Laurelin Paige & Sierra Simone - P*rnósztár

11. fejezet

 Logan

       Fordította: Noémi

Kedden olyan erős napsütésre virradt, ami csak Kaliforniában lehet késő augusztusban. Kinyitom az egyik, aztán a másik szemem, teljesen átérezve milyen szarul is vagyok a mocskos számtól a forgó gyomromon keresztül egészen a lüktető fejfájásomig.

Igen, Raven tutira felbukkant tegnap este. Megittam egy fél üveg whiskey-t, a Ben Folds Five „Song for the Dumped” dalát énekeltem torkom szakadtából két órán át, aztán azt hiszem ruhástól megmártóztam, legalábbis az erős klór szagból és a még mindig vizes ruháimból ítélve.

Szóval mi van ma terítéken, méltóságos uram?

Devi. Van egy jelenetünk ma.

Kibotorkálok a fürdőbe, ahol azonnal magamba döntök legalább hét pohár vizet, mindezt megtoldva egy maréknyi Advillal, anélkül, hogy megszámolnám.

Nos, Cass. Azt hiszem itt az ideje, hogy viszonozd a szívességet.

Alig várom. Átjöhetek?

Belepillantok a tükörbe, összerezzenek a tükörképem láttán. Úgy nézek ki, mint Deadpool a maszkja nélkül.

Persze, szépség. Egy kicsit megtoltam a bulit tegnap este, úgyhogy beugrom a zuhany alá és ledörzsölöm a bőröm felső rétegét, de gyere nyugodtan és engedd be magad. Van egy kulcs az ajtó melletti cserepes lédús növény alatt.

A három árulkodó pont megjelenik a képernyőmön, amíg ő ír és én kihasználom a szünetet a beszélgetésünkben, hogy megmossam a fogam és találjak egy tiszta törölközőt.

Aztán újra pittyeg a telefonom. Nem hiszem el, hogy nem csináltál viccet ebből a szóból, hogy lédús.

Felnyögök. Igaza van. Kiestem a játékból.

Azt hiszem megöltem pár agysejtet az éjszaka. Biztos azok a viccesebbek voltak.

Jézusom. Mivel –– vagy kivel –– töltötted az estéd?

Bele tartozik Ben Folds és egy középszerű whiskey. Mindegy is. Gyere már, hadd kényeztesselek el egy pár orgazmussal.

Rendben, Cyrano. Úton vagyok.

Még néhányszor megmosom a fogam és addig szappanozom és mosom a bőröm, amíg a részeg tegnap este érzése letisztulni látszik. Elmotyogok magamnak egy „soha többé nem iszom” ígéretet. És mondjuk úgy, el is hiszem. Az igazság az, hogy sosem voltam egy nagy ivó – mindig jobban szerettem inkább becsípve, mint részegnek lenni –– de miután Raven elment, nem volt semmilyen más eszköz, ami által megbirkózhattam volna az érzelmeimmel. Semmi más, kivéve a szesz. De most már felszabadultnak érzem magam, végre nem terhelnek a vele kapcsolatos kusza érzéseim. Komolyan gondoltam, amit tegnap este mondtam. Nem vagyok már szerelmes belé, sőt mi több, tovább is léptem. Ami azt illeti, ha más oldalról nézzük a dolgokat, hihetetlen, hogy annyira tönkretett. A tegnap csak újabb bizonyíték volt arra, hogy mennyire különbözőek vagyunk, hogyan is gondolhattam azt, hogy hosszabb távon boldogok lehetünk?

Végre tisztának és ébernek érzem magam, elzárom a zuhanyt és bebotorkálok a szobába a szokásos farmer-póló kombó mellett döntve. Megtörlöm a hajam, nem zavartatva magam a fésülködéssel, majd kisétálok a nappaliba, ahol a teraszajtó tárva-nyitva, Devi Dare pedig a medencémnél. Igazából, a medencémbe ugorva.

És teljesen meztelenül.

