Cora Reilly - Maffiába születve 0,5. - Luca Vitiello

3. FEJEZET

LUCA, 20 ÉVES

Fordította: Naomi

Amint beléptünk a liftbe, zene és nevetés hangja szállt felénk.

– Úgy tűnik, ez a buli megérheti az időnket – mondta Matteo, miközben az ajtó tükrében ellenőrizte a tekintetét. Az általános arcvonásainkat leszámítva nem hasonlítottunk egymásra. Még mindig apám kiköpött mása voltam, ugyanaz a hideg, szürke szem, ugyanaz a fekete haj, de én sosem hordanám úgy, ahogy ő viselte, undorítóan hátrafésülve.

– Ez lenne a plusz, de a fő ok, amiért itt vagyunk, az a kapcsolatok.

A lakás Parker szenátoré volt, aki üzleti úton volt a feleségével. A fia, Michael kihasználta az alkalmat, hogy partit rendezzen, és meghívott nagyjából mindenkit, aki számított New Yorkban.

Michael a nyitott ajtóban várakozott, amikor Matteo és én kiléptünk a folyosóra. Ez volt az első alkalom, hogy öltöny nélkül láttam az ifjabbik Parkert, mivel az apja nyomdokaiba próbált lépni. Ferde mosollyal integetett nekünk, már részegen.

Bólintottam neki. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha meg akart volna ölelni, ahogyan oly sokan szokták tenni mindenkivel, de aztán jobb belátásra tért. Szerencséjére…

– Annyira örülök, hogy el tudtál jönni – hadarta. – Ragadj meg egy italt. Felfogadtam néhány mixert, akik bármilyen koktélt elkészítenek, amit csak akarsz.

A penthouse tele volt vendégekkel, és a dübörgés lüktetett a halántékomban. Matteo és én nem ittunk volna sokat, ha egyáltalán. Tanultunk a múlt hibáiból, még ha a mostani tömeg nem is jelentett veszélyt. A legtöbben összepisilnék magukat, ha a felét is tudnák annak, amit Matteo és én tettünk, mióta Made Manek lettünk. Így csupán pletykákat hallottak rólunk. Hivatalosan Salvatore Vitiello üzletember, ingatlanmogul és klubtulajdonos örökösei voltunk.

Amint beléptünk, az emberek suttogni kezdtek. Mindig ugyanaz volt. Michael a bárpultra és a büfére mutatott, de én alig figyeltem. A tekintetem a táncparkettre terelődött, amelyet a nagy, nyitott tér közepén alakítottak ki, amely a nappali lehetett eredetileg, mielőtt a bútorokat eltávolították a parti miatt. Több lány, akik más politikusok fiaival táncoltak, felénk pillantgatott.

Matteo és én összenéztünk. Az izgalomra vágyók mindjárt ránk szállnak. Az ilyen, jó családból származó, elkényeztetett és teljesen unalmas lányok voltak a fő prédáink. Ők a végén nem akarnak megölni minket.

Az egyik lány, egy magas, szőke szexbomba, műmellekkel és olyan ruhában, ami úgy tapadt a testére, mint egy második bőr, azonnal elkezdett szemezni velem. Otthagyta a táncpartnerét, aki bambán állt a táncparketten, és magas sarkú cipőjében odabillegett hozzám.

Michael felnyögött. Ránéztem.

– Ő a húgom, Grace.

Fintorogva ráncoltam a homlokom. Ez megnehezítheti a terveimet. Michael az arcomra, majd Grace-re nézett.

– Nem érdekel, ha ráhajtasz. Úgyis azt csinál, amit akar. Mindig a következő hódítását keresi, de sok virslit belemártott már a mustáros üvegbe, ha érted, mire célzok.

A szemöldököm felszaladt. Nem érdekelt, hogy Grace-t már a fél new york-i férfilakosság megdugta. Ő csak dugásra és szopásra volt jó, semmi másra. De ha lenne egy húgom, engem határozottan zavarna, ha így viselkedne, nem úgy, mint Michaelt.

Michael megrázta a fejét.

– Én leléptem. Nem akarok tanúja lenni ennek.

A bárpult felé indult, Matteo pedig követte, de csak azután, hogy rám kacsintott.

Grace egyre közelebb táncolt, majd megérintette a mellkasomat.

– Úgy hallom, részt veszel a szervezett bűnözésben – duruzsolta a fülembe. A keze lejjebb csúszott, a tekintete mohó és kacér volt. Határozottan rámozdult a dologra.

Ha átkarolt volna, megérezte volna a pólóm alá rejtett pisztolytáskában lévő fegyvert a hátam alsó részén.

– Ezt hallottad? – kérdeztem azzal a mosollyal, ami a hozzá hasonló lányokat beindította. Elég sötéten ahhoz, hogy kihívjam az unatkozó-kibaszott-elkényeztetett-gazdag-lány személyiségét, de közel sem az igazi sötét oldalamat mutatva, ami elijesztené őt.

Megremegett hozzám simulva.

– Igaz ez?

– Mit gondolsz? – morogtam, magamhoz húzva őt, engedve, hogy némi keménységem megmutatkozzon. Az ajkai szétnyíltak, az arckifejezése a félelem és a vágy keveréke volt.

A fülemhez szorította a száját.

– Azt hiszem, azt akarom, hogy megdugjanak.

– Jó – mondtam sötéten –, mert most meg foglak dugni. Mutasd az utat!

Izgatott mosollyal megragadta a kezemet, és magával húzott. Matteo rám vigyorgott, de egy másodperccel később már újra egy barnahajú torkába dugta a nyelvét.

Grace és én beléptünk oda, amiről feltételeztem, hogy a hálószobája. A pipereszekrénye felé löktem, és felraktam, miközben levertem a rúzsainak a felét. Összeszorította az ajkait.

– Micsoda rendetlenséget csinálsz.

Sötét mosolyt küldtem felé.

– Úgy nézek ki, mint akit kicsit is érdekel? A maradék kibaszott rúzsod is le fog esni, amikor megduglak.

Az ajkai szétnyíltak. Hozzászokott a gyenge seggű, gazdag fiúkhoz, akik még életükben nem ütöttek ököllel.

– Akkor majd később fel kell szedned őket.

Tesztelt engem? Megpróbálta kideríteni, hogy én is olyan vagyok-e, akit úgy lehet lökdösni, mint a múltbéli előkelő fiúit?

Lerántva a szoknyáját, megnéztem a csípőcsontja makulátlan bőrét. Inkább megszokás volt, mint szükségszerűség. Egyértelműen nem egy Bratva bérgyilkos.

