Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

8. fejezet

Logan

fordította: BaNaNa

Egy héttel később.

Devi El Segundoban lakik, egy pici bungallóban, ami ügyetlenül volt szétosztva két lakássá. A rendezett kilátástól és a friss festéstől eltekintve, észreveszem, hogy nem kevesebb, mint négy zárat fordít el, mielőtt leszökken a kocsibehajtóról az autómhoz. Tudtam, hogy az a fajta pornó, amit csinál kevesebbet fizet, de azt hiszem, sohasem vettem észre, mennyivel kevesebbet, és hirtelen a furcsaság hulláma tör rám a nagy házam miatt, ami fent van a Laurel Canyonban, meg az autóm miatt is, amiben most ülök. Egy Shelby Mustang Super Snake, és bár nem volt olyan drága, mint a legtöbb autó, amit a hegyekben látok, de az árából ki lehetett volna fizetni évekig ennek a helynek a bérletidíját.

De nincs semmi fura Devi arcán, ahogy kinyitja az ajtót és becsúszik.
– Csini autó. – mondja őszinte csodálattal, végigfuttatva ujjait a fényezett műszerfalon. A haja hullámokban omlik a vállára, végig a derekáig, és a legrövidebb farmernadrágot viseli, amit valaha láttam, felfedve hosszú, napbarnított és formás lábait. A tekintetemmel követem azokat a lábakat, végig a lapos bőrszandáljától vádlija elegáns ívén át a combjáig, a kemény izomkötegek elvezetnek a kerek fenekéhez – amit alig takart el a nadrág.

Enyhe pír jelenik meg az arcán, mikor észreveszi, hogy szemügyre veszem a testét, de nem állok le. Ehelyett feljebb emelem a tekintetem a mellkasára, ahol egy vékony narancssárga trikó lágyan esik a mellére. Világoskék melltartót visel, azt a fajtát, amiről ordít, hogy első randi, azt a fajtát, ami nem sejteti a szexet, de nem is futamodik meg tőle. Ő egyszerre a móka, a nyár és a szex, a szomszéd lány és a lány az álmaimból, és én az ölembe akarom húzni és a nyakát csókolni, miközben ő meglovagol. Bele akarok túrni a hajába, nyomokat hagyni a nyakától a melléig, majd addig baszni, míg el nem kezd reszketni kielégülésre vágyva, és aztán meg akarom adni neki, újra meg újra és újra. Mocorgok az ülésemben, a farkam kemény és követelőző, de nem nyúlok a nadrágomhoz, hogy megigazítsam.

– Látsz valamit, ami tetszik? – ingerel.

– Aha, naná. – válaszolom őszintén. Belenézek a szemébe a mosoly nyoma nélkül, és még jobban elpirul –– hirtelen újra visszacsöppenek Vida medencéjébe, kétségbeesetten meg akarva őt csókolni, és tudva, hogy hatalmas fasz lennék, ha megtenném.

Szedd már össze magad, Logan. Ez még mindig egy film, nem számít, hogy milyen kevés szexben lesz részed ma este, viselkedj úgy, mint egy átkozott profi. Nem először azóta, hogy bedobtam az ötletem Mariekenek, tűnődöm el azon, hogy mik a valódi indítékaim. Ennek egy jelenetnek kellene lennie, fantáziának, egy hamis randinak, és azt mondtam magamnak, hogy ha igazán szeretném, hogy működjön, olyan nővel kell együtt lennem, akivel van közöttünk kémia.

De mivan, ha csak azért csinálom ezt az egészet, mert Devi közelében akarok lenni?

Azért, mert tényleg a közelében akarok lenni. Sokat.

De hogyan bizonyosodhatok meg róla, hogy tényleg készen állok rá, hogy nem megyek Devi után, mint egy keljfeljancsi? Ennél sokkal többet érdemel. Megérdemli, hogy vágyakozzanak utána, mert tökéletes, és nem azért, mert gyűlölöm az exbarátnőmet és utálom az egyedüllétet, ami azóta üldöz, hogy elhagyott. Meg akarom adni Devinek mindazt, amit érdemel. Csak nem tudom, hogy képes vagyok-e már rá.

Koncentrálj, a rohadt életbe. Szükséged van rá, hogy a projekt lenyűgöző legyen, úgyhogy nem ijesztheted el. Ma este kéne az első felvételünknek lennie, az első hamis randinknak és azt akarom, hogy minden tökéletes legyen, hogy minden igazinak tűnjön, de nem akarom Devit elijeszteni azzal, ami valójában éppen bennem zajlik. De akkor is. Már annak tudatától, hogy ez a projekt szexhez vezet, hogy valamikor a jövő héten, vagy a rákövetkező hetekben, meg fogom baszni Devi Daret – úgy érzem, mintha a bőröm lángra kapna.

Koncentrálj.

Áthajolok rajta és megfogom a biztonsági övét, rögzítem az ülésbe, az ujjperceimmel végig simítva a mellein, amint lehúzom szíjat és bedugom a helyére.

Megborzong.

– Neki sem kezdtünk még filmezni és te máris elkezded az előjátékot. – viccelődik gyengén, próbálva ledörzsölni a libabőrt a karjáról.

