3. FEJEZET
LUCA, 20 ÉVES
Fordította: Naomi
Amint beléptünk a liftbe, zene
és nevetés hangja szállt felénk.
– Úgy tűnik, ez a buli
megérheti az időnket – mondta Matteo, miközben az ajtó tükrében ellenőrizte a
tekintetét. Az általános arcvonásainkat leszámítva nem hasonlítottunk egymásra.
Még mindig apám kiköpött mása voltam, ugyanaz a hideg, szürke szem, ugyanaz a
fekete haj, de én sosem hordanám úgy, ahogy ő viselte, undorítóan hátrafésülve.
A lakás Parker szenátoré volt,
aki üzleti úton volt a feleségével. A fia, Michael kihasználta az alkalmat,
hogy partit rendezzen, és meghívott nagyjából mindenkit, aki számított New
Yorkban.
Michael a nyitott ajtóban
várakozott, amikor Matteo és én kiléptünk a folyosóra. Ez volt az első alkalom,
hogy öltöny nélkül láttam az ifjabbik Parkert, mivel az apja nyomdokaiba
próbált lépni. Ferde mosollyal integetett nekünk, már részegen.
Bólintottam neki. Egy
pillanatra úgy tűnt, mintha meg akart volna ölelni, ahogyan oly sokan szokták
tenni mindenkivel, de aztán jobb belátásra tért. Szerencséjére…
– Annyira örülök, hogy el
tudtál jönni – hadarta. – Ragadj meg egy italt. Felfogadtam néhány mixert, akik
bármilyen koktélt elkészítenek, amit csak akarsz.
A penthouse tele volt
vendégekkel, és a dübörgés lüktetett a halántékomban. Matteo és én nem ittunk
volna sokat, ha egyáltalán. Tanultunk a múlt hibáiból, még ha a mostani tömeg
nem is jelentett veszélyt. A legtöbben összepisilnék magukat, ha a felét is
tudnák annak, amit Matteo és én tettünk, mióta Made Manek lettünk. Így csupán
pletykákat hallottak rólunk. Hivatalosan Salvatore Vitiello üzletember,
ingatlanmogul és klubtulajdonos örökösei voltunk.
Amint beléptünk, az emberek
suttogni kezdtek. Mindig ugyanaz volt. Michael a bárpultra és a büfére
mutatott, de én alig figyeltem. A tekintetem a táncparkettre terelődött,
amelyet a nagy, nyitott tér közepén alakítottak ki, amely a nappali lehetett
eredetileg, mielőtt a bútorokat eltávolították a parti miatt. Több lány, akik
más politikusok fiaival táncoltak, felénk pillantgatott.
Matteo és én összenéztünk. Az
izgalomra vágyók mindjárt ránk szállnak. Az ilyen, jó családból származó,
elkényeztetett és teljesen unalmas lányok voltak a fő prédáink. Ők a végén nem
akarnak megölni minket.
Az egyik lány, egy magas,
szőke szexbomba, műmellekkel és olyan ruhában, ami úgy tapadt a testére, mint
egy második bőr, azonnal elkezdett szemezni velem. Otthagyta a táncpartnerét,
aki bambán állt a táncparketten, és magas sarkú cipőjében odabillegett hozzám.
Michael felnyögött. Ránéztem.
– Ő a húgom, Grace.
Fintorogva ráncoltam a homlokom.
Ez megnehezítheti a terveimet. Michael az arcomra, majd Grace-re nézett.
– Nem érdekel, ha ráhajtasz.
Úgyis azt csinál, amit akar. Mindig a következő hódítását keresi, de sok
virslit belemártott már a mustáros üvegbe, ha érted, mire célzok.
A szemöldököm felszaladt. Nem
érdekelt, hogy Grace-t már a fél new york-i férfilakosság megdugta. Ő csak
dugásra és szopásra volt jó, semmi másra. De ha lenne egy húgom, engem határozottan
zavarna, ha így viselkedne, nem úgy, mint Michaelt.
Michael megrázta a fejét.
– Én leléptem. Nem akarok
tanúja lenni ennek.
A bárpult felé indult, Matteo
pedig követte, de csak azután, hogy rám kacsintott.
Grace egyre közelebb táncolt,
majd megérintette a mellkasomat.
– Úgy hallom, részt veszel a
szervezett bűnözésben – duruzsolta a fülembe. A keze lejjebb csúszott, a
tekintete mohó és kacér volt. Határozottan rámozdult a dologra.
Ha átkarolt volna, megérezte
volna a pólóm alá rejtett pisztolytáskában lévő fegyvert a hátam alsó részén.
– Ezt hallottad? – kérdeztem
azzal a mosollyal, ami a hozzá hasonló lányokat beindította. Elég sötéten
ahhoz, hogy kihívjam az unatkozó-kibaszott-elkényeztetett-gazdag-lány
személyiségét, de közel sem az igazi sötét oldalamat mutatva, ami elijesztené
őt.
Megremegett hozzám simulva.
– Igaz ez?
– Mit gondolsz? – morogtam,
magamhoz húzva őt, engedve, hogy némi keménységem megmutatkozzon. Az ajkai
szétnyíltak, az arckifejezése a félelem és a vágy keveréke volt.
A fülemhez szorította a
száját.
– Azt hiszem, azt akarom, hogy
megdugjanak.
– Jó – mondtam sötéten –, mert
most meg foglak dugni. Mutasd az utat!
Izgatott mosollyal megragadta
a kezemet, és magával húzott. Matteo rám vigyorgott, de egy másodperccel később
már újra egy barnahajú torkába dugta a nyelvét.
Grace és én beléptünk oda,
amiről feltételeztem, hogy a hálószobája. A pipereszekrénye felé löktem, és
felraktam, miközben levertem a rúzsainak a felét. Összeszorította az ajkait.
– Micsoda rendetlenséget
csinálsz.
Sötét mosolyt küldtem felé.
– Úgy nézek ki, mint akit
kicsit is érdekel? A maradék kibaszott rúzsod is le fog esni, amikor megduglak.
Az ajkai szétnyíltak.
Hozzászokott a gyenge seggű, gazdag fiúkhoz, akik még életükben nem ütöttek
ököllel.
– Akkor majd később fel kell
szedned őket.
Tesztelt engem? Megpróbálta
kideríteni, hogy én is olyan vagyok-e, akit úgy lehet lökdösni, mint a múltbéli
előkelő fiúit?
Lerántva a szoknyáját,
megnéztem a csípőcsontja makulátlan bőrét. Inkább megszokás volt, mint
szükségszerűség. Egyértelműen nem egy Bratva bérgyilkos.
– Nem fogok csinálni semmit,
Grace, érted? – morogtam, miközben a kezemet a szoknyája alá csúsztattam, majd
félrelöktem a tangáját, és nedvesnek találtam. – Az emberek azt teszik, amit én
mondok nekik, nem pedig fordítva. New York az én kibaszott városom – tettem
hozzá, miközben két ujjamat belé dugtam. A szemei megbabonázottan villogtak.