Odamegyek, hogy kihívjam, hogy szóljak, kész vagyok, de aztán megállok, ahogy a nyugodt víztükröt megtöri, hátra simított hajjal és könnyed hátúszásba kezdve a medencében. Fogalma sincs róla, hogy itt állok, hogy valaki figyeli, és teljesen fesztelen, annyira természetes. Kibaszottul szexi.

Megnyalom az ajkaim, ahogy figyelem, a vízcseppek csillognak mellének finom vonalain, a feszes hasán. Egy kis víz gyűlt össze a köldökében, kiemelve a hajlatot az izmos, mégis nőies hasán. A bőre sötétbronz árnyalatú a kékes-átlátszó vízben, és a haja kávébarna színű felhőnek tűnik a feje körül.

A szemei csukva vannak, a mellbimbói megkeményedtek és Istenemre mondom sosem voltam ennél jobban beindulva. A farkam már most a farmeromnak nyomódik, a pulzusom az egekben és sosem akartam még szexelni ennyire senkivel, belé akarok hatolni, egyesíteni a lelkemet az övével.

Így érzek most.

Óvatosan, akárcsak egy hajós, aki igyekszik nem elijeszteni a sellőt, közelebb lépve az ajtóhoz előveszem a telefonomat, és elkezdem videózni.

Teljesen elvarázsol, hogy milyen könnyedén szeli a vizet. A kecsesség, a testének feszes vonala, az éles kontraszt a színkavalkádban párosítva puncijának alkalmi kínzó villanásával…

Ez nem pornó, tudom, máskülönben már rohannék az igazi kamerám után. De tagadhatatlanul, erőteljesen, sőt, már kínzóan erotikus; a vágynak az a lassú tüze, mely emlékeztet finoman, de kitartóan, hogy egy szexuális lény vagy. Az a fajta kép, amely belefúródik a gondolataidba, mielőtt felébred a farkad és annyira keménnyé teszi, hogy beleremegve attól tartasz, hogy belepusztulsz. A színjátszás tanárnőm a középsuliban szeretett az egységekről beszélni, ahol az idő, a hely és a cselekedet összefut egy adott pontban. Nos, nekem Devi ez az egység jelenleg. A testemet, az elmémet és a szívemet egy pontba húzza, egy kristálytiszta pontba, az összes különböző Logant egy elbűvölt, megszállott emberben egyesítve.

Tévedtem korábban, mikor azt mondtam, nem leszek belé szerelmes.

Már akkor beleszerettem.

Nem tudom hogyan történhetett meg, hiszen egy kezemen meg tudom számolni hányszor lógtunk együtt és nem tudom, miért szükségszerűen, mivel Ő olyan mérhetetlenül más, mint azok a pornósztárok, akikkel randiztam.

De ettől függetlenül, még így van.

Hozzáértem a telefonom képernyőjéhez és leállítottam az én privát videómat, a torkom összeszorult, és az ok nem volt más, mint a szemeim elé táruló látvány. Be akarok ugrani, kihalászni őt abból az átkozott medencéből és itt helyben szeretkezni vele a napon, de nem teszek semmit, mert gyáva vagyok. Mert még mindig emlékszem az elhagyatottság érzésére, az elutasításra olyan valakitől, akit szeretek.

Ehelyett megköszörülöm a torkom. Lábra áll a medence közepén egy szégyenlős mosollyal. – Bocsi – vigyorogja el magát. – Nem tudtam ellenállni.

– Én neked nem tudok ellenállni – válaszolok, de a vicc erőtlenre sikerül, mert kimászik a medencéből, nekem meg hirtelen gondjaim akadnak a légzéssel. A víz lefolyik az erős, formás testén, ahogy felém sétál. Olyan fesztelennek tűnik, olyan nyitottnak a meztelenséggel kapcsolatban, aztán azon tűnődöm, hogy vajon mindig ilyen, vagy ez csak azért van, mert megbízik bennem és kényelmesen érzi magát velem.

Ez a gondolat büszkeséggel tölt el, na meg folyamatos bizsergéssel, és elhatározom, hogy továbbra is mindent megteszek, hogy így érezze magát mellettem, nem számít, mibe kerül. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egy ideig ketrecben kell tartanom az én belső Rómeómat. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg férfi állítja, hogy oda van érte. De a legkevésbé arra van szüksége, hogy mindez egy munkatársával történjen meg.

