2022. 03. 21.

Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár 🔞

20. fejezet

Devi

Fordította: Keiko

Némán bámulok rá. Van mit mondanom – rengeteg minden –, de nem tudom, hol kezdjem, amikor még azt sem tudom, kihez beszélek éppen.

Az a Logan, aki ma köszönt rám, aki még ruhában dugott meg, mert annyira vágyott arra, hogy bennem legyen, aki azt suttogta, hogy szeretlek, ahogy elélveztem – ez a Logan nem az a Logan, aki az elmúlt két óra nagy részében a kamera előtt szexelt velem. Nem ismerem Logan ezen változatát. Hideg és steril, és bár még mindig képes volt arra, hogy a testem minden szeszélyére reagáljon, nem ő az a férfi, akibe szerelmes vagyok.
És ez a baromság, hogy még több párral bővül a Rossz csillagzat?
A pokolba is, dehogy.
Úgy értem, ez a sorozat volt az egyik különleges dolog, amit megosztottunk egymással, ami csak a miénk volt. És ő ezt meg akarja nyitni mások előtt is?
Nem értem.
Nem biztos, hogy meg akarom érteni.
Összeszedem a ruháimat, miközben összeszedem a gondolataimat, és átgondolom mindazt, amit mondott, próbálom kitalálni, hogy mit érzek és hogy mit mondjak.
Úgy tűnik a válaszom hiánya megizzasztja Logant. – Hadd menjek egy kicsit visszább. – Fölém tornyosul, miközben elkezdek öltözködni. – Azt hiszem értem, miért hagytad el tegnap a helyszínt, és tudom, hogyan hozhatnám helyre.
– Azzal, hogy egy jeges, távolságtartó seggfej vagy? – A hangom harapós, de sikerül megtartanom a hangerőt.
Kínosan felnevet. – Nem, nem. Előre el kellett volna magyaráznom. Biztos vagyok benne, hogy azért jöttem így ki, mert nem érted, mire célzok. Látod, rájöttem, hogy nem a megfelelő módon gondolkodtam rólunk. Ezt tőled tanultam – te olyan jól használod az eszed. Én pedig mindig ezt csinálom, mindig a szívemmel ugrom be először.
Magamra húzom a pólómat, majd szembefordulok vele. – Még mindig nem értem, hogy hová akarsz kilyukadni, Logan.
– Azt mondom, hogy hibáztam, amikor megpróbáltam valósággá tenni. Mármint a műsort. Tudom, hogy jó művészet lesz, de nekünk nem tett jót.
Megállok, egyik lábam a szoknyámban, a másik a levegőben. A szívem a fülemben dübörög, és keserű ízt érzek a számban. – Megbántad, hogy a kapcsolatunk valódi? – Ezt nem gondolhatja komolyan, ugye? Mert ha igen…
– Nem, egyáltalán nem ezt mondom. Sajnálom, hogy hagytam, hogy az igazi részek keresztezzék a munka részeit, persze, hogy most elmosódnak a határok. Nem láttam, hogy ez problémát jelentene, de most már értem. Most azt hiszed, hogy amikor megérintek valaki mást, az ugyanolyan, mint amikor téged érintelek. A kamera miatt. De ez más, és ezt úgy tudom bebizonyítani neked, hogy elveszem a kamerát a valódi kettőnkről. Akkor látni fogod, hogy mi a munka és nem.
Belelépek a szoknyámba, és felhúzom a derekamig, hirtelen nagyon is szükségem van arra, hogy felöltözzek.
– Szóval, más szóval bármi, ami a kamera előtt történik velünk, csak a munka miatt lenne?
– Pontosan. Olyanok lesznek, mint a jelenetek, amiket bármelyik másik nővel csinálok. Még formálisnak is kell lennünk, és minden alkalommal átvenni a lehet és nem lehet listákat. Óvszert fogok viselni, ahogy a törvény előírja. Mint minden más forgatáson. Akkor te leszel az egyetlen nő, akivel együtt vagyok, amikor a kamera leáll.
Nem mond semmi olyan szörnyűt. Nem igazán. Ez logikus. Van értelme. Úgy gondolkodik az üzletről, ahogy én mindig is tettem.
Mégis.
