Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

35. fejezet

Csak Lucca által érintve

Fordította: Keiko

Hátradőlve a székében úgy érezte, az őrület határára ért. Hozzászokott, hogy mindig tudta, hol van, mikor látni akarta az alkotását. De most már egy hónap is eltelt, mióta utoljára látta. Kétszer megszökött előle.

A megszállottsága csak fokozódott az évek alatt, egészségtelenné vált. Még ő is tudta. Az a pont volt, ahol az emlékei már nem elegendőek, és készen állt újakat szerezni.

Olyan közel volt, hogy új emlékeket készítsen vele, de minden alkalommal megakadályozták.

– Lucifer… – Két legalkalmasabb embere lépett be a szobába. – Úgy gondoljuk megtaláltuk.

Az eddig érzett kietlenséget azonnal felváltotta a remény.

Felállt, mohón vágyott rá, hogy visszaszerezze a lányt, akit évekkel ezelőtt megjelölt. – Hol?

A bátrabbik megköszörülte a torkát. – Nem fog tetszeni.

A reményt felváltotta a düh. – Hol?!

– Úgy hisszük a Carusók otthonában.

Fekete szeme felcsillant, tűz gyulladt a vérében. – Biztosak vagytok benne?

– Lehetetlen biztosan tudni, míg be nem jutunk a házba, de egy barátja vezetett minket oda, a katona Amo. Gyanítottuk, hogy ott van, és a fiú érkezése és távozása riasztó volt, beigazolva a sejtéseinket.

Visszaülve a székébe Lucifernek is meg voltak a maga gyanúi a Carusókról, a gyűrű, amit Lucca mutatott neki kishíján igazolta is, de bízott benne, hogy az embere nem lett patkány.

Próbálom megtalálni a kutyám új gazdáját.

Ördögi vigyor tűnt fel az arcán. – Készüljetek a háborúra.

Jövök érted, kicsi lány…

* * *

Chloe megborzongott, ahogy másnap reggel lefelé haladt a lépcsőkön. Úgy érezte, mintha jól aludt volna… egészen addig, míg egy rémálom, amit nem tudott lerázni, felébresztette. Erősebb volt, mint általában, süllyedő érzést kreálva a zsigereiben. Valami egyszerűen nem volt helyes. Az ördög túl valóságosnak tűnt…

Magát ölelte, a remegés csak rosszabbodott.

– Jól vagy? – kérdezte Drago aggódva, mikor Chloe bement a nappaliba.

Azon kapta magát, hogy körbenéz a szobában. – I-igen, é-én…

– Az irodájában van. – Drago most még aggódóbbnak tűnt. – Miért nem mész be hozzá? Nem bánja.

Teste és elméje követte az utat Lucca irodájába, szüksége volt a jelenlétére.

Könnyedén kopogva az ajtón hallotta, amint kiszól egy pillanattal később: – Gyere be. – Ezután kinyitotta az ajtót és meglátta a férfit az asztala mögött ülve, épp dohányzott. Ekkor tért kissé magához és gondolkodott el azon, miként is jutott el idáig.

Lucca meglepődöttnek tűnt, mikor felnézett a munkájából. Gyorsan eloltotta a cigarettáját, majd megpróbálta ellegyezni a füstöt a kezével, hogy hamarabb eloszlassa.

– Kedvesem?

– S-sajnálom, hogy z-zavarlak. – Chloe azonnal megfordult, hogy távozzon.

– Chloe. – A férfi hangja parancsoló volt, megállította ott helyben. – Gyere ide.

Visszafordulva szorosabban ölelte magát, ahogy engedelmeskedett neki, körbement az asztalnál, hogy mellé álljon.

A lányt tanulmányozva Lucca aggódni kezdett. – Mi a baj?

– N-nem tudom – vallotta be idegesen. Lehetetlen volt elmagyarázni. A rémálom nem olyan volt, mint a többi.