– Szeretnél egy törölközőt? – kérdezem.

– Igen, légyszi.

Hozok egyet, de – nem tehetek róla – nem adom oda neki. Ehelyett inkább magam törölgetem meg, megszárítom a combjait, mielőtt felállok és gyengéden megcirógatom az arcát.

Elmosolyodik. – Teljes körű szolgáltatás. Tetszik.

– Nem ez az egyetlen szolgáltatás, ami teljes körű. Gyere be.

Szanaszét hátrahagyva maga mögött a ruháit követ, és míg én beszélek, próbálom legyűrni a hangot a fejemben, amely megállás nélkül kiabálja: majdnem meztelen, a törülköző alatt az! Nap mint nap meztelen nők körül vagyok; ennek nem kellene hatással lennie rám. De ő Devi, és ő hatással van rám. Nem csak amiatt, hogy a teste fenséges és tökéletes, de azért is, mert ez jelenti az első alkalmat, amikor teljesen meztelenül látom személyesen az Igazi Randik óta.

Valahogy sikerül lenyugtatnom magam – legalábbis látszólag. – Nos, én terveztem egy kis különlegességet a ma esti orális jelenethez. Van valami terved késő estére vagy holnap korán reggelre?

– Holnap? – kérdezi és elpirul. – Öhm, nincs. Teljesen szabad vagyok holnapig.

– Tökéletes – mondom, hátrafele sétálva a szobámba. Újra feltűnök egy szarságokkal tömött táskával: filmes eszközök, de ruhák és piperetermékek is vannak benne, valamint egy hatalmas hálózsák lóg az oldalán. – A jelenetünket lehet késő éjjel vesszük fel. Rendben van?

Nyel egyet, aztán bólint. – Több, mint rendben – és kimegy.

Úristen, itt és most meg akarom baszni. Nézni, ahogy a pompás nyaka mozog, ahogy a mellbimbóit a számba veszem. Nézni, ahogy a szája elnyílik, amikor végre belé hatolok.

Türelem, türelem, győzködöm magam. Mindent a maga idejében.

– Nem hiszem, hogy ezt tudod kezelni – jegyzem meg egy órával később némi kétkedéssel a hangomban. Miután Devi felöltözött és bepakoltam a kocsiba, úgy döntöttem, hogy szükségem van valami másnapos kajára – azonnal –, így elvittem őt egy bárba a város szélén. Nem kifinomult, nem pompás, még csak a búvóhelyek meghitt, meleg érzésének sincs nyoma. Nem, ez a hely olyan olcsó, mint amilyen lelketlen és én pont ezért szeretem. Semmi ügyvéd tesók ebédszüneten, se hipszterek, ahogy a pozitív-laza-stílust nyomatják. A Russell csak egyfajta klienskört lát el, olyan embereket, akiknek megteszi a mogorva kiszolgálás és a megfakult falak hideg sörért és a város legjobb csirkeszárnyáért cserébe.

Most Devi Dare, a naiv ártatlanságával, azt gondolja, hogy meg tud birkózni egyedül egy tucat csirkeszárnnyal.

– Miért nem egy fél tucattal kezdesz? – vetem fel a javaslatot udvariasan.

Felpillant a laminált menüből. – Ez nem az első szárnyas rodeóm, fiam!

– Devi, én csak az ágyban szeretem megmondani a nőknek, hogy mit csináljanak. De most mégis azt mondom neked, hogy egy tucat túl sok.

Önelégülten rám mosolyog. – Akarsz pénzt tenni rá?

– Szerintem érdekesebb dolgokban is fogadhatunk, mint a pénz.

– Mint például? – A szemei szikráznak.

– Rendben, ha nem tudod megenni a tucatnyi csirkeszárnyat akkor elviszlek a legművészibb, siralmasan feliratozott filmre, amit most vetítenek.

– És ha meg tudom enni mind?

Megvonom a vállam. – Nem tudom. Mi az, ami nekem lenne teljesen új?