Lenyűgözte a veszély, még akkor is, ha a leghalványabb fogalma sem volt róla.
Keményen megdugtam az
ujjaimmal.
– Fojtogass – suttogta.
Ez is egy közülük.
Ujjaimat a torka köré zártam,
és a szekrényre szorítottam, a maradék sminkjét a padlóra lökve. Megremegett a
gyönyörtől. Alig tettem valamennyi nyomást a szorításom mögé; ha tudta volna,
hogy így öltem meg egy férfit, ha tudta volna, mennyi rosszabb dolgot tettem
már ezekkel a kezekkel, nem kérte volna, hogy ezt tegyem, de számára ez játék
volt, izgalmas perverzió. Ugyanez volt a helyzet az összes lánnyal. Én voltam a
valóra vált legsötétebb fantáziájuk.
Nem értette, hogy nem
játszottam a sötét szerepet számára, hogy ez nem az én sötét oldalam volt, még
csak közel sem, hanem az egyetlen oldalam, amit nyilvánosan megmutathattam.
* * *
Matteo és én kevesebb mint két
órát aludtunk, amikor apánk kiugrasztott minket az ágyból, és megparancsolta,
hogy jöjjünk le reggelizni. De előbb négyszemközt akart beszélni velem. Ez
sosem volt jó dolog.
– Mit gondolsz, mit akar? – kérdezte
Matteo, miközben apa irodája felé tartottunk.
– Ki tudja? – Kopogtam.
– Gyere be – mondta apa,
miután majdnem öt percig várakoztatott.
– Sok szerencsét – mondta
Matteo torz vigyorral. Nem vettem róla tudomást, és elindultam a szobába. Ki
nem állhattam, hogy mindig ugranom kellett, amikor hívott. Ő volt az egyetlen,
aki parancsolgathatott nekem, és ezt kurvára élvezte. Az íróasztala mögött ült
azzal a nárcisztikus mosollyal, amit mindennél jobban utáltam.
– Hívattál, apám – mondtam, és
próbáltam úgy hangzani, mintha nem érdekelne.
A mosolya kiszélesedett.
– Találtunk neked egy
feleséget, Luca.
Felemeltem az egyik
szemöldökömet. Tudtam, hogy ő és a chicagói Szervezet már hónapok óta
tárgyaltak egy lehetséges egyesülésről, de apa sosem volt túlságosan közlékeny
az információkat illetően. Szerette, hogy hatalma van felettem.
– A Szervezetből?
– Hát persze – mondta, az
ujjaival az asztalra koppintva, és engem figyelt. Azt akarta, hogy
megkérdezzem, ki az a nő, el akarta húzni a dolgot, látni akarta, ahogy
vergődöm. Csessze meg. A zsebeimbe dugtam a kezem, és egyenesen a szemébe bámultam.
Az arckifejezése elsötétült.
– Ő a legszebb nő, akit a Szervezet
kínálhat. Egy igazi bombázó. Aranyszínű haj, kék szem, világos bőr. Egy földre
szállt angyal, ahogy Fiore fogalmazott.
Annyi gyönyörű nővel keféltem
már. Épp tegnap este dugtam meg Grace-t a szobája minden felületén. Tényleg azt
hitte, hogy elájulok, mert talált nekem egy csinos feleséget? Ha rajtam múlna,
nem házasodnék meg egyhamar.
– Remélem, élvezni fogod, hogy
letöröd a szárnyait – tette hozzá apa.
Vártam a „de”-t. Apa
túlságosan elégedettnek tűnt magával, mintha visszatartana valamit, amiről
tudta, hogy utálni fogom.
– Talán már hallottál róla.
Aria Scuderi a neve. A Consigliere lánya, és néhány hónapja töltötte be a
tizenötödik életévét.
Nem voltam elég gyors ahhoz,
hogy leplezzem a döbbenetemet. Tizenöt
éves? Most szórakozik velem, bassza meg?
– Azt hittem, azt akarják,
hogy az esküvőre hamarosan sor kerüljön – mondtam óvatosan.
Apa hátradőlt, a szeme a
gyengeség egy szikráját kereste.
– Azt akarják. Mindannyian
akarjuk.
– Nem veszek el egy kibaszott
gyereket – morogtam, elegem lett a szépelgésből. Elegem volt a játékaiból.
– El fogod venni, és meg is
fogod dugni, Luca.
Kifújtam a levegőt, mielőtt
olyat mondtam vagy tettem volna, amit később megbánnék.
– Tényleg azt hiszed, hogy az embereink
felnéznek majd rám, ha úgy viselkedem, mint egy kibaszott pedofil?
– Ne légy nevetséges. Azért
néznek fel ránk, mert félnek tőlünk. És Aria nem olyan fiatal. Elég idős ahhoz,
hogy széttegye a lábait és megdugd őt.
Nem ez volt az első alkalom,
hogy arra gondoltam, golyót eresztek a fejébe. Az apám volt, de egy szadista
szemétláda is, akit mindennél jobban gyűlöltem a világon.
– Mit szól a lány a tervedhez?
Apám harsányan felröhögött.
– Még nem tudja, nem mintha az
érzései fontosak lennének. Azt fogja tenni, amit mondanak neki, és neked is azt
kellene tenned.
– Az apja nem bánja, hogy
nekem adja a lányát, mielőtt nagykorú lesz?
– Nem bánja.
Miféle szemétláda volt
Scuderi? Láttam, apám mennyire élvezte a dühömet.
– De Dante Cavallaro
idegenkedett az ötlettől, és azt javasolta, hogy halasszuk el az esküvőt.
Bólintottam. Legalább egy
embernek nem ment el a kibaszott esze.
– Persze még nem döntöttük el,
hogy mit tegyünk. Majd szólok, ha megszületett a döntés. Negyedóra múlva az
ebédlőben leszek. Mondd meg Ninának, hogy ötperces tojást kérek. Egy
másodperccel se tovább.
Elmentem, tudván, hogy el
vagyok bocsátva.
Matteo az apa irodájával
szemben lévő falnak támaszkodott. Elsétáltam mellette, próbáltam úrrá lenni a
testemben égő haragon. Meg akartam ölni valakit, lehetőleg az apánkat.
Egyenesen a ház nappalijában lévő bárpult felé vettem az irányt.
– Most mit csinált a mi
szadista apánk? – kérdezte Matteo, miközben mellém lépett.
Rávillantottam a tekintetem.
– Azt akarja, hogy egy
kibaszott gyereket vegyek feleségül.
– Mi a faszról beszélsz? Azt
hittem, össze akar hozni téged a kibaszott Szervezet legszebb nőjével – mondta
gúnyosan Matteo.
– Biztos kifogytak a szép
nőkből odaát, mert azt akarják, hogy vegyem el Aria Scuderit, aki kibaszottul
tizenöt éves.
Matteo füttyentett.
