Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

34. fejezet

Engedni az olyan szörnyetegeknek, mint ő, hogy a Földön kóboroljanak

Napjainkban…

Fordította: Keiko

Chloe idegesen ült az ágy szélén összecsomagolt cuccaival, mint akkor, mikor először került ide. Hova visz?

Gyors kopogás az ajtón, mielőtt kinyílt és Drago bement. – Összepakoltál?

Idegesen bólintott. – Hova megyek?

– Lucca szobájába költözöl. – Nüansznyi szimpátia sem volt a hangjában.

– I-igen? – Ez volt az utolsó dolog, amire számított, és bármi másnál jobban megrémisztette, amire gondolni tudott.

– Igen. Menjünk – mondta neki felkapva a táskáit.

Minden korábbinál idegesebben remegve állt fel az ágyról és követte, ahogy megindult a folyosón. Összezavarodva állt meg mögötte, mikor nem a szemközti szobába bent, hanem elindult a lépcső felé.

– Hova mész?

Drago megállt, megfordulva látta, hogy a lány szemközti ajtó előtt rostokol. – Mondtam. Lucca szobájába.

Nem értette, miközben továbbra is arra az ajtóra bámult, ahonnan minden reggel ki és bemenni látta Luccát az elmúlt hónapban.

– Azt hittem ez a szobája.

Drago letette a csomagjait, mielőtt odasétált és kinyitotta. Felkapcsolva a lámpát hagyta, hogy a lány bepillantson a szobába.

Zavarodottságában lassan összeráncolta a szemöldökét, ahogy besétált a helyiségbe. Szép volt, de fiatalnak érződött, és semmi Luccás nem volt benne. Ez nem…

– Ez nem az ő szobája, igaz?

– Nem, Leóé. Lucca kicsivel azután kezdett el itt aludni, hogy idekerültél.

Chloe az ajkába harapott. – Igen?

– Igen. – Lekapcsolta a lámpát, nem túl finoman jelezve, hogy ideje menni.

Összekulcsolta a kezét és elkezdte tördelni, miközben hagyta, hogy ez az apró információmorzsa beépüljön. Ezután ismét követte Dragót, ez alkalommal Lucca valódi hálószobájába, elhaladva a lépcső mellett és a ház egy másik szárnyába tartva.

Végül Drago kinyitott egy ajtót a folyosó legvégén és hagyta, hogy ő lépjen be először.

Ez a szoba határozottan inkább volt Luccáé. Hatalmas és sötét megvilágítású, sötét fával és sötét színekkel. Szinte földes kinézete és illata volt, férfias, és Chloe kellemesnek találta.

– Lucca később jön. – A szoba közepére helyezve a táskákat megfordult, hogy távozzon.

– D-Drago?

– Igen? – Megállt és megfordult.

– Köszönöm, hogy elmondtad. – Tudta, hogy valószínűleg nem az ő dolga volt felvilágosítani arról, hogy Lucca Leo szobájában aludt, mivel a férfi nagyon zárkózott volt, mikor az embereiről volt szó, de ő mégis értékelte.

Kurtán bólintott, mielőtt távozott becsukva maga mögött az ajtót.

Egy reszketeg lélegzetet vett, miközben körbenézett a szobában, szorosan körbeölelte magát a puszta ténytől, hogy a Mumus legszemélyesebb helyén van. Nem tehetett róla, de elgondolkodott, hogy útjának melyik pillanata vezette őt ide, vagy hogy ez talán nem a helyes út volt és lelopták őt arról, hogy másikon sétáljon végig.

Az elméjét és testét fogva tartó láncok még szorosabbra húztak.

* * *

Lucca várt, míg lenyugodott, mielőtt elhagyta az irodáját. Hagynia kellett, hogy eléggé elpárologjon a sötétség, mielőtt újra közel kerül hozzá. Mondjuk azt nem tudta, mitől nyugszik le a legjobban: hogy végre megcsókolta, vagy hogy Amo végül ráébredt, hogy nem ő a férfi számára. Mindkettő egyaránt használt.

A hálószobája felé véve az irányt elment Drago mellett.

– A szobádba vittem a cuccait. Chloe ott vár rád.

– Köszönöm. – Bólintott, majd megállt. – Valamit meg akartam kérdezni tőled.

Drago megállt és megfordult, hogy szembenézzen vele.