Egy percre elgondolkozik, a plafont bámulja és a száját ütögeti egyik, karcsú ujjával…

…Szóval így kerültem két órával később Venice Beach-re, úton egy médium felé.

Devi vezet a sétányon, ujjainkat lazán összefonva haladunk előre. – Nem hiszem el, hogy kétségbe vontad a csirkeszárny evési képességemet – fújtatja, a levegő pontosan úgy akad benne, ahogy akkor szeretném, mikor megbaszom.

Még a kötekedése is szexi. Jézusom, nekem végem van.

– Csak olyan egészségesnek tűnsz – vitatkozok. – Mint azok a lányok, akik csak chia magot meg ilyen szarságokat esznek.

Kuncog, ahogy a szél meglibbenti a haját az arca körül, basszus, milyen fiatal. Tudom, nyolc év nem a legnagyobb korkülönbség, ha a teljes képet nézzük, de most mégis elég soknak tűnik. Jelentősnek.

És ami rosszabb, még így is izgalmasnak.

– Legtöbbször egészségesen étkezem – ismeri be. – Leginkább azért, mert a szüleim áthoznak cuccokat. Egy friss adag kombuchát[1] vagy megmaradt kelkáposztát a bioboltjukból, meg ilyenek. De hetente egy-két alkalommal eszek valami szörnyű és csodálatos dolgot. Mint egy tripla sajtburger. Vagy egy tucat csirkeszárny. Különben is, ez a fenék nem marad ilyen formás csak úgy.

Játékosan megpaskolja a fenekét. Majdnem elpusztulok itt helyben.

– Amúgy is, – folytatja – azt gondolom az egyensúly a fontos, nem? Egy kis rosszal meghinteni a jót mindent érdekesebbé tesz.

– Hagyd abba, hogy ilyeneket mondasz, különben nem leszek képes találkozni a jósnővel.

Megint nevet, és már ott is vagyunk Madam Psuka parafenomén gyöngyökkel borított ajtajánál. A neon holdak és csillagok hiábavalóan próbálkoznak versengeni a verőfényes tengerparti napsütéssel.

– Nagyon szerencsések vagyunk – mondja Devi suttogva. – Az év felét Michiganben tölti. Akárhányszor visszajön L.A-be túl elfoglalt a visszajáró vendégeivel, hogy mást is fogadjon.

A remény sugara kezd kinyílni bennem. – Akkor talán ma nem fog tudni fogadni bennünket? – kérdezem, és próbálok nem túl megkönnyebbültnek tűnni.

Devi az ablakban lógó jelre mutat. A belépés engedélyezett.

– Fenébe – mormogom.

Devi a karomra csap. – Veszítettél. Viseld tisztességgel!

– Ugye nem hiszed el ezt a sok zagyvaságot? Akkora baromság. És te olyan… ésszerű lány vagy.

Belök a sűrű, sötét levegővel telt helységbe. Amíg a szemeim alkalmazkodnak, hallom, ahogy Devi a nagy válltáskájában kutakodik, és amikor végre újra látom őt, akkor veszem észre, hogy nála van a kamerám. Én adtam oda neki arra az esetre, ha esetleg fel akarnánk venni valamit a Rossz csillagzathoz.

Bekapcsolja. – Azt hiszem, ezt megéri felvenni. Olyan, mintha megint egy hamis randin lennénk! Csirkeszárnyak és most jóslás.

– Tudod, amikor azt odaadtam, azt képzeltem, hogy a csókolózásunkat vesszük fel vagy valami.

Csettint a nyelvével és a kezével legyint, jelezvén, hogy leülhetnék valamelyik székre, amelyik az apró váróteremben volt elhelyezve, ahol most vagyunk.

– Fűszag van – állapítom meg, ahogy egy pár mély lélegzetet veszek. – És nem is kis mennyiség!

Devi vigyorog. – Ez zsálya. Azért gyújtják, hogy megtisztítsanak egy helyet a negatív energiáktól.

– Ezt tisztításnak hívják? Szerintem ez a legjobb módja, hogy leplezd a füvezést. „Óh, nem, biztos úr, nem marihuánát szívtam, én csak megtisztítottam az autómat a negatív energiáktól.”

