Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

4. fejezet

Logan

Fordította: BaNaNa

Még mindig érzem magamon Raven pillantását, amikor sikerül kiérnem a tömegből a folyosóra, a pulzusom az egekben volt, mintha csak egy hideg vérű gyilkosság szemtanúja lettem volna. Mintha a saját szuper-gonoszommal találkoztam volna szemtől-szemben. Zsibbadtan mentem végig a folyosón, míg az agyam dolgozott. Biztos tudta, hogy itt leszek ma este. És azt akarta, hogy lássam, ahogy állatiasan baszik, és épp a malmára hajtottam a vizet.

Igazából rá sem nézve felveszek egy bontott üveg scotchot, átmasírozok az előszobán anélkül, hogy látnám, kimegyek és kihúzom a dugót az üvegből.

Ugyan a medence a földszinten van, mégis kint helyezkedik el, mivel Vida villája egy meredek lejtőre épült, ami azt jelenti, hogy a medence a terasz meghosszabbítása egészen a párkányig és kilátással a városra. Végigsétálok a széles, fehér  csillogó vizű és lefüggönyözött kabanás[1] teraszon – az egész jelenleg vendégmentes – és elindulok az erkély felé, ami körbe van véve egy mell magasságú fallal. Beleiszok az üvegbe, miközben szemlélem a várost – az én városomat – majd megrezzenek.

– Baszd meg. – zihálom. Ez Laphroaig[2] volt.

Kibaszottul utálom a Laphroaig-ot.

Újra beleiszok, ezúttal nagyobbat kortyolok. Nem érdemlek most olyan scotchot, amit szeretek inni – vagy talán nem az, hogy nem érdemlem meg, inkább nem tudom elképzelni, hogyan lehetne ez az este kellemes vagy élvezhető.  Nem úgy, hogy az ex-barátnőm méterekkel arrébb épp baszik.

Nem, azt akarom, hogy a piának szar íze legyen. Azt akarom, hogy a számnak ócska hamutartó íze legyen, annyira beakarok rúgni, hogy elszédüljek, hányjak és gusztustalan legyek. Mert ha berúgok, nem kell feldolgoznom magamban Raven kibaszott elme-játékait. Nem érzem majd a késztetést, hogy végiglapozzam az Instagram profilját, hogy megtudjam mikor ért vissza L.A.-be, hogy együtt van-e még az olasz csávóval, és biztos nem érzem majd azt, hogy muszáj írnom neki.

Előhalászom a telefonomat, újra iszok egy hosszú kortyot a füstös likőrből és megnyitom az sms-ket. Kitöröltem a számát már rég, de még mindig fejből tudom, és talán küldhetnék neki egyetlen egy sms-t. Csak egyet. Ribancnak hívhatnám és megmondhatnám neki, hogy menjen a pokolba. Megmondani, hogy pontosan tudtam mire készült.

Vagy könyöröghetnék neki, hogy jöjjön vissza a házamba és csak kibaszottul beszéljen hozzám. Nem váltottunk egy szót sem mióta elhagyott, és az elmúlt három hónapban csak egy bocsánatkérést vagy egy magyarázatot akartam, vagy csak egy kibaszott befejezést.

Beírom a számát és megnyitom az sms-t. Áthúzom az ujjhegyem a betűk felett és érzem, hogy a scotch enyhíti a mérgem.

Talán meghívhatnám egy beszélgetésre – nem ezt csinálják a felnőttek? Beszélnek? És talán ez a beszélgetés oda vezetne minket, hogy kibasszam a csontos testéből az összes hazugságot és csalást...

Jézusom. Olyan vagyok, mint egy vérfarkas, akit muszáj a radiátorhoz kötni telihold idején. Természetesen nem írhatok neki. Valószínűleg pont ezt a reakciót akarja kiváltani belőlem és baszódjak meg, ha azt csinálom, amit ő akar. Megforgatom a telefonomat és amilyen erősen csak tudom, belehajítom a medencébe. Egy kicsi csobbanással landol és úgy csillog, mint egy aluminium kő a mélyben.  A pillanatnyi megelégedettségem elszáll és a helyén mérhetetlen megbánás jelenik meg, mert csak néhány héttel ezelőtt vettem azt a telefont.  Bassza meg, most vehetek egy másikat holnap. Ha ez az ára annak, hogy távol tartsam magam Raventől, hát legyen. Jó nagyot kortyolva újra meghúztam a  Laphroaig-t.