Szörnyen hangzik. Szörnyű érzés, és bár nem tudom, hogyan cáfoljam meg, tudom, hogy nem értek vele egyet.
Felajánlom az első dolgot, ami az ajkamra jön. – A legtöbb csodálatos közös pillanatunk a forgatáson történt. Sok nagyon valódi pillanat. Eléggé biztos vagyok benne, hogy a kamera előtt szerettem beléd.
– Tudom, tudom. – Közelebb lép hozzám, és mindkét felkaromra teszi a kezét. Valami a gesztusban érezteti velem a korkülönbségünket – úgy érzem, mintha ő is érezné a különbséget. Mintha azt hinné, hogy jobban tudja kezelni a helyzetet, mert ő az idősebb.
Amikor ezután megszólal, a helyzet csak rosszabb lesz.
– Nem vitatom el, ami korábban történt, bébi. Próbálom helyrehozni a dolgokat a jövőre nézve. Hogy továbbra is azt a munkát végezhessük, amit szeretünk. És ennek van értelme, nem igaz? Nem mi vagyunk az első munkatársak, akik egymásba szerettek. Hogy csinálják ezt mások? Biztos vagyok benne, hogy hasonló vonalakat kell húzniuk.
– De a legtöbb ember munkája nem igényli a meztelenkedést.
– És ezért kell azt, amit a munkában csinálunk, mássá tennünk, mint amit otthon csinálunk. Amennyire csak lehet. Világossá kell tennünk a dolgokat. Különválasztani őket.
Különválasztani.
Olyan könnyedén, olyan magától értetődően mondja, hogy bunkónak érzem magam, amiért nem tudok megfelelni. Vagy mintha naiv lennék. Ugyanígy éreztem magam, amikor Raven szembejött velem. Tényleg ennyire ostoba vagyok?
Talán mindketten ennyire tudatlanok vagyunk, Mert az ő megoldása nem olyan megoldás, amivel egyet tudnék érteni.
Talán ez a kapcsolat sem olyan, amibe bele tudnék szállni.
Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket, Devi. Beszéld meg. – Tényleg ezt akarod, Logan?
Megvonja a vállát. – Azt hiszem, ez a legjobb. Nekünk. Ez megkönnyíti a dolgokat. Lehetővé teszi, hogy továbbra is találkozhassunk egymással.
Mindkét kezemmel végigsimítok a homlokomon, mintha rendezni tudnám a gondolataimat, ha elég erősen dörzsölöm.
Logan leejti a kezét, és lehajol, hogy találkozzon a tekintetemmel. – Devi? Mondd el, mire gondolsz, jó?
Nem tudom. Mert hirtelen nehéznek érzem a levegőt, és a falak mintha nyomnának, és arra gondolok, hogy futnom kell. Ami egyáltalán nem jellemző rám.
– Levegő – mondom. – Nekem csak… szükségem van egy kis friss levegőre.
Mielőtt megállíthatna, kirohanok a teraszajtón a hátsó udvarra, és megállok a medence szélénél, s mélyeket kortyolva iszom az éjszakai levegőt.
Annyira össze vagyok zavarodva a történtekkel kapcsolatban. Amikor ma átjöttem, még óvatos voltam, de aztán megláttam őt. Láttam, ahogy rám nézett, és minden, ami rossz volt, újra jó lett. Durván bánt velem, mégis minden szempontból szeretkezés volt. Normálisak voltunk. Mi magunk voltunk. És amikor a karjaiban tartott, és mesélt nekem a versszeretetéről, minden aggodalmam eltűnt velünk kapcsolatban.
Aztán jött a jelenet. És minden más volt, és egy részem azt akarta mondani neki, hogy az ötlete hülye és nevetséges, és nem működhet, de egy másik részem rájött, hogy nincs más lehetőségem, amit cserébe adhatnék neki. Mert ahogy a dolgok voltak, az sem működött.
Könnyek égnek a szemem sarkában. Tudom, hogy Logan próbál átvezetni ezen. Talán ő az a Sarkcsillag, akit anyám javasolt, hogy keressek. Úgy értem, remélem, hogy ő az. Szeretem őt, és vele akarok lenni. Szóval talán csak azt kell tennem, amit ő javasol. De hogyan is tehetném, amikor mindattól, amit javasol, még rosszabbul érzem magam, mint eddig?
