Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

7. fejezet

Devi

Fordította: BaNaNa

Sorban állok a postán, mikor a telefonom elkezdi játszani Lil Wayne-től a „Pussy Monster”-t, és rájövök, hogy nem vettem figyelembe az összes lehetséges szituációt, mikor tegnap este kicseréltem mindenkinek a csengőhangját. Akkor, mikor ezt a csengőhangot rendeltem hozzá Logan számához, még egy titkos szexi viccnek tűnt.

De most, hogy a telefonom azt énekli “Én vagyok a punci-szörny, és jobban teszed, ha megetetsz puncival, puncival, puncival”, egy zsúfolt középületben, úgy gondolom, elég rossz döntést hoztam.

 Elvörösödöm a szégyentől és az idegességtől (Logan engem hív!), elhagyom a helyemet a sorban, kimegyek az épületből és előhalászom a telefonomat a táskából. Ki vagyok fulladva, mikor végre felveszem.

– Hello?

– Devi?

– Szia! Logan. Én… – nem hiszem el, hogy te vagy és úr isten nem hiszem el, hogy felhívtál annak ellenére, hogy elég sokat írsz nap mint nap.
Nem fogom ezt mondani neki.

– Helló – mondom ehelyett megint – Szia. – Idióta vagyok.

Logan hangja annyira puha, hogy majdnem megnyugszom, ráadásul ahogy nevet.

– Azt hiszem, kellően megalapoztuk az üdvözlésünket. Tovább léphetünk?

– Ja. – eltakarom az arcomat a kezemmel – Igen. Bocsi. Zavarodott... voltam... mikor hívtál.

– Zavarodott? Intrikásnak hangzik. Mesélj erről.

Fogalma sincs arról, hogy őrülten bele vagyok esve, de néha, mikor a hangja ilyen rétegzett célozgatásokkal és megértéssel, azon gondolkozom, hogy lehet tudja. Amin nevetséges dolog csodálkozni. Biztos így bánik minden nővel, mintha őrülten szerelmesek lennének belé, és minden nő valószínűleg őrülten szerelmes  belé. Így persze, hogy tudja, hogy én is érzelmeket táplálok iránta. Mert, ki nem? De pokolba velem, ha beismerem a csengőhangot, amit beállítottam neki.

– Én csak... – mondom sóhajtva, újra gondolva – Sorban álltam a postán és nem vettem észre, hogy a telefonom nincs lenémítva. Szóval a hívásod meglepett.

– Ah. Értem. – Elcsendesedik, és úgy döntök, hogy olyan csalódott a béna  válaszomon miatt, mint én. Valószínűleg már megbánta, hogy hívott.

– De hála istennek, hogy nem volt lenémítva. Mert akkor elszalasztottam volna a hívásodat. – Igen, teljesen átlátszó vagyok.

És teljesen meg akarok halni.

De nem valószínű, hogy spontán holtan esem össze, és kíváncsi is vagyok arra, hogy mit szeretne, szóval megkérdezem.

– Akárhogy is, mizu? – Sohasem hívott ezelőtt, és az okok, amiért hívhatott csak úgy úszkálnak az agyamban.

Vagy csak egy ok úszkál – hogy talán randira hív. A többi ötlet belefullad az optimizmusomba.

– Igazából, én… – félbe hagyja a mondatot és megáll, mintha ő is ideges lenne, ami természetesen lehetetlen, de nem lenne szép, ha megengedhetném magamnak, hogy ezt gondoljam? Azt, hogy ő is kizökken az egyensúlyából akárcsak én, mikor a közelében vagyok?

A habozása alatt a reményteljes izgalom addig nő, amíg már nem bírom.

– Igen?

– Azon gondolkoztam, hogy később szabad vagy-e. – mondja gyorsan, izgatottan talán. – Látnom kell téged.