– Szolgálatban vagyok. – Vágok vissza, ugyanolyan gyengén, remélve, hogy nem érzékeli az ellentmondásos vágy lüktetését az ereimben. Visszafordulok az ülésembe, beindítom a motort és tolatásba váltok. Hamarosan észak felé tartunk, átszelve a várost Pasadena felé.

– Szóval, merre megyünk? – kérdezi Devi, a rádióval babrálva.

– Film a parkban – mondom, kicsit büszkének érezve magamat a szuper randi ötletért. – Dupla zombi attrakció: Az élőhalottak éjszakája és a Haláli hullák hajnala.

Fintorog. – Nem régi egy picit Az élőhalottak éjszakája?

– Régi? – köpöm ki. – Szerintem az a szó, amit keresel inkább a klasszikus.

Kuncog a felháborodásomon, és olyan rég történt, hogy egy nőt igazán, szívből megnevetettem, és óh Istenem, azt mondtam neki, hogy ma este nem lesz semmi szex, de hogy fogom ehhez tartani magamat?

Elkezdek fecsegni a filmekről, nehogy valami hülyeséget mondjak vagy csináljak, (mint példaul bevallani, hogy bolondulok utána és hogy majdnem minden éjjel kiverem a pornóját nézve). És mire elérjük a parkot, Devi már egy 45 perces előadást kapott a zombifilm műfajról, Romero-tól[1] kezdve James Bondon át egy drágakőig, amit úgy hívnak, hogy Zombi sztriptíz.

– Meg kéne nyitnod a saját filmiskoládat. – mondja Devi, miközben leparkolok és hátulról előhúzom a kameratáskámat.

– Nem tudok eleget. – Ismerem be. – Nekem is el kell végezni a filmtudományit.

– Akkor miért nem fogsz bele? – kérdezi, édesen zavartan, és rájövök, hogy nem tudok neki válaszolni igazából. Más, mint a pénz, a kényelem és kudarctól való félelem és a tény, hogy mikor elkezdesz valamit csinálni, nagyon nehéz abbahagyni azt.

Mormogok valamit arról, hogy nincs elég időm, és örülök, hogy nem láthatja az arcomat, ahogy bele bámulok a táskába.

– Oké. – mondom. – Most elkezdek filmezni, de ne aggódj amiatt, hogy mit mondasz vagy teszel. Úgy terveztem, hogy ez az este az első csókunkkal fog lezárulni, de nem vagyok elkötelezve az ötlet mellet, mivel az estének meg kell legyen a saját ritmusa és folyása, hogy ne érződjön erőltetettnek. Ne feledd, bármit ki tudok vágni a filmből, ne érezz nyomást magadon, ha nem sikerül elsőre.

– Azt hiszem te még több randira akarsz elhívni. – Nevet, és Istenem, remélem nem lát ennyire át rajtam. Mert igenis el akarom őt vinni további randikra. Haza akarom vinni. Még annak az elbaszott családomnak is be akarom mutatni, de ő ezt nem tudhatja, ha meg tudná biztosan azt hinné, hogy be akarom cserkészni.

Így hát inkább rávillantok egy nagy mosolyt. – Fogadok, hogy össze tudnék hozni olyan randikat, amiket értékelnél.

Megnyomok pár gombot, babrálva egy rakat beállítással, majd kiszállok és megkerülöm az autót, kinyitva az ajtaját. Megfogom a kezét és kisegítem, annyira gyönyörű a meleg esti fényben, nap-csókolta és boldog. A faszom, ami elbóbiskolt az Improvizációk Logan Zombi Osztályából alatt, újra életre kel, mikor kinyújtózik és meglátok egy darabka aranyszínű bőrt a hasán.  Istenem, azok a combok, a szépen kidolgozott izmokkal, és azok a mellek, oly súlyosak, teltek és élénkek.

Hirtelen mellbe vág, milyen fiatal is ő, csak huszonegy, alig van túl a lánykoron. Van valami friss benne, valami makulátlan, és akkor eszembe jut, ahogy leszopott, mindössze tizennyolc évesen, emlékszem, hogy pont ezt gondoltam akkor is. Hogy rosszul kellene éreznem magamat, amiért majdnem egy tizessel vagyok öregebb nála, azért mert egy olyan idős férfi, mint én összezárja a tenyerét egy alig-legális lány arcán s tele tömi a száját a farkával, segíts meg, óh édes istenem, az, hogy rossz, amit csinálok, csak még jobbá tette.

Mikor újra tudok beszélni, a hangom hajszálnyit reszelős. –  Devi. –  mondom – Nem köszönsz?

Devi integet, egy picit szerényen, ami pont tökéletes, és magam felé fordítom a kamerát.

– Logan O’Toole vagyok, és azért vagyok ma itt, hogy elvigyem ezt a csinos lányt egy randira. Pár éve találkoztunk, egy forgatáson, majd újra láttuk egymást… hol is volt, Devi?

Beszáll a játékba. – Egy partin pár hete. Beugrottál a medencébe teljesen felöltözve.

– Hát, be voltam rúgva.

– Be voltál rúgva. Majd meséltem egy csillagképről és te nem aludtál be, szóval úgy döntöttem, hogy jó fiú vagy. És megadtam a számomat.

Szeretem ezt a verzióját a találkozásunknak. Nem említ semmit Ravenről vagy a majdnem csókunkról; úgy hangzik a szájából, mintha két normális ember lennénk, normális munkával, akik normális körülmények között mennek el egy randira.

