Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

13. fejezet

Gyilkososan más

Fordította: Keiko

Hallani a híreket összetörte a szívét, összezúzta. Tom már jó ideje vigyázott rá és Lake-re, és most csak… elment.

Hallotta az elsuttogott gyanusítgatásokat Angel irányába, de nem hitte, hogy ő tette. Nem lett volna értelme. Legalábbis azt választotta, hogy nem hiszi el, amíg újra a szemébe nem néz. Akkor tudni fogja.

Ha valaha is újra látom.

Kételkedett benne, hogy hagynák, hogy kitegye a lábát a kaszinóból.

Mikor az autó lehúzódott, hogy elvigye az iskolába az állkapcsa gyakorlatilag a földre zuhant, mikor meglátta Angelt az anyósülésen. Szinte nem tudta elhinni. Határozottan jó jel volt, hogy itt találta, mert ez azt jelentette, hogy Lucca nem gondolta azt, hogy ő tette. Lucca nem kockáztatott a lányokkal. Akik vigyáztak rájuk, a leghűségesebb Carusók voltak. Adalyn ezért is kedvelte Angelt, annak ellenére, hogy egy pöcs volt, mert Lucca nem őt választotta volna mellé, ha nem lett volna benne valami jó tulajdonság.

Becsusszanva a kocsiba észrevette a sofőrt. Találkozott vele párszor korábban és emlékezett a nevére: Joey.

Látva Joeyt Tom helyetteseként, letaglózta halálának valósága.

– Reggelt. – Próbált erős hanggal megszólalni.

Joey nem válaszolt, vezetni kezdett kőkemény arccal.

Angel talán nem pillantott rá, de legalább végre köszönt: – Reggelt, Adalyn.

Ránézett, ma valahogy… másnak tűnt. Nem gyilkososan másnak; csak másnak. Mintha lett volna valami a hangjában. Hogy talán tudta, hallania kell egy jóreggeltet azután, hogy megtudta, mi történt Tommal.

Valószínűleg csak vissza akarja kapni a gyűrűt.

Az út további része csendben telt, bizonyára mindannyian ugyanazon gondolkodtak. Bár egy dolog biztos volt, nem akarta tudni, Joey mire gondol. Ő is másnak tűnt, de esetében gyilkosos különbségnek hatott.

Joey leparkolt az Escalade mellé, amiben a lányok vártak az érkezésükre. Mikor kiszálltak, hogy találkozzanak, mindannyian elhalkultak Angelt látván.

– Meglep, hogy még nem öltek meg – szólt Maria nem tartva vissza semmit.

Adalyn a Caruso férfiak arcára pillantott, tudta, mire gondolt Maria, és Joey miért vágott olyan gyűlölködő pofát. Mindannyian azt gondolták, hogy ő tette.

– Azért állok itt, mert nem én voltam – mondta Angel nem csak a lánynak, de Joeynak, a többi Carusónak és a komor Lake-nek és Elle-nek.

– Ezt mondja a bátyám. – A magas, hosszú lábú szőkeség végigmérte. – Egyelőre, legalábbis.

Az ellenszenv csak nőttön nőtt a Carusók arcán. Gyakorlatilag érezhetted a haragjuk forróságát sugározni a testükből, miközben Angel valahogy hűvösnek és nyugodtnak hatott.

Maria sarkai az aszfalton kopogtak, ahogy odalépett hozzá. – Isten segítsen rajtad, ha kiderül, hogy közöd volt hozzá. Biztos vagyok benne, hogy Joey tenyere ég, hogy megölhesse az unokatestvére gyilkosát.

Egy mély morgás tört fel Joeyból. – Alig várom.

Maria ajkán egy majdnem ördögi mosoly jelent meg, ahogy ő és Elle elsétáltak a testőreikkel az óráikra. A hátramaradottak is elindultak a saját első óráikra.

Ő tényleg eszelős, ugye?

Elindult, de kissé meglepődött, mikor finoman hátra húzták a karjánál fogva, hogy lemaradjon Lake-től és Joeytól. Angel ezután még közelebb húzta, hogy a fülébe suttoghasson.

