
40. fejezet
A nap, amikor Katarinát választották
–
Megígérted! – kiáltotta Katarina a bátyjának, nem törődve a nappaliban álló sok
nővel. – Megígérted, hogy soha többé nem kell visszamennem oda!
–
Tudom – válaszolta Dominic fájdalmasan és sajnálkozva. – De kérlek, csak egy
kis időre kell.
–
Nem.
–
Itt vannak – kiáltotta Matthias az ablakból, amikor meglátta a fekete Cadillac-eket
megállni.
–
Ha meglát, téged fog választani, tudom. – Dominic hangja elcsuklott. – Semmit sem
tehetek majd. Megölik Angelt, ha nem adlak át nekik.
A
könnyek egymás után kezdtek hullani az arcára.
–
Kérlek, Kat, nem veszíthetlek el – sírta, és magához ölelte a lányt.
Kat
mély levegőt vett, és bólintott a mellkasán.
–
Siess – mondta Dominic, és kinyitotta az ajtót. – Ne gyújtsd fel a villanyt, és
amint elmentek, lejövök érted.
Ahogy
lefelé haladt az istentelen lépcsőn, egyre jobban sírt. Ez visszavitte őt egy
olyan időbe és helyre, ahol gyengének érezte magát. Mintha még mindig Lucifer
házában élne, még mindig az ő irányítása alatt állna. Mintha a halála óta
eltelt hónapok, amikor azzá az erős és okos nővé vált, akivé lennie kellett,
meg sem történtek volna.
Kat
az alagsor egyetlen biztonságosnak tűnő részébe futott, és leült a rózsaszín,
bolyhos szőnyegre, amelyet Dominic hozott haza neki, amikor még kicsi volt.
Hátát a régi ágyának támasztotta, térdét a mellkasához szorította, és csendben
várta, hogy a bátyja lejöjjön ide, és ismét kiszabadítsa.
–
Miau. – Árnyék fekete bundájával dörgölőzött hozzá, hangosan dorombolva, hogy
simogassa meg. – Miau.
A
lány végigsimított a hátán, és minél többet simogatta, annál inkább elterelte a
figyelmét a sötét pincéről. Nem tudta, mennyi ideje volt már ott, amikor a
lépcső tetején lévő ajtó kinyílt, és fény áradt be a pincébe.
Kat
az elmúlt tizenhét évben sokszor hallotta, ahogy a bátyja lejön a lépcsőn, de a
most érkező léptek nem az övéi voltak. A lélegzete elakadt, a szíve pedig
kiugrott a mellkasából, és nem talált magában erőt ahhoz, hogy az ágya alá
bújjon.
Amikor
meglátta, hogy az árnyékos alak elérte a lépcső alját, csak azokra a kékeszöldes,
ragyogó gömbökre tudott nézni, amelyek mintha saját fényforrással rendelkeztek
volna.
Az
alak közelebb lépett, hogy jobban megnézhesse. Katarina hónapok óta nem volt
Lucifer közelében, de az érzés, amit iránta érzett, nem különbözött attól, amit
az apja iránt érzett. Az ördög talán meghalt, de egy démon még mindig járta ezt
a város, és még ha el is rejtőzött volna, ahogy tennie kellett volna, tudta,
hogy nem lehet elbújni előle, bárki is legyen az. Nézte, ahogy kinyújtja hideg
kezét, tudva, hogy hideg, mert a hangja olyan rideg volt, hogy melegvérű ereit
jéggé változtatta.
–
Gyere velem, kedvesem…
…Visszagondolva
arra a napra, amikor Katarinát választották, most már rájött, hogy Lucca
mindent tudott. Még mielőtt leért volna a lépcsőn.
Egész
idő alatt…
Tudta,
hogy Cassius valószínűleg elárulta neki, mi történik a házukban.
–
Annyira sajnálom, Kat – mondta Cassius újra, még mindig dühösen rázva a fejét.
Olyan
erősen ölelte meg az öccsét, amennyire csak tudta, annak ellenére, hogy tudta, Cassius
utálja ezt.
–
Nincs mit sajnálnod. – Kat még erősebben ölelte meg, mosolyogva arra a
gondolatra, hogy Lucca azt tette, amit ő évek óta próbált megtenni a bátyjával.
–
Valójában hálás vagyok.
És
tényleg kurvára hálás volt.
*
* *
Az
egész napot a testvéreivel töltötték, Drago csak akkor tápászkodott fel, hogy
távozzon, amikor már jócskán lement a nap.
Felvette
a kabátját, ránézett, és kinyújtotta a kezét, hogy Kat megfogja.
–
Jössz, Kat? – A lány tudta, mit jelentenek ezek a szavak: Drago betartotta az
ígéretét. Hazavitte, és ha Kat maradni akart volna, akkor hagyta volna. A
döntés az övé volt.
Kat
először Dominicra nézett. A férfi bólintott, ami eszébe juttatta, amit mondott
neki.
Az
lehetsz és azt tehetsz, amit csak akarsz, Katarina.
Aztán
a tekintete végigfutott a házon. A gonosz emlékek, amelyekkel kapcsolatban állt
a ház, megégették a falakat, amelyek egykor a pokolból származtak. Az ördög
eltűnt, de az égett falak megmaradtak.
Katnek
el kellett hagynia ezt a házat, hogy rájöjjön, soha nem válhat azzá a nővé,
akivé válnia kellett volna, ha ebben a 230 négyzetméteres házban marad.
Meg
kell mentenem a kibaszott családomat.
Felállt,
megfogta Drago meleg kezét, és hálát adott Istennek a hidegért, ami megmutatta
neki, milyennek kell lennie.
* * *
A
szerelem ijesztő dolog volt, amit remélt, hogy soha nem fog megtapasztalni,
miután látta, hogy Lucca beleszeret Chloéba.
Úgy
tűnt, hogy valakit ennyire szeretni inkább fájdalmas, mint örömteli. Úgy tűnt,
hogy csak szívfájdalomhoz vezet.
Ez
mind értelmetlen volt, amíg a lány keze meg nem érintette az övét. A szerelem
megértésének egyetlen módja az volt, hogy ha már beleszerettél, és már túl késő
volt, hogy valaha is talpra állj.
Az
a sötét fekete lyuk, amelyet először sivárnak láttál, valójában egy csodavilág
volt, miután elérted az alját.
A
lyuk, amelybe beleesett, különleges volt, mert Katarina is különleges volt.
Azt
hitte, hogy igazi hősök nem léteznek. A bűnözői élete megakadályozta abban,
hogy így gondolkodjon, az egyetlen hősök az antihősök voltak, akik a nemes
dolgokat bűnökkel egyensúlyozták ki.
Most
először nem a lányt kellett megmenteni, hanem ő mentett meg másokat.
Ebben a történetben csak egy hős volt… és nem az, akinek a neve a könyv címlapján
szerepel.
5 megjegyzés:
Köszönöm szépen 😚
Köszönöm 🥰
Köszönöm szépen!❤️
Köszönöm
Köszönöm szépen
Megjegyzés küldése