– Nem fogok csinálni semmit, Grace, érted? – morogtam, miközben a kezemet a szoknyája alá csúsztattam, majd félrelöktem a tangáját, és nedvesnek találtam. – Az emberek azt teszik, amit én mondok nekik, nem pedig fordítva. New York az én kibaszott városom – tettem hozzá, miközben két ujjamat belé dugtam. A szemei megbabonázottan villogtak. Lenyűgözte a veszély, még akkor is, ha a leghalványabb fogalma sem volt róla.

Keményen megdugtam az ujjaimmal.

– Fojtogass – suttogta.

Ez is egy közülük.

Ujjaimat a torka köré zártam, és a szekrényre szorítottam, a maradék sminkjét a padlóra lökve. Megremegett a gyönyörtől. Alig tettem valamennyi nyomást a szorításom mögé; ha tudta volna, hogy így öltem meg egy férfit, ha tudta volna, mennyi rosszabb dolgot tettem már ezekkel a kezekkel, nem kérte volna, hogy ezt tegyem, de számára ez játék volt, izgalmas perverzió. Ugyanez volt a helyzet az összes lánnyal. Én voltam a valóra vált legsötétebb fantáziájuk.

Nem értette, hogy nem játszottam a sötét szerepet számára, hogy ez nem az én sötét oldalam volt, még csak közel sem, hanem az egyetlen oldalam, amit nyilvánosan megmutathattam. 

* * *

Matteo és én kevesebb mint két órát aludtunk, amikor apánk kiugrasztott minket az ágyból, és megparancsolta, hogy jöjjünk le reggelizni. De előbb négyszemközt akart beszélni velem. Ez sosem volt jó dolog.

– Mit gondolsz, mit akar? – kérdezte Matteo, miközben apa irodája felé tartottunk.

– Ki tudja? – Kopogtam.

– Gyere be – mondta apa, miután majdnem öt percig várakoztatott.

– Sok szerencsét – mondta Matteo torz vigyorral. Nem vettem róla tudomást, és elindultam a szobába. Ki nem állhattam, hogy mindig ugranom kellett, amikor hívott. Ő volt az egyetlen, aki parancsolgathatott nekem, és ezt kurvára élvezte. Az íróasztala mögött ült azzal a nárcisztikus mosollyal, amit mindennél jobban utáltam.

– Hívattál, apám – mondtam, és próbáltam úgy hangzani, mintha nem érdekelne.

A mosolya kiszélesedett.

– Találtunk neked egy feleséget, Luca.

Felemeltem az egyik szemöldökömet. Tudtam, hogy ő és a chicagói Szervezet már hónapok óta tárgyaltak egy lehetséges egyesülésről, de apa sosem volt túlságosan közlékeny az információkat illetően. Szerette, hogy hatalma van felettem.

– A Szervezetből?

– Hát persze – mondta, az ujjaival az asztalra koppintva, és engem figyelt. Azt akarta, hogy megkérdezzem, ki az a nő, el akarta húzni a dolgot, látni akarta, ahogy vergődöm. Csessze meg. A zsebeimbe dugtam a kezem, és egyenesen a szemébe bámultam.

Az arckifejezése elsötétült.

– Ő a legszebb nő, akit a Szervezet kínálhat. Egy igazi bombázó. Aranyszínű haj, kék szem, világos bőr. Egy földre szállt angyal, ahogy Fiore fogalmazott.

Annyi gyönyörű nővel keféltem már. Épp tegnap este dugtam meg Grace-t a szobája minden felületén. Tényleg azt hitte, hogy elájulok, mert talált nekem egy csinos feleséget? Ha rajtam múlna, nem házasodnék meg egyhamar.

– Remélem, élvezni fogod, hogy letöröd a szárnyait – tette hozzá apa.

Vártam a „de”-t. Apa túlságosan elégedettnek tűnt magával, mintha visszatartana valamit, amiről tudta, hogy utálni fogom.

– Talán már hallottál róla. Aria Scuderi a neve. A Consigliere lánya, és néhány hónapja töltötte be a tizenötödik életévét.

Nem voltam elég gyors ahhoz, hogy leplezzem a döbbenetemet. Tizenöt éves? Most szórakozik velem, bassza meg?

– Azt hittem, azt akarják, hogy az esküvőre hamarosan sor kerüljön – mondtam óvatosan.

Apa hátradőlt, a szeme a gyengeség egy szikráját kereste.

– Azt akarják. Mindannyian akarjuk.

– Nem veszek el egy kibaszott gyereket – morogtam, elegem lett a szépelgésből. Elegem volt a játékaiból.

– El fogod venni, és meg is fogod dugni, Luca.

Kifújtam a levegőt, mielőtt olyat mondtam vagy tettem volna, amit később megbánnék.

– Tényleg azt hiszed, hogy az embereink felnéznek majd rám, ha úgy viselkedem, mint egy kibaszott pedofil?

– Ne légy nevetséges. Azért néznek fel ránk, mert félnek tőlünk. És Aria nem olyan fiatal. Elég idős ahhoz, hogy széttegye a lábait és megdugd őt.

Nem ez volt az első alkalom, hogy arra gondoltam, golyót eresztek a fejébe. Az apám volt, de egy szadista szemétláda is, akit mindennél jobban gyűlöltem a világon.

– Mit szól a lány a tervedhez?

Apám harsányan felröhögött.

– Még nem tudja, nem mintha az érzései fontosak lennének. Azt fogja tenni, amit mondanak neki, és neked is azt kellene tenned.

– Az apja nem bánja, hogy nekem adja a lányát, mielőtt nagykorú lesz?

– Nem bánja.

Miféle szemétláda volt Scuderi? Láttam, apám mennyire élvezte a dühömet.

– De Dante Cavallaro idegenkedett az ötlettől, és azt javasolta, hogy halasszuk el az esküvőt.

Bólintottam. Legalább egy embernek nem ment el a kibaszott esze.

– Persze még nem döntöttük el, hogy mit tegyünk. Majd szólok, ha megszületett a döntés. Negyedóra múlva az ebédlőben leszek. Mondd meg Ninának, hogy ötperces tojást kérek. Egy másodperccel se tovább.

Elmentem, tudván, hogy el vagyok bocsátva.

Matteo az apa irodájával szemben lévő falnak támaszkodott. Elsétáltam mellette, próbáltam úrrá lenni a testemben égő haragon. Meg akartam ölni valakit, lehetőleg az apánkat. Egyenesen a ház nappalijában lévő bárpult felé vettem az irányt.

– Most mit csinált a mi szadista apánk? – kérdezte Matteo, miközben mellém lépett.

Rávillantottam a tekintetem.

– Azt akarja, hogy egy kibaszott gyereket vegyek feleségül.

– Mi a faszról beszélsz? Azt hittem, össze akar hozni téged a kibaszott Szervezet legszebb nőjével – mondta gúnyosan Matteo.