Devi kuncogását egy idősebb női hang töri meg: – Boombalee!

Nem éppen angolul szólította meg – vagy bármilyen más általam ismert nyelven – és azon tűnődöm, hogy vajon jós szöveg lehet valami fontos dologról, vagy talán értelmetlen hablatyolás, vagy stroke-ot kapott, de aztán egyszer csak szétnyitja a gyöngyfüggönyt, ami a belső teret választja el a várótól és tárt karokkal Devi felé rohan.

– Ó, a francba... – suttogja Devi pánikszerű arckifejezéssel. – Nagyon sajnálom az egészet...

– Mit sajnálsz?

A válaszra már nem marad ideje, mert a nő felhúzza a székből és szorosan magához öleli. A negyvenes évei végén járhat, dús, őszes-szőkés hajkoronája pedig szoros copfva van összefonva, testalkatra pedig karcsú és alacsony. Hosszú szoknyája és blúza tökéletesen tükrözi a „Sedona, Arizona” – „Ép testben ép lélek” érzést. Egy pillanat erejéig azt hiszem ő a jósnő, de aztán ahogy hátralép, hirtelen kicsúszik a számon: – Szent szar!

Mindketten vidáman felém fordulnak, annyira nyilvánvaló, hogy most visszavonhatatlanul hülyének érzem magam, hogy nem jöttem rá hamarabb. A nő pont úgy néz ki, mint Devi, perzsa színek nélkül. Ugyanaz az arccsont és hegyes áll, ugyanaz a szív alakú arc, jellegzetes szép mosollyal.

Ez Devi anyukája.

Kinyújtom a kezem.

– Logan O’Toole. Örülök, hogy megismerhetem.

– Sue Jones-Daryani. Mi hozott ma ide Madam Psukához? És hogy-hogy már egy hete nem láttalak, Boombalee? Hiányzol.

– Anya – szólal meg kissé zavarban Devi. – Elfoglalt voltam. És kérlek, ne szólíts így nyilvános helyen!

– Boombalee? Devi, huszonhét órán át vajúdtam veled gyógyszerek nélkül, hogy világra hozzalak, és amikor kijöttél, szétszakítottad a...

– Anya! – Devi komolyan rémültnek tűnik. – Lehetne, hogy ezt ne a kollegám előtt?

– Csak azt akartam mondani, hogy úgy szólítalak, ahogy akarlak. – Szürke szemei visszapillantanak rám és meglágyul. – Örülök, hogy megismerhetlek, Logan. Pornót forgatsz a lányommal?

Nem tehetek róla, de elnevetem magam.

– Igen, asszonyom.

– Nos, örömmel hallom. Tudod, nagyon erőteljes férfias kisugárzásod van. Már innen érzékelem a szakrális csakrád lüktetését.

– Öhm… ez valami olyasmi, amit meg kellene nézetnem egy orvossal?

Sue éppen úgy csettint a nyelvével, mint korábban Devi, ahogyan mögém lépve a fenekem felső részére nyomja tenyerét. Devi ezzel szimultán felnyög, mint aki épp meghalni készül, és mikor hátra nézek látom, hogy arcát kezébe temette megszégyenülve.

Én mindeközben remekül szórakozok.

– Ms. Jones-Dayrani, el akar csábítani, ugye? – ugratom, amíg ő a csakrámat simogatja a biztonság kedvéért.

– Fiatalember, sosem kellett elcsábítanom egyetlen szexuális partnert sem életemben, és biztos vagyok benne, hogy neked sem volt rá szükséged soha.

Szerényen vállat vonok.

– Anya, levennéd végre Logan fenekéről a kezed, kérlek?

Sue felsóhajt, mintha a lánya lenne a legprűdebb a világon. – Devi, máskülönben a te szakrális csakrád teljes mértékben el van záródva. És valami történik a szív csakráddal is. – A szemöldökét ráncolja. – Néhány Reiki gyakorlat nem ártana vagy akár elmehetnél Dr. Tammaróhoz akupunktúrára. De addig is, meditációt és talán egy egetrengető szexelést ajánlok, ezek feloldahatnák azt a fránya csakrát.