– Szent szar! Elment a
kibaszott eszük? Mivel érdemelte ki ez a szegény lány ezt a sorsot?
Nem volt kedvem a vicceihez.
Meg akartam ütni valamit – keményen.
– Ő a Consigliere legidősebb
lánya, és úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal, ha hihetünk Fiore
Cavallarónak.
– Ezért adják férjhez az
ördöghöz. Egy pokolbeli házasság.
– Kezdesz felbosszantani,
Matteo. – Átnyúltam a bárpult fölött, és megragadtam a legdrágább
whiskysüveget, amit apánk különleges alkalmakra tartott. Az ajkamhoz emeltem,
és mélyet kortyoltam belőle.
Matteo kikapta a kezemből az
üveget, hátrabillentette, és lehajtott egy tekintélyes mennyiséget a
borostyánszínű folyadékból, mielőtt visszatolta volna hozzám. Egy darabig így
folytattuk, mielőtt Matteo újra megszólalt.
– Tényleg azt akarják, hogy
feleségül vedd azt a lányt? Úgy értem, én benne vagyok a perverz dolgokban, de
egy tizenöt éves gyereket megdugni még nekem is túlságosan ijesztő.
– A seggfej apja már holnap
átadná nekem. Úgy tűnik, azt a szemétládát nem érdekli.
– Akkor mit fogsz csinálni?
– Megmondtam apámnak, hogy nem
veszek el egy gyereket.
– És ő azt mondta, hogy nőj
fel, és tedd azt, amit a Capód mond.
– Nem érti, miért kell a
lánynak idősebbnek lennie az esküvőre. Csak annyit kell tennie, hogy széttárja
a lábait nekem.
Matteo összeszűkítette a
szemét azon a kibaszott idegesítő módon, ahogyan akkor szokott, amikor
megpróbál valamit kitalálni.
– És te megtennéd?
– Mit tennék? – Tudtam, hogy
mire gondol, de rohadtul idegesített, hogy meg kellett kérdeznie. Ezt a kérdést
mindenkitől elvártam, de tőle nem. Tudta, hogy még nekem is vannak bizonyos
határaim, amelyeket nem vagyok hajlandó átlépni. Még. Az élet néha nagyon
kemény tudott lenni, különösen, ha az ember a maffiához tartozott, ezért
megtanultam, hogy a „soha ne mondd, hogy soha” volt az a mottó, ami szerint
élni kellett.
– Megdugnád?
– Gyilkos vagyok, nem pedofil,
te hülye seggfej.
– Úgy beszélsz, mint egy igazi
emberbarát.
– Baszódj meg, és hagyd abba a
kibaszott szótár olvasását.
Matteo vigyorgott, én pedig
fintorogva megráztam a fejem. Ez a köcsög tudta, hogyan kell felvidítani engem.
* * *
Matteo alig állt le a
szövegeléssel, mióta leszálltunk a repülőgépről, és nyilvánvalóan nem állt
szándékában most sem, hogy a Scuderi-kúriában voltunk. Másodpercekre voltam
attól, hogy nyakon vágjam.
– Ne duzzogj, Luca. Boldognak
kellene lenned. Ma találkozol a menyasszonyoddal. Nem vagy kíváncsi, hogy néz
ki? Lehet, hogy seggronda.
Nem volt az. Apa nem hagyta
volna, hogy a Szervezet becsapjon minket. De nem találtam róla fényképet az
interneten. Úgy tűnt, Scuderi távol tartja a családját a nyilvánosságtól.
– Meglep, hogy a szobalány nem
követett minket. Kockázatosnak tűnik, hogy a potenciális ellenségek felügyelet
nélkül sétálgatnak a házban. Elgondolkodtat, hogy ez talán csapda – mondta
Cesare, miközben folyamatosan hátra tekintgetett a válla fölött.
– Ez egy hatalmi játszma.
Scuderi meg akarja mutatni, hogy nem aggódik a jelenlétünk miatt – mondtam,
miközben abba az irányba indultunk, amerre a szobalány mutatott.
Hallottam, hogy emberek futnak
felénk. A kezemmel a fegyveremhez kaptam. Cesare és Matteo ugyanezt tette,
amikor befordultunk a sarkon. Amikor megláttam, mi okozta a felfordulást,
megnyugodtam. Gyerekek kergették egymást, egyenesen felénk száguldottak. A
fiúnak sikerült megállnia, de egy fiatal lány karját csapkodva rohant felém, és
a testemnek ütközött. A kezem előrelendült, hogy elkapjam őt. Tágra nyílt
szemekkel bámult rám, miközben a vállánál fogva tartottam.
– Liliana! – kiáltotta egy
másik lány.
A tekintetem rászegeződött,
aztán az aranyszőke hajára, és már tudtam, ki ő. Aria Scuderi, a jövendőbeli feleségem.
Ő volt a legidősebb a csapatból, de a fenébe is, olyan kibaszott fiatalnak
tűnt. Mármint, nem mintha egy felnőtt nőre számítottam volna, de reméltem, hogy
nem lesz olyan kibaszottul nyilvánvaló, hogy még csak tizenöt éves. Én ennyi
idős koromban már férfinak éreztem magam, és úgy is viselkedtem. Nem voltam benne
biztos, hogy mit tettem volna, ha Cavallaro és az apám nem állapodnak meg
abban, hogy megvárjuk, amíg tizennyolc éves lesz.
Gyönyörű volt a maga gyermeki
módján, de fiatal vonásai alatt lélegzetelállító szépség ígérete rejlett.
Alacsony volt, de az én termetemhez képest a legtöbb nő az volt. Néhány év
múlva, amikor a feleségem lesz, lenyűgöző lesz. Jobb, ha addig megtanulja jobban
elrejteni az érzelmeit. Kibaszottul rémültnek tűnt. Hozzászoktam, hogy az
emberek így néznek rám, de a nőknél a csodálatot és a vágyat mindig is jobban
szerettem, mint a rémületet.
– Liliana, gyere ide – mondta.
Elég nyilvánvaló volt, hogy erősnek és felnőttnek próbált látszani. Meggyőzőbb
lett volna, ha nem remeg a hangja, és ha nem lenne az a megkövült csillogás a
szemében. Meglazítottam a szorításomat a húgán, aki úgy rohant Aria felé,
mintha az ördög lenne a sarkában. Ezek a lányok még sosem találkoztak más
férfiakkal? Scuderi valószínűleg aranykalitkában tartotta őket, ami nekem éppen
megfelelt.
– Az ott Luca Vitiello – kotyogta
egy vörös hajú, és valósággal ráncolta rám a kibaszott orrát. Nem voltam
hozzászokva ennyi durvasághoz. Az emberek tudták, hogy nem szabad
tiszteletlenül bánni velem. Scuderi kölykei azonban nem.
Sziszegés hallatszott, és a
fiú az irányomba lódult, és valósággal rám támadt.
– Hagyd békén Ariát! Nem kapod
meg őt!