– Kedvesem… – Arca ellágyult. Megfogta a kezét és közelebb húzta és utasító hangszínével ezt mondta: – Gyere ide. Ülj velem.

Teste az ölébe hullott, nem tudta, hogy azért, mert az érintéséért sóvárgott, vagy mert utasította. Ez teljesen furcsa volt neki – próbált kiegyezni az új énjével, akit csak Lucca érinthet meg.

Lucca oldalra fordította az ölében, így a lány a mellkasán pihentethette a fejét. Egyik keze a hátán volt, míg a másik a combján.

Ez volt az első alkalom, hogy egy férfi tartotta. Először merevnek érezte magát, de a teste nem hagyta sokáig, szüksége volt az ölelésére, hogy csillapítsa a rémálmokat. Érezte, hogy minél tovább ül ott, annál jobban belé olvad.

– Rémálom volt? – Hangja csendes, puha, mégis erős volt. Épp, mint az érintése.

Jövök érted, kicsi lány…

Csak bólintani tudott, emlékezve arra, amit az ördög mondott neki álmában.

Lucca elvette a kezét a combjáról, ujjbegyeivel az arcát érintette, ahol finoman végigkövette a heget. – Arról a férfiról szólt, akitől ezeket kaptad?

Tettetésnek többé helye nem volt, miszerint autóbalesetből származnak a sérülései, nem Lucca előtt. Attól a pillanattól kezdve tudta, hogy először találkoztak, hogy kés okozta őket. – I-igen.

– Nem csak az arcodra csinált hegeket, igaz?

Hűvösség telepedett a testére, amitől fel kellett pillantania rá, bele kísértő kékeszöld szemébe. Lassan megrázta a fejét.

A második találkozójukon célzott rá, mikor hosszú ujjú felsőt hordott nyáron, hogy tudja, de sohasem erősítette meg. Vagy talán igen.

– Mutasd – rendelkezett.

Az ajkába harapott, kezei remegtek, ahogy lassan felhúzta felsője jobb, majd a bal ujját, olyan magasra, amennyire csak tudta, ezzel felfedve a hegeket mindkét karján. A jelek a csuklójától kezdődtek és a válláig futottak.

Senkinek sem mutatta meg Elle-en kívül. És senki sem gyanította még, hogy több sebhelye van, mint amik az arcát díszítik.

Kihasználva az idejét Lucca megérintett minden egyes felfedett heget a karján, végigsimította őket, tanulmányozta, milyen vastagok, és hogy milyen mélyre juthatott az a korcs, abból ítélve milyen magasak voltak. Mindegyik jel szinte ragyogott fakó bőre mellett.

– Ez az összes? – kérdezte halvány kétkedéssel a hangjában, mintha tudta volna, hogy nem.

Chloe nagyot nyelt. Ne kényszeríts, hogy elmondjam.

– Mondd el, hol van a többi.

– Kényszerítesz, hogy megmutassam?

– Nem, ma nem foglak – biztosította, még mindig könnyedén érintve a hegeket.

Elsuttogta a helyet, amiről még Elle sem tudott: – A h-hasamon.

Nem válaszolt, továbbra is nézte, érintette és memorizálta a sebhelyeket a karjain, mielőtt lehúzta a pulcsija ujjait, hogy visszafedje hideg bőrét.

– V-visszataszítóak, nem igaz? – kérdezte, miközben bevallotta, miként érzett irántuk, mióta először megpillantotta magát a tükörben.

Lucca megragadta az arcát és kényszerítette, hogy rá nézzen. – Soha többé ne mondd ezt. Megértetted?

Próbált bólintani a férfi fogásában. – I-igen.

Lazítva a fogásán egyik ujját telt ajkára csúsztatta, cirógatva a heget, amit még nem érintett, azt, amelyik az ajka felett és alatt húzódott egy-egy centire. – Te és a hegeid a leggyönyörűbb dolgok, amit valaha láttam.