– A jó cél érdekében örömmel feláldozom magam, asszonyom! – szólok közbe széles vigyorral.

Devi arcát még mindig kezei között tartja.

– Nincs valami szülészeti konferencia vagy valami, ahol ott kellene lenned?

– Most, hogy mondod, de igen, apáddal hot jóga[2] óránk van, úgyhogy mennem is kell. De át kell jönnöd vacsorára a héten valamikor. Kaptunk egy doboz maniókagyökeret a bioboltból és segítened kell az eltűntetésében.

– Rendben – válaszolja Devi épp annyi izgatottsággal, mint amit a maniókagyökér felfalása megkövetel. – Hívlak majd.

Sue megöleli lányát, majd megpuszilja az arcom.

– Becsüld meg – mondja határozott hanglejtéssel a fülembe, de a szigorúságot némi szakrális csakra simogatással enyhíti. Aztán kinyitja az ajtót és elhagyja a helyiséget.

– Annyira sajnálom... – sóhajtja Devi, miközben ledobja magát a mellette álló székre. – Azért ismerem ezt a helyet, mert anyám ide jár, de fogalmam sem volt róla, hogy éppen itt futunk ma össze, és most kimondhatatlanul zavarban vagyok.

– Miért? – kérdezem, miközben vele szemben állva épp a térdét bökdösöm a sajátommal. – Szerintem nagyon klassz fej, sőt mi több, pompás. Egyszerűen nagyszerű, akárcsak Te.

Devi felnéz rám. – Tényleg? Nem utálsz most, hogy találkoztál az őrült anyámmal?

– Pont az ellenkezője. Minél többet tudok meg rólad, annál jobban meg akarlak ismerni.

Annál jobban beléd habarodom.

Nyilvánvalóan ezt már nem mondom ki hangosan.

Beleharap az ajkába, hogy megakadályozzon egy túl széles mosolyt, nekem meg a pulzusom az egekbe szökik. Azonnal és kínzóan hasít belém a felismerés, hogy meztelen térde a farmeromhoz súrlódik, hogy a lenge fűzős mini ruha alatt semmit sem visel.

Lehajolok. A kamera még mindig a kezében fityeg, a piros led villog, de kizárom ezt, a hüvelyk és mutatóujjammal az arcát az enyémhez emelem.

Pislant azokkal a hosszú, sötét szempillákkal, egyszer, kétszer, aztán megcsókolom. Ő a teljes lágy melegség, napsütés és fahéj. Belélegzem őt, épp úgy, ahogy csókolom, épp úgy, ahogy kábultan azon gondolkozom, hogy másokkal is így történik-e. Csirkeszárnyat esznek, jósnőhöz mennek és kínos találkozásban van részük a szülőkkel? Napokat töltenek véletlenszerű kalandokkal, értékelve minden egyes pillanatot, amit együtt töltenek?

Ez nem egy kamu randi… jövök rá. Ez most egy igazi randi.

– Ez nem egy csókolózó szalon – töri meg a pillanatot egy nyers hang.

Felegyenesedünk. Megfordulva egy nőre leszek figyelmes csapzott szőke hajjal, akinek több gyöngynyaklánc lóg a nyakában, mint amit valaha lehetségesnek gondoltam.

– Madam Psuka? – kérdezi Devi, felállva a székből és megigazítva a ruháját. – Üdv. Sue lánya vagyok.

– Igen, tudom, ki vagy – vágja rá a médium türelmetlenül. Az akcentusa azonnal elárulja, hogy a valamikori Keleti blokkból származik, amikor pedig kezet rázunk, hajlakk és parfüm illata csap meg, amit élelmiszerüzletekből vásárol az ember.

– Igazából, a barátom, Logan miatt vagyunk itt – magyarázza Devi. – Szerettem volna, hogy eljöjjön egy olvasásra.

– Milyen típusú olvasásra?

Mindketten rám néznek. – Én, öhm, nem tudom...?

A Madam összeráncolt szemöldökkel néz rám. – Azt hiszem, ma nem lesz szükség tenyérből olvasásra, ahogyan horszkópra és rúna kövekre sem. Tarot, arra van szüksége. Csupán egy lapra.

