sajtburgert és sültkrumplit
talált.
Megszórta a burgerét néhány fűszerrel,
amit Lucca tett ki, miközben helyet foglalt mellette a saját tányérjával.
Megszámlálhatatlan sajtburgert evett már, de beleharapva el kellett ismernie,
hogy ez rohadtul jó volt. Hát persze,
hogy az.
Ennél a pontnál már nagyon kezdett az
idegeire menni.
Chloe rekordidő alatt fejezte be, de nem
tudta azért, mert annyira jó volt, vagy mert az emeletre akart menekülni.
– K-köszönöm. Nagyon finom volt.
– Örülök, hogy ízlett, kedvesem. – Mosolygott
és felvette az üres tányérokat.
A lány a laptopért nyúlt, több, mint
készen felmenni az emeletre.
– Kivettem a napot, hogy befejezzük a kertet
– mondta neki, miközben a mosogatóba tette a tányérokat.
Megdermedt, elfeledkezett erről. Nem csoda, hogy itt van.
– Még mindig csatlakoznál hozzám? – Nem utasította;
egyszerű kérdést tett fel.
A laptopot szorongatva próbált a legjobban
hazudni. – R-rengeteg feladatom van, amit m-meg kell csinálnom.
– Rendben, kedvesem. Csak gondoltam talán
élveznéd a friss levegőt. De ha nem zavar, hogy egész nap a házban vagy,
megértem.
– S-sok feladatom van – próbált újra
hazudni, habár tudta, hogy ez marhaság. Nem a tegnap este történtek miatt, hanem
mert kifejezetten bevonta Sal-t, hogy segítsen neki a feladatokkal. Basszus… Kezdte magát rosszul érezni!
Mosolygott és hátradőlt a konyhapultnak. –
Mondtam, megértem, kedvesem. Menj és csináld meg a feladatokat. Az sokkal fontosabb.
Szarkasztikus volt vagy kicseszettül
kedves?
Ismét az ajkába harapva próbált dönteni. Mit próbál velem tenni?
Megrázta a fejét és remélte, hogy elűzi a
gondolatokat, miközben a lépcső felé vette az irányt, nem akarta beadni a
derekát a rossz érzéseknek, amiért nem akarja a napot kertészkedéssel tölteni
egy rohadt gyilkossal.
– Oké, szia.
Nevetve hirtelen távozásán megemelte a
hangját, hogy hallja, miközben elfutott. – Rendben, remélem sikerül sok
feladatot megcsinálni, kedvesem.
A szobájába rohanva becsukta maga mögött
az ajtót, mielőtt a kis asztalra tette a gépet. Huh! Remélem sikerül sok feladatot megcsinálni, kedvesem. Mit jelent ez
egyáltalán?
Bármit is próbált Lucca tenni vele, nem
vette be. Bolond volt, ennyi.
Helyet foglalt és kinyitotta a laptopot,
hogy megnézze, milyen feladatai vannak. Egyik sem volt sürgős, így ott ült,
malmozott a hüvelykujjaival, és próbált nem gondolni rá. Végül úgy döntött,
hogy megpróbál megoldani pár matek feladványt a közelgő tesztre, hogy lássa,
még mindig érti-e, amit Sal tanított neki.
Még csak tíz perce sem dolgozott rajta,
mikor a chat-ablak felugrott.
Hogy
megy a számítás?
Szemét forgatva gondolta, milyen rémesen
kényelmes volt ez. Lucca kért meg, hogy
nézz rám, hogy tényleg a feladatot csinálom-e? Jobban belegondolt és
megkérdezte: Lucca vagy?
Mi?
Nem. Történt valami? Ha-ha.
Mielőtt válaszolt felállt és kinézett az
ablakon. Lucca már kint volt a kertben, piszkosan és keményen dolgozva. Hát…
Basszus. Ez kinyírta az elméletét.
Visszatérve a géphez újra elolvasta a
férfi válaszát, nem tetszett neki a nevetés az üzenetben, tudta valószínűleg
mosolyog a túlvégen.
Gépelni kezdett, tudatni akarta vele, hogy
többé nem hiszi el az ártatlan módját annak, ahogy elmagyarázta a maffiát. Alelnök, he?
