Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

33. fejezet

Egy örökkévalóság itt, Veled

Fordította: Szila

Amikor Adalyn hétfő reggel elhagyta a házat, a fekete autó már várta. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és beült a hátsó ülésre, és akkor a szíve teljesen megállt.

Az egyik hónapot sírással töltötte, a másikat pedig azzal, hogy túllépjen azon a férfin, aki most a vezetőülésben ült, mintha mi sem történt volna.

Nem! Nem! Nem!

Kiugrott a kocsiból, becsapta az ajtót, majd futni kezdett a ház felé.

Angel gyorsan kiszállt és utána rohant.

– Adalyn!

– Hagyj békén! – morrant a férfira.

– Kérlek! – A lány után nyúlt, és könnyedén megérintette a karját, ezzel megállítva őt. 

– Csak beszélni akarok veled!

Adalyn lenézett a karját lévő tetovált kézre, miközben könnyek gyűltek a szemébe, ahogy eszébe jutott, hogy minden egyes eltelt nappal egyre kevésbé emlékezett, hogy az egyes színes minták hol helyezkedtek el a sápadt bőrén. Ez csak arra késztette, hogy azt kívánja és azon tűnődjön, milyen lenne újra látni a férfit, újra érezni őt. De ő már nem az a lány volt.

Könnyekkel teli, dacos pillantással kihúzta karját a férfi szorításából, és egyenesen a férfi szürke szemébe nézett.

– Én hónapokkal ezelőtt akartam veled beszélni, de nem hagytad.

– Nem tehettem – mondta neki őszintén, mielőtt kinyitotta a szemét, és hagyta, hogy lássa, mit rejtegetett, még saját maga elől is. Suttogta a szavakat, nem volt többé rejtőzködés. – Kurvára félek, Adalyn!

Bénultan állt ott, és figyelt minden egyes szóra.

– Csapdába estem itt, anélkül, hogy tudnám, valaha is elenged-e. Ha megengedem magamnak, hogy megkapjalak, attól tartok, örökre itt ragadok.

Egyetlen könnycsepp csordult végig a lány arcán.

– Akkor miért sétálsz vissza az életembe?

– Nem tartozom ide, édesem. Ezt mindketten tudjuk.

Angel közelebb lépett hozzá, és legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy letörölje a könnyeit.

– De azt hiszem, talán hozzád tartozom.

– Miért most? Mi változott? – kérdezte halkan Adalyn.

Angelnek meg kellett tennie. Egyik hideg, tetovált ujjával kinyúlva a lány sűrű barna hajának egy tincsét köré csavarta.

– Rájöttem, hogy vagy itt töltöm az örökkévalóságot, csapdában, vagy itt töltöm, veled.

Ahogy Adalyn felnézett a bukott Angyalra, rájött, hogy az iránta érzett szerelme nem múlt el. Ehelyett érezte, hogy minden egyes másodperccel egyre csak növekszik. Annyira csábító volt, hogy csak kinyújtsa a kezét…

Megint össze fog törni, suttogta egy halk hang, emlékeztetve arra, hogy már továbblépett és elfogadta a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ha adna Angelnek még egy esélyt, akkor el fogja őt hagyni, amikor Lucca szabadon engedi. Nem tudta, hogy azt túlélné-e.

Adalyn kihúzta a haját a kezéből, és látta ahogy a tincs leomlik az ujjáról.

– Egyszer már elhagytál, Angel. Most én sétálok el tőled.

Büszkén ment fel a verandára, és kinyitotta a bejárati ajtót.

– Tudom, hogy visszaadtad neki a gyűrűt. Szeretném megköszönni.

A férfi hangja megakadályozta, hogy belépjen.

– Azt hittem szerelmes vagyok belé, de ő mindig is másba volt szerelmes. Emlékeztet ez valakire?

Megszorította a kilincset, nem akart visszafordulni és ránézni, mert félt, hogy elveszíti a higgadtságát.

– Most elmondom neked, hogy a szerelmem Bella iránt elmúlt, és hajlandó vagyok túllendülni a Lucca iránt érzett szerelmeden is.

Angel még utoljára megpróbálta visszaszerezni őt.

– Nem érdemelted meg, amit veled tettem, és nagyon sajnálom, ami történt, Adalyn. Ez nem mentség, de elbaszott vagyok. Így éltem túl. Emiatt nem ígérhetek neked sok mindent, de hajlandó vagyok megpróbálni boldoggá tenni téged, ha hagyod.

A lány visszanézett rá, miközben újabb könnycseppek csorogtak végig az arcán. Ezúttal ígéretekre van szükségem. Megrázta a fejét, és döntött.

– Nem hiszem, hogy valaha is meg tudnék bízni benned.

Angel egyetlen dolgot ígért neki, amit csak tudott, miközben nézte, ahogy bezáródik az ajtó a lány mögött.

– Tudok várni. Nem megyek sehová, édesem!

* * *

Kedd reggel, miután felhívta Luccát, és közölte vele, hogy nem megy iskolába Angellel, váratlanul érte, hogy az Escalade mellett a másik fekete autó is várja odakint. Látta, hogy Angel a motorháztetőnek támaszkodva várakozik, majd megnézte az Escalade-et, amelyben az összes barátja rá várt, és rájött, hogy választási lehetőséget kapott.

Adalyn vett egy nagy levegőt, és lesétált a felhajtón. Angel kocsijához ért először, de még csak oda sem fordította a fejét, ahogy ellépett mellette, a legkisebb kísértést sem érzete. Szinte olyan volt, mintha nem is létezett volna számára a férfi.

* * *

Amikor szerda lett, ugyanazzal a két választási lehetőséggel találkozott. Mégis könnyűnek találta a választást. Escalade.

* * *

Csütörtökön Angel még mindig ott volt. Kezdte kicsit bosszantani, ami egy kicsit megnehezítette, hogy ismét elsétáljon mellette. Szemei elkalandoztak, ahogy elhaladt, és a rosszfiúra pillantott, mielőtt megállíthatta volna magát. Még mindig Escalade.

* * *

Amikor eljött a péntek, azon kapta magát, hogy az elszántsága hanyatlani kezd. Gondolta, hogy csak könnyebb lesz elhaladni mellette, de az igazság ennek az ellenkezője volt; csak nehezebb lett. Megígérte magának, hogy nem néz rá, de ismét elkalandozott a tekintete. Azonban nem ez volt a legrosszabb. Ezúttal valami más történt benne.

Érezte, hogy a bőre a férfi bőréért kiált; a hiányzó darabok, melyeket minden találkozáskor elloptak egymástól, még mindig ott voltak. Olyan volt, mint egy kötelék, amitől lehetetlen volt elszakadni, de valahogy mégis megtette, és beült a nagy SUV-ba.

Köszönöm, Istenem!