Évődünk egymással, amíg kiveszem a csomagtartóból a takarókat és a hűtőtáskát, majd keresünk egy jó helyet, ahol látjuk a képernyőt, van egy kis magánéletünk és nincsenek méhecskék. (Allergiás vagyok, de nem említem Devinek; tapasztalatból mondom, ha közlöd az embernek, hogy allergiás vagy a méhekre, eszükbe jut az a rész a My Girl – Az első szerelemből, és az a jelenet egy kicsit hervasztó, hogy őszinte legyek.)

Lefilmez, miközben leterítem a takarót és elrendezem a párnákat, és addigra megkezdődik a film, így kikapcsolom a kamerát egy kicsit.

– Kérsz egy kis pezsgőt? – kérdezem.

– Igen, kérlek.

Előhalászom a pezsgőt és munkához látok, és ekkor egy szürreális pillanatban van részem, olyanban, ami mintha tökéletesen meg lett volna írva és inkább filmnek néz ki, mint valódinak. A dugó pukkanása és a műanyag borospoharak tompa zörgése, amiket javarészt elnyomott a moziba járók morajlása és a szél, ami végigfodrozódik a pálmafákon és a satnya örökzöldeken.

A képernyő pont előttünk helyezkedik el, amin a fekete-fehér film egy szőke lányt mutat, a piszkos úton futva próbál elszökni az öltönyös zombi elől.

A fúvóshangszerektől terhes filmzene csak úgy árad a hangszórókból, és az esti szellő könnyed és meleg a bőrünkön. Devi keze habozik, megállt a mozdulatában, hogy elérje a poharát, az arca a képernyő felé fordult, a szeme tágra nyílt és ajkai lélegzetvisszafolytva nyíltak szét.

Nézem őt, ahogy a filmet nézi, mosoly játszik az ajkaimon. Meglepett hangot hallat, mikor a zombi elkezd dörömbölni a farmerház ablakán, ahol a lány elbújt, majd elkezd nevetni magán, futólag átnézve rajtam zavarában.

– Ne érezd magad rosszul. – mondom, a kezébe adva a műanyag poharat tele pezsgővel. – Ez csak egy 50 éves film és egy napsütötte parkban ülsz másik 500 emberrel. Minden épeszű ember meg lenne ijedve a helyedben.

Kinyújtja a nyelvét, játékos és ösztönző vágy ébred fel bennem egyszerre, mert pontosan emlékszem, milyen érzés volt az a nyelv a farkam körül.

– Csak óvatosan ezekkel a nyelvnyújtásokkal, – ijesztgetem. – Talán valaki jó célra akarja majd használni.

Csúfolódva ismét nyelvet ölt felém és a figyelmét visszafordítja a filmre, bele kortyolva a pezsgőbe. Nem telik el sok idő, és újra zihál az ijesztgetős képváltásoktól, amik inkább elavultak és esetlenek, nem ijesztettek meg senkit már 1968 óta, már ha akkor egyáltalán megijedtek.

De Devit totálisan magával ragadta a film, rágja az ajkait miközben a főszereplők megerősítik a farmerházat, megborzong akárhányszor becsoszog egy zombi a képbe. Legalább 50-szer láttam már ezt a filmet életem során, de újra nézve vele olyan, mintha először nézném, emlékszem, hogy 8 évesen láttam késő éjjel, mikor a szüleim átmentek a barátokhoz kártyázni és szabad kezet adtak az alaksorban elhelyezett videólejátszóhoz. Emlékszem a félelemre, a szorongásra, és az állandó mérlegelésre, hogy vajon túl élnék-e vagy sem, ha a zombik jönnének és körülvennék a házat.

– Tudod, az összes vér csoki szirupból készült. – Próbálkozom.

Meglegyinti a kezét és lepisszeg. És akkor egy újabb zombi támadás történik a kepérnyőn és egyenesen az oldalamba ugrik, ujjai erősen belemarnak a combomba. Egyik kezemet vidáman a vállára rakom és fokozatosan ellazul, de a keze a lábamon, feje pedig a vállamon marad, a levegőt betölti a nap és fahéj illata. Annyira belefeledkezik a filmbe, a hátán és a karjain végigfut a feszültség, de én belé feledkezem. Ahogy a halványuló napfény megfogja mézbarna haját. Ahogy a teste pontosan illik az enyém mellé, mintha a yin és yang két fele lennénk újraegyesítve.

Mitől is féltem korábban? Bírom Devit. Kedvelem őt. Valójában kíváncsi vagyok, hogy beleszeretek-e kicsit, ahogy itt ülünk ezt a zombifilmet nézve a parkban, a pezsgő még mindig csípi a nyelvünket és a haja elterül a hátán és a karomon, bele-bele fújódik a nyakamba és az arcomba a szélben.

Ehhez foghatót sohasem tapasztaltam, ezt a laza, izgatott, ideges és elszédült érzést egyszerre, még akkor sem, mikor Ravennel randiztam, és az, hogy csak erre gondolok, hatalmas súlyt vesz le a vállaimról. Amit Devi iránt érzek független és különálló attól, amit valaha is éreztem Raven iránt… És sokkal jobb.

Mindent, amit korábban mondtam magamnak – hogy a szívem nem volt elég tiszta ahhoz, hogy becserkésszem Devit, hogy ez egy amatőr húzás lenne pláne, hogy egy ál első randin voltunk, eloszlat a szellő.