– Remélem megérte. – mondta egy vidám hang mellőlem.

Még a füstös scotch szaga felett is érzem az illatát. Fahéj és napsütés.  Nem túl elegánsan lenyelem a maradékot a számból és felé fordulok.

– Devi.

Megmutatja a vakító mosolyát és játékosan karon bök a vállával. Melegség kúszik fel a bicepszemen onnan, ahol a bőrünk érintkezett, és a meleg lassan a mellkasom irányába vándorol, függetlenül az ágyékomba áramló vértől. Hirtelen eszembe jut, hogy én meg Devi sohasem voltunk egyedül együtt. Fura, még akkor is, ha több orgazmust okoztunk egymásnak, de Raven „Valódi Játékideje” volt az egyedüli alkalom, mikor együtt dolgoztunk, és annyi ember van a pornóiparban, hogy lehetetlenség egyedül érezned magad, még akkor is, ha a szemedbe néznek, miközben leszopnak. És annak ellenére, hogy találkoztunk azóta néhány partin és eseményen, mindig csak annyit mondtunk egymásnak, hogy ,,Szia”, „Hogy vagy?” vagy ,,Merre van a bár?". Nem éppen egy lelki beszélgetés. Talán el kéne magyaráznom neki, miért dobtam egy új telefont a medencébe és nem kellene neki elmondanom, hogy belezúgtam. Próbálom megtalálni azt a normális, flörtölős pasast, aki az este elején voltam. ,,Devi, én... Majdnem minden nap kiverem rád.”

–  .. én, uh, nem gondoltam, hogy valaki még itt kint van. Különben nem tettem volna meg, tudod.

Mímelem, ahogy elhajítom a telefont.

Nevet és lehajol kicsatolni a bőr magas sarkúját.

– Ha egy jó célt szolgált, akkor megérhette. – mondja. Áthatóan nézem, miközben leveti mind a két cipőjét, lerázza magáról a nadrágot és a medence széléhez megy.

Fehérneműként egy olyan anyagot visel, amit nem nevezhetnék annak. Említettem már Devi Dare seggét? Mert kellett volna. Az emberiség által ismert legjobb seggek közé tartozik. Kerek, nagy és zamatos, olyan fajta segg, ami hívogat, hogy beleharapj és markold meg, és ahogy szépen leível a csípőjéről, tiszta költészet.

És azok a lábak – a nyilvánvaló vádlik és combizmok ellenére is mozognak, ahogy sétál, mint ahogy a segge is, és van valami igazán egészséges, igazán kínzó a testében a széles csípővel, az enyhén domborodó hassal és a nagy melleivel. Olyan zsigeri, biológiai módon szexi, amely azt mondja, gyereket akarsz csinálni velem. A farkam duzzadásnak indul ahogy nézem, és az evolúció több tízezer éve mondatja velem, hogy hurcoljam el és termékenyítsem meg. Felém fordul, kezei a csípőjén.

– Csatlakozol hozzám?

– Inkább a látványt élvezem. – mondom, és ez egy kicsit túl durván jön ki, egy kicsit őszintén, de aztán gyenge vigyorral felé indulok, nevet és a medencébe ugrik. Egy utolsó korty whisky után, belerakom a dugót az üvegbe és utána vetem magam, ruhák, cipők és minden.

A víz hideg, és ez a legjobb kontraszt a júliusi meleg levegővel és a melegséggel, amit a gyomromban érzek a scotchnak köszönhetően - és az új fajta melegségnek, ami felkúszik a mellkasomba, valami, ami elnyomja a mérgem és a darabokra tört szívemet. Valami, ami akkor kezdődött, mikor Devi neki dőlt a karomnak.

Beleugrottam a mélyvízbe, és pár szívdobbanással később a lábam elérte az alját, így fel tudom magamat lökni. Felbukkanok a tetején, csapkodva és ügyetlenül próbálok Devi után úszni egy kézzel, miközben a másikban az üveget fogom. Tapossa a vizet, olyan egyenletesen és kecsesen, mint egy vízi nimfa, hosszú haja a vállai körül lebeg és az aranyszínű felsője elválik a bőrétől annyira, hogy egyszer meglássam a bimbóját, mely sötét rózsaszín és egy szűk pontba csúcsosodik. Vízcseppek ragadnak hosszú szempilláihoz.