Devi gyakorlatilag fel-le ugrál. – A tarot a kedvencem!

– Ez gyors lesz – mondja a Madam furcsán vészjósló hangon, majd eltűnik a belső szobában és egy fonott kosárral tér vissza, mely tele van bársony tasakokkal. – Válasszon paklit! – adja ki az utasítást fura akcentusával.

Véletlenszerűen rábökök egy bársony tasakra, ott helyben az előtérben, majd a Madam bólint, mintha a pakli, amit választottam pont az lenne, amelyről gondolta, hogy választani fogom. A sarokban van egy üvegpult, egy régi nyilvántartással a tetején, médium kiállítások és a New Age konferenciák szórólapjai kitűzve a falra mindenhol. Most odasétál és lerakja a kis tasakot a tetejére.

Kiteríti a kártyákat és int, hogy álljak mellé.

– Koppintson egyszer, majd keverje össze a szívében lévő kérdéssel. Ezután adja ide a paklit. – Átnyújtja a paklit, én pedig Devire pillantok, aki bátorítóan bólint, s én azt gondolom, miért ne? Itt vagyok egy véletlenül igazira sikeredett randin egy lánnyal, akibe szerelmes vagyok, miért ne nézzem meg, ez hova vezet?

Szóval rákoppintok a paklira az ujjpercemmel, majd felveszem a kártyákat, hogy összekeverjem őket. Nagyobbak, mint azok a kártyák, amellyel játszani szoktak, de az én kezeim elég nagyok, hogy működjön. (Ezt mondta ő.)

Kártyakeverés közben meg-megpillantom a rengeteg meztelen testet, amit a kártyák ábrázoltak. Találó, gondolom, talán még egy kicsit túlságosan is a Madam vigyorából ítélve, aki észrevette, hogy észrevettem őket.

Csupán véletlen. Nem hiszek ebben a szarságban, és Devi sem. Igaz?

– Gondoljon rá úgy, mint egy összpontosított meditációra – mondja, mintha tudná, hogy éppen mi jár a fejemben. – Teljesen új megvilágosításba helyezi a kérdését.

Oh, a francba. A kérdés. Minden végigfut az agyamon, mit kérdezhetnék, de az életem jelenleg eléggé megbízható. Jó pénz, kiegyensúlyozott munka, amit szeretek. Ravent is sikerült elengedni (ha nem a kutyámat). Tényleg, az egyetlen labilis dolog az életemben Devi, ő meg nem is annyira kérdés, mint...

Mint mi is? Remény? Lehetőség?

Nem tudom mit kérdezhetnék, így inkább csak Devire gondolok. Devire és a Rossz csillagzatra, és minden olyan pillanatra, amikor ott volt az a mágikus érzés. És remélem a tarot értelmet adhat mindennek.

Befejzvén a kártyakeverést odaadom azt Madam Psukának, aki fürgén három stócra bontja a köteget.

– Mutasson rá az egyik halomra.

– Öhm…

– Úgy érti, rá kell mutatnod arra a halomra, amelyik felülre kerüljön – magyarázza suttogva Devi.

A középsőre mutatok, a Madam pedig ismét bólint, mintha végig erre számított volna. Összeszedi a halmokat és a tetejére teszi a középső stócot, a legfelső lapot pedig egy széles mozdulattal az asztalra fordítja.

– Az Akasztott Ember – közli drámaian, mintha tudnom kellene milyen jelentéssel bír. Devire pillantok segítségért, de az arca nem árul el semmit.

Nem sokat (vagy inkább semmit sem) tudok a tarot kártyáról, de az Akasztott Ember alakja nem tölt el túl sok bizalommal. Sokkal találóbb lett volna a Gyakran Kielégített vagy talán a Hihetetlenül Gazdag és Elképesztően Megáldott Embert ábrázoló kártya. De azt hiszem, ezen már nem lehet segíteni. Lemondó sóhajjal nyugtázva odahajolok, hogy szemügyre vehessem.