– Biztos kifogytak a szép nőkből odaát, mert azt akarják, hogy vegyem el Aria Scuderit, aki kibaszottul tizenöt éves.

Matteo füttyentett.

– Szent szar! Elment a kibaszott eszük? Mivel érdemelte ki ez a szegény lány ezt a sorsot?

Nem volt kedvem a vicceihez. Meg akartam ütni valamit – keményen.

– Ő a Consigliere legidősebb lánya, és úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal, ha hihetünk Fiore Cavallarónak.

– Ezért adják férjhez az ördöghöz. Egy pokolbeli házasság.

– Kezdesz felbosszantani, Matteo. – Átnyúltam a bárpult fölött, és megragadtam a legdrágább whiskysüveget, amit apánk különleges alkalmakra tartott. Az ajkamhoz emeltem, és mélyet kortyoltam belőle.

Matteo kikapta a kezemből az üveget, hátrabillentette, és lehajtott egy tekintélyes mennyiséget a borostyánszínű folyadékból, mielőtt visszatolta volna hozzám. Egy darabig így folytattuk, mielőtt Matteo újra megszólalt.

– Tényleg azt akarják, hogy feleségül vedd azt a lányt? Úgy értem, én benne vagyok a perverz dolgokban, de egy tizenöt éves gyereket megdugni még nekem is túlságosan ijesztő.

– A seggfej apja már holnap átadná nekem. Úgy tűnik, azt a szemétládát nem érdekli.

– Akkor mit fogsz csinálni?

– Megmondtam apámnak, hogy nem veszek el egy gyereket.

– És ő azt mondta, hogy nőj fel, és tedd azt, amit a Capód mond.

– Nem érti, miért kell a lánynak idősebbnek lennie az esküvőre. Csak annyit kell tennie, hogy széttárja a lábait nekem.

Matteo összeszűkítette a szemét azon a kibaszott idegesítő módon, ahogyan akkor szokott, amikor megpróbál valamit kitalálni.

– És te megtennéd?

– Mit tennék? – Tudtam, hogy mire gondol, de rohadtul idegesített, hogy meg kellett kérdeznie. Ezt a kérdést mindenkitől elvártam, de tőle nem. Tudta, hogy még nekem is vannak bizonyos határaim, amelyeket nem vagyok hajlandó átlépni. Még. Az élet néha nagyon kemény tudott lenni, különösen, ha az ember a maffiához tartozott, ezért megtanultam, hogy a „soha ne mondd, hogy soha” volt az a mottó, ami szerint élni kellett.

– Megdugnád?

– Gyilkos vagyok, nem pedofil, te hülye seggfej.

– Úgy beszélsz, mint egy igazi emberbarát.

– Baszódj meg, és hagyd abba a kibaszott szótár olvasását.

Matteo vigyorgott, én pedig fintorogva megráztam a fejem. Ez a köcsög tudta, hogyan kell felvidítani engem.

* * *

Matteo alig állt le a szövegeléssel, mióta leszálltunk a repülőgépről, és nyilvánvalóan nem állt szándékában most sem, hogy a Scuderi-kúriában voltunk. Másodpercekre voltam attól, hogy nyakon vágjam.

– Ne duzzogj, Luca. Boldognak kellene lenned. Ma találkozol a menyasszonyoddal. Nem vagy kíváncsi, hogy néz ki? Lehet, hogy seggronda.

Nem volt az. Apa nem hagyta volna, hogy a Szervezet becsapjon minket. De nem találtam róla fényképet az interneten. Úgy tűnt, Scuderi távol tartja a családját a nyilvánosságtól.

– Meglep, hogy a szobalány nem követett minket. Kockázatosnak tűnik, hogy a potenciális ellenségek felügyelet nélkül sétálgatnak a házban. Elgondolkodtat, hogy ez talán csapda – mondta Cesare, miközben folyamatosan hátra tekintgetett a válla fölött.

– Ez egy hatalmi játszma. Scuderi meg akarja mutatni, hogy nem aggódik a jelenlétünk miatt – mondtam, miközben abba az irányba indultunk, amerre a szobalány mutatott.

Hallottam, hogy emberek futnak felénk. A kezemmel a fegyveremhez kaptam. Cesare és Matteo ugyanezt tette, amikor befordultunk a sarkon. Amikor megláttam, mi okozta a felfordulást, megnyugodtam. Gyerekek kergették egymást, egyenesen felénk száguldottak. A fiúnak sikerült megállnia, de egy fiatal lány karját csapkodva rohant felém, és a testemnek ütközött. A kezem előrelendült, hogy elkapjam őt. Tágra nyílt szemekkel bámult rám, miközben a vállánál fogva tartottam.

– Liliana! – kiáltotta egy másik lány.

A tekintetem rászegeződött, aztán az aranyszőke hajára, és már tudtam, ki ő. Aria Scuderi, a jövendőbeli feleségem. Ő volt a legidősebb a csapatból, de a fenébe is, olyan kibaszott fiatalnak tűnt. Mármint, nem mintha egy felnőtt nőre számítottam volna, de reméltem, hogy nem lesz olyan kibaszottul nyilvánvaló, hogy még csak tizenöt éves. Én ennyi idős koromban már férfinak éreztem magam, és úgy is viselkedtem. Nem voltam benne biztos, hogy mit tettem volna, ha Cavallaro és az apám nem állapodnak meg abban, hogy megvárjuk, amíg tizennyolc éves lesz.

Gyönyörű volt a maga gyermeki módján, de fiatal vonásai alatt lélegzetelállító szépség ígérete rejlett. Alacsony volt, de az én termetemhez képest a legtöbb nő az volt. Néhány év múlva, amikor a feleségem lesz, lenyűgöző lesz. Jobb, ha addig megtanulja jobban elrejteni az érzelmeit. Kibaszottul rémültnek tűnt. Hozzászoktam, hogy az emberek így néznek rám, de a nőknél a csodálatot és a vágyat mindig is jobban szerettem, mint a rémületet.

– Liliana, gyere ide – mondta. Elég nyilvánvaló volt, hogy erősnek és felnőttnek próbált látszani. Meggyőzőbb lett volna, ha nem remeg a hangja, és ha nem lenne az a megkövült csillogás a szemében. Meglazítottam a szorításomat a húgán, aki úgy rohant Aria felé, mintha az ördög lenne a sarkában. Ezek a lányok még sosem találkoztak más férfiakkal? Scuderi valószínűleg aranykalitkában tartotta őket, ami nekem éppen megfelelt.

– Az ott Luca Vitiello – kotyogta egy vörös hajú, és valósággal ráncolta rám a kibaszott orrát. Nem voltam hozzászokva ennyi durvasághoz. Az emberek tudták, hogy nem szabad tiszteletlenül bánni velem. Scuderi kölykei azonban nem.