– Nem vagy jó úszásban. – mutat rá, miközben közelebb érek hozzá.

– Soha sem szerettem túlzottan. – mondom, elhaladva mellette addig, ameddig a lábam már le nem ér. Egy megkönnyebbült sóhajjal rakom le a talpamat és megvizsgálom a scotch üveget, hogy nem ment-e bele víz a medencéből, majd iszok egy hosszú kortyot. Jó úton haladok a berúgás felé és ez a feltett szándékom. Mit is mondhatnék? Szeretek befejezni mindent.

Devi felbukkan mellettem és valamit a kezében fog. Egy percembe telik, mire rájövök, hogy a telefonom az, elsősorban ez az egész oka annak, hogy spontán beugrottunk a medencébe.  És valahogy, csodálatos módon, a drága tok, amit rám beszélt a csaj az Apple boltban, megmentette a telefonomat. A képernyő még mindig világít a megíratlan sms-sel.

Valahogy a medence, a scotch és Devi Dare pucérsága között elvesztettem a késztetést, hogy ráírjak Ravenre. Elveszem tőle és a betonra hajítom, utána visszafordulok Devihez.

– Te egyébként, úgy nézel ki, mint egy profi úszó. – mondom neki egy mosollyal, felé nyújtva az üveget. Megfogja és az ajkaihoz emeli.

– Kaliforniában nőttem fel, tudod. – mondja, aztán beleiszik.

– Nahát, én is. De a szüleim Bostonból költöztek ide, így gondolom az úszás soha nem élvezett elsőbbséget.

Visszanyújtja az üveget.

– Azt hiszem, nekem karúszóim voltak még a bicikli előtt. A szüleim nagyon, uh…– keresi a megfelelő szavakat  – Naturista emberek. Azt gondolják, hogy fontos időközönként megtisztulni a negatív energiáktól és erre a legjobb az áramló víz. Szóval, legalább egyszer egy héten elmentünk úszni.

Látom, ahogy a pír elönti az arcát, mintha szégyellné a szülei szokásait. Utána arra gondolok, hogy azért szégyelli, mert ő is hisz bennük. Istenem, az a pír nagyon szexi. Leakarom nyalni az arcáról. És utána lefogni és megnyalni mindenhol.

Hátra hajtja a fejét, hogy lássa az eget.

– Ma látható a Cassiopeia.

Felnézek, követve a tekintetét, de nem látok mást, mint az aranyló izzást lebegni a város felett és egy halvány, pislogó csillagos felületet.

– A Cassiopeia egy csillagkép? – kockáztatom meg.

Nevet és bólogat, közelebb jön és megfogja a kezemet. A pulzusom az egekbe szökik, a melegség a bensőmben lángokba tör ki, és csak annyit akarok, hogy újra és újra megcsókoljon, de mielőtt felé fordíthatnám a fejem, megfogja és az ég felé fordítja, a jó irányba.

– Most már látod? – kérdezi. A szája közel van a nyakamhoz és azon gondolkodom, hogy milyen érzés lenne, ha megharapna. – Úgy néz ki, mint egy M betű. – mutatja, körvonalat rajzolva az ujjaival, míg végül meglátom – egy maroknyi kiábrándító, alig pislákoló csillag.

– Néha nem is látható ennyire bent a városban. – folytatja.

– A Cassiopeia úgy hangzik, mint egy pornós név. – mondom őszintén és ő újra nevet.

– Ptolemaiosz nevezte el így.

Egy üres pillantást küldök felé. Jó jegyeim voltak az iskolában, de a ballagásom óta eltelt jó tíz év, és semmi sem maradt meg az agyamban azon kívül, hogy kell csinálni egy filmet vagy hogy vezessem a cégemet.

– Ptolemaiosz egy görög csillagász volt. – magyarázza, küldve felém egy vidám pillantást – Egy híres királynő után nevezte el a görög mitológiából. Gyönyörű, öntelt és nagyképű volt, amellyel rászabadította Poszeidón haragját a királyságára.

