Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

29. fejezet

Jövök, Chloe

Fordította: Keiko

Egy hónap telt el ezen falak között, és amit korábban börtönnek érzett, most menyország volt. Chloe minden reggel úgy ébredt, hogy félt attól, mit tartogat számára a nap az iskolában, még otthon is. Minden nap borzalmas emberek kínozták, akik miatt csak egy szörnyszülöttnek érezte magát. Mégis, a szörnyeteg, aki itt tartotta, sohasem ártott neki, és napról napra kevésbé érezte magát szörnyszülöttnek.

Chloe a napjait az online kurzusokkal töltötte, az estéket Luccával. Szép, megnyugtató, sőt, még biztonságos is volt itt vele, bízott benne, mióta megtudta, a férfi nem csak azért hozta ide, mert úgy akarta.

Oka volt az ittlétének, valami, ami nyilvánvaló volt azon kevés kiválasztott alapján, akik tudták, hogy itt van, a zsigeréből fakadó érzés mellett.

Ezért addig marad, míg a Mumussal kötött egyezség rá eső része nem teljesül. A probléma az volt, hogy mikor elérkezik az idő, képes lesz-e elsétálni? Nem tudta.

Sok mindenhez hozzászokott, de a legijesztőbb mind közül…

Lucca megragadta a csuklójánál fogva, hogy megállítsa a konyhából kimenet. – Azt akarom, hogy kipróbálj valamit.

Minden nappal egyre többször érintette meg, és egyre jobban kezdett hozzászokni. A célja, hogy segítsen neki felülkerekedni az érintéstől való félelmén működött.

Kezdetben mindig engedélyt kért vagy figyelmeztette a várható érintkezésre, de a hónap előrehaladtával hébe-hóba figyelmeztetés nélkül érintette. Majd összecsinálta magát ijedtében, mégis minél többször tette, annál jobban felismerte és az emlékezetébe véste az érintését. Még mindig rettegett a másodperc törtrészéig, de aztán rájött, hogy Lucca volt, és a félelme csillapodott.

A csuklóját körülölelő kéz megszorította, emlékeztetve, hogy csak ő az.

– M-mi az?

A tűzhelyhez vezette, majd elengedte, hogy kinyithassa. Egy kanalat mártott a keverékbe, majd az ajkaihoz emelte, hogy gyengéd ráfújással lehűtse a tartalmát.

– Chilisbabot csináltál nekem? – kérdezte meglepődve a kedves gesztuson.

– Ne izgulj rá nagyon. A neten találtam a receptet, és nem vagyok benne biztos, hogy jó lesz.

– Jó illata van. – Már csak az illatától felmelegedett.

Mikor Lucca az ajkához emelte a kanalat hagyta, hogy megetesse.

A chilisbab meleg volt, de…

Az arckifejezését olvasva kérdezte: – Rossz, igaz?

Igen. – N-nem, csak... más.

Visszamártva a kanalat az edénybe kimert egy falatot, majd bekapta. Azonnal grimaszolt.

– Ez kibaszottul gusztustalan.

Chloe kacagni kezdett.

Lemosolyogva a lányra együtt nevetett vele. – Mit mondtam neked a hazugságról, kedvesem?

– Sajnálom. Nem akartam megbántani az érzéseidet. Nem gáz – próbálta vigasztalni. – Nem lehetsz mesterszakács állandóan.

– Hát, még jó, hogy ezt tartalékba elkészítettem. – Kinyitva a sütőt megmutatta neki a hihetetlenül kinéző, házikészítésű mesteri pizzát.

– Ez most komoly?!

Bármit főzött, az túltett a tökéletesen és az ízletesen. Nos, a chilisbabon kívül. Azért kárpótolta a pizza, ami egy millió dolláros séfhez méltó darab volt.

Kertész, mesterszakács, helyes… Majdnem tökéletes. Majdnem.

– Sajnálom, kedvesem. – Kacsintott. – Egy pillanat és kész.

Chloe játékosan forgatta a szemét, mielőtt leült a konyhaszigetnél.

