12. fejezet
Milyen érzés tudni, hogy a napjaid meg vannak számlálva?
Fordította: Keiko
A földön heverő
holttest élettelenül bámult az égre, miközben Lucca és Sal elesett katonájukra
meredt. Lucca cigarettával az ajkai közt guggolt, szükségesnek érezte, hogy
ellenőrizze a testet a halál egyéb jeleit kutatva. Sajnos a koponyájába
fúródott golyó mindent elmondott.
Dante mély levegőt vett
beszívva a hűvös levegőt, és próbálta lenyugtatni forrni készülő vérét. Hideg
hangjával törte meg a köztük feszülő csendet. – Sal, menj és nézd meg a
térfigyelőkamerák felvételeit.
– Tehette ezt Angel? –
kérdezte Dante, mikor Sal már elment, nem akart előtte beszélni erről.
A tény: Sal biológiai
apja Lucifer volt. És habár Dante szedte fel a kölyköt az utcáról, Angel még
mindig a bátyja volt. Testvéri kötelék nem alakult ki közte és Lucifer többi
gyereke között, mégis, a vér az vér.
Lucca nagyot szívott a
cigiből, még mindig guggolva vizsgálgatta a testet. – Még nem tudom.
– Még ha nem is Angel
volt – meredten bámult a testre, amit a kaszinóhotel hátsó sikátorában tettek
le üzenet gyanánt – kibaszott nagy a valószínűsége, hogy egy Luciano tette,
főleg, hogy épp most iktattuk ki Lucifert.
Lucca felállt és
indulni készült, muszáj volt rájönnie, mi történt.
– Remélem megéri a lány
– mondta neki Dante csendesen, képtelen volt tovább visszatartani.
Lucca azonnal megállt,
miközben hátrafordította a fejét. – Mit mondtál?
– Hogy Drago után –
letekintett egyik legjobb embere testére – most Tom, remélem megéri.
Lucca visszafordult és
elkezdte becserkészni apját, egyre közelebb és közelebb, míg már csak centikre
volt tőle. Aztán kivette a cigarettát a szájából és egyenesen az apja arcába
fújta a füstöt, miközben a férfi zakójának mellrészén elnyomta a csikket. –
Kibaszottul meg foglak ölni, ha még egyszer ilyet mondasz. És mindketten
tudjuk, hogy nem fogok habozni.
A kékeszöld szemek,
amelyek Dantét bámulták ugyanolyan jegesek és ígérőek voltak, mint fia hangja.
Nem volt kérdés, megteszi-e. Elsőkézből tudta, hogy Lucca képes volt rá.
– Értsd meg, nem számít
semmi, Chloe mindig meg fogja érni. Még akkor is, ha a saját apám fejébe kell
eresztenem egy kibaszott golyót és hat láb mélyre kell elássalak, megteszem. –
A földre dobva a csikket leporolta az apja zakójáról a hamut, felfedve az
égetett lyukat a drága olasz öltönyön. – Mindent el tudok venni tőled. A
családodat, az embereidet, ezt a várost. Már holnap mindent elvehetnék, ha
akarnám, és senki sem kérdőjelezne meg. Követnek, mert tudják, mivé válhatna ez
a Család, ha én vezetném.
Dante állkapcsa
megfeszült, ahogy teremtményére meredt, akit ő hozott e világra.
– Öregszel, Apám… –
Lucca kissé elmosolyodott. – Mondd, milyen érzés tudni, hogy a napjaid meg
vannak számlálva? Tudni, hogy bármelyik pillanatban véget vethetek az
uralmadnak?
Miközben figyelte,
ahogy a fia elsétál, érezte. A korona, amit élete nagy részében a fején viselt,
kezdett lecsúszni.
***
Angelt egy ördögi
kékeszöld szempár ébresztette az éjszaka közepén. Várta, hogy a penge elmetssze
a torkát, tudta, itt a vége.
A halál sohasem
rémisztette meg. Csak azok féltek tőle, akiknek volt valami vesztenivalójuk.
– Kelj fel – szisszent
Lucca.
Mi a…?
Gyorsan felállt és
magára kapott néhány ruhát.
– Gyere, ülj le –
utasította Lucca előhúzva a Zippót a zsebéből.
Míg Angel helyet
foglalt a férfival szemben a kicsi asztalnál két székkel, Sal bejött és
felforgatta a berendezést, átkutatta a szobát és a holmiját.
Bassza meg,
elmondta.
Megbizonyosodva arról,
hogy megőrzi a hidegvérét, agya őrülten dolgozott azon, hogyan tudna ebből
kimászni.
– Nem fogod
megkérdezni, miért vagyunk itt?
Angel visszameredt rá,
nem félt Lucca terhelő pillantásától. – Vártam, hogy te mondd el.
– Mit csináltál ma,
Angel?
– Azt, amit ezidáig
minden nap. Felkeltem, aztán Tommal összeszedtük Adalynt. Iskolába mentünk,
kitettük, majd visszajöttünk ide. A szobámban vagyok, mióta visszajöttem.
Mikor a matraca a
földre repült, az alaposság, amivel átnézték ráébresztette, hogy valami
történt.
– Mi folyik itt?
Lucca tekintete nem
tágított az övétől, ahogy cigarettát dugott az ajkai közé és kipattintotta az
öngyújtóját, nem akarta Angel egyetlen arckifejezését sem elszalasztani. –
Tomot a hátsó sikátorban találták egy golyóval a szeme között.
Bassza meg.
– És amennyire mi
tudjuk, te voltál az utolsó személy, aki élve látta.
Ez más volt, mint
ellopni egy francos gyűrűt. Ez egy megbízható, tisztelt és szeretett családtag
meggyilkolása volt. Pokolba is, még neki sem volt problémája Tommal.
