2020. 09. 01.

356 nap


 Sziasztok!


Sajnálom, de a 365-öt nem az én fordításomban olvashatjátok majd, ugyanis az Ulpius lecsapott rá. Egy kicsit meg is könnyebbültem, ugyanakkor csalódott is vagyok, de a lényeg, hogy jóval hamarabb olvashatjátok majd, mintha rám várnátok :) Alább megtaláljátok a bejegyzést, amiből én is értesültem, illetve, aki szeretné előrendelni, a Libri oldalán ezt megteheti, ezt is ide linkeltem.

Sorok Között bejegyzés

Libri előrendelés



🌸
Keiko

2020. 06. 22.

Jelentkezés a homályból

Sziasztok!

Tudom, rég nem jelentkeztem.
Tönkrement a laptopom, így nem tudok semmivel sem haladni. Ha minden jól megy, a napokban lesz újra gépem, akkor neki tudok esni majd a munkának.
Az elmúlt hetekben, hónapokban azért sem tettem fel tartalmat, mert a magánéletem most fontosabb volt, remélem ezt megértitek.
A maffiába születve továbbra sem elérhető - ez szól az újonnan érkezetteknek, akik mobilos verzió esetén nem láthatják a kiemelt bejegyzést.
A 365 DNI felkeltette az érdeklődésem (megnéztem a filmet, nem spoilerezek, de nagyon.. khm, explicit lett, mondhatom jobb, mint a Szürke volt ebből a szempontból), adok majd neki egy esélyt, de az angolt csak wattpadon, google fordítós verzióban találtam meg, pár fejezet erejéig, még nem fejezték be. (Az ötletekhez beírt drive link már nem működik, ha olvasod ezt, kedves Gabi, nem tudom, korábban letöltöttem-e, de szívesen venném, ha ismét megosztanád velem, vagy elküldenéd a downloadbooksblog@gmail.com címre!)

Tudom, sokat kell majd dolgoznom azon, hogy visszacsábítsam az olvasókat, nem tudom, eleget tudok-e majd tenni ezen feladatnak is, de próbálkozom. Sajnos sem időutazó, sem osztódásra képes entitás nem vagyok :)

Keiko
🌸

2020. 04. 10.

Boldog nyuszit!



Nyiraty Gábor - Ez a húsvét más


Ez a húsvét más, bezárkózott a világ,
de a természet újra ébredezik már,
és elénk tár ezernyi rég látott csodát,
újra fű nő ott, ahol ember most nem jár.
Ez a húsvét más, de együtt van a család,
maradj otthon, és ismerd meg minden tagját,
most van idő végre meghallgatni egymást,
látni, érezni, mit lassan feledtél már.
Ez a húsvét más, egyként egyért küzd a világ,
adjon az Isten erőt, hitet, kitartást
ahhoz, hogy győzzünk, most mindenki kell hozzá,
Te is, ki otthon maradsz,
Te is, ki munkáddal adsz.
Mindenkinek, mindenkiért
szóljon most a taps!

2020. 03. 28.

Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár


16. fejezet

(1. rész)
Logan


Fordította: BaNaNa


Devi a vállamba fúrja az arcát, és én hátrébb akarok húzódni, hogy ránézzek, de megérzem a könnyek összetéveszthetetlen melegét a bőrömön, és inkább hagyom. Ehelyett felkarolom a térdénél fogva, felemelem és beviszem a sötét hálószobámba, ahová nem süt be túlságosan a délutáni napfény az elhúzott sötétítőnek hála. Leülök az ágy szélére még mindig az ölemben tartva őt, és csak úgy ülünk, lágyan ringva és a fejemet a búbjára hajtva.

2020. 01. 04.

Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár


15. fejezet

Devi

        Fordította: Banana

A rendező ordít a hátam mögött, mikor kiszaladok. – Nem mehetsz el! Már itt vagy. Meztelen vagy. Csak csináld meg...
Beszaladok a dolgozószobába és becsapom az ajtót. A rendező hangja tompa zajjá válik, és megkönnyebbülten felsóhajtok.

2019. 12. 31.