Ehelyett itt maradtam ezzel a meleg bizonyossággal, ezzel a léggömbszerű érzéssel, amely a mellkasomban növekszik. A filmbe illő pillanat érzete még mindig itt van, fájdalmasan, és az egyedüli dolog, aminek történnie kellene, az az, hogy megcsókolom. Felém dönteni a fejét és megtalálni az ajkait, és a képernyő hátterével szemben megcsókolni.

Elfeledkezem a kameráról, a munkáról, amit végeznünk kellene, és a tényről, hogy a látszólagos ok, amiért megkértem Devit, hogy csinálja velem ezt a projektet az az, hogy így biztosra mehettem, hogy az első csókunkban van kémia és átkozottul biztosra kellene mennem, hogy ezt le is filmezem – minden elveszett, kivéve az érzés, ahogy a bőre a bőrömhöz ér, ahogy kinyúlok és felcsúsztatom a kezemet nyakának hosszú ívén.

A kezemen érzem, ahogy nyel, aztán lassan felém fordítja a fejét, borostyánszínű szemei megtalálják az enyémet, amint az arca köré zárom a tenyeremet. Kitágulnak a pupillái, óriási fekete medencék aranyozott szegéllyel, és az ajkai elkezdenek szétválni.

– Logan... – leheli.

Közelebb tartom az arcomat az övéhez, a szívem kalapál. – Igen?

Sohasem tudom már meg, mit akart mondani, mert a telefonja hangosan kezd el vibrálni a hűtőtáska műanyag tetején, bzzz, bzzz, míg Rihanna ónos, digitális hangja el nem kezdi énekelni „Work” című száma nyitó sorait.

Devi elvörösödik és a mobilért nyúl, elhúzódva mellőlem, hátrahagyva érintésének hirtelen hiányától sajgó testemet. Néhány ember a körülöttünk lévő takarókról rosszalóan tekint ránk, míg Devi a némító gomb után tapogatózik a telefonján.

– Work? – kérdezem, felemelve a szemöldökömet, miután végre sikerül lenémítania a hívást. Még mindig villog a kijelzője, és épp, mikor elcsípem a nevet a kijelzőn: Sinner’s Playpen, válaszol nekem. – Ez a csengőhangom munkaügyekre. Az ügynököm, más előadók meg ilyen jellegű emberek. Hé, jól vagy?

Kérdőn pillant rám, a telefonja még mindig villog az ölében, bólintok és megköszörülöm a torkomat, ahogy megmozdulok tettetve, hogy újra akarom tölteni a poharamat, de valójában teret adok magamnak.

A Sinner’s Playpen az egyik legnagyobb az online stúdiók közül, és ha ők hívják Devit, az azt jelenti, hogy érdeklődnek iránta vagy az ügynöke tudatta velük, hogy Devit érdekli a stúdió, ami azért jelentős, mert a Sinner’s Playpen hardcore pornóra szakosodott. Hardcore hetero pornóra.

Tényleg tágítja a látókörét, nem csak velem.

Devit hamarosan más férfiak fogják megbaszni.

És abban a pillanatban, hogy megláttam a nevet a kijelzőn, a vérem az elképzelhető legintenzívebb féltékenységtől forrt, savként marva az ereimet. És abban a pillanatban, hogy felismerem a féltékenységet, megbánás, szégyen és logika száguldott át rajtam. Ki a fasz vagyok, hogy érdekeljen Devi milyen más munkákat csinál? Tudtam már egy ideje, hogy más felé akar evezni, ezért éreztem azt, hogy felkérhetném, hogy csinája ezt a projektet velem, és túl ésszerűtlen lenne – egyenesen bolond és ijesztő – hogy azt feltételezzem a mi projektünk lenne az egyetlen, amit csinálni fog.

Csekkeket kell befizetnie, végül is, és ha még volt is köztünk valami, soha nem várnánk el egymástól, hogy ne dolgozzunk. Raven és én soha nem lassítottuk le a karrierünket egymásért; ha egy másik pornószínésszel jársz, mind a kettőtöknek tisztelnie kell a munkát. Sohasem mondanám, hogy ezt könnyű megtenni, de mi a másik lehetőség?

Szakítani egy olyan karrierrel, amit szeretsz és amiből megélsz? Nem tudom, mikor találkozom valaha olyasvalakivel, aki miatt megéri.

Hacsak.

Hacsak hacsak hacsak.

Hacsak nem most, mikor nem tudom kikényszeríteni az adrenalintól fűtött haragot a véremből, mikor nem tudom a lélegzetemet szabályozni, hogy újra normális legyen, mikor nem tudom civilizálni magamat.

Még sohasem éreztem ezt a rendkívüli féltékenységet amiatt, hogy a lány, aki tetszett, forgathat egy jelenetet, és szívem szerint elhajtanék vele valami strand kunyhóhoz, ahol örökké élhetünk anélkül, hogy valaha más embert megérintenénk újra... szedd már össze magad, O’Toole!

Mély levegőt veszek. Egy kibaszott képmutató vagyok. Ha most megnyitnám a naptárat a telefonomon, akkor látnám, hogy a hét majdnem minden napjára van egy-egy forgatásom. Hogy jövök én ahhoz, hogy féltékeny legyek Devi munkáira, mikor én azt terveztem, hogy hét nőt baszok meg a következő öt napban?