Sziszegés hallatszott, és a fiú az irányomba lódult, és valósággal rám támadt.

– Hagyd békén Ariát! Nem kapod meg őt!

Cesare megmozdult, hogy közbelépjen, mintha segítségre lenne szükségem egy törpe ellen.

– Nem, Cesare. – A fiúra meredtem. A buzgalma szinte csodálatra méltó volt, ha nem lett volna annyira hiábavaló. Elkaptam a kezét.

Aria úgy surrant felém, mintha azt hitte volna, hogy kitekerem az öccse nyakát, majd az övét is. Bassza meg, mit mondott neki rólam a családja? Hazudniuk kellett volna. Tudtam, hogy hírnevem van, és kurvára büszke voltam rá, de Ariának nem kellett tudnia róla – még.

– Micsoda meleg fogadtatásban volt részünk. Ez a hírhedt vendégszeretet a Szervezetben – mondta Matteo, szokásához híven szabadon engedve a nagy száját.

– Matteo – figyelmeztettem, mielőtt még többet mondott volna. Ezek gyerekek voltak, még a jövendőbeli feleségem is, és nem kellett hallaniuk a színes szókincsét.

A törpe vergődött a szorításomban, csattogott és morgott, mint egy vadkutya.

– Fabiano – mondta Aria, a tekintete egy ezredmásodpercre felém siklott, mielőtt megragadta az öccse karját. – Elég legyen! Mi nem így bánunk a vendégekkel.

Törékeny külseje ellenére úgy tűnt, hogy Ariának van némi hatalma a testvérei felett. Az öccse abbahagyta a küzdelmet, és úgy nézett rá, mintha ő lenne a világa középpontja.

– Ő nem vendég. El akar rabolni téged, Aria.

Sajnálom, haver, ebből a kibaszott megállapodásból semmi sem az én ötletem volt. És mégis be kellett ismernem, hogy miután láttam Ariát, a világ minden kincséért sem engedném ki a kezeim közül. Most már az enyém volt. Néztem őt, ahogy olyan kedvesen mosolygott le az öccsére, hogy az megdöbbentett.

Matteo kuncogott.

– Ez annyira jó. Örülök, hogy apa meggyőzött, hogy eljöjjek.

– Megparancsolta neked. – Apánk soha senkit nem próbált meggyőzni. Megparancsolta, megvesztegette vagy megzsarolta.

Aria nehezen viselte a tekintetemet; láthatóan zavarba hozta a figyelmem. Mély pír öntötte el az arcát. Elengedtem az öccsét, és ő védelmezően a testéhez szorította. Annyira félénk és rémült volt, hogy azon tűnődtem, vajon szembe mer-e szállni velem, ha valóban teszek egy lépést az öccse felé. Nem mintha valaha is megtenném. Nem volt becsületes dolog gyerekekre és nőkre támadni.

– Sajnálom – mondta Aria erőtlenül. – Az öcsém nem akart tiszteletlen lenni.

– De igen! – kiabálta a fiú. Aria keze előrelendült, és összeszorította a fiú száját. Majdnem felnevettem. Régen volt már, hogy egy nő nevetésre késztetett, még ha csak véletlenül is.

– Ne kérj bocsánatot – sziszegte a vörös hajú lány. – Nem a mi hibánk, hogy ő és a testőrei annyi helyet foglalnak el a folyosón. Fabiano mindenesetre igazat beszél. Mindenki más azt hiszi, hogy ki kell nyalni a seggét, mert ő lesz a Capo...

Matteóra néztem. Annak a lánynak ugyanolyan rossz természete volt, mint neki.

További civakodás után Aria végül rávette testvéreit, hogy távozzanak. Örültem, hogy elmentek. Az idegeimre mentek. Nem volt meglepő, hogy Scuderi a lehető leggyorsabban férjhez akarta adni a lányait.

Aria összerezzent, amikor rám nézett.

– Bocsánatot kérek a húgaim és az öcsém miatt. Ők...

– Védelmeznek téged – segítettem neki. – Ő az öcsém, Matteo.

Aria alig pillantott felé, de az én tekintetemmel sem igazán találkozott a szeme.

Az oldalam felé bólintottam.

– Ő pedig a jobb kezem, Cesare.

Pislogott. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elmenekül, ha egy lépést is teszek felé.

– A testvéreimhez kellene mennem. – Megpördült, és addig igyekezett, amíg szőke feje el nem tűnt a szemem elől.

– Még mindig megvan, Luca. Rémületbe ejted a lányokat jobbra-balra a durva vonzerőddel – mondta Matteo.

– Induljunk már! Scuderi csodálkozni fog, hogy mi tart ilyen sokáig.

Scuderi volt az utolsó ember, akivel találkozni akartam, hacsak ez a találkozó nem késsel, fegyverrel és vérfürdővel járt. Gyűlöltem őt anélkül, hogy valaha is találkoztam volna vele. Miféle apa adna hozzá egy olyan lányt, mint Aria, egy olyan fickóhoz, mint én? Úgy nézett ki, mint egy angyal, és olyan félénk és ártatlan volt, mint egy angyal, nekem pedig egyáltalán nem voltak illúzióim arról, hogy mi vagyok: a legjobb napokon egy rideg szemétláda, a többi időben pedig egy szörnyeteg. Legalább volt még három éve, mielőtt esélyt kaptam volna arra, hogy a sötétségemmel tönkretegyem az életét.

* * *

Nem volt elég pia a világon ahhoz, hogy Scuderi és Fiore Cavallaro jelenlétét elviselhetőbbé tegye. Semmi mást nem akartam, mint felvágni a torkukat, és nézni, ahogy elvéreznek. Matteo oldalpillantást vetett rám, valószínűleg pontosan tudta, mire gondolok. Egy pillanatig sem habozott volna, ha arra kérem, hogy húzza elő a késeket. Matteo mindig készen állt arra, hogy beledöfje a kését a következő emberbe, aki bosszantotta.

– Igazi szépség, Luca – mondta Scuderi büszkén. – Nem fogod megbánni a választásodat.

Nem igazán volt választás a részemről, de megtartottam magamnak a szavakat. Nem volt értelme vitát kezdeni, különösen úgy, hogy apa sólyomként figyelt.

– Ő teljesen tiszta. Soha nem mehet sehova a testőrei nélkül. Ő csak a tiéd.

Kikényszerítettem magamból egy mosolyt. Nem mintha nem értékeltem volna. A gondolattól, hogy valaki hozzáérhet Ariához, dühösen lüktetett a vér az ereimben. Kibaszottul birtoklónak éreztem magam iránta. Soha nem érdekelt, ha a lányok, akikkel viszonyom volt, más férfiakkal keféltek, de Aria esetében megölnék bárkit, aki rossz szemmel merészel rá nézni.