– Tényleg? – valószínűleg nem fasza megkérdezni. – Úgy értem, nem, nem vagyok. Vagy… azt kérdezted, hogy el vagyok-e foglalva, vagy hogy szabad vagyok-e?

– Tudod, már nem emlékszem.

Kuncogok, de inkább vihogásnak hangzik.

– Nos, akármit is mondtál, nem vagyok elfoglalva. Találkozhatunk. Ha akarod. – Hangozz nemtörődömnek, Devi.

– Akarom. – A hangja annyira halk, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ezt mondta. Hangosabban azt mondja. – Nagyszerű. Most pont van egy megbeszélésem, de három fele jó lesz?

Valahogy képes vagyok úgy beszélni, mint egy intelligens emberi lény, ahogy megbeszéljük a részleteket. Utána letesszük, és a mellemre szorítom a telefonomat és nem rám jellemző módon elkezdek visítani.

A két nő elkocogva mellettem, furcsa pillantásokat lövellnek felém, de kit érdekel? Már így is kell találjak egy másik postát, ahova járhatok és van egy randim Logan O’Toole-lal.

Mikor odaérek a kávézóba, ahová megbeszéltük a találkát, megpillantom sorban állni. Még nem látott meg, így van lehetőségem alaposan szemügyre venni. Farmer nadrágot visel és fehér pólót, nem túl feszeset, de elég vékonyat ahhoz, hogy kirajzolódjonak az izmok a hátán. Elöntenek az érzések emlékei – a bőre szaga, ahogy a tenyerébe fogta az arcomat, ahogy a nyelve érződött a bőrömön, az ajkaim között.

Megborzongok. Azóta eltelt három év, és még mindig az övé az egyedüli érintés, amire emlékszem.

Felbukkanok mögötte a sorban és megbököm a vállammal a karját.

– Hé, hát itt vagy. – Megfordul és megölel, ami Európában és Hollywood-ban normális, és kényszerítenem kell magam, hogy ne sóhajtsak hallhatóan vagy kapaszkodjak bele.

Csalódott vagyok, mikor elhúzódik. De utána végig siklik rajtam a szeme, és azt hiszem, nem érdekel, ha soha nem érint meg újra, addig, ameddig így pillant rám minden egyes alkalommal. A tekintete invazív, meleg és mélyreható.

Hirtelen zavarban vagyok, ami fura. Mert meztelen is voltam már Logan O’Tool-lal és még sohasem éreztem annyira pucérnak magam, mint most, mikor végig pillant rajtam. A ruhám hétköznapi – barna rövid nadrág és egy krém színű nyakbakötős felső. Egy örökkévalóságig tartott a választás, de lepillantok magamra, próbálva magam más szemmel látni, elképzelve mit láthat, de nem jövök rá. A lány, akit látok, formás és buja, barna egzotikus kinézettel és metsző szemekkel. Szép, – sohasem kételkedtem a vonzerőmben – de összehasonlítva azokkal a nőkkel, akikkel napi szinten tölti az idejét, én mindig ugyanúgy nézek ki.

Szóval miért néz rám úgy, mintha sohasem látott volna hozzám foghatót?

Miért vagyok abban biztos, hogy senki sem fog újra így nézni rám?

Az édes feszültség megtörésének érdekében kérdezem.

– Késtem?

– Nem. Én jöttem hamarabb. – És még mindig úgy néz rám, mintha menten felfalna, a levegő a kávézóban fojtogatóvá válik, a ruháim nehezek és szűkek, és nem tudom biztosan, hogy fogom kibírni egy percnél tovább vele, egy egész délutánra egyedül hagyva, és utána már mi jövünk a kasszánál, végre elpillant rólam, és újra tudok lélegezni.

Ő rendel először, utána felém int. A szokásos fekete Americanomat rendelem és megadom a nevemet. Logan fizet és egyszerre lépünk félre, miközben várunk a kávénkra.

Logan belemélyeszti a kezét a zsebeibe és egy kíváncsi pillantást vet felém.