Cesare megmozdult, hogy
közbelépjen, mintha segítségre lenne szükségem egy törpe ellen.
– Nem, Cesare. – A fiúra
meredtem. A buzgalma szinte csodálatra méltó volt, ha nem lett volna annyira
hiábavaló. Elkaptam a kezét.
Aria úgy surrant felém, mintha
azt hitte volna, hogy kitekerem az öccse nyakát, majd az övét is. Bassza meg,
mit mondott neki rólam a családja? Hazudniuk kellett volna. Tudtam, hogy
hírnevem van, és kurvára büszke voltam rá, de Ariának nem kellett tudnia róla –
még.
– Micsoda meleg fogadtatásban
volt részünk. Ez a hírhedt vendégszeretet a Szervezetben – mondta Matteo,
szokásához híven szabadon engedve a nagy száját.
– Matteo – figyelmeztettem,
mielőtt még többet mondott volna. Ezek gyerekek voltak, még a jövendőbeli
feleségem is, és nem kellett hallaniuk a színes szókincsét.
A törpe vergődött a
szorításomban, csattogott és morgott, mint egy vadkutya.
– Fabiano – mondta Aria, a
tekintete egy ezredmásodpercre felém siklott, mielőtt megragadta az öccse
karját. – Elég legyen! Mi nem így bánunk a vendégekkel.
Törékeny külseje ellenére úgy
tűnt, hogy Ariának van némi hatalma a testvérei felett. Az öccse abbahagyta a
küzdelmet, és úgy nézett rá, mintha ő lenne a világa középpontja.
– Ő nem vendég. El akar
rabolni téged, Aria.
Sajnálom, haver, ebből a kibaszott megállapodásból semmi sem az én
ötletem volt. És mégis be kellett ismernem, hogy miután láttam Ariát, a
világ minden kincséért sem engedném ki a kezeim közül. Most már az enyém volt.
Néztem őt, ahogy olyan kedvesen mosolygott le az öccsére, hogy az megdöbbentett.
Matteo kuncogott.
– Ez annyira jó. Örülök, hogy
apa meggyőzött, hogy eljöjjek.
– Megparancsolta neked. – Apánk
soha senkit nem próbált meggyőzni. Megparancsolta, megvesztegette vagy
megzsarolta.
Aria nehezen viselte a
tekintetemet; láthatóan zavarba hozta a figyelmem. Mély pír öntötte el az
arcát. Elengedtem az öccsét, és ő védelmezően a testéhez szorította. Annyira
félénk és rémült volt, hogy azon tűnődtem, vajon szembe mer-e szállni velem, ha
valóban teszek egy lépést az öccse felé. Nem mintha valaha is megtenném. Nem
volt becsületes dolog gyerekekre és nőkre támadni.
– Sajnálom – mondta Aria
erőtlenül. – Az öcsém nem akart tiszteletlen lenni.
– De igen! – kiabálta a fiú.
Aria keze előrelendült, és összeszorította a fiú száját. Majdnem felnevettem. Régen
volt már, hogy egy nő nevetésre késztetett, még ha csak véletlenül is.
– Ne kérj bocsánatot – sziszegte
a vörös hajú lány. – Nem a mi hibánk, hogy ő és a testőrei annyi helyet
foglalnak el a folyosón. Fabiano mindenesetre igazat beszél. Mindenki más azt
hiszi, hogy ki kell nyalni a seggét, mert ő lesz a Capo...
Matteóra néztem. Annak a
lánynak ugyanolyan rossz természete volt, mint neki.
További civakodás után Aria
végül rávette testvéreit, hogy távozzanak. Örültem, hogy elmentek. Az idegeimre
mentek. Nem volt meglepő, hogy Scuderi a lehető leggyorsabban férjhez akarta
adni a lányait.
Aria összerezzent, amikor rám
nézett.
– Bocsánatot kérek a húgaim és
az öcsém miatt. Ők...
– Védelmeznek téged – segítettem
neki. – Ő az öcsém, Matteo.
Aria alig pillantott felé, de
az én tekintetemmel sem igazán találkozott a szeme.
Az oldalam felé bólintottam.
– Ő pedig a jobb kezem,
Cesare.
Pislogott. Úgy nézett ki, mint
aki mindjárt elmenekül, ha egy lépést is teszek felé.
– A testvéreimhez kellene
mennem. – Megpördült, és addig igyekezett, amíg szőke feje el nem tűnt a szemem
elől.
– Még mindig megvan, Luca.
Rémületbe ejted a lányokat jobbra-balra a durva vonzerőddel – mondta Matteo.
– Induljunk már! Scuderi
csodálkozni fog, hogy mi tart ilyen sokáig.
Scuderi volt az utolsó ember,
akivel találkozni akartam, hacsak ez a találkozó nem késsel, fegyverrel és
vérfürdővel járt. Gyűlöltem őt anélkül, hogy valaha is találkoztam volna vele.
Miféle apa adna hozzá egy olyan lányt, mint Aria, egy olyan fickóhoz, mint én?
Úgy nézett ki, mint egy angyal, és olyan félénk és ártatlan volt, mint egy
angyal, nekem pedig egyáltalán nem voltak illúzióim arról, hogy mi vagyok: a
legjobb napokon egy rideg szemétláda, a többi időben pedig egy szörnyeteg.
Legalább volt még három éve, mielőtt esélyt kaptam volna arra, hogy a
sötétségemmel tönkretegyem az életét.
* * *
Nem volt elég pia a világon
ahhoz, hogy Scuderi és Fiore Cavallaro jelenlétét elviselhetőbbé tegye. Semmi
mást nem akartam, mint felvágni a torkukat, és nézni, ahogy elvéreznek. Matteo
oldalpillantást vetett rám, valószínűleg pontosan tudta, mire gondolok. Egy
pillanatig sem habozott volna, ha arra kérem, hogy húzza elő a késeket. Matteo
mindig készen állt arra, hogy beledöfje a kését a következő emberbe, aki
bosszantotta.
– Igazi szépség, Luca – mondta
Scuderi büszkén. – Nem fogod megbánni a választásodat.
Nem igazán volt választás a
részemről, de megtartottam magamnak a szavakat. Nem volt értelme vitát kezdeni,
különösen úgy, hogy apa sólyomként figyelt.
– Ő teljesen tiszta. Soha nem
mehet sehova a testőrei nélkül. Ő csak a tiéd.
Kikényszerítettem magamból egy
mosolyt. Nem mintha nem értékeltem volna. A gondolattól, hogy valaki hozzáérhet
Ariához, dühösen lüktetett a vér az ereimben. Kibaszottul birtoklónak éreztem
magam iránta. Soha nem érdekelt, ha a lányok, akikkel viszonyom volt, más
férfiakkal keféltek, de Aria esetében megölnék bárkit, aki rossz szemmel
merészel rá nézni.