– Beszélnem kell veled… négyszemközt. Mondd, hogy chicken nuggetset akarsz az étkezdéből és bizonyosodj meg róla, hogy a barátaid nem követnek.

– Oké – suttogta vissza a férfi keménységétől megborzongva, ahogy az elengedte a karját és újra távolságot tartott.

Nem tudta, miről akar beszélni vele, csak feltételezni tudta, hogy Joeyhoz volt köze. Mindazonáltal egy részének tudnia kellett. Hülyeség volt beleegyeznie? Valószínűleg. De belerángatta a nuggetseket, és neki csak ennyire volt szüksége.

Ahogy elérték az osztálytermet Joey ádáz arckifejezését látva azon tűnődött, vajon Angel életben lesz-e még, mire kijönnek a teremből. Mielőtt bement, csendben egy kibaszottul-sok-szerencsét arcot vágott.

Abban a másodpercben, hogy a lányok elfoglalták a helyüket beszélni kezdtek, Adalyn hajolt oda először.

– Újabb szívességre volna szükségem.

– Oh, Istenem, ne már – nyögött fel Lake, képtelen volt tovább titkolózni Vincent elől.

– Csak annyi kell, hogy ne akarj velem jönni chicken nuggetsért, így beszélhetek Angellel négyszemközt, mert nem hiszem, hogy Joey sok választást hagyna nekünk – gyorsan beszélt, mintha a szívesség nem volna nagy dolog.

– Adalyn, gondolod, hogy ez biztonságos?

– Nem fog próbálkozni semmivel nyilvános helyen. Ha mégis, sikítok.

Lake bólintott, nagyon jól tudta, hogy képes rá. – Gondolod, hogy ő tette?

Adalyn nem válaszolt azonnal, alaposan átgondolta, hogy a férfi tette-e. – Nem hiszem, hogy ő volt.

– Hát, ez nem volt túl meggyőző! – suttogta Lake zordan.

– Nem tudom száz százalékosan, mert nem voltam ott, de a zsigereim azt súgják, hogy nem ő tette. Tényleg semmi értelme nem lett volna megölnie Tomot. Túl nyilvánvaló, ha belegondolsz.

Lake csendes volt, emésztgette a szavait, tisztában volt vele, hogy van értelme annak, amit Adalyn mond. – A te érdekedben remélem, hogy nem ő volt.

Összezavarodott. – Az én érdekemben?

– Igen, mert kedveled; látom rajtad. – Legjobb barátnője megállította, mielőtt tiltakozhatott volna. – És valaki olyan dögöst, mint ő, nem szabadna elpazarolni. Kiderítetted már, hogy tud-e gördeszkázni?

Adalyn nevetni kezdett, rájött, talán inkább Lake érdekében, mintsem az övében. – Nem, de valami az súgja, hogy nem kellene elmondanom neked, ha mégis megtudom.

– Azt hiszem örökre megutálnálak, ha távol tartanád ezt a látványt tőlem.

Tulajdonképpen nem is hibáztathatnálak érte.

– De megtennél nekem egy szívességet? – kérdezte Lake.

– Mit?

– Ne mondd el, ha nem tud. – Gyakorlatilag bárki láthatta a gördeszkázó Angelt a szemeiben. – Tönkreteszed.

A lányok folytatták a diskurzust Tom haláláról az óra alatt és a nap folyamán, próbálták kitalálni, ki tehette. Egy dolog biztos volt; nem vetett jó fényt Angelre vagy a családjára.

A reggeli óráik végeztével az étkező felé vették az irányt, hogy találkozzanak Elle-lel és Mariával, akik mindketten salátát ettek ma.

– Maria átragasztotta rád, Elle?

– Jó hébe-hóba salátát enni – mondta neki Elle, de ahogy ránézett a tányérjára, Adalyn nem tudta eldönteni, hogy magát vagy őt akarja meggyőzni.

– Igen, egy nagy, kiadós csirkesaláta, nem köret saláta – javította ki Adalyn.

