Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

25. fejezet

Mindennek ára van

Fordította: Keiko

Mikor elé került a tányérnyi spagetti húsgombóccal, nem bírt nem mosolyogni.

Lucca észrevette, miközben leült mellé a saját tányérjával. – Rendben van?

– Igen. – Ez volt a helyzet. Minden nap vacsorát készített neki, és minden alkalommal olyan étel volt, amit szeretett. Bár nem egyszer kérdezte meg, hogy ízlett-e neki. Fura módon mindig tudta. – Spagetti húsgombóccal valójában az egyik kedvencem.

Elégedettnek tűnt. – Hát jó. Remélem ízlik.

Felkapva az evőeszközt evett egy falatot, tudta, hogy jó lesz, de nem olyan jó, mint amilyen abban a pillanatban volt, mikor a szájába tette. Tudnia kellett volna annál az egyedüli oknál fogva, hogy olasz volt.

– A legjobb, amit valaha ettem.

– Köszönöm, kedvesem. – Belevágva egy húsgolyóba megkérdezte: – Mi a kedvenc fogásod?

Hmm. Ezen el kellett gondolkodnia egy pillanatra. Nehéz kérdés volt mikor ízletes étel volt előtted, s nem vagy válogatós mindenekelőtt. – Ez nehéz, de szerintem a kedvenc kajám a chilisbab.

Úgy tűnt, nem hiszi el, mivel kételkedő arcot vágott. – Chilis bab?

A lány is kétkedő arcot vágott. – Mi a baj a chilisbabbal?

– Csak nem hallottam még olyat, hogy valakinek a kedvence a chilisbab. Szerintem még soha nem kóstoltam elég jót ahhoz, hogy szeressem.

Belegondolva ő sem hallott még senkiről, aki ennyire szeretné. Az egyetlen olyan dolognak tűnt, ami nélkül tudnál élni, nem úgy, mint pizza vagy sültkrumpli nélkül.

– Hát, mikor a megfelelő chilisbab van előtted, az egyik legjobb kaja, amit csak ehetsz.

– Mit szeretsz benne? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– Nem igazán tudom. – Mélyen elgondolkodott, próbálva kitalálni, mielőtt megvilágosodott. – Melegít és otthon érzem magam tőle, gondolom… És boldognak. Boldog vagyok, ha eszem. Ez furcsa?

Zöld szemekkel nézve rá Lucca megrázta a fejét. – Nem, kedvesem.

– Azt hiszem azért szeretem annyira, mert az anyám csak ezt tudta jó főzni. – Az anyja a nővérétől lopta a receptet, és ez volt az egyetlen ok, amiért olyan finom volt.

– Még sohasem csináltam korábban, de meglátjuk, el tudom-e készíteni neked.

– Nem gáz. Nem ak…

– Nem, szeretném. Nem ígérhetem meg, hogy egyáltalán jó lesz, de érted meg akarom próbálni.

– Oké. K-köszönöm. – Mosolygott és visszatért a fogáshoz.

Az étkezés további részét csendben élvezték. Túl jó volt ahhoz, hogy tovább folytassák a beszélgetést. Tényleg a legjobb spagetti volt, amit valaha evett, egészen az utolsó falatig.

Addig nem jött rá, mi a következő lépés, míg az utolsó falatot el nem fogyasztották és Lucca fel nem állt.

Idegesen felpattant és felkapta a tányérját. – E-elvihetem ezeket a csaphoz és e-elmosogathatok.

– Minden rendben, kedvesem. Nem akarom, hogy a friss kötésedet összepiszkold.

Mikor elvette a tányért tőle úgy érezte, annak reménye, hogy nem kell mellette ülnie vele együtt távozik. Megszokta már, hogy minden este olyan közel kell ülnie hozzá a földön, de ez lesz az első alkalom azóta, hogy megtudta, mivel foglalkozik. Azt is érezte, hogy ez az alkalom más lesz, mert most már kezdte megérinteni.

Lucca a mosogatóba helyezte az edényeket, a nappaliba ment, helyet foglalt a nagy bőrfotelben és a lába mellé helyezte a párnát.

A lány egy centit sem mozdult.

– Gyere ide, Chloe – utasította, észlelve az idegességét.

Teste akképp mozdult, ahogy mindig, ha parancsolt, nem állt meg addig, míg be nem teljesítette, amit a férfi akart: leült mellé a párnára. Mereven ült szétterpesztett lába mellett, ami közelebb volt, mint szokott.

