Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

24. fejezet

Két király egy városban

Fordította: Szila

Az élettelen testet bámulva ugyanolyan mozdulatlanul állt ott, amíg az öccse le nem guggolt, hogy megérintse az egyetlen golyó ütötte sebet a két szeme között.

– Tiszta munka, pont ahogy Lucca is leírta az emberénél. Nem csoda, hogy azt mondta, te is meg tudtad volna csinálni.

Matthias összedörzsölte a vért az ujjai között, miután megérintette a lőtt sebet.

Amikor a bátyja nem válaszolt, felnézett rá.

– Dominic?

– Vizsgáld át a testét! – parancsolta egy pillanatnyi gondolkodás után.

Matthias elkezdte átkutatni a testet, mindenhol máshol tökéletes állapotban találta a fiatal Lucianót. Felállt, és várta a további utasításokat.

– Hívd fel Luccát! – sziszegte Dominic, mielőtt leguggolt, hogy közelebbről is megvizsgálja a testet.

Valami nem stimmelt. Érezte a zsigereiben és a cipője alatt a járdán. Az enyhe dübörgés, amely a város magját is megrázni készült, és hamarosan minden össze fog omlani.

Ujjait a hideg, lila ajkakra tette, és szétválasztotta őket, felfedve egy gyémántokkal kirakott arany grillzt, ami még mindig a helyén volt.

Úgy tűnt, hogy az alatta lévő dübörgés közelebb rezeg a felszínhez. Közeledik, háború a város két legrégebbi családja között, amelyek a város megalakulása óta párbajoztak. Egy háború, amit a múltban könnyedén megnyertek a Carusók, de ezúttal másképp lesz, egyedül két férfi miatt.

Lucca Caruso.

És Dominic Luciano.

Két király egy városban. Egy város, amely ezúttal el fog bukni, mivel mindkét férfi király volt, és mindketten inkább látták volna a város bukását, minthogy a másik győzzön.

Csak a tökéletes pillanatra várok.

* * *

Angel leült Luccával szemben, és cseppet sem aggódott. A liftben nem működtek a kamerák, és hacsak nem jár el a lány szája, Lucca nem tudna szart sem rábizonyítani.

Csak a szeme mosolygott, ahogy arra gondolt, hogy Adalynnak el kellene mesélnie, hogy mit tett vele az imént a liftben. Egymillió dollárban mert volna fogadni, hogy a lány nem fogja rávenni magát, hogy elmesélje.

Egyik család sem fogja megtudni, hogy mi történt a liftben ma este. Ő majd gondoskodik róla.

Továbbra is a démont bámulta, nem igazán tudta, mit akarhat Lucca, de az utolsó dolog, amire számított az volt, ami kijött a száján.

– Andre halott.

– Tessék? – Angel megrázta a fejét, próbálta felfogni a szavakat.

Zippóját felpattintva Lucca rágyújtott egy cigarettára.

– Dominic az áramszünet alatt talált rá, ugyanazzal a golyó ütötte lyukkal a szeme között, mint Tomnak.

Ez nem volt jó. Valaki tényleg háborút próbált kirobbantani a családok között, és akárcsak Tomnál, valószínűleg ő az utolsó ember, aki látta őt élve.

Nem tudta, hogy meg akarja-e osztani ezt az információt Luccával, ezért megkérdezte:

– Kaphatnék engedélyt, hogy találkozzam a családommal, és lerójam a tiszteletemet?

Lucca egy pillanatig mereven nézte, végül megszólalt.

– Nem.

Angelnek tudnia kellett volna, hogy Lucca nem fogja elengedni, főleg nem ebben a szarviharban, ami közöttük készülődik.

– Akkor végeztünk?

Lucca egy gyors biccentéssel elbocsátotta. Mielőtt azonban Angel távozhatott volna, Lucca úgy döntött ad neki pár tanácsot.

– A helyedben nagyon óvatos lennék Adalynnal.