Megköszörülöm a torkomat. – Jól vagyok. – mondom, és odanyújtok egy teli pohár pezsgőt. – Csak szomjas vagyok.

– Oké. – mondja, a pillantása és a hangja tele van azzal a gyengéd, magától értetődő bizalommal, amit kibaszottul nem érdemeltem ki, és a kurva életbe, ez pont mellkason üt.

Mi is történik most velem? Muszáj összeszednem magamat, szellemileg, érzelmileg és lelkileg is, mivel a lelki az egyetlen szó, amire gondolni tudok, hogy meghatározzam, milyen szinten hat rám Devi Dare.

Megragadom a kamerát, mert ez az egyedüli dolog, amiről tudom, hogy sikerül visszahoznia. De miközben bekapcsolom, megérinti a vállamat.

– Logan, – mondja, – Csak szeretném, hogy tudd... ez a legjobb álrandi, amin valaha voltam.

A nap már lemenőben van a háta mögött, levendulával és narancssárgával festve be őt, és nem tehetek a szavakról, amiket ezután mondok, sem arról, hogy nem tudom lecsillapítani az erekciómat vagy a még mindig forró féltékenységet. – Nekem is, de... azt hiszem, csak azt szeretném, ha ez egy igazi randi lenne.

Talán a gyenge keserűség vagy a tagadhatatlan vágy a hangomban, de a szemei elkerekednek, és csak akkor jövök rá milyen kibaszottul nagy baromságot követtem el. Ő azt hiszi úgy van itt, mint egy társ, egy kolléga, talán egy barát, de kurvára tisztává tettem, hogy érzéseket táplálok iránta, ez nagyon amatőr, nem beszélve arról, hogy bunkó, és picsába, picsába, picsába.

– Logan? – kerdezi.

Három választási lehetőségem van. Megfutamodhatok – rávágom, hogy pisilni kell vagy valami – vagy figyelmen kívül hagyhatom és tovább babrálhatok a kamerával. Vagy szembe nézhetek vele és bocsánatot kérhetek. Akármennyire jól hangzik a megfutamodás, felé fordítom az arcomat. – Sajnálom, – kezdek bele. – Nem volt bölcs dolog tőlem, nem kellet volna ezt mondanom, csak el kellene felejtenük. Lehetne? 

Kinyitja és becsukja a száját, félre néz, és még rosszabbul érzem magamat, és még több amatőr szarság hagyja el a számat. – Emlékszel még a három évvel ezelőtti jelenetünkre?

Megváltozik az arckifejezése, a látható remény villanása azonnal átváltozott valami zártá és óvatossá. Egyszer bólint, igen, emlékszik.

Tudom, mit akarok mondani. Állandóan ezen gondolkozom – minden alkalommal rád gondolok. Szerelmes vagyok beléd már három éve, és ezalatt a két óra alatt rájöttem, hogy beléd zúgtam.

De végül újra megjelenik az önkontrollom és gyorsan gondolkozok, mellébeszélve. 
– Azóta szeretnék veled forgatni még egy jelenetet. – Ez az igazság még akkor is, ha csak egy része. – Kibaszottul szexi vagy Devi, és ezért kellett neked lenned a projektben. Három kibaszott évig vártam, hogy újra filmezhessek veled.

Reméltem, hogy ez a magyarázat elvonja majd a figyelmét az „azt kívánom, bárcsak igazi randi lenne” mondatomról, de tévedtem. Nem felel meg a kédéseinek, látom a szemében, ahogy még egyet bólint összeszorítva az ajkait.

Halványan mosolyog, ahogy visszafordul a filmhez. – Én is boldog vagyok, hogy veled filmezhetek. – mondja, a képernyőt nézve, nem engem.

Durván 15 centi üres takaró van közöttünk, felhúzza és átöleli a térdét a mellkasa előtt, bezárkózik, amennyire egy ember csak teheti.

Annyira fiatalnak néz ki újra, fiatalnak és sebezhetőnek. Ettől csak még szerencsétlenebbül érzem magam.

– Jó. – Mondom gyengén, céltalanul, és próbálom visszafordítani a figyelmemet a filmhez is. Kivéve, hogy itt ez az új hézag közöttünk, ez az új furcsaság, és nem tudom megmondani, hogy azért mérges rám, mert nem mondtam igazat vagy azért, mert nem kezeltem profiként a helyzetet. De, amit tudok, eltekintve az édes kacérságától, hogy talán csak egy másik munkaként tekint erre, és én rendkívüli módon kellemetlen helyzetbe hoztam azzal, hogy feltártam előtte az érzéseimet. Olyan vagyok, mint egy 1950-es évekbeli főnök, aki a titkárnőjére kacsintgat.

Baszdmeg.

Bekapcsolom a kamerát és az este hátralevő részében elfoglalom magamat a filmezéssel. És annak ellenére, hogy tagadhatatlanul haragos és távolságtartó, a kamera felé fordul, mosolyogva és tréfálkozva. Lefilmezem, miközben megugrik az ijesztő részeknél, koccintva velem, a hátán fekve, miközben a csupasz lábát dörzsölöm az egyik kezemmel. Az Élőhalottak Éjszakája véget ér és elkezdődik a Haláli hullák hajnala, és számtalan csodás felvételt sikerül lekapnom, ahogy nevet, ahogy nézi a filmet fejével az ölemben.