– Egész nap megvoltál mellettem, kedvesem; most miért vagy oly ideges?

Igaza volt, mondta magának döbbenten. Ideges volt, mikor először jött le a földszintre, de mikor kint volt a kertben vele, jól volt. Bár abban a pillanatban, hogy ideje volt leülni mellé, minden megváltozott.

Összekulcsolta a kezét és azt kívánta, bárcsak összeszoríthatná őket. – M-mert tudom, hogy egész nap erre vártál.

Ahogy Lucca előrenyúlt és felkapott egy tincset érezte, hogy hideg ujjbegyei enyhén végigsúrolják a nyakát, amitől megkérdőjelezte, vajon tényleg megtörtént-e vagy sem.

– Honnan tudtad? – kérdezte sötéten és csavargatni kezdte a tincset.

– Csak érzem. – A csontjaimban.

– Tudod miért szeretek így ülni itt minden este?

Megrázta a fejét, bizonytalan volt, valóban tudni akarja-e a választ.

– Ellazít. Megnyugtat… – Szünetet tartott és szorosabbra húzta a tincset az ujja körül. – És csillapítja a sötétséget.

– A sötétséget…? – suttogta, kifulladtnak érezte magát.

– Az a rész bennem, ami azt suttogja, tegyek nagyon gonosz dolgokat.

Megfordulva pillantott fel a dermesztő férfira. – Az a rész, ami a kisfőnökké tesz?

Lucca bólintott.

Elfordult tőle, nem akart ránézni, mikor válaszol a kérdésére: – Hogyan lettél kisfőnök?

– A családnevem és az apám által. Csak azok a férfiak tölthetik be a főnök vagy kisfőnök pozíciót, akik a Caruso nevet viselik. Engem az szilárdított meg a pozíciómban, hogy apám elsőszülött fia vagyok, mivel az apám is egyszer kisfőnök volt, mielőtt átvette az apja helyét. Ez generációk óta így megy.

A lány visszanézett rá, megdöbbentette az elhangzott információ. – Akkor egy nap átveszed apád helyét?

A férfi végigfuttatta a hüvelykujját a selymes tincsen, érezve annak puha textúráját. – Igen.

Számítania kellett volna rá, de egy része úgy tűnt, kizárta ezt a lehetőséget, nem akarta, hogy folytassa a veszélyes életmódot.

– Ki fogja átvenni akkor a helyed? – Minden feltett kérdés és minden válasz csak újabb kérdéseket vetett fel.

– Attól függ, mikor veszem át a helyét. Nagyon valószínű, hogy Nero lesz az, ha ő is akarja.

– Oh. – Vajon Elle tud róla? – Mennyi idős voltál, mikor kisfőnök lettél?

– Apám Enzót nevezte ki, míg én készen nem álltam. Őt nem Carusónak hívják, így átvettem a helyét, amint betöltöttem a huszonegyet.

– Olyan fiatalon neveztek ki?

Mosolygott nyilvánvaló aggodalmán. – Hát, tizenhét évesen váltam Made Manné.

– Tényleg? Hiszen még csak felnőtt sem voltál. – A lány nem gondolta, hogy lehetséges ennél is jobban megdöbbenni.

– Igen, akkor válsz made-dé, ha eléred a korhatárt, de én kivétel voltam.

Chloe nyelt egyet. – M-miért?

– Olyasvalamit tettem, ami csak elrémisztene tőlem, ha elmondanám. – Kibontotta a haját, csak hogy újra az ujja köré csavarja. – Talán egy nap elmondom, kedvesem, de nem ma.

Félrepillantva róla több, mint hálás volt, hogy nem mondta el neki, tudva, hogy bármi is volt az, borzalmasnak kellett lennie számára, hogy ilyen fiatalon made-dé váljon.

– Mit csinálsz, mint kisfőnök?

– Biztosítom, hogy a Család simán fusson, és hogy az embereim rendben legyenek sok más dologgal együtt.

Ekkor emlékezett rá, hogy Sal elmondta neki, hogy ő adta Nerónak, Amónak és Vincentnek a munkát.

– Milyen munkát adtál Amónak? – kérdezte.

Mosoly kezdett szétterülni az arcán. – Miért kérdezed?

– Sal azt mondta, hogy a kaszinó alagsorában dolgozik.

– Tényleg? – kérdezte még mindig mosolyogva. – Sal beszélt neked a Családról?

– Igen. Hát, olyasmi. – Lenézett a kezére. – Azt mondta te vagy az „alelnök”.