Angel kívülálló volt,
valaki, aki nem tartozott ide, egy olyan család tagja, akinek a Carusók iránti
gyűlölete mélyen gyökerezett. Valami kolosszális szart öntöttek a nyakába,
olyat, amitől a Lucianók megszűnhetnek létezni azok után, amit Lucifer tett.
Még nem nyerték el a bizalmat, és a köztük ívelő híd sem épült még fel.
Angel megszorította az
orrnyergét és elkezdte összegyűjteni a délután pillanatait, érezte családja
súlyát a vállain.
– A parkolóban tett ki.
Mikor otthagytam, életben volt… – Lucca szemébe nézett, beengedte remélve, hogy
látja az igazságot. – Istenre esküszöm, életben volt, mikor otthagytam.
– Biztos vagy benne? –
Lucca füstöt fújt a szobába.
– Igen. Mi a francért
ölném meg az embert, akit mellém rendeltél a megfigyelésemre? – Angel behunyta
a szemét, eleget látott Lucca belőle. – Nem vagy ostoba, Lucca. Tudom, hogy
kiismertél. Tudod, hogy okosabb vagyok ennél. Hogy ha megölnék egy Carusót, nem
Tomot választanám, vagy hagynám a küszöbödön. És mindketten tudjuk, hogy nem
golyót használtam volna.
– Nem, azt hiszem nem.
– Lucca tudta, hogy a fegyver nem az ő stílusa. – De Dominic tehette volna,
nem? Egyenesen átment a tarkóján és elől jött ki. Egyetlen, pokolian jó lövés
pisztollyal. – Felemelte egy ujját, hogy pontosan Angel szeme közé mutasson. –
Amit eddig csak egy embertől láttam száz méterről.
– Nem Dominic tette –
biztosította Angel.
– Honnan tudod, ha nem
voltál ott?
Angel mosolygott. –
Mert ő szemből lőtte volna le.
Leverve a hamut a
hotelszoba padlójára Lucca egy hosszú, mély slukkot szívott a cigiből, ezzel
még többet hamuvá változtatva belőle. – Akkor mit gondolsz, ki tette?
– Nekem kellene
feltennem ezt a kérdést. Ha valaki tudná, te lennél az. Láttalak – szünetet
tartott felidézve egy régi emléket – a sínek túloldalán, figyeltél minket.
Évekig figyeltél minket, mielőtt még kisfőnök lettél, mielőtt Mumussá váltál.
Ettől a megjegyzéstől
Sal megállt Angel ruháinak átkutatásában, hogy hallgassa.
– Jó vagy, Lucca. Nem
láthattalak volna, ha nem hagyod.
Ajka egyik sarka
mosolyra húzódott; szinte azonnal el is tűnt, mielőtt megjelent. – Nem tudom,
miről beszélsz.
Egy pillanatnyi csend
volt a szobában, mielőtt Sal hangja megtörte.
– Tiszta. Nem találtam
semmit.
– Csekkoljátok a
telefonomat is, nem akarom, hogy bármit is kihagyjatok – mondta nekik Angel,
azt akarta, hogy tudják, nincs mit rejtegetnie.
Sal szélesen
elmosolyodott. – Már azelőtt megtettem, hogy beléptem a szobába.
– Hát persze, hogy
megtetted, Salvatore. – Angel elhúzta a nevét, ahogy ránézett féltestvérére,
Lucifer egyetlen gyerekére, aki épelméjű maradt. Ironikus annak, aki az utcán
nőtt föl, és Dante szárnyai alá került. Költői volt, tényleg. A fiú, akit az
apja soha nem akart azzá lett, akit mindig is akart az ellensége keze által.
Angel azon tűnődött, vajon Sal tudja-e, ki az apja, és hogy a saját testvére
arcába bámul.
– Én csak a Sal-t
használom.
– A világ többi része
nem így ismer – mondta, mielőtt Sal elhagyta a szobát magukra hagyva őket.
Visszafordulva Luccához
nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg tudván, hogy tudnia kellett az
igazságot: – Tudja?
Lucca még több hamut
pöckölt a földre. – Miért nem kérdezed meg tőle?
– Jobb, ha nem tudja,
nem igaz? – Nem igazán kérdés volt, de tény volt kettejük közt.
Elnyomva a cigit az
asztalon Lucca figyelmeztette: – Légy óvatos, Angel. Minden apróságot, amit
teszel, innentől kezdve erről ítélnek meg. Lesznek Carusók, akik téged fognak
ezért hibáztatni még akkor is, ha a neved tisztázódik.
Mikor Lucca elindult
kifelé, Angel szinte nem tudta elhinni.
– Akkor hiszel nekem?
Lucca hangja halálos
volt. – Gondolod, hogy még lélegeznél, ha egy másodpercig is úgy gondolnám,
hogy te voltál?
Egy
másodpercig se.
Mikor a férfi távozott,
Angel körbenézett a zilált szobában, mígnem szemei megálltak az
éjjeliszekrényen, ahol a gyűrű volt korábban. Ha megtalálták volna az alapot
adott volna a háborúra. A kölyök valamiképp megmentette a kibaszott életét.
Nos, a
francba.
9 megjegyzés:
Szuper jó volt! Köszönöm! Ilyenkor annyira “beszippant” a történet ,hogy olvasnám még,még…😘🥰
Köszönöm szépen.
Nagyon szépen köszönöm! 😊😊
Köszönöm☺☺
❤️ köszönöm!
Nagyon köszönöm! 😘
Nagyon szépen köszönöm 😊❤️
Nagyon köszönöm! :)
Köszönöm 🥰😍😘
Megjegyzés küldése