Átkarolom a mellkasom, és az égre nézek. Szmogos. Jellemző L.A.-nek erre a részére, és alig érdemes felnézni. Csakhogy, ahogy felnézek, egy meteor lövell át a sötétségen. Gyönyörű és lángoló, és nem különbözik attól, amit a szívem érez ebben a pillanatban. Mintha lángolna, és még amikor semmivé ég, van valami hihetetlen gyönyörűséges a semmibe zuhanásában.
Mint a szikláról lelépő bolond.
– Kívántál valamit? – kérdezi Logan a hátam mögül. Átölel, teste meleg és hívogatóan simul az enyémhez. Nem először veszem észre, hogy a körülöttünk lévő világ elhomályosul, amikor az ölelésében vagyok. Bárcsak így élhetnénk mindig.
Kissé felé fordítom a fejem, majd visszanézek az égre. – Tudod, ez a hagyomány még az ókori görög időkben kezdődött. Ptolemaiosz azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy az istenek lenéznek ránk, s amikor a gömbökön keresztül kukucskálnak, csillagok anyaga átcsúszik, és ez az, amit az égbolton átesni látunk. Mivel már akkor is felfigyeltek ránk, feltehetően jó alkalom volt arra, hogy azt kérjük, amire a szívünk a legjobban vágyik.
A halántékomhoz érinti az ajkait. – Azt hittem megvan, amire a szívem leginkább vágyik. De most már kétszer is elsétáltál tőlem, és nem tehetek róla, de azt hiszem, most éppen téged kellene kívánnom attól a csillagtól.
Fáj hallani, hogy ezt mondja, mert ebből az egy sorból meg tudom mondani, mennyire szeret engem, és hogy mennyire fog fájni, amikor kimondom azokat a dolgokat, amikre most kezdek rájönni, hogy ki kell mondanom.
Így hát húzom az időt. – Ezek még csak nem is csillagok. – Lazán kicsúszom a szorításából, szükségem van a tőle való távolságra, hogy csak az elmémre koncentrálhassak. – Ezek kőzetrészecskék, amelyek elégnek, ahogy belépnek a Föld légkörébe. Némelyikük olyan kicsi, hogy pornak neveznénk őket. Hát nem vicces, hogy ennyi hitet és bizalmat fektetünk egy ilyen hétköznapi és mindennapi dologba?
– De tényleg ennyire mindennapos? A por lehet, de pont abban a pillanatban elkapni, amikor felgyullad… Fogadok, hogy a legtöbb ember nem néz fel annyira, hogy észrevegye. Talán a varázslat abban rejlik, hogy időt szánunk rá, hogy észrevegyük. És aztán időt szakítunk arra, hogy hangot adjunk annak, amit igazán akarunk.
Szavai melankólikusan hatnak, és én szembefordulok vele. Hát nem varázslatos, hogy Logant úgy láthatom, ahogy én látom? Közös utakon, amelyek fényesen égnek, ha a megfelelő pillanatban elkapjuk őket. Hát nem ez az, ami nekem megvan belőle, ami senki másnak nincs?
Ez majdnem elég ahhoz, hogy visszakerüljek a karjaiba, de aztán rám néz, és azt suttogja: – Devi… – és ahogy tudom, hogy azt mondja, amit igazából akar, azt is tudom, hogy nekem is ki kell mondanom, hogy mit akarok valójában.
– Nem tudok többé pornófilmeket készíteni – mondom.
Megfeszül. – Miért? LaRaue miatt? Vagy Madden miatt?
– Ők egy kicsit részesei ennek, igen. De leginkább azért, mert… – miattad. Ez a szó jut először eszembe, de a szívemre és arra a hullócsillagra gondolok, és tudom, hogy az igazi válasz: – miattam. Magam miatt.
– Nem értem. Nem akarsz het pornót csinálni? Talán visszatérhetnél a lány-lány forgatásokhoz. – Aggodalom van a hangjában, de alatta optimizmust érzek. Megkönnyebbülten hallja, hogy ez nem probléma köztünk, és most már valószínűleg feltételezi, hogy ez a beszélgetés a karrieremre fog összpontosítani.