– Azért törted el Amo kezét, mert remélted, hogy az elegendő büntetés? – Lucca tanulmányozta az arcát, enyhe változást fedezve fel higgadt magatartásában, amely elárulta, jól gondolta. Drago tudta, hogy nem fogja elengedni fizikai fájdalom nélkül.

– Többé nem fordul elő – mondta a férfi határozottan.

– Köszi, hogy megtetted értem – mondta Lucca a válla fölött, ahogy folytatta útját a szobája felé, megelégedve Drago válaszával.

– Miért? – kérdezte a férfi összezavarodva.

Lucca mosolygott. – Mert most azt mondom Chloénak, hogy te bántottad.

– Kibaszott seggfej – morogta Drago az orra alatt.

* * *

Chloe egyedül ült Lucca ágyának szélén, idegesen várt, nem tudta, mi mást tegyen. Az ajtó nyílásának hatására kihúzta magát, remélte várakozása véget ért.

Mikor látta, hogy tényleg Lucca lép be, háta valamiképp még egyenesebb lett.

– Nem pakoltál ki? – kérdezte a férfi, mikor meglátta érintetlen, földön heverő csomagjait.

Lepillantva az ölében tartott kezeire tördelni kezdte őket, le akarta kaparni a bőrét. – N-nem. Nem tudtam, hova tegyem őket.

A férfi keze hirtelen feltűnt az övé fölött és leállította, hogy ne okozhasson magának sérülést. – Egész hónapban olyan jól ment, hogy ne csináld ezt. Miatta van, vagy mert ideköltöztettelek?

Az ajkába harapva rá akarta fogni arra, hogy itt kell aludnia vele, de valójában akkor kezdte, mikor Amo eljött érte.

– Bántottad? – suttogta.

– Drago eltörte a kezét…

– Komolyan?! – sokkal inkább felkiáltott, mint kérdezte, tekintete a férfiéba fúródott.

Megszorította a kezét. – Igen. A keze meg fog gyógyulni. Rendben lesz.

– Ez nem volt túl szép tőle. – Chloe kissé ellazult. Feltételezte, ő sokkal jobban bántotta, mint Drago. Összetörtem a szívét… Újra.

Lucca ajkán mosoly rándult. – El kell mondanod neki, kedvesem.

– Még meggondolom. – Drago még mindig megijesztette időről-időre.

A kezeit befedő kéz könnyed, nyugtató mozdulatba kezdett a tenyerén.

– Köszönöm, hogy elengedted – mondta neki.

– Szívesen. – Egyik kezét a lányén tartva felemelte a másikat, hogy a füle mögé söpörje a haját, így nem rejthette el az arcát előle. – Tudod, ha bármit újból megtesz, nincs menekvés számára – figyelmeztette, megígérve neki, hogy legközelebb nem lesz képes segíteni a fiúnak.

Nagyot nyelt, alig tudta kimondani a szavakat: – Tudom.

Elég nyilvánvalóvá tette, mennyire birtokló és védelmező volt vele. Egy része titokban értékelte – szüksége volt rá azok után, amin keresztül ment –, hogy soha nem kell aggódnia amiatt, hogy bárki más megérinti rajta kívül.

Amo volt az egyetlen, aki miatt aggódott, hogy Lucca védelmezése bánthatja.

A zsebébe nyúlva a férfi előhúzta a mobilját és nyitott tenyerébe helyezte.

Felpillantva rá nem tudta elhinni. – V-visszaadod? Miért?

– Mert azt akarom, hogy tudd, annyira bízom benned, amennyire te bennem, kedvesem. – Előre hajolva csókot lehelt sebhelye felső részére. – És belefáradtam, hogy neked tettetem magam minden alkalommal, mikor Elle ír.

Chloe kuncogott, próbálta elképzelni a férfit, amint Elle-nek sms-ezik, mint ő. – Biztos vagyok benne, hogy jól fogok szórakozni, ha elolvasom az üzeneteket.

– Hát, csak egy rakat hangulatjelet használtam, tényleg. – Vele nevetett ujja köré csavarva egy tincsét. – Győződj meg róla, hogy sokat használod a fekete szivecskét. Azt sokszor használtam.

– Miért pont azt?

Játékosan meghúzta a tincset. – Úgy tűnt azt kedvelnéd.

A lány mosolygott, végre kezdett teljesen ellazulni.