– Nincs is jobb, mint betörni őket – mondta Aria unokatestvére, Raffaele. Egy fejjel kisebb volt nálam. Ha a ma este vérfürdővel végződne, őt ölném meg utoljára, hogy nyugodtan elidőzhessek vele. Hogy lássam, sikerül-e még mindig azt a ronda vigyort produkálnia, amikor a késem kiáll a szemgödréből.

Dante kemény pillantást küldött a katonájára, Raffaele pedig gyorsan visszapillantott az italára. Ez volt az első alkalom, hogy Dante egyáltalán bármilyen érzelmi reakciót mutatott. A felesége nem olyan régen halt meg.

Hivatalosan még mindig Fiore volt a Szervezet főnöke, de nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy vajon nem Dante volt-e az, aki a show-t irányította.

Valaki kopogott.

Amikor kinyílt az ajtó, és Aria besurrant, háttal nekünk, megmerevedtem. Nem úgy nézett ki, mint az a lány, akit tegnap láttam. Rövid ruhát viselt, amely hosszú, karcsú lábakat, krémszínű bőrt és gyönyörű popsit mutatott. A fenébe is! Amikor végre megfordult, rájöttem, hogy elölről is ugyanolyan szép látványt nyújt. Aztán a tekintetem feljebb vándorolt. Aria lehajtotta a fejét, a tekintetét a földre szegezte, és láttam, hogy reszket a félelemtől és a szorongástól. Valami védelmező és dühös dolog ütötte fel a fejét a mellkasomban, ami megijesztett. Ő az enyém volt. Hogy engedhette az anyja, hogy ebben a ruhában járkáljon? A bal golyómat is feltettem volna rá, hogy Ariának nem volt beleszólása ennek a ruhának nevezett kibaszott viccnek a kiválasztásába. Dugtam már meg lányokat szűkebb ruhákban, de ő a jövendőbelim volt, és még csak tizenöt éves. A szüleinek meg kellene védeniük őt, nem pedig így bánni vele. Végre megkockáztatott egy pillantást, és találkozott a tekintetemmel. A kurva életbe, úgy nézett ki, mint aki sírni szeretne. Ha valaha is lehetőségem lenne rá, megölném Scuderit, és kurvára élvezném. Letettem a poharamat, mielőtt a falhoz vágnám.

Aria szeme idegesen villogott. A többi férfi a szobában kellő tisztelettel figyelte, de az a rohadék Raffaele levetkőztette a kibaszott szemével. Ha ez New York lenne, felmenteném a teher alól, hogy valaha is lásson még valamit. És talán meg is teszem mindenképpen, ha nem hagyja abba hamarosan a kéjelgést.

Nem törődve Raffaele tiszteletlenségével, Scuderi felém tolta Ariát. Úgy nézett rám, mintha azt várta volna, hogy Aria miatt a földre esik az állam. Gyönyörű volt, és három év múlva talán értékelném, hogy így öltözött, de most csak az bosszantott, hogy Scuderi megpróbálta Ariát valami kibaszott szexbombának beállítani, miközben ő nyilvánvalóan utálta ezt.

– Ő a lányom, Aria – mondta Scuderi olyan buzgó tekintettel, mint egy német juhászkutya, aki arra vár, hogy a gazdája eldobjon egy botot.

Fiore önelégült vigyorral nézett rám.

– Ugye nem ígértem túl sokat?

Baszd meg!

– Nem ígértél.

Aria kisöccse odasompolygott hozzá, és a kezét az övébe csúsztatta. A tekintetem egy pillanatra a lábára tévedt, de elszakítottam tőle.

– Lehet, hogy a leendő menyasszony és a férj egyedül akarnak maradni pár percre? – mondta apa azzal a pillantással, amit túlságosan is jól ismertem. Valószínűleg azt hitte, hogy egy kibaszott szívességet tesz nekem. Nem kerülte el a figyelmemet Aria pánikba esett arckifejezése, és az sem, ahogy gyakorlatilag könyörgött a szemével az apjának, hogy tiltsa meg.

Persze Scuderi nem vette észre. Valószínűleg megengedte volna, hogy a szeme láttára bánjak vele durván, amíg nem lopom el a szüzességét az esküvő előtt.

– Maradjak? – kérdezte a testőre.

Aria arcán megkönnyebbülés villant át. Nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mi vagyok, de ebben a szobában én voltam az, akitől Ariának a legkevésbé kellett félnie.

– Adj nekik néhány percet kettesben – mondta Scuderi, és Aria megdermedt. Mit gondolt, mit fogok vele tenni? Megerőszakolom a kanapén? Apa rám kacsintott. Nyilván azt hitte, hogy a tizenöt éves menyasszonyomat fogom tapogatni. Ő valószínűleg meg is tette volna. Mindenki távozni készült, míg csak a kisfiú maradt, aki védelmezően a nővérébe kapaszkodott. El kellett ismernem a törpének, ő volt az egyetlen a Szervezetből, akiben volt egy csepp bátorság.

– Fabiano. Tűnj el onnan azonnal – csattant fel Scuderi, mire a fiú elengedte Ariát, és egy dühös pillantást vetett rám, mielőtt elment. Kedveltem ezt a szemtelen kölyköt.

Az ajtó becsukódott, Ariával kettesben maradtunk. Hosszú szempilláin keresztül nézett rám, és az ajkába harapott. Muszáj volt ilyen kibaszottul rémültnek látszania? Tudtam, hogy milyennek tűnök mások szemében, és egy olyan kis termetű lánynak, mint ő, valószínűleg úgy néztem ki, mint egy fenyegető óriás, aki épp el akarja tiporni, de egyáltalán nem állt szándékomban bántani őt, még kevésbé fogdosni, akármilyen ízletesnek is tűnt. Ennyire nem voltam romlott. Soha nem erőszakoskodtam nővel, és Aria csak egy kislány volt. A menyasszonyom. Az enyém. Az enyém, akit meg kell védenem.

Hogy eltereljem a figyelmét a nyilvánvaló rémületéről, megkérdeztem:

– Te választottad a ruhádat?

Megrándult, a szemei elkerekedtek. Hatalmas kék szemek, olyannyira tele ártatlansággal, hogy úgy éreztem, mintha még az én bűneimet is el tudnák mosni. És az az aranyszínű haj... bassza meg, meg akartam érinteni, hogy megtudjam, tényleg olyan selymes-e, mint amilyennek látszik.

– Nem. Az apám volt – mondta azzal a lágy, előkelő hangján.