De ez mind felvétel közben történik, minden csak a felvétel céljára.

Mikor kigondoltam ezt a projektet, úgy terveztem, hogy ez az este az első csókunkkal fog véget érni, de ezt most már nem tudom elképzelni. Nem is akarom, hogy meg történjen, mikor ilyen borzasztó feszültség van közöttünk... későbbre kell halasszuk. Másik napon, mikor elfelejti, hogy mennyire hátborzongatóan kikezdtem vele, mikor dolgoznunk kellett volna.

Éjfél körül a film véget ér és kigyulladnak a reflektorok fényei, élesen megvilágítva minden egyes fűszálat és érdes fatörzset. Együtt összecsomagoljuk a dolgainkat és visszacipelem őket a Shelbyhez, és megbizonyosodom róla, hogy kinyitom előtte az ajtót, mikor beszáll az autóba.

Az visszaút El Segundoba csendes. Devi talál néhány Halsey számot a telefonomon és elindítja az autóhifin. Az országút széles és könnyű haladni, a fehér fény egybeolvad az aszfalton, az ég enyhén lilás felettünk. Átvágunk a városon a kerülete felé véve az irányt, ami még meglehetősen ébren van az éjszaka ezen részén.

Nem beszélünk.

Feltolatok a kocsibehajtóra, leparkolok és az azt követő csendnek olyan súlya van, ami képes hidakat is összeomlasztani.

– Én, um. – Hangom hangos a csöndes autóban. – Le kell filmeznem, ahogy búcsút mondunk.

– Természetesen. – mondja lágyan.

Előhúzom a kamerát és beindítom. – Bárcsak tudnám, mire gondolsz. – Mondom hirtelen, az ujjam a filmezés gomb felett habozik. – Úgy érzem segget csináltam magamból ma este, és ki akarom ezt javítani, de nem tudom, hogyan. Mondhatom újra, hogy sajnálom?

Felém fordul. A szemei kifürkészhetetlenek a sötétben. – Logan, magad mondtad, hogy szerinted annyira szexi vagyok, hogy három éve újra velem akarsz dolgozni. Nincs miért bocsánatot kérj.

– Úgy érzem, hogy ez talán nem volt profi tőlem, és nem akarok az ijesztő pasi lenni, aki csapja neked a szelet, miközben csak a munkánkat kellene végeznünk, és ha nem érzed magad kellemesen a csókhoz vagy folytatni ––

– Logan – a hangja megállít, annyira higgadt és komoly, ami nem vall rá. –Kérlek, hagyd abba. Semmi rosszat nem tettél, és nem akarok felhagyni ezzel a projekttel.

– Oké. – Mondom fellélegezve. – Még mindig úgy gondolom, hogy várnunk kellene a csókkal. Nem akarom, hogy… kitaláltnak érződjön. Talán egy viszlát ma éjszakára?

– Ahogy akarod – mormogja. Csalódás van a hangjában?

Tudom, hogy csalódás az, amit érzek, jóllehet, tudom, így lesz a legjobb. De ez a második megszakított csókunk, és nem tudom, meddig vagyok képes visszafogni magamat, hogy ne csókoljam meg.

Megnyomom a felvevő gombot és a kamerát a műszerfalra rakom, beigazítva, hogy mind a ketten a keretben legyünk. – Devi, annyira örülök, hogy eljöttél ma velem. Most már szakértőnek érzed magad zombifilmekből?

Nevet egy picit. – Lehet így is nevezni, viszont biológia szempontból egy vicc az egész. A zombik hullák és a gyomruk nem lenne képes lebontani a tápanyagokat… és az izomműködéshez szükséged van a tápanyagokra. Még akkor is, ha valaminek sikerülne újraéleszteni egy hullát, nem lehetne sokáig fenntartani ezt az állapotot.

Csak pislogok. – Hűha.

Megvonja a vállát, mintha nem lenne nagy dolog, hogy mindezt tudja az anyagcsere funkciókról vagy akár az újraélesztésről.

– Tudod, ezeket egyszer sem említetted a film alatt.

– Hát… a film alatt igazából egy kicsit meg voltam ijedve. – ismeri be.

– Remélem ez nem azt jelenti, hogy elijesztettelek egy újabb randitól. – nézek rá a szempilláim alól (kibaszottul hosszú szempilláim vannak egy férfihoz képest). – Nagyon jól éreztem magamat ma este, és szeretnék veled újra találkozni, ha engeded.

Egy pillanat erejéig próbálok mindent a tekintetetemmel sugallani, megmutatni neki, hogy valóban így értettem ezeket a szavakat, hogy nem csak a show kedvéért mondtam. Ha más lenne a helyzet és ez lett volna az első igazi randink...

A szemei aranybarnák és gyengédek, ahogy viszonozza a pillantásomat.
– Szeretném. – válaszolja szerényen, és a szívem dobban egyet, mielőtt eszébe jut, hogy ő is megjátsza magát.

– Oké. – mondom.

– Oké. – mondja ő is egy mosollyal kiegészítve. Megszakítja a pillantásunkat, lenyúlva, hogy kicsatolja a biztonsági övét. Ráteszi a kezét a kilincsre és visszanéz rám.