– Nincs is jobb, mint betörni
őket – mondta Aria unokatestvére, Raffaele. Egy fejjel kisebb volt nálam. Ha a
ma este vérfürdővel végződne, őt ölném meg utoljára, hogy nyugodtan
elidőzhessek vele. Hogy lássam, sikerül-e még mindig azt a ronda vigyort
produkálnia, amikor a késem kiáll a szemgödréből.
Dante kemény pillantást
küldött a katonájára, Raffaele pedig gyorsan visszapillantott az italára. Ez
volt az első alkalom, hogy Dante egyáltalán bármilyen érzelmi reakciót
mutatott. A felesége nem olyan régen halt meg.
Hivatalosan még mindig Fiore
volt a Szervezet főnöke, de nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy vajon nem
Dante volt-e az, aki a show-t irányította.
Valaki kopogott.
Amikor kinyílt az ajtó, és
Aria besurrant, háttal nekünk, megmerevedtem. Nem úgy nézett ki, mint az a
lány, akit tegnap láttam. Rövid ruhát viselt, amely hosszú, karcsú lábakat,
krémszínű bőrt és gyönyörű popsit mutatott. A fenébe is! Amikor végre megfordult,
rájöttem, hogy elölről is ugyanolyan szép látványt nyújt. Aztán a tekintetem
feljebb vándorolt. Aria lehajtotta a fejét, a tekintetét a földre szegezte, és
láttam, hogy reszket a félelemtől és a szorongástól. Valami védelmező és dühös
dolog ütötte fel a fejét a mellkasomban, ami megijesztett. Ő az enyém volt.
Hogy engedhette az anyja, hogy ebben a ruhában járkáljon? A bal golyómat is
feltettem volna rá, hogy Ariának nem volt beleszólása ennek a ruhának nevezett kibaszott
viccnek a kiválasztásába. Dugtam már meg lányokat szűkebb ruhákban, de ő a
jövendőbelim volt, és még csak tizenöt éves. A szüleinek meg kellene védeniük
őt, nem pedig így bánni vele. Végre megkockáztatott egy pillantást, és
találkozott a tekintetemmel. A kurva életbe, úgy nézett ki, mint aki sírni szeretne.
Ha valaha is lehetőségem lenne rá, megölném Scuderit, és kurvára élvezném.
Letettem a poharamat, mielőtt a falhoz vágnám.
Aria szeme idegesen villogott.
A többi férfi a szobában kellő tisztelettel figyelte, de az a rohadék Raffaele
levetkőztette a kibaszott szemével. Ha ez New York lenne, felmenteném a teher
alól, hogy valaha is lásson még valamit. És talán meg is teszem mindenképpen,
ha nem hagyja abba hamarosan a kéjelgést.
Nem törődve Raffaele
tiszteletlenségével, Scuderi felém tolta Ariát. Úgy nézett rám, mintha azt
várta volna, hogy Aria miatt a földre esik az állam. Gyönyörű volt, és három év
múlva talán értékelném, hogy így öltözött, de most csak az bosszantott, hogy
Scuderi megpróbálta Ariát valami kibaszott szexbombának beállítani, miközben ő
nyilvánvalóan utálta ezt.
– Ő a lányom, Aria – mondta
Scuderi olyan buzgó tekintettel, mint egy német juhászkutya, aki arra vár, hogy
a gazdája eldobjon egy botot.
Fiore önelégült vigyorral
nézett rám.
– Ugye nem ígértem túl sokat?
Baszd meg!
– Nem ígértél.
Aria kisöccse odasompolygott
hozzá, és a kezét az övébe csúsztatta. A tekintetem egy pillanatra a lábára
tévedt, de elszakítottam tőle.
– Lehet, hogy a leendő
menyasszony és a férj egyedül akarnak maradni pár percre? – mondta apa azzal a
pillantással, amit túlságosan is jól ismertem. Valószínűleg azt hitte, hogy egy
kibaszott szívességet tesz nekem. Nem kerülte el a figyelmemet Aria pánikba
esett arckifejezése, és az sem, ahogy gyakorlatilag könyörgött a szemével az
apjának, hogy tiltsa meg.
Persze Scuderi nem vette
észre. Valószínűleg megengedte volna, hogy a szeme láttára bánjak vele durván,
amíg nem lopom el a szüzességét az esküvő előtt.
– Maradjak? – kérdezte a
testőre.
Aria arcán megkönnyebbülés
villant át. Nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mi vagyok, de ebben a
szobában én voltam az, akitől Ariának a legkevésbé kellett félnie.
– Adj nekik néhány percet
kettesben – mondta Scuderi, és Aria megdermedt. Mit gondolt, mit fogok vele
tenni? Megerőszakolom a kanapén? Apa rám kacsintott. Nyilván azt hitte, hogy a
tizenöt éves menyasszonyomat fogom tapogatni. Ő valószínűleg meg is tette
volna. Mindenki távozni készült, míg csak a kisfiú maradt, aki védelmezően a
nővérébe kapaszkodott. El kellett ismernem a törpének, ő volt az egyetlen a
Szervezetből, akiben volt egy csepp bátorság.
– Fabiano. Tűnj el onnan azonnal – csattant fel Scuderi, mire a
fiú elengedte Ariát, és egy dühös pillantást vetett rám, mielőtt elment.
Kedveltem ezt a szemtelen kölyköt.
Az ajtó becsukódott, Ariával
kettesben maradtunk. Hosszú szempilláin keresztül nézett rám, és az ajkába
harapott. Muszáj volt ilyen kibaszottul rémültnek látszania? Tudtam, hogy
milyennek tűnök mások szemében, és egy olyan kis termetű lánynak, mint ő,
valószínűleg úgy néztem ki, mint egy fenyegető óriás, aki épp el akarja
tiporni, de egyáltalán nem állt szándékomban bántani őt, még kevésbé fogdosni,
akármilyen ízletesnek is tűnt. Ennyire nem voltam romlott. Soha nem
erőszakoskodtam nővel, és Aria csak egy kislány volt. A menyasszonyom. Az enyém. Az enyém, akit meg kell védenem.
Hogy eltereljem a figyelmét a
nyilvánvaló rémületéről, megkérdeztem:
– Te választottad a ruhádat?
Megrándult, a szemei
elkerekedtek. Hatalmas kék szemek, olyannyira tele ártatlansággal, hogy úgy
éreztem, mintha még az én bűneimet is el tudnák mosni. És az az aranyszínű
haj... bassza meg, meg akartam érinteni, hogy megtudjam, tényleg olyan
selymes-e, mint amilyennek látszik.
– Nem. Az apám volt – mondta
azzal a lágy, előkelő hangján.
Hát persze, hogy ő volt.