Gyönyörű, öntelt és nagyképű. Az agyam visszavándorol Ravenhez, talán még mindig ebben a házban van, talán még mindig baszik azzal a gonosz mosollyal az arcán.

Hol van Poszeidón, mikor szükséged lenne rá?

Nem.

Nem, nem hagyom, hogy Raven elrontsa a boldog és berúgott pillanatomat Devivel és a scotchal. Hogy elűzzem az exem a gondolataimból, megjegyzést teszek Devi csillagászati tudásáról.

– Sokat tudsz erről a szarságról. – mondom neki, és az arcát kutatom.

Most igazán elpirul.

– Szeretem az asztrológiát. Csillagok és galaxisok meg ilyenek. Olyan… hatalmasnak… érzem tőle az életet, tudod?

A baj az, hogy tudom miről beszél. A hatalmas érzetre mondom. Ezt érzem mindig, mikor megnézek egy igazán jól sikeredett filmet, mindig, mikor csak elképzelem a saját filmjeimet a megfelelő beállításokkal, megfelelő operatőri munkával és a megfelelő zenével.

– Egy színész sem mondott még ilyeneket soha nekem. – mondom. És ez igaz. Nem egyszer voltam felnőtt-film sztárok körül és faggattam ki őket tisztán megvalósíthatatlan elragadtatásból. Egy elhivatottság valami felé, ami azt érezteti velünk, hogy az élet mágikus.

Pislog, és ahogy a hosszú, dús szempillái összeérnek vizes bőrével, egyszerűen leköti a figyelmemet.

– Igazán?

– Igazán. Devi Dare, azt hiszem te vagy nekem az első.

– Nem hiszem, hogy mondott volna ilyet nekem valaha is egy pasi. – cukkol, miközben közelebb lépek hozzá. Nem tudom miért csinálom ezt; már így is nagyon közel vagyunk egymáshoz. A víz olyan szép és tiszta, a világ olyan lágy a scotch erejétől, és amit jelenleg a legjobban akarok ezen a földön az, hogy megszámoljam a vízcseppeket a szempilláin.

Devi megmozdul és a felsője majdnem teljesen szétnyílik, felfedve azokat a melleket és a még ínycsiklandóbb bimbókat. Hirtelen nagyon hálás vagyok a medencéért, mert eltakarja a farkamat. Ám azt nem rejti, ahogy most bámulom a melleit, sem azt, ahogy megharapom az ajkaimat, türtőztetve magam, hogy ne hajoljak előre és szívjam az egyik csúcsot a számba.

Az ajkai szétválnak és nem próbálja eltakarni magát. Nagyon közel vagyunk egymáshoz, annyira, hogy érzem a csupasz ujjait a cipőm hegyénél. A szemei mint a tiszta borostyán, folyékony arany és meleg, és most az enyémet kutatják. Valami megváltozott bennem, mikor még közelebb léptem hozzá, úgy érzem, hogy meggyulladok, mint egy tűzoszlop a csillogó víz közepén.

Meg akarom csókolni.

Jobban akarom, mint bármi mást ebben az életben.

Látod, itt a gond. Tudom mennyire puha és nedves a nyelve, milyen melegnek és teltnek érződnek az ajkai, és feltudok idézni minden egyes lélegzetelállító nyögést, amit kaptam tőle, mikor csókolóztunk forgatás közben annyi évvel ezelőtt. Tudom milyen finom és mennyire kifizetődő lesz, ha megcsókolom. És most az arca teljesen felém hajol, az arckifejezése nyitott és hívogató, keze felcsúszik a mellkasomon, belemarkolva a vizes pólómba.

Elengedem a félig üres scotchos üveget a vízben.

– Logan – suttogja és a szemei még mindig kutatnak, és az ujjai még mindig szorítják a pólómat.

Csókold már meg, te barom! Mire vársz?