Elakadt a lélegzete, amint a férfi közelebb hajolt hozzá, miközben ujját elvette az ajkáról, hogy a megfelelő pozícióba állítsa az arcát.

– Még csak ne is gondold, hogy nem azok – suttogta, lehelete ingerelte az ajkát.

Lehunyta a szemét, amint Lucca az övének nyomta a száját.

Ez a csók lassabb volt, mint az első, és nem olyan követelőző. Csak lazán kóstolgatta az alsó ajkát.

Legutóbb hűvös menta íze volt. Most még mindig érezte a mentát, de volt egy kis füstössége a cigarettától. A két különböző íz keveredett, tűz és jég íze bizsergette az ajkát és testét.

Lucca megharapta az alsó ajkát, amitől kéj hangjai hagyták el a torkát, mint legutóbb. A férfi elmosolyodott, mielőtt végigsimított nyelvével ott, ahol nyomást gyakorolt, nyugtatva egy pillanatig, mielőtt elhúzódott.

– Azt hiszem szereted, ha kissé megharapnak, kedvesem.

Pír öntötte el az arcát, ahogy az kigyúlt szavai hallatán és teste árulása miatt.

– Nem rossz dolog. – Mosolygott, mielőtt könnyed csókot lehelt a lány ajkára.

A hasát elöntötte a forróság a gyors csók hatására. Édes volt, valami, amihez nem igazán szokott hozzá a birtokló férfitól.

Öntudatlanul nyalva meg az ajkát vette észre, hogy még mindig őt érezte – mentol egy cseppnyi füsttel. Pontosan olyan íze volt, amilyen illata.

Ettől meg kellett kérdeznie: – Miért oltottad el a cigidet, mikor bejöttem? – Ezután jött rá, hogy az utóbbi időben nem érzett rajta füstöt, ami meglepte.

– Mert nem szeretek körülötted dohányozni, ha nem kint vagyunk.

– Nem zavar – mondta neki, nem akarta, hogy miatta ne dohányozzon. A szag furcsa módon sohasem zavarta.

– Tudom, kedvesem, de nem akarom, hogy belélegezd – mondta neki, felfedve, hogy az egészsége miatt csinálta, és nem amiatt, hogy talán nem tetszik neki.

Jobban belegondolva ez volt az egyetlen helyiség a házban, ahol cigifüstöt érzett.

Összekulcsolta a kezeit, mikor a férfi keze feljebb mozdult a combja külső felén. – E-ez az egyetlen szoba, ahol dohányzol?

Lucca tekintete nem mozdult az arcáról, miközben ő letekintett a kezeire. – Most az, igen. Muszáj dohányoznom munka közben.

– Most az? – kérdezte.

– Abbahagytam minden más helyen a házban, mikor tudtam, hogy jössz.

– Oh. – Chloe nem igazán tudta mit gondoljon erről. Úgy tűnt egy csomó mindent megtett érte, mióta először találkoztak. Nem hiszem, hogy valaha is tudni fogok mindent, amit tett.

– Mi az? – kérdezte egy hajtincset csavargatva az ujjai között.

– M-mikor kezdtél Leo szobájában aludni? – Volt egy olyan érzése, hogy tudja, miért, és úgy gondolta a mikort is tudja.

Be, majd kicsavarta a tincset, mielőtt szomorúsággal a hangjában válaszolt. – Az első alkalommal, mikor rémálmod volt, túl hosszú időbe telt elérnem hozzád. Ezután kezdtem Leo szobájában aludni, mert nem számított milyen gyorsan futottam, még így is túl sokáig tartott.

Chloe szívének egy kis darabkája összetört ezen szavak hallatán. Érezte a fájdalmat mögöttük, mintha több lett volna benne, mint amit tudott, vagy valaha megérthetett.

Azt akarta, hogy a férfi tudjon valamit, valamit, amit elsősorban magának volt nehéz beismerni.