És így is lesz. Csak, van még más is. – Megtehetném. De… nos, először is, zsákutca, ha maradok a munkámnál. Nem ez fizeti a számláimat, és hosszú távon nem ezt akarom csinálni. Ha ebben maradok, az nem segít nekem abban, hogy elérjem azt a jövőt, amit szeretnék magamnak.
Szünetet tartok, hogy nyeljek, mielőtt elmondom neki a következő részt. A nehéz részt. – Az a helyzet, hogy azt mondod, jó vagyok abban, hogy kihagyjam a szívemet a dolgokból, és én is azt hittem, hogy az vagyok. Azt hittem, olyan ember vagyok, aki érti, hogyan kell elválasztani a munkát az érzelmektől. De nem így van. Nem tudom. Nem tehetek róla, de mindig féltékeny vagyok, amikor valaki mással vagy. Minden alkalommal, amikor munkába mész. Tépett és zavaros vagyok, és nem is tudok tisztán gondolkodni, mert csak a kezedet látom Bambin…
– Nem kellett volna arra kérnem téged, hogy maradj és figyelj. Ez…
Folytatom, mintha nem szakított volna félbe, és arra a szönyű tegnapi tweetre gondolok. – És a szádat Ravenen.
– Soha többé nem fogom a számat vagy a kezemet Ravenre tenni. – Kitartó és több, mint egy kicsit védekező. – Ezt világossá kellett volna tennem. Vége van köztünk, és ez azt jelenti, hogy nem fogok… – Szünetet tart, mert eszébe jut valami. – Arról a projektről van szó, amiről bejelentette, hogy együtt dolgozom vele? Mert ezt most találta ki. Én nem…
– Nem? – Egy fél másodpercig megkönnyebbülök, de aztán rájövök, hogy ez nem elég. – Nem számít, nem érted? Ha nem Raven, akkor valaki más. Mert te ezt csinálod. Más emberekkel kefélsz a megélhetésért, és én nem tudok ezzel megbirkózni.
Fél lépést hátrál, zöld szemei bántóan elkerekednek. – Szóval valójában azt akarod mondani, hogy miattam nem tudsz többé pornózni.
– Nem, Logan. Én nem ezt mondom. Nem tudok többé pornózni, mert szeretnék egy elkötelezett kapcsolatban lenni valakivel. Szerelmes akarok lenni, és csak egyetlen embert akarok az ágyamban. Nem akarok osztozkodni. Nem akarlak megosztani téged. A munka különválasztása és üzletszerűvé tétele nem fogja ezt megoldani. Nem tudok mással szexelni, amikor szerelmes vagyok beléd. Azt sem nézhetem, ahogy te másokkal szexelsz.
– Azt akarod, hogy én…
Félbeszakítom, igyekezve megbizonyosodni róla, hogy megértette, nem azt kérdezem, amit ő gondol. – Nem. Nem akarom, hogy abbahagyd. Nem akarom, hogy más legyél, mint aki vagy, mert abba vagyok szerelmes. Azt akarom, hogy boldog legyél, ha azt csinálod, amit csinálsz… és az is vagy. És ezért szól ez rólam. Mert én viszont nem vagyok boldog attól, amit csinálsz.
Megrázza a fejét, mintha elvetné, amit mondtam, és erős, jóképű arcára tiszta bizonyosság kifejezése ül. – Azért, mert rosszul csináltuk. Ahogy mondtam. Másképp kell felállítanunk a dolgokat magunk között, és működhet. Tudom, hogy a kapcsolatok működhetnek ebben az iparágban.
– Ezt a Ravennel való kapcsolatod miatt tudod? Mert amennyire én tudom, az nem működött túl jól.
Félrehajta a fejét. – Ez nem igazságos.
Beleharapok az ajkamba és felsóhajtok. – Igazad van. Ez nem fair. És semmi köze Ravenhez vagy bármely más kapcsolathoz ebben az iparágban. Talán működhetnek. Valaki másnak. Nekem nem működik.
– Nem igazán próbáltuk ki. – Az arckifejezésében van egy csipetnyi bosszúság, de megértem, hogy csak küzd értem, ahogy tud.
Én is magamért harcolok. – Megpróbáltam. Eleget próbálkoztam ahhoz, hogy tudjam, ez innentől kezdve csak rosszabb lesz. Csak annál jobban fog fájni, minél jobban szeretlek. És talán végül rájövök, hogyan legyek érzéketlen és temessem el ezeket az érzelmeket, de őszintén szólva, én nem akarok ilyen lenni. És te sem akarod, hogy az legyek.