Láttam, hogy reszket a hidegtől és a félelemtől. Úgy döntöttem, hogy rövidre
zárom ezt a nevetséges találkozót, mielőtt Aria elájulna tőlem, és a gyűrűért
nyúltam, amit pár napja vettem neki. A kis menyasszonyom összerezzent, és a
kedvem még inkább elromlott. Megmutattam neki a bársonyos dobozt, remélve, hogy
ez majd megnyugtatja, de ő csak bámult. Legszívesebben megráztam volna, de
azzal csak bebizonyítottam volna, hogy a félelmei indokoltak. Odalöktem neki a
dobozt, és ő végül érte nyúlt. Amikor az ujjai hozzáértek az enyémhez, zihálva
elhúzódott. El kellett fojtanom a bosszúságomat – nem miatta, hanem a szülei,
Cavallaro és az én apám miatt, akik ezt a zűrzavart ránk hozták. Túl fiatal
volt. Csak remélni tudtam, hogy a következő három évben nyer egy kis önbizalmat.
Nem akartam olyan feleséget, aki meghunyászkodik előttem.
– Köszönöm – mondta, miután
megnézte a gyűrűt. A szeme találkozott az enyémmel. Kinyújtottam a karomat.
Alig tétovázva megfogta, és a nappali felé vezettem, azokhoz az emberekhez,
akik elárulták.
Abban a pillanatban, ahogy
elengedtem, a húgaihoz és az anyjához rohant, mintha ők meg tudnák védeni
attól, ami most következik.
Én odamentem a férfiakhoz.
– És...? – kérdezte apa
önelégülten.
Nem voltam benne biztos, hogy
mire számított. Egy trágár megjegyzésre arról, hogyan használtam ki a
lehetőséget, hogy kettesben lehessek Ariával?
Matteo oldalpillantást vetett
rám.
– Aria elfogadta a gyűrűt – mondtam
tárgyilagosan.
Scuderi arca leesett.
– Ahogy kellett is neki. A
lányomat engedelmességre nevelték. Majd meglátod.
– Luca rá fogja venni, hogy
engedelmeskedjen neki. A legerősebb férfiakat is térdre tudja kényszeríteni.
Egy gyenge nő biztosan meghajol az akarata előtt – mondta apám gúnyosan.
A vacsorát abban a pillanatban
tálalták fel, és megmentett minket a veszekedéstől. Kár volt érte. Nagyon
élveztem volna.
Leültem Scuderi mellé, ahogy a
hagyomány diktálta. Matteo velem szemben ült, arcán az unalom árnyéka villant.
Egy unatkozó Matteo mindig ketyegő bomba volt.
Fiore Cavallaro felemelte a
poharát. Ahogy a szeme elrévedt, azt mondtam volna, hogy abba kéne hagynia az
ivást. Öreg fattyú. Jobban szerettem volna a fiával, a hidegszívű Dantéval
üzletelni, de amíg az apja volt a főnök, addig együtt kellett élnem a demens
vén bolonddal.
– A hosszú és sikeres
együttműködésre.
Felemeltem a poharamat, és
lehajtottam a vörösbort. A tekintetem ismét megtalálta Ariát. Az asztal másik
végén ült a többi nővel. Úgy nézett le a gyűrűjére, mintha az valami félelmetes
dolog lenne. Persze, hogy az volt. Hozzám kötötte őt. Az enyémként jelölte meg.
Amikor felnézett, a tekintetünk találkozott. Elpirult, és gyorsan elfordult, a vörösség
végigvonult a finom nyakán.
Matteo vigyorogva megrúgott az
asztal alatt.
– Máris a gyerekmenyasszonyod
után vágyakozol?
– Tudok várni – mondtam. – Nem
mintha nem tudnám magam szórakoztatni.
De ettől a naptól kezdve ő az
enyém volt.
* * *
Vacsora után a társalgóba
mentünk inni és dohányozni. Rocco Scuderi és Fiore Cavallaro elviselhetetlen
hencegők voltak, és apa megpróbálta őket a saját hencegésével háttérbe
szorítani. Legszívesebben forró viasszal tömtem volna tele a fülemet, hogy
megkíméljem magam a baromságaiktól. Ajánlom, hogy Aria megérje, mert a béke
minden egyes kibaszott másodperccel, amit ezekkel az öltönyös fattyúkkal
kellett töltenem, egyre kevésbé hangzott csábítónak.
Már a negyedik pohár
scotchomnál tartottam, amikor Matteo, Romero és Cesare kivételével végre
mindenki elhagyta a társalgót. Apa elment, hogy találkozzon egy előkelő
prostituálttal a Szervezet legjobb bordélyházából, de nem állt szándékomban megkockáztatni
a Bratva-kurvás incidens megismétlődését.
Hagytam, hogy a kandalló
márványpárkányának támaszkodva ellazuljak. A szemem nehéz volt az egész napos
éberségtől, és nem kockáztathattam, hogy lankadjon az éberségem, amíg
Chicagóban voltunk. Matteo úgy terült el egy karosszékben, mintha övé lenne a
hely. A vigyora nem sok jót ígért.
– Lehetett volna rosszabb is –
mondta Matteo, és még szélesebben vigyorgott. – Lehetett volna csúnya is. De,
szent szar, a kis menyasszonyod egy jelenés. Az a ruha. Az a test. Az a haj és
az az arc. – Matteo füttyentett.
A düh végigsöpört rajtam.
Matteóval gyakran beszéltünk így a nőkről, és még kevésbé kedvező szavakkal is,
de ez most más volt.
– Ez egy gyerek – mondtam
elutasítóan, leplezve bosszúságomat. Matteo csak még jobban felbosszantana, ha
teret adnék neki.
– Nekem nem tűnt gyereknek – mondta,
aztán csettintett a nyelvével. Megbökte Cesare-t. – Mit szólsz hozzá? Luca vak?
Cesare megvonta a vállát, és
óvatos pillantást vetett felém.
– Nem néztem rá közelről.
– Mi a helyzet veled, Romero?
Van működő szemed a fejedben?
Romero felnézett, majd gyorsan
visszanézett az italára. Elfojtottam egy vigyort.
Matteo hátravetette a fejét,
és felnevetett.
– Bassza meg, Luca, megmondtad
az embereidnek, hogy levágod a farkukat, ha ránéznek arra a lányra? Még csak
nem is vagy a férje.
– Ő az enyém – mondtam halkan.
Matteóra pillantottam. Az embereim tiszteltek engem, de Matteo vesztésre állt.
Nem mintha aggódnom kellett volna. Soha nem tette volna rá a kezét a nőmre.
Matteo megrázta a fejét.
– A következő három évben te
New Yorkban leszel, ő pedig itt. Nem tudod mindig szemmel tartani, vagy a
Szervezet minden emberét meg akarod fenyegetni? Nem vághatod le mindnek a
farkát. Talán Scuderi ismer néhány eunuchot, aki vigyázhatna rá.
– Megteszem, amit kell – mondtam,
miközben az italt kavargattam a poharamban. Elgondolkodtam azon, amit Matteo
korábban mondott, és nem tetszett. Nem tetszett a gondolat, hogy ilyen messze
legyek Ariától. Három év hosszú idő volt.