Lucca elengedte, hagyta, hogy a tincs lehulljon. – Menj, készülj lefekvéshez, kedvesem. Holnap kipakolhatod a dolgaidat.

Azonnal visszafeszülve kelt fel az ágyról és ment a táskáihoz, gyorsan kihúzta a szükséges holmikat. Örült, hogy legvastagabb gyapjúpizsamája tiszta. A testét is teljesen befedte, ezért volt a leghálásabb.

Borzasztóan ideges volt, ahogy bement a fürdőszobába és elkezdett készülődni. reggel szeretett zuhanyozni, így azon kapta magát, hogy remélte, a férfinak sem jelent ez problémát, mivel az ő ágyában alszik.

Mikor készen volt és végzett, azon kapta magát, hogy az ajtóra bámul, az idegesség kínozta a testét, rettegett a Mumus mellett aludni.

Rendben lesz. Nem fog bántani. Folyamatosan ismételgette a szavakat a fejében, próbált elég bátorságot összegyűjteni ahhoz, hogy kinyissa az ajtót.

Aztán mikor elég sokáig húzta már, és egy nüansznyi bátorságot összeszedett, kinyitotta a fürdő ajtaját.

Mikor kisétált, be a sötét szobába, megkönnyebbülés árasztotta el, és hálás volt, midőn észrevette, hogy Lucca már alszik az ágy felé eső részén. Ezután azon kapta magát, hogy az alvó, kísértő férfit bámulja néhány pillanatig; látván, hogy megszokott, fekete pólóját viseli, a takaró csak a csípőjéig ér és háton fekszik, azt gondolta, milyen gyönyörű, még álmában is.

Lucca helyes férfi volt. Mindig is úgy hitte, ez tette őt olyan halálossá.

Halkan és óvatosan az ágy másik oldalához ment és nagyon lassan bekúszott. Annyira félt, hogy felébreszti, ahogy óvatosan magára húzta a takarót. Ezután olyan messzire helyezkedett tőle, amennyire lehetett, az ágy szélén csüngött.

Határozottan kínos volt az ágyában lenni, egyetlen lépésnyi távolságra tőle, és még fájdalmasabb volt elsőre, ahogy próbált elkényelmesedni egy olyan ágyban, amiben ezelőtt még nem aludt. Mégis, mélyeket lélegezve végre képes volt ellazulni. És mikor már egyre szorosabban ölelte magához a takarót, a szoba illata nyugtatni kezdte, kényelemre lelt… enyhített a lelkén…

* * *

Mikor biztos volt benne, hogy Chloe álomba merült, az oldalára fordult, így hátával szembe kerülve látta hosszú, selymes haját szétterülni a párnán. Imádott mindent a hajával kapcsolatban; a színét, az érzetét, az illatát. Imádta, ahogy pont most kinézett. Imádta, ahogy a lány mutat az ágyában.

Kinyúlt és felkapott egy magányos csigát a haja végén, mikor egy nyöszörgés megállásra késztette. Aztán újabb nyöszörgés szökött ki a lány torkán.

A rémálmok jönnek.

Épp, mikor a sikolyok elkezdődtek, Lucca közelebb mozdult reszkető testéhez. Csak remélhette, hogy amit tenni készül elűzi a rémálmokat anélkül, hogy felébresztené.

Hátát a testéhet húzta, a karjaiba vette és szorosan tartotta, képtelen volt tovább elviselni a fájdalmát. És csodák csodájára, a sírás újra nyöszörgés lett, a remegése enyhült, míg mindkettő el nem tűnt… a rémálmával együtt.

Lucca elhagyta a katolikus hitet, miután az anyja meghalt, tudván, hogy Isten nem létezhet, ha magához vett egy olyan tiszta emberi lényt, mint az édesanyja, miközben engedi, hogy olyan szörnyetegek róják a földet, mint ő. Sok este megkérdőjelezte saját létezését, tűnődött, miért nem őt vitte helyette.

Chloét magához szorítva most nehéz volt azt gondolnia, hogy Isten nem létezik. Az nem lehetett, hogy Chloe létezzen, ha Isten nem. Különlegesnek teremtették… Neki teremtették.

A kérdés, hogy miért az anyját vitték el és nem őt, végre megválaszolódott.

Miatta volt itt ezen a Földön. Hogy megmentse.