A fény a verandájáról lágy és sárga, a Shelby egy részét félhomályos izzással tölti be, amely karamel bőrét sötét bronzszínűvé varázsolja. – Csak hogy tudd, – mondja halkan, – meg akartam volna csinálni ma este a csókot.

Az ajtó kinyílik és ő elment, én meg értetlenül bámulok előre, a kamera felvételt jelző piros lámpája a látómezőm szélén pislog, mint egy csendes tiltakozás, vakító jelzője minden másodpercnek, amely azóta eltelt, hogy Devi elhagyta az autómat azokkal az utolsó szavakkal.

Mert mikor kimondta őket, nem egy tapasztalt pornószínésznő eltompult hangszínét használta, nem is egy szeretetteljes barátét. Valami igazit mondott, valami személyeset.

Persze, hogy azt tette, te idióta. Meg akart csókolni Vida partiján, emlékszel?

Erősen megszorítom a kormányt, a frusztráció csak úgy kavarog bennem. Meg akartam csókolni akkor éjjel, és meg akarom csókolni most is, és nincs rá ok, hogy ne menjek utána és ne mutassam meg, hogy érzek iránta, kivéve, hogy tudom az összeset, miért nem kellene meg tennem ––

Még háromszor rácsapok a kormányra és egy halk morgás tör ki a mellkasomból. Baszdmeg. Picsába azzal, hogy megpróbálok helyesen cselekedni, mert csak egyetlen dolog van, amit most csinálni akarok és Devi épp azt mondta, hogy ő is akarja.

Kicsatolom a biztonsági övemet és rekordidő alatt nyitom ki a kocsim ajtáját, Devit szólítva, amíg becsukom az ajtót és utána indulok. Majdnem a verandáján van, de megáll és felém fordul – Mi az? – kérdezi, egy lépést téve felém.

Én is lépek egyet felé, nem tudva mit is mondjak, így csak kinyújtom a kezemet. Rápillant, majd fel az arcomra, ami tudom, hogy teljes káosz – vágy és habozás, aggodalom és nyers vonzerő. De látom, ahogy a pulzus lüktet a nyakán, ahogy az ajkai szétválnak, csak attól, hogy rám néz, közelebb jön és belecsúsztatja a kezét a tenyerembe.

Egy kicsit közelebb húzom magamhoz, játékosan, óvatosan, majd ezt mondom:
– Egész éjjel meg akartalak csókolni. – És rátapasztom a számat az övére.

Érzem, hogy a keze remeg az enyémben, hogy az ajkai engednek a csókomnak, és egyetlen tökéletes, függő pillanatig olyan szemérmes módon csókolózunk, amit a PBS történelmi műsoraiban látsz, az a Disney Channel fajta csók, ahol csak az ajkaint érintkeztek, csak a kezeink egyesültek. Tiszta romantika, nagyon finomkodónak és kiválónak érzem magamat, ahogy elhúzódom és kábult mosollyal pislog fel rám.

– Azt hiszem, még látlak. – mondja, kicsit lelékszakadva, és egy igazán tagolt „Igen”-nel  válaszolok neki, majd megszorítja a kezemet és visszasétál az ajtajához.

Aztán ott állok az autóm csomagtartója mellett, mint egy idióta, mert az ajkam még mindig az övére éhezik, a testem még mindig követeli az érintését, és az elmémben képek kavarognak: a randink, borostyánszínű szeme és a három évvel ezelőtti jelenetünk. Ez a csók nem volt elég, nem lehetett elég. És akkor hosszú, gyors lépésekkel átszelem az autóm és ajtaja közti távot; az ajtó felé van fordulva, próbálja megtaláni a megfelelő kulcsot; megragadom a vállát és megfordítom, az ajtóhoz taszítom és rátapasztom a számat az övére, olyan vadsággal, ami más nőt megijesztene.

Devi Dare belenyög a számba, a kezem aggresszíven kalandozik a nyakától a melléig, majd végül elérem a seggét, és megerőltetés nélkül felnyalábolom. Lábaival átöleli a derekamat és erősen az ajtónak szorítom, mindketten felnyögünk, mikor az erekcióm oda ér, ahol a legjobban kíván.

Majd szétnyitom az akjait és végre, végre megkóstolom; a csókja ugyanolyan édes, mint három évvel ezelőtt, egy kis pezsgővel fűszerezve.

A kezei a hajamban, erősen húzza, és a következő, amit észlelek az az, hogy oldalra rántja a fejemet és megharapja a nyakamat, mint egy vámpír, égő nyomvonalat hagyva a kulcscsontomtól egészen az állkapcsomig. Ha ezelőtt kemény voltam, most mint a gránit, a farkam majdnem lyukat fúr a farmeromon keresztül.

Viszonzom és a nyakához mozdulok, harapva és szopva, amíg olyan erősen nem dörzsöli a farkam, hogy tudom, nyoma marad, de megéri és bármit megadnék, hogy újra az ajtónak szögezhessem. A nevemet mondja újra és újra, Logan, Logan, Logan és a legrövidebb másodpercig azt kívánom, bárcsak tudná az igazi nevemet (és örülök, hogy nem, mivel ostoba, iszonyatos név).