– Szóval mindig Devinek mutatkozol be?

– Hát, ez a nevem.

– Igazából? Legálisan nevet váltottál vagy... ?

– Így neveztek el a szüleim. Ők egyfajta hippik. – Ez enyhe kifejezés, de nem szeretném őt megijeszteni az első randinkon.

És újra, talán a legjobb nyíltnak lenni.

– Oké, igazából hippik. Nem csak olyasmik. Hisznek az önbeteljesítésben – elnevezik a dolgokat annak, amivé akarják, hogy az váljon.

– Azt akarták, hogy pornószínész légy?

– Azt akarták, hogy istennő legyek.

– Igen, igen. – Várja, hogy nevessek, mielőtt mondja. – De a Dare nem lehet a vezeték neved.

Megrázom a fejem.

– Nem is az. A rövidebb verziója a Daryani-nak. A teljes nevem Devi Arezu Daryani. – Büszke és szégyenteljes időszakokon mentem keresztül, hogy ilyen közép-keleti nevem van. Szeretem, hogy ilyen egyedi és egzotikus, de a sztereotípiákat, amivel jár, nem annyira. Több alkalommal illettek rasszista megjegyzésekkel –  tevegelőktől kezdve, a szúnyogokon át az éjszakai klubbos bombázóig. 

Repülőtéri biztonsági emberek mindig kellemetlenek. Esküszöm, hogy rajta vagyok az állandó megfigyelési listán, minden átkozott alkalommal kivesznek a sorból további vizsgálatokra.

De mikor kimondom a teljes nevemet Logannek, méltósággal teszem. Lehetlen nem érezni önbecsülést a jelenlétében. Még akkor is, mikor a tekintete másfelé vándorol a testemen, erősen úgy érzem, hogy érdekli a mondanivalóm.

– Mit jelent az Arezu? – Nagyon jó a kiejtése annak ellenére, hogy most hallott róla először – ah-RI-Zöu – és a hangja, miközben kimondja a nevem azon részét, amivel tipikusan senki sem próbálkozik, libabőrössé tesz. Azt kívanom bárcsak újra és újra mondaná. Azt kívánom bárcsak intimebb körülmények között ejtené ki. Azt kívánom bárcsak hallanám, miközben morogja, nyögi és magáévá teszi.

– Azt jelenti „vágyott”.

– Milyen találó. – Mondja halkan, és mivel nem tudja, hogy milyen megpróbáltatásokon mentek át a szüleim, hogy megszülethessek, nem tud a sorozatos vetélésekről és fogantatási rituálékról, azt kell feltételeznem, hogy flörtöl –  félre nézek, hirtelen meleget érezve.

– Tudod miért választottam az O’Toole nevet?

Vissza fordulok felé.

– Miért?

– Mert rengeteg O-eszközöm van[1].

– Milyen találó. – Mondom, azért mert vicces és azért, hogy tudassam vele, hogy hallottam, mikor ezt mondta.

Az a mosoly, amit felém küld, sajgást okoz olyan helyeken, amelyekre nem kellene nyilvános helyen gondolnom.

Szóval nem gondolok rájuk.

– A Logan a születési neved?

– Nem.

– Akkor mi az?

Kinyúl mellettem, hogy elvegye a két kávét a baristától.

– Soha sem mondom meg.

Rájövök, hogy komolyan mondja, mikor hirtelen elkezd másról beszélni, ahogy a kávézó hátsó részéhez vezet.

– Hippik, mi? Akkor nekik nincs gondjuk azzal, hogy ilyesmivel foglalkozol?

Leülök a fonott székbe.

– Több, mint nincs gondjuk vele. Mindenben segítenek, amíg ,,boldog és teljes vagyok tőle”, ami rendes. – Rájövök mennyire ellenkező a hangom, és kényszert érzek, hogy kifejtsem. – Csak néha arra gondolok, hogy jobb lennék, ha inkább szülők lennének és megmondanák, mit kellene tennem.