– Természetesen nem akarom, hogy érzéketlen legyél. Nem is leszel az. Azt hiszed nekem nem esik nehezemre, amikor Bruce Legszemetebbláda Maddennel képzellek el? Ez borzalmas. Az őrületbe kerget. El sem tudod képzelni legszívesebben mennyire kikaparnám a szemét.
A remény szikrája lángra lobban bennem. – Tényleg? – Ha ő is így érez, akkor talán van olyan jövőnk, amit eddig el sem tudtam képzelni.
Közelebb lép hozzám, és a kezébe veszi az arcomat. – Igen, tényleg. Csak ezt még többször kell elmondanom neked. Erre gondoltam a határok felállításával kapcsolatban. – Végigsimít az alsó ajkamon a hüvelykujjával, amitől megborzongok. – És talán más szabályokat is kitalálunk, mint például… – Gondolkodás közben felpillant, majd vissza rám. – Például lehetnek bizonyos szavak, amiket sohasem használunk másokkal, és talán mindig mi hagyjuk jóvá egymás partnerét. Aztán találunk olyan dolgokat, amiket soha nem csinálunk mással, és gondoskodunk róla, hogy ezeket együtt csináljuk. Például soha nem fekszünk le senki mással, csak egymással – úgy értem, tényleg szeretkezni. És én akarok az egyetlen lenni, aki valaha is elvisz téged zombi filmekre.
Olyan édes és imádnivaló és bizonyos, s annyira szeretném, ha el tudnám engedni és bízni a meggyőződésében.
– Imádom, hogy látod, ahogy egy kapcsolat ilyenformán bontakozik ki, Logan. – Szívszorító ezt mondani, de őszinte. – Ez reményt ad nekem, hogy képes leszel megtalálni valakit, aki megosztja veled ezeket a különleges dolgokat.
– Találtam valakit. – A hangja feszes, és most először úgy érzem, tényleg érzi, hogy talán véget vetek ennek. Elmozdítja a kezét, hogy megfogja a tarkómat. – Együtt lehetünk ilyenek.
Már most a fejemet rázom. – Ez nem én vagyok, Logan. Nem oszthatom meg a férfit, akibe szerelmes vagyok. Ez soha nem fog megváltozni.
– Oh, Cass. Olyan fiatal vagy. Te…
Kihúzódom a szorításából, a hangom éles, amikor a szavába vágok. – Ne mondd ezt. Ne mondd ezt most nekem. Ez nem fair. Igen, fiatal vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudom, mit érzek. Nem jelenti azt, hogy nem ismerem magam eléggé ahhoz, hogy tudjam, ez nem működik számomra.
A sötétben nehéz kivenni Logan vonásainak részleteit, de meg tudom mondani, amikor végre leülepszik benne. – Devi, szakítasz velem?
Nem tudom kimondani. Nem akarom kimondani. Nem akarom komolyan gondolni, de ez az egyetlen válasz. Most már látom.
Szóval keresztbe fonom a karjaimat a mellkasomon, és szakítok Logan O’Toole-lal egy fejbólintással.
A lélegzete elakad, mintha kiütöttem volna belőle. Ez a legszívszorítóbb hang, amit életemben hallottam, és van egy olyan érzésem, hogy akármeddig is élek, soha nem fogom elfelejteni. Ez az a fajta hang, ami arra késztet, hogy más ember legyek, mint aki vagyok, arra késztet, hogy lemondjak a saját boldogságomról. Arra késztet, hogy előre lépjek, és a számat az övéhez szorítsam, hogy csókkal nyomjam el a hangot és a fájdalmat.
De nem mozdulok, csak letörlök egy kóbor könnycseppet az arcomról. – Vissza fogok menni az iskolába. Úgy terveztem, hogy ma elmondom neked. Még nem tudom, mit fogok tanulni, és azt sem tudom, melyik iskolába megyek. Már megnéztem néhányat. A UCLA még mindig szóba jöhet, de kezdem azt hinni, hogy el kell mennem Kaliforniából. Talán az austini egyetemre. Amikor korábban jelenkeztem, felvettek oda.