Újra megtalálom a száját és kihasználom az időmet erre a csókra, belevésve minden részletet és érzést az agyamba. Ajkai puhaságát, nedves szatén nyelvét, ahogy kapkodja a levegőt, mikor szétválunk. Az ujjai a hajamban és a sarkai mélyen belevésődve a hátamba, mindenhol, körülöttem fahéj illata és az érzés, ahogy a haja végigsöpör a bőrömön. Nők százait basztam meg, szó szerint százait, és soha, de soha nem osztoztam még ilyen csókon, soha nem éreztem úgy, mintha egy nő kiszívná a lelkemet a számon kereszül, mintha egész énemet ismerné egyetlen csók által.

De ez az, amit most érzek, mintha Devi vonzana valamit mélyen bennem, és most testem minden atomja hozzá húz, ionizált vonzerő, ami ellen nem tehetsz, elkerülhetetlen, csak tanúja lehetsz.

Azon kapom magam, hogy a kezem egyik tökéletes mellét markolja, a pólom felgyűrődött a mellkasom, miközben ujjai mohó, kétségbeesett utat futnak a hasfalamon. És ekkor jövök rá, hogy ő is ugyannyira beindult, mint én. Ekkor jövök rá, hogy ő is pont annyira éhes, vágyakozó, felhevült, és ennek a tudata előráncigálja az ősembert belőlem. Hozzányomom a csípőmet, a combjai szorosabbra fonódnak körülöttem és felkiált, szemei remegve csukódnak le.

El tudnám érni, hogy így elmenjen. Pokolba, én is el tudnék így menni, mint egy tini fiú, beléhatolva teljesen felöltözve, dörmögve és zihálva. És már odáig jutottam, hogy szinte feladom, a golyóim felszabadulásért lüktetnek, az elmém sajog, hogy lássa az arcát, miközben elmegy.

Nem tudom, hogyan szerzem vissza az irányítást, hogy leálljak, hogy gyengéden lábra állítsam és hogy egy utolsó csókot lehejlek az ajkára, de tudom, hogy mindenekelőtt az attól való vonakodásomból fakad, hogy használjam őt, hogy ellökjem. Ez a csók már így is bőven a megszabott határokon túl volt, szakmailag és érzelmileg, és annak ellenére, hogy végre úgy érzem Raven bosszúszomjas szelleme nélkül tudom megérinteni, nem szeretnék egyetlen éjszaka alatt túlpörögni. Ez a baj néha a munkámmal. Annyira megszoktam már a mindennapos szexet, hogy nem is tudom már, hogyan kell lassan haladni.

Igen, egy jelenetben kihasználom az időt… pár órára. De soha nem került napokba vagy hetekbe, hogy eljussunk a szexig – hát, középsuli óta. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy Devi kényelmesen érzi magát ezzel – velünk –  mielőtt továbblépnénk. És meg akarok győződni arról, hogy ha neki is rendben van, minden pillanatot olyan észbontóvá és ínycsiklandozóvá teszek, amennyire csak lehet.

Lassan szétválunk és a szemei fokozatosan kinyílnak, és még félig leeresztett szemhéján keresztül is látom az ébredő és kielégítetlen szükséget.

– Jézusom. – leheli. – Te tényleg tudod, hogyan csókolj meg egy lányt.

Próbálok nem felvágni, de egy kicsi csak kijön. – Tudom. – mondom, felvillantva egy vigyort.

– Komolyan gondolom. Most már boldogan tudnék meghalni. Itt Nyugszik Devi Dare, Csókhalált szenvedve.

Őszintén hiszem, hogy most én is meg tudnék halni, és épp oly boldog lennék, és ezt meg is mondom neki. Aztán hozzáteszem. – De az enyémen ez állna: Itt Nyugszik Logan O’Toole, s alatta úgy hét padlizsán hangulatjel lenne.

Nevet, egy lebegő és boldog hang, ami nem segít a szúró érzésen a mellkasomban vagy az ágyékom sajgásán. Annyira összetört engem ez a lány, ami annyit jelent, hogy alaposan szét vagyok baszva.

Teljesen szétbaszva.

Előre hajolok és az ajtajára támasztom a tenyeremet, egy-egy kéz a feje mindkét oldalán, így csapdába került, anélkül, hogy megérinteném, aztán csak lehajolok és a lehető legkisebb, legkönnyebb csókot adom neki – csak súrlódnak az ajkaink.

Megborzong, a légzése felgyorsul.

– Hamarosan találkozunk. – mormolom az ajkának. – Ígérem.

– Oké. – mormolja vissza, kiegyenesedek, és egy kóbor tincset csúsztatok a füle mögé. – Jó éjt, Logan.

– Jó éjt, Devi.

És még ha fájdalmas is elfordulnom tőle, megteszem, otthagyva a verandán. Csak mikor visszaülök a Shelby-be és beindítom veszem észre, hogy még mindig villog a kamera felvételt jelző piros lámpája, és a hátsó ablakra volt irányítva, így közvetlen belátása van a tornácra.

Felveszem a kamerát és végigböngészem a felvételt, egy óriási mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy rájövök, hogy a teljes pillanat – az első visszafogott csók, aztán én, mikor elindulok felé – tökéletesen fel vannak véve. Talán egy picit távoli, picit nem fókuszált, de ez csak hozzáad a pillanat valódiságához cinema verité jelleggel.

A mosoly nem hagyja el az arcomat a haza felé vezető úton. Megcsókoltam a lányt, akit igazán kedvelek és egy kibaszottul jó pillanatot filmeztem. Mi lehetne ennél jobb?

---

[1] a modern zombifilmek atyja