– Igen, én sajtburgert fogok enni. – Lake megbámult egy tanulót, aki épp leült eggyel.

Elle megnézte, mit bámul annyira. Képtelen volt ellenállni, így szólt: - Hoznál nekem is egyet?

Mindannyian nevettek Maria kivételével, aki csalódottan nézett rá. – Gyenge.

– Ne aggódj, Elle. – Adalyn mosolygott. – Én is gyenge vagyok, mert most megyek és szerzek egy kis chicken nuggetset. Érezzétek jól magatokat. – Gyorsan megfordult, hogy Angellel távozzon, remélte, hogy ennyiben hagyják.

– Mégis mit gondolsz, hova mész, Luciano? – Joey kemény hangja állította meg őket.

– Elkísérem nuggetsért – válaszolta Angel.

A férfi kezét Angel mellkasára tette, megállítva ezzel őt. – Hát én kurvára nem így gondolom.

– Lucca rendelt mellé. – A szemébe nézve egyenletesen beszélt. – Ő az én felelősségem.

A lányok csak ültek ott megdöbbenve figyelve az előttük kibontakozó eseményeket. Kedvelem ezt az Angelt.

– Nem hagylak vele egyedül.

– Akkor kövess minket. – Angel előre nyomult, kényszerítve, hogy Joey elvegye kezét a mellkasáról.

– Még csak a bankkártyát sem adnám oda, hogy kifizesd az ebédjét – Joey lényegében ráköpött.

– Nem is kell. Kifizetem. – Megvonta a vállát, és tovább sétált.

Gyakorlatilag nevetve, Joey nem tudta megállni, hogy ne jegyezze meg gunyorosan még utoljára: – Piszkos a pénzed.

Angel megállt. Megfordult, Joeyhoz lépett, mell a mellnek, hangja halálos tónust hordozott most, hogy már a családját is belekeverték. – Pontosan miből gondolod, hogy a te pénzed tiszta?

Adalyn tudta, mit értett ez alatt. A Carusók sem száz százalékig legálisan szerezték a pénzüket.

– Tisztább, mint a családod kibaszott fegyverkereskedésből származó bevétele.

– A piszkos pénz az piszkos pénz. És számodra sajnos, te épp olyan piszkos vagy, mint én.

Joey belemászott Angel arcába. – Hogy alszol éjszakánként, mikor meghallod, hogy egy gyereket öltek meg azzal a fegyverrel, amit ti adtatok el?

Adalyn szeme kikerekedett. Ismerte a pillantást, ami megjelent Angel szemében. El kellett innen vinnie.

Kezét a karjára tette, megrántotta, hogy kizökkentse, hála az égnek sikerült, és a Angel megindult.

– Vedd le a kibaszott kezed róla – csattant Joey. – Senki nem megy sehova. Ehetsz hamburgert vagy salátát, mint a többiek, vagy nem eszel semmit. Kurvára nem érdekel.

– Mint mondtam, ő az én felelősségem, szóval ne beszélj így vele – fenyegette meg Angel, miközben maga mögé tolta Adalynt.

– Úgy beszélek vele, ahogy ak…

– Igazából nem – egy puha hang vágott közbe. Csak akkor folytatta, mikor minden fej felé fordult. – Távozz.

Oh, bakker.

Mindenki arcán megjelent az elméjükből átszűrődő döbbent kifejezés, még Angelén is.

Kínos pillanatok teltek el néma csendben, mire Joeynak sikerült bólintania, majd elhagyta az étkezőt. Gyakorlatilag láthattad, ahogy a puszta zavarodottságtól gőzölög, hogy Maria Caruso kitessékelte, és nem tehetett ez ellen semmit.

– Adalyn?

Nyelve egyet a maffiahercegnőre nézett, aki félreérthetetlenül uralkodott mindenen. – Igen?

– Ülj le és egyél egy hamburgert – mondta egy ujjcsettintéssel.

Adalyn egyetlen dolog nem volt… hülye. – Oké.