Logan felhúzza a szemöldökét és leül velem szembe, az asztalra rakva a két italt.

– Mivel kapcsolatban mit csinálj?

– Nem tudom. Akármivel. Mindennel. A karrieremmel. Iskolával. Az életemmel. – Magamat hallgatva ráébredek, mennyire fiatal vagyok vagy mennyivel öregebb Logan, és hirtelen esetlennek és gyerekesnek érzem magam. – Talán nem vagyok túl jó a felnőtt életben.

– Óh, a felnőtt élet rettenetes. Ajánlom, hogy csak akkor csináld, mikor feltétlenül szükséges. Például, mikor kifogytál a tiszta ruhákból vagy mikor próbálod eldönteni, hogy húzz-e óvszert vagy sem. Ezeken túl, hagyd a felnőtt életet a felnőttekre.

Vigyorgok, ahogy oldalra döntöm a fejemet, hogy tanulmányozzam.

– Furcsa, hogy valaki ezzel a  filozófiával pornófilmekbe fog.

– Ez egy helytelen megnevezés. A pornó a legkevésbé felnőttes foglalkozás, kivéve talán, mondjuk, bohóckodás.

– Micsoda tisztelet a munkád iránt. – nevetek – Szereted egyáltalán, amit csinálsz?

– Viccelsz? Kibaszottul imádom. Szándékos szójáték volt.

Belekortyolok a kávémba, élvezve mennyire könnyedén folyik a beszélgetés. Elég sokszor láttam minden Logan O’Toole videót – interjúkat és nyílt beszélgetéseket, akárcsak a pornójait. És noha rájöttem, hogy elragadó volt, egészen más mikor az egész vonzereje felém irányul. Furán meghittnek érződik, bensőségesebbnek, mint akkor, mikor lent csókolt, és fel akarom fedezni ezt a közvetlenséget, amíg hagyja.

– Mit szeretsz benne? A baszáson kívül, úgy értem.

Összeráncolja a szemöldökét, mintha gondolkodna, de a válasza meglehetősen gyorsan érkezik.

– A munkaidő jó. A pénz is tűrhető. Az after-partik a legjobbak, és nem szégyenfolt, hogy lefekszel a munkatársaiddal.

A szívem megdobban, mikor rám kacsint és elfelejtem az összes választ.

Szerencsére ő még mindig képes csevegni.

– És te? Csak leszbikus pornóban láttalak, azon a filmen kívül, amit együtt forgattunk. – Elfordítja a tekintetét rólam, miközben a jelenetünket említi, és nem tudom, hogy udvariasságból teszi, vagy azért, mert Ravenre gondol. Nem sok idő telt el azóta, hogy szakítottak, és szerintem miatta volt olyan fura Vida partiján.

Nem szeretném, hogy Raven a gondolataiban szerepeljen, ezért úgy döntök, kitérek a jelenetre való utalás elől, és csak akkor esik le, hogy látta az összes munkámat. Ami nem lenne megdöbentő, mivel sok ember látta, és ő tudja mi zajlik az iparban.

De, úristen!  Látta a munkáimat. Hogy nem fordult meg soha ez a lehetőség a fejemben, és miért találom ez olyan istenverte szexinek?

Vigyorog, tudva, hogy kizökkentett az egyensúlyomból.

– Szóval, említetted, hogy talán több mainstream dolgot csinálsz. Eldöntötted már? Nekifekszel akkor? – kérdezi, ördögi csillogással a szemében – Ismét szándékos szójáték.

– Talán. Ha megkapom a megfelelő ajánlatot. – Szándékos célozgatás.

Előre dől és a könyökét az asztalra támasztja.

– Mi lenne számodra a jó ajánlat? Kíváncsi vagyok.