Hát persze, hogy ő volt. Láttam, hogy reszket a hidegtől és a félelemtől. Úgy döntöttem, hogy rövidre zárom ezt a nevetséges találkozót, mielőtt Aria elájulna tőlem, és a gyűrűért nyúltam, amit pár napja vettem neki. A kis menyasszonyom összerezzent, és a kedvem még inkább elromlott. Megmutattam neki a bársonyos dobozt, remélve, hogy ez majd megnyugtatja, de ő csak bámult. Legszívesebben megráztam volna, de azzal csak bebizonyítottam volna, hogy a félelmei indokoltak. Odalöktem neki a dobozt, és ő végül érte nyúlt. Amikor az ujjai hozzáértek az enyémhez, zihálva elhúzódott. El kellett fojtanom a bosszúságomat – nem miatta, hanem a szülei, Cavallaro és az én apám miatt, akik ezt a zűrzavart ránk hozták. Túl fiatal volt. Csak remélni tudtam, hogy a következő három évben nyer egy kis önbizalmat. Nem akartam olyan feleséget, aki meghunyászkodik előttem.

– Köszönöm – mondta, miután megnézte a gyűrűt. A szeme találkozott az enyémmel. Kinyújtottam a karomat. Alig tétovázva megfogta, és a nappali felé vezettem, azokhoz az emberekhez, akik elárulták.

Abban a pillanatban, ahogy elengedtem, a húgaihoz és az anyjához rohant, mintha ők meg tudnák védeni attól, ami most következik.

Én odamentem a férfiakhoz.

– És...? – kérdezte apa önelégülten.

Nem voltam benne biztos, hogy mire számított. Egy trágár megjegyzésre arról, hogyan használtam ki a lehetőséget, hogy kettesben lehessek Ariával?

Matteo oldalpillantást vetett rám.

– Aria elfogadta a gyűrűt – mondtam tárgyilagosan.

Scuderi arca leesett.

– Ahogy kellett is neki. A lányomat engedelmességre nevelték. Majd meglátod.

– Luca rá fogja venni, hogy engedelmeskedjen neki. A legerősebb férfiakat is térdre tudja kényszeríteni. Egy gyenge nő biztosan meghajol az akarata előtt – mondta apám gúnyosan.

A vacsorát abban a pillanatban tálalták fel, és megmentett minket a veszekedéstől. Kár volt érte. Nagyon élveztem volna.

Leültem Scuderi mellé, ahogy a hagyomány diktálta. Matteo velem szemben ült, arcán az unalom árnyéka villant. Egy unatkozó Matteo mindig ketyegő bomba volt.

Fiore Cavallaro felemelte a poharát. Ahogy a szeme elrévedt, azt mondtam volna, hogy abba kéne hagynia az ivást. Öreg fattyú. Jobban szerettem volna a fiával, a hidegszívű Dantéval üzletelni, de amíg az apja volt a főnök, addig együtt kellett élnem a demens vén bolonddal.

– A hosszú és sikeres együttműködésre.

Felemeltem a poharamat, és lehajtottam a vörösbort. A tekintetem ismét megtalálta Ariát. Az asztal másik végén ült a többi nővel. Úgy nézett le a gyűrűjére, mintha az valami félelmetes dolog lenne. Persze, hogy az volt. Hozzám kötötte őt. Az enyémként jelölte meg. Amikor felnézett, a tekintetünk találkozott. Elpirult, és gyorsan elfordult, a vörösség végigvonult a finom nyakán.

Matteo vigyorogva megrúgott az asztal alatt.

– Máris a gyerekmenyasszonyod után vágyakozol?

– Tudok várni – mondtam. – Nem mintha nem tudnám magam szórakoztatni.

De ettől a naptól kezdve ő az enyém volt.

* * *

Vacsora után a társalgóba mentünk inni és dohányozni. Rocco Scuderi és Fiore Cavallaro elviselhetetlen hencegők voltak, és apa megpróbálta őket a saját hencegésével háttérbe szorítani. Legszívesebben forró viasszal tömtem volna tele a fülemet, hogy megkíméljem magam a baromságaiktól. Ajánlom, hogy Aria megérje, mert a béke minden egyes kibaszott másodperccel, amit ezekkel az öltönyös fattyúkkal kellett töltenem, egyre kevésbé hangzott csábítónak.

Már a negyedik pohár scotchomnál tartottam, amikor Matteo, Romero és Cesare kivételével végre mindenki elhagyta a társalgót. Apa elment, hogy találkozzon egy előkelő prostituálttal a Szervezet legjobb bordélyházából, de nem állt szándékomban megkockáztatni a Bratva-kurvás incidens megismétlődését.

Hagytam, hogy a kandalló márványpárkányának támaszkodva ellazuljak. A szemem nehéz volt az egész napos éberségtől, és nem kockáztathattam, hogy lankadjon az éberségem, amíg Chicagóban voltunk. Matteo úgy terült el egy karosszékben, mintha övé lenne a hely. A vigyora nem sok jót ígért.

– Lehetett volna rosszabb is – mondta Matteo, és még szélesebben vigyorgott. – Lehetett volna csúnya is. De, szent szar, a kis menyasszonyod egy jelenés. Az a ruha. Az a test. Az a haj és az az arc. – Matteo füttyentett.

A düh végigsöpört rajtam. Matteóval gyakran beszéltünk így a nőkről, és még kevésbé kedvező szavakkal is, de ez most más volt.

– Ez egy gyerek – mondtam elutasítóan, leplezve bosszúságomat. Matteo csak még jobban felbosszantana, ha teret adnék neki.

– Nekem nem tűnt gyereknek – mondta, aztán csettintett a nyelvével. Megbökte Cesare-t. – Mit szólsz hozzá? Luca vak?

Cesare megvonta a vállát, és óvatos pillantást vetett felém.

– Nem néztem rá közelről.

– Mi a helyzet veled, Romero? Van működő szemed a fejedben?

Romero felnézett, majd gyorsan visszanézett az italára. Elfojtottam egy vigyort.

Matteo hátravetette a fejét, és felnevetett.

– Bassza meg, Luca, megmondtad az embereidnek, hogy levágod a farkukat, ha ránéznek arra a lányra? Még csak nem is vagy a férje.

– Ő az enyém – mondtam halkan. Matteóra pillantottam. Az embereim tiszteltek engem, de Matteo vesztésre állt. Nem mintha aggódnom kellett volna. Soha nem tette volna rá a kezét a nőmre.

Matteo megrázta a fejét.

– A következő három évben te New Yorkban leszel, ő pedig itt. Nem tudod mindig szemmel tartani, vagy a Szervezet minden emberét meg akarod fenyegetni? Nem vághatod le mindnek a farkát. Talán Scuderi ismer néhány eunuchot, aki vigyázhatna rá.

