27.
fejezet
Álmainak,
hogy beteljesíti legsötétebb vágyát, elegendőnek kellett lenniük
Fordította: Keiko
Visszajátszva mindent,
ami felbukkant az elméjében visszaidézte a hangját, az arcát, a sebhelyét.
Mintha még mindig érezte volna az ujjbegyein. Épp csak elhagyták az arcát,
mégis alig várta a következő alkalmat, hogy megérintse.
Lucca csak abban
reménykedett, hogy képes lesz a sötétséget irányítani, mikor végül megengedi
magának, hogy többet vegyen el tőle. Egy kis időnek el kellett telnie, mielőtt
megteszi. Nemcsak, hogy Chloe nem állt készen, de ő sem. Még nem bízott mellette
a sötétségben.
Addig is, álmainak, hogy
beteljesíti legsötétebb vágyát, elegendőnek kellett lenniük.
Úgy érezte rendbe szedte
a tegnapot, sőt még többet is tett. Mikor elkezdte a napot, úgy érezte, mintha
hátrafele haladna. Most pedig, mintha tíz lépést is tett volna előre.
A lánynak szembe kellett
néznie az érzéssel, amitől menekült. És annak ellenére, hogy még mindig nem
értette, csak idő kérdése volt, hogy megértse. Bekattan, éppúgy, ahogy nekem…
Utolsó
pillantást vetve az arcán húzódó hegre, alig várta a napot, amikor
végigfuttathatja rajta az ujjait. Gyönyörű.
Figyelte,
ahogy elhajt a bolt elől, majd eltűnik, és visszament a zenedobozhoz, amit csodált.
Nyilvánvaló volt, hogy sokat jelentett számára.
Óvatosan
kinyitotta, hagyta, hogy az altatódal még egyszer elhangozzon.
Az
idősebb nő mellé lépett. – Épp volt egy lány, aki megszemlé…
–
Szeretném megvenni. – A szavak teljes összhangban törtek elő, tudta, hogy neki
kell megszereznie.
–
Sajnálom, de vissza kell utasítanom. A lány, aki tanulmányozta úgy tűnt nagyon
szeretné, így félreteszem számára.
Lezárta
a zenedobozt, ezzel elcsendesítve a helyiséget. – Elutasítja ma a pénzt annak
ellenére, hogy talán nem jön vissza?
–
Miatta igen. Próbálkozzon pár hét múlva, és ha még nem vitte el, meglátom
készen állok-e megválni tőle.
Lucca
megértően bólintott. Tisztelte a nőt ezért. Máskülönben követelte volna, ha nem
látja, mennyire beleszeretett a lány a dobozba.
A
távozás mellett döntve arra gondolt, ha tényleg akarta volna, még mindig ott lenne,
amikor vagy ha visszamegy…
A
bolt öt perc múlva készült zárni, mikor egy héttel később visszament. Időt nem
pazarolva egyből odament, ahol a zenedoboz volt; még mindig ott állt, mintha
érintetlen lett volna.
A
nő azonnal észrevette és rázni kezdte a fejét. – Sajnálom, de csak egy hét telt
el.
Előhúzva
a tárcáját háromezer dollárt helyezett készpénzben a pultra.
Ő
ismét a fejét rázta.
Az
elmúlt hétben csak Chloe arckifejezésére gondolt, mikor a darabot figyelte, ahogy
az az altatódalt játszotta. Abban reménykedett, hogy egy nap pontosan így fog
rá nézni.
Ma
este találkozott vele, és habár nem így pillantott rá, mélyen tudta, hogy egy
nap majd fog.
Lucca
újabb ezer dollárt tett le. – Ez a teteje, ameddig hajlandó vagyok elmenni.
Úgy
tűnt a nő fontolóra veszi egy pillanatra, de csak egyetlen pillanatra. –
Sajnálom, uram, de ez nem a pénzről szól.
–
Nem távozok nélküle – mondta neki bizonyossággal, az erős érzelmek, amiket
érzett végre értelmet nyertek. – Ez nagyon különleges annak a lánynak, akit…
szeretek, és nekem kell odaadnom neki.
8 megjegyzés:
Köszönöm szépen!
Köszönöm
Köszönöm szépen!😘❤
Köszönöm szépen!!! ❤️
Köszönöm szépen a fordítást 😁😁😁😁♥️♥️♥️♥️♥️
Nagyon szépen köszönöm
Köszönöm:)Hát én kezdek beleszeretni ebbe a gyengéd-sötét lelkű Luccába!!!!
Köszönöm szépen 😘
Megjegyzés küldése