Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

27. fejezet

Álmainak, hogy beteljesíti legsötétebb vágyát, elegendőnek kellett lenniük

Fordította: Keiko

Visszajátszva mindent, ami felbukkant az elméjében visszaidézte a hangját, az arcát, a sebhelyét. Mintha még mindig érezte volna az ujjbegyein. Épp csak elhagyták az arcát, mégis alig várta a következő alkalmat, hogy megérintse.

Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha tapasztalt, pedig csak megérintette az arcát.

Lucca csak abban reménykedett, hogy képes lesz a sötétséget irányítani, mikor végül megengedi magának, hogy többet vegyen el tőle. Egy kis időnek el kellett telnie, mielőtt megteszi. Nemcsak, hogy Chloe nem állt készen, de ő sem. Még nem bízott mellette a sötétségben.

Addig is, álmainak, hogy beteljesíti legsötétebb vágyát, elegendőnek kellett lenniük.

Úgy érezte rendbe szedte a tegnapot, sőt még többet is tett. Mikor elkezdte a napot, úgy érezte, mintha hátrafele haladna. Most pedig, mintha tíz lépést is tett volna előre.

A lánynak szembe kellett néznie az érzéssel, amitől menekült. És annak ellenére, hogy még mindig nem értette, csak idő kérdése volt, hogy megértse. Bekattan, éppúgy, ahogy nekem…

Utolsó pillantást vetve az arcán húzódó hegre, alig várta a napot, amikor végigfuttathatja rajta az ujjait. Gyönyörű.

Figyelte, ahogy elhajt a bolt elől, majd eltűnik, és visszament a zenedobozhoz, amit csodált. Nyilvánvaló volt, hogy sokat jelentett számára.

Óvatosan kinyitotta, hagyta, hogy az altatódal még egyszer elhangozzon.

Az idősebb nő mellé lépett. – Épp volt egy lány, aki megszemlé…

– Szeretném megvenni. – A szavak teljes összhangban törtek elő, tudta, hogy neki kell megszereznie.

– Sajnálom, de vissza kell utasítanom. A lány, aki tanulmányozta úgy tűnt nagyon szeretné, így félreteszem számára.

Lezárta a zenedobozt, ezzel elcsendesítve a helyiséget. – Elutasítja ma a pénzt annak ellenére, hogy talán nem jön vissza?

– Miatta igen. Próbálkozzon pár hét múlva, és ha még nem vitte el, meglátom készen állok-e megválni tőle.

Lucca megértően bólintott. Tisztelte a nőt ezért. Máskülönben követelte volna, ha nem látja, mennyire beleszeretett a lány a dobozba.

A távozás mellett döntve arra gondolt, ha tényleg akarta volna, még mindig ott lenne, amikor vagy ha visszamegy…

A bolt öt perc múlva készült zárni, mikor egy héttel később visszament. Időt nem pazarolva egyből odament, ahol a zenedoboz volt; még mindig ott állt, mintha érintetlen lett volna.

A nő azonnal észrevette és rázni kezdte a fejét. – Sajnálom, de csak egy hét telt el.

Előhúzva a tárcáját háromezer dollárt helyezett készpénzben a pultra.

Ő ismét a fejét rázta.

Az elmúlt hétben csak Chloe arckifejezésére gondolt, mikor a darabot figyelte, ahogy az az altatódalt játszotta. Abban reménykedett, hogy egy nap pontosan így fog rá nézni.

Ma este találkozott vele, és habár nem így pillantott rá, mélyen tudta, hogy egy nap majd fog.

Lucca újabb ezer dollárt tett le. – Ez a teteje, ameddig hajlandó vagyok elmenni.

Úgy tűnt a nő fontolóra veszi egy pillanatra, de csak egyetlen pillanatra. – Sajnálom, uram, de ez nem a pénzről szól.

– Nem távozok nélküle – mondta neki bizonyossággal, az erős érzelmek, amiket érzett végre értelmet nyertek. – Ez nagyon különleges annak a lánynak, akit… szeretek, és nekem kell odaadnom neki.