Lucca nevetve hátravetette a fejét, ami nem igazán tetszett Chloénak, mivel ez a naivitása ára volt.

– Ez nem vicces – mondta, mikor a férfi nem hagyta abba a nevetést.

– Sajnálom, kedvesem. Igazad van. – Egy utolsó kacaj tört elő, mielőtt folytatta: – Mit mondott neked Sal Amo munkájáról?

– Semmit, tényleg. – Megvonta a vállát. – Csak annyit, hogy adtál Amónak, Nerónak és Vincentnek egy munkát az alagsorban, de azt mondta, hogy Nero és Vincent el akar onnan kerülni valamilyen oknál fogva. Sal kifejezetten arra kért, hogy mondjam el neked, Amo imádja a munkát, még Maria is ezt mondta.

A mosoly kezdett elhalványulni, miközben folytatta a haja csavargatását. – Azt mondták, mi?

– Igen. – Mi folyik itt? Valami azt súgta neki, hogy nem akarja hallani, mivel is foglalkozott Amo pontosan.

– Nos, az alagsor valójában egy földalatti kaszinó. Amolyan kidobó emberek.

Chloe furcsállva nézett a férfira. – Egy kaszinó alatti földalatti kaszinó?

Lucca kacsintott. – Pontosan.

Egy illegális kaszinó a legális takarásában? Minél többet gondolkodott róla, annál több értelmet nyert, mégis egyre jobban összezavarta.

Feladta a megértésre tett próbálkozást. Még mindig úgy érezte, valami kimaradt.

– Mit csinálnak pontosan a kidobók?

– Figyelnek az emeletre, figyelnek a vendégekre, akik esetleg nem tartják be a szabályokat és megbizonyosodnak róla, hogy a vendégek, a dolgozókkal együtt mindig biztonságban legyenek.

– Oh, ez nem hangzik rossznak. – Biztosítják, hogy mindenki biztonságban legyen. – Nero és Vincent miért utálja akkor?

– Tőlük kell megkérdezned. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ebbe a pozícióba állítsam őket, és azt hittem mindannyian szeretni fogják, nem csak Amo. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Nos, Vincentnek tetszett egy ideig… Talán egy nap megmutatom, és rájössz majd.

Chloe egy percig meredt rá, úgy gondolta Lucca borzasztóan ártatlannak látszott, csak azt nem tudta, miért.

– Nem fogsz új munkát adni Nerónak és Vincentnek?

Ártatlan viselkedése gyorsan vészjóslóvá változott. – Megtehetem, de ez nem azt jelenti, hogy akarom vagy fogom is. Fel kell küzdeniük magukat a legaljáról, mint mindenki másnak.

Megértette, hogy újak voltak a Családban, és nem részesülhettek különleges bánásmódban. Legalább Amo boldog volt.

Elméje azonnal olyan szomorú gondolatok felé sodródott, mint bezárva lenni ide a barátai nélkül.

Háttal a fotelnak dőlve mereven ült anélkül, hogy észrevette volna, hogy ellazult, vagy hogy a férfi sötét farmerja hozzáért a karjához, amit ő most hirtelen elmozdított.

Erős, tiszta mentol illata csapta meg az orrát. Olyan friss és hűs volt, majdnem csípős. Mély levegőt véve rájött, az illat a férfihoz tartozott.

Mostanáig soha nem vette észre. Még mindig érezte saját virágos illatát, mivel mindketten lezuhanyoztak kertészkedés után, de az már elhalványult, és az egyetlen illat, ami körbevette Luccáé volt.

Lucca megdörzsölte a kezében tartott hajat. – Mi a baj, kedvesem?

Összekulcsolva a kezét azt kívánta, bárcsak szorongathatná őket, de a kötések miatt képtelen volt erre. Nem akarta elmondani neki, hogy tetszett az illata és kényelmetlenül érezte magát miatta, így idegesen csak a féligazságot árulta el.

– H-hiányoznak.

A férfi elcsendesedett, de folytatta a haja csavargatását. Hangja aztán elérte a lány fülét. – Akarsz vele beszélni?

Megfordulva ránézett, ez jobban meglepte, mint bármi más, amit az este folyamán mondott.

– Elle-lel? Megengeded, hogy beszéljek vele?

Már azelőtt tudta, hogy túl szép, hogy igaz legyen, mielőtt a következő szavak elhagyták az ajkát. Mindennek ára van.

– Igen, kedvesem… De valamit cserébe adnod kell.