– S-segítettél enyhíteni a rémálmokon.

Lucca keze megállt a csavargató mozdulat közben, ahogy a lány szemére összpontosított. – Valóban?

– I-igen. Észrevettem, mikor körülöttem vagy, mintha eltűnnének.

– Ennek örülök, kedvesem. – Újrakezdve a mozdulatot kérdezte: – Jobban érzed magad?

Bólintott.

Annak ellenére, hogy egy része még mindig furcsán érezte magát, hogy a férfi tartja, a teste és az elméje mérhetetlenül jobban érezte magát mellette. Valami Luccában szólította a testét. Szüksége volt rá, sóvárgott érte, ami csak erősödött egy szörnyű rémálom után.

– Szeretnéd, ha kivennék mára egy napot? Készíthetnék magunknak valami harapnivalót, aztán megnézhetünk egy filmet, ha akarod. – Egy pillanatra szünetet tartott. – Vagy felhívhatom Mariát, hogy jöjjön át.

Felmosolyogva rá elismerést érzett, hogy ezt megtenné érte, bár még mindig nem jött ki jól a húgával. – Attól függ. Mit dobsz össze nekem?

Lucca visszamosolygott, elégedett volt, hogy a lány azt választotta, hogy vele töltse a napot. – Akármit, amit szeretnél, kedvesem.

Még csak gondolkodnia sem kellett. – Csokis palacsintát.

– Akkor csokis palacsintát.

Felkelve az öléből valami aranyló villanást pillantott meg a szeme sarkából. Ez arra késztette, hogy az asztalra nézzen. És mikor megtette, mosolygós arca lassan rettegővé alakult, amint kinyúlt, hogy lássa, valódi-e, vagy csak a képzelete szüleménye.

Abban a pillanatban, hogy ujjhegye megérintette a gyűrűt tudta, nem csak illúzió, és ajka sikolyra nyílt, de semmi nem jött ki.

Jövök érted, kicsi lány…

Lucca megérintette a vállát, az aggodalom visszatért a hangjába. – Kedvesem?

Hiányoztál.

Mikor továbbra is a gyűrűt bámulta, a férfi megfordította, hogy szemben legyen vele. Ezután mindkét vállát megfogva gyengéden megrázta. – Chloe. Chloe!

Most Luccára meredve az ördög hangja eltűnt és kezdett kiolvadni. Kétségbeesetten próbált eltávolodni tőle, el az érintésétől. Mindent megtett, hogy harcoljon.

– Állj le! – utasította Lucca. – Mondd el, mi a baj?

– Miért van nálad?! – sikoltotta. – Miért van nálad a gyűrű?! – Szellemkönnyek próbáltak arcáról hullani, ahogy küzdött a férfi ellen, nem akarván elhinni, hogy köze lehet ahhoz, amit vele tettek.

– Attól a férfitól vettem el, aki bet…

– Hazudsz! – sírt fel még mindig könnyek nélkül, habár elkeseredetten fel akartak törni. Ez megmagyarázta honnan tudott mindent róla.

Magához húzva a lányt egy kézzel tartotta, míg szabad kezével megragadta az arcát, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

– Nézz rám. – Hangja dallamossá és erőssé vált. – Nem, nem teszem. Neked sohasem hazudnék.

Lehunyva a szemét hagyta, hogy teljesem magához szorítsa, amint arcát a mellkasába fúrta.

Nem kellett látni az igazságot; a szíve tudta, tudta, hogy nem bonyolódhatott bele. A kicsi, ijedt kislány, aki lassan négy éve élt benne volt az, akinek szüksége volt megnyugtatásra. A kicsi, ijedt kislány volt az, aki olyasvalakiért sikított azon az estén, mint Lucca… csakhogy senki se jöjjön. A kicsi, ijedt kislány volt az, akinek most megvolt a megmentője és halálra vált a gondolattól is, hogy elveszíti.