Gyönyörű és sebezhető volt,
veszélyes kombináció a mi világunkban.
– Cesare, keresd meg azt a két
idiótát, akiknek Aria őrzését kellene ellátniuk – parancsoltam.
Cesare azonnal elindult, és
tíz perc múlva visszatért Umbertóval és Raffaele-vel. Scuderi egy lépéssel
mögöttük volt, és dühösnek tűnt.
– Mit jelentsen ez az egész? –
kérdezte.
– Beszélni akarok azokkal az
emberekkel, akiket kiválasztottál, hogy megvédjék, ami az enyém.
– Mindketten jó katonák.
Raffaele Aria unokatestvére, Umberto pedig majdnem két évtizede dolgozik nekem.
Mindkettőjüket magamhoz
hívtam.
– Szeretném magam eldönteni,
hogy megbízom-e bennük. – Umberto mellé léptem. Majdnem egy fejjel kisebb volt
nálam. – Úgy hallottam, jó vagy a késsel.
– A legjobb – vágott közbe
Scuderi. Egyszer s mindenkorra el akartam hallgattatni.
– Nem olyan jó, mint az öcséd,
ahogy a szóbeszéd tartja – mondta Umberto egy biccentéssel Matteo felé, aki
cápavigyort villantott rá. – De jobb, mint bármelyik másik férfi a területünkön
– ismerte el végül Umberto.
Matteo volt a legjobb a késsel.
– Házas vagy? – kérdeztem
ezután. Nem mintha a házasság valaha is megakadályozta volna, hogy egy férfinak
legyen egy másik nője.
Umberto bólintott.
– Huszonegy éve.
– Az hosszú idő – mondta
Matteo. – Aria szörnyen finom lehet az öreg
feleségedhez képest.
Vetettem Matteóra egy
pillantást. Nem tudta volna egy pillanatra befogni a száját?
Umberto keze egy centit
rándult a derekán lévő pisztolytáska felé. A saját kezem már a fegyveremen
pihent. Találkoztam Umberto tekintetével. Megköszörülte a torkát.
– A születése óta ismerem
Ariát. Ő még gyerek.
Egy csipetnyi szemrehányással
mondta. Ha azt hitte, hogy ettől bűntudatom lesz, vagy bármi hasonló, akkor
bolond volt.
– Már nem sokáig lesz gyerek –
mondtam.
– Az én szememben mindig is
gyerek marad. És én hűséges vagyok a feleségemhez. – Umberto rávillantott
Matteóra. – Ha még egyszer megsérted a feleségemet, engedélyt kérek az apádtól,
hogy késpárbajra hívjalak ki, hogy megvédjem a becsületét, és megöljelek.
Azzal Matteo napját is
feldobná. Semmit sem szeretett jobban, mint egy véres késpárbajt, valószínűleg
még a puncit sem.
– Megpróbálhatnád – mondta
Matteo fogait kivillantva –, de nem járnál sikerrel.
Umberto nem jelentett
fenyegetést. Sem Matteónak, sem Ariának. Látszott rajta, hogy apai módon
védelmezi őt.
– Szerintem jó választás vagy,
Umberto.
Raffaele felé fordultam. Ha
New Yorkban lettünk volna, már golyót röpítettem volna a fejébe. Talán azt
hitte, hogy nem láttam, ahogy Ariára nézett, amikor azt hitte, hogy senki sem
figyel rá. Egyenesen elé léptem. Kihúzta a nyakát, hogy találkozzon a
tekintetemmel. Próbált lazának tűnni. Nem tudott becsapni. Félelem volt benne.
Remek.
– Ő családtag. Tényleg azzal
vádolod, hogy érdeklődik a lányom iránt? – szólt közbe oldalról Scuderi.
– Láttam, hogy néztél Ariára –
mondtam Raffaele-nek. A szeme idegesen villogott.
– Mint egy lédús barack, amit
le akarsz szedni – vágott közbe Matteo, aki ezt már túlságosan is élvezte.
Raffaele tekintete Scuderira
siklott, mint egy gerinctelen nyápic. Ismertem hozzá hasonló fickókat. Azért
élvezték, hogy a gyengéket, különösen a nőket kihasználják, mert csak így
érezhették magukat erősnek.
– Ne is tagadd. Felismerem a
vágyat, ha látom. És te akarod Ariát – morogtam.
Raffaele nem tagadta.
– Ha rájövök, hogy még egyszer
így nézel rá... Ha rájövök, hogy kettesben vagy vele egy szobában... Ha
rájövök, hogy akár csak a kezéhez is hozzáérsz, megöllek.
Raffaele elvörösödött.
– Te nem vagy tagja a
Szervezetnek. Senki nem mondana neked semmit, még akkor sem, ha megerőszakolnám. Be tudnám törni neked.
Talán még le is filmezném neked.
Megragadtam a rohadékot, és a
földre tepertem. Az arca keményen a padlónak csapódott, én pedig a térdemet a
hátába döftem. Szét akartam törni a gerincét, és letépni a kibaszott golyóit.
Hogy soha többé eszébe se jusson egy mondatban használni az „erőszak” és az „Aria”
szavakat.
Raffaele küzdött és
káromkodott. Olyan volt, mint egy zavaró légy: gyenge és undorító. Kevesebbet
ér, mint a cipőmön lévő kosz. Hogy még csak gondolni is merészelt arra, hogy
megérintse Ariát, hogy betörje... Megragadtam a csuklóját, és előhúztam a
késemet.
Le kéne vágnom a golyóit és a
farkát. Ezt érdemelte volna. De ez nem az én területem volt. Bár ez
felbosszantott, engedélyért Scuderire néztem.
Scuderi bólintott. A késemet
Raffaele kisujjára húztam, átvágtam a csontot és a húst, és élveztem a punci
sikolyát.
Női visítás visszhangzott a
falakon keresztül.
Elengedtem Raffaele-t és
felálltam. Úgy ringatta a kezét, mint egy csecsemőt, közben nyöszörgött.
Undorító. Romero és Cesare elővette a fegyverét.
Scuderi elment, hogy kinyisson
egy titkos ajtót, felfedve a vöröshajú nővért és Ariát.
– Hát persze – sziszegte
Scuderi. – Tudhattam volna, hogy megint te okozol bajt. – Elrántotta a vörös
hajút Ariától a társalgóba, felemelte a kezét, és keményen arcon csapta. Az
ujjaim megfeszültek a késen.
Aztán a köcsög ismét Aria felé
lépett, és felemelte a karját. Düh égett bennem. Az enyém.
Elkaptam a csuklóját,
megállítottam. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne döfjem a véres kést
a gyomrába, és ne hagyjam, hogy elvérezzen, mint egy disznó.
A szemem sarkából láttam, hogy
Umberto előveszi a kését, Scuderi pedig a fegyveréért nyúl. Matteo, Romero és
Cesare is elővette a saját fegyverét.
Gyűlöltem a szavakat,
amelyeket ezután ki kellett mondanom.