Nos,
kissé próbáltalak figyelmeztetni, de nem hallottad meg.
Ez nem igaz. Ez nem igaz!
Azt
a verziót tártam eléd, amit hallani akartál, nem?
A billentyűzetre bámulva azonnal beütötte
az „N” betűt, de nem tudta befejezni a szót, mélyen tudta, hogy igaza van.
Csak
azt halljuk, amit hallani akarunk, csak azt látjuk, amit látni akarunk, Chloe.
Tekintete az ablak felé vándorolt,
gondolatai Luccánál jártak, mielőtt visszakapta a szemét a gépre és bepötyögte:
Mégis, hazudtál nekem mindenki mással egyetemben.
Lucca
hazudott neked?
Beharapta az ajkát, képtelen volt hazudni.
Nem. Ha bármi is, hát túl őszinte volt.
Akkor
mi a probléma?
Öhm, a tény, hogy őrült. A kisfőnök.
Fogságban tart. Ez csak egy rövid lista volt, de ezt nem fogja elmondani a
legjobb barátjának. Semmi.
Biztos
vagy benne? Ha-ha.
Igen!
Oké
akkor, ha biztos vagy benne.
Huh, biztosan nem értette a srácokat
általánosságban, mert nem tudta, hogy ez szarkazmus volt-e, vagy sem.
Ujjait összeérintve gondolt arra, hogy
volt valami, amit azóta tudni akart, hogy kitálaltak neki a maffiáról. Sal zsenialitása
piszkálta, és tudni akarta, mit is dolgozik nekik, mivel szerinte nem csak a
biztonsági részleget vezette.
Mit
csinálsz valójában? Mármint, úgy tényleg.
Türelmesen várt a válaszra, de csak percekkel
később érkezett egy, és az sem az volt, amire számított, mégis kellett volna.
A
jobb keze vagyok.
Pontosan tudta, kire utal.
Akkor
segítesz neki bajba keveredni?
Vagy
segítek neki kikeveredni belőle.
Volt még egy kérdés, amire választ
szeretett volna kapni. Csak azt nem tudta, hogyan kérdezze meg. A múlt éjszaka
után, ahogy Lucca Amóról beszélt, mintha nem lenne különb nála, és hogy Nero és
Vincent sem, meg kellett kérdeznie: Lehetséges,
hogy jó ember legyél, de közben a maffia tagja is?
Szerintem
ezt magadnak kell kitalálnod.
Chloe ezután hátrahagyta a gépet és az ablakhoz
lépett, majd lenézett Luccára. Az az arckifejezés volt rajta, mintha törődött
volna azzal, amivel foglalkozott, alaposan koncentrálva a feladatra, mintha az
lenne a legfontosabb dolog a világon. Annak ellenére, hogy nem akarta
beismerni, tetszett neki ez az arckifejezés. Passzolt hozzá. És minden
alkalommal, mikor ezzel a kifejezéssel az arcán figyelte, teljesen megbabonázta.
Minél többet figyelte odakint, a falakon
kívül, annál jobban befészkelte magát. Csak
gondoltam talán élveznéd a friss levegőt. De ha nem zavar, hogy egész nap a házban
vagy, megértem.
Sietősen visszatért az asztalhoz. Nem, nem, nem, nem, nem.
Az ablak felé kukucskált, látta, hogy süt
a nap. Ne csináld. Ne hallgass rá.
A madarak csiripelni kezdtek, miközben
elrepültek az ablaka előtt…
Lenézett és nem érzett mást, mint
vereséget. Basszus!
12 megjegyzés:
Köszönöm szépen!
Mosolyogva, izgatottan olvasom a sztorit, Köszönöm! A könyvet, a fordítást, az órarend betartását, vagyis mindent!
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen
Köszönöm ☺️
Ez az egy jó dolog van a hétfőben, hogy olvashatom a folytatást. De ez nagyon jó! Köszönöm!
Köszönöm
Isteni!!!
Köszike 😊
Imádom ezt a könyvet, és köszönöm nektek 😁😁😁😁😁😁😁😁
Köszi szépen!❤😘❤
Köszönöm 🌸🌷🙂
Megjegyzés küldése