Úgy nézne ki, mint te. Flörtölünk, és ha elég bátor lennék, ezt mondanám. Vagy, ha tartózkodó lennék, mondhatnám: Tedd meg az ajánlatot és majd szólok, ha a közelében jársz. Nem az a helyzet, hogy nincs megfelelő szellemes visszavágásom, mert van. De még ezekkel az incselkedésekkel sem jövök rá mi történik közöttünk, vagy mit tervez, vagy miért akart találkozni és a bizonytalanság arra késztet, hogy óvatos legyek.

– Még mindig nem döntöttem el, hogy mit keresek a P-a-V-ben filmekben. Egy dologban igazad volt – az análtól eltekintve azt szeretném, hogy biztonságban érezzem magam. Ez fontos nekem. Nincs gondom azzal, hogy levetkőzzek és idegenekkel basszak, de én akarom megszabni mi történhet a testemmel a forgatáson és azon kívül.

– Ez természetes.

Elengedem az izmaimat, észre sem véve, hogy megfeszültek, mikor Logan automatikusan védekezővé vált azzal az állításommal szemben, hogy vannak olyan forgatások, amik nem biztonságosak, különösen egy nő számára. Túl sokszor homályosulnak el a beleegyezések, amikor a kamerák kikapcsolnak és a felizgult férfiak nem viselkednek másképp, mint mikor a felvétel ment. Nem egy szép oldala az iparnak, de semmi újat nem mondok, és tulajdonképpen rengeteg hivatásos tesz lépéseket, hogy ezen változtassanak.

– Más, mint... – fontolgatom – Szerintem azt akarnom érezni, hogy valami fontosat vagy innovatívat csinálok. A leszbikus munka, amit csinálok azért fontos, mert a producerek, akiket választottam mind nagyon feministák és etnikailag sokszínűek. Merészek. Haladók.

Bólint.

– Ezt nem mindig olyan könnyű megtalálni a heteró környezetben.

– Nem, határozottan nem. – belül megalázkodom, ahogy rájövök, hogy politizálni első randin nem a legszexisebb lépés. Nem fogok a kedvében járni vagy engedni a meggyőződésemből csak azért, hogy elcsábítsak egy férfit, de érzékenynek kell lennem, mert az ő világáról beszélek. – Úgy értem, hogy napról-napra jobb. Azt hiszem. Remélem.

– Az is. De van még mit csiszolni. – mondja, és meglepett vagyok, hogy őszintén állítja. – Mindig van min dolgozni, de szeretném azt mondani, hogy még az elmúlt tíz év alatt, amit az iparban lehúztam, is láttam a változást. Szeretném azt mondani, hogy része voltam ennek a változásnak, és szeretnék segíteni, hogy jobb legyen. Nem a változatosságra és a biztonságra értem, hanem a művészi minőségre is.

A művészi minőség nem egy felkapott kifejezés a producerek között akikkel már dolgoztam, és rájövök, annak ellenére, hogy Logan filmjei mindig divatosak, mélyebb mondanivalójuk és vonzó képi világuk van.

– Te egyike vagy azoknak az embereknek, akiknek hiányoznak az old-school filmek?

– Igen. És nem. Frusztrál, hogy manapság akárki tud pornót csinálni egy kézi kamerával. Rengeteg szar házikészítésű pornó létezik, hogyan találhatna egy átlagos ember bármi minőségit?

– De a gonzo[2] nem teljesen borzasztó. – mondja, utalva a stílusra, amit az operatőr tesz a filmbe. – Annyi jó dolog van benne. A kameraállások, az intimitás, a spontaneitás – mindezek olyan tulajdonságok, amelyek elősegítették az iparágat és hozzáférhetővé tették az átlagos internet előfizetők számára. Szóval, mi hiányzik a mai pornóból, amit vissza kellene hozni? Nem a termelési költségeket. Vagy a rossz szereplést. A sztorikat? John Stagliano ragaszkodik ahhoz, hogy a filmjeinek, a gonzo stílus ellenére, van történetük. Igaz, hogy van, de mintha régi filmek lennének. A tartalom gyenge és nem hihető, és igen, tudom, hogy fantáziáknak kellene lenniük, de mondd csak, ismersz valakit,  akinek Debbie Does Dallas a fantaziája?