– Nem kell szakítanod velem, hogy iskolába járj, Devi. Támogatlak, ha ezt akarod. Nem kell az iparban maradnod ahhoz, hogy szeresselek. És nem kell L.A.-ben élnem, hogy végezzem a munkámat. Bárhová elmehetek, ahová csak menned kell.
A térdeim megroggyannak. – Ne mondd ezt, Logan.
– Mit ne mondjak? Hogy szeretlek? Hogy támogatni foglak?
Mindezt. – Ha egyáltalán szeretnél, nem mondanál semmit. Elengednél.
– Nem, én harcolnék érted. Szeretlek és harcolok érted. És ha te is szeretnél, akkor hagynád.
– Gondoltál már arra, hogy talán az a baj, hogy túlságosan is szeretlek? – Ezzel lelepleztem az egyik legnagyobb félelmemet – hogy az igazi ok, amiért nem tudom kezelni a munkánkat, ő pedig igen, az az, mert én jobban szeretem őt, mint ő engem.
Mielőtt válaszolhatna, folytatom. – Ennek semmi értelme, Logan. Csak húzzuk az időt, és ez már így is fájdalmas mindkettőnknek. Annyira hálás vagyok a lehetőségért, amit a Rossz csillagzattal adtál nekem. Annyira inspirál a munkád és a szenvedélyed. És nagyon megtisztelő, hogy lehetőséget kaptam… – A hangom recseg, és próbálom megköszörülni a torkomat.
De aztán Logan rajtam van, egyik keze a nyakam mögött, a másik a hajamba gabalyodik, és nem számít, hogy működik-e a hangom, mert elkapja a számat. A csókja perzselő és agresszív. Az ajkaival és nyelvével követel, és én engedni akarok neki, ezért megteszem. A csókunk idejére megteszem.
Amikor elszakad, mindketten lihegünk. – Nem akarsz elhagyni. Nem csókolnál meg így, ha el akarnál hagyni.
– Nem akarlak elhagyni. – A hangom alig több, mint egy suttogás. – De nem tudok a te univerzumodban élni, Logan. Ha lenne rá mód, ígérem, megtenném.
Homlokát az enyémre hajtja, és szorosan lehunyja a szemét. – Ne tedd ezt, Devi. Mit mondhatnék vagy tehetnék, hogy ne tedd ezt?
Belülről szétszakadok, mert úgy érzem, mintha azt kérné tőlem, hogy őszintén válaszoljak, és én szeretnék is. Annyira. El akarom mondani neki a megoldást, ami már az arcába bámul. Ugyanúgy, ahogyan ő kérte tőlem, hogy „pornózzak” vele hetekkel ezelőtt, én is könyörögni akarok: „ne pornózz velem.” Ne csinálj pornót. Csak legyél velem.
De mindenkinél jobban tudom, hogy ha nem látja ezt a választ az azért van, mert nem akarja látni. És ez nem olyasmi, amire valaha is meg fogom kérni. Nem vagyok olyan hiú, mint Cassiopeia, hogy azt higgyem, szebb életet adnék Logannek, mint amilyen neki van, bármennyire is szeretném, ha ez igaz lenne.
– Mennem kell – mondom, és kilököm magam a karjaiból. Ne nézz vissza, mondom magamnak, miközben a medencetér nyitott kapuján át a kocsimhoz megyek.
– Devi?
Az önképzésem ellenére megfordulok. Mert nem tudok nem megfordulni, amikor a nevemet mondja.
– A csillagokat kellene tanulmányoznod.
Egy pillanatra azt hiszem, hogy szarkasztikus. Mintha saját magára utalna – egy pornósztárra. Hogy azt javasolja, tanulmányozzak egy másik pornósztárt, ahogy én tanulmányoztam őt.
De felpillant, és az ég felé mutat tekintetével.
Oh. Csillagok. – Igen. Talán ezt fogom tenni.
Ezúttal, amikor elfordulok, nem nézek vissza. Nem állok meg. Vakon lépek le a szikláról a sötétségbe, mint a bolond, és remélem, végül szilárd talajon landolok.

3 megjegyzés:

Mónika írta...

Annyira örülök az újabb résznek ebből a könyvből, főleg úgy hogy lassan a végére is értek a fordítással.
Hálásan köszönöm mindenkinek, aki fordítja <3 <3 <3

Zsófi írta...

Nagyon köszönöm!

Dia írta...

Köszönöm, már nagyon vártam.