– Megteszem, amit kell – mondtam, miközben az italt kavargattam a poharamban. Elgondolkodtam azon, amit Matteo korábban mondott, és nem tetszett. Nem tetszett a gondolat, hogy ilyen messze legyek Ariától. Három év hosszú idő volt.

Gyönyörű és sebezhető volt, veszélyes kombináció a mi világunkban.

– Cesare, keresd meg azt a két idiótát, akiknek Aria őrzését kellene ellátniuk – parancsoltam.

Cesare azonnal elindult, és tíz perc múlva visszatért Umbertóval és Raffaele-vel. Scuderi egy lépéssel mögöttük volt, és dühösnek tűnt.

– Mit jelentsen ez az egész? – kérdezte.

– Beszélni akarok azokkal az emberekkel, akiket kiválasztottál, hogy megvédjék, ami az enyém.

– Mindketten jó katonák. Raffaele Aria unokatestvére, Umberto pedig majdnem két évtizede dolgozik nekem.

Mindkettőjüket magamhoz hívtam.

– Szeretném magam eldönteni, hogy megbízom-e bennük. – Umberto mellé léptem. Majdnem egy fejjel kisebb volt nálam. – Úgy hallottam, jó vagy a késsel.

– A legjobb – vágott közbe Scuderi. Egyszer s mindenkorra el akartam hallgattatni.

– Nem olyan jó, mint az öcséd, ahogy a szóbeszéd tartja – mondta Umberto egy biccentéssel Matteo felé, aki cápavigyort villantott rá. – De jobb, mint bármelyik másik férfi a területünkön – ismerte el végül Umberto.

Matteo volt a legjobb a késsel.

– Házas vagy? – kérdeztem ezután. Nem mintha a házasság valaha is megakadályozta volna, hogy egy férfinak legyen egy másik nője.

Umberto bólintott.

– Huszonegy éve.

– Az hosszú idő – mondta Matteo. – Aria szörnyen finom lehet az öreg feleségedhez képest.

Vetettem Matteóra egy pillantást. Nem tudta volna egy pillanatra befogni a száját?

Umberto keze egy centit rándult a derekán lévő pisztolytáska felé. A saját kezem már a fegyveremen pihent. Találkoztam Umberto tekintetével. Megköszörülte a torkát.

– A születése óta ismerem Ariát. Ő még gyerek.

Egy csipetnyi szemrehányással mondta. Ha azt hitte, hogy ettől bűntudatom lesz, vagy bármi hasonló, akkor bolond volt.

– Már nem sokáig lesz gyerek – mondtam.

– Az én szememben mindig is gyerek marad. És én hűséges vagyok a feleségemhez. – Umberto rávillantott Matteóra. – Ha még egyszer megsérted a feleségemet, engedélyt kérek az apádtól, hogy késpárbajra hívjalak ki, hogy megvédjem a becsületét, és megöljelek.

Azzal Matteo napját is feldobná. Semmit sem szeretett jobban, mint egy véres késpárbajt, valószínűleg még a puncit sem.

– Megpróbálhatnád – mondta Matteo fogait kivillantva –, de nem járnál sikerrel.

Umberto nem jelentett fenyegetést. Sem Matteónak, sem Ariának. Látszott rajta, hogy apai módon védelmezi őt.

– Szerintem jó választás vagy, Umberto.

Raffaele felé fordultam. Ha New Yorkban lettünk volna, már golyót röpítettem volna a fejébe. Talán azt hitte, hogy nem láttam, ahogy Ariára nézett, amikor azt hitte, hogy senki sem figyel rá. Egyenesen elé léptem. Kihúzta a nyakát, hogy találkozzon a tekintetemmel. Próbált lazának tűnni. Nem tudott becsapni. Félelem volt benne. Remek.

– Ő családtag. Tényleg azzal vádolod, hogy érdeklődik a lányom iránt? – szólt közbe oldalról Scuderi.

– Láttam, hogy néztél Ariára – mondtam Raffaele-nek. A szeme idegesen villogott.

– Mint egy lédús barack, amit le akarsz szedni – vágott közbe Matteo, aki ezt már túlságosan is élvezte.

Raffaele tekintete Scuderira siklott, mint egy gerinctelen nyápic. Ismertem hozzá hasonló fickókat. Azért élvezték, hogy a gyengéket, különösen a nőket kihasználják, mert csak így érezhették magukat erősnek.

– Ne is tagadd. Felismerem a vágyat, ha látom. És te akarod Ariát – morogtam.

Raffaele nem tagadta.

– Ha rájövök, hogy még egyszer így nézel rá... Ha rájövök, hogy kettesben vagy vele egy szobában... Ha rájövök, hogy akár csak a kezéhez is hozzáérsz, megöllek.

Raffaele elvörösödött.

– Te nem vagy tagja a Szervezetnek. Senki nem mondana neked semmit, még akkor sem, ha megerőszakolnám. Be tudnám törni neked. Talán még le is filmezném neked.

Megragadtam a rohadékot, és a földre tepertem. Az arca keményen a padlónak csapódott, én pedig a térdemet a hátába döftem. Szét akartam törni a gerincét, és letépni a kibaszott golyóit. Hogy soha többé eszébe se jusson egy mondatban használni az „erőszak” és az „Aria” szavakat.

Raffaele küzdött és káromkodott. Olyan volt, mint egy zavaró légy: gyenge és undorító. Kevesebbet ér, mint a cipőmön lévő kosz. Hogy még csak gondolni is merészelt arra, hogy megérintse Ariát, hogy betörje... Megragadtam a csuklóját, és előhúztam a késemet.

Le kéne vágnom a golyóit és a farkát. Ezt érdemelte volna. De ez nem az én területem volt. Bár ez felbosszantott, engedélyért Scuderire néztem.

Scuderi bólintott. A késemet Raffaele kisujjára húztam, átvágtam a csontot és a húst, és élveztem a punci sikolyát.

Női visítás visszhangzott a falakon keresztül.

Elengedtem Raffaele-t és felálltam. Úgy ringatta a kezét, mint egy csecsemőt, közben nyöszörgött. Undorító. Romero és Cesare elővette a fegyverét.

Scuderi elment, hogy kinyisson egy titkos ajtót, felfedve a vöröshajú nővért és Ariát.

– Hát persze – sziszegte Scuderi. – Tudhattam volna, hogy megint te okozol bajt. – Elrántotta a vörös hajút Ariától a társalgóba, felemelte a kezét, és keményen arcon csapta. Az ujjaim megfeszültek a késen.

Aztán a köcsög ismét Aria felé lépett, és felemelte a karját. Düh égett bennem. Az enyém.

Elkaptam a csuklóját, megállítottam. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne döfjem a véres kést a gyomrába, és ne hagyjam, hogy elvérezzen, mint egy disznó.