Legbelül minden összekavarodott, – a haragom Raven felé, az elhatározásom, hogy tovább lépek rajta, a vágyam Devi iránt, Vida ajánlata – minden kusza és forog, nem tudom a gondolataimat egyenesbe hozni. Nem tudom hol végződik a késztetésem arra, hogy bosszút álljak Ravenen vagy hol kezdődik a vágyam, hogy megcsókoljam Devit. A munka összekeveredik az élvezettel, az élvezet összekeveredik a fájdalommal, és egy pillanat erejéig azt kívánom, bárcsak itt lenne Raven, pont most. Azt kívánom, bárcsak nézne bennünket. Hogy bárcsak látna engem és Devit és érezne akár csak egy fikarcnyi féltékenységet és dühöt, pont ahogy én is éreztem, mikor rátaláltam. És Istenem, annyira szeretném látni azt a kibaszott fejét, mikor meglát…

Akkora egy fasz vagyok. Hogy tudnám megcsókolni azt a lányt akire évek óta vágyakozom, azt a lányt, akit bálványoztam és akiről fantáziáltam, hogy tudnám megérinteni, ha még mindig nyoma van Ravennek a fejemben? Tényleg ennyire akarom, hogy Raven megmérgezzen valamit, amire oly régóta vágyok? Adjak neki tulajdonjogot az első igazi csókunk felett, amit Devivel valaha megosztunk?

Nem. Mikor – vagy ha, gondolom komoran – megcsókolom Devit, az Raven árulásának szelleme nélkül lesz. Ezen kívül, ha most megcsókolom, minden meg fog változni. Talán hülyéskedni fogunk vagy baszni, de ez nem az az éjszaka lesz, mikor a medencében álltunk és megmutatta nekem a csillagokat, ez az az éjszaka lesz, mikor mi is azt csináltuk, mint mindenki más ezen a partin. Ez az az éjszaka lesz, mikor átváltoztattuk a kémiát kettőnk között valami egyszerű testiséggé, és ennek már csak a gondolatába is majd belehalok.

Azt akarom, hogy ez a mi csillagos éjjelünk legyen. És talán, ha visszatudom fogni magam, akkor lesz egy csókos éjjelünk később.

Hamarosan, a farkam már követeli.

– Logan? – kérdi újra Devi, most még pucérabb, már már könyörög, és megfogom a könyökét. Nem akarom neki elmesélni a Ravenes ügyet. Nem akarom, hogy azt érezze kihasználtam vagy azt, hogy mentálisan összehasonlítottam őket egész este. Nem tudom neki kifejteni a félelmemet a csókolózással kapcsolatban anélkül, hogy elárulnám óriási és epikus vonzódásomat iránta, és fura becserkészőnek tűnnék.

Így hát ezt mondom.

– Szerintem mennem kellene.

Aranyosan összeráncolja a homlokát.

– Kellene?

– Ja. – mormogom, elúszva a medence széle felé. A bőre hiányérzete és azok a tág, arany-barna szemek nagyobb ürességet éreztetnek, mint bármi más, ami ma este történt, és majdnem visszafordulok és megteszem. Majdnem visszafordulok és elkapom és a szájára tapasztom a sajátomat, elengedve minden sötét dolgot a bensőmből.

De nem teszem meg.

Kihalászom a scotchot a vízből és kiemelem magamat a medencéből, megfordulok és felé nyújtom a kezemet, amit elutasít, a ruganyos izmok a karjában könnyedén felhúzzák a testét a betonra. Az arca újra piros, és nem fog a szemembe nézni, majd mikor ezt mondom:

– Devi… – nem tudom mi a szándékom, mit akarok vagy hogyan magyarázzak meg neki bármit, megrázza a fejét. De belefogok.

– Én - megkaphatnám a számodat?

Baszd meg. Honnan jött ki ez belőlem? Habozik, még mindig nem néz a szemeimbe. Egy pillanat múlva, lehajol és felemeli a telefonomat a medence széléről, küld egy üres sms-t magának.

– Tessék. – mondja, és annyi érzelem van a hangjában, hogy belemar a lelkiismeretembe; hallom a büszkeséget, a meghiúsított kéjt és zavarodottságot kiszűrődni a hangjából. De hogyan magyarázhatnám meg neki, ha még magamnak sem tudom?

Istenem, egy kibaszott szarkupac vagyok.

– Köszönöm. – mondom neki félszegen, egy kurta bólintást kapok tőle cserében, újra rám se nézve.

– Jó éjszakát, Logan. – mondja felkapva a nadrágját és cipőjét. Felöltözetlenül, vizesen, és láthatóan bosszúsan visszamegy a házba.

Bassza meg.

---

[1] egy nyitott pihenőkabin, mint nálunk a szaletli, és az oldalai függönnyel vannak körbe véve

[2] whiskey