~°~°~ Boldog új évet! ~°~°~



Neubauer József
B. ú. é. k!


Mit írhatnék most, az évet zárva,
nagy reménnyel egy jobbat várva,
mindig szebbre vágy a szív és lélek,
én gyarló ember is jobbat remélek!

Én mindig csak tavaszt várnék,
ha virág lennék májusban nyílnék,
szerelmeseknek lennék a virága,
tanúja, hogy éled az élet románca!

Verseket suttognék, ha szellő volnék,
lány selymes hajával vidáman játszanék,
fülébe szerelmes szavakkal udvarolnék,
...de jó is volna, boldog szellő volnék!

Mi volt tegnap... s mi jön holnap,
jön-e tizenkilencre egy új lap,
bal vagy jobb lábbal ébredek,
...nem, már nem érdekel!

Mikor minden fájt, vártam a csodát,
de csak a Jóisten segített,
türelmet adott és idevezérelt,
...gondolatot adott, írjak verseket!

Én mindenkinek kívánom,
legyen boldog e földi világon,
a mennyországra is itt leljen rá,
és éljen nagyon-nagyon soká!

Hozzon az új év sok szép álmot,
boldogsággá váló valóságot,
adjon az Isten egészséget,
adjon sok-sok szeretetet!


2019. 12. 25.

~°~°~Boldog Karácsonyt!~°~°~


Ezúton kívánok minden régi és új Olvasónknak békés, áldott Karácsonyt!
❄
Sajnos idén nem tudok nektek meglepetés novellával szolgálni, de biztosíthatok mindenkit, nem állt le a munka, noha meglehetősen csendben vagyok. Mindenkinek köszönöm, aki türelemmel, kitartóan vár. Ígérem, jövőre újra beindul a JustBook gőzmozdonya 😉

Az idei ajándékom ez: 🎁
(katt, katt, töltsétek, amíg lehet, csak pár napig lesz így 😉)

Keiko
🌸


2019. 11. 19.

INFORMÁCIÓ

Sziasztok!

Mivel még mindig nagyon sokan keresitek a Maffiába születve köteteit, úgy érzem ismét ki kell írnom, pedig már májusban kikerült, miért nem folytatjuk.
Kérlek, ne keressétek, ne kérjétek, mert nem lesz és nem küldjük azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a KMK megvásárolta a jogokat, és nem szeretnénk problémát. Az alábbi linken megtekinthetitek az eredeti bejegyzést.




Keiko
🌸

2019. 11. 07.

Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

Sziasztok!

Jelentem, kész vagyok és meghoztam Luccát!
Köszönöm a türelmet és elnézést, hogy ilyen sokat kellett várni. Egy magyar író barátomnak segítettem lejavítani a munkáját, ezért is csúszott a Lucca-projekt egy hónapot. De a lényeg: kész és az borítóra kattintva elérhetitek a könyvet - a szokott módon, csak online olvasható módban. A hosszú várakozási idő miatt kicsit elhalasztom a kincskeresést, egyelőre fixen itt, illetve a kész könyvek között megtaláljátok!
Remélem mostanra sikerült sokatoknak megtalálni a neki megfelelő módot, amivel meg tudjátok nyitni, és nem kell újra tucatnyi levéllel megküzdenem 😉


Keiko
🌸

2019. 09. 01.

INFORMÁCIÓ

Sziasztok!


Mivel biztos sokatokban felmerült a kérdés, és lehetnek újak, illetve páran írtatok is, így most dobok egy kis infó bombát nektek.
Lucca fennmaradó fejezeteit majd az elkészült könyvből olvashatjátok, amit a szokott módon egy hasonló bejegyzés keretein belül fogok rendelkezésre bocsátani - tehát kicsit keresni kell majd a linket.
A P*rnósztár hamarosan újra elindul, egyedül lévén nincs kapacitásom több fordításon is dolgozni egyszerre a korábban már ismertetett családi problémák végett.
Türelmeteket köszönöm




UPDATE:

Lucca kész, az utómunkálatoknak a napokban nekikezdek, még egy kis türelmet kérek.

Keiko
🌸