A szemem sarkából láttam, hogy Umberto előveszi a kését, Scuderi pedig a fegyveréért nyúl. Matteo, Romero és Cesare is elővette a saját fegyverét.

Gyűlöltem a szavakat, amelyeket ezután ki kellett mondanom.

– Nem akartam tiszteletlen lenni, de Aria már nem a te felelősséged. Elvesztetted a jogot, hogy megbüntesd őt, amikor a menyasszonyommá tetted. Most már az én felelősségem, hogy foglalkozzak vele.

Scuderi az Aria ujján lévő gyűrűre pillantott, amely az enyémként jelölte őt. Bólintott, én pedig elengedtem.

– Ez igaz – lépett hátrébb tőlem, és Ariára mutatott. – Akkor szeretnéd te kapni a megtiszteltetést, hogy egy kis értelmet verj belé?

Aria felé fordítottam a tekintetem. Sápadt volt. Félelemmel teli tekintete a vérrel borított kezemben lévő késre siklott, majd vissza az arcomra. Megdermedt. A gondolat, hogy kezet emeljek rá, nevetséges volt. Miféle férfi üt meg egy nőt? És Aria? Nem, már a puszta gondolattól is csikorgott a fogam. Kevesebbet nyomott, mint a felem. Ártatlan és sérthetetlen volt.

– Nem volt engedetlen velem szemben.

Scuderi kibaszott boldogtalannak tűnt. Nem mintha nem szarnám le.

– Igazad van, de ahogy én látom, Aria az esküvőig az én tetőm alatt fog élni, és mivel a becsület tiltja, hogy kezet emeljek rá, más módot kell találnom arra, hogy engedelmességre bírjam. – Másodszor is megütötte Aria húgát, és fél lélekkel már megint közbeléptem volna, de ez már nem állt a hatalmamban.

– Minden egyes rossz cselekedetedért, Aria, a húgod fogja vállalni a büntetést helyetted – mondta Scuderi. Aria úgy nézett ki, mintha inkább őt ütné meg, mint a húgát. Túl ártatlan és gyengéd volt egy olyan emberhez, mint én.

Scuderi a testőrhöz fordult.

– Umberto, vidd Giannát és Ariát a szobájukba, és gondoskodj róla, hogy ott is maradjanak. – Umberto hüvelyébe dugta a kését, és kivezette őket. Aria kerülte, hogy rám nézzen, miközben segített a húgának.

Raffaele nyöszörgése terelte vissza a figyelmemet. Még mindig a kezét szorongatta, és úgy sírt, mint egy kibaszott nyápic. Matteo egy zsebkendőt nyújtott felém. Elvettem, és nagyjából megtisztítottam a kezemet és a kést. Vízre és szappanra lett volna szükségem, hogy teljesen megszabaduljak tőle.

– Bízom benne, hogy megóvod Ariát a férfiak figyelmétől – mondtam hidegen, kemény pillantást vetve Scuderire. – Nem akarom, hogy bármelyik is a közelében legyen. Ha meghallom, hogy valaki akár csak rossz szemmel néz rá, semmi sem fog megakadályozni abban, hogy Chicagót a legvéresebb háborúba rángassam, amit csak el tudsz képzelni. Nem osztom meg, ami az enyém, és Aria az enyém. Csak az enyém. A mai naptól kezdve az én védelmem alatt áll.

Scuderi szája elvékonyodott, de Fiore kiakadna, ha a béke azért szakadna meg, mert Scuderi nem tudja megvédeni a saját lányát.

– Ne aggódjatok. Meg fogjuk védeni. Ahogy mondtam, katolikus lányiskolába jár, és soha nem marad egyedül férfiakkal.

Letérdeltem Raffaele mellé, és ő visszahőkölt, a szemében rémület villogott. Még közelebb hajoltam hozzá.

– Ez még semmi – morogtam. – Ez a fájdalom egy kibaszott vicc ahhoz képest, hogy milyen kínokat fogsz átélni, ha még egyszer Aria közelébe mész. Ha csak egy hajszála is megmozdul a testén – a hangom még halálosabbá vált, remegett a dühöm erejétől –, egyetlen kibaszott hajszála, feldugom a késem a seggedbe, és addig duglak vele lassan, amíg el nem vérzel a segglyukadon keresztül. Megértetted? – Reszketve bólintott.

– Hallani akarom.

– Nem nyúlok hozzá – préselte ki magából, és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban lehányja a cipőmet.

Felálltam és hátraléptem, az ajkam legörbült az undortól az előttem álló gyáva alak láttán.

– Itt végeztünk – mondtam.

– Kikísérlek – mondta Scuderi éles hangon.

Romero, Cesare, Matteo és én követtük őt. Nem fogtunk kezet, amikor elváltunk. Az efféle hamis udvariaskodások várhatnak az esküvőmig.

* * *

Miután visszatértünk a szállodánkba, összegyűltünk a bárban egy újabb italra. Romero volt az egyetlen, aki alig nyúlt a sajátjához, ő mindig kötelességtudó volt. Tekintetemet rászegeztem. Gyerekkorunk óta ismertem őt. Közel egyidős volt Matteóval, és együtt jártak iskolába. Jó katona volt és megbízható ember.

Észrevéve figyelmemet, elkomorult.

– Valami baj van?

– Mit gondolsz Ariáról? – Cesare és Matteo is elhallgatott.

Romero letette a poharát, a teste megfeszült.

– Ő lesz a feleséged.

– Nem akarom, hogy kimondd a nyilvánvalót. Azt akarom hallani, milyen benyomásaid vannak róla.

– Félénk és engedelmes. Jól viselkedik. Nem hiszem, hogy gondot fog okozni a következő három évben. – A szavait gondosan megválasztotta.

– Már most is gyönyörű. De három év múlva egészen lenyűgöző lesz. Kell valaki, aki a testőre lesz, valaki, akiben megbízhatok, hogy nem nyúl ahhoz, ami nem az övé vagy bárki másé.

Romero szeme kitágult, végre felfogta. Matteo és Cesare is meglepettnek tűnt.

– Luca – mondta halkan –, ha engem választasz Aria őrzésére, esküszöm, hogy biztonságban lesz. És soha nem fogok még csak illetlenül sem gondolni rá.

Matteo felhorkant.

– Ne esküdj meg rá! Van egy olyan érzésem, hogy nehéz lesz, hogy ne legyenek illetlen gondolataim Ariáról.

Kemény pillantást vetettem Romeróra.

– Tudod, hogy megbízom benned, és az egyik legjobb katonám vagy, de amit az előbb Raffaele-nek mondtam, az mindenkire igaz, aki hozzáér. – A tekintetem végigsiklott mindhárom férfin, mielőtt vigyorogva felemeltem a karomat, és újabb kört kértem a pultostól. Megkapták az üzenetet.