Épp annyi időre áll meg, hogy megrázhassam a fejemet.

– Pontosan. Szóval meg kell tartsuk a kamera tehnikákat, az intim filmezési minőséget, a szoros költségvetést, aztán jobb szereplőket és tartalmat szerezni.

Le vagyok nyűgözve, ahogy azokról a dolgokról beszél, amikkel kapcsolatban ennyire nyilvánvalóan szenvedélyes, és miközben belekapaszkodok minden szóba, valahol magamon kívül is vagyok, nézve ezt a férfit, aki okos, szexi és egyáltalán nem ,,tipikus’ pornószínész. Még a kinézete sem olyan, mint a hagyományos filmkészítőknek. Izmos, de vékony, nem erőteljes, mint Rocco Siffredi vagy Bruce Venture vagy hiper-férfias, mint Manuel Ferrara. Rövidre van nyírva a haja és nincs rajta tetoválás azzal a megnyerően kisfiús (és jóképű) arcával, és talán éppen ezért van ekkora ereje most – azért mert új és más, és igazi.

Nos, ezek, és mert ő is adományozó.

Megcsap a gondolat, hogy minden vonzott Logannel kapcsolatban – ez a legszexisebb része, ezt a részét látom most. Ez az a része, ami a szexen túl a munkájával is foglalkozik. Ez az a része, ami nem csak fizikai, hanem érzelem és szív.

– Szóval a munkád nagy része inkább forgatókönyvön alapul? – kérdezem.

A filmek, amiket Logan készít már így is a rögtönzött és kitervelt között egyensúlyoznak.

Noha a jelenetek összefüggőnek tűnnek, mindig egy monológgal kezdődnek, amit saját maga ír meg. Ez egy másik eredeti szempontja a munkáinak.

– Felvenni egy jó szövegírót túl sokba kerülne, szóval nem így csinálom. De a valóságshowk bebizonyították, hogy a történetek akkor is érdekesek lehetnek, ha nincsenek előre megírva.

– De azok a szituációk nem teljesen „igaziak”. – Kiváncsi lennék, hogy ez most egy fura első randis szöveg-e. Sohasem mozdultam ki mással a szakmából, szóval csekély a tapasztalatom.

– Azok a valóság showk mind megrendezettek. Irányítottak.

Lelkesen előre hajol.

– Igaz! A producerek összezárnak különböző személyiségű karaktereket, mert tudják, egyszerűen a pszichológia és az emberi viselkedés alapján, hogy a "színészek" úgy fognak reagálni egymásra, hogy azt szórakoztató lesz nézni.

Újra hátra dől a székben.

– Úgy értem, nézd csak meg a Nagy Ő-t és a The Bachelorette-ot[3]. Az emberek imádnak „egymásba zúgó” embereket nézni élőben. – Idézőjeleket mutat, ahogy az egymásba zúgást mondja, sugallva, hogy hiszi, ahogy én is, hogy a valóságshowban történtekből kevés valódi.  – Képzeld el, ha megtudnánk örökítetni ennek a lényegét.

Összeszűkül a szemem, ahogy követem a gondolatai vonalát.

– Akkor azt javaslod, hogy csináljunk pornót a Nagy Ő-ből?

– Nem egy valóságshowt. De, igen. Egy kamera követné a férfit és a nőt a randikon át. A szexuális tevékenységet bátorítanánk, hogy természetes ütemben haladjon. Szókimondó. Szexi. De mindez organikusan történik, és ha az érzések fejlődnek közöttük, még jobb.