Nagyon szép, de nyugtalanító illusztráció egy meztelen emberről, aki fejjel lefelé lóg a fáról, shibari-stílusban[3] kötélbe csomagolva. Elsősorban az egyik lábánál fogva lóg lefele, a másik lába pedig olyan hajlított helyzetben van rögzítve, hogy a bal bokája a jobb térde mögé került. A karjai szintén össze vannak kötve a háta mögött, mindenhol kötelek keresztezik a testét sávos mintázatban, bevágva tömör has és láb izmaiba.

A leginkább szembetűnő az arca. Ha én lógnék egy fáról, meglehetősen mérges lennék, de úgy tűnik ő csendesen tűri sorsát. Már-már bölcselkedő arcvonással bír, egyenesen előre mereng, tiszta, szinte kíváncsi tekintettel, szája szinte mosolyra húzódik, olyan komisz mosolyra, mintha tudna valamit, amit én nem.

– Békés, hiszen magát akasztotta fel – riaszt fel Madam Psuka hangja. – Ő választotta ezt az utat. Akárcsak Odin vagy Dionüszosz, feláldozta magát a nemesebb cél érdekében.

– Az én életemben nincsenek nemesebb célok – mutatok rá. – Határozottan nem olyanok, amik megkövetelnék, hogy egy fáról lógjak.

Madam Psuka kurtán lehunyja a szemét, mintha a tudatlanságom fájna neki. – Ez egy metafora – mondja kissé védekezően, az akcentusa felerősödik. – Nem szó szerint kell érteni.

– Szóval metaforikusan fel kell akasztanom magam egy fára?

Megérinti a kártyát. – Ez a kártya azt jelenti, hogy remek döntést fog hozni, amikor eljön az ideje. Majd elérkezik az idő, amikor áldozatot kell hoznia, valami erősen személyes és fontos dolog miatt.

Hmm. Nem tetszik, ahogy ez az egész hangzik. – Legalább kapok is cserébe valami nagyszerűt?

Madam Psuka nagyon európai módon vonja meg a vállát.

– Ki tudja? Nem az Akasztott Ember dolga ezt tudni. Ő csak azt tudja, hogy hinnie kell. De azt is tudja, hogy talán odavész, mielőtt egyáltalán nyerne valamit.

Ez a beszélgetés az odaveszésről, feláldozásról és halálról egy kicsit lohasztó. Devi felé fordulok. – Azt mondtad ez jó móka lesz!

– Én ilyet nem mondtam! – kiált fel. – Csak azt, hogy nekem ez volt a kedvencem.

– Ijesztő kártyákat kapni a kedvenced?

– Nem mind ijesztőek – mondja ajak biggyesztve, ami arra késztet, hogy megharapjam. – Ezek csak az út különböző állomásait tükrözik. Ez minden.

– Igaza van – egyezett bele a Madam. – Ez a kártya nem kell, hogy megijessze. Ha nyugtalanítja, az csakis azért van, mert érzi — mélyen belül — hogy igaz. Itt – mondja váratlanul, majd felém tolja a kártyát. – Ezt magával kell vinnie. Most már magához tartozik.

A fájdalom és az áldozat kártyája? Köszi, nem. – Ez kedves, Madam, de én...

Devi belém könyököl, és rájövök, jobb lesz, ha befogom.

– Mennyivel tartozunk Önnek a jóslásért? – kérdezi Devi édesen.

A Madam végignéz rajtam. – Semmivel – ejti ki a szót a megszokottól eltérő hangsúllyal. – Szívesség Sue-nak.

– Köszönjük – mondja Devi megölelve Madam Psukát. – Gyere, Logan.

Madam Psuka felveszi a kártyát és felém nyújtja. Esélytelen anélkül visszautasítanom, hogy udvariatlan lennék, így hát vonakodva elveszem a kezéből.

– Az áldozat csupán a változás szinonimája – jegyezi meg vastag szemöldökét összeráncolva. – Változás, amely elengedést követel.

Bólintok, aztán hagyom Devinek, hogy visszavezessen a kinti vakító napsütésbe.

---

[1] egyfajta gomba

[2] 34-40 fokra fűtött teremben tartott jóga óra

[3] japán hurkos kötöző stílus