A hazugság könnyen jött:

– Nem csináltam semmit…

– Szerintem félre értesz. – Lucca mély lélegzetet vett, miközben beleszívott a cigibe. – Neked kellene aggódnod érte.

Valami azt súgta Angelnek, hogy kérdeznie kellene Luccát a lányról, de nem tette. Ehelyett becsukta maga mögött az ajtót, ellenkezve az ösztöneivel. Nem illettek össze Adalynnal. Ahogy a liftben is mondta neki:

Mindig én nyerek!

Ding!

Ahogy a szállodai szobájához ért, Angel elővette a telefonját a zsebéből. Egy hangposta üzenete volt, és mielőtt meghallotta az édes, szomorú hangot, a gyomra összeszorult.

Angel…? Itt Andre. Ő... Csak látni akarlak.

Angel átdobta a telefont a szobán, és a falhoz vágta, a falhoz, amely itt tartotta őt, távol a családjától, távol attól a lánytól.

Vett néhány mély lélegzetet, mielőtt a zsebébe nyúlt, és elővett egy cukorkát, amit a szájába tett. Lehunyta a szemeit, és koncentrált…

…A cseresznye íz szinte teljesen eloszlott a szájában a harmadiktól, amit Dominic hozott neki. A száját szárazabbnak érezte, mint valaha.

Szorosan ölelte át magát, némán ringatta magát előre és hátra, érezte, ahogy az elméje kezd belecsúszni a sötét mélységbe. A végéhez érve, Angel sajnos kifutott az időből…

A zár kicsúszó hangja, majd az apró szekrénybe beömlő fény arra késztette, hogy összeszorítsa a szemét és eltakarja kis kezével. Majdnem olyan volt, mintha maga a nap lenne a térben.

Hunyorogva felnézett, és látta, hogy a nyomorult ördög lebámul rá. Ezt a pillantást soha nem felejti el, amíg csak él. A tiszta düh pillantása. Ekkor már tudta, hogy nyert.

– Takarítsd fel ezt a szart! – sziszegte Lucifer az ajtóban álló Dominicnak, mielőtt megfordult és elment.

Újra behunyta a szemét, és érezte egy kéz érintését a homlokán.

– Jól csináltad, Angel!

Angel nem vette a fáradtságot, hogy kinyissa a szemét, amikor megkérdezte:

– Igen?

– Igen. – Dominic megfogta a karját és megpróbálta lassan felemelni.

– Most pedig tisztítsunk meg.

A többszörös összepiszkítás okozta kínos helyzet miatt nem akart felállni, de a bátyja nem hagyta, kényszerítette, hogy megpróbálja.

Angel először mozdulni sem tudott, végül mégis feltápászkodott és Dominicra támaszkodott. Minden lépése fájdalommal járt, és idegen érzés volt.

A fürdőszoba felé félúton megállt, nem tudta meddig bír még menni, amíg a hálószobába nem tévedt a tekintete, és meg nem látta Matthiast az ágyán összegömbölyödve.

Angel nézett valakit, aki úgy nézett ki, mint a testvérére, de már nem ő volt az.

Térdre rogyott, és azt akarta, hogy mindennek vége legyen.

Dominic leült mellé, tekintete ikertestvérei között járt.

– Bella kérdezte ma, hogy te és Matthias hol vagytok.

– Tényleg? – Valami mélyen felgyulladt benne.

– Igen, azt hiszem, hiányzol neki.

Az a dolog mélyen legbelül… megmozdult, ahogy felemelkedett a földről, és kihúzta magát. Tett egy lépést…

…Angel odasétált a leesett telefonjához, és felvette. Ahogy ránézett a repedezett kijelzőre, az ujja Matthias neve felett lebegett, mielőtt megnyomta volna a hívás gombot.

– Igen, bátyám? – kérdezte az ikertestvére.

Mosolyogva csak egy kérdést tett fel neki.

– Fej vagy írás?