– Ez tulajdonképpen brilliáns ötlet. – Soha nem töltöttem sok időt arról gondolkozva, hogy a pornó merre felé alakulhatna, de Logant hallgatni nagyon inspiráló. – Élvonalbeli és mégis pontosan összhangban van a trendekkel.

– Ezt gondolom. – Találkozik a tekintetünk, és koncentrálnom kell, nehogy fészkelődni kezdjek a székemben. A pillantása olyan szenvedélyes, intenzív és követelőző. Mintha akarna tőlem valamit, és ha tudnám, hogy mit, van egy érzésem, hogy egy másodperc alatt megadnám neki.

– Szóval, mit mondasz? – kéredezi egy szívdobbanásnyi idő múlva.

– Mit mondok miről – várj. – minden kezd helyrezökkenni a fejemben. – Felkérsz erre a projektre?

– Igen.

– Engem?

– Igen. Téged.

Szóval ez nem egy randi.

És a beszélgetés nem volt nyílt és igazi; ez volt az bevezető ehhez az ajánlathoz.

Le vagyok döbbenve. Nem tudok mit mondani. Leginkább, mert csalódott vagyok.

De aztán azt mondja:

– Azt kérdezem tőled, hogy szeretnél-e része lenni ennek a gyökeres átalakulásnak – de nem lehetek olyan csalódott, mint voltam, mert annak ellenére, hogy ez nem egy randi, ez egy lehetőség. Egy lehetőség, hogy beköltözzek a heteró világba. Hogy több pénzt keressek. Hogy többet dolgozzak Logannel.

Hogy többet szexeljek Logannel.

Gyökeres átalakulás. A sors akarta volna így, hogy ugyanazokat a szavakat használta, amiket LaRue Hagen is?

Irulok és pirulok. Ez az egész szürreális, és nem tudom, mit mondjak.

– Devi? Mire gondolsz?

Mielőtt válaszolnék, muszáj tudnom.

– Miért nem olyasvalakit kérdezel, akinek több a tapasztalata? Nem csináltam több heteró pornót azóta. Miért én?

Azt várom, hogy a tapasztalatlanságom miatt. Egy projekt, mint ez egy újonccal a legjobb, akit lehet irányítani. Az etnikumom is valószínűleg segít. Ha előre gondolkodó próbál lenni, egy etnikailag sokszínű szereposztás a megoldás. És ha LaRue Hagennek igaza van, a karrierem pont most készül „kitörni”. Természetesen más rendezők is észre fogják venni. De ezek közül egyiket sem hozza föl indokként. Ehelyett a vonásai komorrá válnak, a szemei komolyak, és ezt mondja:

– Azt akarom, hogy hitelesnek érződjön.

– Mi? – annyira meglepődöm, hogy a szó csak úgy kiesik a számból, lihegve és megdöbbenve.

– Azt akarom, hogy igazi legyen. – mondja félénken – Annyira igazi, amennyire csak lehet. Szóval?

Nem tudom, mit mondjak. Nem akarok semmit se mondani és tönkretenni ezt a hihetetlen, döbbenetes, furcsa, szürreális pillanatot. Úgy értem, benne vagyok. Hogy ne lennék benne? De még mindig annyira meg vagyok hökkenve, hogy nem tudok azonnal válaszolni.

Utána rám vigyorog azzal a görbe, elbűvölő vigyorával, amelytől a térdeim reszketnek, még akkor is, ha ülök.

– Gyerünk, Devi Dare. – mondja, mintha dorombolna. – Csinálj velem pornót.

És így cserélem el a stabil leszbi karrieremet egy giccses, mocskos valóságshow-ra egy pornószínésszel.

---

[1] O’Toole -> O-tool, szójáték, O mint orgazmuz, tool mint eszköz, tehát szexjátékszer

[2] 1990-es években jelent meg, a gonzo pornók kiveszik a cselekményszálat és egyből a szexhez ugranak

[3] A Nagy Ő női verziója