A férfi zsebében csörögni kezdett a telefon, így előhúzta. Mikor látta, ki az, átadta neki.

Mosolyogva vette el tőle és fogadta a hívást. – Szia, Elle!

– Szia, Chloe! Milyen volt a napod?

Folytatták a beszélgetést, elmesélték egymásnak, milyen volt a napjuk, ahogy általában szokták.

Lucca hagyta, hogy minden este beszéljen Elle-lel, ugyanannyira megbízott benne, mint a lány ő benne. Jó kompromisszum volt, ami segített neki kényelmesebben és kevésbé világtól elzártnak éreznie magát.

Gyönyörű börtöne egyre inkább kezdett… otthon lenni.

* * *

Amo Nero és Elle lakásán volt, hogy lássa, csináltak-e valami vacsorát. Szokássá vált, hogy átmegy, mikor kétségbeesetten ételre volt szüksége; nála otthon nem volt semmi, mivel egy ideje nem járt a boltban. Kihasználja, hogy átmegy Neróhoz beszélni, aztán minden bizonnyal Elle megkérdezi, hogy kér-e valamit enni. Amo kezdte azt hinni, hogy Nero megragadja az alkalmat.

Mikor a fiú áthívta, Elle telefonált. Nem tellett sokba, hogy kitalálja kivel beszél, és hallgatózni kezdett.

Sohasem gondolta, hogy Chloe ilyen hosszú ideig ignorálná. Mióta távozott egyszer sem írt neki, és nem is hívta.

Nem volt semmi értelme. Chloe nem az a típusú lány volt, aki neheztel. Bizonyította, mikor megtudta, hogy a lány tudta, ő volt az, aki szörnyszülöttnek hívta.

Furcsa érzés telepedett rá, miután elment, és csak erősödött minden eltelt nappal, amikor nem vette fel vele a kapcsolatot. Nem tudta, pontosan mi volt az – a válasz csak egy karnyújtásnyira – de meg fogja tudni.

– Itt kezd hűvös lenni – mondta Elle Chloénak. Ezután arca kezdett megváltozni, aggódó kifejezés jelent meg rajta, ahogy hallgatta a lány válaszát. – Igen? – Szünetet tartott, hallgatta a vonal másik végét, most zavarodottsággal. Aztán sietősen azt mondta: – Oh, oké akkor. Később beszélünk, Szi… – Mikor elvette a készüléket a fülétől, furcsán nézett rá. – Ez furcsa volt.

Amo tett egy lépést Elle felé, nem érdekelte, ha megtudja, hallgatózott, minden vészcsengő megszólalt benne. – Mi az?

– Azt hittem Kalifornia úszik a sok esőtől.

Tele voltak vele a hírek, hogy Kalifornia súlyos mennyiségű csapadékot kap. Még aggódott is Chloe miatt, és lecsekkolta mennyi vizet kap a Stanfordon.

– Igen…? – Amo újabb lépést tett felé.

Elle összeráncolta a szemöldökét, még mindig teljes értetlenségében. – Azt mondta napos és szép.

A fogaskerekek kattogni kezdtek. – Ennek nincs semmi értelme.

– Valószínűleg csak nem akarja, hogy aggódj – mutatott rá Nero.

Amo Neróra nézett, aki nem tűnt aggódónak, majd vissza Elle-re. – Mondott bármi mást?

– Nem, csak annyit, hogy mennie kell, mert kész a vacsora.

Amo és Elle tisztán láthatóan egy gondolaton voltak. Chloe nem tud főzni. Otthon házvezetőnője volt, Lana, ő készítette az összes fogást, mióta az apja lett a polgármester.

– Mennem kell. – Mostanra majdnem megérinthette a választ.

– Elle épp vacsit készült csinálni; biztos nem akarsz maradni? – kérdezte Nero megállítva őt.

Amo még csak nem is válaszolt barátjának, ahogy kivágta az ajtót és távozott. Egyre gyorsabban szedve a lábát futni kezdett, kezdett minden darab a helyére kerülni.

Jövök, Chloe. Jövök és megmentelek.

Csak abban reménykedett, hogy még nem késő.