– Nem akartam tiszteletlen
lenni, de Aria már nem a te felelősséged. Elvesztetted a jogot, hogy megbüntesd
őt, amikor a menyasszonyommá tetted. Most már az én felelősségem, hogy foglalkozzak
vele.
Scuderi az Aria ujján lévő
gyűrűre pillantott, amely az enyémként jelölte őt. Bólintott, én pedig
elengedtem.
– Ez igaz – lépett hátrébb
tőlem, és Ariára mutatott. – Akkor szeretnéd te kapni a megtiszteltetést, hogy
egy kis értelmet verj belé?
Aria felé fordítottam a
tekintetem. Sápadt volt. Félelemmel teli tekintete a vérrel borított kezemben
lévő késre siklott, majd vissza az arcomra. Megdermedt. A gondolat, hogy kezet
emeljek rá, nevetséges volt. Miféle férfi üt meg egy nőt? És Aria? Nem, már a
puszta gondolattól is csikorgott a fogam. Kevesebbet nyomott, mint a felem.
Ártatlan és sérthetetlen volt.
– Nem volt engedetlen velem
szemben.
Scuderi kibaszott
boldogtalannak tűnt. Nem mintha nem szarnám le.
– Igazad van, de ahogy én
látom, Aria az esküvőig az én tetőm alatt fog élni, és mivel a becsület tiltja,
hogy kezet emeljek rá, más módot kell találnom arra, hogy engedelmességre
bírjam. – Másodszor is megütötte Aria húgát, és fél lélekkel már megint közbeléptem
volna, de ez már nem állt a hatalmamban.
– Minden egyes rossz
cselekedetedért, Aria, a húgod fogja vállalni a büntetést helyetted – mondta
Scuderi. Aria úgy nézett ki, mintha inkább őt ütné meg, mint a húgát. Túl ártatlan
és gyengéd volt egy olyan emberhez, mint én.
Scuderi a testőrhöz fordult.
– Umberto, vidd Giannát és
Ariát a szobájukba, és gondoskodj róla, hogy ott is maradjanak. – Umberto
hüvelyébe dugta a kését, és kivezette őket. Aria kerülte, hogy rám nézzen,
miközben segített a húgának.
Raffaele nyöszörgése terelte
vissza a figyelmemet. Még mindig a kezét szorongatta, és úgy sírt, mint egy
kibaszott nyápic. Matteo egy zsebkendőt nyújtott felém. Elvettem, és nagyjából
megtisztítottam a kezemet és a kést. Vízre és szappanra lett volna szükségem,
hogy teljesen megszabaduljak tőle.
– Bízom benne, hogy megóvod
Ariát a férfiak figyelmétől – mondtam hidegen, kemény pillantást vetve Scuderire.
– Nem akarom, hogy bármelyik is a közelében legyen. Ha meghallom, hogy valaki
akár csak rossz szemmel néz rá, semmi sem fog megakadályozni abban, hogy
Chicagót a legvéresebb háborúba rángassam, amit csak el tudsz képzelni. Nem
osztom meg, ami az enyém, és Aria az enyém. Csak az enyém. A mai naptól kezdve
az én védelmem alatt áll.
Scuderi szája elvékonyodott,
de Fiore kiakadna, ha a béke azért szakadna meg, mert Scuderi nem tudja
megvédeni a saját lányát.
– Ne aggódjatok. Meg fogjuk
védeni. Ahogy mondtam, katolikus lányiskolába jár, és soha nem marad egyedül
férfiakkal.
Letérdeltem Raffaele mellé, és
ő visszahőkölt, a szemében rémület villogott. Még közelebb hajoltam hozzá.
– Ez még semmi – morogtam. – Ez
a fájdalom egy kibaszott vicc ahhoz képest, hogy milyen kínokat fogsz átélni,
ha még egyszer Aria közelébe mész. Ha csak egy hajszála is megmozdul a testén –
a hangom még halálosabbá vált, remegett a dühöm erejétől –, egyetlen kibaszott
hajszála, feldugom a késem a seggedbe, és addig duglak vele lassan, amíg el nem
vérzel a segglyukadon keresztül. Megértetted? – Reszketve bólintott.
– Hallani akarom.
– Nem nyúlok hozzá – préselte
ki magából, és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban lehányja a
cipőmet.
Felálltam és hátraléptem, az
ajkam legörbült az undortól az előttem álló gyáva alak láttán.
– Itt végeztünk – mondtam.
– Kikísérlek – mondta Scuderi
éles hangon.
Romero, Cesare, Matteo és én
követtük őt. Nem fogtunk kezet, amikor elváltunk. Az efféle hamis
udvariaskodások várhatnak az esküvőmig.
* * *
Miután visszatértünk a
szállodánkba, összegyűltünk a bárban egy újabb italra. Romero volt az egyetlen,
aki alig nyúlt a sajátjához, ő mindig kötelességtudó volt. Tekintetemet rászegeztem.
Gyerekkorunk óta ismertem őt. Közel egyidős volt Matteóval, és együtt jártak
iskolába. Jó katona volt és megbízható ember.
Észrevéve figyelmemet,
elkomorult.
– Valami baj van?
– Mit gondolsz Ariáról? – Cesare
és Matteo is elhallgatott.
Romero letette a poharát, a
teste megfeszült.
– Ő lesz a feleséged.
– Nem akarom, hogy kimondd a
nyilvánvalót. Azt akarom hallani, milyen benyomásaid vannak róla.
– Félénk és engedelmes. Jól
viselkedik. Nem hiszem, hogy gondot fog okozni a következő három évben. – A
szavait gondosan megválasztotta.
– Már most is gyönyörű. De
három év múlva egészen lenyűgöző lesz. Kell valaki, aki a testőre lesz, valaki,
akiben megbízhatok, hogy nem nyúl ahhoz, ami nem az övé vagy bárki másé.
Romero szeme kitágult, végre
felfogta. Matteo és Cesare is meglepettnek tűnt.
– Luca – mondta halkan –, ha
engem választasz Aria őrzésére, esküszöm, hogy biztonságban lesz. És soha nem
fogok még csak illetlenül sem gondolni rá.
Matteo felhorkant.
– Ne esküdj meg rá! Van egy
olyan érzésem, hogy nehéz lesz, hogy ne legyenek illetlen gondolataim Ariáról.
Kemény pillantást vetettem
Romeróra.
– Tudod, hogy megbízom benned,
és az egyik legjobb katonám vagy, de amit az előbb Raffaele-nek mondtam, az mindenkire igaz, aki hozzáér. – A
tekintetem végigsiklott mindhárom férfin, mielőtt vigyorogva felemeltem a
karomat, és újabb kört kértem a pultostól. Megkapták az üzenetet.
5 megjegyzés:
Köszönöm🤗
Köszönöm!😍
Köszönöm szépen
Köszönöm!
Köszönöm szépen!❤️❤️❤️
Megjegyzés küldése